Horváth Lajos: Kinai Nagyfal -1999

Horváth Lajos: Kinai Nagyfal – 1999


Miért volt szükség erre a NAGY FALRA?


Barbár nomád hordák vették körül az országot és a kinaiak rettegtek a barbárok támadásaiktol és pusztitásaiktól!Igyekeztek megvédeni az országot a külső ellenségtől kisebb,nagyobb sikerrel!


Nomádok kénytelenek voltak állandoan vándorolni, csordáiknak uj legelőt találni és a fal útjukban állt!


Kinaiak legnagyobb császára CHIN császár volt,akiről kinai (Chinese) nemzetet nevezték el. Előzőleg kis uralkodó volt,de erős hadsereget épitett fel és felfalta a környező kisebb uralkodokat. Reformokat vezetett be, pénzt nyomtatott, máig is érvényes törvényeket léptetett életbe, egységes kinai irásjeleket törvényesitett,bárhol a világon élő kinai el tudta olvasni a jeleket. Először a falakat a környék földjéből,nővényekkel keverve döngették deszka között. 12 évig épitették ezeket a kezdetleges falakat,fél millió parasztot hajtottak munkára embertelen körülmények között,amely 60.000 km. távolságra nyult el.


CSIN császár siremlékét 700,000 munkás 38 évig épitette.


Hatalmas domb sirját 1974-ben bontották fel, egy kis hadsereg agyagbol formált és kiégetett életnagyságu kb. 8000 katonát,fegyvereket és harcikocsit ástak ki. Legnagyobb rész még a mai napig is kibontatlan,sok külföldi tudományos régészeti csoport dolgozik az ásatásokon.


Chin császár halála után lázadás tört ki a sulyos adok és az elnyomás miatt,behatoltak a siremlékbe,összetörtek sok katonát és még fel is gyujtották bosszubol,mivel a NAGY FAL jelképezte a zsarnokságot,mint a jelen történelmünkben a Berlini Fal! Mai napig is látható az összetört agyagkatonák és a felgyujtott,beszakadt tetőzet tűz nyomai.


Ezen gyenge falakat könnyen áttörték a nomádok, létrával megmászták!


Krissztus idejében a MING DINASZTIA császárjai belátták a fal fontosságát és hibáit és azóta kőből épitették,amely a Gobi sivatagtol a Sárga tengerig huzodott. Általában 6-8m. magas, 6.5 m. az alapja, a sik területen kocsikkal is tudtak rajta hajtani! Szemlátomásra őrtornyok álltak,amelyek még a falakat megmászó ellenség ellen is meg tudták magukat védeni! Minden toronyban éber őrség őrködött,figyelték a közelgő nomád ellenséget,nappal füst-, éjjel tüz jeleket adtak le egymásnak. Még most is megtalálhato a sivatagban az őrtornyok közelében felhalmozott tűzifa és a korabeli naplok a katonák életéről és keserűséget megörökitett életükről,számüzve a családtol,gyermekeitől .


A falak közelében nagy halmok a tisztek, kisebb halmok pedig a legénység tömegsirjainak emléke.


Ezen őrtornyok biztositották un. SELYEM UT kereskedelmét, teve karavánok hozták és vitték az árukat.


Kukoricát,nemeskövet és aranyat hoztak a karavánok a kinai selyemért. Igy jutott el a kinai találmány az iránytű is a nyugati emberiséghez,amelynek segitségével fedezték fel Amerikát. Karavánok hozták Kinába Budha vallást, templomok épitése követte,majd a Budha szobrok sokasága jelentette a vallás terjedését.


Mivel rengeteg katona kellett az őrtornyokban szolgálni és fentartani,állandóan javitani, kinaiak uj diplomáciát alkalmaztak, feleségül adták a hercegnőket a nomád vezéreknek tetemes ajándék kiséretében, biztositva a békét a határokon.


Csak bizonyos ideig járt sikerrel ez a diplomácia,mikor a Dzsingisz khan egyesitette a nomád törzseket….de a fal feltartoztatta rövid ideig a mongol hadsereget,akik inkább nyugatra fordultak 1204 taján.


Mongol hordák eloszor az orosz hercegeket,majd német fejedelmeket,végül Batu vezérletével Muhi-nál a magyar sereget is legyőzték.


Uj mongol vezér KUBLA KAN figyelme inkább délre, Kina felé fordult és 100.000 hadseregével Bei-jing nagy kapujához érkezett. Mivel a mongolok nem rendelkeztek alkalmas hadifelszereléssel a kapukat betörni,inkább a lovasságát körbe küldte,ahol a falakat könnyen megmászták,kapukat kinyitották és a várost elfoglalták! A mongol uralkodo a kinai nép nyakára ült. A nagy árviz okozta zürzavart a kinai nép kihasználta, lázadás tört ki a mongol elnyomok ellen és kiüzték őket az országbol! Kinaiak nem akartak ismét nomád elnyomás alatt élni, falakat és őrtornyokat ismét megerősitették,amely jelenleg 4830 km. távolságra nyulik.


NAGY FAL-al kapcsolatban megmaradt még a mai napig is egy l e g e n d a, a férjét kereső hű feleségről,aki ruhát és kosztot akart vinni a hosszu ideje távollévő férjének.A hű, kereső feleség elment az első toronyhoz,kereste férjét….nem találta….ment a következőhöz…ott sem…majd az utolso Gobi sivatagban megmondták neki, hogy a férje már régen meghalt. A fajdalmas hir hallatára olyan sirásba és jajgatásra fakadt,hogy a nagy falakat is megrázta….környéken összeomlottak! A hű feleség emlékére kis kápolnát és szobrot állitottak fel és még a mai napig is gyertyát gyujtanak emlékére. . . .


MAO Kulturforradalma alatt elhanyagolták a Nagy Falat és épitő anyagnak használtak fel a császári elnyomás jelképét.


Az utobbi időben védetté nyilvánitották a falat és helyreállitották a világ minden tájárol jővő turisták részére és dollár jövedelmek érdekében.


Kinaiak nem szivesen emlékeznek a Nagy Fal-ra.,mivel szomoru emlékeket hoz vissza….állitolag a sok halottat még a fal alapjába is bekeverték,hogy elkerüljék a fal épitésének szörnyü hátterét,akik a hegyek tetején v. a sivatagban lelték halálukat a császár érdekében!


De a turistákat csak a legutobbi időben renovált v. felépitett falakhoz viszik ki,nem látják a távolabb lévő elhanyagolt v. megrongált falakat. A legtöbb turista csak a széles sugáruton érkezik ki a falhoz Bei-jing északi részén !


Mi is megmásztuk feleségemmel ezen nagy falat,de csak harmadik őrtoronyig birta ki az erőnk felmenni a félméteres lépcsőkőn,cipelve a fénykép és video felszerelést.


DE EZ A LÁTVÁNY IS MEGÉRTE A KINAI UTUNKAT! LÁTHATTUK A SZÉDITŐ MAGASSÁGBOL A KACSKARINGOS, HEGYEK ÉLÉN FUTÓ HEGYEN-VÖLGYÖN KUSZÓ VÉGTELEN FALAT!


MEGDÖBBENVE NÉZTÜNK KÖRBE,GONDOLVA A SZERENCSÉTLEN KINAI PARASZTOKRA,AKIK ILYEN MAGASSÁGBA HÁTUKON HORDTÁK FEL A KŐKOCKÁKAT….MERT AZ EMBERÉLET NEM SZÁMITOTT!


Amint felértem a harmadik őrtoronyhoz,azt hitten büszkén,hogy én vagyok a legidősebb,aki ezeket a falakat 68 évesen megmászta.


De meglepődtem,mikor egy idősnek kinéző kinai férfi közeledett az unokájával. Megszólitottam a fiut angolul, kérdeztem,mennyi idős a bácsi? Büszkén mondta meg,hogy már 73 éves! Tehát mégsem én voltam a legidősebb az őrtoronyban!!!Megdicsértem a papát a teljesitményért és megveregettem a vállát, kértem az unokáját,hogy forditsa le szavaimat. Nagy örömet szereztem ennek a kinainak,hátralévő életében nem fogja elfeledni! Széles mosollyal és többszöri bókólással köszönte meg dicséretemet!


ORIENT-K0RUTON 34.000 KM.-T REPÜLTÜNK Toronto-Anchorage (Alaska)Hong-Kong-ban átszálltunk,Bang-Kok-bol majd visszafelé átszálltunk Hong-Kong-ban, Xi,an, Bei-Jing, ismét Hong-Kong átszállás, Anchorage majd Toronto.


TOKYO FELETT ÁTREPÜLTÜNK, DE LEGKÖZELEBB LE IS SZÁLLUNK !!


Toronto,1999.augusztus 1. 


HORVATH LAJOS


A szerző írásai Az Útikalauzban

Horváth Lajos: Chichago -1995

Horváth Lajos: Hawaii-szigetek – 1978

Horváth Lajos: Isztambul – Törökország – 1999

Horváth Lajos: Kinai Nagyfal -1999

Horváth Lajos: Moszkva, Szentpétervár – Oroszország – 1995

Horváth Lajos: Toronto – Kanada – 1999

Horváth László: Görögországba YU-MAC-on át – 2000


A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár