Győrffy Árpád: Barlang a sóhegy gyomrában – Parajd – 1997

Mivel az oldalt rövidesen bezárom, eladó az utikalauz.hu internetes domain!
Ajánlatok és érdeklődés a gyoker@utikalauz.hu címen.


Győrffy Árpád: Gyógyhely a sóhegy gyomrában
– 1998
 


A sósfürdőiről ismert Szováta és a kerámiáiról nevezetes Korond között, Veszprémtől alig hétszáz kilométerre található egy kis erdélyi bányaváros, Parajd. A települést rómaiak óta a hegy gyomrában található só tette fontossá messze környék lakóinak. Népszerűsége mostanában a bánya gyógyhatásának köszönhető. Nap, mint nap több százan, sőt forgalmasabb napokon több ezren töltik idejüket a bánya 15-20 méter magas, 20-30 méter széles vágataiban, hogy asztmájukat, vagy más légzőszervi betegségüket gyógyítsák.


Az orosz és a román szó éppúgy előfordul az össznépi zsongásban, mint a magyar. A hatalmas méretek miatt az ember könnyen megfeledkezik arról, hogy a föld – illetve a só – alatt van több száz méter mélyen. A padok, asztalok hosszú sora között, a hintákkal, csúszdákkal felszerelt játszótér és az elektromos dodzsem mellett szinte egy parkban érzi magát érezhetjük magunkat.


A főként ifjú betegek és kisérőik beszélgetnek, tornásznak, sétálnak, fociznak, van aki még a tollaslabdával is megpróbálkozik, pedig ehhez már nagyon kevés a világítás. Az egyik fal előtt székelykapú áll. Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne – hirdeti rajt a felirat. Ha át megyünk alatta, a bánya könyvtárába jutunk.


Az utolsó terem végében kápolnát alakítottak ki. Az illúzió kedvéért hátulról megvilágított ólomüveg betétes ablakokat is szereltek a falakra. Hétköznapokon délelőttönként egymást váltják az ortodox, a katolikus és a református istentiszteletek.


Több helyen is felirat hirdeti, hogy zöldség-gyümülcs behozatal és fogyasztása tilos. De igazán senki sem gondolja komolyan, hogy a székelyek majd hagyma nélkül eszik a szalonnát, főleg itt, ahol a só magától megterem. S ha elfogyott a hazulról hozott elemózsia, üdítő, tea, ásványvíz, kürtőskalács – viszonylag olcsó árakon – a büfében kapható.


A kúrán résztvevőket és a kíváncsiskodó turistákat autóbusszal viszik le a bánya gyógyhellyé alakított részébe. Hogy a levegő tisztaságát megőrizzék, a végállomástól még hosszú lépcsősor vezet a csarnokokba.


Az árak hosszabb kúra esetén is elviselhetők. Egyszeri belépő felnőtteknek körülbelül 170, gyerekeknek 85 forint (hat év alatt ingyenes). A gyógyászati célú látogatás napi ára 85 illetve 45 forint – hat év alatt ingyenes ez is.


Szállás személyenként már 500-800 forint körül lehet találni a magánházaknál. Egy új motel bungalóiért 3000 ezer forintot kell fizetni. A szobakiadók egy részét kicsit elkényeztette a bánya miatt megnövekedett forgalom, inkább csak hosszabb időre fogadnak vendéget.


Több étterem is van a faluban, de praktikusabb, ha magunk főzünk. A szükséges anyagokat itthoni árakon megtaláljuk a boltokban.


A napi kúrák mellett kellemes kirándulásokkal tölthetjük el az időnket. Délre Korond, és Tamási áron szülőfaluja, Farkaslaka található az író emlékháza. Tovább utazva Szejkefürdőre jutunk, ahol a legnagyobb székelynek, Orbán Balázsnak állítottak emléket sírjánál. S innen már csak néhány kilométer Székelyudvarhely.


Észak-keletre a Görgényi-havasokon, a Bucsin-tető át Gyergyószentmiklósra, a Gyilkos-tóhoz és a Békás-szorosba jutunk. Nyugatra Marosvásárhelyt, Segesvárt fedezhetjük fel, vagy Ábel nyomait keresve megmászhatjuk a Firtos-hegyet.


Győrffy Árpád

A szerző írásai Az Útikalauzban

Győrffy Árpád: 300 kilométer bringával a Duna mellett – 1998

Győrffy Árpád: Barlang a sóhegy gyomrában – Parajd – 1997

Győrffy Árpád: Beregi kirándulás – 2004

Győrffy Árpád: Biciklivel Veszprém megyében és a Balatonnál

Győrffy Árpád: Borúton a Villány körül – 1997

Győrffy Árpád: Bosznia-Hercegovina – általános bemutatás – 2005

Győrffy Árpád: Bosznia-Hercegovina – Ferences kolostorok – 2004

Győrffy Árpád: Bosznia-Hercegovina – Pénz, vásárlás, ételek – 2004

Győrffy Árpád: Champagne, Párizs – Franciaország – 2001

Győrffy Árpád: Elzászban a Mikulás hozza a turistát – 1997

Győrffy Árpád: Felső-ausztriai sörtúra biciklivel – 2000

Győrffy Árpád: Helsinki, a tengerre épült főváros – Finnország – 2006

Győrffy Árpád: Horvátország- Montenegro-Bosznia – 2002

Győrffy Árpád: Két keréken a Fertő körül – 1996

Győrffy Árpád: Konstanz-Colmar-Amszterdam-Berlin – 2000

Győrffy Árpád: Linköping, Nyköping, Stockholm – Svédországi anziksz – 1993

Győrffy Árpád: Losonci kirándulás 2004

Győrffy Árpád: Madárlesen a Tisza-tónál – Tiszafüred, Poroszló, Örvény, Abádszalók – 2008

Győrffy Árpád: Magyar szőlőből készült a champagne – 2001

Győrffy Árpád: Magyarok Mariazellben – 1996

Győrffy Árpád: Medjugorje – a csodák városa – Bosznia-Hercegovina – 2004

Győrffy Árpád: Minket kidobtak – magyarsvábok közt Németországban – 1994

Győrffy Árpád: Mostar, Blagaj, Pocitelj, Radimlja, Hutovo Blato – Bosznia-Hercegovina – 2004

Győrffy Árpád: Nagy utazásunk északon – avagy rövid flört Skandináviával – 2001

Győrffy Árpád: Nantes, Angers – Nyugat-Loire – Franciaország – 2006

Győrffy Árpád: Nizza – karnevál – 2005

Győrffy Árpád: Pécs, a családias nagyváros – 2006

Győrffy Árpád: Pozsony, Brno, Telc, Ceske Budejovice, Karlovy Vary, Tabor, Prága – Csehország, Szlovákia – 1999

Győrffy Árpád: Prága – Sör mellet magyarul – Csehország – 1999

Győrffy Árpád: Rovaniemi – Kutyaszánnal a Mikulásnál – Finnország – 2006

Győrffy Árpád: Szarajevó – Bosznia-Hercegovina – 2004

Győrffy Árpád: Szarajevón át a Hvar-szigetre (Bosznia, Horvátország) – 2006

Győrffy Árpád: Szatmári kalandozások – 2004

Győrffy Árpád: Szekszárdi kirándulás – 2004

Győrffy Árpád: Tegeződve a természettel – Nockberge Nemzeti Park 1998

Győrffy Árpád: Tenger dzsesszel és roston sült báránnyal- 1999

Győrffy Árpád: Terepjáróval igen, lóval, biciklivel nem! – 2001

Győrffy Árpád: Tesanj, Jajce, Travnik, Banja Vrucica – Bosznia-Hercegovina – 2004

Győrffy Árpád: Tiborc mai panasza – 1998

Győrffy Árpád: Tíz nap a székelyeknél – 1997

Győrffy Árpád: Útlevéllel a kijelölt túraösvényeken – 2001

Győrffy Árpád: Web alapú levelezés idegenből -2004


A szerzőnek a következő címre küldhetsz levelet   – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Mivel az oldalt rövidesen bezárom, eladó az utikalauz.hu internetes domain!
Ajánlatok és érdeklődés a gyoker@utikalauz.hu címen.

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár