Farkas Éva: Kirándulás az Öreg-hegyre – Machu Picchu, Lima, Titicaca-tó, Trujillo – Peru – 2009

Mivel az oldalt rövidesen bezárom, eladó az utikalauz.hu internetes domain!
Ajánlatok és érdeklődés a gyoker@utikalauz.hu címen.


Farkas Éva: Kirándulás az Öreg-hegyre – Machu Picchu, Lima, Titicaca-tó, Trujillo – Peru – 2009



Szép kerek írás egy rendkívüli kirándulásról, tartalmas háttérrésszel a perui emberekről, életről – látványos fotókkal


Február közepe van, egy hete vagyunk Limában, de olyan, mintha már egy hónapja úton lennénk. Élvezzük a nyarat. Egy ismerős révén belépőnk van egy exkluzív Country Clubba, ahol van minden, mi szem-szájnak ingere. Huszonhat teniszpálya, squash-pályák, uszoda, medencék, fitness termek, golf pálya s mindez az óceán partján. Én leginkább úszom és majd fogok teniszezni. (Eddig ezt azért nem tettem, mert be kellett szereznem egy fehér nadrágot – csak fehérben lehet!) Persze pincérek rohangásznak, hogy mit hozzanak Neked, a kicsi gyerekekre ottani baby sitterek vigyáznak. A lakókörnyezetünkre sem panaszkodhatunk. Lima legelegánsabb negyedében lakunk, nagyon közel az óceánhoz, abszolút nyugati színvonal.




Lima óriási, mindig taxival közlekedünk, ami itt nagyon olcsó, s nem tudsz tenni egy lépést, hogy ne álljon mindjárt három előtted. Nyolcmillió ember lakik itt, s igen nagyok a kontrasztok. A hegyekre kúsznak fel a nyomornegyedek, olyan, mintha nagy szemétdombokat látnál. De egy-egy utca is teljesen más képet tud mutatni. Nagyon szép parkos és teljesen lepukkant részek váltogatják egymást. Egy csomó ház nincs befejezve – tető nélküliek, vakolatlanok. Állítólag ezek után nem kell adót fizetni.



Nyomornegyed a domboldalban








Taxik cabrioban is


Az óváros nem különösebben vonzó. Van néhány szép koloniális épület, de a többségük földrengés áldozata lett. S ha egy-két utcát arrébb mégy a turista főcsapásról, szinte elviselhetetlen a helyzet. (Tömeg, zaj, a többnyire igen lepukkant, 20 éves autók – láttunk Ladákat is – folyton dudálnak, borzalmasan váltogatják a sávokat – egy megpróbáltatás autózni. Szidhatjuk az otthoni közlekedést, de ezek után fogom élvezni.)



Az emberek is nagyon változatosan néznek ki. Vannak a teljesen indiánok, azután vannak a meszticek és a fehérek. Ez utóbbiak kevesebben, noha Lima valamikor a legfehérebb város volt Peruban, csak az Andokból lejöttek az indiánok, így aztán megváltoztak az arányok.
Amúgy az emberek nagyon kedvesek és közvetlenek. Rögtön puszit adnak már az első bemutatkozásnál, s a másodiknál már a családtagjukról pletykálnak. Ez furcsa nekem, mi magyarok szerintem köztük és az angolok között vagyunk – legalábbis ebben az értelemben. Ami feltűnő, hogy sokkal kevésbé öregszenek. Már többször hatvanas férfiról vagy nőről azt hittem, hogy jó negyvenes vagy ötvenes. Jól néznek ki, csinosak, bár az indiánok testesebbek, olyan egytömbűek – a nőknek pld. a derekuk és a csípőjük egy vonalban van.



A limai főtér



ez is



az elnöki palota



kolostor Limában



a limai katedrális



szökőkút



séta a szökőkút vízsugarai allatt



Pizarro









a szobra és a sírja


Spanyolul nem ártana itt tudni, az átlagember csak úgy beszél. Mi meg angolul, szóval nagyon épületes a kommunikáció. Szerencsére az ismerőseink jól beszélnek angolul, igaz, hogy ők egyébként már több mint 30 éve Londonban élnek. Az ő révükön az itten felső középosztállyal kerültünk kapcsolatba. A háziasszonyunk – valamikor Peru szépségkirálynője – sem az átlagot hozza. Tehát egy kicsit el vagyunk kényeztetve perui viszonylatban.


Találkoztam itt egy perui-magyar fiúval is (még otthonról kaptam meg a címét), akinek utazási irodája van. Ő szervezte meg az utunkat az Andokba. Holnap indulunk (hajnal negyed négykor! jön értünk a repülőtéri kocsi) egy 9 napos túrára, amiben többek között fogjuk látni a Titicaca tavat, Cuscot, a régi fővárost, s természetesen Machu Picchut. Meg még egy csomó mindent. Vettünk az útra az oxigénhiány ellen gyógyszert.
Különben most épp a gyomrunkkal küszködünk mindketten, nehéz megúszni ezt, de 1 bő nap alatt elmúlik. Nekem tegnap kezdődött, délutánra elmúlt, Józsi ma reggel óta szenved, majd holnap valamelyik kanyonban kell elmúlnia nála ennek az egész hasmenéses levertségnek. Szegény!


A klíma különben elég furcsa. Napközben fokozatosan melegszik, dél körül nagyon meleg és többnyire párás a levegő, s aztán úgy 5 körül elkezd hűlni, s estére már jólesik egy kis kabát vagy egy hosszabb nadrág. Az Andokban valószínúleg kell a télikabát is, miközben dél körül 30 fok is lehet. Hát majd meglátjuk. Itt Limában amúgy sohasem esik az eső, köd az képződik még most is, áprilistól decemberig viszont minden ködben úszik.Elég nyomasztó lehet. Fent a hegyekben most esős évszak van, tehát időjárásilag mindenre el vagyunk készülve.
Az árak színvonala meglehetősen hasonló a miénkhez. Mondjuk a taxi lényegesen olcsóbb, de egyébként nem. A kaják nagyon finomak, az italaik is, panaszra igazán nincs okunk. Hát ennyit dióhéjban az első hét után.


Az Andokban


Lima után az Andok – egy teljesen más világ. A nyárból belemész egyszerre a négy évszakba, szinte percenként változik az időjárás. Alapként rajtad a trikó, plusz egy pulóver, de készenlétben az esődzseki és a télikabát. Meg a kalap a fejeden és a napszemüveg. Erősen kentem magam, így is állandóan leégtem.
De az időjárás csak az első eleme a másságnak. Amivel mindenki küzd a helyieken kívül, az a magasság. Szinte felfogni is nehéz, hogy nem egyszer a Mont Blanc-t meghaladó magasságban vagy. Itt a hóhatár az Egyenlítőhöz való közelség miatt 5000 méter felett kezdődik, így 4910 méternél (ez volt a legmagasabb hely, ahol jártunk) nyoma nincs a télnek. Persze látni a havas csúcsokat, amik karnyújtásnyira vannak. Viszont mikor kiszálltunk a buszból, megindult a föld alattunk. Olyan érzés ez, mint amikor valaki kapatosan feljön a pincéből, s ide-oda imbolyog a föld alatta. Szedtünk gyógyszert az oxigénhiány ellen, ez megakadályozta, hogy nagyon fájjon a fejünk, s nagyon levertek legyünk. De felfelé menetben jóval nagyobb levegőket kellett venni, s nagyon elfáradtunk minden nap végére.




6000 méter felett


A peruiak a magassági betegség ellen koka teát itatnak. A koka levél, amit belefőznek, az alapja a kokainnak is, de nagyon sokat kell kezelni, hogy tényleg kábítószer legyen belőle. Nem olyan rossz – én többször ittam, a gyomrom javulását is remélve tőle.


A másság harmadik eleme – ami azért fontosabb, mint az első kettő – a teljesen eltérő kultúra. Míg Lima egy nagy olvasztótégely a maga 8 millió lakosával, s a fejlett nyugati világ kényelmétől kezdve a nyomornegyedekig minden előfordul itt, addig az Andokban szinte nem él fehér ember, csak indián vagy mesztic. A falvakban viselik a színes ruháikat, kalapjaikat, borzasztó szegényes – pici, vakolatlan, félbehagyott – házaikban laknak, s egész nap megállás nélkül tevékenykednek: viselik az állatok gondját, gyalogolnak hosszú kilométereket a földjeikre, a legmeredekebb lejtőket is megművelik – a híres teraszos művelés!



Sok gyereket szülnek, s a gyerekeket rögtön befogják dolgozni. Láttam karon ülő csecsemőt az anyja mellett a piacon ( ha olyan pici, gond nélkül megszoptatják) – ott árulnak egész nap. Ha már tud járni a gyerek, megy a nagyobb testvéreivel a turistafőcsapásokra- fogják a házi lámát, kezükben valami kis tárgy, amit nyújtanak feléd, hogy vedd meg, vagy csak fényképezd le őket és adjál pénzt mindenekelőtt. A városokban a 10 év körüli fiúk a cipődet akarják mindig megtisztítani. De a felnőttek számára is komoly biznisz a turizmus – mindenhol, ahol megállnak a turistabuszok – egy szép kilátóhely, magassági pont ( sokszor a semmi közepén), templom, stb.- árulják a pulóvereiket, kalapjaikat, táskáikat, kütyüjeiket. Néha bosszantóan tolakodóak, de azt hiszem, így van ez mindenütt, ahol akkora szegénységben élnek.



80 forintért lefényképezheted…



sámánok tánca



falusi vasármap


Turistabuszok márpedig vannak – ezrével. Az utakon szinte csak azok közlekednek, meg teherautók. Személykocsi elvétve. Szerintem a limaiak is – már ha erre vetemednek – az Andokba szervezett úttal mennek. Az pedig azt jelenti, hogy egy teljes napot buszozol mondjuk Arequipáig vagy Cusco-ig (kb.1200-1300 km – hol jobb, hol egészen rossz – hegyi utakon) vagy repülőre szállsz. Mi ez utóbbit választottuk, s onnan buszoztunk.


Soha nem voltunk még szervezett túrán, de itt most igen, mert annyira különlegesek és ismeretlenek a körülmények, hogy ezt így működőképesebbnek találtuk. A fiatalok hátizsákkal többnyire önállóan utaznak, spórolnak is vele, de mi ehhez már túl öregek vagyunk, gondoltuk. Nem olcsó így az utazás, de mi nagyon meg voltunk elégedve a szervezéssel. (Millió iroda van, hasonló árakon dolgoznak, s nagyon-nagyon profi szolgáltatást nyújtanak.)
Mindenhova pontosan szállítottak – a lakástól a reptérig, onnan a szállodáig, onnan a kölünböző helyszínekig. Angol nyelvű idegenvezetés volt mindig, hihetetlen kedvességgel, fantasztikus kaják a legjobb éttermekben, ahová a helyi lakosság álmában sem jut el. Kényeztettek – azt mondanám. Nagy kedvem lenne befizetni egy magyarországi szervezett túrára, hogy megnézzem: milyen is a magyaros vendégszeretet. Merthogy a perui az fantasztikus! Muszáj is nekik, mert például Cusco gazdaságának 60 százalékát a turizmus teszi ki. Megköszönték nekünk nem egyszer, hogy ejöttünk hozzájuk.


Kilenc napos utat fizettünk be. Limából elrepültünk délre Arequipába. Ez a második legnagyobb város, nem túl messze a tengerparttól – de már 2400 méteren. Itt kezdtünk akklimatizálódni. Nagyon szép város, koloniális értékekkel – például egy apácakolostorral, ami egy külön város volt a városban. Három működű vulkán veszi körül – havas csúcsokkal.



Arequipa – főtér



Innen busszal mentünk tovább az ún. altiplanon – fennsíkon Chivay-ig, ami egy kisváros, de innen indul a híres Colca folyó vájta kanyon, ami a világon a második legnagyobb, s a végén ott az El Condor Pasa., a kondorkeselyűk hágója. (Mindig szerettem Simon és Garfunkeltől ezt a dalt, most így egész más értelmet nyert!).



chivay-i utca



a Colca-kanyon



kondorkeselyű


Az altiplano egyébként hatalmas, teljesen kietlen, nem terem meg rajta semmi, csak a kaktusz, vikunyák legelnek rajta néhol. (A vikunyák teveszerű állatok, hasonlítanak a lámához és az alpakához, csak az előbbiekkel szemben – amik háziasítottak – vadon élnek.) S ezen a vidéken is élnek indiánok. Nem tudom, hogyan képesek itt létezni! Az altiplanón utazni azért furcsa, mert olyan lapos, mintha az alföldön mennél, csak mindez 3-4000 méter magasságban. Vannak persze körben hegyek, de azok sem tűnnek nagyon magasnak, mert hát minden annyira magasan van.
Itt az altiplanón utazva éri el az ember aztán Punot, ami egy kb. százezres város, és azért fontos, mert itt van a Titicaca tó 3820 méter magasságban. A világ legnagyobb 2000 m fölött fekvő tava. Egy része Bolíviához tartozik, a hajóról láttuk is a bolíviai partokat.



Nagyobb térképre váltás


Puno a Titicaca partján


Itt egy nagyon különleges jelenséggel találkoztunk, az ún. úszó szigetekkel. Egy totora nevű sásszerű anyagból épít 5-6 család egy-egy szigetet (kb. 52 ilyen van a Titicaca tavon) Megépítik és rögzítik az alapot (vagy nem rögzítik és akkor valóban úsznak), majd ugyanebből az anyagból felhúznak 5-6 házat a kis szigeten. Mindig minden nedves, nincs áram, fűtés, semmi. Mutatták nekünk, hogy az egyik ilyen úszó szigeten építettek egy iskolát, s a gyerekeket átviszik oda, hogy tanuljanak valamit. Ezek az emberek az uro indiánok, többnyire analfabéták, a saját nyelvüket beszélik. A kormány most próbálja őket segíteni úgy, hogy letelepedési segélyt ad nekik, mert az állandó nedvességben tele vannak izületi betegséggel, nagyon gyakori a korai halálozás. A turistahajók minden évben kiválasztanak egy-két szigetet, s oda viszik az embereket. Ők meg árusítják az általuk készített tárgyakat, pl. a totorából készült kis hajókat. Persze maguknak is gyártanak nagy csónakokat, azokkal időnként bemennek Punoba vásárolni. (Egyébként Thor Heyerdahl is totorából készítette a legendás Kon-Tiki hajóját híres expedícójához Polinéziába.)





Puno után jött azután Cusco, az egykori inka főváros. Egy Inka Express nevű busszal mentünk oda, amelyen külön idegenvezető volt, büféellátás. A legfontosabb helyeken – értékes egykori inka templomoknál, múzeumokban – megálltunk, végre túljutottunk a zord antiplanon, s eljutottunk a mezőgazdaságáról is híres cuscoi vidékre. “Csak” 3300 méter magasan van ez a gyönyörű város, a peruiak méltán büszkék rá.
Egy igazi inka lelkületű, enyhén spanyol-ellenes nő volt az idegenvezetőnk, aki pirulva elismerte, hogy nála is van egy kis bibi, mert az apukája fele részben spanyol származék. De a nő hihetelen lelkesedéssel mutatta nekünk az inka építészet csodáit. Például egészen 1950-ig – amikoris egy nagy földrengés porig rombolt sok mindent – nem tudtak bizonyos inka építményekről, mert a spanyolok ráhúzták az inka alapra például a dominikánus templomot. A székesegyház összedőlt, az inka alap megmaradt. Miért? Mert trapézszerúen rakták egymásra a köveket, nem párhuzamosan, ahogy általában szokták, s így stabilizálták az építményt. Ez az építkezési stílus mindenhol megfigyelhető. Tehetséges nép volt az inka, amely elnevezés igazából megtévesztő. A vezetőket hívták csupán inkáknak, a népesség a kecsuák volták. A spanyol hódítók terjesztették ki az elnevezést mindenkire. A vidéket most is a kecsuák, tehát az ő leszármazottaik lakják.


Cuscoból vezet a Szent Völgyön át az út Machu Picchuba. A Szent Völgy minden települése az egykori inka birodalmat idézi. Nagy teraszok, a trapézos építkezés – mindig figyelemmel a Nap, a Hold és a csillagok járására, hiszen ezek az ő fő isteneik, a hitük forrásai. A Machu Picchut még ma is misztikus köd övezi. S ezt köszönheti egészen kivételes fekvésének. Például a Szent Völgyben egy darabig van út, azután megszakad, nem lehet tovább menni. Kb. 40 km-t csak vasúton lehet megtenni. A vonatút Cuscoból 112 km. Építettek egy vadonatúj vasútállomást Cusco után, oda autóbuszokkal viszik a turistákat, hogy csökkentsék valamelyest az utazás idejét, így 89 km-re csökkent a vasúti távolság, a menetidő 4 óra! Erre a vonatra úgy kell felszállni, mint egy repülőre: útlevelet kérnek, helyre és névre szóló a jegy, személyzet és felszolgálás van, s ennek megfelelően igen drága. De a plafonon is üvegezett kocsik és a gyönyörű táj sem tudja feledtetni a végtelen nehézkes vonatozást. (Kizárólag külföldiek utaznak: főképp amerikaiak, angolok, de vannak ausztrálok, japánok svájciak, németek, oroszok is. Latin-Amerika országaiból is jönnek, de magyarral eggyel sem találkoztunk. S mindegyik idegenvezető kifejezte csodálkozását, amikor ránk nézett, tehát Magyarországról igen ritkán keveredik erre ember.)



Nagyobb térképre váltás


Végre azután megérkezünk, vár az idegenvezető – aki egyébként esetünkben 7 éves kora óta a heggyel és a várossal együtt él, több könyvet írt róla – s vezet föl végtelen meredeken. Alig kapunk levegőt, bár a Machu Picchu (“Öreg Hegy”) csak 2450 méteren van. Szerencsénk van, az esős évszak közepén, nem messze a trópusoktól vakítóan süt a nap és meleg van (kb. 30 fok, de estére mínuszokra szokott hűlni). Végre felkapaszkodunk, s egyszercsak feltárul a fényképekről ismert látvány – a romváros nem a Machu Picchuval, hiszen afelől érkezünk, hanem a Huayna Picchuval. A bejáratnál kiírták, hogy aznap már nem engednek több embert fölmászni rá, mert betelt a 400-as keret. Én biztos nem vállalkoztam volna rá, mert iszonyatosan meredek. A Machu Picchut is meg lehet mászni, arra sem lennék lelkes. Már az sem volt semmi, hogy a romvárosba felmásztunk! S a hatalmas méretű lépcsőkőn, teraszokon való közlekedés sem könnyű. Szédítő a látvány: körben meredek hegyek, lent mélyen az Urubamba folyó és az általa kivályt völgy – óriási szakadékok.



onnan indultunk



a háttérben a falu






Az ember felteszi a kérdést: miért épp ide építkeztek kb 1350-től a spanyol hódítás idejéig (1532)? Mi értelme volt ennek – leküzdeni a természeti nehézségeket? Persze jön a válasz: szent hely volt, hiszen a fények (Nap, Hold) határozott időben való megjelenése számukra kultikus jelentőségű volt. Nem elhanyagolható persze, hogy a helyi bazalt kőzetből jól lehetett építkezni. Sose fejezték be az építkezést, de jól láthatók az épületelemek és a teraszos földművelés nyomai. Valószínűleg a spanyol hódítók elől menekültek el a lakók, bár a spanyolok sosem jártak itt, s 400 évre a feledés homályába merült a hely, mígnem 1911-ben egy Bingham nevű hawaii régész fel nem fedezte teljesen véletlenül. Az idegenvezetőnk mondta, hogy 2011-ben, a centenáriumon óriási ünneplés lesz. (Különben volt egy magyar, Fejős Pál is, aki több inka kori települést fedezett fel 1940-41-ben, de arra nem vezetnek a turista utak.)
Ezzel ért véget az Andok-beli igen feszes túránk. Az egészen tökéletes lebonyolítást egyetlen körülmény zavarta meg a végén. Mivel reggel esett az eső Cuscoban s a hegyek ködbe burkolóztak, az összes gépet törölték. (Mondják, ez gyakran megesik.) Így lett még fél napunk Cuscora. Jellemző az utazási iroda szervezésére, az emberünk, aki értünk jött reggel a szállodába, addig nem hagyott magunkra, amíg biztos nem volt abban, hogy melyik gépre férünk föl, s elintézte a limai transzportot, hogy időben várjanak minket a reptéren, s a szállásunkra vigyenek. Szinte bánom, hogy a kényeztető gondoskodásnak ily módon azután vége szakadt.
Még tervezünk egy utat – északra a Nap és Hold piramisokhoz. Hogy olcsóbb legyen, ezt már magunk szervezzük. Sokkal egyszerűbb oda eljutni és talán mégsem vagyunk annyira öregek!


Trujillo és környéke


Trujillo Limától 650 km-re északra található a tengerparton. tehát jó meleg van. Ecuador innen kb. még 600 km, az pedig már az Egyenlítő! Azért a Humboldt áramlás még megteszi a magáét, tehát nincs elviselhetetlen hőség, estére kellemesen lehűl az idő. Viszont egy nagy sivatag az egész környék, az Andok, ami igen közel van (a városból jól látszanak a hegyek), nem engedi a csapadékot át a másik oldalról.
Egy alvó busszal mentünk, ami este fél 11-kor indult és reggel 7-re ért Trujilloba. Ilyen kényelmes buszban még életemben nem ültem. Szinte vízszintesre le lehetett hajtani az ülést, bőven volt hely a lábnak, adtak párnát, takarót, ételt és italt. A másik nagyszerű gyakorlat, amivel Magyarországon még egyáltalán nem találkoztam, hogy megérkezésünkkor rögtön fogadott a szálloda, amit interneten még Limában lefoglaltunk. Nem kellett megvárni a déli 12, esetleg 2 órát, ami nemcsak azért jó, mert lehet folytatni egy kicsit az alvást, hanem mert reggel 7-kor még nem nagyon akar az ember várost nézni.
Trujillo Peru 3. legnagyobb városa 634 ezer lakossal, nem különösöbben szép. A belvárosa a szokásos spanyol mintán alapuló rácsszerkezet szerint épült, nagyon szabályos szűk utcácskák sorakoznak egymás mellett. Inkább egy-egy házbelső mutatós, szép koloniális megoldásokkal, de az utcákon a nagy tömeg miatt alig lehet közlekedni, s nagyon kevés tér van, park szinte egyáltalán. Persze volt egy-két katolikus templom, amit megnéztünk, s egy régészeti múzeum is, ami áttekintette, hogy milyen birodalmak alakultak a környéken.




Másnap azután egy ottani utazási iroda szervezésében el is mentünk megnézni az egykori birodalmak maradványait.
A leghíresebbek talán a Nap és Hold piramisok, amik a Moche kultúra építményei (i.e.1. század – i.sz. 700) . Ezek tulajdonképp nem is piramisok, hanem egymásra épített templomok. A Hold piramis feltárása mindössze 1991 óta zajlik. Nemzetközi kutatócsoport dolgozik rajta. Nem könnyű a dolguk, mert ha a legalsó szintet akarják feltárni, tönkreteszik a felsőbb szinteket.( Összesen 5 szint van) Azért – különböző lépcsőkben – de mégis sikerült feltárni pl. eredeti falfestményeket, s jól lehet látni, hogy a különböző szintek hogyan épültek egymásra. A Nap piramis feltárását még nem tudták elkezdeni pénzhiány miatt, ezért az inkább mutatja egy piramis képét,amit csak úgy kívülről megnéz az ember. A Hold piramis kívülről kevésbé attraktív, mert most egy nagy feltárási terület, de azt belülről meg lehet tekinteni. Úgy emlékszem, hogy a Szépművészetiben néhány éve megrendezett inka kiállítás egyik anyaga volt a Nap és Hold piramisok modellezése. A hívószó a kiállításhoz az inka szó volt, merthogy ez mond valamit a magyar embernek, de most itt azért világossá vált, hogy hogyan is következtek egymás után a különböző kultúrák.






A Mochét váltotta a Chimu, s néhány km-rel arrébb meg is látogattuk az egykori fővárost, Chan Chant. Óriási tereket hoztak létre, ahol a közösség összegyűlt, láttuk lakásaikat, templomukat, temetkezési helyeiket. Nem volt könnyű dolguk az inkáknak, amikor végül is meghódították a birodalmat 1470-ben, s nem is maradt itt sok idejük, mert 1532-ben jöttek a spanyolok. A történet innentől kezdve jól ismert.



 


Az éjjel 11 órai buszindulásig még maradt néhány óránk Trujilloban. Nappal sincs túl nagy nyugalom a perui városokban, de estére minden hatványozódik. A családok kint élik az életüket az utcán, a kicsi gyerekek is egész sokáig fent vannak. Óriási a kereskedelem. Az utcai árusok lépten-nyomon üldöznek valamivel, de rengeteg üzlet van, óriási árubőséggel. Ami nagyon érdekes, s ezt tapasztaltuk más városokban is, hogy rengeteg a gyógyszertár, s ezek számát csak a mobiltelefon árusítóhelyek száma múlja felül. Sok a kiülős étterem, bar, s a játéktermek száma is jelentős. S amiből elképesztően sok van, az a taxi. Tülkölnek veszettül megállás nélkül. Este nem lehet megmozdulni tőlük, más kocsi szinte nincs is az utcákon! Szerencsére olcsó (előre meg kell alkudni az árban), így mi is azzal közlekedünk.
Az átlag perui városi polgár nem él rosszul valószínűleg. Egy ilyen szintű városban is vannak szegények, de azok szegénysége valószínűleg nem mérhető az Andok-beli szegénységhez vagy Lima nyomornegyedeihez.


Farkas Éva
Fotó (többnyire): Feredős József


Ajánlott oldal: Perui utazás.lap.hu


A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztoutikalauz.hu


turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés

Mivel az oldalt rövidesen bezárom, eladó az utikalauz.hu internetes domain!
Ajánlatok és érdeklődés a gyoker@utikalauz.hu címen.

Légy te az első hozzászóló a(z) "Farkas Éva: Kirándulás az Öreg-hegyre – Machu Picchu, Lima, Titicaca-tó, Trujillo – Peru – 2009" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár