Feredős József: Szikla-nézőben Ausztrália közepén – 2010

Mivel az oldalt rövidesen bezárom, eladó az utikalauz.hu internetes domain!
Ajánlatok és érdeklődés a gyoker@utikalauz.hu címen.



Feredős József: Szikla-nézőben Ausztrália közepén – 2010



A helyhez, látottakhoz képest már-már szűkszavúnak mondható beszámoló a kontinensország különleges vidékén tett egyhetes kirándulásról, sok szép fotóval illusztrálva


Ayers-rock – Uluru Nemzeti Park – Olgák – Kings-kanyon – Glen Helen – MacDonnel Range – Ormiston Gorge – Alice Spring


Az élet úgy hozta, hogy egy, az Útikalauz olvasóinak talán kevésbé ismert tájról tudok beszámolni. Majdnem egy évtizedes magyarországi tartózkodás után tértem vissza Ausztráliába, ahol korábban mintegy 20 évet éltem.
Augusztusban családommal – pontosabban volt feleségemmel, a lányommal és a férjével – egy egyhetes kirándulást tettünk Ausztrália geometriai közepének tájékán. Azt a nagy, általában vörösnek ábrázolt sziklát minden valamirevaló utazó ismeri, legalábbis képről. Ez az Ayers rock, a bennszülöttek nevén Uluru. Ezt látogattuk meg, illetve a környéken lévő néhány híresebb látványosságot, a Kings kanyont és a MacDonnel Range-ot.


 



Ausztráliai Útikalauz célpontok nagyobb térképen való megjelenítése


 


Mindjárt az elején leszögezem: Ausztrália nagy, nagyon nagy. Bár a szokásos léptékű világtérképeken elég kicsinek tűnik, ugyanazon a térképen Magyarországon még a Duna vonala is alig látszik. Itt nem ajánlatos csak úgy kocsiba ülni és elmenni Ayers rock-ot meglátogatni, mondjuk Brisbane-ból vagy Darwinból. A rock pontosan a Darwin és Adelaide közötti Stuart-highway közepére esik, mindkét irányban nagyjából 1500 km. Maga az út nagyon jó minőségű kétsávos autópálya, gyakorlatilag néven nevezhető forgalom nélkül. Akár negyedóra is eltelik, míg szembe jön egy másik autó.


 



Tönnyire kissé unalmas a vezetés – szigorúan balra tartva



A fenti megállapítás alapján mi repülővel mentünk Brisbane-ból Alice Springs-be, ami gyakorlatilag minden környékbeli (itt egy kb. 1000 km átmérőjű körről van szó) kirándulás kiinduló pontja. A repülőút olyan, mintha felülnél egy távolsági buszra, a jegyvétel, a helyfoglalás, a beszállókártya minden elektronikus, az Interneten történik. Az út 2-2,5 óra, az ablakból nem sokat látni, legfeljebb a fentről nagyon monotonnak látszó félsivatagi vidéket. A repülőjegyet nagyon érdemes előre megvenni, mert sürgős esetekben az ár akár háromszoros is lehet.
Mi egy lakóbuszt választottunk a rendelkezésre álló megoldások közül.
Akinek kevés ideje, mondjuk csak egy hete van (ennél kevesebb időre nem érdemes odautazni), annak a lakóbusz a legegyszerűbb megoldás. Mint mindenütt, itt is nagy a választék, a kétszemélyes kisbusztól a hatszemélyes nagybuszig minden van – bár ez az árakban kevésbé látszik. Mi négyszemélyest rendeltünk, de mivel csak hatszemélyes volt raktáron, egy ilyent kaptunk – 7 napra mintegy 2 ezer dollár volt (1 AUD akkor kb. 190-200 HUF – a szerk.). Ebben volt WC és zuhany, mikrosütő és hűtőszekrény, rengeteg hely és természetesen nagyon kényelmes ágyak. Mi egy éjszakát kivéve kempingekben álltunk meg, ahol volt zuhany, WC, elektromos csatlakozás, stb. Itt is széles a skála, nekem legjobban a legegyszerűbb alapkemping tetszett, de itt is volt minden szolgáltatás.


Itt az ideje belevágni az utazásba.
A gép Brisbane-ből délelőtt 11 után indult, így koradélután meg is érkeztünk. Taxival (kb. 35 dollár) mentünk átvenni a lakóbuszt, mert a repülőtér elég messze van. Itt levetítettek egy 15 perces videót, mely bemutatta a busz használatát a legapróbb részletekig. Minimális formalitások után átvettük az elsőrendű állapotban levő járművet és irány Uluru, ami 480 km. Benzinkutak itt még viszonylag sűrűn, 120-180 kilométerenként voltak, de egy tele tank éppen elég volt aznapra.
Mintegy 80 km-re Uluru-tól ért el a naplemente. Itt nem ajánlatos éjjel vezetni, különösen a naplemente utáni órák a veszélyesek, amikor az állatok elindulnak vadászni, táplálékot keresni. Mi sem kockáztattunk semmit, egy Curtin Spring nevű ranch-on megálltunk. Itt volt egy nagyon spártai kemping, ahol azért minden alapvető szolgáltatás megvolt. A sör pl. pont kétszer annyiba került mint Brisbane-ban. (Brisbane: 30-40 dollár egy 24 üveges rekesz, 1 üveg 375 ml, Curtin Spring: 65 dollár – természetesen ausztrál dollárról van szó). De ez a szomorú tény nem tartott vissza pár üveg sör megvásárlásától. Itt meg is tankoltunk, benzin 1,90 volt, ami jóval felette volt a Brisbane-i 1,15-1,30-nak, de még mindig nem drágább, mint a 350 forintos magyar benzin.
A kempingben lehetett választani, az ingyen helyhez nem járt semmi, csak WC és zuhanyozó, igaz, a zuhany 2 dollár volt mindenkinek, becsületkassza alapon.



Egyszerűbb kemping minden fontosabb szolgáltatással és bérelhető sátrakkal


A szabad téren nem volt közvilágítás, ami remek dolog, mert éjjel a csillagok ezrei tűnnek fel, igaz, a déli féltekén valamivel szegényebb az égbolt, mint az északin. Így is felejthetetlen látvány, a városi fények és zajok nélkül hanyattfekve élvezni az égboltot, ami nem mindennapi élmény.
Mivel itt augusztusban tél van, éjjel 3 fok volt. Nappal sem ment fel 20 fok fölé, ami a legjobb hőmérséklet kirándulásokhoz. Szerencsére volt elektromos fűtés a kocsiban. Ebben a kempingben négy személyre mindössze 25 dollárt fizettünk, mert kényelmes városi emberek lévén egy elektromos hálózathoz kapcsolódó helyre álltunk be. Másnap reggel gyors reggeli és irány Uluru.


Itt már komoly méreteket ölt a turizmus, gyakorlatilag mindenki ebből él. Ennek megfelelően a kemping is óriási és minden igényt kielégít. Úszómedence (télen 8-10 fokos vízzel), gyerekjátszótér, több WC és zuhanyblokk (mondanom sem kell, tiszta és tökéletesen működő állapotban), mósógépek és szárítógépek, mini ABC, benzinkút, étterem és pub (este élőzene és műsorok) és az elmaradhatatlan barbecue (sütögetőhely). Ausztráliában általában mindenütt ahol látogatók fordulnak meg ott a barbecue. Ez egy villannyal vagy gázzal működtetett hatalmas platni, mellette mosogató, asztalok, padok, nap és eső elleni tető és tökéletes tisztaság. A platni működtetése általában ingyenes, benyomsz egy gombot és 15 percig forró a platni. Utána szépen letisztítod magad után és jöhet a következő. Minden látogatottabb tengerparton, kirándulóhelyen megtalálhatók ezek a szolgáltatások. Sok helyen még tűzifa is rendelkezésre áll. Ja, és ott a WC is, tiszta és INGYENES. Eddig egyetlen helyen láttam csak fizetős WC-t, azt is egy Alice Springs-i bevásárlóközpontban, ahol minden átutazó azonnal WC-t keres. A tengerpartokon ingyenes öltöző, WC és zuhanyozó blokkok vannak. Itt még nem érték el a magyarországi fejlett kapitalista nézőpontot, hogy mindenen profitot kell csinálni.


 



Telt ház a kempingben




Tűzrakóhely fedett étkezővel, vízcsappal és tűz esetére esőztetővel



Miután megnéztük a kempinget, irány a szikla. Az előző kijelentésekkel kissé ellentétben az Uluru Nemzeti Parkba fejenként 25 dollár a belépődíj, ami 3 napon át korlátlan be és kilépést biztosít. Mentségükre legyen mondva, hogy ez egy remekül megszervezett hely, mindenütt kitűnően megjelölt turistautak, magyarázó táblák, pihenőhelyek, vízcsapok és egyéb szolgáltatások. Eltévedni szinte lehetetlen, pedig elég nagy a terület, hiszen nemcsak a Sziklát, hanem a szomszédos sziklacsoportot (az Olgákat, mintegy 45 km-re) is magában foglalja.


 










Figyelem, cízcsap! Ide dobd a csikket!

A Szikla igen érdekes képződmény, szinte minden átmenet nélkül emelkedik ki a környezetéből. Itt nem térek ki a geológiai leírására, csupán annyit: közelről egészen más mint a távoli fényképeken.


 



A Szikla távolról


 



és közelebbről – parkoló helyek a Szikla alatt


Először is hatalmas, ez ember törpének érzi magát mellette. Az egyik oldalról fel is lehet rá mászni, bár ezt a helybeliek nem nagyon szeretik, hiszen nekik ez egy szent hely. Ezért mindent meg is tesznek, hogy a mászást megakadályozzák, pl. szeles időben, ha eső van a láthatáron (ami azért nem túl gyakori) vagy ha a törzs öregei úgy döntenek, a mászás meg van tiltva. Különben is, elég nagy fizikai megerőltetés és nem sok látogató vágott volna neki (a látogatók 80 százaléka 60 feletti, a fiatalok leginkább külföldiek). Mikor mi voltunk ott, a nagy szél miatt le volt zárva.
Viszont körbe lehet sétálni a Sziklát, ami 17 km. A terület ugyan lapos, de sok helyen meg kell állni a változatos látnivalók miatt. Mire körbeértünk ránk is esteledett. A Szikla minden irányból más arcát mutatja, a többórás séta egy percig sem unalmas. Az erózió itt-ott igen érdekes felületi képződményeket produkált, amikbe mindenki azt képzel bele amit akar, bár az egyik kifejezetten egy emberi koponyára emlékeztet.


 



 



 








 



 



Fent: sziklaformációk a Sziklán


 



Több ezer éves sziklarajzok



Visszafelé éppen elkaptuk a naplementét, ami kötelező látványosság. A turisták egy mintegy 2 km hosszú “naplemente kilátóban” gyűlnek, előkerülnek az asztalok, székek, sörök és borok. A naplemente előtti percekben beszélgetnek, ismerkednek a látogatók. A naplemente utolsó perceiben a Szikla színe másodpercenként változik, kattognak is a fényképezőgépek rendesen. Mire lemegy a nap, a Szikla is sötétbe borul.


 



Gyülekeznek a naplemente nézők



Mindjárt odaér az árnyék


 



 



 



Hirtelen leszállt az este


A látogatók megisszák az utolsó pohár bort és felkerekednek. 15 perc múlva a kilátóhely olyan, mintha sose járt volna ott senki.
Mi is visszatértünk a kempingbe. Kissé sajgó lábaink emlékeztettek, ez a nap már nem telt el tétlenül. Gyors vacsora és mondanom sem kell, nem kellett altatni minket.



Másnap reggel irány az Olgák.
Ez a sziklacsoport, hasonlóan az Uluru-hoz, szintén minden átmenet nélkül emelkedik ki a félsivatagos környezetből. A hasonlóság itt véget is ér, mert ez a sziklacsoport – inkább hegy vagy dombcsoportnak nevezném – alaposan szétdarabolódott dombok sokasága. Ez a szétdarabolódás ugyan már az Ulurun is elkezdődött, de itt lényegesen előrehaladottabb állapotban van. Rögtön a megérkezés után elindultunk az első kanyonba, amit szinte merőleges sziklafalak vesznek körül. Kegyetlen hideg szél fújt, alaposan fel kell öltözni. Általános tanács – saját példám alapján: ebben az időszakban minding legyen nálunk meleg ruha, mert bár a napon kellemes az idő, amint árnyékba vagy szeles helyre kerülsz, igen kellemetlen meglepetés ér és komoly meghűlésre van kilátásod. Nagyon erős, minimum +35 napolaj, széles karimájú kalap és napszemüveg szintén ajánlott. Fényképezni nem könnyű, mert az egyik oldal a szikrázó napsütésben túlexponált lesz, a másik árnyékos oldal alulexponált marad.


 



Az Olgák esti látványa a Sziklától


A kanyonok távolról elég egyformának tűnnek, de közelről minden forduló után más képet mutatnak. Itt-ott kisebb vízfolyások (két héttel a látogatásunk előtt hatalmas eső volt, ami télen igen ritka) láthatók, a víz mellett igen változatos növényzettel. Általában egy kiadós eső után ez a terület járhatatlanná válik, az országúton is gyakran láthatók a vízmélységet mutató táblák. Ilyenkor a növények kivirágoznak (gyönyörű színekben és formákban) és az állatok őrült hévvel szaporodnak. Ahogy fogy a víz, úgy fordul meg ez a folyamat.


 



Alacsony vízállás



A következő kanyonnál felirat: körséta 14 km. Belevágtunk. Rendkívül változatos tájékon vitt az utunk és elég lassan haladtunk, mert minden 20 méteren meg kellett állni fényképezni. Mint említettem, az ösvény remekül meg volt jelölve, pár helyen ivóvíz is volt. Sima, 50-100 méter magas sziklafalak váltakoztak teljesen összetöredezett, széthulló kövekkel és kisebb-nagyobb lapályos részekkel. Minden várakozásunkat felülmúlta a táj változékonysága.


 



Indulás a túrára


 



Fény és árnyék


 



Egy kis mászás


 



Erózió










A szikla felszíne Segélyhívó


Fekete kakadu


 



Kilátás a fennsíkról


Bizony majdnem az egész nap elment mire visszaértünk az autóhoz. Nem sok erőnk maradt semmire, gyors vacsora, zuhanyozás és nagy alvás (itt a kemping 65 dollár volt). Éjjel megint jól lehűlt a levegő, reggelre látni lehetett a leheletet.


A következő látványosság a kb. 300 kilométerre – ami itt nem távolság – fekvő Kings-kanyon volt, ami egy King nevű telepesről kapta a nevét. A Lasseter autóútról a Luritja útra fordultunk (itt az autóutakat nem számozzák, hanem az utcákhoz hasonlóan nevezik el), de a csak a Kings-kanyon resort-ig tudtunk menni, ahonnan szigorúan csak terepjárókat engednek tovább, azoknak is áthajtási engedélyt kell kérni. Ennek megfelelően elég nagy kerülőket kellett megtennünk.


 









Néhány tábla az út mellől


A Kings-kanyon messziről szinte nem is látszik. Alaposan letöredezett, a környezetből talán gellérthegynyire kiemelkedő dombok. Ha nem tudjuk hová megyünk, meg se állunk. Szerencsére, mint mindenütt, itt is minden kitáblázva, a letérőt már kilométerekkel hamarabb jelzik, eltévedni szinte lehetetlen. Itt már nem vesztegettük az időt, késő délelőtt nekivágtunk a jelzés szerint kb. 14 km hosszú körtúrának. A túra elején egy elég jelentéktelen kis dombot kellett megmászni majdnem függőleges lépcsőkön. A domb tetején viszont elképesztő látvány nyílt meg. Egy fennsíkon álltunk, mely néhány mély kanyon vett körül. Az előző napi tapasztalatainkhoz hasonlóan, itt is minden 20 méteren meg kellett állni és valamit megcsodálni. A sziklák és a felszín minden kanyarban más arcot mutattak. A szél és a víz elképesztő formákat produkált, sok formáció a fizika törvényeit megszégyenítő változatosságot mutatott. Egy kb. 100 x 50 m-es szikafelület például teljesen sima volt, mint a késsel vágott vaj. Tíz méterrel odább a sziklafal kifelé dőlt majd visszatért a teljesen függőlegeshez. Lenn a mélyben háznyi szikladarabok. Az utolsó 60 évvel ezelőtt szakadt le. Fák és cserjék kapaszkodtak elképzelhetetlen kis résekbe, ahol az esők alkalmával némi víz gyűlt össze. A lábunk alatt a mészkő felszíne pontosan olyan hullámokat mutatott, mint amit a Balatonban lehet látni a sekély víz alatti homokon. Nagyon messze el lehetett látni, de a távolban csak az egyhangú táj látszott. Az út mellett mindenütt magyarázó táblák, melyek a növényzetet vagy a geológiai képződményeket írták le. Szikrázó napsütésben haladtunk, szerencsére csak 20-22 fok volt. El sem merem képzelni milyen lehet itt a nyári 36 fokban túrázni. (Az indulásnál több tábla is figyelmeztetett a megfelelő mennyiségű ivóvíz szükségességére.)


 



Kilátás felfelé


 



Ennyi víz maradt


 



Sivatagi dinnye – borzalmas


 










Háznyi sziklák a mederben Eukaliptusz mindenütt

A túra második fele egy mély kanyonba vezetett, ahová elég meredek falépcsőkön kellett lemenni, a gyenge idegzetűeknek vagy magasságot kevésbé bíró embereknek nem ajánlom. Ide csak mérsékelten süt be a nap és az alján kis patakocska folyik. Körbe-körbe pálmafák és egzotikus növények – hihetetlen látvány egy különben félsivatagos, sivatagos környezetben. Nem véletlen, hogy a hely neve Édenkert (Garden of Eden) és évezredek óta szent helye a bennszülötteknek. Nekünk csak felülről volt szabad megtekinteni, a belépés tilos. Ide a bennszülöttek közül is csak az idős főnökök tehetik be a lábukat, de ők sem mehetnek a kanyon végéig, melyet különösen szent helyként tisztelnek.


 



Ösvény az Édenkerthez


tt csak talán néhány kilométert tudtunk megtenni óránként. A fényképezés és a látvány, mely tiszteletet és elmélyülést követel, igencsak meghosszabbította a túrát.
A nap már igen alacsonyan állt mire visszaértünk a kocsihoz. Mivel a következő uticél Alice Springs volt, nem sok esély volt aznap odajutni. Elindultunk visszafelé azzal az elhatározással, hogy ahol ránksötétedik, ott megalszunk. Nem kellett sokat várni, ebben az időszakban fél hétkor már lemegy a nap. Szerencsére elég sok pihenőhely van az országút mellett, ahol mindig van alkalom tűzgyújtásra és egy esővíztank is rendelkezésre áll az edények elmosogatására. A nagyobb helyeken pottyantós WC is van, szerencsére nekünk volt WC a kocsiban.


 



WC az út mellett napelemmel

Mint ilyenkor szokásos, nagy tüzet raktunk. A tűzifa nem kérdés, húsz lépésnyi séta után hegyekben állnak az elszáradt bokrok, cserjék. Jó magyarok lévén természetesen szalonnát sütöttünk. A lassan kialvó tűz mellett felragyogtak a csillagok. Az egész területen csak két másik kocsi állt le, természetesen tisztes távolságban. Kinyitottunk egy üveg bort és hátradőltünk a székekben. Ahogy sötétedett, úgy nőtt a csillagok száma. Minden zavaró fény kihúnyt… nem mindennapi élmény volt, sok városi ember egész életében nem lát ilyet. Az országúton néha-néha elhúzott egy un. road-train. Ezek a hatalmas kamionok 3-4 utánfutót húznak és este úgy tűnik mintha egy karácsonyfa száguldana el melletted.


 



Nomádok a tűz mellett



A reggel elég fagyos volt, mert ezúttal nem volt fűtés. Ismét gyors és alapos reggeli majd neki az országútnak…
Kora délután érkeztünk vissza Alice Springs-be. Még volt időnk bevásárolni, mert készleteink apadóban voltak. Alice Springs a környék központja, nyüzsögnek a turisták. Különben a város lehetne akárhol Ausztráliában, a boltok, utcák azonosak. Nem is pazaroltunk sok időt itt, úgy terveztük, hogy majd az elrepülés előtt kissé körülnézünk.
Tehát, ismét az országút. Már csak kb. 200 km volt hátra a MacDonnel Ranges-nek nevezett látványosságig. Ez a hegylánc Alice Springs-től nem messze indul és párszáz kilométeren át húzódik keleti irányba.
Mi először a Glen Helen nevezetű helyet céloztuk meg, ahol kemping lehetőség is volt. Késő délutánra értünk oda, nagyon romantikus helynek tűnt. Egy párszáz méter magas sziklafal alján kis patak, szembe vele a kemping. Nagy étterem, kerthelyiség, este élőzene (a helyi gitáros bácsi természetesen folk stílusban énekelt), egyszerű de kényelmes motelszobák sora, valamint a szokásos szolgáltatások, szintén mérsékelt árakon.


 



Kilátás a szurdok felé


 



A kemping lakóautókkal




Motelszobák – itt is voltak bérelhető sátrak is


 



Az étterem meg ilyen volt


 



Az eredeti településből ennyi maradt


Elfoglaltuk a helyünket és irány a kanyon, ami csak pár perc sétára volt. Sajnos az előző heti esőzések eredményeképpen a kanyonba nem lehetett bemenni, mert a víz a bejáratnál magasan állt. Nem is nagyon bántuk, mert már hat óra felé járt. Vigasztalóul gyönyörű naplementét láttunk. Az árnyak méterről méterre nőttek és a sziklafal percről percre más képet mutatott.


 



A kanyon bejárata a vízzel



Az esti bulit kihagytuk és ismét korán lefeküdtünk. A friss levegő és a sok mozgás megtette a hatását, pár perc és mélyen aludtunk.
Másnap reggel ragyogó napfényre ébredtünk. Mindenki szedelőzködött, ezeken a helyeken az emberek csak 1-1 éjszakára maradnak. Sok ismerős lakókocsit láttunk, sokan ugyanezt a kört tették meg. A következő állomás, “Ormiston Gorgecsak pár kilométerre volt. Leparkoltunk és irány a kanyon. Már elég tapasztalattal rendelkeztünk, vittünk felsőruhát és elegendő vizet is. Táblák sora figyelmeztetett, hogy néhány kilométerre innen át kell gázolni a patakon. Hogy ez konkrétan mit jelentett, fogalmunk se volt. Úgy döntöttünk, elindulunk, majd meglátjuk, legrosszabb esetben visszafordulunk.
Ismét hegymászással indult a túra, egy kanyon oldalfalába kialakított ösvényen haladtunk, lenn a mélyben a patak.


 



Néha mászni kellett


 



 


Néhány látványos sziklamászási manőver után (az ösvényt ugyan közepes nehézségűnek nyilvánították) hamarosan leértünk a víz szintjére, ahol a kanyon igencsak összeszűkült. Valóban, ahhoz hogy átjussunk a patak másik oldalán folyatódó ösvényhez, bizony vízbe kellett ereszkedni. Már-már feladtuk, amikor a másik oldalról egy idősebb pár közelített és úgy ahogy voltak átsétáltak a mellig érő vízen. Ha ők megtették, mi is meg tudjuk tenni – döntöttük el. Persze eszünk ágában sem volt a maradék 10 kilométert vizes cuccokban megtenni. A ruhákból kis csomagokat készítetünk és irány a patak. A csomagokat áthajítottuk (persze páran kissé idegesek lettek, hátha a fényképezőgépek beleesnek a vízbe) és bele a mintegy 10-12 fokos vízbe. Szerencsére a sodrás nem volt jelentős, pár lépés után átértünk egy napos homokpadra. Itt volt idő megszáradni és felöltözni. Mivel a nap nem állt nagyon magasan, rövid idő után lassan árnyék vetődött a homokpadra is. Szerencsénkre mi a legjobb időben érkeztünk és fel tudtunk melegedni. Az utánunk jövő háromgyerekes francia család már nem volt ilyen szerencsés. A papának háromszor kellett fordulnia a gyerekekkel és mire mindnyája átértek, már alig-alig sütött a nap. A kanyon alja árnyékba borult.


 










Átkelés Ott lenn kellett átkelni

 










Lentről nézve Mimikri

Indulni kellett, a túra nagyobbik része még hátra volt. Ismét fantasztikus környezetben haladtunk. A sziklák formája és színe lépésről lépésre változott. Egy részen például a kanyon alján fekvő kövek határozott lilás színben pompáztak. Pár lépésre a sziklák szabályos kockákra töredeztek, mintha utcaköveknek készültek volna. Persze némelyik több méteres volt. Lassan kiértünk a kanyonból és egy másik folyóvölgyben (ami szerencsére ezúttal szárazon maradt) haladtunk tovább. A köveken ugrálva-lépkedve itt sem értünk el valami ragyogó haladási sebességet. Egy távfutó jött velünk szembe, stopperrel a kezébe. Egy lenéző pillantást vetve ránk másodpercek alatt eltűnt a távoli hegyoldalban. Ilyen is van, gondoltuk és folytattuk az utat.


 



Egy száraz folyómederben


 



Kockakövek


 



Amiket már lesímított a víz


 



Itt könnyű volt átkelni



Átkeltünk egy hatalmas fennsíkon, mely tele volt virágzó félsivatagi cserjékkel, bokrokkal. Gyönyörű látvány volt. Hamarosan ismét fel kellett kapaszkodni egy hegyoldalra, ahol elképesztő sziklaformációk fogadtak, bár már kezdtük megszokni a tájat.


 



A fennsíkon


 



Helyi virág




A túra utolsó szakaszán


Ez a túra is hosszabbra kerekedett mint gondoltuk. Kijelenthetem, hogy az eredetileg elképzelt időkből majdnem mindig kifutottunk – egy 12-14 kilométeres túra akár 4-5-6 óráig is eltartott. Most is lassan sötétedni kezdett mire rátértünk az útra Alice Springs felé. Bár nem volt nagyon messze, sötétben értünk be a városba. A tervezett városnézésből természetesen semmi sem lett.
Itt egy igazi ötcsillagos kemping fogadott, minden elképzelhető szolgáltatással (64 dollár 4 személyre). Alig találtunk helyet. Majdnem mindenki százezer dolláros terepjárókkal és szuper lakókocsikkal vagy utánfutókkal jött. Az emberek nagyésze nyugdíjas volt, csupán a szervezett túrákkal (egy busz hatalmas utánfutóval, sátrakkal, mobil konyhával, esetleg biciklikkel) érkeztek fiatalok, jobbára külföldiek. Egy ilyen háromnapos túra pl. 300 dollárba kerül és végigvisznek a fő látványosságokon. Minden alapszolgáltatás benne van, de nagy luxust senki se várjon. Érdemes az Internetet böngészni.



Egy kemping minden szolgáltatással



Az Ormistonban megtett 17 kilométer igencsak megviselt minket. Mivel másnap reggel 10-re le kellett adni a kocsit, most is korai fekvés következett, természetesen egy hatalmas forró zuhany után. Itt pl. külön “családi” zuhanyfülkék is voltak, ahol kényelmesen lehetett a gyerekeket is lefürdetni. Természetesen mosó, szárító és vasalóhelyiség, hűtőszekrény és fagyasztó, mikrosütő és teaforraló, barbecue – szóval nem egy alapkemping volt. A mosó és szárító gépet kivéve (ami 4 dollárba került) minden benne volt az árban. Sajnos nem sok időnk maradt mindent kihasználni, mert másnap reggel alaposan ki kellett takarítani a lakókocsit.
Pár perc alatt leadtuk a kocsit és irány a repülőtér. Talán az egyetlen repülőtér, ahol a csomagok beadása után kinn üldögélhetsz és kávézhatsz a fák alatt. A gépekhez gyalog kell átsétálni. Nincs nagy felhajtás, megérkezik a gép 11-kor és 12,30-kor már indul is vissza Brisbane-be.
Nagyon gyorsan eltelt egy hét. Nem akarok közhelyeket ismételgetni, de aki Ausztráliába megy, ezt ne hagyja ki. Néhány órás internetes keresgéléssel elfogadható áron mindent meg lehet találni. A jó árak titka: mindent előre lefoglalni, nem ott kelljen keresgélni. A nyári látogatást nem ajánlom, bár a legtöbben Európából ilyenkor jönnek.
Jó utazást mindenkinek.
Feredős József


Feredős József írásai az Útikalauzban  >>>


Ajánlott oldal: http://ausztralia.lap.hu/










A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztokukacutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés

Mivel az oldalt rövidesen bezárom, eladó az utikalauz.hu internetes domain!
Ajánlatok és érdeklődés a gyoker@utikalauz.hu címen.

Légy te az első hozzászóló a(z) "Feredős József: Szikla-nézőben Ausztrália közepén – 2010" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár