Győrffy Árpád: Pozsony, Brno, Telc, Ceske Budejovice, Karlovy Vary, Tabor, Prága – Csehország, Szlovákia – 1999


Győrffy Árpád: Szocialista körút – Pozsony, Brno, Telc, Ceske Budejovice, Karlovy Vary, Tabor, Prága – Csehország, Szlovákia – 1999


1995 óta szisztematikusan járjuk az autóval elérhető országokat. Horvátországban kezdtük, aztán Erdély következett, egy éve Firenzét, San Marinot, Veronát és a Garda-tó környékét néztük meg, a Fertő-tóhoz, Passauba csak az oda és vissza út volt autóval, az igazi kirándulás biciklivel történt.
A kirándulásoknál alapvető feltétel, hogy kevés pénzbe kell kerülniük. De ha spórolósan is, ha kenyéren, kolbászon, zacskós leveseken is élve, mégis menni akarunk. Szálláshelyül többnyire kempinget választunk. Két sátrunk inkább csak alvásra való, de kis súlyúk miatt biciklin is könnyen lehet szállítani. Az egy égős “gáztűzhely” sem a legkényelmesebb konyhai berendezés, de kicsisége ellenére egyszerűbb vacsorákat el lehet készíteni vele. A legtöbb pénzt minden utunkon a közlekedés emésztette fel, de úgy tűnik ezt nem lehet megúszni.


1999-ben a volt szocialista országokat választottuk úticélul. Elsősorban Csehország – Prága, Karlovy Vary – érdekelt bennünket. De ha már addig elmegyünk, úgy gondoltuk, ne hagyhatjuk ki Pozsonyt sem, s talán Drezdába is át kellene ugrani. Lengyelország, Krakkó már csak ráadásnak jött. (Ha már úgy is ilyen messze eljöttünk, miért ne tegyünk egy “kis” kerülőt hazafelé….)
Szerdán reggel 8 óra után indultunk Nagyvázsonyból nullázott kilométer órával. Rövid pápai megállás után délben léptük át a határt Rajkánál – kb 10 perc alatt.
A szlovák oldalon a határ után 20 méterrel balra beálltunk egy átkötő útra, és az átellenben lévő pénzváltó bódénál megnéztük az árfolyamot. 100 forintért 13 koronát akartak adni. Fiam ezt túl kevésnek találta, így visszamentünk a határépülethez, mert az átkelésnél láttunk egy pénzváltó feliratot. Egy szlovák határőr vissza akart bennünket zavarni a bódéhoz. Szerencsére nem hagytuk, mert bent 100 forintért 17.50 koronát adtak.
Mivel azt hittük, hogy Pozsonyig mindenképpen érintenünk kell az autópályát, vettünk matricát is. Tévedtünk, a határtól egy főúton is el lehet jutni a városig, s onnan tovább a cseh határig szintén van főút – ha nem sietős az út.


Pozsony

Egy óra előtt parkoltunk le a pozsonyi óvárosban (171 km). Először jártunk itt, nagyon meglepődtünk a Duna felett átívelő furcsa hídon. Valahogy úgy néz ki, mintha lágymányosi hidat keresztezték volna az Orion űrhajóval. (Bocs, ha valaki már nem emlékszik erre a klasszikus filmsorozatra.)
Nagyon megfogott az óváros. A régi épületek, nyüzsgő élet, az utcára, térre kitelepült presszók, az egyik pad támlájára támaszkodó Napóleon szobor a francia nagykövetség előtt, az óvárosház loggiás udvara, a tangóharmonikás, gitáros utcazenész. A bizsuárusok persze kicsit rontják a képet, de itt sem jobban, mint Pesten.
Az óvárosból a várba mentünk. A főút felett egy gyalogos felüljárón jutottunk át. Ez a környék nagyon le van strapálva, de sok helyen megkezdték a felújításokat. A várfalon belül nagy tisztaság, rend, elegánsan kialakított virágágyások, örökzöld sövények. Kicsit kihaltnak tűnt az egész. Néhány sétálón kívül csak hivatali autókat, biztonsági embereket, rendőröket láttunk. Az egész kicsit riasztóan hatalmas, ahogy a belső épület bejárata előtti tér is. Benn az épületben hosszú szlovák szöveg a várról – első ránézésre nem beszéli túl a magyar és Habsburg kapcsolatokat.
A belső udvar inkább egy börtön sétaterére hasonlít. A déli oldalt teljesen tönkretették stílustalan ablakokkal és az új szintek beépítésével. Jó negyedóráig nem mozdult senki, de aztán megérkezett egy német nyugdíjas csoport.
A várfalról szép kilátás nyílik, illetve nyílna a városra. Ha csak 4-500 méterre nézünk, akkor nagyon szép a látvány, de távolabb már ott sorakoznak a szocialista nagyipar maradványai.
Az autópályán indultunk tovább Csehország felé, de Kutynál letértünk egy főútra Breclav illetve Breslov felé. Egy kishatárátkelőn mentünk át, ahol csak a vízum nélkül utazóknak volt szabad az átjárás. A szlovákok mustra nélkül átengedtek, a csehek is csak azért voltak kicsit morcosak, mert nem vettem észre őket.
Breclav közepe a mi kisvárosainkra emlékeztetett a betonos, alumíniumos szállodával, kockaáruházzal – mintha valamelyik ÁFÉSZ építette volna -. De a magyar kisvárosokkal ellentétben itt megmaradt sok szép régi ház és templom.
Az első éjszakát a Merkur autóskempingben (ATC) töltöttük a Nové Mlyny I. partján. Ez valami hatalmas víztároló az 52-es út mellett Mikulov és Pohorelice között félúton.
Valamikor 20 évvel ezelőtt nagyon felkapott hely lehetett. Inkább egy nagy rét – ingoványos részekkel – semmint valódi kemping. Az új vízesblokkban a zuhanyért 5 koronát kell külön fizetni, a csapoknál egyáltalán nincs melegvíz. Nincs térvilágítás, száz méterenként van egy bádogvályú, fölötte egy horganyzott csőből kiálló vízcsapokkal. Ez a mosdó és a mosogató egyúttal. A honvédségnél voltak ilyenek 20 évvel ezelőtt.
A kemping egyik részén 30-40 hatalmas lakókocsi – amilyent a cirkuszosok használtak egykor. A nyitott ajtókon jól látni az egységes berendezést: franciakanapé, konyhapult, hordozható tv. Hosszú kábelokkal vitték az áramot mindegyikhez. Este vigyázni kellett, nehogy elessünk benne. A kempingben több helyen büfésátor padokkal. Mintha megállt volna itt is kicsit az idő. A kocsik előtt söröző atlétatrikós, pocakos hapsik, és stílusban jól illő asszonyaik inkább a 60-as évek végét idézik, nem az ezredfordulót. A Mi kis falunk című filmben láttam ilyen jeleneteket.
Este elmentünk a Masarykova ulicának nevezett büfé sorra, hogy vacsorázzunk, igyunk valamit. A hangulat jó volt, az árak is barátságosak.
Éjjel kicsit esett az eső. Ez az út során még többször ismétlődött. De reggel gond nélkül lebontottuk a sátrakat, rendeztük a számlát és indultunk tovább Brnoba.
A kempingért fizetett 2 ezer forint (két kis sátor, két felnőtt, két kamasz, egy autó) megfelel a minőségnek, szolgáltatásoknak. A fentebb olvasott kritika ellenére nem volt rossz hely.


Brno

A következő úticélunk Morvaország fővárosa, a második legnagyobb cseh város, a 400 ezer lakosú Brno volt. Útközben Pohorolice központjában láttunk egy Balaton nevű motelt. Nagyon jó érzés volt. Brnoban a város közepén lévő Tesco áruház parkolójában találtunk helyet – a hazai szokásoktól eltérően fizetni kellett a parkolásért. Az óváros közepébe egy nagy aluljárón keresztül jutottunk el, közben még egy mozgólépcsőn is fel kellett mennünk, mert dombra épült a város közepe.
A Zöldségpiac téren tanácstalanságunkat látva egy idősebb férfi leszólított bennünket. Turista információs feliratot viselt, angolul, németül, csehül, szlovákul beszélt. Elmondta, mi merre van, hol vagyunk, és felajánlott a fenti nyelveken egy A4-es fénymásolt térképet, a hátoldalán a fontosabb dolgok ismertetőivel – ára 14 kc. Véletlenül szlovák koronát adtunk – azt is elfogadta volna, de végül cseh pénzzel fizettünk.
A búcsúzáskor már magyarul mondta, hogy viszontlátásra, köszönöm. A tér egyébként kicsit a pécsi Széchenyi térre emlékeztet a lejtőssége miatt.
Nagyon hangulatosak az óváros utcái. A gépjármű forgalmat itt is teljesen kivitték távolabbi utcákba. Ezért aztán nagy a gyalogosok nyüzsgése. Vannak persze csendesebb szegletek is, például a Kapucinus templom környéke – a sózott szerzeteseket hétfő kivételével 9-12, 14-16.30 ig lehet megnézi. A Kapucinusok terének túlsó végén van a Morva múzeum – növényvilág, pénz és ékszertörténet – édesvízi halak – reneszánsz loggiás épület, fölötte a domb tetején emelkedik a Petrov dóm az óváros fölé.
A dóm tornyából nagyon jó a kilátás az óvárosra. Fentről kicsit túlzsúfolt, átláthatatlan tűnik a település, de így is nagyon szép. Távolabb itt is gyárak, lakótelepek, de nem olyan ronda mint Pozsonyban. Bent a kupola tartó szerkezetét is meg lehet nézni – és egy hatalmas toronyórát.
A toronyba állítólag 123 lépcső vezet fel. Igazán nem magas, mert csak a harangok szintjéig mentünk.
(Belépő felnőtteknek 20, diákoknak 15, gyerekeknek 10, a templomról leírás cseh, angol, német nyelven, szép fotókkal 15 kc. A kriptába a felnőtteknek 10 korona, diák 7 korona, gyerek 5 korona – régi kódex és hasonló látványosság – fotózni nem lehet. A templom ingyenes – fotózni ott sem lehet.
A templomban világos a falfestés, emiatt nagyon elüt a belső világos tér a külső sötét színektől. Különösen szép a szentély feletti rész rácsszerkezete és a három záró ablak. A templom bejáratával szemben van a nagyon elegáns püspöki palota.
A gótikus stílusú óvárosháza kapualjába működik a tourinform iroda – 9-17 óráig naponta. A kapu boltíve alá egy krokodil van függesztve, a falon egy nagy kerék. Ha a tornyot nem veszi észre az ember, akkor is könnyű megismerni.
A kínaiak már itt is a spejzban vannak. A Masaryk utcában egy olcsó kifőzdében visszafelé bőségesen megebédeltünk alig kétezer forintért – az italokkal együtt.
Az autóversenypálya felé menő úton hagytuk el a várost. Egy ideig párhuzamosan mentünk a prágai autópályával. Folyamatosan úgy érzetem, hogy nagyon magasan vagyunk. A kanyargós út itt nem a völgyeket követi, ahogy nálunk, hanem toronyiránt minden dombra felmegy. Ettől aztán kicsit lassú, de nagyon szép
Útközben áthaladtunk egy Trebic nevű városon. Itt is a hatvanas évek álmodern szögletessége keveredett a 13. századi bazilika, apátság román-gótikus stílusával.


Telc

A következő megálló a 7 ezer lakosú Telc nevű kisváros volt, amelynek közepét a világörökség részévé nyilvánítottak. Valamikor jelentős kereskedelmi központ volt. Ha valamire illik az ékszerdoboz kifejezés, akkor erre mindenképpen. Egyik ismerősünk ajánlotta, hogy nézzük meg – ha már úgy is Csehországban járunk 🙂 -, nagyon szép hely. Igaza volt.
A főút elmegy a centrum mellett, de nem messze a régi városkaputól van egy nagy parkoló, ahol viszonylag olcsón letehettük az autót. Mielőtt a kapuhoz értünk volna, egy tó mellett haladtunk el, amelyen csónakázni is lehet. Bár enélkül is nagyon bájos.
A főtér maga kicsit hosszúkás, körben főként az északi reneszánsz jellegzetes vonásait viselő kétszintes házak. Csúcsos tűzfalak, csipkék, minden görbe és színes. Van persze barokk is. Szerencsére a későbbi korok ide már nem nagyon törtek be. A tér egyik felén a házak alatt árkádsor vezet végig. Így eső idején esernyőre csak akkor van szükség, ha valaki a tér másik oldalára akar átjutni.
A városban a hírek szerint neves komolyzenei és folklórfesztiválokat rendeznek. Mi ebből csak a tér közepén felállított színpadot láttuk. A műsor biztosan szép lehet, de a színpad fényképezhetetlenné teszi a teret. Egy kicsit talán túl sok van a kockakőből is, elkelne egy kis zöld, de így is nagyon gyönyörű.
A tér közepén van egy tourinform iroda. Talán, ha legközelebb arra járunk már több anyaguk lesz a környékről.


Ceske Budejovice

Telc után Ceske Budejovice felé vettük az irányt. Útközben rengeteg tó mellett haladtunk el. A vidék talán még az eddig látottnál is szebb volt.
A városba érve a Moldva és a Malse folyó találkozásánál parkoltunk le – mintegy 200 méterre a főtértől. Telc-csel ellentétben ez már egy igazi nagyváros. A középkorban itt haladt át a Linztől északi irányba haladó kereskedelmi útvonal. 1832-ben itt építették meg a kontinens első nagy távolságú lóvasút pályáját,
Mivel aznap még Taborig akartunk érni, csak a különleges főteret tudtuk megnézni, és néhány Budweiser (Budvár) sört tudtunk venni. Egy 133×133 méteres oldal hosszúságú, teljesen szabályos négyszög, amelyet jobbára reneszánsz és barokk stílusú 2-3 emeletes házak fognak közre. A Szent Mihály templom és a Városháza pedig gótikus stílusban épült. A tér középpontjában van egy szép szökőkút. Itt is kőből van a tér burkolata, de a jó mintázat miatt mégsem annyira nyomasztó mint Telcben. Természetesen itt is körbe lehet menni az árkádok alatt, ha megered az eső.
(Ilyen helyeket látva mindig kicsit zavarba jövök, ha arra gondolok, milyen nagyra tartjuk egyes műemlékegyütteseinket, például a pápai Fő tér barokk házait, vagy Kőszegen a Hősök-kapujának környékét. Nem akarom kisebbíteni értékeinket, de azt hiszem, vannak a mieinknél sokkal látványosabb, a turistákat jobban vonzó építészeti emlékek.)
Éppen időben, a 19 órai zárás előtt érkeztünk a főtér egyik sarkától 50 méterre lévő Fekete toronyba, ahonnan nagyon szép kilátás nyílt a térre. A 10, illetve 5 koronás belépő egyáltalán nem volt sok érte. Innen láttuk meg, hogy az egyik kétemeletes házat éppen felújítják. Pontosabban csak az utcai homlokzatot hagyják meg, és teljesen új házat építenek mögé. (Lehet vitatkozni, mennyire felel meg a műemléki elvárásoknak. Az biztos, hogy nagyon szép, ugyanakkor használható lesz az épület.)
A házak, ahogy Telcben is nagyon kellemes pasztelszíneket kaptak. Érdemes benézni a környező utcákra is.
A kínaiak már itt is megjelentek. Valószínűleg az osztrák határ közelsége miatt itt magasabbnak tűntek az árak, mint a korábbi megállóknál. Persze az 1533-ban épült, négy csillagos Grand Hotelben a vendég ne várjon diszkont árakat.


Tabor

Budejovice után az eddigi nyugati irány helyett északnak fordultunk Tábor, a huszita főváros felé.
Mivel későre járt az idő, közvetlenül a kempingbe akartunk menni. Vagy a táblákkal volt gond, vagy nem figyeltünk eléggé, első kísérletre nem találtuk meg. A térkép szerint lenni kellett egynek a város dél-nyugati szélén, a Luznice folyó mellett, de hiába kerestük. Ezek után észak felé indultunk, ahol már több szerencsével jártunk. Igaz, itt is csak egy visszafordulás után.
A keresett “autós kempinghez” a régi prágai úton kifelé lehet eljutni. A Náchod nevű városrész kezdete után 2-300 méterrel egy főútvonal tábla, majd újabb 100 méterre egy elágazó tábla és zebra található. Itt kell lefordulni jobbra a tóvá szélesített Jordán folyó partján lévő Mali Jordán kempinghez. Mint kiderült, azért nem találtuk meg elsőre a helyes utat, mert tábla csak Prága irányából érkezőknek jelzi a kempinget, a kifelé menők legfeljebb a város szélén lévő sárga-fehér benzínkútnál kérhetnek tanácsot – ahogy mi is tettük – és innen még időben visszafordulhatnak. Mielőtt Náchodba érnénk, jobbról látszik egy hárfa alakú híd, amin az új körgyűrű át halad Budejovice felé.
A kemping nagyon szép helyen fekszik. A recepción két fiatal, csinos leányzó fogadott bennünket. Az egyikük tudott angolul. Az árak áttanulmányozása után világossá vált, hogy a sátorozás 210 kc lenne, egy négy személyes bungaló kibérlése pedig 400 kc. Igaz, a különbözetből – kb 1500 forint – bőven megvacsorázhattunk volna, de a fáradtság miatt mégis a bungalót választottuk.
A házikó egy éjszakára kényelmes volt. Adtak ágyneműt, a két emeletes ágy mellett székek, asztal, szekrények voltak benne. Az ingyenes melegvizes zuhanyt 7-10-ig (reggel este) lehetett használni. Volt egy konyha hűtővel és tűzhellyel, szintén ingyenesen. A kemping egy völgy alján hatalmas fák között lépcsőzetesen van kialakítva. A mellette lévő folyó – illetve itt tó – zsilipje miatt állandóan a víz zuhogását lehet hallani. Van egy nagy rét mellette focipályával, röplabda hálóval. Van ingyenesen használható mosószoba, s ami elég ritka, a WC-ben volt papír.
Este a büfében 48 kc-ért ittunk két korsó sört és üdítőt, 110 kc-ért pedig ettünk 2 adag kolbászt és 2 adag grillcsirkét. (együtt 1300 forint. Itthon nem biztos, hogy összejött volna.)
Másnap kora délelőtt hagytuk el a kempinget, hogy Táborban kicsit körülnézzünk. Félig megkerültük az óvárost, hogy megfelelő parkolót találjuk. (Előbb is megállhattunk volna, de várostérkép híján nem tudtuk, hogy gyakorlatilag végig a centrum közelében vagyunk.) Végül a mély szakadékban húzódó Luznice folyó felett találtunk egy nagy parkolót, ahol óránként 10 koronáért békén hagyták a kocsit. (Jó tudni, hogy 1000 korona a büntetés a szabálytalan parkolásért)
A mintegy 200 méterre lévő fő térre szűk utcákon ás egy kapun át jutottunk be. A kapunál található a husziták múzeuma (40 korona/fő).
A főtér szabálytalan alakú, több kinyúló rész és beszögelés teszi változatossá. Az épületek az elmúlt 5-600 év minden stílusából mutatnak egy kicsit. Az uralkodó forma itt is a magas, gömbölyded tűzfal, erős díszítéssel. Két hatalmas öreg fa áll a templom előtt. Ez ugyancsak meghatározza tér formáját, képét. Tábor főtere korántsem annyira gondozott, mint a korábban látott városok – a néhol rettenetesen lepusztult külső részről nem is szólva.
A főtér másik végéből egy forgalmas sétálóutca vezet az új fő utcára, ahol a boltok, vendéglátóhelyek vannak.


Prága

A fővárosba valamikor kettő körül érkeztünk. A Nemzeti Múzeum közelében parkoltunk le a belváros mellett átvezető gyorsforgalmú út mellett. A Vencel téren most is nagy volt nyüzsgés. Mindenütt turisták és gyönyörű helybeli lányok.
Gyorsan tájékozódtunk a tömegközlekedési lehetőségekről (felnőtteknek 8 kc az alapjegy, ami vagy 15 percig érvényes vagy 4 megállót a metrón, a gyerekeknek ugyanez 15 éves kor alatt 4 kc), aztán kerestünk egy kempinget. Viszonylag könnyen megtaláltuk. A Troja városrész, Trojka utcájában Ladislav Fermunték kempingnek kinevezett kertjében kaptunk szállást.Velünk együtt mintegy 8 család kempingezett ugyanitt nagyon kellemes árnyas cseresznyefák alatt. A sátrak azóta is őrzik néhány túlérett cseresznye nyomát. Az egész nagyon családias, és a holland, angol, francia és persze magyar vendégektől nagyon nemzetközi is volt.
Itt is felmerült, hogy esetleg bungalót bérelünk, amikor megtudtuk, hogy a sátrazásért 520 kc-t kérnek, már a bungalóra nem is voltunk igazán kíváncsiak. (Csak emlékeztetőül: Táborban ugyanezért 210, a bungalóért 400 kc-t kértek.) Egyébként a bungalo a családnak 870 kc – mintegy 7500 forint – lett volna.
A sátorverés után villamossal bementünk a városba. Gyors tájékozódás után vettünk márkáért koronát. (Minden pénzváltónál az volt kiírva, hogy nulla comission. A jobbnál-jobb árfolyamok 18,3-18,5 között mozogtak. Mivel nem bíztunk a számokban, inkább azt kérdeztük mindenhol, hogy 100 márkáért mennyit adnának. A válaszok 17,20-17,30 között szóródtak. Végül megpróbálkoztunk egy automatával. Ez nyíltan vállalta a 2 százalék levonást, amit legalább 30 korona erejéig akkor is levonnak, ha kevesebbet vált a kuncsaft. Furcsamód a megadott gyengébb árfolyam (18,08) és a 2 százalék levonás után is több koronát kaptunk – 17,71 – mint amit a váltók ígértek. A különbség abból adódik, hogy a pénzváltók legalább plusz 50 koronát levontak egy-egy tranzakcióért.)
Néhány koronával és sok tapasztalattal gazdagabban kezdtünk a városnézésbe. Bejártuk az óvárost, természetesen meghallgattuk, megnéztük az Orloj órajátékát, majd elmentünk a Vencel téren át a Károly-híd alá, hogy esti fényben megnéztük a kivilágított Hradzsint. A tervezettnél kicsit nagyobbra sikerült a kerülő, a vártnál két híddal nyugatabbra értünk a Moldva partjára. De végül is megérte a fáradtságot.




Közjáték zsebtolvajokkal

A hosszú autózás és a több órás séta miatt egyre nehezebben vonszoltuk magunkat a városnézés végén. Utolsó pihenőként még letelepedtünk az egyik Vencel téri büfé mellé, hogy hamburgert, kolbászt, sört, kólát vegyünk. Ahogy már máskor is, gyors leltárt tartottunk a táskákról, tárcákról. Bár igazán nem vettük komolyan az ismerősök figyelmeztetését.
A késői vacsora után, valamikor negyed tizenkettőkor értünk a közelben lévő Köztársaság térre, hogy az utolsó villamossal kimenjünk a kertvárosban lévő kempingbe. A villamos néhány perc múlva megérkezett, az ajtaja éppen előttem nyílt ki. A lépcsőn két fiatal nő tolakodott hirtelen elém, pedig bőven volt hely a villamosban. Amint vártam, hogy végre elmenjenek az útból, valami megérintette a válltáskám szíján nyugvó kezemet. Ahogy akaratlanul odapillantottam, döbbenten vettem észre, hogy egy húsz év körüli fiatalember valami pulóvert terített rá – valószínűleg álcázásként – s egyik kezével a ruha alatt a táskában kutatott kotorászott.
Valószínűleg nem tudott magyarul, de a nézésemből és a hanglejtésemből érthette mit mondok neki hirtelen felindultságomban az édesanyja viselt dolgairól. Méginkább meglepődhetett azon, amikor ösztönösen elkaptam a táskámban matató kezét.
Csak néhány pillanatig tartott a jelenet, mert közben a családom többi tagja ijedten sürgetett a villamosról, hogy menjek már. Mint kiderült, csak annyit vettek észre, hogy valakivel veszekszem.
Igazán nem tudtam mit tenni. Amikor láttam, hogy mindenem megvan, egy magyaros mondattal jó utat kívánva ellöktem magamtól a tolvajt, s előttem álló két segítőjét félretolva felszálltam a már induló villamosra. şk persze lent maradtak. Ahogy az a harmadik is, aki a fiútól néhány lépésre valószínűleg a zsákmányra várt.
Nagy volt a csodálkozás, majd öröm, amikor elmeséltem a másodpercek alatt lejátszódott történetet. Csak akkor borult el a hangulatunk, amikor a zsebek, táskák átnézése után kiderült, hogy Máténak hiányzik a tárcája, s vele eltűnt az útlevele, diákigazolványa és a zsebpénze is. Főleg az útlevél eltűnése szomorított el bennünket, hisz úgy tűnt, hogy a tíznaposra tervezett kirándulás második napján vissza kell fordulnunk.
Másnap reggel a kempingből felhívtuk a prágai magyar nagykövetség ügyeletesét. Szombat volt, a nyári szabadságok ideje, így nem nagyon bíztunk a sikerben. Nem bíztatott bennünket igazán a konzult helyettesítő sajtóattasé, Buczó István sem, aki telefonba röviden elmondta, mit kell tennünk, mielőtt személyesen is megkeressük őt. (Ehhez a beszélgetéshez előbb vettünk egy külön telefonkártyát. Mivel mobilra ment a hívás, jó részt el is használtuk az összes egységet.)
Kell négy fénykép – ez gyorsan meglett az egyik metró állomás gyorsfényképészénél. Kell egy rendőrségi jegyzőkönyv – ennek megszerzése már kicsit körülményesebb volt. Az attasé arra is figyelmeztetett bennünket, hogy a jegyzőkönyvben ragaszkodjunk a lopás tényének rögzítéséhez, mert ha a rendőrök statisztikai érdekeik miatt azt írnák, hogy elveszett, akkor otthon duplán kell fizetnünk a pótlásért. (Ekkor derült ki az is, hogy az indulás előtt olyan biztosítást kötöttünk, amely nem téríti meg az ellopott okirat pótlásával járó kiadásokat. Kicsit több pénzért, ez is benne lett volna a díjba.)
A Vencel térről nyíló Krakovska utcai rendőrőrsön nem igazán örültek nekünk. Először be sem akartak engedni a külső kapun. Csak azt mutogatták, hogy nem értik sem a magyart, sem az angolt, sem a németet. Végül egy folyosón leülhettünk, majd fél óra várakozás után a kezünkbe nyomtak egy cseh és angol nyelvű kérdőívet a “káresemény bejelentéséhez”. Később kiderült, hogy ez lett maga a jegyzőkönyv, amikor a kitöltés után pecsétet nyomtak rá. Szerencsére a konzulátuson elfogadták. Ha itthon kellett volna használni – mondjuk a biztosítónál – valószínűleg nehezebb helyzetbe kerülünk.
Valamikor 10 órakor értünk a konzulátusra. Nem sokkal később megjött Szénási Lajos konzul is, aki éppen hazai szabadságra indult volna családjával, de az esetünkről hallva elhalasztotta az indulást. Gyors adatfelvétel után kapcsolatba léptek a belügyminisztérium otthoni ügyeletesével. Előtte elmondták, hogy ilyenkor két eset lehetséges: vagy telefonon kapunk egy nyilvántartási számot, amivel a konzul kitölt egy, az első hazautazásig érvényes útlevelet, vagy várnunk kell néhány napot, amíg a legközelebbi futár Pestről elhozza a nem kézírással készült végleges útlevelet.
Szerencsénk volt. Rövid adategyeztetés alapján Pestről megmondták a számot. Alig múlt el dél, amikor már ismét mindannyian teljes jogú polgárként léptünk ki a követség kapuján. Sőt néhány tanácsot is kaptunk arról, hogy merre jutunk el legkönnyebben a Hradzsinba, mit érdemes még megnézni. Ingyenes parkolóhelyet is ajánlottak a kocsinak, amíg a várban leszünk.
(Epilógus: Bár az eset végül is pozitívan zárult, a lopás a különböző illetékek és a fotó miatt közel tízezer forintba került. No meg a félnapos utánjárás. Bár a konzul által adott útlevél csak az első hazaérkezésig volt érvényes, szerencsére további ügyintézésre még sem volt szükség. Ugyanis nem sokkal hazaérkezésünk után csomagot kaptunk egy német hölgytől. Mint a kisérő levélben írta, Prágában meglátta, amikor valaki eldobta az ellopott tárcát, benne az iratokkal. A diákigazolványból arra gondolt, hogy egy fiatalembernek mindig jól jön a zsebpénz, így még 20 márkát is betett a tolvajok helyett afféle fájdalom díjként. Egy évvel később személyesen is találkoztunk, amikor utazó nyugdíjas hölgycsapatukkal Nagyvázsonyban meglátogattak bennünket. Majd újabb egy év múlva náluk tartottunk egy indulás előtti pihenőt Mainzban az északi-sarkkörön túlra vezető nagy autóstúránk elején.)


Akár itt is lakhatnánk

Kicsit jobb hangulatban folytattuk a városnézést, mint ahogy előző este befejeztük. Bejártuk a Hradzsint, a várat, végigsétáltunk a Károly-hídon. De akár azt is írhatnám, hogy utat törtünk, hisz itt ha fúj, ha esik mindig hatalmas a tömeg. Most ráadásul sütött a nap. Szerencsére.
Újra elmentünk a Vencel tér felé. Nem először voltam Prágában, de igazán még most sem tudom pontosan megfogalmazni, miért is tetszik olyan nagyon. Talán azért, mert itt a több száz éves díszletek között valóban élnek az emberek. A méretek sem olyan vadul nagyok, mint Budapesten. Ha kicsit túlzásnak is tűnik, Prága megőrzött valamit a kisvárosok bájából. Megátalkodott falusiként is úgy érzem, hogy itt szívesen ellaknék.
Ja, és a legfontosabb, Európában itt lehet a legszebb lányokkal találkozni. Itt csúnya lányok talán nem is születnek. Talán a különleges genetikai keveredésnek köszönhető, nem tudom. De igazán nem is a miért a fontos, hanem az eredmény.
A városnézés után metróval elmentünk a konzulátus elé az autóért, és valamikor 5 óra után elindultunk Karlovy Vary felé. Prága határában nagyon sok stoppos mutogatta a KV feliratú táblát. Valószínűleg az éppen kezdődő filmfesztiválra utaztak.
Aznap már nem mentünk el a városig, nem messze előtte letáboroztunk Kyselkában az Ontarió kempingben. Itt 570 kc lett volna a bungaló, inkább feléért sátraztunk, a különbözetet pedig megettük, megittuk. Beváltottuk azt a 150 kc-s bont is, ami a kempingeket bemutató autóatlaszban volt. Nagyon megérte, hisz az atlasz csak 165 kc-be került.
A kemping egy hegyoldalban volt. Szépen nyírják a füvet, a házak kicsit lelakottak, de tiszták, melegvíz, zuhany, minden, ami kell. Esténként hatalmas volt az élet – tábortűz, malacsütés, éneklés, mert a kemping mellett elhaladó Ohre folyó miatt rengeteg vízitúrázó száll meg itt.








A kemping alatt van egy hatalmas ásványvíz palackozó – Mattoni ásványvíz KVary, Kyselka – legalább 20-30 kamionnak van külön beálló ajtó illetve rámpa a rakodáshoz. A palackozó előtt megy el egy kisértet utca. A kb 400 méter hosszú házsor valamikor a múlt század végén épülhetett eklektikus stílusban. Régen nagyon szép napokat láthatott, de most teljesen lakatlan, düledezik. Az utolsó ház mellett áll egy balneológus professzor mellszobra, és nem messze tőle Mattoni szobra. A hely valószínűleg felkapott üdülőhely lehetett egykor, de valamiért csődbe ment. Útikönyv híján mást nem tudtunk meg róla – de talán nem is érdekes, hisz a hely magáért beszélt.
Vasárnap délelőtt bementünk Karlovy Varyba. A fürdőcentrumot magába foglaló völgy dél-nyugati oldalát határoló hegyoldalon találtunk ingyen parkolót – a korzó közepén álló templomtól nem messze. A városnak ezen a részén nem igazán látszik a gazdagság. A rossz állapotban lévő házak, utak nem egy világfürdőhelyre emlékeztetik az idegent.
Alig 100 méterrel lejjebb megváltozik a világ. A sok féle stílus keveredését őrző 4-5 emeletes paloták, szállodák Sissi, Ferenc József, Andrássy Gyula korát idézik meg. A völgy szűkössége miatt egyes házaknak az alsó emeleteit a sziklába építették. A korzót közvetlenül övező házak viszonylag jó állapotban vannak, de lépcsőzetesen felfelé haladva egyre jobban látszik a pénz hiánya.
A korzó mellett végig ivócsarnokok, szállodák, éttermek és márkás butikok, ékszerboltok, szőrme szalonok váltják egymást. (Egyszerű kisbundák már 100 ezerért, de vannak milliós darabok is.)
A szép utcaképet néhány oda nem illő épület is megzavarja. A templom előtt egy hatalmas ronda szögletes beton-üveg csarnok áll. Az egyik felében 30, 50 és 72 fokos hőmérsékleten folyik kutakból az enyhén sós gyógyvíz. Itt csak inni szabad belőle, más csarnokokban üvegbe is lehet tölteni. Az épület másik végében van egy gejzír, amelyik a turisták nagy örömére több méter magasba köpködi fel a vizet. Az épületet még bővíteni akarják.
De nem csak a 60-as, 70-es években rondítottunk bele a száz éve kialakult városképbe. Ha nem is ennyire ijesztő, mégis éppígy elüt az összességében inkább postbarokk környezettől az egyik ivóház neoreneszánsz oszlopcsarnoka.
A korzót főleg a hozzánk hasonló csórók, és a repülővel, busszal néhány órára ideugrók uralták. Láttunk néhány igazi úri vendéget is – kesztyű, kalap, a nőkön, férfiakon elegáns, könnyű nyári ruha, de a férfiakon nem volt ritka a sötét öltöny sem. Népes kísérettel szembe jött egy arab sejk is tetőtől talpig fehér lepedőben. Nyomukban egy tiszta sötétbe öltözött csoport fekete kerek fejfedőkkel. A ruhák és az elkapott beszédfoszlányok szerint csehek, oroszok, arabok, franciák, angolok, németek és persze a mindenütt fényképező, filmező japánok egyaránt bőségesen voltak az utca egyik végétől a másikig és vissza hömpölygő tömegben. Talán az oroszok jelenléte volt a leginkább érezhető. A nyelvi és kulturális különbségeket mutatták a csoportokat kisérő erős parfűmök, amelyek keveredtek a gyógyvíz sós illatával.
A korzó hosszában ketté szelő folyó felett hatalmas plakátok az éppen zajló 34. KV filmfesztivál programjáról. Éppen ott jártunkkor vetítették a veliky szálában Jancsó Miklós versenyfilmjét – a Nekem lámpást adott az Úr Pestent.
A korzó bejárása után a Pupp hoteltől induló siklóval felmentünk a Diana kilátóba, ahonnan szép kilátás nyílt a fürdőcentrumot rejtő völgy egyik felére, és a város új részére, ami inkább már a szocialista iparosítás idejéből való. Visszafelé az út egy részét gyalog tettük meg két idősebb angol hölgy társaságában.
Az árakkal alkalmazkodnak a vendégkör sokszínűségéhez. Az egyik szálloda éttermében például halat 3500-6000, salátát 800-1000, levest 7-800, hideg előételt 1500-2000, fagyit kehelyben 400-1100 forint közötti áron lehetett enni. Egyszerűbb éttermekben egy húsétel 800-2000 forint között van, menüt 3500 forintért hirdettek. Ugyanakkor nagyon olcsó volt a családi jegy a felvonón (650 forint), igaz, a kilátóban még külön 200 forintot elkértek.
Hazafelé megnéztük a kenusokat az Ohre folyón. Indiánként kifestett gyerekek, felnőttek, családok, baráti társaságok ültek a hajókban. Némelyiket kutya követte úszva. Nagyon vidám volt a hangulat. nagyon élvezték, hogy nézzük, fényképezzük őket. Mikor megtudták, hogy magyarok vagyunk, oroszul próbáltak velünk beszélni.
Este Csekonics gróf módjára megvacsoráztunk a kemping éttermében. Valami specialitást kerestünk, de csak a pulton állt egy dunsztos üveg, valami szafaládéból készült ruszli szerű anyaggal. Nem volt bizalmunk hozzá, inkább maradtunk a megszokott kajáknál. (Gordonbleu 600 Ft, rántott gombafejek 320 Ft, rántott halfilé 360 Ft, köretek 80-100 Ft, korsó sör 110 Ft, coca cola 2 dl 70 Ft.)
Hétfőn korán keltünk, és a sátrak lebontása után elindultunk észak felé, hogy az éjszakát már Dresdában töltsük. A határ előtti utolsó nagy település Jachymov volt. Nagy szállodákkal, sok étteremmel, panzióval valamilyen üdülőközpont. Ostrovtól idáig – mintegy 10 kilométer hosszan – ki van építve a troli hálózat. A határállomásig még egy magas hegyre is fel kellett menni szerpentinen. A dízeles motorban nem nagynak számító 1600 köbcentis Opel Kadett Karavan néhol csak kettesben bírta. Kb 900 méter magasan egy nagy fennsíkra értünk. itt van az utolsó cseh település, Bozi Dar. A falu végén szélerőmű. Nem messze a falu végétől valami hatalmas dobozok – talán megfigyelő tornyok vannak, majd a fából készült határállomás következik.
A csehek minden gond nélkül kiengedtek bennünket az országból Máté kézzel írt útlevelével is. A németek talán kicsit hosszabban nézték a papírokat, de ők sem szóltak semmit. arról sem érdeklődtek, hogy mit viszünk, hova megyünk.
(2000. november 25. – a folytatás sajnos máig nem készült el)
 


Győrffy Árpád


A szerző írásai Az Útikalauzban

Győrffy Árpád: 300 kilométer bringával a Duna mellett – 1998

Győrffy Árpád: Barlang a sóhegy gyomrában – Parajd – 1997

Győrffy Árpád: Beregi kirándulás – 2004

Győrffy Árpád: Biciklivel Veszprém megyében és a Balatonnál

Győrffy Árpád: Borúton a Villány körül – 1997

Győrffy Árpád: Bosznia-Hercegovina – általános bemutatás – 2005

Győrffy Árpád: Bosznia-Hercegovina – Ferences kolostorok – 2004

Győrffy Árpád: Bosznia-Hercegovina – Pénz, vásárlás, ételek – 2004

Győrffy Árpád: Champagne, Párizs – Franciaország – 2001

Győrffy Árpád: Elzászban a Mikulás hozza a turistát – 1997

Győrffy Árpád: Felső-ausztriai sörtúra biciklivel – 2000

Győrffy Árpád: Helsinki, a tengerre épült főváros – Finnország – 2006

Győrffy Árpád: Horvátország- Montenegro-Bosznia – 2002

Győrffy Árpád: Két keréken a Fertő körül – 1996

Győrffy Árpád: Konstanz-Colmar-Amszterdam-Berlin – 2000

Győrffy Árpád: Linköping, Nyköping, Stockholm – Svédországi anziksz – 1993

Győrffy Árpád: Losonci kirándulás 2004

Győrffy Árpád: Madárlesen a Tisza-tónál – Tiszafüred, Poroszló, Örvény, Abádszalók – 2008

Győrffy Árpád: Magyar szőlőből készült a champagne – 2001

Győrffy Árpád: Magyarok Mariazellben – 1996

Győrffy Árpád: Medjugorje – a csodák városa – Bosznia-Hercegovina – 2004

Győrffy Árpád: Minket kidobtak – magyarsvábok közt Németországban – 1994

Győrffy Árpád: Mostar, Blagaj, Pocitelj, Radimlja, Hutovo Blato – Bosznia-Hercegovina – 2004

Győrffy Árpád: Nagy utazásunk északon – avagy rövid flört Skandináviával – 2001

Győrffy Árpád: Nantes, Angers – Nyugat-Loire – Franciaország – 2006

Győrffy Árpád: Nizza – karnevál – 2005

Győrffy Árpád: Pécs, a családias nagyváros – 2006

Győrffy Árpád: Pozsony, Brno, Telc, Ceske Budejovice, Karlovy Vary, Tabor, Prága – Csehország, Szlovákia – 1999

Győrffy Árpád: Prága – Sör mellet magyarul – Csehország – 1999

Győrffy Árpád: Rovaniemi – Kutyaszánnal a Mikulásnál – Finnország – 2006

Győrffy Árpád: Szarajevó – Bosznia-Hercegovina – 2004

Győrffy Árpád: Szarajevón át a Hvar-szigetre (Bosznia, Horvátország) – 2006

Győrffy Árpád: Szatmári kalandozások – 2004

Győrffy Árpád: Szekszárdi kirándulás – 2004

Győrffy Árpád: Tegeződve a természettel – Nockberge Nemzeti Park 1998

Győrffy Árpád: Tenger dzsesszel és roston sült báránnyal- 1999

Győrffy Árpád: Terepjáróval igen, lóval, biciklivel nem! – 2001

Győrffy Árpád: Tesanj, Jajce, Travnik, Banja Vrucica – Bosznia-Hercegovina – 2004

Győrffy Árpád: Tiborc mai panasza – 1998

Győrffy Árpád: Tíz nap a székelyeknél – 1997

Győrffy Árpád: Útlevéllel a kijelölt túraösvényeken – 2001

Győrffy Árpád: Web alapú levelezés idegenből -2004


A szerzőnek a következő címre küldhetsz levelet   – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár