Borsodi Zoltán: Kanada és USA – 2000

Mivel az oldalt rövidesen bezárom, eladó az utikalauz.hu internetes domain!
Ajánlatok és érdeklődés a gyoker@utikalauz.hu címen.


Borsodi Zoltán – Kanada és USA – 2000. május


2000. május 29-én indultunk a reggeli órákban Ferihegyről az első átszállóhelyre Frankfurtba. A Lufthansa gép egy Airbus 312-100-as típus volt, ennek megfelelő kényelmes ülésekkel, viszont az út csak 1 óra 15 percig tartott. Már számítottunk rá de sokkolóan ért minket, hogy mintegy 1.5 órát kellett még a gépen várnunk, amíg két török vendégmunkás hajlandó volt értünk jönni. Majd újabb várakozás az épületben és végül egy csupaszőke Brünhilda elkezdett minket átkísérni a Washingtonba menő géphez, ami természetesen az épület tőlünk lehető legtávolabbi részében várt. Újabb akadály, az egyetlen lift nem működik, megint várunk. Végül nekiugrunk a mozgólépcsőnek segítséggel. Nagynehezen beesünk a gépbe, amelyik szinte azonnal indul is. Na ennyit Frankfurtról. Az út Washington D.C.-be menetrend szerint 9 óra, nekünk sikerült 8 óra alatt megtennünk. A Lufthansa gép egy A340-200 volt, a személyzet készséges, a W.C. tágas az ülések viszonylag kényelmesek. Lényegesen jobb volt utazni vele mint a Boeing 747 Jumboval. Ahogy szokás Washingtonban nem kellett várni a segítségre, semmi idő alatt átvittek a Buffalo-ba induló járat kapujához. Közben átestünk a komoly határ és vámvizsgálaton. Két kérdés volt, ez az első utam és mit dolgozom.
A következő meglepetést a Buffalo-ba induló gép jelentette. Ez egy 19 személyes, kétmotoros kis kávédaráló volt. Ugyan felajánlották, hogy mehetünk egy nagy jet-tel is amin van W.C. és személyzet is, de arra még három órát várni kellett, így az lett a vége, hogy a kis géppel mentünk. Élmény volt, már a beszállás is, de az hogy szinte alig fértem el az ülésen már kicsit zavart. Az út Buffalo,NY-ba 1.5 óra volt, tehát helyi idő szerint du. 5 órakor értünk földet. Csomagfelvétel után irány az autóbérlő cég, ami megint az Alamo volt. Interneten foglaltam az autót, így még némi kedvezményre is szert tettem ami dollár százasokban volt mérhető a három hétre. Az Alamo-s ügyintéző nénike nagyon-nagyon készséges volt, nem akart semmire rábeszélni, azt az autót adta amit kértünk, az ügyintézés még 10 percet sem vett igénybe. Alapbiztosítással az autó három hétre adóval együtt $833 volt.
Az autó egy 2000-es kiadású Pontiac Grand Am SE volt. 2.4L Twin Cam engine, sajnos mint utólag kiderült csak 4 hengeres de 150LE volt benne, természetesen ez is full extra, légzsákok (persze USA szabvány szerinti), dupla klíma, cruise control meg ami kell és nem utolsó sorban kényelmes.
Sajnos itt vettük észre, hogy az út során megdézsmálták az egyik bőröndünket és egy üveg Metaxával valamint a Polaroid napszemüvegeinkkel már nem fogunk soha találkozni. Mondanom se kell, hogy egyedül Ferihegyen volt annyi idejük a rakodómunkásoknak, hogy a bőröndből kivegyék a dolgokat és a dobozokat üresen visszategyék a helyükre.
Buffalo. Irány a szállás, ami 15 percnyi autózásra volt a repülőtérről. Sleep Inn Amherst. Az árához méltóan ($69-74) nagyon igényes kiszolgálást és minden igényt kielégítő szobát kaptunk.
30.05.2000. A kontinentális reggeli elég volt, a kirakott dolgokból korlátlan fogyasztás. Reggel hatkor indulás a Niagara vízeséshez. Közben megtaláltuk New York állam legdrágább élelmiszerboltját, Bevásároltunk, mivel az amerikai ismertetők szerint Kanadában drágább az élelmiszer meg általában minden. (Jó kis propaganda amiből semmi sem volt igaz).
Niagara Falls. A vízesés az amerikai oldalról kevésbé látványos mint a kanadai oldalról. Maga a város szóra sem érdemes, egyedüli látványosság a Niagara Falls State Park. A parkolásért $5 kell fizetni. A park tiszta, hemzseg a mókusoktól, van visitors center is. Egész a vízesés széléig ki lehet menni, a látványt leírni nem lehet. Ki lehet menni a kilátóig, 50 cent személyenként, innen jobb a kilátás, majd lifttel le lehet menni a partra, ahol gyalog vagy hajóval ismerkedhetünk meg ezzel a természeti látványossággal. Már itt megjegyzem, hogy a kanadai oldal sokkal kiépítettebb és rendezettebb, szóval aki teheti onnan nézze meg.
Irány a határ. A Rainbow Bridge-en keresztül mentünk át Kanadába. A hídpénz USD3.50 amit csak egy irányba kell kifizetni, visszafelé nem kell. A kanadai határ és vámvizsgálat megint nagyon komoly volt, egy pecsét az útlevélbe – inkább csak az emlék kedvéért, szép Niagara pecséttel – és kész.  Szúrópróba szerű ellenőrzést is láttunk, de azokat az embereket én sem engedtem be volna Kanadába. Innen a QEW (Queen Elizabeth Way) jelzésű autópályán jutottunk el Torontóig ami kb. 2 órás út. Kanadában az autópályán a maximális megengedett sebesség 100 km/h és 110-nél gyorsabban nem is mennek. Heccből letértünk az autópályáról és Torontó belvárosán keresztül mentünk. Hiba volt, kb. 2 órán keresztül kellett folyamatosan autózni ebben a hatalmas városban, hogy visszaérjünk az autópályáról. Markham nevű kis városban álltunk meg Torontó mellett. Egy nagyon jó magyar étterembe ebédeltünk. A menün a többek között a következő ételek szerepeltek : Ujhazy Chiken Soup, Paprikas Chiken, Gipsy Steak, Rigo Jancsi. Két paprikás csirke két kóla és kávé után (CAD21+tip) folytattuk az utat Jackson’s Pointig ahol a szállásunk volt. Torontó környékét elhagyva egyre ritkábban találhatók a települések, a táj nagyon Magyarországra hasonlít. Jobban hasonlít Európára mint az USA-ra, kis angolszász stílusban épült városi házak a jellemzőek, a városokon kívül a házakhoz hatalmas telek tartozik.
A szállásunk Best Western Georgina Inn volt a Simcoe tó partján. Nagyon jó hely volt, nagy elegáns szoba dupla ággyal, biliárdterem, konditerem, úszómedence és Hot Tub Bath amit minden nap használtunk is. (4 napra CAD310).
31.05.2000. Másnap lementünk Kingston-ba, a térképen csak 2 centiméter volt, autóval 4-5 óra. Ha nem sietünk és nem időre megyünk ne válasszuk az autópályát, a mellékutak mellől ismerhetjük Ontariót igazából. Olvasgattuk a házak postaládáit, Nagy, Medgyessy és egyéb magyar neveket találtunk. Kingston félúton van Toronto és Montreal között. A város eredeti hamisítatlan kanadai kisváros (138.000 lakos). Végigsétáltunk a Brock Street-en ahol sok ódon és új kis üzletet, utcai zenészt látni. Rendesen be is vásároltunk (fürdőruha egy férfi+egy női : CAD20, napszemüvegek /Taiwan nem Polaroid/ 1.99+2.99). Itt kellett volna még kanadai mintás pulcsit venni CAD9.99-ért, de elbámészkodtuk az időt.
Hazafelé 100km az autópályán, aztán le a kisutakra. Nagyon jó környéket jártunk be, mintha itthon jártunk volna csak a táj rendezett, tiszta és mások a házak meg a nagyritkán felbukkanó autók. Petersborough-ban egy Coffee Time gyorskajáldában bedobtunk 2 sandwich-et meg az italok, elfelejtettem már mennyiért, azt hiszem étteremben olcsóbb lett volna. Este lett mire visszaéretünk a szállodába, de még egy éjszakai fürdőzés a hot tub bath-ba belefért a vadonatúj fürdőruhánkban.
01.06.2000. Irány Toronto, az út kb. 1 óra, a városban kisebb dugó az autópályán. Toronto Kanada legnagyobb város, Észak-Amerikában pedig a negyedik NY-Mexico City-L.A. után. 5 város veszi körül a relatíve kis városrészét Torontónak, a tájékoztató tábla szerint a városnak 2.26M az egyes elővárosoknak kb. 500e lakosa van. Első látványosság CN Tower. A világ eddig legnagyobb épülete, 533m magas, Toronto szimbóluma. Rádió és TV adó, de két kilátó és egy étterem is van benne. 4 lift van a torony 4 sarkában. A belépő CAD15.99+tax volt, nekem a fele. A lift kb. fél perc alatt van fent, videokamerát a kézben tartani és figyelni arra, hogy jó helyre kerüljünk a liftbe! A látvány fentről elképesztő és egy picit ijesztő is. Mekkora város! Tiszta időben 160km-re is ellátni de mi nem láttuk a város szélét. Egy szinttel lejjebb egy üvegpadlós részre is kimehetünk ha valaki mer a lába alá nézni ilyen magasról. Közvetlenül a torony mellett van a Skydome a világ legnagyobb elhúzható tetejű stadionja. Csak annyit róla, hogy a küzdőtérre 8 db. Boeing 747 Jumbo is elfér. A parkolás 2 órára elég borsós CAD7.50, persze a színvonal olyan is volt.
Csatangolás a belvárosban ahol a felhőkarcolók alatt mindig szürkület van. A hajléktalanok a járdán aludtak de veszélyesnek nem mondhatnám a várost. Igaz, hogy 5 percet álltam az egyik sarkon várakozva és már pénzt akart volna valaki adni, érdekes. Éttermet kerestünk, de mindenhol csak sandwich-et ettek, azt meg nem kértünk. Bementünk néhány felhőkarcoló aljába, véletlenül az Immigration Office elött is elmentünk ahol nagyon sok magyar beszélgető embert láttunk. Követtünk is egy csoportot hátha elvezet egy jó étterembe, de tele volt. Vissza a kocsiba (parkolóház CAD2.50) és éhesek vagyunk. Megmentőnk a Swiss Chalet étteremhálózat, elegáns és jó kaják vannak. Én Texas BBQ oldalast, Évi csirkét evett plusz az italok és a kávé CAD21+tip. Életmentő volt és jól is éreztük magunkat.
02.06.2000. Reggel irány a kies észak ahová csak egy út vezet. Reggeli hőmérséklet 18C mire odaértünk 9C. A helyiek vitték a strandfelszereléseiket és fürödtek a tóban, nekik ez már nyár volt, ahogy mondták már nem fagy! Ahogy megyünk északra, úgy tűnnek el a lakott részek és kitárulkozik elénk az igazi Kanada. Jó előre tankoljunk (a benzin CAD0.69-0.75 között / liter, kb.130 forint) és vegyünk kaját, mert a vadonban már nem nagyon lesz rá alkalmunk. Mi a MINDEN nevű kisváros áruházába estünk be, két fajta ízesítésű sült pipiszárnyat vettünk meg a hozzávalókat, mert mi kis naivak azt hittük, hogy majd piknikezünk egy jót (CAD 8.11). A kávé ingyen van, mint szinte mindenhol. Megérkezünk az Algonquin Provincial Park bejáratához, csak akkor kell fizetni ha meg akarsz állni, átutazóknak nem kell, mivel ez az egyetlen út. CAD10 a jegy autónként, nekünk CAD5 volt, fizetni a welcome center-ben kell.
A táj leírhatatlan, rengeteg autós és gyalogút az erdőbe, 7800 négyzetkilométer, több száz tó, 1600 km kenuzási lehetőség. Két rénszarvast is láttunk az út mellett legelni és ezen kívül rengeteg állatot, mókus, chipmunk-ot, túzok, vidra, hód. De nem csak itt, hanem végig Kanadában és az Államokban rengeteg az állat, ami persze nekünk furcsa az itthoni erdőkhöz képest. Viszont az autósoktól nagyobb figyelmet kíván, mert nehéz kikerülni egy szarvast de még egy teknőst is ahogy átcammog az úton előtted és ezek mind velünk történtek meg a három hét alatt. Megálltunk egy piknikhelynél, de a hűvös és az elégtelen öltözködés miatt csak fél órát bírtunk éppen annyit, hogy a hozott kaját gyorsan bekapkodtuk. Nem szabad kihagyni a park keleti oldalán lévő visitors center-t. Érdekes kiállítás, előadások, kávézó és ajándékbolt található. Gyors képeslapírás és postázás, majd indulás vissza a szállodába ami 300km, tehát éppen a szomszédban. Hazafelé már csaltunk és egy nagy részt autópályán mentünk, átmenve Orilián ami egy nagyon csinos kis kanadai városka.
03.06.2000. Szombaton visszaindultunk az USA-ba szintén a Niagara felé. Szép idő volt, az út eseménytelen, északról megkerültük Toronto-t így gyorsan a Niagarához értünk. Parkolót elég nehezen találtunk, de éles szemmel kiszúrtam egy üres handicapped parking-ot és CAD10 be is állhattunk. A Niagara a kanadai oldalról az igazi, innen minden lehet látni. Rendezett park, éttermek, kaszinók, szóval egy igazi turistacsapda, nem úgy mint az amerikai oldal. Hosszan ellehet sétálni a vízesés mellett, két Niagarás póló vásárlása és irány a határ. A vizsgálat megint komoly, honnan jöttünk, mit vettünk, üdvözöljük az Egyesült Államokban, összesen 1 perc. Véletlenül letértünk a főútról ami hiba volt, a legszakadtabb részt láttunk az egész államokban de azért gond nélkül elautóztunk Buffaloig ahol a szállás ugyanaz volt. Vacsora a szálloda melletti Bob Evans étterembe (ez a étteremlánc lett a kedvencünk), Wildfire Chiken Salad for Two and two Cokes $16. Kiszolgálás első osztályú, a kaja sok és finom.
04.06.2000. Buffalo, gondoltunk megnézzük a várost de előtte kicsit elautóztunk New York államban a Pennsylvaniai határ mellé. Érdemes volt, tiszta rendezett kisvárosok, aranyos faluk pedig ez is NY. Kb. 1.5 óra múlva visszaérve először megnéztük az államok legnagyobb modell boltját. Majdnem egy órát ellődörögtünk bent, itt minden volt és minden méretben. Igazából akinek pénze és ideje van rá itt bármilyen vonatja, repülője vagy autómodellje lehet, tényleg csak a pénztárca szabhat határt neki. Utána megnéztük a Buffalo Museum of Science-et. Nem igazán érte meg a pénzét ($8/fő), semmi izgalmasat nem láttunk, kitömött madarakat, néhány múmiát meg ásványt. Bementünk a városba de annyira néptelen volt vasárnap du. hogy nem volt kedvünk sétálgatni pedig még sétáló utca is volt. Visszamentünk Amherst-be vacsorázni az Applebee’s-hez, rengetegen voltak. Kis adag Chiken Salad nekem az Évinek meg gombás-sajtos steak, $21+tip, picit drága volt. Maradék időt áruházakban lődörgéssel és vásárlással töltöttük. Én nem bújtam ki a bőrömből és bementem a COMPUSA Superstore-ba, ez egy számítástechnikai-elektronikai áruházlánc. Na itt minden volt, értsd tényleg minden! A legújabb alkatrészektől a 10 éves technikáig tényleg bármit meglehetett venni. Én leginkább a perifériákra, kütyükre, a soros/párhuzamos portok tömkelegére (ISA/PCI ilyet még itthon nem is láttam) figyeltem fel, ilyeneket már itthon régen nem lehet kapni, pedig nagy szükség lenne rá. Általában minden annyi mint itthon, csak ugye az adó kevesebb.
05.06.2000. Indulás Ohio-ba PA-n keresztül. Reggel jó időben indultunk, de mire Ohio határához érkeztünk, már szakadt később ömlött az eső. Cleveland-ből semmit nem láttunk, pedig egy magyar étterembe beakartunk menni. Gyakorlatilag ezen a napon nem történt semmi, az út mellett ebédeltünk egy Bob Evans-ben, Évi marhahúsos szendvicset és Tender Chiken Strips-et ettem és a végén beerőszakoltunk még egy Chocolate Pie-t is. A szállás Marion-ban volt, Fairfield Inn by Mariott, $64/nap. Sajnos a handicapped szoba dohányzó volt.
06.06.2000. Reggeli után látva a Weather Channel-en, hogy Ohio déli részén meleg van, irányt vettünk délnek. Első állomás Dayton, OH, USAF Museum. Erre igazából nem találok szavakat, szuper, csodálatos, fantasztikus . . . Gyakorlatilag a Wright testvérek első repülőgépétől az F117-A lopakodóig minden gép megtalálható. Három hatalmas hangárban vannak a gépek elhelyezve és vannak külön kiállítások is. Itt láttunk kiállítva egy Trabant 601 deluxe típusú személygépjárművet, mint a szocializmus mementóját. A szabadtéri bemutatón is még sok gépet lehet megnézni. A belépő ingyenes, csak ha egy IMAX mozit is megakarsz nézni azért kell külön fizetni. Tovább Cincinatti-be, ebéd az út mellett egy KFC-ben. Éppen akciós volt a 10pcs. Chiken for $8.99. Na gondoltuk magunkban ez kettőnknek pont elég is lesz, 10 kis darab. Ja, 10 félcsirke volt, 3 darabot nagynehezen legyűrtük a többit kis naivan elraktuk másnapra majd jó lesz piknikezni. Gyorsan végigpróbáltuk az automatákból a különböző nevű üdítőket, amiket előtte nem mertünk megvenni hátha nem izlik, itt meg ugye nem kellett csak egyet fizetni. Egyikse ízlet, legpocsékabb íze a Dr.Pepper nevű szörnyűségnek volt tehát maradtunk a Colánál. Délután Cincinatti-ben gőzhajózni akartunk de sajnos nem értük el az utolsó járatot. A város éppen útépítéseknek esett áldozatul, de lehetett látni mennyire rendezett. Az Ohio folyó másik fele már Kentucky állam, innen mentünk át Indiana-ba egyet kaszinózni. Az Argossy Casino&Hotel-be mentünk Lawrenceburg város mellé. A belépő $5 fejenként, a kaszinó egy régi lapátos gőzhajón van, amiből semmit nem lehet észrevenni mert ultramoderne van átalakítva, liftek és mozgólépcsők, minden csillog-villog. Ennyi sok szenvedélybeteg embert egy kupacban még nem láttunk, hihetetlen sebességgel dobálták a zsetonokat a félkarú rablókba. 25 és 50 centes valamint $1 zsetonok voltak amiket maguk a gépek adtak ki a papírpénz behelyezése után. Eleinte néhány dollár elvesztése után nyerő szériába kerültünk és kb. $15 nyertünk, hatalmas összeg! Gondoltuk beváltjuk a pénztárban de amikor láttuk, hogy mások milyen mennyiségű pénzt készülnek beváltani, letettünk szándékunkról és elkezdtük bedobálgatni a zsetonokat mindenfelé, elég nehezen mintegy fél óra alatt tudtuk elveszteni az összeset. Hosszú volt az út vissza Marion-ba Columbus,OH keresztül.
07.06.2000. Megint egy érdekes napnak néztünk elébe. Első úticél a Pennsylvania-i határon élő amishok földje. Ezek a háromszáz éve betelepült eredetileg holland bevándorlók megtartották eredeti szokásaikat és elutasítják a modern kor minden vívmányát. Szinte csak a saját maguk által készített eszközöket használják, saját maguk építette házakban laknak és többnyire jellemző formájú zárt fekete egylovas kocsival közlekednek. Visszahúzódó emberek, nem igen sikerült jó képet csinálni róluk. Az amishföld szíve Berlin. Kicsit irigyeltem őket, bár belátom oda tényleg születni kell. Mennyivel nyugodtabb az életük TV, mobiltelefon és Internet nélkül.
Egy autópálya melletti piknik után, amelyben megpróbáltuk a tegnapi csirkéket megenni Canton,OH mentünk ahol a Classic Car Museum-ot néztük meg. Ez egy magángyűjtemény, néhány idős ember tartja fent igen magas színvonalon. A belépő $8 fejenként és nagyon örültek, hogy Magyarországból jöttünk, rögtön beíratták a nevünket a vendégkönyvbe. Mintegy 47 autó és számtalan régiség látható itt, század eleji Rolls-Royce-tól néhány filmekben is szerepelt autókig a 70-es évekig, mind csodálatos állapotban.
Tovább a város nagyon északi részében található a Harry London csokoládégyár. Mindenkit szívesen látnak, a gyárlátogatás $2 kerül de a túra végén levásárolhatjuk. A jegy megvétele után rögtön nekieshetünk egy malomkerék-méretű csokoládéstálnak. Majd végigvezetnek a gyáron, végre megértettem hogyan csinálják a csoki Mikulást meg a nyuszikat. Nagyon jó illatok keringtek a gyárban. A látogatás végén megint zaba a megmaradt csokikból és utána irány az üzlet. Kerek csokoládé, szögletes csokoládé, töltött csokoládé, töltetlen csokoládé, szóval 1000 fajta. Össze is válogattunk egy nagy zacskóval, $9 volt egy pound, mi majdnem egy húszast otthagytunk mínusz a belépő jegyek ára.
08.06.2000. Megkezdtük utazásunkat dél felé. Először West Virginia-n mentünk keresztül, csak ebédelni álltunk meg Charlestone-ban az állam fővárosában. Az egész állam csupa hegy ahogy keresztül megyünk az Apalache hegységen, ezért is az állam beceneve a Mountain State. Ellentétben Ausztriával itt nem építkeznek a hegyekre és a völgyekben is csak elvétve találunk néhány kisebb települést. Charlestone-tól a Virginia-i határig 3x kellett útpénzt fizetni, 3x $1.25 volt. Az éjszakát Blacksburg,VA töltöttük a hegyek között, a szálloda a Best Wester Red Lions Inn volt ($69), szokásos. Nagyon sokat mentünk ezen a nap, 400 mérföld a hegyek között.
09.06.2000. Virginia-ból átértünk North Carolina-ba, hirtelen változott a táj a hegyekből a nagy síkságra. Rögtön észrevehető a nagyobb meleg is és a magas páratartalom. Kb. du. 2 óra felé értünk Raleigh-ba NC fővárosába. Ami teljesen más volt, hogy nagyon sok színesbőrű kisebbség ami itt a többséget jelentette. A szállásunk a Best Western Hospitality Inn volt, a legolcsóbb hely ahol laktunk ($49). A színvonalon látszott is, a falilámpák nem égtek a szobában, a reggeli felejthető volt, szóval az éppen csak megfelelő színvonal. A délutánt és az estét János barátunk családjával töltöttük, vacsora egy helyi kínai vendéglőben. János szerint ez olyan kínai-amerikai étterem volt, ugyanolyan ételek voltak mint egy itthon kínai helyen, csak többet adtak és nagyobb volt a választék valamint a színvonal. Éjszaka a szállodai feka szomszédaink Flinstones játszottak és annak is a legutolsó jelenetét az “Engedj be Vilmaaaa” részt, jó hogy nem volt nálam egy shotgun mert vérfürdőt rendeztem volna.
10.06.2000. Kissé elcsigázottak voltunk a sok utazástól, ezért csak a szomszédos városba mentünk el Durham-be. A célpont a Museum of Life and Science volt. Kicsit nehezen találtuk meg, mert az ismertető térképe nem volt túl pontos. Leginkább gyerekeknek ajánlott, de mi is nagyon jól éreztük magunkat. Az első részben hétköznapi gépek (generátor, villanykapcsoló, zár) működését bemutató és kipróbálható nagy modellek voltak, majd az időjárással lehetett játszani, a gyerekek még tornádót is tudtak csinálni. Később az űrkutatás fizikai alapjaival lehetett testközelben megismerkedni, majd az emberi test működését lehetett kipróbálni. Nagyon érdekes volt még a North Carolina vadvilágát bemutató különlegesen légkondicionált rész ahol mintegy hatvan őshonos állatot láthattunk a halaktól a madarakig, kígyóktól az emlősökig. Ide azok az állatok kerültek, amelyek betegek vagy megsérültek valamilyen módon és már nem tudnak visszailleszkedni a természetes környezetükbe. A szabadtéri kiállításokból a farmot és a rovarkiállítást néztük meg. A rovarok épülete fantasztikus volt. Távirányítható nagy zoomolású kamerák voltak néhány akváriumban, így akár méteresre is kilehetett nagyítani az egyes élő rovarokat tevékenységük közben sőt még nagy érzékenységű mikrofonokat is elhelyeztek amivel a rovarok zajait is meghallgathattuk. A csúcs viszont a pillangó rezervátum volt. Rengeteg pillangó volt egy különlegesen kialakított dzsungelt utánzó épületben ahol konstans 87F hőmérséklet és páratartalom van. A pillangók rászállnak az emberre, utaznak velünk együtt. Két tenyér méretű egyedtől az érme nagyságúig mindenféle színben pompázó csodás pillangókat láttunk. Kifelé menet egy zsilipen keresztül kellett mennünk, ahol az esetleges potyázó lepkéket visszaterelhettük a lakóhelyükre.
Vacsora Raleigh-ban egy steakhouse-ban, a steak remek puha és ízeltes volt de a légkondit nagyon hidegre állították a kinti 95F hőmérséklethez képest.
11.06.2000. Reggeli után irány a beach, Wilmington,NC. 120 mérföld az út, kopár és kietlen olyan semmilyen a környék. Wilmington belvárosa felejthető, kicsit lepusztult. Ami viszont felejthetetlen az a North Carolina hadihajó volt. Ez a II. világháborús veterán mint múzeum működik Willmington város szélén kikötve. A hajó óriási, még úgy is hogy nem mentünk fel a fedélzetre, felesleges lett volna $8 fejenként kifizetni ha be sem tudjuk járni az egészet a sok létra és lépcső között. A hajó széleinél éhes aligátorok ácsingóztak. Hazafelé egész Raleigh-ig nem találunk egy normális éttermet sem, ezért Raleigh-ban vacsoráztunk a szállodához közel eső Perkins Family Restaurant-ban.
12.06.2000. Uticél Colonial Williamsburg,VA. Hosszú volt az út, Norfolk-on keresztül mentünk a Chesapeake öböl bejáratánál. Itt ebédeltünk egy étteremben, gicsses kis étterem, tele kamionsofőrökkel de a kaja hatalmas és finom volt az árak pedig ennek megfelelően alacsonyak, $10 fizettünk kettőnknek. Williamsburg-ben leparkoltunk a Visitors Center-nél. Tudni kell, hogy ennek a városnak egy nagy része múzeum és csak úgy lehet látogatni, hogy megvásárolsz egy jegyet, amit kitűzöl magadra mutatva, hogy jogosult vagy bemenni. A jegy kicsit drága, $30 fejenként. Mivel a műemlékek csak 50% volt kerekesszékkel járható, ezért  csak félárat kellett fizetnünk. Du. 3-kor vettük meg a jegyet, ezért az másnap egész napra is jó lett volna. Busz visz a Visitors Center-től a városba ami napközben a forgalom elől elvan zárva. Természetesen olyan busszal mentünk ki ami wheelchair accessible. A városban minden ottlakó és ott dolgozó korabeli 18.századi ruhában van, kicsit sajnáltam is őket a 35C melegben. Megnéztük a kormányzó palotáját, a mesterek utcáját, az alsó és felsőház a börtön épületét csak az épületeken belül nem volt lift egyébként mindenhova betudtam menni. Beszélgetések közben még az is kiderült, hogy az egyik feka múzeumőr már többször is volt Magyarországon és dicsérte a humorérzékünket. Helyben készített gyömbérsörrel csillapítottuk szomjunkat.
Hazafelé az Virginia 5-ös számú helyi úton mentünk, ez volt a legszebb útszakasz ahol jártunk, tele 300 éves ültetvényekkel, aki erre jár csak erre menjen oda is és vissza is elkerülve a csúcsforgalmat Norfolk-nál.
13.06.2000. Ezt a napot ellógtuk, a fényképeket hívattuk elő, én Interneteztem Raleigh-ban a Cabtree Mall-ban, persze ingyen. Ebéd János barátunkkal ebben a mall-ban egy Japanese Steakhouse-ban. Itt ettük a legfinomabbat a három hét alatt. Egy asztalt kellett U alakban körbeülnünk, ahol felvették a rendelésünket. Chicken, beef és shrimp közül lehetett választani. Majd kijött a szakács és az előttünk lévő sütőlapon elkészítette az ételeinket miközben zsonglőrködött a késekkel és a fűszerekkel. Rizs, hagyma, hús és gomba, ebben a sorrendben, előtte leves vagy saláta.
14.06.2000. Út North Carolina-ból Maryland-be végig az I-95-on, eseménytelen volt. Egyedül Washington, DC környékén volt  nagy forgalom. Washington-ból Baltimore-ba a Wash-Baltimore Parkway-en mentünk ugyanis itt nem közlekedhettek teherautók. A szállásunk Edgewood, MD volt a Best Western Invitation Inn ($59/nap foglalásnál, $74 lett volna helyszínen). Nagyon tiszta és rendezett hely volt, egy zöldövezeti rész közepén, tele mókusokkal és madarakkal.
15.06.2000. Átugrottunk Delaware államba, ami arról híres hogy nincsen kereskedelmi adó. Az államot jelző táblán is ezt az üdvözlő szöveget “Welcome to the Land of Tax Free Shopping”. Ennek megfelelően jelentősen több üzletet találunk mint máshol. A legnagyobb városa Willmington se túl nagy város viszont a repülőterének kifutópályája a főúton kezdődött! Visszafelé a 273-as úton jöttünk a Conwingo völgyzárógát felé. Olyan pici Delaware, hogy szinte be sem mentünk, már ki is értünk. Aki erre jár annak ezt semmiféleképpen nem szabad kihagynia a gátat. Az óceántól 10 mérföldre van a gát, az egyik oldalon a színültig megtelt folyó, a másik oldalon pedig a kis szigetekkel tarkított folyótorkolat. Hihetetlen párás a levegő, a napsütés nélkül is 30C levegő legalább 40C hatott.
16.06.2000. Hajnalban irány Washington, D.C. Elkaptuk a csúcsforgalmat az autópályán de az alsóbbrendű utakon gyorsan bejutottunk a Greenbelt metróállomáshoz, ahol letettük az autót és metróval mentünk be a városba. Az ismertető prospektus szerint kevés a belvárosban a parkoló és ami van az is elsősorban kormányzati használatra. A metrójegy a Federal Triangle-ig ahonnan gyakorlatilag a látnivalók gyalogló távolságban voltak csúcsidőben $2.60, csúcsidőn kívül $2.10 volt. A metró nagyon tiszta, tágas és természetesen fully handicapped accessible. Liftek voltak mindenhol, különleges kapuk a kerekesszékeknek. Szőnyegpadló a szerelvényekben, szóval nem az a lepusztult közlekedési eszköz. Az út kb. 45 percet tartott és a L’enfant Plaza-nál kellett egyszer átszállnunk. A Fehér Házhoz mentünk először de csak 10 órára kaptunk időpontot így marad még másfél óránk, ezalatt bejártuk a környéket. Közben még két hot-dog és egy cola is lecsúszott potom $5-ért. 10 órakor bemehettünk, motozás és táskaellenőrzés után. Az alsó szinten megnéztünk néhány történelmileg fontos szobát, de nem ez volt a legérdekesebb. Mikor felakartunk menni a második szintre, egy CIA-s emberke jött hozzánk és betolt a paravánok mögé. Felakart vinni a liften, de éppen a folyosón lévő kristálycsillárt tisztították létráról és a vörös szőnyeg úgy volt feltekerve, hogy az a lift ajtaját elzárta. Bevitt minket hátra a magánliftekhez. Először innen láttuk, hogy micsoda komplexum van a Fehér Ház alatt, egy külön város. Átmentünk az elnök konyháján is, ahol éppen az ebédet készítették. A lifttel felmenve átmentünk a kávézóhelyiségen ahol már a két csésze kávé gőzölögve várta a lakájt, hogy felszolgálja. Ezek után a kísérőnk visszavezetett a turistaútra, ahol még végignéztük a csupa ovális szobákat és a nagy vacsorázó termet.
A látogatás után még egy órát lődörögtünk a városban, lottót vettünk (nem nyertünk), benézegettünk a felhőkarcolókba. Vacsora egy olasz étteremben volt Edgewood-ban, drága volt $25 körül és nem is volt az igazi, az amerikai kaja jobban ízlett.


17.06.2000. Célállomás Gettysburg, Pennsylvania. A MD-PA határon összeszedtük magunkat a Visitors Center-ben prospektusokkal. New Oxford felé mentünk, ahol éppen egy egész városra kiterjedő bolhapiac volt. Innen Gettysburg csak negyed óra utazás volt. Vonatoztunk egyet a Gettysburg Scenic Railway-en, kicsit sokalltam a $12 jegyet, de hát ezt is ki kellett próbálni. Utána sokat lődörögtünk a városban, amely olyan hogy végre sokat lehetett sétálni. Ebéd egy görög-amerikai étteremben, ahol görög nevű ételeket ettünk de igencsak amerikai íze volt mindennek. Finom volt, a hely tiszta és olcsó, az étterem a főtéren található kelet felé.
Tovább mentünk Harrisburg-ön keresztül Hershey-be. Itt található a világ legnagyobb csokoládégyára és egy óriási szórakoztató park is. A csokoládégyár visitors center-ében egy külön műsort nézhettünk  meg mozgó kiskocsikról, majd a látogatás után ajándékba egy kisautót és egy kis csokoládét. A maradék 5 kilót a boltokban vásároltuk magunknak.


18.06.2000. Ezt a napot teljesen a pihenésnek szenteltük. Egy grillcsirkét ettünk ebédre a Boston Market-ben $6.09 -ért két körettel. A szálloda környékén a mókusok játékát videóztuk és a barátainknak vásároltunk ajándékot.
19.06.2000. A hazaindulás napja. Reggeli után elindultunk Washington-ba a Dulles reülőtérre. Jó hogy korán elindultunk, mert a körgyűrűn hatalmas dugóba kerültünk. A Dulles-re nem fizetős autópálya vezet ki és az bérelt autót leadóknak fontos információ, hogy közvetlenül az autótelepek elött van egy benzinkút és nem is túl drága.
Az egy kicsit furcsa volt, hogy az Alamonak nem volt a Dulles-en handicapped busza, de nem okozott nagy problémát, csak kicsit kényelmetlen volt. Jó, hogy sokkal előbb kimentünk a repülőtérre, mert a Lufthansa járatba való becheck-ólás nagyon lassan ment. A transzferben még összeismerkedtünk egy kintélő magyar családdal is, aki legközelebbre már meghívtak magukhoz is. Az út kényelmes volt, az átszállás Frankfurtban zökkenőmentes volt. Másnap reggel fél 10-re értünk Ferihegyre.


Borsodi Zoltán

Az úttal kapcsolatos képek és linkek a szerző saját lapján: http://w3.swi.hu/bzoltan


A szerző írásai Az Útikalauzban

Borsodi Zoltán: Florida – 1999

Borsodi Zoltán: Kanada és USA – 2000

Borsodi Zoltán: Prága-Karlovy Vary – Csehország – 2000

Borsodi Zoltán: Rodosz – 1999 + Kréta – 1998


A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet  – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Mivel az oldalt rövidesen bezárom, eladó az utikalauz.hu internetes domain!
Ajánlatok és érdeklődés a gyoker@utikalauz.hu címen.

Légy te az első hozzászóló a(z) "Borsodi Zoltán: Kanada és USA – 2000" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár