Lovász József : Tunézia – 2001


Lovász József : Tunézia – 2001. szeptember


Visszaérkeztem kellemesen eltöltött szabadságomról, minek tanulságairól írok mások okulására is..
A Tunisia Experience irodánál találtam rá egy last minute útra 60e Ft-ert, 8 napra félpanzióval. Összességében meg voltam elégedve az irodával, az idegenvezető minden nap ott volt, kézséges volt, nem tudtam olyat kérni-kérdezni tőle amiben ne segített volna
Azt hiszem elutazásunk előtt két nappal történt a Világkereskedelmi Központ elleni támadás. Mit mondjak nehézkes volt bejutni Ferihegy 2-re a biztonsági intézkedések miatt. Igazából semmi plusz vizsgálaton nem estünk át, csak előbb, meg az épület előtt ellenőrizték a papírokat többször. Mint laikusnak elég szegényes biztonsági intézkedésnek tűnt. Az arabok sem tulajdonítottak nekünk nagy figyelmet, unott képű vámosok és rendőrök ácsorogtak itt-ott, néhány perc alatt túl voltunk az egészen
Monastirba érkeztünk, majd légkondis busszal Hammametbe utaztunk. Az út mellett valóban sok szemetet lehetett látni, meg semmittevő férfiakat. Azt hiszem az elnökük bevezethetne a takarítást közmunka gyanánt ezeknek az embereknek! Mindenki csak nyerne a dolgon!! A Club Samira-ban laktunk, egyszerűen berendezett háromágyas ” lakosztályban”. Nagyon tiszta volt, látszott hogy ügyelnek rá. Minden nap reggel még a közlekedő utakat is felmosták, takarítottak , huzatoltak
Erről a kontrasztról írt előre Bihary Gábor, Péter is.) Biztosan el kell tellnie egy időnek, amig az országukat is ilyen szemmel nézik. Nagyon sok biztonsági őrt láttunk a szállón belül, a strandon. Egyszer megszámoltam a kaputól a szobaajtónkig 6 őrrel találkoztam. Az idegenvezető is azt mondta, hogy nyugodtan hagyhatunk mindent a szobában semmi sem fog eltünni. Az ott dolgozó emberek nagyon féltik a munkahelyüket, biztos hogy semmi sem fog hiányozni. Elmondásuk szerint kb 300 Dinar a havi keresetük, ami durván 70e Ft. Szerintük ez egy jó fizetés. Hát nem tudom.
A szállóhoz úszómedence, étterem, strand, üzletsor, sportpályák , szinpad stb tartozik. Rengeteg programmal szórakoztatták a vendégeket az animátorok, aerobik, tenisz, röplabda, asztalitenisz, foci stb.Nem éreztem, hogy bármiben is hiányom lenne..
A tenger még mindig nagyon meleg , kb 25-26 fokos lehetett
Rengeteg a taxi, olcsón. Muszáj alkudni, nagyon megéri!!! Pl: 3 Dinár volt a Medináig, ami ~700 Ft ugy 6 km. Ugyanennyiért vitt el Bir Bou Regbaig is, ami vagy 15 km. Fejlődtem.. Ott lehet vonatra szállni, ami szintén nagyon megéri. Szervezett programok voltak pl: Tunis- Karthago- Sidi bus aid-ba 3 főnek busszal 150 Dinárért. Úgy gondoltam el tudunk oda mi menni magunk is. Nagyon jól szervezett túrista informácios irodák vannak , rengeteg hasznos térképpel, ismertetőkkel. A legtöbb helyen jól beszélnek franciául, angolul, németül, mostanában lengyelül is!! Érdekes volt hogyan kérdeztek ! Először német, majd angol, francia, majd szláv es mikor egyik sem jött be nekik akkor a magyar. A sorrend mindig ez volt! Egy délelőtt nekiindultunk, és 33 Dinárból ugyan ezt végigjártuk. Utaztunk ezért taxival Hammamet- Bir Bou Regba közt oda -vissza 7 Dinárért. Vonattal Tunisig első osztályon légkondis kocsikban oda-vissza 20 Dinárért . “Hév” forma szerelvénnyel Tunisbol Karthagoba ~6 Dinárért. A fővárosban a két pályaudvar között gyalog mentünk bámészkodva. Nyüzsgő nagyváros, akár Budapest. Emlékeztetett is ra, mert ahogy ráfordultunk egy széles útra, olyan kandelláberek voltak mint az Andrássy úton.


———


Az a “hév” , a TGM , helyiérdekű vasút Tunis és Sidi Bou Said között jár elég sűrűn szinte egy budapesti buszjegy áráért. Nyitott ajtókkal is elindult, pedig 10-12 éves iskolás gyerekek lógtak az oldalán. Rémísztő volt, de úgy látszik csak nekem mert ők nem zavartatták magukat. Kb. negyed óra alatt Karthagoba ért. Hat megállója van abban a kis városban, akár egy
villamos közlekedik. Nagyon szép város, csak a látnivalók szétszórtan találhatók. Kevés időnk maradt, igy csak a Tophet, a pun kikötő, és a katedrális fért bele. Majd legközelebb… Visszafele látogattuk meg a tuniszi Medinát. Csak térképpel menjen be oda mindenki mert egy hatalmas labirintus . Jó adag eltökeltség is kell, hogy megbirkózzon az árusok hadával. Tudja azt, hogy amit esetleg vásárolni akar,az Magyarországon mennyibe kerül !! Szemrebbenés nélkül mosolyogva akár tizszeres árat is mondanak
bármire. Nincs lelkiismeret furdalásuk, mert ha ezt elfogadod, úgy gondolják ez jó üzlet volt neked is. Alapszabály: az árus mondja az első árat, abból már lehet következtetni mennyiért fogja odaadni. Ha az ár tizede is sok magyar pénztárcával számítva, akkor nem szabad belemenni az alkuba. A kikiáltási ár 20-30 %-ért már jó üzletet lehet kötni úgy , hogy az eladó is jó szivvel adja oda a portékát. Sikerült 45-ről alkudva 7 dinarért megvenni egy női bőr cipőt, hasonló arányban övet vásároltam. Europai embernek ez
nagyon furcsa ,de megéri megtanulni ezt a “szertartást” . A bőráru olcsó, de a minőségét meg kell tüzetesen vizsgálni! Visszafele a belvárosban belecsöppentünk egy csúcsforgalomba, ez semmiben sem különbözik más nagyvárosétól, esetleg a dudaszó erősségét dupla méréshatárral kellene mérni.
A kétnapos szafarit kihagytuk. Közel 100 000 Ft lett volna hármunknak, mindamellett 7-800 km-t utaztak ez alatt. Nagyon tömény dolog, szerintem egy hétre való látnivalót sűritenek két napba.Ha valaki mégis elmegy , nagyon figyeljen arra, hogy a fényképezőgépét óvja a homoktól. Mai napig sem tudja talán a szomszéd lakó, hogy került homok a lencserendszere közé. Nem
ejtette bele homokba, mindamellett teljesen zárt része a gépnek. Az afrikai homok olyan mint a liszt, mindenhova betalál. Kellemetlen tud lenni. Az iránytaxi. un. louage ( luázs). Több autó áll egy parkolóban, majd elindul a kialkudott uticél felé de csak akkor ha tele van. Az utasok osztoznak a viteldijon, pl: Tunisz-Hammamet 3.5 Dinar ami 70-80km út .
A vonat is hasonló árban volt, inkább választottuk a légkondis kényelmes vasuti kocsikat.
Az europai ember csak palackozott ásványvizet igyon- hangoztatták mindenhol. A család kétharmada valamilyen foku hasmenésben szenvedett ennek ellenére is 1-2 napig. Nem erős, csak kellemetlen fokozatban.Nem voltak odaláncolva a wc-hez, de foglalkozni kellett a dologgal. Talán a vásárolt gyümölcsök miatt, igazából nem tudom. Én megúsztam, pedig sokszor ettem
gyümölcsöt . Fogmosó viz miatt esetleg? Az biztos, hogy vigyen magával mindenki hasmenés elleni gyógyszereket.
Néhány szó az árakról, már ami eszembe jut még. Sokfélét nem vásároltunk, mert itthonról vittünk foliázott szeletelt szalamiféléket. Felét igy is visszahoztuk. Inkább csak a megszokott izek miatt ettünk belőle, meg a strandra csináltunk belőle szendvicseket. A félpanzió annyira bőséges volt, hogy a “fülünkön folyt ki” Első nap felfedeztük azt a boltot, ahol harmadáért tudtunk vásárolni, mint
a szállodában vagy környékén. 2-300 minimért volt ásványvíz, (1.5 liter) kenyér is 3-400 között. Azt lehet mondani, hogy ott annyiért vásároltunk mint itthon. A gyümölcs drágább volt, de nagyon “guszta”. Alig tudtunk néha ellenállni a kisértésnek, hogy kilószám ne vegyük! Szesz nincs, csak 1 db boltban, amit az idegenvezető úgy jellemzett: az a bolt, ahol mindig kilóméteres sor áll.
Képzeljétek el: Mór kávézó a parton, nagyon szépen berendezve, vizipipák az asztalok mellett, amikkel külön pincér foglalkozik . Meglett ferfiak eregetik a füstöt, miközben kortyolgatják az ásványvizet vagy üditőt!! Hatalmas kontraszt volt a számomra a kedélyesen időt múlató férfiak vizet kortyolgatva!! Arab nők meg sehol.
Este tudtam leguritani egy sört kb 500 Ft-ert. Akkor lehetett csak .


Dodo

Ráadás
Néhány kérdés és válasz az Utazás listáról
* Hasznalatos me’g a francia nyelv, vagy lassan kihal es az angol veszi at a szerepe’t?
Ugy vettem eszre tobben tudnak franciaul mint angolul.
* Me’g mindig 1000 reszbol all a dinar? Igen, 1 Dinar = 1000 Minim * Most is tilos dinart az orszagbol kivinni?
Tilos a be-, es kivitel. Magammal hoztam emlekbe nehany fem penzuket, nagyon szep veretuek.
* A szeszesital kime’re’se me’g mindig korlatozott bizonyos idopontban?
Ma’r nem emlekszem, hogy csak hany ora utan szolgaltak ki…
Hammametben 22.00 utan, de nem ugy tunt hogy nagyon betartjak. Az ara eleg borsos ~500 Ft / korso, es nem europai.
* Lattatok felmeztelen noket a tengerparton? (= melltarto nelkul)
Nagyon szep, hm. gyonyoru lanyok :-))) napoztak monokiniben a strandon, de egy sem volt arab!!! Egyetlen egyszer lattam a strandon arab lanyokat, hetvegen, akkor is rovid ideig voltak ott.
* Me’g most is millio ronda antenna ekesiti az epuletek ezreit?
Nem tunt fel, de lehet…
>Milyennek tala’lta’tok a politikai helyzetet? Milyen a kozbiztonsag? >Amit a tuniszi (fovarosi) sugarutrol irsz, az nekem is nagyon tetszett, de >leginkabb a bankokban lehetett az europai szinvonalat erzekelni. Irj a >fovaros es a karthagoi vonal kozotti vonat- es orszagutrol – az a >tobbieket is erdekelni fogja, hogy viz van mindket oldala’n.
A kozbiztonsag jo, azt viszont meg kell tanulni elviselni hogy az arab fiuk szemtelenul batrak, nem felnek leszolitani valakit barhol-barmikor. A gyerekek viragot arulnak tobbek kozott, es kicsit”eroszakosan” probaljak eladni a portekat. Hirtelen nem talaltam ra jo szot, de meg lehet szokni egy ido utan.Zsebesek ott is vannak, de eroszakrol nem hallottam. Mi batran jottunk-mentunk kozottuk, onalloan jartunk tobb helyen mint mondtam sokkal olcsobban.
Azt hallottam viszont, hogy Tuneziaban halalbuntetes jar nemi eroszakert! Nagyon sok rendort latni, uton-utfelen belejuk botlottunk.
> Ha nem szervezett uttal megy valaki, mennyi egy nem draga szalloda mostanaban?
Sajnos nem tudom, nem erdeklodtem ez irant.

Regional Office for Tourism
Nabeul -8000
tel:286-800, 286-737
fax:223-358


Hammamet-8050
280-423
262-891, 249-103,


Szállodák Hammametben, tel. körzetszam 02 !


5* Dar Hayet tel:283-399 fax:280-424
5* Royal Azur Thalasso tel: 278-500 fax:278-999


4* Sheraton tel: 226-555 fax: 227-301
4* Royal Residence tel :283-333 fax: 292-001


3* Grand Hotel tel: 280-177
3* Continental tel: 280-456



Szallodak Tunisban, korzet valaszto szam 01


4* Tunis Hilton tel: 282-000
4* Belvedere tel: 783-133


3* Ambassadeurs tel: 288-011


Azt nem tudom melyik mikor van nyitva, es a szamokat sem ellenoriztem le.
Visszaterve az italra: a szallodaban 1 Dinar volt egy uveg jeghideg asvanyviz az etel melle felszolgalva. Vehettem volna egy uveg bort is csekely 14 Dinarert ~ 3500 Ft !!! Szoval nagyobb buksza szuksegeltetik. A kaja nagyon boseges es valasztekos volt. Europai modon foztek, de aki akart ehetett arabosabb izu kajat is. Utolso este mar csak piritott burgonyat, gyumolcsot volt kedvem enni annyira elteltem a sok etellel. Nem gyozom dicserni oket, mert ehen ott aztan nem marad senki!! Onkiszolgalo volt
mindig, ha akartam 5szor alltam vissza es akkor is kedvesen kiszolgaltak .
Egyet viszont kovetkezetesen tiltottak: nem lehetett etelt kihozni az etterembol, akar egy joghurtot sem!!
A tavaszi idopontban furdeshez a viz nem hiszem hogy kellemes lesz, de kirandulashoz az ido nagyon jo. Aki szereti a sokadalmat, a heti vasarokat ki ne hagyja. Nabeulben penteken van.
Most hirtelen ennyi jutott eszembe, talan meg folytatom


Lovász József


A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet  – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár