Győrffy Árpád: Nizza – karnevál – 2005

Mivel az oldalt rövidesen bezárom, eladó az utikalauz.hu internetes domain!
Ajánlatok és érdeklődés a gyoker@utikalauz.hu címen.


Győrffy Árpád – Nizza – karnevál – 2005. február



Rövid leírás a városról, a látnivalókról, az árakról és a karneválról – sok fotóval


2005. februárjának végén egy hosszú hétvégére eljuthattam Nizzába. Talán jobb lett volna nyáron, amikor a part megtelik strandolókkal, de így is szép élmény volt.
Az út tervezgetésekor még azt reméltük, hogy az itthoni tél végi locspocs, hideg helyett a mediterrán tavaszban tölthetünk néhány napot. Sajnos nem jön össze. Erről valószínűleg az éppen zajló nizzai karnevál szervezői tehettek. Igaz, biztosan akaratlanul. Valószínűleg nem is sejtették, mit hoznak a nyakukba – nyakunkba, amikor az idei fesztivál témájául a klímaváltozás negatív hatásait választották. Talán az idő igazolni akarta a humoros makettekkel, élőképekkel megjósolt veszélyeket, és a sok éves átlag szerint várható +6 – + 15 Celsius fokos meleg és a napsütés helyett átfutó havazások, esők mellett borús idő, nulla fok körüli hőmérséklet fogadott bennünket.
De ne ugorjunk ennyire előre, hisz még el sem indultunk. Az utat párizsi átszállással repülővel tettük meg az Air France gépén. (Azóta a nyári hónapokban egyszerűbbé vált a kérdés, mert a SkyEurope hetente többször közvetlen járatot közlekedtet Ferihegy és Nizza között. Ha jól tudom, vonattal lyoni átszállással lehet eljutni, sőt talán közvetlen buszjárat is van.)
A repülőre visszatérve most is megdöbbentett, elkápráztatott a párizsi CDG, a Charles de Gaulle repülőtér mérete. Persze Ferihegy sem kicsi mondjuk Sármellékhez képest, de ez valami egészen más. A két terminál között öt percig ment a busz, a gyalogos (mozgójárdás) átkelésnél több kilométert kellett megtennünk, miközben mindig a repülőtéren belül voltunk.Persze, ez a repülőtér már inkább egy önálló város, ahol a szállodák, logisztikai bázisok és különböző irodaházak között a kifutópályáknak is van helye. S mellesleg a TGV-hez is csak két emelettel kell lejjebb menni az egyik utasfogadó csarnokból.
Először a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után nem sokkal jártam itt. Már akkor nagyon ügyeltek mindenre, s azóta csak tovább szaporították a biztonsági intézkedések számát. A különböző biztonsági kapuk, amelyek még a csizmák fémbetétjén is fennakadnak, és a mindenkivel szemben kötelező bizalmatlanság a becsekkolás idejét rendesen elhúzza. Kísérőnk többször is figyelmeztetett bennünket, hogy ne hagyjuk egy pillanatra se magára csomagjainkat. Nem, itt nem lopnak. Egyszerűen csak azt hiszik, hogy bomba van benne. S az még a legkevesebb, ha felrobbanták – megelőző hadműveletként – az alsóinkat, fogkrémünket és a telefon akkutöltőjét. A nagyobb csapás, ha be is csuknak, meg is büntetnek bennünket pánik keltés és a köznyugalom veszélyeztetése miatt.
Mesélte, volt egy ilyen eset. Egy korábbi csoportjának egyik tagját alig tudták kiimádkozni a hatóság kezeiből, mert amíg a mosdóba ment, a pad alatt hagyta csomagját – és erről nem szólt senkinek.
Ennek ellenére jó a hangulat a reptéren. Azt semmiképpen sem éreztük, hogy velünk másképp foglalkoznának. Úgy tűnt, mindenki egyformán gyanús.
A hosszú várakozás alatt az emberek többsége szívesen fogyaszt különböző ételeket, italokat. Természetesen hatalmas a választék. Az árak a repülőtereken megszokott mértékűek, de a ferihegyieknél mindenképpen olcsóbbak. A spórolósabbaknak jó tudni, hogy itt jelentős különbség van egy étterem, egy büfé és egy kávét, üdítőt adó automata árai között -, ami Ferihegyen nem nagyon tapasztalható.
Az automatából 1 euróért kapunk kávét, kapucsinót. 3 dl dobozos kóla, fanta és más 1,6 euró . A büfében a kávét 1,4 euróért adják, fánkok 1,4-2,8; szendvics 2,8-4 euró a zöldfeltétektől függően. Egy repülőtéri presszóban a töményalkoholok 2 centiliterjét 4,5-9 euróért adják, sör 3 deciliteres palackban 2,7-5,3, a 3 decis üdítő 3,3-3,8 a kávé pedig 1,5-3,15 euró.
A tengerbe hosszan benyuló nizzai repülőtér inkább a ferihegyit utánozza áraival, de ez már csak visszafelé derült ki. A reptér egyébként a második legnagyobb forgalmú az országban.



2004-ben több mint 8 millió utas érkezett vagy távozott – Ferihegyen ugyanekkor 6,5 millió. 45 légitársaság 27 országgal, 82 településsel kapcsolja össze a várost. Csak Párizsba, illetve Párizsból hetente 300 gép repül.


Nizza – városnézés, látnivalók


Hiába fogadott bennünket rossz idő, az Angyalok-öblének partján végig futó Angol-sétány pálmafái szerencsére dacoltak az időjárás pillanatnyi megbicsaklásával. Szerencsére a franciákat és a hozzájuk látogató turistákat egyébként sem nagyon zavarta a hideg. A széltől átlátszó fóliával védett, hősugárzókkal melegített kávéházi teraszokon ilyenkor is reggeltől estig nagyon sokan ücsörögtek, élvezték a szabadlevegőt. Mivel mi egyébként is a tél végéből jöttünk, nem lepődtünk meg a hőmérsékleten. No, meg kicsit szuggeráltuk is talán magunkat, hogy a megfelelő díszletek – pálmafák, turisták, tenger – oda képzeljük a mediterrán tavaszt. Ez néha egy-egy órára sikerült is, amikor kisütött a nap.
A történészek szerint Krisztus előtt 400. körül telepedett meg egy görög kereskedő kolónia a mai kikötőt a várostól elválasztó tengerparti dombon, a későbbi “várhegyen”. Hegyekből egyébként van itt éppen elég. Az Alpok déli nyúlványai éppen alig hagynak helyet a városnak a tenger szélén. Nem messze innen pedig 3 ezer métert megközelítő csúcsok emelkednek.
Ha az ókori görögökről, rómaiakról el is feledkezünk, ha csak 300-400 évet megyünk vissza a múltba, akkor is zavarba ejtő a változatosság, amit akár egyetlen helyről körbe fordulva tapasztalhatunk. A régi épületek stílusa mutatja, kik jártak itt korábban, hogyan képzelték a világot. Ebből főleg az derül ki, hogy Nizza a pénzben dúskáló emberek városa volt az utóbbi századokban. Olyanoké, akik összehordtak itt mindent, amit éppen szépnek gondoltak. Emiatt aztán az újabb részekben néha arra számít az ember, hogy mindjárt megjelenik egy szarvas gombolyaggal a szarvai közt, amint egy macska üldözi. No, az is lehet, hogy az irigység szól belőlem.
Azt mindenképpen tudni kell, hogy Franciaország második legnagyobb turisztikai célpontja, a 350 ezer lakosú Nizza kevesebb mint 150 éve számít francia városnak. Ez annyira rövid idő, hogy mi még most is az egykori gazdák, az olaszok által adott néven ismerjük. A város megszerzése után a franciák Nice-ra (“Niszre”) cserélték a nevet, és az utcákat, tereket jórészt át is nevezték. Nem minden hely kapott új nevet, egy szép tér neve például ma is arra emlékeztet, hogy 1807-ben itt született az olasz szabadsághős, Giuseppe Garibaldi. De azért sok hasonlóra ne számítsunk.



A fenti kép a város keleti szélénél magasodó Boron-hegy oldalából készítettem. Mielőtt sétára indulnánk a városban, érdemes kicsit megnézni. Jobbra előttünk látható a kikötő, mely az évi 300 ezer utasával az ország legnagyobb személyforgalmát bonyolítja. A belső részét vitorlásoknak és a hatalmas luxusjachtoknak alakították ki.
A kikötő mögött magasodik az egykori “várhegy”, ahol hajdan a görög kereskedők megtelepedtek. Sajnos idő híján nem tudtunk felmenni rá, pedig állítólag nagyon szép a rálátás a városra. Talán még felvonó is van.
A várhegy éppen eltakarja a középkori óvárost, a jellemzően olaszos hangulatú negyedet. A háromszög alakú részt keletről a várhegy, északról és nyugatról a Paillon folyó lefedett medrét szegélyező parkok sora, déltől pedig a tenger, az Angyalok-öble határolja.
A kép baloldali részén, már az elmúlt 150 évben kialakult szállodasor, illetve az előtte húzódó szállodasor látható. A kinagyított részlet baloldalán kivehető a legnevesebb “ház”, a Negresco Hotel tornyos homlokzata. Ettől nyugatra még legalább öt kilométeren át sorakoznak a szállodák.
A szállodasortól kicsit északra található az orosznegyed, Végül van egy ötödik rész is, ami az előbbieket félkörben lezárja a hegyek felől. Itt él a nizzaiak többsége lakik. Közülük sokan az idegenforgalomból szerzik kenyerüket, de még többen az informatikai iparból.


Már az esti megérkezés után kicsit sétáltunk egyet a szállodai negyedben, de az igazi városnézésre másnap került sor. Ahogy a turisták többsége, mi is az óváros Cours Saleya nevű részén, az egykori sóházaknál kezdtük a séták.
A Hotel Grimaldiból indulva áthaladtunk a Masséna téren, ahol egy hatalmas óriáskerék állt a száz éves, vöröses, sárgás paloták között. Egy rendőr párossal is találkoztunk, akik számomra meglepő módon mosolyogni kezdtek, amikor lefényképeztem őket a tér házaival együtt. Talán itthon is tanulhatnának tőlük.
A Masséna tér és a Cours Saleya között áll a nizzai opera 1881-ben újjáépített épülete. Az előző leégett. Kívülről látva az új épület értékét szerintem inkább a hely adja. Az Operával szemben betértünk a Pere és Fils édességboltba. Az 1820-ban nyitott üzletet az alapítók utáni ötödik generáció működteti ma. Állítólag kedvenc helye volt Viktória királynőnek is. Maradva az ínyencségeknél, két házzal arrébb egy szarvasgombát árusító üzletet láttunk. Éppen nem volt nálunk elég pénz ahhoz, hogy a kilónként közel 50 ezer forintba kerülő finomságból vegyünk.
A Cours Saleya, az egykori halosztályzók, halfeldolgozók előtti terület ma is a város legforgalmasabb tere. Nemcsak a turisták számára kötelező úticél, a városlakók közül is sokan járnak ide a piacok miatt.
A virágpiac és a hozzá kapcsolódó gyümölcspiac hétfő kivételével minden nap 6 órától 17.30 óráig tart nyitva. A Nizza környéki dombok üvegházaiból származó virágok finom illata árad, melyek közül legjellegzetesebb a téli mimóza, de sok gerberát, kaktuszt, sőt még gyapotot is láttunk. Vezetőnk szerint ugyanitt minden hétfőn 7.30-18 óráig régiségkereskedők kínálják portékáikat – kivéve ünnepnapokat. Júniustól szeptemberig pedig minden este és éjjel kézműipari piacot tartanak, ahol a dolgozó mesteremberek mellett festők is kiállítják képeiket.
A piacon is bőséggel találtuk nyomát a franciák előtti korszaknak. Az óváros egykori építőire, a piemonti kőművesekre emlékeztet a virágpiacon Tereza 1925. óta működő büféjében árusított socca. A csicseriborsó lisztjéből sütött kocsikeréknyi méretű lepény a mai lakóknak és a turistáknak is egyik kedvenc étele – 2,3 euróért.
Állaga, íze alapján a mi kukorica prószánkhoz áll talán közel.
Később eljutottunk a pékségbe is, ahol a hatalmas kerek tepsiken olívaolajon sütik. Innen egy robogó után akasztott utánfutóval szállítják folyamatosan a nagyhangú Tereza asszonyhoz.
Nizzát persze a magyarok sem kerülték el, még ha elődeink nyoma nem is ennyire látványos. Épületek helyett például versben állított emléket Ady Endre itteni utazásának. Igaz, a hely szépsége inkább csak ellenpontként szolgált a magyar valósággal szemben.
Ma is itt vannak a magyarok. A Csizmás Kandúrként ismert mutatványos két fekete macskájával, 14. Lajos korabeli ruhájában a Cours Saleya végén mutatja be délutánonként műsorát. Származása onnan derült ki, hogy a francia, az angol, az olasz és a német után magyarul is ránk szólt: fizetni kell, ha fényképezni akarunk.
Persze a százforintos nem felelt meg neki. – Mi már euróra váltottunk, mondta. Hogy mosolygott-e, nem tudom, mert vastag fehér festék borította arcát.
Később elmondta, hogy 37 év óta él Franciaországban. Toulonból jár át 16 éve, hogy szórakoztassa a turistákat, és gyűjtse tőlük az aprót. – Itt élek, nem vagyok csavargó, nem drogra gyűjtök, örömömben csinálom – bíztatja fizetésre egy felirat a nézelődőket a pénzes doboz felett.


A Cours Saleyatól északra indultunk az óvárosban. A közelben áll a várost sokáig birtokló Savoyai család palotája, ami jelenleg Prefekturaként működik. Szintén csak hallomásból tudjuk, hogy a 16. századik visszanyúló múltú épületnek nagyon szép a belső része, amit évente egyszer meg is nézhetnek a turisták.
A szűk utcák, lépcsők, barokk templomok, lakóházak, az erkélyekről és az épületek között kifeszített kötélen száradó fehérneműk olaszos hangulatot adnak a környéknek. Az egyik ház falán francia mellett olasz nyelven is írt tábla állít emléket “Nizza hősének”, Catherine Seguranának, aki afféle itteni Dobó Katicaként az 1543-as török ostrom alatt harcra buzdította a város lakóit. Idegenvezetőnk szerint a termetes asszonyság igazán csak annyit tett, hogy a városfalon állva megemelte a szoknyáját az ellenség felé, mire azok hanyatt-homlok elmenekültek.
A templomok közül a vesztett ügyek védőszentjének, Szent Ritának a templomába tértünk be. A 17. században építették római minta alapján. Szép oltára, freskóval díszített fallal megemelt kupolája van.
Benéztünk a város egyik büszkeségébe, a Lascaris-palotába is. A reneszánsz előzményekkel bíró épület ma inkább barokk stílusjegyeket mutat. Az egész múzeumként működik. A gazdagon díszített homlokzatot, a gyönyörű lépcsőházat és a dúsan aranyozott kápolnát érdemes megtekinteni. A bejárattal szemben még egy 200 éves patika berendezéseivel is megismerkedhetünk. Ne feledkezzünk meg az egykori tulajdonosok magyar kapcsolatáról se. IV. Béla felesége, Mária Lascaris lány volt. Királyunk a feleség családi ékszereinek árából kezdte építetni a visegrádi fellegvárat 1249-ben. (Még jó, hogy a franciák késtek néhány századot a forradalommal.:))
Csak kívülről néztük meg a város védőszentjének tiszteletére épített Szent Réparate templomot. Én először le akartam fordíttatni a Réparate nevet, de állították, hogy ez egy fiatalon mártírrá vált személy neve. A 17. században épített templom és a száz évvel fiatalabb harangtorony mindenesetre jól néz ki. Bent a leírások szerint főleg az oltárt és a kórus üléseinek márványból készült “karfáját” érdemes megnézni.
Az óváros északi felén, a központi buszpályaudvar szomszédságában, a Szent Ferenc téren jártunk a halpiacon. Ez is hétfő kivételével minden nap 6-13 óráig nyitva van. (Ez egyúttal azt is jelzi, hogy hétfőn inkább kerüljük a halételeket, ha frisset akarunk enni, mert legfeljebb vasárnapira számíthatunk. Itt is volt minden érdekes, amiről én többnyire azt sem tudtam, hogy jön, vagy megy, úszik, vagy mászik. A vevőnél talán több volt a nézelődő turista, no meg a potyára váró sirály.
Innen kerültünk egy nagyot a kikötő felé, ahogy az óváros egy kis része megkerüli a várhegy északi lejtőjén található temetőt. Ezen a környéken nagyon sok régiségbolt található. Állítólag Párizs után ez a legnagyobb antikvárius negyed az országban. Sok híresség is él a környéken. Például a nemrég házasodott(?) Elton Johnnak is van egy háza.
Útközben is tapasztalhattuk, hogy a városban rengeteg a kert, a park. Állítólag a parkok, kertek összterülete 300 hektár. Ezekben illetve ezeken kívül 150 kisebb tó, medence és szökőkút található. Mindez annak is köszönhető, hogy gazdagéknak egy időben kedvenc szórakozása volt a különböző növények gyűjtése – és persze a gyűjtemények bemutatása másoknak.
A kikötőben a sok – ottani viszonyok között – kisebb vitorlás mellett több hatalmas luxusjacht is parkolt. Az északi és a keleti oldalon álló jellegzetesen vöröses épületek, a Várhegy oldalába simuló szállodák, paloták nagyon hangulatossá tették a helyet.
A Várhegy tenger felőli sarkán áll egy emlékmű, Nizzának arról a 4000 lakójáról, akik a világháború idején meghaltak. Majd egy földön fekvő hatalmas napórához jutottunk, ahonnan a parti sétány visszaindul a Cours Saleya irányába – igaz, most a sóházak déli oldalán.
Az operaház környékén átlépünk abba a korszakba, amely a város legutóbbi 150 évében született.
Nizzát, mint üdülőhelyet az angol arisztokrácia fedezte fel 19. század első felében. A hűvös, ködös Anglia helyett kellemes helyet kerestek. No, nem a nyaraláshoz, hanem a teleléshez.







Az új lakók először megpróbáltak együtt élni a régiekkel. Hogy például el tudják viselni a halpiac környékének bűzét, az első sétányt sóraktárak lapostetős épületsorának tetején alakították ki. (A háztetősétány egy része ma is használható.) Aztán lassan a saját képükre szabták a várost a korszak stílusában. Ekkor Nizzára mindenképpen állt az első világháború utáni időtől használt elnevezés, a Belle époque, a régi boldog békeidők. A historizáló építészeti stílusok – a mindenféle neo-k – és a szecesszió vasbetont és öntöttvasat használó építményei itt is helyet kértek, nem csak Párizsban.
A 10 kilométer hosszú tengerparton megépültek a luxus szállodák, s a kezdetben csak két méter széles “angol ösvényből” egy angol lelkész kezdeményezésére létrehozták a mai két pályás, virágokkal, pálmákkal elválasztott utat az 1930-as években, s persze hagytak helyet a gyalogosaknak is. Így jött létre az Angol-sétány, melyet természetesen Viktória királynő fia avatott fel.
A szállodasor legnevesebb épülete, a Hotel Negresco. Egy bukaresti fogadós fia, Henri Negresco építette 1912-ben. Az egyik kaszinó vezetőjeként szedte össze a pénzt, a kapcsolatokat a munkához. Az első világháború előtt ez volt az orosz hercegek szállodája. A hatalmas üvegtető alatt függő kristálycsillárt a Kremlben lévővel mintázták, hogy itt se hiányozzon a vendégeknek. A mostani tulajdonosok egy múzeumot is működtetnek a szállodában, amelyben a francia művészek munkái mellett azt is meglehet ismerni, milyen környezetben nyaraltak – nyaralnak – a gazdagok. Az épület perszer elsősorban ma is szálloda, amelyet az amerikai szaksajtó a világ egyik legszebb szállodájának tart.
A város csak azért nem változott teljesen angollá, mert Viktoriát és udvartartását az orosz arisztokraták is követték élükön a mindenkori cárral, akit a flotta is elkísért. Sajnos az oroszok negyedébe nem jutottunk el, pedig állítólag nagyon hangulatos. Itt áll a legrégebbi Oroszországon kívül található orosz ortodox templom, amit 1860-ban szenteltek fel. A másikat, az 1912-ben épített Szent Miklós katedrálist a Kremlben lévő Szent Vaszilijról mintázták.Újabb két év múlva vége szakadt a bojárok kellemes teleléseinek, mert megkezdődött az I. világháború. De legalább addig jól érezték magukat. Egyébként nemcsak az orosz arisztokraták szerették Nizzát. A vendégkönyv szerint ugyanabban Oázis panzióban lakott Lenin és Csehov, még ha nem is egy időben.



Sajnos február végén a plázs sem olyan, amilyennek szeretnénk. A 15 strandot magába foglaló 7,5 kilométer hosszú szakaszon most jó, ha néhány tucatnyian napoztak. Persze így is nagyon látványos volt a part kanyarulatát követő pálmafák sora, háttérben a szállodákkal.
Mielőtt nagyon megsajnálna valaki a rossz időpont miatt, jó ha tudjuk, hogy az igazi nizzai nyaralásoknak még nincs száz éves múltja. Az angol és orosz arisztokrácia kimondottan télen szeretett idejárni – persze biztosan nyáron sem volt rossz dolguk. Más meg nem nagyon jött olyan számban és pénzzel, hogy a szállodák foglalkozzanak velük. Csak az első világháború és azzal a vendégek többségének elvesztése hozott gyökeres változást ebben. A szállodások először a szezon megnyújtásával próbálták ellensúlyozni a csökkenő forgalmat. Majd hosszú hezitálás után 1928-ban úgy döntöttek, hogy nyáron is nyitva hagyják a szállodákat. Bejött nekik. Később a párizsi vasút, majd a repülőtér beindulásának köszönhetően a kevésbé gazdag rétegek is megindultak Nizzába. Még tőlünk is.
Most hasonló helyzetben vannak, mint az első világháború után, bár a fapados repülők megindulása kicsit javított a forgalmon. Már azt fontolgatják, hogy jelentősen csökkentik az árakat az Adriára, Törökországba és más divatos helyekre járók elcsábításáért. Mint az itt később olvasható árakból kiderül, még csak a gondolkodásnál tartanak.
De térjünk vissza ismét Nizzába. Vajon mit is lehet csinálni február végén a műemléknézésen, tengerparti sétán kívül? Természetesen ott számtalan múzeum – a Modern ás Kortárs Művészetek Múzeuma, az Ázsiai Művészetek Megyei Múzeuma, a Szépművészeti Múzeum, a Matisse Múzeum, Marc Chagall Bibliai Űzenetek Országos Múzeuma, Anatole Jakovsky Naív Művészetek Múzeuma, a Régészeti Múzeum, a Masséna Palota, a Terra Amata Múzeum, a Természettudományok Múzeuma… vagy elmehetünk az új könyvtárba, amit könnyű megtalálni a jellegzetes kockafej alapján.
Múzeumokhoz válthatunk bérletet 6 euróért, mely egy hétig érvényes, vagy 18,30 euróért a 15 múzeumlátogatásra szóló éves bérletet. Van egy megyei bérlet is, ami 62 múzeumra érvényes. A napi 10, a 3 napos 17, az egyhetes 27 euróba kerül.


Aztán persze enni is jókat lehet – ha bírjuk pénzzel. Ha valaki lubickolni akar a magyar gyomornak szokatlan ízek között, itt elemében lehet.Nekem legérdekesebbnek tűnt a két kakaóskalács szelet között tálalt, mézzel vastagon megöntözött pirított libamáj, mert itthon eddig más ízeket találtam benne. A különféle tengeri herkentyűk kedvelői is kiélhetik magukat. Helyi specialistásként tálalták például a nyers tonhalsalátát mangódarabokkal, hagymakarikákkal. Helyiként ajánlották tökkrémlevest is – a tején egy kis tejszínnel, tökmagolajjal kicsit meglocsolva. Mindegyikhez jól megpirított kukoricalepény járt.








 


A hozzáértők szerint a csúcsok-csúcsa a Szent Jakab kagyló volt keserű hagymával, édesköménnyel. Nekem ehhez még kicsit csiszolódni kell. A paprika helyett spenótlevelekbe töltött húsos, rizses gombócok paradicsomos szósszal már egészen magyarosnak tűntek.
Van olyan étterem is, ahol “kutyakakit” szolgálnak fel. Igaz, ezt csak egy táblán láttuk, a valódiságáról nem győződtünk meg.
A nizzai konyha egyébként sok vidék gasztronómiáját ötvözi. A jellemző fűszerei között ott van a bazsalikom, a kapor, a rozmaring, a kakukkfű, a zsálya, a majoránna, a menta, a koriander és a fokhagyPersze, a hal mellett nagyon sok a zöldség, de itt az ember hamar rájön, hogy a francia konyha nem egyenlő a köretként adott mexikói kukorica-borsó keverékkel, vagy a mi franciasalátánkkal.
ma. Nizzának saját védett, minősített szőlőterülete és bora van. A borkedvelők mégis jó, ha figyelnek. Meglepve tapasztaltam, hogy a legdrágább éttermekben is előfordulnak olyan balatoni helyzetek, amikor a pincér csak fehérként és vörösként különbözteti meg a borválasztékot. Ha nem vigyázzunk, könnyen végigihatjuk a menüt az előételtől a desszertig ugyanazzal a száraz borral. Brr!


A nizzai karnevál


A felsoroltakon kívül sok érdekes rendezvényt is találunk a városban. A mi úticélunk is elsősorban a hagyományos karnevál volt.
Ellentétben sok magyar rendezvénnyel, itt jogos a “hagyományos” jelző, hisz az idén lesz 123 éve, hogy tudatosan megrendezik.
Az előzmények a korai középkorba nyúlnak vissza, ahogy más tájakon is a hosszú böjt előtt kicsit bulizni szoktak az emberek. A helyi emlékezet szerint a karneváli fenség először 1873. február 23-án érkezett a városba, ezzel született meg a modern karnevál. Az első Bataille de Fleurs-t – virágcsatát – pedig három évvel később tartották az Angol sétányon. A virágcsata mára inkább virágparádévá alakult. Bár a hagyományokat sokan ma is éltetik, amikor jól megdobálják egymást mimózával. A virágparádén mintegy húsz virággal feldíszített kocsi gurul végig, rajtuk sok csinos lánnyal – profi manökenekkel, akik még a szakadó esőben is csak néha felejtettek el mosolyogni. Pedig némelyik rendesen fázhatott az érdekes ruhakölteményében.
Az előírások szerint egy-egy kocsi díszítésének négy-ötezer tőből kell állni. A legalább 7 méter hosszú, 2 méter széles és 6 méter magas építményt teljesen be kell fedni virággal. Még annak is rendje van, hogy a virágokat hétfőn és csütörtökön osztják ki a díszítőknek. Üzletnek sem rossz a helyi termelőknek, hisz 90 százalékát otthon szerzik be a kellékeknek. Persze van, amit messziről – például Japánból hoznak, mert akkor éppen ott virágzik.







A virágok között a gerbera, a margaréta, a százszorszép, a szegfű, a kardvirág, a tulipán és a rózsa egyaránt megtalálható. A legtöbb persze mimózából van, ami itt éppen szabadon nyílik.







A karnevál és a virágparádé először csak azonos napokra került, ma már időben és térben is együtt zajlik délutánonként.
A karneválnak minden évben egy új címet – királyt – választanak. Ez a karneváli fenség határozza meg az adott évben a felvonulás arculatát. 2005-ben a tébolyult éghajlat volt a király. Korábban a komédia, a millennium, a sport, a zene, a mozi, Európa, a francia Riviéra és sok más volt a “karnevál királya”. A mulatság a múlt században háromszor maradt el hosszabb-rövidebb időre. A két világháború éveiben és az öböl-háború miatt 1991-ben. A szervezők valamit sejthettek előre, mert mindegyik évben valamilyen “őrült királyt” terveztek.
Az utóbbi években nemzetközi hírű francia és külföldi karikaturistáktól kérnek ötleteket az alakok, a mintegy 20 önjáró makett megvalósításához. Az építésben pedig szobrászok segítenek. Tavaly alkalmaztak először valami új, nagyon könnyű, különösen vékonyra nyújtható, mégis erős műanyagot, amiből minden eddiginél nagyobb alakokat tudtak készíteni.
A felvonulásokat közel akkora hangzavar kíséri, mint a Budapest parádét (no, ez persze túlzás, de nekem sok volt a hangerőből és az 50 méterenként egymást követő zenék változatosságából. Az afrikai tam-tam doboktól a román tangóharmonikán, a német rezesen és a skót dudásokon át a Zhorn csoport üvöltő technojáig minden megszólalt. Úgy tűnik, ez utóbbi nemcsak nálam vágta ki a biztosítékot, a szervezők is megelégelhették a ricsajt, mert állítólag az idén az egymást kioltó zenék helyett valami egységesebb hangzást adnak a karneválnak.
A felvonulások két héten át többször is ismétlődnek az Angol-sétány lezárt szakaszán. A Meridien hoteltől az Operáig gyakorlatilag egy kört tesznek meg a két pályás úttesten, melyet virágok választanak el. A tenger felőli oldalon tribünöket állítanak fel, a szállodák előtti járdákról pedig állva lehet nézni a menetet. A tribünért és az állóhelyek egy részéért fizetni kell, de van több szakasz, ahonnan ingyenesen lehet nézni.
Délután a virágos kocsik és az aktuális témát megjelenítő makettek is felvonulnak. Az esti programban mindez virágok nélkül zajlik. Pontosabban tavaly már volt egy közös esti vonulás is, amit az idén is megismételnek.
2005-ben a tébolyult éghajlat karneváli fenséget sok fantáziával jelenítették meg a kerekekre, kocsikra szerelt hatalmas makettek. Gyapjas zsiráfok szőrmebundában érkeztek, miközben Neptunus a csikóhalfogatos hajójával a kiszáradt tenger helyén maradt homokdombon száguldott. Egy másik élőkében a felmelegedés miatt tevévé alakult pingvineket láthattunk. Az elsivatogosodott Antarktiszt 2100-ban ábrázoló maketten szintén pingvineket láthattunk fürdőruhában sütkérezni, miközben a három királyok egy hajóval érkezetek. Egy másik karikaturista a klímaváltozás hatásaként síelő arab gyerekeket gondolt a szfinksz hátára eset hóra. A gazdag észak és a szegény dél ellentéte is megjelent az egyik képen. A 19-20. száza eleji stílusban megformált nagyhasú tőkés éppen szivarra gyújt az egyik gyárkémény tetején kijövő szikrával, miközben a déli szegények a nagy esőben esernyőik alatt húzódnak össze. Felvonult a télapó is, aki egy lakatlan szigeten üvegbúra alatt várta a jobb időket, a “nagy kékség” búvárát pedig a tenger helyet a szemét borította el. A szomorú végkifejletet ábrázolta az az élőkép, melyen a hatalmas Titán éppen az egész földet akarja elfogyasztani egyetlen falatként.












A makettek mellett tengeri állatokat, sárkányokat és más szörnyetegeket formázó hatalmas léggömbök riogatták a közönséget. Némelyiket négy-öt ember alig bírta megtartani, irányítani.
A karneváli felvonulásnak kihagyhatatlan eleme a konfetti szórás. Ez az elmúlt közel száz év alatt sokat változott. A 19. század végi első felvonulásokon még korommal, liszttel, majd gipsszel töltött tojásokat vágtak egymáshoz, később el kezdték használni a kevésbé veszélyes apró papírdarabokat. A legújabb találmány a spagettispré. Kemotox helyett több méterre kilövellő vékony műanyagszálat fújnak a flakonból. A fehér és színes szálak, mint valami pókfonál lepik be a felvonulókat és a nézőket. Mivel a műanyag már a levegőben megszilárdul, nem kell félni attól, hogy a hajunkba, ruhánkra ragad.
A felvonulás annak ellenére is látványos volt, hogy többször megeredt az eső illetve a havaseső. A felvonulók az itt szokatlan hideg ellenére is mosolyogva játszották szerepüket.
Nem annyira az ünnep, mégis hozzátartozik a profi rendezéshez, hogy a takarítók, rendrakók már a felvonulás alatt készenlétben álltak. A szomszéd utcában 20-25 kukásautó sorakozott fel, némelyikre még hóekét is szereltek a konfetti és a szemét összetolására. A buli befejezése után két órával már csendes és tiszta volt a környék.
A karneváloknak minden évben Mardi Gras idején, húshagyó kedden van vége. Akkor a karnevál királyát a helyi gyerekek a tengerpartra vontatják, és elégetik hatalmas tűzijáték kíséretében. Ezt mi már nem láthattuk.
A 2005-ös rendezvényt állítólag összesen egymillióan nézték meg két és fél hét alatt.
Az idei karnevált február 11-28 között rendezik. A karneváli fenség a King of Dupes, a Balekok királya lesz. Az életünket állandóan kísérő kettősséget akarják megmutatni. Az egységesített zene Emir Kusturica filmjeinek segítségével népszerűvé vált balkáni cigány zenei világra épül. A szervezők azt ígérik, hogy nemcsak az 1500-2000 szereplő, hanem a város több ezer lakója is beöltözve vesz részt az ünnepen.


Az árakról


Az gondolom senkit sem lep meg, hogy Nizzában vannak drága helyek. Sőt, az elegáns szállodák, éttermek jellemzően ebbe a körbe tartoznak. A parttól néhány száz méterrel távolabb lévő, minden igényt kielégítő, de nem reprezentatív helyeken egy két ágyas szoba karnevál idején 90 euróba kerül reggelivel – januártól márciusig egy négy csillagos szállodában.


Ugyanitt az év többi részében a “standard szoba” 110 euróba kerül. Ennyit a Balatonnál sok 3 csillagos szállodában is elvárnak, pedig Nizzában a négy csillag már a plafont jelenti.
Vannak ennél sokkal olcsóbb helyek is, ha nem akarunk a város közepén lakni, hanem megelégszünk egy 5-10 kilométerre lévő apartmannal.
Az éttermek árai színvonaltól függően 50-200 százalékkal verik a hazaiakat. Pizzát 11-15 euróért húsételeket 20-25 euróért ehetünk átlagosnak tűnő helyeken. Ugyanakkor a legforgalmasabb helyeken is leülhetünk egy büfé fűtött teraszára, ahol a melegszendvicset 2-3 euróért kínálják. Ja, és vannak élelmiszerboltok, ahol mandarint, narancsot 1-1,5 euróért vettem, és más termékeknél is egészen elviselhető árakat láttam. Mint a jobboldali kép is mutatja, találkoztunk olyan spórolós turistákkal is, akik a plázson grilleztek. Februárban bőven jut hely másnak is.
S ha valaki hosszabb tartózkodást tervez, akár lakást is vehet magának. Az ingatlanközvetítők 40 négyzetméteres lakásokért 120-160 ezer eurót kérnek. Persze, azt nem tudom, hogy a városnak melyik pontján lehetnek ezek. Akinek fontos, gondolom utánajár.
Összegezve, még az ott hidegnek számító időben is kellemes kirándulás volt. Egyszer mindenképp érdemes elmenni egy hosszabb hétvégére.
Győrffy Árpád


A szerző írásai Az Útikalauzban

Győrffy Árpád: 300 kilométer bringával a Duna mellett – 1998

Győrffy Árpád: Barlang a sóhegy gyomrában – Parajd – 1997

Győrffy Árpád: Beregi kirándulás – 2004

Győrffy Árpád: Biciklivel Veszprém megyében és a Balatonnál

Győrffy Árpád: Borúton a Villány körül – 1997

Győrffy Árpád: Bosznia-Hercegovina – általános bemutatás – 2005

Győrffy Árpád: Bosznia-Hercegovina – Ferences kolostorok – 2004

Győrffy Árpád: Bosznia-Hercegovina – Pénz, vásárlás, ételek – 2004

Győrffy Árpád: Champagne, Párizs – Franciaország – 2001

Győrffy Árpád: Elzászban a Mikulás hozza a turistát – 1997

Győrffy Árpád: Felső-ausztriai sörtúra biciklivel – 2000

Győrffy Árpád: Helsinki, a tengerre épült főváros – Finnország – 2006

Győrffy Árpád: Horvátország- Montenegro-Bosznia – 2002

Győrffy Árpád: Két keréken a Fertő körül – 1996

Győrffy Árpád: Konstanz-Colmar-Amszterdam-Berlin – 2000

Győrffy Árpád: Linköping, Nyköping, Stockholm – Svédországi anziksz – 1993

Győrffy Árpád: Losonci kirándulás 2004

Győrffy Árpád: Madárlesen a Tisza-tónál – Tiszafüred, Poroszló, Örvény, Abádszalók – 2008

Győrffy Árpád: Magyar szőlőből készült a champagne – 2001

Győrffy Árpád: Magyarok Mariazellben – 1996

Győrffy Árpád: Medjugorje – a csodák városa – Bosznia-Hercegovina – 2004

Győrffy Árpád: Minket kidobtak – magyarsvábok közt Németországban – 1994

Győrffy Árpád: Mostar, Blagaj, Pocitelj, Radimlja, Hutovo Blato – Bosznia-Hercegovina – 2004

Győrffy Árpád: Nagy utazásunk északon – avagy rövid flört Skandináviával – 2001

Győrffy Árpád: Nantes, Angers – Nyugat-Loire – Franciaország – 2006

Győrffy Árpád: Nizza – karnevál – 2005

Győrffy Árpád: Pécs, a családias nagyváros – 2006

Győrffy Árpád: Pozsony, Brno, Telc, Ceske Budejovice, Karlovy Vary, Tabor, Prága – Csehország, Szlovákia – 1999

Győrffy Árpád: Prága – Sör mellet magyarul – Csehország – 1999

Győrffy Árpád: Rovaniemi – Kutyaszánnal a Mikulásnál – Finnország – 2006

Győrffy Árpád: Szarajevó – Bosznia-Hercegovina – 2004

Győrffy Árpád: Szarajevón át a Hvar-szigetre (Bosznia, Horvátország) – 2006

Győrffy Árpád: Szatmári kalandozások – 2004

Győrffy Árpád: Szekszárdi kirándulás – 2004

Győrffy Árpád: Tegeződve a természettel – Nockberge Nemzeti Park 1998

Győrffy Árpád: Tenger dzsesszel és roston sült báránnyal- 1999

Győrffy Árpád: Terepjáróval igen, lóval, biciklivel nem! – 2001

Győrffy Árpád: Tesanj, Jajce, Travnik, Banja Vrucica – Bosznia-Hercegovina – 2004

Győrffy Árpád: Tiborc mai panasza – 1998

Győrffy Árpád: Tíz nap a székelyeknél – 1997

Győrffy Árpád: Útlevéllel a kijelölt túraösvényeken – 2001

Győrffy Árpád: Web alapú levelezés idegenből -2004


A szerzőnek a következő címre küldhetsz levelet   – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Mivel az oldalt rövidesen bezárom, eladó az utikalauz.hu internetes domain!
Ajánlatok és érdeklődés a gyoker@utikalauz.hu címen.

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár