Győrffy Árpád: Losonci kirándulás 2004


Győrffy Árpád: Losonci kirándulás 2004. március









A pelikános címer a Városházán

Kárpát-medencei kalandozásunk egyik legutóbbi túrája az első világháború óta Szlovákiához tartozó Losoncra, hivatalos nevén Lucenecre vezetett.
A határtól alig 20, Salgótarjántól 30 kilométerre fekvő 29 ezres lélekszámú település lakóinak ma 16-17 százaléka tartja magát magyarnak. A város régen is a szláv-magyar nyelvhatáron feküdt, de a korábban északon húzódó határ a 20. század hatvanas éveiben a déli oldalra helyeződött át.
A folyamat a magyar lakosság jelentős részének kitelepítésével kezdődött közvetlenül a második világháború után.








A romos zsinagóga

A múlt század utolsó harmadában új lakótelepek épültek az ősi városmag köré. A lakásokat szinte kizárólag szlovákok kapták. A nemzetiségi összetétel átalakulásának szomorú momentuma volt a lakosság 10 százalékát kitevő zsidóság koncentrációs táborba hurcolása a második világháború alatt.
A magyar kultúra több jelentős alakja kötődik Losonchoz. A legnevesebb közülük Kármán József író, aki a Fanni hagyományai című művével fontos szerepet játszott a magyar prózairodalom megteremtésében a 18. század második felében. A losonci temetőben nyugszik II. Rákócz Ferenc egykori titkára, Ráday Pál is. Ifjú karmesterként a losonci gyalogezred zenekarát dirigálta Lehár Ferenc, a népszerű zeneszerző, de itt töltötte kisdiák éveit Prohászka Ottokár, a később sokak által tisztelt és mások által vitatott munkásságú katolikus püspök.







Nógrád vitéz a katolikus templommal

A régi városmag a 19. század második felében nyerte el mai formáját. Ennek közvetlen oka egy másfél száz évvel ezelőtti tragikus esemény volt. A szabadságharc leverésében közreműködő orosz csapatok 1849-ben porig égették a települést. A pusztítást a 4 ezer lakos harmada élte túl.
A ma négysávos útként használt egykori korzón a főtérre érve a neogótikus református templom fogad bennünket. Szomszédságában található a barokk katolikus templom. Bejárata előtt állították fel 1910-ben Kossuth Lajos bronzszobrát, amelyet 1919 januárjában a várost elfoglaló cseh légionáriusok megrongáltak és ledöntöttek.
A szobor maradványai 1973-ban kerültek elő egy tornaterem alapozásánál. Eredeti helyére visszaállítani ma már nem nagyon lehet, mert azt néhány évvel ezelőtt a “Nógrádot védő vitéz” meglepő kinézetű alakja foglalta el. A ma is aktív kulturális életet élő losonci magyarok a Kossuth-szobrot a készülő magyar-ház, a felújítás alatt álló Szilassy-kastély előtt szeretnék majd elhelyezni.
A főtér képét meghatározó épületek közé tartozik a késő-barokk stílusú városháza és a nemrég felújított Vigadó, melynek homlokzatát ősi magyar családok, köztük a Zichyek címere díszíti. A múlt század végi építkezések nem érintették a régi városmagot, de az utóbbi években a főtér házai mögé több olyan toronyházat is felhúztak, amelyek megváltoztatták a korábban egységes monarchia-kori hangulatot.










A református templom

A Vigadó – háttérben toronyházakkal

A Losoncra érkező vendéget – nemzetiségtől függetlenül – szívesen fogadják. Több jó konyhájú étterem mellett megfelelő szállást is lehet találni. Nagyon jó a kereskedelmi ellátás, a kisebb-nagyobb boltok mellett egy hipermarket található a település szélén.


Győrffy Árpád


A szerző írásai Az Útikalauzban

Győrffy Árpád: 300 kilométer bringával a Duna mellett – 1998

Győrffy Árpád: Barlang a sóhegy gyomrában – Parajd – 1997

Győrffy Árpád: Beregi kirándulás – 2004

Győrffy Árpád: Biciklivel Veszprém megyében és a Balatonnál

Győrffy Árpád: Borúton a Villány körül – 1997

Győrffy Árpád: Bosznia-Hercegovina – általános bemutatás – 2005

Győrffy Árpád: Bosznia-Hercegovina – Ferences kolostorok – 2004

Győrffy Árpád: Bosznia-Hercegovina – Pénz, vásárlás, ételek – 2004

Győrffy Árpád: Champagne, Párizs – Franciaország – 2001

Győrffy Árpád: Elzászban a Mikulás hozza a turistát – 1997

Győrffy Árpád: Felső-ausztriai sörtúra biciklivel – 2000

Győrffy Árpád: Helsinki, a tengerre épült főváros – Finnország – 2006

Győrffy Árpád: Horvátország- Montenegro-Bosznia – 2002

Győrffy Árpád: Két keréken a Fertő körül – 1996

Győrffy Árpád: Konstanz-Colmar-Amszterdam-Berlin – 2000

Győrffy Árpád: Linköping, Nyköping, Stockholm – Svédországi anziksz – 1993

Győrffy Árpád: Losonci kirándulás 2004

Győrffy Árpád: Madárlesen a Tisza-tónál – Tiszafüred, Poroszló, Örvény, Abádszalók – 2008

Győrffy Árpád: Magyar szőlőből készült a champagne – 2001

Győrffy Árpád: Magyarok Mariazellben – 1996

Győrffy Árpád: Medjugorje – a csodák városa – Bosznia-Hercegovina – 2004

Győrffy Árpád: Minket kidobtak – magyarsvábok közt Németországban – 1994

Győrffy Árpád: Mostar, Blagaj, Pocitelj, Radimlja, Hutovo Blato – Bosznia-Hercegovina – 2004

Győrffy Árpád: Nagy utazásunk északon – avagy rövid flört Skandináviával – 2001

Győrffy Árpád: Nantes, Angers – Nyugat-Loire – Franciaország – 2006

Győrffy Árpád: Nizza – karnevál – 2005

Győrffy Árpád: Pécs, a családias nagyváros – 2006

Győrffy Árpád: Pozsony, Brno, Telc, Ceske Budejovice, Karlovy Vary, Tabor, Prága – Csehország, Szlovákia – 1999

Győrffy Árpád: Prága – Sör mellet magyarul – Csehország – 1999

Győrffy Árpád: Rovaniemi – Kutyaszánnal a Mikulásnál – Finnország – 2006

Győrffy Árpád: Szarajevó – Bosznia-Hercegovina – 2004

Győrffy Árpád: Szarajevón át a Hvar-szigetre (Bosznia, Horvátország) – 2006

Győrffy Árpád: Szatmári kalandozások – 2004

Győrffy Árpád: Szekszárdi kirándulás – 2004

Győrffy Árpád: Tegeződve a természettel – Nockberge Nemzeti Park 1998

Győrffy Árpád: Tenger dzsesszel és roston sült báránnyal- 1999

Győrffy Árpád: Terepjáróval igen, lóval, biciklivel nem! – 2001

Győrffy Árpád: Tesanj, Jajce, Travnik, Banja Vrucica – Bosznia-Hercegovina – 2004

Győrffy Árpád: Tiborc mai panasza – 1998

Győrffy Árpád: Tíz nap a székelyeknél – 1997

Győrffy Árpád: Útlevéllel a kijelölt túraösvényeken – 2001

Győrffy Árpád: Web alapú levelezés idegenből -2004


A szerzőnek a következő címre küldhetsz levelet   – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár