Barton Anita: Nei Pori – Görögország – 2006


Barton Anita: Nei Pori – Görögország – 2006



Rövid beszámoló sok hasznos információval

Idén 3 év után ismét Görögországba utaztam Anyukámmal és utazós ismerőseimmel, akikkel a többéves utazások során ismerkedtünk meg.
Mint minden évben, most is az ismerősünk által szervezett útat választottuk. Nekik Vácon van utazási irodájuk, ahol különböző irodák útjait értékesítik, de a busz(ok) sajátjuk (legújabb Scania, szóval nagyon luxus).
Idén délben indultunk Szentendréről (mi ott lakunk, és ha megvan egy minimális létszám, akkor kijönnek Vácról Szentendrére).
Szóval elindultunk, nagyon meleg volt, de a buszban szuper volt a klíma, a határ előtt még megálltunk toalett szünetre, meg dúgó is volt. Így 5 előtt jutottunk át Szerbiába, ahonnan olyan 8 órás út után megérkeztünk Macedóniába.
Én eddig még sose jártam erre, mindig Bulgárián mentünk, úgyhogy nekem a macedón táj újdonság volt, de nem tartott sokáig, két órás út után már a görög határnál voltunk.
A Görög határtól másfél-kétórás út után megérkeztünk Paráliára, ahol kitettünk kb. 20 utast, innen Olimpic Beach felé vettük az irányt, ahol 5 ember szállt le, majd végre elindultunk Nei Poriba, ami még 40 km-re délre volt. Végül 12-13 óra között elfoglaltuk a szállásunkat az Andreou apartmanházban, 50 méterre a tengertől (direkt így választottam ki a katalógusból).
Lényegében meg voltam elégedve a szállással: viszonylag kisterületű apartman egy kis sarokkonyhával, fürdővel, hálóval és terasszal. Apartmanunk alatt volt a kinti iroda, ahol belehetett fizetni különböző fakultatív programokra, így reggel legalább nem kellett korán kellnünk a közelsége miatt.


Maga a város nem igazán tetszett, széles utcái vannak, tele szupermarketekkel. A part viszont gyönyörű: homokos, széles, tele van kagylómaradványokkal (Anyumnak ez pont jó volt, mert imádja gyűjtőgetni). A tenger vizsonylag meleg, lassan mélyül, tiszta, kis gyerekeknek pont ideális.
Rengeteg vizisportot kilehet itt probálni: banán – 15 euró, gumimatrac – 15 euró, jetski – 40 euró, flyfish – 18 euró.
Az éttermek se drágák. A Musaka 5 euró, gyros 1,70 euró, halak 5-7 euró között vannak.
Szuvenireket is olcsón lehet venni: hűtőmágnes 1 euró, képeslap 25 cent stb.


Nei Porinak nagyon jó a fekvése, rengeteg program van (kinti irodánál fizettünk be rá – Evi Tours):



Kedden SKIATHOS szigetén voltunk (35 euró/fő). Reggel fél 7 kor indultunk és 10-re értünk haza. Nagyon szép kis város egy picit Santorinire hasonlít. A Voloszi kikőtőből 2 órás út után értünk Skiathosra, a hajóút szuper volt, volt minden, ami kellett: zene, a kapítány táncolni tanította az embereket, akik jól csinálták Metaxát kaptak, sőt még vizicsata is volt.

Skiathoson viszont drágák az éttermek, míg Nei Poriban 5 euró a Musaka, addig itt 7,90 Euró.

Csütörtökön ATHÉNBE mentünk (35+12 euró az Akropolisz / fő). Hajnal fél 2 kor indultunk és este 7 re értünk haza. Az út 5 és fél órás volt, hamar eltelt mert mindenki álmos volt és aludt. Itt megnéztünk minden nevezetességet, az őrségváltást stb. Hazafelé megálltunk még a Termopülei-szorosnál is.


Pénteken a METEORÁKHOZ mentünk (25 + 2/2 euró Meteoránként / fő). Reggel fél 8 kor indultunk és fél 6-ra értünk vissza. Odafele megálltunk a Tempe völgyében és a Meteora lábánál egy ikonfestő műhelyben is, míg hazafele meg Kalambaka városában, ahol lehetőség volt ebédelni.

Ezeken a programokon kivül lehet még menni: Olimposz hegyre (20 euró), görögestre. Valamint egyénileg igénybe lehet venni a helyi buszjáratokat, amik mennek: Platamon, Thesszaloniki, Katarini stb.


A fiataloknak, mint nekem is rossz volt abból a szempontból, hogy nincs a városban disco, átkell menni Platamon városába, ami közvetlen Nei Pori szomszédságában van. Az Evi Toursnál belehetett fizetni 5 eurót, amiért átvisznek taxival és vissza is hoznak.


Szombat reggel 9 kor indultunk haza, majd vasárnap hajnali 3 kor már Szentendrén voltunk, SAJNOS.
Összefoglalva nagyon jó nyaralás volt, nagyon meleg volt, bár bevallom voltam már rengeteg görög városban, üdülőfaluban, de itt se hiányzott semmi, ami egy szuper nyaraláshoz kell. Itt is kedvesek az emberek, tisztaság van és lehet érezni a görög feelinget.
Bárki bármit mond én a kényelmes útat választom mindig, szerintem kényelmesebb utazási irodával utazni, mint egyénileg. Kevesebb a probláma, jobb a hangulat és még sorolhatnám az érveimet.
Remélem sikerült egy kicsit megszerettetni másokkal NEI PORIT.
Mindenkinek további szép nyarat.


Barton Anita





A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet  – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár