Bolla Anna: Caorle, San Gaetano, Velence, Grado, Miramare, Portoguaro, Palmanova – Olaszország-Ausztria – 2006

Bolla Anna: Olaszország-Ausztria – 2006. június-július


Caorle, Klopeiner See, San Gaetano, Latisana,  Marano Lagunare, Velence, Grado, Miramare, Portoguaro, Palmanova



16 nap, 2500 kilométer, rengeteg élmény, sok információ – a következő szezonban Velence környékére készülők közül sokan alakítják majd terveiket Anna beszámolója szerint

Több hónapig terveztem az utazásunkat, bár olyan helyre mentünk, ahová magyarok is nagyon gyakran járnak, Olaszország – Velence környéke. Mégis az a tapasztalatom, hogy honfitársaink csak a nagyobb és ismerős helyeket szeretik meglátogatni, pedig akad néhány ismeretlen gyöngyszem. Olyan helyre vágytunk, ahol lehet fürödni, van a városban látnivaló az esti sétákhoz, de naponta tehetünk csillagtúrákat viszonylagos közelségben. Ezek után szinte azonnal eldőlt, hogy Caorléba utazunk.
Tengerparton van, hangulatos az óváros, nagyon jó helyen fekszik az általunk tervezett túrákhoz. Kerestünk egy 3 fős apartmant (a férjemmel és a 15 éves lányunkkal utaztunk) saját medencével. Fél évvel előbb, még itthon lefoglaltuk a szállást. Most már csak az útiterv összeállítása volt hátra. Mivel rengeteg időm volt a tervezésre, a látnivalók száma egyre gyarapodott a papírjaimon. A család többször figyelmeztetett, hogy ezek csak lehetőségek, majd ebből válogatunk! Én úgy éreztem, hogy ha egyszer ott vagyunk, muszáj mindent megnéznünk.
Mivel az apartmanokat szombat délután lehetett elfoglalni, de mi mindenképpen el akartunk indulni már pénteken reggel, az első úti célunk a Klopeiner See volt Ausztriában. Teljesen útba esik (ha Ausztria felől megy az ember Olaszországba), és évekkel ezelőtt ott nyaraltunk. Most egy kicsit nosztalgiázni akartunk.
A szállás előre le volt foglalva. Nagyon olcsó, mindenki saját maga húzza fel az ágyneműt, ami lyukas volt ugyan, de patyolat tiszta. Körbejártuk a régről ismert helyeket. A reggeli, osztrák szokás szerint, első osztályú volt, mi szem szájnak ingere, estig nem voltunk éhesek.
Reggeli után indultunk Olaszország felé. Előző nap kilenc, ezen a napon tíz alagúton mentünk keresztül. Tekintve, hogy van egy kis alagút fóbiám, ezeket elég rosszul viseltem. Az osztrák-olasz határon, ahol évekkel ezelőtt órákig kellett várakoznunk, most csak a lerobbant épületeket láttuk az autópályáról, még lassítani sem kellett. Az út a határ után kopár, zord hegyek között és hatalmas vízmosások mellett vezet. A Tagliamento-folyó most pataknak is alig volt nevezhető, annyira kevés víz volt a mederben. Ezen a tájon, Tarvisio és Udine között 1976-ban hatalmas földrengés volt, 24 falu vált semmivé.
Az autópályán nagyon jól lehetett haladni. Olaszországban az autópályák fizetősek, amit a kihajtásnál kell megtenni. Három kapu van. Egy a bérleteseknek (helyi lakosok), egy a kártyával fizetőknek és egy a készpénzeseknek. 10 Eur alatt ritkán fizet az ember kártyával. Ezért mindenki a fizetős kapuknál állt sorba, hatalmas dugók alakultak ki. Különösen szombaton, turnusváltáskor. Már előre rosszul voltunk, amikor megláttuk egy első ilyen tengerpartra lehajtó sort, Lignanónál. Pedig még csak délelőtt 11 óra volt. Szerencsére Caorle felé kevesebben jöttek. Mi 10 perc alatt átjutottunk. Tarvisio-S.Stino di Livenza.autópályadíj 8,80 Eur.
Elméletileg a szállást délután öttől lehetett elfoglalni, de mi fél 12-re odaértünk. Semmi gond, mivel a szobákat már kitakarították, mi is megkaptuk a kulcsunkat. Az apartmanokat mindenki maga takarítja, hacsak nem fizeti meg, hogy ezt helyette elvégezzék. Ugyanígy lehet pénzért ágyneműt bérelni, de mi vittük magunkkal. 50 Eur kauciót kellett az irodában hagynunk, amit hazautazásnál visszakaptunk. Elméletileg hetente lenne 50 Eur, de tőlünk a 2 hétre nem kérték a dupláját. 30 Eur volt hetente az egyéb költség (villany, víz). De ezt is csak egy hétre kérték. Ráadásként kaptunk egy üveg finom olasz bort ajándékba. A lengyel származású hölgy kifogástalanul beszélt magyarul az irodában, de németül és angolul szinte mindenki beszél. Amikor a szállást megláttuk (mindennel teljesen felszerelt konyha), el voltunk alélva. (Mennyi felesleges holmit cipeltünk, ami volt a szálláson!) A medencénk is fantasztikus volt. Délután felfedeztük a környéket, három perc egy élelmiszerbolt, öt perc a tenger. De akinek még ez is fárasztó lett volna, mehetett kisvonattal, ami folyamatosan járt körbe. Kerékpárbérlés 10 Eur/óra. Kiváló kerékpár utak vannak.
Éttermi árakat nem tudok, mert mi egyszer sem ettünk étteremben. Vásároltunk az élelmiszer boltban és otthon főztünk egyszerű ételeket, vagy pizzát vettünk. (Sima Margarita családi pizza 13 Eur, ha feltét is volt rajta 17-20 Eur) Az árak a boltban is nagyon húzósak, szinte a duplája a hazai élelmiszer áraknak. Jobban jártunk volna, ha viszünk itthonról néhány alapvető dolgot a főzéshez.
Az első tankolásnál kis meglepetés ért. Hétvége lévén minden zárva volt. Percek alatt kiderült, hogy hétvégén a benzinkutak teljesen önkiszolgálóak. Csakhogy ehhez pontosan kiszámolt pénznek kell nálunk lenni, mert az automata nem ad vissza. Az ember odamegy a különálló automatához és választhat, 5 vagy 20 Eur-ért akar tankolni. Bedobja a pénzt és megnyomja azt a gombot, amelyik kúthoz beállt, majd azt a gombot, milyen benzint akar tankolni. Itt egy kis tanakodás volt, mert nem a megszokott kiírásokkal találkoztunk, de végül sikerült jó gombot nyomni. Viszont ha hétközben tankol az ember, jön a benzin kutas, tankol a részünkre, nála fizetünk ott a kútnál. Az egyik kút tetején tartja a kasszáját(!) és nem kapunk semmilyen papírt, hogy mit és mennyiért tankoltunk. Úgy látszik arrafelé nem szoktak benzin kutakat rabolni. Nem tudom lehet-e kártyával fizetni. Autópálya mentén teljesen biztos, hogy igen, de az üdülőhely közelében, kisebb kutaknál, egyáltalán nem biztos.
Ausztriában előző nap a Super 95-ös benzin 1,219 illetve 1,194 Eur/liter volt. Autópályák közelében drágább, kisebb helyeken sokkal olcsóbb. Ezzel szemben Olaszországban nem csak az élelmiszer volt drágább, de a tankolás is. Június utolsó hetében 1,361 Eur/liter, július első hetében, amikor már több turista jött, 1,399. Gondolom ezek után újabb emelkedés jött a főszezonban.
Esténként beautóztunk Caorléba. A szállásunk az óvárostól 5 km-re volt. Rögtön a városba érve, balra, hatalmas ingyenes parkoló várja az embereket. Az élet este 9 óra után indul be igazán. Akkor kezdett az idő elviselhetővé válni.









Caorle – tengerpart

Caorle óvárosa egy meseváros helyszínére emlékeztet. Minden ház más színű, különleges külső kéményekkel épültek. Az élet teljesen az utcán zajlik. A bejárati ajtó azonnal a konyhába, vagy a lakószobába nyílik, amit tárva-nyitva hagynak. Egyáltalán nem zavarja őket, ha más is belelát az életükbe. Rengeteg látnivaló van a gyönyörű színes házakon kívül. Két nagyon szép, igazi olasz templom, teljesen más hangulattal, mint az itthoniak. Van ferde torony is. Évszázadokkal ezelőtt az olasz városok azon versenyeztek, ki tud magasabb tornyot építeni. Amikor ez már mindenkinek ment, azon versenyeztek, ki tud ferdébb tornyot építeni. A város jelképe lett az itteni ferde torony. Egész Olaszország legszebb tengerparti sétányának kiáltották ki a caorlei partot, közvetlen az óváros mellett. Teljesen jogosan.


Ekkorra már kezdett tudatosulni bennem, hogy az általam eltervezett programok jó részét képtelenek leszünk végigjárni. Először is 35 fok melegben az ember sokkal jobban vágyik a hűs habokba, mint, hogy egész nap autózzon egyik helyről, a másikra. Másodszor, az anyagi lehetőségeink. Harmadszor, nem egészen jól mértem fel a távolságokat a térképen. Kiderült, hogy amit én “ripsz-ropsz ott vagyunk” utazásnak hittem, az 2-300 km-re van tőlünk – és akkor még hol a vissza út. Ehhez hajnalban kellett volna kelni, amit a család 2/3-os többséggel azonnal leszavazott. Így maradtak a közelebbi úticélok.


Első közeli kirándulásunk alig 10 perces autóútra volt. San Gaetano. Azt olvastam, hogy Hemingway elég sok időt töltött itt és a házát is meg lehet találni. Ha az ember autózik, azt látja a kukoricatábla felől, hogy elhúz egy vitorlás. Először elég mókásnak tűnt. Aztán kiderült egész Caorle környéke úgy be van hálózva lagúnákkal (csatornákkal), mint egy pókháló. San Gaetano is egy ilyen lagúna partján van. Mivel teljesen szétszórt település, nem sikerült megtalálni a Hemingway házat, viszont jó eséllyel el lehetett tévedni.









Marano Lagunare

Találtunk ellenben egy hangulatos, elhagyatott, egykor szebb napokat látott középületet, mellette az egykori templommal. Tovább mentünk Latisana városba. Kissé unalmas kisváros, nem sok a látnivaló, de a templom hangulatosan fel volt díszítve egy esküvőre és található itt egy eredeti Veronese oltárkép. A fagylaltozó kifogástalan, a magyar mennyiségekhez képest óriási adagokat adnak, mint mindenhol Olaszországban. Továbbmentünk Marano Lagunare tengerparti halászfaluba. Lignano és Bibione között található, de itt turistával rajtunk kívül nem lehetett találkozni. Pedig a város majdnem olyan gyönyörű, mint Caorle. Itt is csupa színes, vidám ház. A főtér hangulatos, szökőkúttal, a házak falán a díszítések albumba valók. Olaszországban olyan sok a műemlék és a látnivaló, hogy az ilyen “apróságokra” már nem is figyel senki. Bár éppen attól találtuk nagyon kedves helynek, hogy csak a helyi lakosokkal találkoztunk. Este lévén az egész kisváros kint ült az éttermek teraszán és egy pohár bor mellett beszélgettek. Amikor meglátták, hogy fotózunk a kocsmából (színvonalban nem egyenlő a magyar kocsmákkal) kirohantak az öregurak és kiabáltak “Signora, engem is fotózzon le, engem is!” Nagyon kedvesek voltak. Mindez egy késő délutáni túra volt, amikor délelőtt már teljesen kiáztattuk magunkat a vízben. Napágyat sosem béreltünk, mert ha nem a vízben voltunk, akkor kagylókat gyűjtöttünk a parton. (Később ajándék készült belőlük a nagyszülőknek és közeli rokonoknak.) Az árakat így nem is jegyeztem meg, de akkor elég húzósnak tűnt egy hétre, főleg, hogy mindent meg kellett szorozni hárommal.


Negyedik nap Velencébe mentünk. Caorléból az utazási iroda is indított buszokat minden nap, de nekünk nem érte meg, mert időhöz lettünk volna kötve. Egy apró, de teljesen kifogástalan út a szállástól egészen Punta Sabbioni kikötőig vitt. A kb. 25 perces utat majdnem egy óra alatt lehetett megtenni, mert nagyon lassan lehetett haladni. A kikötőben hatalmas parkoló van (7 Eur) és egy ingyenes, úgynevezett “taposós WC”. De mivel még korán reggel volt, teljesen tiszta. Érdemes kihasználni, mert aztán Velencében nagyon sokat kell keresgélni és 1 Eur-t kell fizetni. A tengerjáró kompra a jegyet rögtön oda-vissza megvettük (10 Eur/fő oda-vissza). Minden óra negyedkor és háromnegyedkor indulnak a hajók. A hajóút gyönyörű és Velencében a Szent Márk tér mellett köt ki. Kell ennél szebb élmény?!
Mivel anyagilag erősen korlátozva voltunk és némileg időben is, előre elhatároztuk, hogy nem állunk sorba órákat drága múzeumokhoz, még akkor sem, ha különben nagyon érdekelt volna. Mivel a lányunk nagyon pici volt, amikor utoljára itt jártunk, a városból már nem emlékezett semmire. Neki főleg a város hangulatát szerettük volna megmutatni. Rögtön elszaladtunk a halpiachoz, de mivel hétfő délelőtt volt, sajnos aznap nem volt halpiac. De volt sok minden más. Nem féltünk, hogy eltévedünk, volt egyébként is térképünk, ezért igyekeztünk mindenhová bekukkantani. Rengeteg olyan középület, hivatal van Velencében, ahová bárki bemehet és kedvére gyönyörködhet. Ott ugyanis “még a kerítés is kolbászból van”. Értsd, a főposta épülete felért egy gyönyörű múzeum élményével, de találtunk restaurátor műhelyt, ahol azt hittük egy palotába tévedtünk. Csak nyitott szemmel kellett járni. Az esti koncertekre például egy palotában árulták a jegyet, miközben szólt a komolyzene, korhű ruhába öltöztetett és korhű környezetbe tett figurák között nézelődhettünk. Egy használaton kívüli templomban 1700-as évekből származó hangszerek bemutatója volt, miközben szintén zenét lehetett hallgatni, illetve CD-t árultak. Még bőven lett volna időnk, de annyira elfáradtunk, hogy úgy döntöttünk hazamegyünk, és inkább visszajövünk még egyszer.
Ötödik nap, pihenéssel és fürdőzéssel telt. Válogathattunk, le kívánunk menni a tengerre, vagy a saját medencénknél maradunk! Ó, édes semmittevés! A délutáni sziesztát a medencénél szigorúan betartották. 1 óra és 3 óra között zárva volt a medence.









Grado

Hatodik nap Gradót tűztük ki úti célnak. Mivel nem akartunk a zsúfolt autópályán utazni és még fizetni is érte, alacsonyabb rangú utat választottunk. Az út minőségével nem is volt probléma, de a haladás az apró falvakon nagyon lassan ment. Gradóba képletesen úgy lehet bejutni, mintha az ember egy fakanál nyelén (ez az országút) menne a fakanál feje felé (ez lenne a város). Körben mindenhol a tenger. Bár a víz alig volt fél méteres, és inkább hasonlított egy jó kis mocsárra. Viszont éppen ezért rengeteg gázló madarat lehetett látni. A szigetre beérve balra egy apró hídon keresztül egy újabb kisebb szigetre érni. Itt a téren ingyen lehet parkolni. A távolságok nagyon kicsik, tehát nem gond besétálni az óvárosba. Teljes más a hangulat, mint Caorléban. Minden ház kőből van rakva, és egyáltalán nincsenek festve. Hihetetlen hangulata van az utcáknak, házaknak. De ha benézett az ember egy apró ablakon, már nem tűnt olyan romantikusnak ott lakni. Mintha a háború után lennénk, kicsit megállt az idő. A nagy meleg annyira elcsigázott mindenkit, hogy hazafelé Aquileia mellett úgy húztunk el, “aha..jól van, láttuk már képen”. Utólag nagyon bántam, de akkor nekem sem volt hozzá energiám. Nagyon híres temploma van, több évszázados padló mozaikkal, rengeteg ókori rom található a városban. Hát majd legközelebb.
Hetedik nap ismét pihenéssel telt. Ekkor jött az első szélvihar. Pillanatok alatt kiürült a tengerpart, azonnal össze kellett csukni a napernyőket. Olyan homokvihar volt, mintha a Szaharában lettünk volna. Később többször volt ilyen, de fürödni minden nap lehetett.









Cassone

Nyolcadik nap hajózni mentünk a lagúnák közé. Caorléban a csatorna egészen a belvárosig bejön. Onnét indul a sétahajó. Mint kiderült a kapitányt minden este láttuk az óvárosban. Kint ült az utcán és hálót szőtt. A hajó minden reggel 9 órakor indul a kikötőből és 14 Eur fejenként. Ezért 3 órás hajózásra visznek el (útközben megkínálnak egy méreg erős olasz kávéval, már aki meg bírja inni). Útközben a városból kifelé jövet egy híd állt az utunkban, de gond egy szál se, egy ember elkezdett tekerni egy óriási kereket a hídon, mire az szépen kinyílt a hajó előtt, majd visszazáródott. A lagúnák legjobban arra emlékeztettek, amikor a Tisza tavon eveztünk a nádasban. A nádas szélén a sekély vízben itt is madarak ezreit lehetett látni, nagyon sok hattyút, gémeket, szárcsákat. A csatorna rendszer itt olyan, mint az országút, jelzőtáblák jelzik az utat és Velencétől Triesztig minden irányban lehet bolyongani. Az érdekességet, a nádból készült halász házak, a cassonék adják. Meg is álltunk egy ilyen helyen, közelebbről meg lehetett nézni. Végül megmutatták a vízről Hemingway egykori házát, amit néhány nappal ezelőtt nem találtunk a szárazföldről. Ezek után sem találtuk volna meg egyedül, mert az út olyan szövevényes, hogy képtelenség volt követni merre járunk.









Zsinagóga

A tizedik nap újból pihenéssel telt, hogy erőt gyűjtsünk a másnapi velencei kirándulásunkhoz, immár másodszor. Mivel megint jó korán mentünk, elhatároztuk, hogy ma felmegyünk a Campanile tornyába (szerencsére lift visz fel) és onnét nézünk szét Velence felett. Az árak (parkolás és hajózás) ugyanannyiba került, mint az előző héten. A hajón még egy turista sem volt, csak a helyiek, akik dolgozni mentek Velencébe. Teljesen más volt a hangulat, mint napközben a sok turistával. Megreggeliztünk a helyiekkel egy kávézóban. “capuccino” és isteni péksütemény! (Hogy nálunk miért csak elvétve találni ilyen frisset és finomat!?) Az olaszok csak reggel isznak capuccinót, aki délután is azt iszik, biztosan csak turista lehet. A toronyba nagyobb hátizsákot felvinni nem lehet, beadható az ingyenes ruhatárba. Mivel rengetegen állnak sorba a liftnél, jobb ezt rögtön a belépésnél megtenni, elkerülve ezzel a lökdösődést. Sajnos a liftes utazás árát nem írtam fel. Az biztos, hogy a többi fizetős látnivalóhoz képest nem volt drága, és nagyon megéri felmenni. Ezen a napon teljesen új célokat kerestünk. Elmentünk például a zsidó negyedbe, ami nagyon érdekes volt. Sajnos itt több rendőrnek kellett a környékre vigyázni.) Fájó szívvel hagytuk el Velencét. Csak az vígasztalt, hogy rengeteg fotót és videót készítettünk. Így később is visszatérhetünk, legalább lélekben.









Portoguaro

Tizenkettedik nap Portoguaroba kirándultunk, Caorlétól 30 km-re. Bár a tengerpartra tartó turisták tömege autózik el mellette, sajnos, vagy tán szerencsére nem sokan fedezik fel. Nagy kár. A város egy valóságos ékszerdoboz. Minden házat olyan fantasztikusnak találtunk, a városon átcsordogáló folyónak és környékének olyan hangulata van, hogy nem igazán akartam aznap hazamenni. Itt olyan ferde a templom tornya, hogy ki kellett támasztani. Az egész város talpon volt. Aznap volt a német-olasz meccs a világbajnokságon, a döntőbe jutásért. A főtérre több száz széket pakoltak ki, hatalmas kivetítőn készültek este meccset nézni, az egész város, együtt. Autó járta körbe délután az utcákat és hangos bemondón hívta az embereket az eseményre. Nagyon sajnáltuk, hogy azon már nem voltunk ott. A szállásunknál egész éjjel ünnepeltek az olaszok. Jó hangulatuk ránk is tovább terjedt.








Miramare

Tizenharmadik nap, muszáj volt korán kelni, mert Trieszt mellé készültünk a Miramare kastélyba. Autópálya Triesztig 3,80 Eur. A kastély Ferenc József császár öccséé, Miksa főhercegé volt, aki Mexikóban hunyt el tragikusan, miután egy népfelkelés véres véget vetett uralkodásának. A kastélynál kilenc órakor az első látogatók voltunk, azt hittük nem lesz nyitva, de csak korán volt. A park ingyenesen látogatható és megéri megnézni, mert nagyon szép. A kastélyba 18 év alatt ingyenes a belépő, egyébként 4 Eur, ami olasz viszonylatban kifejezetten olcsó. Vásárolható német vagy angol nyelvű színes prospektus (8,20 Eur- így már nem olyan olcsó együtt az egész, de nekünk megérte, mert fényképezni nem lehet, minden be van kamerázva.) Különben egyedül lehet végig járni a kastélyt, mindenki a saját ütemében. Nem kell rohanni, mert a csoport már megy tovább.


Trieszt környékén vigyázni kell a kávé fogyasztással. Ha capuccinót kér az ember, akkor teljesen mást fognak hozni. Ha a mi ismereteink szerinti capuccinót szeretnénk inni, akkor olasz capuccinót kell kérni. Ezt már előre tudtuk, de akkor megláttuk az étlapon, hogy van “Eiscaffe”. Hurrá! Nagyon meleg volt, gondoltuk jól fog esni egy kis vanília fagylalttal dúsított finom kávé. Hát nagyot tévedtünk. Egy vizes pohárban kaptunk egy méreg erős feketekávét, több kocka jéggel. Mindezt 4 Euróért poharanként! Nem tudtuk meginni, annyira erős és rossz volt.
Trieszt környékén a karszt sziklák tetején visz az út és mélyen alattunk van a csodaszép, valószínűtlenül kék, kristály tiszta tenger.









Kilátás Duinoról

Következő úti célunk 8 km-rel visszafelé autózva, a magyarok által kevésbé ismert Duino kastély volt. Duinót Rainer Maria Rilke tette híressé, (Duino elégiák) de innét indult utolsó útjára Szarajevóba Ferenc Ferdinánd trónörökös is. Jelenleg a Thurn und Taxis család lakhelye, és látogathatóvá tették a kastély egy részét. Felnőtt belépő 7 Eur, diák 4,50 Eur. Ha a kastély berendezése nem is fog meg mindenkit annyira, a kastély különböző erkélyeiről, pusztán a látványért, nem sok ez az ár. Különben a kastély saját ingyenes parkolója talán száz méterre van a bejárattól. Innét indul a Rilke sétány is. Egy elképesztően gyönyörű látványt nyújtó sétaút a Duino és a Miramare kastély között, a karsztsziklák tetején. Közel 40 fok volt, csak egy részét bírtuk bejárni.


Tizennegyedik nap, lassan meg kellett barátkozni a gondolattal, hogy haza kell utazni a hétvégén. Egész nap pihenés és fürdőzés volt.
Pénteken fürdés után már csomagolni is kellett, na és takarítani. Utoljára bementünk az óvárosba, amit egyébként minden áldott este megtettünk, végig sétáltunk a tengerparton. Nehéz volt arra gondolni, hogy szombaton haza kell indulni.









Palmanova

Másnap reggel a szállás kulcsát a helyszínen vették át, megnéztek minden egyes apartmant külön-külön. Benéztek a szekrényekbe, mindenhol tisztaságot hagytunk-e. Akkor visszakaptunk az 50 Eur kauciónkat.
Nem indultunk azonnal haza. Néhány km után letértünk az autópályáról és bementünk Palmanova városába. Ez a város valaha katonai erőd volt, bár itt sosem harcoltak. Sajnos csak a levegőből látszana, hogy a város nyolcszögletű és olyan kicsi, talán az egész beleférne a Vatikán főterébe. Egyetlen városkapun halad a forgalom felváltva, lámpa szabályozza. A város közepén található a főtér és egy szép templom, valamint nyolc apró utca, csillag alakzatban. A várfal tulajdonképpen egy bokrokkal és fákkal sűrűn benőtt földsánc. Délután hangulatos jelmezes ünnepségre készültek, de mi akkor már nem voltunk ott.


Olaszországot elhagyva, ismét Ausztriába mentünk. A Wörti tónál először Velden városánál álltunk meg. Miután találtunk parkolóhelyet, belebotlottunk egy kinézetre első osztályú önkiszolgáló étterembe. Alig akartuk elhinni, olyan keveset fizettünk az olasz árakhoz képest. 25 Euróért hárman kiadósan megebédeltünk. Velden nagyon felkapott hely a Wörti tónál. Az idő is gyönyörű volt, jót sétáltunk.
Következő helyszín a tó feletti hegyen várt ránk. A Pyramiden-kogelről gyönyörű a rálátás az egész tóra. Lift visz fel. Majd Klagenfurtban csavarogtunk egy kicsit. Nem kellett sietnünk, a szállásunkat, ahol a nyaralás első éjszakáján is laktunk, csak öt óra után foglalhattuk el. Már ismerősként üdvözölt a hölgy, lepakolás, ágyneműhúzás. Este ismét elmentünk sétálni a Klopeiner-See partjára. Másnap reggel, a kiadós reggeli után már nem lehetett több kifogást találni, el kell indulni hazafelé.
Ha bárkit érdekelne az eredeti útiterv, illetve bármilyen kérdés lenne, írjatok nyugodtan.


Bolla Anna


A szerző további írásai

Bolla Anna: Gyalogosan és csónakkal a Tisza-tónál – 2008

Bolla Anna: Székelyföldi körutazás – Románia – 2007


A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet   – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Légy te az első hozzászóló a(z) "Bolla Anna: Caorle, San Gaetano, Velence, Grado, Miramare, Portoguaro, Palmanova – Olaszország-Ausztria – 2006" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár