Bokor Gitta: Horvátország, Bosznia, Montenegro 2000-2005

Bokor Gitta: Horvátország, Montenegró, Bosznia-Hercegovina 2000-2005



Egyéni hangú beszámoló öt adriai kirándulásról, mintegy húsz üdülőhely rövid bemutatásával. Valószínűleg sokan választanak majd Gitta véleménye alapján. Novigrad, Krk-sziget, Baska, Cres, Osor, Mali Losinj, Plitvicei-tavak, Primosten, Biograd na Moru, Kornati, Dubrovnik, Trogir, Szarajevo, Mostar, Medjugorie, Kotori-öböl, Ulcinj, Bar, Barinica

Novigrad, Krk-sziget, Baska, Cres, Osor, Mali Losinj – 2000


A balkáni háború jó hosszú időre elriasztott a horvátországi nyaralásoktól. Az utazási irodák már javában reklámozták az országot, mire mi 2000-ben végre rászántuk magunkat, hogy oda utazzunk egy hosszú hétvégére, de csak ide az Isztriára. Következő évben már egy kicsit délebbre, majd még délebbre és így fokozatosan bejártuk keresztül-kasul az egész Horvátországot, végigjártuk a tengerpartot Szlovéniától az albán határig, megcsodáltuk a szép Montenegrót.


Terveink közt szerepelt egy-két napos szlovéniai tengerparti nyaralás is, de a rövid kb. 32 kilométeres tengerparton mindössze három kempinget találtunk és az egyik sem felelt meg, mivel túlzsúfoltak voltak és nem valami jó helyen, a forgalmas utak mentén helyezkedtek el s Koper meg Trieszt hatalmas kikötői sem tették vonzóvá a tengert. A tengerparti városok viszont elbűvölőek. Az egész ország nagyon szép, már amit az ember átutazóban láthat, kitűnőek az utjaik és az Alpok hegyvonulatát a távolból csodáltuk.
Szlovéniából Horvátországba érve rögtön látni, hogy itt több a turista, maguk a szlovének is szívesen és sokan jönnek ide. A tengerpart tagolt, nagyon szép, a növényzet olyan mint nálunk, viszont feltűnt a sok kiviültetvény, s a kiskertekben is gyakorta látni bőven termő kivilugasokat.


Novigradig inkább csak nézelődtünk, itt azonban rögtön rábukkantunk egy jó kempingre, mely közel van a városhoz és hűs fák alatt terül el, ami fontos szempont volt, hiszen még augusztus végén is tartott a kánikula. A kemping első osztályú, drága, de nyugodt, kényelmes. A vizesblokk ragyogó tiszta, egész nap folyamatosan takarítják, a zuhanynál várni sosem kell. A tenger vize átlátszóan tiszta, sziklás, strandon zuhany. A várost a parti sétányon 10-15 perc alatt érjük el. A kemping mellett hangulatos étterem, szemben néhány hotel medencével. Nagyon szépek, de nem értem mi jó van abban, ha az ember kiül a medence körüli nyugágyra, amit jókor reggel lefoglalt magának a leterített törülközővel és megkockáztatva a hőgutát “üdül”, a tenger meg ott van pár méterre. Ezzel szemben a kempingnek hangulata, illata van. Alkalmi ismeretségek kötődnek, jószomszédi viszony alakul ki a pár nap alatt, ami arra jó, hogy kölcsönösen tapasztalatokat cserélünk a látnivalókról esetleg megkínáljuk egymást a hazai finomságokkal. Nagyon jól megfértünk itt a csehekkel, szlovénokkal és a német fiatalokkal.
Novigrad elbűvölő, hangulatos kisváros. Két héttel olaszországi nyaralásunk után jöttünk el ide és azt éreztük, hogy annak ellenére, hogy rengeteg esténként a városban a sétáló turista, itt mégis valahogy csend van. A városban igen nagy számú az olasz kisebbség, a neve is két nyelven szerepel, Cittanova, s talán több olasz szót hallunk, mint horvátot. Sétánk során bepillantunk a temetőbe, az sok mindent elárul s valóban, nagyon sok az olasz név és felirat. Piacon, boltban egymás közt olaszul beszélnek az emberek, főleg az idősebbek.
Ahhoz, hogy még jobban megismerjük az itt élő népet, természetesen megkóstoljuk az ételeiket. Már az első este rájövünk, hogy a központban levő éttermek egy kicsit drágábbak, ezért az egyik távolabbi családi éttermet választjuk és nem csalódunk. Mi mást is rendelhetnénk, mint haltálat, amelyen található háromfajta hal, kagyló, rák, mellé zöldségsalátát kérünk. Az étel ízletes, a kiszolgálás kedves, udvarias, amit a későbbiekben az egész országról elmondhatok. Soha semmivel nem csaptak be sehol, sőt többször előfordult, hogy nem számolták be a kenyeret esetleg a vizet és a vacsora után még egy pohárka pálinkával kedveskedtek, ahogy az itt szokás. Mindig azt fizetjük, ami az étlapon fel van tüntetve, általában jelölik az étel súlyát is, így soha nem érhet meglepetés.
Kitűnően készítik el a halakat, különösen ízlett a roston sült tintahal és a szentjakab-kagyló, az olívaolajas saláták, a vajon párolt zöldbab, de a húst kedvelők is bőven találhatnak itt kedvükre valót.
Novigradban akad bőven látnivaló, régi épületek, kikötő és a bájos utcácskák, de van itt éjfélig tartó piac-féle csecse-becsékkel, utcai zenész meg sátoros ünnep, szóval minden, ami egy tengerparti üdülővároshoz illik. Néhány napot mindenképpen kellemesen eltölthetünk itt, mi is kedvet kaptunk máskor is eljönni, a következő évben meg is tettük, de egy kicsit másként.






Baska, Krk-sziget, Cres, Mali Losinj – 2001


A következő évben Krk szigetén szerettünk volna nyaralni, júliusban. Ezt azért írom, mert ebben a hónapban nem olyan egyszerű akárhol jó helyet találni, de erre mi is csak később jöttünk rá. Horvátországba legjobb augusztus legvégén, vagy szeptemberben utazni és délen általában jó az idő, van elég hely és még valamivel olcsóbb is minden.
Rijeka felől tértünk rá a Krčki mostra, ez a neve a hídnak, mely Krk szigetére vezet. 15 kunát kellett fizetni az áthaladásért. A kb. másfél kilométeres hidat középtájt egy kis sziget tartja, az egész nagyon szép látvány. Eleinte egyszerű, alacsony növényzetet látunk, mást nem is nagyon, mert az út két oldala bozóttal van benőve. Később sziklás, magas hegyeken kanyarog utunk s a sziget végén elérjük úticélunkat, Baskát. Találunk is rögtön kempinget, amely olyan zsúfolt, hogy nagy nehezen fedezünk fel a sarokban egy árnyékos helyet, ahol letáborozunk és a nagy melegben első dolgunk a fürdés. A víz gyönyörű, átlátszó, kavicsos, nagyon jó. A strandon nincs egy zsebkendőnyi szabad hely sem, a zuhanynál hosszú sor áll folyamatosan.
A városka nagyon szép, sziklakatlan és az öböl veszi körül. Hangulatos keskeny utcácskái és házai mintha hasonlítanának a garganói házakhoz. Késő éjjelig sétálunk a nyüzsgő városban, apró halat meg kagylót vacsorázunk. Másnap vasárnap van, templomba megyünk, rengetegen vannak, pedig délelőtt több mise is van. Délután beborult, esett is, olvasgatunk és mivel itt már mindent láttunk, elhatározzuk tovább állunk, talán egy másik szigetre költözünk.
Baskából a sziget azonos nevű fővárosába tartunk, gyönyörködünk a magas hegyek panorámájában. Krk városkát kétezren lakják, csodáljuk régi épületeit és az útikönyvünk szerint megtekintjük látnivalóit. Ahogy az itt megszokott, mindenütt keskeny utcák, színes házak s a templom tornyán angyal trombitál.


Keskeny utakon érjük el Valbiskát, ahol komphajóra szállunk és Cres szigetére hajózunk át. Talán húsz-harminc perces út után átérünk s meseszép panoráma tárul elénk, amint a kanyargós utakon feljutunk a magasba és visszanézünk Krk szigetére. Alattunk a kék tenger és a többemeletes komphajó pici pontnak látszik. A növényzet egyszerű, nem is szép, talán a vörös föld meg a kibukkanó tenger teszi gyönyörűvé a tájat. Hamarosan elérjük a fővárost, Crest. Leparkolunk és néhány órát sétálgatunk és csodáljuk.
12 km-re a fővárostól fekszik a sziget vízellátását biztosító Vrana-tó. Állítólag a tengerfenék alatti folyók biztosítják a vízellátást a szárazföldről. Mindenesetre látványnak gyönyörű. Úgy tűnik, az egész sziget ritkán lakott, házakat alig látunk, birkaaklokat gyakrabban. A 68 kilométer hosszúságú sziget utolsó városa Osor. Hát itt meg kell állni, az egészet egy fél óra alatt bejárjuk. Mindössze száz lakosa van, mégis minden van itt, ami egy városra jellemző. Nagy templomában épp koncertet adnak, utcácskái, házai, éttermei nagyon aranyosak. Kempinget is találunk, de annyi látnivaló nincs, hogy maradjunk, ezért egy 11 méter széles csatornán átívelő hídon átjutunk Losinj szigetére.


A sziget hosszúkás, kb. 25 kilométer hosszú , természetvédelmi terület. A keskeny úton haladva néha úgy tűnik, mintha csak egy hídon mennénk a tenger közepén. Elérjük Mali Losinjt, ahol a Čikat nevű városrészben rálelünk egy kempingre. Hatalmas kiterjedésű, pineafák árnyékolják, mint ahogy szinte az egész várost. Meseszép hely. Később megtudtam, már a régi időkben is gyógyüdülőhely volt fantasztikus klímája miatt. Nem csoda, az itt levő csodálatos park finom illatot áraszt, állítólag a tengervíz hőmérséklete sem hűl télen sem 12 fok alá. Nem tudom ez igaz-e, de azt láttam, hogy a kertekben érik a citrom meg a kaktuszgyümölcs, kivit és pálmafákat is láttunk meg sok-sok babérlevélfát.
A kempingtől kevesebb mint fél órás sétaútra van a városközpont. Az odavezető út is szépséges, mintha csak egy parkban sétálgatnánk, aztán a városba benyúló öböl mentén ballagunk. A vízparton rákok napoznak, a vízen csónakok meg pazar jachtok ringatóznak s a legvégén, a központban csónakról árulják a zöldséget, gyümölcsöt. Körben színes házak, éttermek, szépség. A városka keskeny utcái sok lépcsőn vezetnek fel a magasba, ahol egy gyönyörű tér közepén találjuk a templomot, melynek tornyán itt is angyal trombitál.
A kemping körül egy másik sétaút is vezet a városba, mely hosszabb, talán két órát tart a tagolt part mentén. Varázslatos sziklás öblöcskéket látunk, az erdei út néha a vízhez egész közel, máskor fent a magasban vezet s a tenger vize úgy változtatja színét, ahogy a nap rásüt vagy éppen egy pineafa lombkoronája árnyékot vet rá.
A fürdéshez és napozáshoz elkerüljük a zajos strandot, találunk helyette egy jó kis helyet, ahol egy kis fa árnyékában olvashatunk akár, vagy bámuljuk a nyílt tengert, de a másik oldalon láthatjuk az öbölből kihajózó pompás jachtokat vagy szemben a lakatlannak tűnő szigetet. A víz nagyon kellemes, tiszta, köves vagy sziklás, úszócipő mindenképp kell, nemcsak a kövek miatt, hanem sok a tengeri sün is. Amíg én inkább olvasgatok, férjem órák hosszat búvárkodik és el van ragadtatva a víz alatti világ látványától, színes halak millióival, rákokkal találkozik és kagylókat kutat a sziklákon. Igazi pihenés ez itt. Esténként sétálunk a városban, máskor meg kora reggel nézelődünk, amikor épp a halpiacra sietünk, mert oda korán kell menni. A hajnali nyüzsgés is csodálatos itt. Olyankor leülünk egy teraszra, megiszunk egy capuccinót és figyeljük, hogy készülnek fel az útra a jachtokkal és vitorlákkal.
A halpiacon minden megtalálható s a mellette levő zöldség-gyümölcs piac is roskadásig tele friss áruval. Kagylót mindenképpen veszünk, meg polipot és ráját is, meg valami halat, talán kis cápa, a kofa csak makičnak mondja és igen erősen ajánlja. A kempingben aztán megtisztítjuk, bepácoljuk és lezárt edényekben a hűtőtáskában tároljuk, melybe jó hideg vizet tettünk. Este aztán roston sütjük, citromos, olívaolajjal és zöldborssal ízesített fejes salátával fogyasztjuk, valóban nagyon finom. Főleg a rája ízlik, de ahhoz ritkán jutunk hozzá. Ez a kemping olyan nagy, hogy a legközelebbi szomszédaink se bámulnak a magánszféránkba, igaz, a parton sűrűn laknak. Van itt minden ami kell, bolt, zöldséges, nagy étterem, biciklikölcsönző. Ha reggel nem akaródzott korán kelni és a piacra sietni, akkor este besétáltunk és megvacsorázhattunk a kellemes éttermek valamelyikében, nagy a választék.


A hazafelé vezető utat úgy terveztük, hogy még nézelődhessünk, ezért most Cres szigeten Porozina kikötőjéből keltünk át kompon Brestovába. Alig átértünk, hatalmas felhőszakadás támadt. Medulint épp csak megnéztük és megállapítottuk, hogy homokos a part, a víz nem igazán tiszta, látnivaló nincs és minden drága. Pulában is szemerkélt még városnézés közben, de az amfiteátrumot mindenképpen látni akartuk. Vrsar, Poreč, Rovinj nagyon szép helyek, a Limsky fjordot nem sikerült megnézni, mert újabb felhőszakadás kapott el. Végül Novigradban álltunk meg, de csak egy éjszakára, mert állandóan lógott az eső lába. Ezért aztán Szlovénián át Olaszországba utaztunk, megnéztük Triesztet, múltkori beszámolómban rövid említést teszek róla és Gemona felé az olasz majd az osztrák Alpokon át tértünk haza.






A Plitvicei-tavak, Primošten, Biograd na Moru, Veli Losinj – 2002


A következő évben a Plitvicei-tavaknál kezdtük a nyaralást. Nem indultunk korán, mert másnap egész napot a tavaknál akartuk eltölteni. Estefelé érkeztünk meg a kempingbe, amelytől 6 km-re vannak a tavak. Nagyon szép kemping és olcsó, szezonban 99 kuna két személy és az autó.
A Plitvicei-tavak megtekintését mindenkinek ajánlom, aki egy picit is szereti a természetet, mert ehhez hasonló szépséggel még nem találkoztam. Hatalmas, hűs, ingyenes parkolóban hagytuk az autót, és már itt elámultunk azon, hogy a fák alatt mindenütt virágzik a vadciklámen, gyönyörű virágai elborítják a talajt. A Plitvicei Nemzeti Parkba a belépő kb. 100 kuna fejenként s az árban benne van a hajó és buszjegy is a park területén.
A parkba belépve szinte rögtön egy csodálatos világba kerültünk. A magasból egy átlátszóan zöld tórendszert pillantunk meg és különböző nagyságú vízeséseket. A sárga jelzésen indultunk el az első bejárattól, utóbb kiderült, a legjobbat választottuk, így legegyszerűbben be tudtuk járni az egészet.
A látványtól először földbe gyökerezik a lábunk, aztán lesétálunk a vízhez és ott találjuk magunkat a tavon átívelő fapallókon, ahol az előbb a magasból pirinyó kis emberkéket láttunk. A kanyargó fapallók alatt a kristálytiszta kék vagy zöld színben pompázó tó, benne millió pisztrángszerű pirosuszonyos hal. Nem tudjuk eldönteni milyen mély a víz, de látjuk aljában a növényzetet. A tavak egymástól lépcsőzetesen választódnak el, az egyik a másikba vízesésként zuhan alá. Kb. hatvan kisebb meg tán három nagyobb tóból áll a rendszer. Sétáink olykor a fák alatt, máskor a víz tetején a pallókon folytatódnak, a halak olyan közel úsznak, hogy szinte érintjük őket. Meleg van, de a hőséget enyhíti a fák árnyéka meg a magasból lezúduló vízesés is permetezi arcunkat. Az ámulat olykor megállásra késztet, fényképezünk sokat. Éppen elfáradunk kissé, amikor egy tisztásra érünk, ahol felfrissíthetjük magunkat, van itt minden: víz, toalett, étterem, büfé, grillsütő, nénike házi sajtokkal és rétesekkel.
Rövid pihenő után a második nagy tavon hajóval kelünk át, olyan csendben suhan, hogy mindenki halkan beszélget csak, tiszteljük a csendet. Néha egy-egy vadkacsa hangja hallatszik , ezek kísérik a hajót. A víz tükre sima, körülöttünk fák, melynek árnyékai visszatükröződnek a tóban. Talán fél órát tartott az út, majd újabb séta következett a fent leírt szépségű utakon és csodálatos vízesések közt, megint tisztás pihenővel és egy harmadik, talán legnagyobb tó következett, de ekkor már úgy éreztük, ez a szépség tovább nem fokozódhat, visszafordulunk. Innen egy buszra szálltunk, amely a keskeny utakon pótkocsistól irtózatos sebességgel száguldott a kijárathoz. A magasból még egyszer megcsodáltuk az alattunk levő tavakat és elhagytuk a parkot. Ez a nézelődés hat órán át tartott és ide még biztosan visszatérünk valamikor.


Úgy döntöttünk elindulunk, estig még nyugodtan leérünk a tengerhez, bámészkodva. A táj azonban elszomorított, a háború borzalmait mindenütt látni lehetett, de még tavaly is láttunk lerombolt falukat, félig égett házakat. A tengert elérve próbáltuk ezt elfelejteni és csodálni az elénk táruló szépséges panorámát. Átkeltünk az újjáépített Maslenica-hídon, Šibeniknél megállunk egy pillantást vetni az alattunk levő tengerre majd Primoštenig meg sem állunk. Itt van egy nagyszerű kemping a város szélén, de persze túlzsúfolt, hiszen megint júliusban jöttünk. Csupán egy éjszakára állunk meg, a tenger vize feledteti a fáradtságot, sokáig lubickolunk a kellemes vízben. Kora reggel tovább állunk, mert hétágra süt a nap és sehol egy árnyék a közelben.
Vasárnap van, bemegyünk a városba, a városka legmagasabb pontján van a templom, gyönyörű a kilátás innen a tengerre. A templom körül temető. Csúszós köveken jutunk ide fel, de az itt lakókat nem zavarja, jönnek az idősek is. A keskeny utcácskákban pici házak, a házak mellett pici kertek, bennük mindenféle növényből egy-két palántácska. Capuccinónkat a kikötőben fogyasztjuk el, mellé vásárolunk friss ropogós süteményt a pékségben. Betérünk egy kis kápolnába, valamikor az 1500-as években épült. Bent jó hűvös van, a zaj se hallatszik be. Amikor kimegyünk látjuk csak, hogy kint hatalmas nagy tömeg verődött össze és készülnek a Szent-Anna napi körmenetre. Csatlakozunk mi is, énekszóval, zenekarral, népviseletbe öltözött emberek és az egész város lakossága vonul végig a városon, s a part mentén ünneplőbe öltözött csónakosok kísérik a menetet. A körmenet végén szabadtéri szentmisén vehettünk részt a kápolna körüli parkban. Nagyon szép volt.


Innen északnak vettük az irányt azzal a céllal, hogy valahol keresünk egy kempinget, ahol néhány napig maradunk. A Šibenikhez közeli Solarison is megálltunk, de az a kemping nem tetszett, mert minden messze van ide. Valamikor a nyolcvanas években eltöltöttünk itt két hetet az egyik hotelban, utazási irodán keresztül repülővel jöttünk. Nagyon szép is volt, meg jó is, sok-sok fakultatív programmal, láthattuk a Krka vízeséseket, Šibeniket, Trogirt, Splitet, éjjeli hajózásra Vodicébe vittek, volt üdvözlő meg búcsúvacsora, fehér kesztyűs pincérek meg müszi, mégis itt és akkor döntöttük el, hogy soha többet. Mi ezentúl mindig egyénileg megyünk, mert úgy szabadabbak vagyunk és sokkal több mindent láthatunk. Ha már épp erre járunk, gondoltuk megnézzük még egyszer.
Vodicében elfogyasztottunk ünnepileg egy-egy adag báránysültet, régen készültünk erre, hiszen az egész országban nyárson sütik és igencsak ínycsiklandozó, igazán finom.
Tijesno-nál egy 37 méter hosszú felnyitható hídon átmentünk Murter szigetére. Csodálatos sziget, szépséges sziklás öbleivel. Körbejártuk, megcsodáltuk, de nem maradtunk, mert nem fértünk már el. Végül Biograd na Moru-ban megfelelő helyre leltünk és néhány napig maradtunk is.


A város kedves, mint általában mindegyik tengerparti város. Kellemes sétaút vezet a központba, sok a látnivaló. Itt is lépten-nyomon kínálják a hajós utakat, most mi is befizettünk egy útra és másnap reggel kilenckor felszálltunk a magyarul Tüske nevű fából készült szép hajóra. Lehettünk tán ötvenen. Két lány és egy fiú gondoskodik egész nap az utasokról. Halkan szól a zene, szigetek közt megyünk, kedves vendéglátónk szorgalmasan magyaráz. Látjuk a Kornati-szigetcsoportot és sok apró, különös formájú szigetecskét, lakottat is, lakatlant is. Körülöttünk más turistahajók és gőgös jachtok húznak el. Vendéglátóink egész nap hordják a hideg vizet, üdítőket és a könnyű vörösbort, szendvicset. Ebédre Katine nevű szigeten állunk meg, az egész szigeten tán három ház van s az egyik ház kertjében a hűs fák alatt nekünk terítettek. Családi vállalkozás ez, hatalmas roston sül a hal meg a hús, amit aztán fokhagymásan, zöldpetrezselyemmel tálalnak egy nagy adag saláta kíséretében. Hideg ital bőven van, jól esik nagyon. Megköszönjük, a háziasszony meglepődik, talán nem szokott hozzá. Innen kihajózunk a nyílt tengerig és megfordulunk a sziget hatalmas szikláinál, majd kikötünk Dugi Otokon, magyarul Hosszú Szigeten és egy-két óra szabad program van. Sok hajó áll már a kikötőben, itt látjuk, hogy mi jót választottunk, mert a nagy hajókon épp ebédelnek bent a hajó gyomrában, ahol megszorult a levegő, ki sem látnak onnan. A Telaščica-öbölben áll a hajónk, van a közelben egy sóstó, megfürdünk benne, de túl meleg, visszamegyünk inkább a tengerhez. Az úton látunk egy érdekes kis kőházat, úgy néz ki most is lakják, talán kecskepásztor háza. A visszafelé úton már mindenki elpilledt, néhányan aludtak. Este hatkor elbúcsúztunk vendéglátóinktól megköszönve a szép napot.
Biograd na Moru-nak magyar történelmi vonatkozásai is vannak, de a nyomait már nemigen találni, 1102-ben itt koronázták meg Könyves Kálmánt, ezzel kezdetét vette a 800 évig tartó horvát-magyar perszonálunió.


Folytatva utunkat északra elértük Zadart, ahol megnéztük az óvárost, a kikötőt, majd Vir szigetére jutunk el egy hídon át. Körbeautózzuk, látjuk most épül ki, rengeteg az új ház, egyelőre csak por van mindenütt. Mostanra már biztosan felépült és kialakult ott egy új ipari turistatelep, amit a legfrissebb hírek szerint már bontanak is.
A Velebitek partvonalán folytatjuk utunkat, amely csodálatosan szép. Forgalom alig, az utak kiválóak, bámészkodhatunk. Megdézsmáljuk az útszéli senki fügefáját, mézédes gyümölccsel van tele. Délután van, a tenger állandóan változtatja színét, ahogy a nap rásüt. Utunkon hosszan kísér Pag szigete, majd találkozik Rab-al s az kísér tovább. Jobbról kb. 1500 méter magas hegyek, alattunk mélyen a tenger, kiszáradt folyómedrek ásítanak. Itt található a Paklenica Nemzeti Park, de a hőségben nincs kedvünk hegyet mászni. Így is sokat látunk, sziklás hegyeket, vörös sziklába vájt utakon járunk. Csodálatosan szép a táj, annyira elbűvöl, nem is gondolkodunk azon hova is tartunk.
Megéhezünk, találunk az út mentén egy konobát, ahol pakát rendelünk. Ez egy olyan étel, hogy vagy húsból, vagy halakból készül, egy agyag edénybe rakják a befűszerezett alapanyagot, tesznek mellé zöldséget vagy krumplit, lezárják a fedelét és izzó parázzsal betakarják, néhány óra múlva kész. Persze nem kellett ennyit várnunk, éppen elkészült amikor mi betértünk.
Folytattuk utunkat, alkonyodott, mire a krki hídhoz értünk, egy hirtelen ötlettel eldöntöttük, megint Losinjra megyünk, hisz tavaly ott olyan szép volt. A hajó kilenckor indult Cresre, teljesen besötétedett közben, látjuk Rijeka fényeit. Tizenegy lehetett, mire Mali Losinjba a kempingbe értünk. Reggel aztán keresünk egy kiváló helyet, ahol eltöltünk még pár napot. Felkeressük a tavalyi kedvenc helyünket, szerencsénk van, épp losinji napokat tartanak s ennek keretében egész napos vitorlásversenyt. Kitűnően látunk mindent, száznál is több árbocos indul útnak, a forgalmat vízi rendőrök irányítják. Este pedig a városban különböző műsorokkal szórakoztatják az idelátogatókat. Veli Losinj – mondhatnám – a sziget utolsó városa megérdemel egy látogatást. Neve alapján ez a Nagylosinj, de sokkal kisebb a Kislosinj-nál, ahol kempingünk is található, nagyon szép, akárcsak az egész sziget. A városszéli parkolóból indulva könnyen bejárhatjuk. Egy csodálatos kis öböl nyúlik be a városba, partján kimagaslik egy gyönyörű templom. A part sziklás, magasban sétaút pazar kilátással. A templom mellett temető, két magyar névvel is találkoztunk. Körbesétáltuk, majd megnéztük a keskeny, ragyogóan tiszta köves utcácskákat, tereket. Pálmafákat, kaktuszgyümölcsöt látunk sok helyen..


A hazafelé vezető út is emlékezetes, Cres sziget Porozina-i kikötőjéből hajózunk át Brestovába s onnan Opatijába azaz Abbáziába tartunk. Elhagyjuk Lovran-t, a babérvárost, a környéken található számtalan babérfa miatt nevezték el így még a VII. században A várost sziklafal veszi körül, utunk is a magasban halad, mélyen lent a parton mindenütt fürdőzőket látunk, így érjük el Abbáziát, ami apátságot jelent. Több évszázaddal ezelőtt kolostort építettek itt, majd a fiumei kereskedők üdülőket kezdtek építeni. A kiegyezés után Magyarország része lett Fiumével együtt, nemsokára vasutat építettek ide, hoteleket s a század végére télen- nyáron nyüzsgő üdülőhellyé vált. A klímának köszönhetően gyönyörű növényeket, parkokat találunk itt. Az 1506-ban épült kolostorból csupán egy templom maradt meg, de láthatjuk az 1800-as évekbeli nyaralók egy részét.
Rijeka hatalmas kikötője nem nyújt valami szép látványt, a város viszont tele van fákkal. Itt elbúcsúzunk a tengertől és hazafelé vesszük az irányt.






Dubrovnik, Trogir – 2004


2004-ben már tudatosan augusztus végére tervezzük a horvátországi kirándulást, de csak “ide” az Istriára. Hanem olyan esős, borongós időt fogtunk ki, hogy nem sok értelme lett volna ott maradni, ezért Zágrábnál eldöntjük, megyünk le valahová. Gondoljuk Makarska Riviérán már biztosan süt a nap, jó az idő és ott még úgy sem voltunk, az útikönyv szerint meg van ott egy kemping is. Estére érünk le, sötétedik már, kemping sehol, évek óta megszűnt. Van viszont egy jókora parkoló, látjuk letáboroztak már itt lakókocsijukkal az olaszok, a lengyelek meg sátrat vertek. Leparkolunk hát mi is, fáradtak és idegesek vagyunk, hogy semmi se a terv szerint sikerül. Az idő viszont kitűnő, meleg van, a holdfénynél meg is mártózunk a tengerben. A víz máris megnyugtat, egy könnyű vacsora és egy pohár bor elfogyasztása után nagyon jól alszunk és csodálatos reggelre ébredünk s előző napi rosszkedvünknek nyoma sincs már. Körülöttünk hatalmas fehér sziklák, előttünk a tenger. Ezen a helyen lehetett valamikor a kemping, romos vizesblokkjai látszódnak még. Nem értjük, miért nem hozzák rendbe ezt a gyönyörű parkot. A város kora reggel már nyüzsög, halászok kötnek ki, hajóról árulják a friss halat. Leülünk egy teraszra a szokásos capuccinóra és élvezzük a szabadságot, aztán kitaláljuk, ha már itt vagyunk, elmegyünk Dubrovnikba.


A tengerparti út olyan csodálatos, hogy leírni semmiképp sem lehet. Lassan haladunk, bár a forgalom nem nagy. Megállunk minden kilátónál, minden szép helyen. A parti növényzet állandóan változik, a fákat bokrok váltják fel, Dubrovniknál már inkább csak fehér sziklákat láthatunk.
Az út néha magasan a hegyekben visz, máskor szinte érintjük a tengert. Gyönyörű faluk bukkannak elő, a templom tornyai elárulják, századokkal ezelőtt építették. A tengerben kisebb- nagyobb szigeteket látunk. Elérjük a Bačinska Jezera tóvidéket, amelynek látványa megállásra kényszerít. Alig megyünk tovább, újból csodálatos látvány tárul elénk. A Neretva-folyó termékeny vidékén a magasból csodáljuk a földeket, melyeket parcellákra osztottak és a vizet mindenhová elvezetik. Neumnál rövid vámellenőrzés után átlépjük Bosznia-Hercegovina határát, néhány kilométer után pedig újra Horvátországot. Az adriai útvonalról látni a Peljesac-félszigeten levő Stonnál a több kilométer hosszú, hegyoldalakon hullámzó több száz éves erődrendszert.


Nemsokára elérjük Dubrovnikot, a tenger felett magasan átívelő szép új híd vezet be a városba. Éppen 18 évvel ezelőtt jártunk itt utoljára, mégis azonnal megtaláljuk a kempingbe vezető utat, sőt a helyet is, ahol akkor sátoroztunk. A kempinget alaposan átépítették azóta, de a fa megmaradt, meg a kerítés is, csupán mostanra rengeteg golyó ütötte lyukat fedezünk fel rajta. Nagy kemping, mégsem zsúfolt, csend van és tisztaság, Később angol fiatalok zavarják a nyugalmat, akik csotrogány autókon érkeznek, hullarészegek és üvöltöznek, azt hiszik övék a világ. Szerencsére elfáradnak és elalszanak. A vízpart tíz percre van, gyönyörű szép, fehér sziklás hegyekkel körülvéve.


Az óváros gyalog másfél órára van, de nagyon jó a buszjárat is, jegyek mindenütt vásárolhatók a trafikban. Sétánk során látjuk, megterem itt a gránátalma és a mandarin, pálmafák és hatalmas kaktuszok díszítik az út szélét. Az óváros még szebb, mint azelőtt régen. Látszik, hogy a városfalak, épületek renoválva vannak, gondolom a háború okozta nyomokat tüntették el. Keskeny utcákon sok-sok lépcsőn juthatunk el a főtérre, vagy a Pile kapun át. Amit az útikönyvek írnak, nem írom most ide le, csupán annyit, hogy minden épületnek történelme van. Káprázatosan gyönyörű, nemcsak az éjjeli megvilágításban, hanem nappal is látni kell. Sétálni az öbölben, ahova az emeletes tengerjáró hajókról kis tengeri buszokkal hozzák a turistákat. A téren, az öböl körül és a keskeny utcákon sok-sok kis étterem, mindenhova jut vendég. Mi is megvacsorázunk, 18 évvel ezelőtt ezt nem tehettük meg, annyira nagy volt köztünk a kereseti különbség, meg aztán azt a valutát, amit akkor beválthattunk be kellett osztani üzemanyagra és a szállásra. Emlékszem, csak kirakatban néztük a rákot, talán meg sem kóstoltuk volna. Most azonban nem riadtunk vissza a nyers osztrigától sem, nagyon ízletes. Arra emlékszem még, akkor sokkal több volt az arany- és ezüstöt kínáló bolt mint az étterem, most fordítva van ez.
A város, feletti délre folytatódó útról csodálatos kilátás nyílik a városra és a szemközti Lokrum-szigetre. Itt gyönyörködtünk a kilátásban és már azon gondolkodtunk, ugyan mi lenne, ha jövőre ezen az úton folytatnánk tovább az utunkat, mégpedig Montenegróba.
Néhány napot töltöttünk el a dubrovniki kempingben, miközben megnéztük a várost, fürödtünk, főzőcskéztünk. A kikötő közelében van a piac, ahol friss halat veszünk. A kagyló nagyon olcsó, kilója 5-7 kuna, másutt minimum ennek a duplája. Ez tenyésztett kagyló, szerintem finomabb, amit a sziklákon szedünk. Olyasmi különbség van köztük, mint az erdei és a bolti gomba közt.


Miután Dubrovnikban minden megnézhetőt láttunk, hazafelé indultunk az Adria partján. A tenger elbűvölt és teljesen más arcát mutatta délről északnak, mint néhány nappal ezelőtt fordított irányban. Egyszerűen lenyűgözött a szépsége. Mentünk és megálltunk, aztán megint mentünk és megint megálltunk. Így jutottunk el egészen Trogirig, ahol megszálltunk egy kempingben azzal a céllal, hogy a várost egy kicsit alaposabban megszemléljük.
A kemping a város szélén nagyon olcsó, aránylag tiszta, de nem jó semmi másra, mint egy éjjeli alvásra, ha a szúnyogok engedik, mivelhogy millió van itt. Biztosan azért, mert a tengernek ez egy valamilyen hínáros részén található, fürdésre teljesen alkalmatlan. A város azonban mindenképp megér egy sétát. A szigetre épült város valaha nagyhatalom volt, erről tanúskodnak csodálatos épületein fellelhető címerei, domborművei. Keskeny utcákon, síkosra taposott köveken sétálhatunk. A kikötőben hatalmas jachtok parkolnak, az egyik óriáshajó Ausztráliából érkezett. Esténként rengeteg a turista, az éttermekben mindenütt telt ház van annak ellenére, hogy az árak jóval magasabbak, mint más horvátországi üdülőhelyeken.
Szokásunkhoz híven reggel is megnézzük a várost, a kávézók már akkor is teltek. Egy az 1200-as években épült templomban részt veszünk a vasárnapi misén, a templomban is rengeteg az ember. Később megnézzük a múlt századvégi háború áldozatainak állított emlékhelyet. Délfelé jár az idő, amikor indulni készülünk, az autónk a főút melletti parkolóban áll, így át kell mennünk a szabadtéri piac asztalai közt. Van itt minden, szemnek is gyönyörűség a sok friss zöldség, gyümölcs. Szemben a halpiac. Hirtelen ötlettel bemegyünk, óriási a választék. Vennénk is, de még azt se tudjuk hol lesz a legközelebbi szállásunk, ahol elkészíthetnénk. A halaskofa szívesen ad rengeteg jeget s így nyugodtan bevásárolunk, a hőség ellenére sem romolhat meg semmi.
Néhány kilométernyi út után elértük Primoštent. A város előtt megállunk, az egyik kilátóból csodálatos panoráma tárul elénk. Egy szigetet látunk rengeteg házzal, tetején kimagasló templommal. Primošten egykor valóban sziget volt, majd híd kötötte össze a szárazfölddel, később a híd nyomán feltöltötték és most már félsziget.
A várost alig elhagyjuk s elérjük a kempinget, s most már így szeptember elején megfogyatkozott a nép. Szuper helyet találunk közvetlenül a vízparton egy terebélyes pineafa alatt. Kialakítjuk kis udvarunkat és néhány napra bekvártélyozzuk ide magunkat. A parton kis strandokat alakítottak ki, tehát kavicsos részek is vannak a sziklák közt, tiszta, gyönyörű a víz és zene a füleinknek ahogy a tenger hullámai játszanak a kövekkel. A lemenő nap fénye koronázza meg ezt a zenét szépségével, ahogy izzó koronája beleveszik a tengerbe. Valahányszor nem jön álom a szememre, mindig magam elé idézem ezeket a hangokat. Olyankor sokszor érzem a vajon piruló rákok illatát is, amelyet itt készítettünk először.
Útban hazafelé kora reggel még megálltunk a šibeniki halpiacon, ahol mindenféle halat, kagylót, rákot, polipot összevásároltunk egy egész hűtőtáskára valót, megraktuk jéggel és hazáig el sem olvadt. Másnap aztán megvendégeltük a családot s hazavarázsoltuk nekik is a tenger illatát.






Szarajevo, Mostar, Medjugorie, Kotori-öböl, Ulcinj, Bar, Barinica – 2005


2005. augusztus 23-án újra útra keltünk, ezúttal Montenegrót is látni akarjuk. Reggel fél hétkor már Mohácson vagyunk, majd Eszék és Szarajevó következik. Tizenkilenc évvel ezelőtt ugyanezen az úton mentünk Dubrovnikba. Bosznia-Hercegovinában Dobojig még szerb betűs feliratokat látunk, majd bosnyák vidékre érünk, még a legkisebb faluban is vadonatúj mecset minaretje magaslik. Ženica felé egyre szépül a táj, az idei esőzések miatt minden haragoszöld. A hegyek gyönyörűek, az utak jók mindenütt. Gyakran megállunk néhány percre egy-egy szebb látvány miatt.
Délfelé érünk Szarajevóba, nagyon rövid városnézést iktatunk be, estére célba szeretnénk érni. A városközpontban szinte lehetetlen parkolni. Megpillantjuk a híres piacot, a Basčaršiát, most is mint régen, nyüzsög a tömeg és telve vannak a kávézók. Rengeteg a mecset, de a keresztény templom is. Szemeregni kezd, ennek ellenére jó meleg van, tovább megyünk. Nemsokára a gyönyörű Neretva-folyó mellett kanyarog az utunk. A folyó vize zöld színű, hozzá hasonló szépséget sosem láttam. Megállapítottuk ezt majd húsz évvel ezelőtt és most is. A hegyek közt kanyargó csodálatos színű folyó egy-egy kanyarulatnál még többet enged látni magából, ilyenkor megállunk megcsodálni. Néha elér egy kiadós zápor, de mire Mostárba érünk már tiszta az ég.
A városba érve már messziről egy hatalmas keresztet látunk az egyik legmagasabb hegy tetején és egy nagyon magas új templomtornyot. Magasságával legyőzi a legmagasabb mecset minaretjét is. A Neretva egyik oldalán bosnyák temetőket, mecseteket látunk, míg a másik parton keresztény templomokat. Leparkolunk, besétálunk a városközpontba. Szörnyű pusztítást látunk, sok-sok ház áll még romokban. A felújított házak közt is megbújik egy-egy leégetett ház, a járdában golyótöltényeket találunk. A központban turisták áradata, látszólag minden rendben van, bár mindenfelé SFOR-os katonák sétálgatnak.
Átsétálunk a felrobbantott s most újjáépített híres mostar-i hídon, síkos, köves utcácskákon mindenütt árusok kínálják csecse-becséiket. Töltényhüvelyekből örökírót, kézimunkákat, rézeszközöket árulnak és nem hiányoznak az aranyos boltocskák a zlatár-filigran sem. Elmegyünk a mecsethez, melynek minaretjébe annakidején felmentünk a keskeny csigalépcsőkön s onnan fényképeztük a hidat, majd a hídról a mecsetet. Most is készítünk fényképeket, itthon összehasonlítjuk, látszólag szinte semmi sem változott, pedig átírták a történelmet.
A pénznem itt a konvertibilis márka, de az eurót mindenütt elfogadják. Ahogy nézegetjük az éttermi árakat meg fagyit veszünk, úgy tűnik olcsóbb mint Horvátország.


Este hét óra lehet, amikor elhagyjuk a várost. Átkelünk a Neretván és szerpentines úton megyünk fel a hegyekbe, lentről úgy látszott arra a madár se jár, hanem ahogy megyünk egyre feljebb, csodálatos panoráma tárul elénk. Magasból látjuk a gyönyörű folyót és a távoli hegyeket. Úticélunk Medjugorie, a hegy tetején levő városka. Azt hittük, csak egy kis település lehet, de kiderült, a hegyek tetején levő fennsíkon számos kisebb-nagyobb település található s tán a legnagyobb éppen Medjugorie, a Mária-jelenéséről híres város.
Rögtön találunk is egy kis kempinget, ahol mindössze 5 euróért itt éjszakázhatunk. Víz, zuhanyzó és vécék vannak, de semmi luxus. A központ pedig néhány percnyire van innen. A múlt század közepén jelentéktelen kis település ma kiépülve, csillog-villog, szállodák sora, üzletek és éttermek, rengeteg a turista, főleg az olasz. Hatalmas buszokkal jönnek és mindenütt olasz szót hallani. Nagy templom épült itt, este tízig nyitva, épp szlovákul imádkoznak amikor bemegyünk. A templom körül még hatalmasabb tér, ahol ünnepek alkalmával szabadtéri misét tartanak. Mindenütt padok, rendezett parkok, virágok. Maradt még itt ugyan néhány sor szőlő is, talán valamikor szőlőskertek lehettek errefelé. A parkban találunk egy nagyon szép modern művészeti alkotást, Krisztus a sírból feltámad, lenyűgöző. Másnap a jelenés helyére igyekszünk, itt még több az autóbusz és még több az olasz. Az egyik kert teraszán a látnok imádkozik együtt a zarándokokkal. A hegyről levezető úton újból meg-megállunk, hogy a látványt minél jobban emlékezetünkbe véshessük.


Nemsokára elérjük a horvát határt, várunk egy negyed órát, de nincs különösebb ellenőrzés, csupán sokan vagyunk. Elérjük a Neretva torkolatát, majd Neumnál újból a bosnyák, pár kilométer után megint a horvát határ, de itt már csak intenek. Aztán a csodálatos tengerparti szakasz, a sok-sok szigettel. A magasból megint megcsodáljuk Dubrovnik óvárosát és nemsokára elérjük Szerbia-Montenegro határát. Vámvizsgálat van, pecsét is kerül az útlevélbe. Innen az utak zötyögősebbek és nő a forgalom. Szerbiának akkor már csak ez a kis tengere maradt, ami ma már nem így van, hisz külön váltak, nem csoda, ha a fél ország itt üdült. Gondoljuk megnézegetjük a kempingeket, lemegyünk egészen az albán határig és majd amelyik legjobban megtetszik, oda megyünk vissza.


Hercegnovi szép, innen a Kotori-öbölbe vezet az út. Átmehetnénk komppal is, de az egyik nagyon jó útleírásban – amelyikben a miniszoknya hordja a sört (Karácsonyi József: Nyaralás Montenegróban – szerk. :)) – olvastam, hogy ezt látni kell, így megkerüljük. Valóban, látni kell. A tenger mélyen benyúlik a szárazföldbe és hatalmas hegyek veszik körül. Partján kisebb-nagyobb települések, legnagyobb Kotor városa. A növényzet is szemmel láthatóan más, gondolom a klímának köszönhetően. Láthatunk itt pálmafákat és kaktuszokat, olajfákat meg leándereket, sok fügét és mindenféle növényt. Az út kanyarog, egyszer lent a vízparton, máskor fent a magasban járunk Megfigyelhetjük a sok száz éves templomtornyokat és Kotor városánál fent magasan a hegyoldalban egy erődítményt, templomot és odavezető fallal elkerített utat látunk, de ebben a melegben nem kívánjuk megmászni. A csodálatos látvány ellenére nyomaszt az öböl, az ember úgy érzi, menekülnie kell innen mert be van zárva a hegyek közé.


Az öbölt elhagyva sűrűsödik a forgalom, nem ritka, hogy hirtelen fékezni kell, tehenek ballagnak ki az útra. Elérjük Budvát. Nagyon szép, pálmafák, virágok, de a tengerpart mint a heringes doboz. A sétálóutcákon is hömpölyög a tömeg. Nem ilyet képzeltünk, tovább megyünk. Feltűnik, hogy kemping sehol. Már itthon is hiába kerestük az interneten, de gondoltuk tán csak azért, mert még nem kerültek fel. Kérdezősködtünk, kiderült hiába is keressük, a turisták itt inkább az apartmanokat részesítik előnyben. Végül Ulcinjban mégiscsak ráakadtunk egy rozsdás táblácskára, amely kempinget jelzett. Valóban itt volt vége az országnak, erre tovább már nem vezetett út. Errefelé teljesen megváltozott a vidék, érződik az albán hatás és mindenütt kétnyelvű feliratokat találunk. Az emberek “török” sapkában, a nők csadorban és olyan bokánál összefogott buggyos nadrágban járnak az utcákon. A szembeforgalom óriási, a strandolók térnek vissza a városba.
A jelzőtábla alapján egy parkba érkezünk, megállunk egy épület előtt, gondoljuk tán itt a bejárat. Vékony fekete emberke jön elénk, kérdésünkre, hogy vajon ez-e a kemping, igennel válaszol. Természetesen szívesen lát, előre fizetünk l0 eurót. Később kiderül, mindenkitől annyit kér, amennyit épp jónak lát, övé a kemping, árlap nincs. Hatalmas park terül el az épület mögött, valamikor szebb napokat látott kemping működhetett itt. A park rendezett, a nagy kiterjedésű helyen alig látunk öt- hat sátrat.
Felfigyelünk egy lakókocsira, magyarok. Tőlük kérünk információt, azt mondják ide ők is most jöttek, de vadkempingeznek itt már pár napja gyerekekkel és minden rendben van, csupán azért költöztek át ide, mert az előző helyen túl nagy zaj volt éjjel. Megnyugtattak, letáboroztunk és elsétáltunk az innen kb. háromszáz méterre levő tengerhez. A víz csodálatos, hatalmas feketehomokos strand. A naplementénél már csak pár ember sétálgatott, mi meg sokáig fürödtünk és nézegettünk Albánia felé. A strandolás után zuhanyozni szerettünk volna, de a vizesblokkot szörnyű állapotban találtuk. A férfi zuhanyzóban világítás egyáltalán nincs, így mindketten a nőibe mentünk, úgysem volt ott senki rajtunk kívül. A víz folyt, a forró is, mégpedig állandóan, elzárni nem lehetett. Kizárólag fürdőruhában lehetett zuhanyozni, mert kabinok meg ajtó egyáltalán nincs, meg úgyse raktuk volna le sehova a cuccainkat. A vécét használni sem lehetett, mivelhogy talán sosem, vagy csak valamikor nagyon régen volt takarítva, meg amúgy is, csak derékig takart el a fal. Itt megjegyzem, hogy a kemping környékén bokros helyek találhatók. Amikor a mosdónál megengedtem a csapot, hatalmas zöld béka nézett velem farkasszemet.
Gondoltuk nem baj, tenger van, folyóvíz is van, a többi meg megoldható, otthon megvan minden kényelmünk, itt meg nomádkodunk és vidáman ültünk le vacsorázni táborhelyünkön. Nem gondoltuk azonban, hogy vacsoravendégek is lesznek. Hamarosan szúnyogok milliói leptek el. A szúnyogirtó semmit sem használt. A fáradságtól hamar elaludtunk ugyan, de hamar fel is ébredtünk nemcsak a szúnyogmuzsikára, hanem a hangos zenére, amely valahol a közelben nagyon hangosan szólt, mégpedig valami szörnyű, vontatott albán zene. Valamikor éjjel kettőkor hagyták abba, aztán már csak a szúnyogok zenéltek tovább s a síri csöndben egy farkaskutya nézett be hozzánk a nyitott ajtón át. Napkeltekor mi is keltünk és szaladtunk a tengerhez, hogy a szúnyogcsípéseket begyógyíthassa a sós víz. Csodaszép volt a reggel és nagyon jó a víz. Megtudtuk azt is, hogy a sok szúnyog valahol a közelben terem, sok nádast láttunk.
Ulcinj érdekes város. A nagy összevisszaságban jól megvannak az emberek, mindig ráérnek. A férfiak már kor reggel a kávéházak teraszán ülnek. A boltokban szinte ugyanaz az áru, mint nálunk bárhol, vagy Horvátországban, van ami olcsóbbnak tűnik, de szerintem nagyon hasonlóak az árak mindenütt. Az emberek kedvesek, segítőkészek. Közel az albán határ, mégis alig találkozunk egy-két ottani jelzésű autóval. Miután megnéztük a várost, elindultuk “visszafelé”, hogy egy szúnyog mentesebb helyet keressünk.


Bar, ahol megálltunk huszonegynéhány kilométerre van Ulcinjtól. Szép és nagy város, megnéztük a piacát. Rengeteg ember, nagy a hőség, szinte olvad az aszfalt. Leültünk egy török kávéra, 0,4 euró darabja. Az emberek a bevásárlás után megpihennek a kávézókban, érdekes helyi sütésű rétest esznek joghurttal. Mi inkább kihagyjuk. A piacon minden megtalálható és minden egy helyen. A füstölt hal mellett ott van az asztalon a nyers hal, meg a kolbász is, mindent lepnek a legyek. A sajtokat hordóból árulják ugyanott. Mindenki kínálgat, kóstoljuk meg legalább. Az asszonyok gyönyörű hófehér könnyű fejkendőt viselnek, nagyon kedvesek, de kicsit túl rámenősek. Veszünk valami gyümölcsöt és továbbállunk.
Svaty Stefan a következő megálló. A parkolás nagyon drága, néhol 10 eurót is elkérnek, keresünk egy ingyen parkolót. A város már messziről is gyönyörű, egy félszigeten fekszik. A kapunál belépőt kérnek, őt euró fejenként, kihagyjuk. Sétálunk egyet a parton, minden csupa virág, a strand zsúfolt, sehol egy árnyék.
Budván még nagyobb a tömeg. Egy kis tábla jelzi, hogy van valami kemping, de hiába keressük, csak nem lelünk rá. Megkérdezzük egy ottani lakostól, nem hallott róla. A kotori öbölt most nem kerüljük meg, komppal pár perc alatt átérünk, három euró a jegy az autóért plusz két személy. Hercegnoviban hallevest és halat ebédelünk, majd eldöntjük, meg sem állunk Makarskáig. A valamikori kemping helyén aludtunk, ahol tavaly is. Este besétáltunk a hangulatos városba, úgy gondoltuk maradunk pár napot, de éjjel olyan hangos technozene szólt, hogy ez elvette a kedvünket, így reggel folytattuk utunkat.


Primošten és Šibenik között végre találtunk egy nagyon helyes kis kempinget, a Barinicát. Húsznál több sátor aligha fér el ott, egy kedves fiatalember üzemelteti, szülei tartják rendben a mosdókat. Semmi luxus, de az ára is nagyon alacsony, 55 kuna naponta kettőnknek meg az autó. Csend van és nyugalom, fák alatt közvetlenül a vízparton vertünk tanyát. Igaz, nyugalmunkat megzavarta valami. A kempingtulajdonosnak van valahol appartmanja is és az ottani vendégek a mi kis strandunkra jártak. Ez még nem lett volna baj, de ahogy viselkedtek, az valami szörnyű. Egy anya két kamasz lányával és egy család két kamasszal meg két kislánnyal. Egész nap üvöltöztek egymással, mindig azt szapulták aki éppen nem volt ott, trágárságokat kiabáltak. Nagyon szégyelltem, magyarok voltak. Az egész kemping fellélegzett, amikor végre hazamentek és visszaállt a csend meg a nyugalom.
Reggelente bementünk a piacra Šibenikbe vagy Primoštenba, sétálgattunk a városban, mindenféle halakat vásároltunk, aztán mire nagyon meleg lett, már a parton voltunk. Egész nap olvasással, alvással, fürdéssel telt el, no meg halkúráztunk. Csodálatos volt éjjel a tenger, hallgattuk ahogy mossa a partot, a sötétben néha egy-egy halászcsónak körvonala rajzolódott ki. Hajnalban meg a halak vidáman kergetőztek, fel-felugrálva csillantották meg ezüstösen csillogó pikkelyeiket.
A šibeniki piacon már jól ismertek bennünket s amikor hazaindultunk, ismét bevásároltunk halakból, hogy az otthonmaradottak is élvezhessék a tenger és annak gyümölcsei ízét. A kofák segítettek összeválogatni, mindenki adott egy marék jeget és így a hőségben is hidegen tartottuk a hűtőtáskában hazáig a halakat.


Szinte mindegyik utunk során más és más úton utaztunk, így nemcsak az egész tengerpartot, hanem az ország belsejében levő városokon is átutaztunk. Az új sztráda nagyon jó minőségű, de elég drága, szerintem unalmas. A többi út is jó, és van látnivaló, sajnos még mindenütt találkozunk a háborús szörnyűségekkel, leégett házakat látni. Láttunk olyan falut is, ahol egyetlen egy ház maradt meg épségben. Sok helyen kint a tábla, hogy vigyázat, aknás terület. A sok szörnyűséget megélt emberek mégis mindenütt kedvesek.

A leírtak úgy gondolom nem adják vissza azt a szépséget, amit láttunk, az emberek kedvességét, amit ott tapasztaltunk ezért csak ajánlani tudom mindenkinek, aki még nem járt ott, hogy ne hagyja ki!

Bokor Gitta


A szerző írásai Az Útikalauzban


Bokor Gitta: Cannigione, Framariglio, Algherora, Olbia, Lucignano, Urbino, Pesaro, Fano – Szardínia és Olaszország 2006

Bokor Gitta: Halkúra a Grebaąčica-i öbölben – 2006

Bokor Gitta: Horvátország, Bosznia, Montenegro 2000-2005

Bokor Gitta: Peloponnészoszi körút és néhány nap Velence környékén – Görögország, Olaszország – 2007

Bokor Gitta: Székelyföldön pünkösdkor – a csíksomlyói búcsú – 2005

Bokor Gitta: Tizennégy olaszországi kirándulás- francia, spanyol, portugál kitérőkkel


A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet   – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Légy te az első hozzászóló a(z) "Bokor Gitta: Horvátország, Bosznia, Montenegro 2000-2005" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár