Fajszi Bence: Autóval a görög szárazföldön és a Peloponnézoszon – 2006

Fajszi Bence: Autóval a görög szárazföldön és a Peloponnézoszon – 2006. szeptember 10-23-ig



Egyszerre idilli pihenés egy elhagyatott tengerparton és kalandtúra az alíg járható görög hegyekben. Mindenkinek ajánlom ezt az izgalmas, informatív és egy-egy pillanatban lírai olvasmányt, melyet több jó kép illusztrál

Készülődés, tervezés
Görögország! Egyik kedvenc országom. Többnyire a szigeteken jártam, leszámítva két buszos utazást (Platamonas és Sarti). Régi vágyam vált valóra, mikor menyasszonyommal megállapodtunk, hogy a nyaralásunkat Görög szárazföldi felfedezőtúrával tesszük színessé.


Adva van egy 15 éves Suzuki Swift, annak egy erősen korlátozott csomagtere, illetve vésztartalékként a hátsó ülésre is lehet pakolni. Feladat 2 hétre bepakolni oly módon, hogy a jövő a homályba vész. Mert ugye jó kalandorok nem vesződnek szállásfoglalással, útitervvel, hanem csak úgy beülnek a kocsiba aztán hajrá. Egy dolog volt biztos. 300.000 Ft-nál több nincs a teljes útra, így abból kell gazdálkodni. Euro váltás, és rögvest félretéve 150 Euro a hazaútra. A többi pénz elfogytáig tarthat az utunk, utána hazafelé kell venni az irányt.
Vettünk egy útkönyvet, valamint az utikalauz.hu Görögországig terjedő útvonal leírásait átböngészve, több használható és részletes, a Görög határig tartó útleírását kinyomtatva szamárvezetőnek bekészítettem. Különösen
Agócs Róbert “Nagy görög körutazás 28 napban – 2006” írása volt nagy segítségemre.
Készen is álltunk a nagy kalandra. Hogy felfedezzem a környéket a Google Earth program segítségével űrfelvételeken megnéztem a teljes szárazföldi partszakaszt. Kiszúrtam a Peloponnészoszi-félsziget nyugati oldalán Kipariszia városkától kiinduló kb 60 km hosszú homokos tengerparti szakaszt, ahol nagyobb településeknek, turista központoknak még nyomát sem fedeztem fel. Ez lehetne a kirándulás esetleges célpontja.

















A Peloponnesos az űrből

A Kyparisziai-öböl műholdról


Kalo nero tengerpart

Az út és a megérkezés utazásaink bázisára Kalo Nerora
2006.szeptemben 10-én a délelőtti órákban még több más jellegű elintéznivaló után délben tudtunk startolni Budapestről. A dolgaink nagy része a csomagtartóba elfért, egy kis bőrönd került a hátsó ülésre. A balkán átszelésére sok szót nem vesztegetek, mivel a fent hivatkozott útleírások alapján totál problémamentes volt. Szerb határig autópálya, Onnan Belgrádig gyorsforgalmi út. Belgrád és Nis közt autópálya, utána a Macedón határig elfogadható autóút. Macedóniában az út 90%-át autópályán tettük meg, mígnem elértünk a Görög határig Evzoni városánál. Macedoniában nem kell pénzt váltani, mert a kapuknál 2-3 eurót fizetve átengednek és számlát is adnak.
A balkánon nem szabad száguldozni, de jó tempóban lehet haladni. Sok benzinkút, autószerviz van az út mellett, semmi probléma nincs, a határok is zökkenőmentesek voltak. Mindenhol jól ki van táblázva, hogy merre kell haladni, az eltévedés térkép nélkül is kizárt. De azért javaslom a hivatkozott útvonalleírásokat magatokkal vinni, mert terelések esetén jól jöhet!


A Macedón-Görög határt éjfélkor értük el, azaz a Budapesti déli indulást és a városi dugókat is figyelembe véve (Bp 12 óra, Belgrád úgy 17 óra körül) 12 óra volt az út, úgy, hogy nem nagyon száguldoztunk (15 éves Suzuki Swift, 210.000 Km-rel:). Azért mikor megláttuk a Macedón kiléptető részt nagyon megörültünk, mert 2 darab 5 perces pihenőn kívül nem álltunk meg sehol, és már sajgott a fenekünk. Sorba beállva Macedón határőr int, én meg mint a jó EU-s állampolgár úgy értelmeztem, hogy mehetek, és kövér gázzal átviharzottam a határon. Nagy üvöltözést halok, majd a visszapillantóba tekintve már a határőr rángatja elő tokjából a fegyverét.
Mondanom sem kell, hogy azonnal hatalmas fékezés, megállás, majd visszatolatás. Határőr kiszállított minket a kocsiból, és borzalmas felháborodással több kollégájával körbevett, kiabált. Én meg csak tárogattam a kezem, hogy nem értek macedónul. (Bár lehet, hogy így volt jó nekem:) Elvették az útleveleinket, és egy szélső parkolóhelyre irányítottak, majd ott hagytak. Éreztem, hogy sokat kell várni. A kocsiban ülve eltelt fél óra, mire visszajött a fegyvert rángató határőrgyerek megenyhült arccal, és “Szenyor, ok!” felkiáltással barátságos arccal átnyújtotta az útleveleket, és az ablakon benyúlva megveregette a vállamat, miközben no problémó szöveget üvöltötte, és intett, hogy mehetünk.


Megnyugodva szeltük át az 1 km széles senki földjét, mikor megláttuk a Duty free shoppot, ami már Görög fennhatóság alá tartozik. Bementünk shoppingolni, hogy oldódjon a feszültség. Semmit nem vettünk, mert a bolt drága, és a kínálat is szerény. Így a határt a rezignált görög határőr legyintésétől kísérve átléptük. 1 órán belül a határtól vezető gyorsforgalmi úton elérünk a Thessaloniki-Athén autópályához. Ha Thessaloniki táblát választottam volna, fél órán belül a városban lettem volna. De mivel nem éreztük magunkat annyira álmosnak, és Thessalonikit úgyis láttuk már, így Athén irányába folytattuk utunkat.
Az autópályán a fizető kapuk után mindenhol rendőri ellenőrző-áteresztő pontok voltak időlegesen telepítve. Mikor másodszor állítottak meg a zsernyákok, meguntam a dolgot, és ahol az autópálya autóúttá szűkül (Tembi völgy) letértem balra Nei Pori faluba. Ismertem Nei Porit és a mellette fekvő Platamonasz nevezetű falucskát, mivel felejthetetlen hetet töltöttünk itt 2002-ben. A két falu közti nyaralóövezet egyik kis utcáján legurultunk kocsival a homokos tengerpartig.
A homok szélén lévő fűcsomókra álltam rá a kocsival, így az autó orrától pár méterre hullámzott a víz. Kiszállva a kocsiból megcsapott a tenger semmivel össze nem hasonlítható friss, sós, kristálytiszta levegője. Az éjszaka melege érezhető volt, főleg a Macedóniai hegyes völgyes vidék hűvöse után. Ezekért a pillanatokért érdemes élni, gondoltam, és átöleltem a menyasszonyomat. 10 percnyi romantika után úgy döntöttünk, hogy nem nézünk hotel után, hanem itt a tengerparton, a kocsiban éjszakázunk, úgy hogy az ablakokat lehúzva a tenger morajlására aludjunk el. Már hajnali 3 óra körül volt az idő, így az elalvás nagy problémát nem okozott. Azért a hangulat maximális felfokozása érdekében előhalásztam egy Dobozos sört, és a tenger morajlását hallgatva megittam. Az álom úgy jött, mint egy gyorsvonat.


Reggel 7 óra körül szemerkélő esőre ébredtünk. Egy kicsit lehangoló volt, de bíztam benne, hogy nem tartat sokáig. Gyors ásványvizes flakonos tengerparti fogmosást követően útnak indultunk Athén felé. A Tembi-völgyben futó út csodás, ott van az örök élet forrása, ami előtt hatalmas parkoló, és turistahad van állandóan. Már régebben láttuk, így nem álltunk meg.









A Volosi-öböl

Dél körül értünk Volos városáig az autópályán, ahol a város irányába letérve 20 percet gyorsforgalmi úton megtéve érkezünk a városba. A városka egy öböl köré épült. Turisták nem nagyon látogatják, de így is sikerült egy aranyos kis hotelt találnunk. Betérve a recepciós öregapónak próbáltam angolul elmagyarázni, hogy egy szoba kéne egy éjszakára. Semmit nem értett, csak görögül beszélt. Sok erőlködés után átváltottam magyarra, mondván ha nem érti angolul, akkor én meg minek erőlködjek. Magyarul sem értett, de a hangszínből érezte, hogy szoba kell. Meg is alkudtunk 35 euróban egy éjszakára. Délután 1 körül már a szobában voltunk. Gyors zuhanyzás után nekiindultunk a városka fölötti 1500 méter magas hegy felfedezésének. Kanyargós hegyi utak, csodás eldugott kis falvak váltogatták egymást, miközben karnyújtásnyira úsztak el fejünk felett a felhők. Eközben egyre szebb pompájában tárult elénk a voloszi öböl, amint megszínezte a lenyugvóban lévő nap.









Volos – tengerpart

1000 méter magasságban a nagy szél egy fát a hegyi útra döntött. Mi érünk oda harmadiknak. A másik két autós odajött hozzánk, és görögül elkezdtek magyarázni, de mivel nem értettük meg egymást ezért legyintettek, és lesték ki jön még arra az úton. Kb. 10 perc múlva egy platós kisteherautó is befutott. Akkor értettem meg mit akarnak. Láncfűrészt reméltek minden érkező kocsiban. A kisteherautóban éppen volt egy: Gyakorlott mozdulatokkal szétvágták negyed óra alatt a fát és ismét szabad volt az út. Gyönyörű, felhőben úszó hegycsúcsokat láttunk, de egyre hűvösebb lett, így visszatértünk a városba. A Volos feletti hegyeket mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom, aki érintetlen Görög hegyi tájakra kíváncsi. Volosnak, mint általában minden görög városnak a sétálóutcája a tengerparton helyezkedik el. A kikötő után gyönyörű, széles tengerparti sétány fogadott bennünket. A városban parkolóórák vannak, de a kikötő nagy parkolójában ingyen parkolhattunk.


Ott leállítva a kocsit a kikötőhöz közel eső sétány elején egy igazi halétterembe ültünk be. Tengeri herkentyűket rendeltünk. A pincér rábeszélt minket a “Shrimp Saganaki”-ra. Elmondása szerint lecsós alapba fetasajtot olvasztanak fel, és abba pár percre bedobják a friss garnélarákot. Tűzálló cseréptálba teszik, és a tetejére plussz sajtot olvasztanak egy sütőben, majd tálalják. Többek közt ilyet is rendeltünk, ami azonmód kedvencünkké vált. Ahol lehetet, shrimp saganakit kértünk. Soha nem volt két hely ahol ugyanúgy készítették volna. Volt ahol kis borral, volt ahol savanyú citromlével, volt ahol sűrűbbre, volt ahol több vagy kevesebb sajttal csinálták. A volosi volt a legjobb, mert ott egy kis bort is tettek az alaplébe, így téve karakteressé a szósz ízét, ami mindemellett enyhén csípős is volt. Kértem apró tengeri sült halat is, de a pincér elmagyarázta, hogy mikor a hold állása olyan, mint ezekben a napokban, akkor nem lehet ilyen kis halakat fogni, mert mélyen beúsznak a tengerbe. Készségesen elhittem, és rendeltem mást.


A kiadós estebéd megtette hatását, az álommanók elkezdtek támadni. Gyorsan kocsiba ülve 10 perc múlva már hotelünknél voltunk. A szállodától 5 percnyire lévő homokos tengerparton egy esti romantikus sétát a helyi Mythos sörrel tettem még emlékezetesebbé, de be kellett hogy lássam, ez a sör ugyanolyan rossz, mint korábbi nyaralásaim során volt, így maradtam a jól bevált európai söröknél.


Óriási alvást követően másnap reggel kijelentkeztünk a hotelből, és nekiindultunk az Athénig vezető autópályának. A főváros előtt 100 km távolságban Thivánál (Mítoszokból Thébaként ismert 🙂 letértünk az autópályáról, és már egyre kiégettebb dombok közt kanyargó E962-es úton 14 órakor értünk át az Athént Khorintosszal összekötő autópályára. Ennek a kis kitérőnek az volt az értelme, hogy az Athént kikerülve nyertünk vagy 2 órát. Az autópályára ráállva Tripoli-ig mentünk, ami már a Peloponneszoszi-félsziget közepén, kb. 1000 méter magasságban fekszik. Az autópálya idáig vezet. Innen a 100 Km-re fekvő Kiparisziáig az út több mint két órát vesz igénybe, mert hatalmas hegyeken át kanyargó 1×1 sávos “főúton” esetenként 10 km/h sebesség is hazardírozásnak tűnik. Aki szereti a hegyi rally-kat, az értékelni fogja.


A Google Earth programban kinézett tengerpartszakasz ritkán lakottsága, illetve turizmustól való elszigeteltsége kezdett számomra érhetővé válni. Meg kell szenvedni annak, aki át akarja verekedni magát ezeken a hegyeken. Megérkezvén végre a tengerpartra, a Kipariszia és Pyrgos közti úton találtuk magunkat. Az út többé kevésbé a tengerparttó 10 km-re fut. Elszigetelt kis falvakon és farmokon kívül nincs semmi. Utak alig visznek le a tengerpartra, azok is inkábba hegyek és a tenger közti 10 km széles lapály mezőgazdasági termelése miatt lettek kialakítva.


A kis falvakba elvétve láthatóak szoba kiadó táblák, de még nekem, kisigényű kelete-urópai kalandornak is veszedelmesen spártainak tűntek. Igaz 10 napra 150 Euróért odaadják őket, de elég putri. Este hétig bejártuk a Pyrgos és Kypariszia közti szakaszt, mígnem a Kypariszia mellett lévő kis faluban, Kalo Neroban fel nem figyeltünk egy luxushotelre, aminek a neve Hotel Oasis. Gyönyörű kétszintes épületek, gondozott park, úszómedence, a tengerparttól csak egy kis betonút választja el. A parkoló tömve volt görög rendszámú, jobbnál jobb kocsikkal. Egy életem egy halálom, ezt a hotelt megpróbálom.


Bementünk, és mondtuk, hogy szoba kéne. A recepciós készséggel mutatott egy földszinti és egy emeleti szobát. Gyönyörű márványfürdőszoba, az emeletihez 20 négyzetméteres terasz tartozott. A teraszon rattan ülőgarnitúra, a szoba 40 nm nagyságú, hatalmas 4 méteres belmagassággal, tv-vel, légkondival, óriási kényelmes franciaággyal és főzősarokal. Mi ezt választottuk. Hiába kérdeztem mi az ára, a kis görög mondta, hogy majd a tulajdonossal megállapodom. A tulaj egy nagydarab görög, rém sunyi szemekkel, már várt a recepciónál. Nagyon tetszett a hotel, de az ártól féltünk. Megbeszéltem a menyasszonyommal, hogy itt el tudnánk tölteni hónapokat is, de van 400 Eurónk 10 napnyi szállásra, abból kell gazdálkodnunk. Éreztem, hogy nagy csata lesz. A tulaj csak görögül beszélt, így a recepciós maradt a tolmács. Elmondta, hogy a szoba díja egy éjszakára október 1-ig 100 Euró. Mondtam, hogy minekünk 10 éjszakára kéne, mennyi a kedvezmény. 800-ért odaadja, és félpanziót is ad hozzá. Elkezdtünk alkudozni. Mondtam, hogy nekem nem kell étel, csak a szoba, és 400 Euróm van rá. 550 alá nem volt hajlandó menni a tulajdonos. Beláttuk, hogy ez nem sikerülhet, és elköszönve megindultunk a kocsi felé. Az autó ajtajának kinyitásakor láttam, hogy a tulajdonos mackós léptekkel közeledik felénk, és integet. Mikor odaért mondta, hogy OK Mister! Az üzlet megköttetett. Annyi volt a kívánsága, hogy a 400 Eurót előre fizessük ki. Nem tudom, hogy az alkudozás vagy a kis Szuzukink igencsak viharvert állapota okozta ezt a döntést, de számla ellenében kifizettük előre a 400 Eurót, és átvettük a kulcsokat.











Oasis – kert

Kilátás a hotelből

Királyi életérzés fogott el, mikor a márványfürdőszobában zuhnyozva az ablakon kinézve ráláttam a botanikus kert banánfáira. A 20 nm-es erkély rattan foteljébe behuppanva a Volosban vásárolt metaxát szürcsölve és a hegyek és a tenger csendes összhangját bámulva éreztem azt a katarzist, amit egy szerencsésen végződő üzlet okozhat. A napokkal korábban a Google Earthon kinézett elhagyatott homokos tengerpart szélén ülök egy luxus apartmanhotelben, és még maradt is pénzünk.


A környék és a tengerpart felfedezése


Ahogy az űrből készült felvételeken jól láttam, tényleg elhagyatott homokos tengerpart húzódik Kyparisia és Pyrgos közt. A tengerpartra Kyparisia és a tőle 35 km-re lévő Zacharro falu közt lehet lemenni kb. 15 helyen. A turizmust fellendítendő, ahol le lehet menni a tengerpartra, oda általában le van szúrva egy tábla, PARALIA felirattal, ami strandot, partot jelent. A tengerpart 20-50 méter széles, gyönyörű homokos és lassan mélyülő. A homokon tengeri hordalék, fatuskók, halászhálók, stb. gyakran előfordulnak. Mivel ez tényleg egy elhagyatott vad part. A homokos rész után vagy parlagon hagyott mezők, vagy paradicsom, olajfa, narancs ültetvények sorakoznak. Zacharo és Kyparioszia közt a teljes tengerpartot bejártuk, mivel mindig más lejárónál mentünk le a partig kocsival, ahonnan hatalmas sétákat tettünk a tengerparton. Így elmondhatom, hogy a 35 km-es homokos tengerparti szakaszt a 10 nap alatt gyalog bejártuk. A helyiek elmondták, hogy a “Taka-Taka” teknős ezen a partszakaszon rakja le tojásait. Nem láttuk sehol, hogy emiatt a partszakasz védett lett volna.


Kis fekete teknős bébik hulláit találtuk meg egyik reggel a parti homokban kiszáradva. Valószínűleg nem érték el időben a tengert, és a nap heve megölte őket. Egyik sétánk alkalmával egy idősebb német pár mondta, hogy ha tovább megyünk a parton 2 km-t egy hatalmas, de döglött teknőst fogunk látni a homokban. A szerencsétlen állat hátán a páncélt valószínűleg egy hajócsavar átvágta. Még szegény pára a szárazra tudta vonszolni magát, de ott elvérzett. Hatalmas példány volt. Magassága majdnem elérte az egy métert, és hossza talán még meg is haladta azt. Turistákkal nagyon ritkán találkoztunk. Ha igen, akkor egymásra köszöntünk. Általában nyugat európai öregek voltak lakóautóval, amiket a kietlen partszakasz melletti mezőkre állítottak le. A 10 nap alatt kb. 20 ilyen lakóautóval találkoztunk. A parti út melletti kis falvak lakói élik a földművesek egyhangú életét, a turistát megnézik ugyan, de nem nagyon törődnek velük. A Zacharótól Pyrgoszig terjedő 30 km-es partszakaszra nem tudtunk lemenni, mert oda a parttól 10 km-re futó útról egy kis gyalogösvény sem vezet. Erdőség, illetve olajfaültetvények váltogatják egymást.










“Csodapart 1-2”

Talán Zacharó próbál meg a földművelésen kívül a túrizmusból is megélni, de még igencsak kezdetleges és szerény módon. A fent említett, és általunk bejárt elhagyatott homokos tengerpart eddig sehol nem tapasztalt szabadságérzetet nyújt. Órákon keresztül sétáltunk úgy, hogy nem találkoztunk egy teremtett lélekkel sem. Délután a helyi fiatalok a lejáratot képező utak tengerparti végpontjainál találkoztak, és a tengerben fürödtek, vagy a parton heverésztek. Rajtuk és a ritka német nyudíjasokon kívül csak a reggel partot érő halászok voltak jelen a parton. A halászok kihúzták a partra 1-2 személyes kis kék bárkáikat és másnap hajnalig ott hagyták őrizetlenül. A szállodánk 60-80%-os kihasználtsággal működött. Főként Görögország más tájairól a csendet és a nyugalmat kedvelő görögök alkották a vendégsereget, de láttunk egy holland illetve két német házaspárt is. Egyszer egy busznyi ember egy teljes éjszakát töltött a hotelben, de azok Zakyntoszról jöttek, és nem csak Olympiát, hanem Spártát is meg akarták nézni, így csak későn érkeztek a hotelhez, és reggel hamar elmentek.


Kalo Nerotól 5 km-re délre helyezkedik el Kypariszia, ami a helyi nagyváros, 5000 Fő a lakossága: Van a határában egy Lidl, ahol Magyar árakon lehet kapni az itthon is megszokott árukat, illetve több helyi bolt is fellelhető, ahol természetesen helyi termékeket árulnak. A zöldséges standokon a környékről származó zöldségek és gyümölcsök kaphatóak igen jó áron és minőségben. Kypariszia főutcája merőleges a tengerrel. A főutcán ha a tenger felé tartunk, a bal oldalon, félig nyitott terasszal egy családi vállalkozásban működő pizzéria van. Ott 10-15 Euróból két személy királyi módon meg tud ebédelni vagy vacsorázni. A városka lakói is szívesen járnak oda, általában közel telt ház volt. Sőt pizza házhozszállítás is működött, a városban egyedüliként. A pincérek a családból kerültek ki, és végtelenül udvariasak voltak, az étel finom, a hely tiszta.


A 10 nap, míg a környéken bóklásztunk úgy telt el , hogy a főutcán egyfolytában kirakodóvásár volt. A régi lengyelpiacokra emlékeztetett, de a görögök imádták. Mindenki vásárolt. 5 Euró a cipő, 1 euró a póló. Lacipecsenyések sütötték a szuvlakit (zsúúvláági ahogy itt ejtették) és a gyrost. A városban más látnivalót nem nagyon fedeztünk fel. A tengerpart átlagos, itt már nincs széles homokos elhagyatottság. A túráink közti szünetekben (pihenőnapok) a homokos tengerparton sütkéreztünk. Vettem 3 sört, vagy egy üveg jófajta bort, leszúrtuk a napernyőnket, kapartunk 1-1 homokágyat magunknak és nagyokat ejtőztünk. Trónust építettem a hullámtér szélére homokból és ott az egyik kezemben a hideg sört tartottam, míg másik kezemben Defoe Robinson Crusoe című regényét tartva, elértnek éreztem a tökéletes nirvánát. Aki szereti időnként a nyugalmat és magányt, annak ennél ideálisabb hely elképzelhetetlen a kikapcsolódáshoz!!!


Utazásaink


Khorintrosz, Athén
Első utunk Athénba vezetett. Visszaverekedtük magunkat a rettentő hegycsúcsok közt életveszélyesen kanyargó “FŐ” úton Tripoliig, ahonnan autópályán haladva 100-120-as tempóval 2 óra alatt érhető el a Khorintoszi-csatorna. A csatorna felett az autópálya úgy húz el, hogy ha az ember nem figyel, nem is veszi észre, hogy a csatornát átszelte. Khorintosz városánál érdemes letérni, és a városban keveregve eljutni a főút csatornahídjához. A híd utáni parkolóban ingyenesen parkolhatunk, majd a hídon lévő járdán visszajutva csodálatos valójában tárul elénk az emberi kitartás eme remeke. Hatalmas mélység, egyenes falak, és lent az azúrkéken csillogó tenger, ahol kisebb-nagyobb hajók úsznak el időnként. A főút hídjának alsó részén egy szervízjárda látható, ahonnan bungee jumpingolni lehet. Hosszú sor kígyózott, így nem álltam be, de szívem fájt: Egy 18 éves kislány ugrott éppen, és széttárt kézzel zuhant a Khorintoszi csatorna alján lévő víztükör felé. Katarzis, gondoltam, és megfogadtam, hogy legközelebb az ugrásra várakozó sor hosszát is belekalkulálom a nyaralásba. 🙂
Ha a főúton Athén irányában hajtunk át a hídon, akkor a híd után 20 méterrel lévő körforghalomnál forduljunk el balra. kb. 2 km megtéve balra látható lesz egy nagy épület, melynél le lehet menni a csatorna vízszintjéig, és ott be lehet fizetni egy csatornán keresztül vivő hajókázásra. Ha nem akarunk hajókázni, akkor ne térjünk le az épülethez, hanem haladjunk tovább (a körforgalmi balra kanyar után!), és valahogy próbáljunk meg a tengerpartra leérni. Ott van Görögország legnagyobb kaszinója, ami egy szuperluxus szállodában kap helyet.


Ha a tengerparthoz értünk, ott balra kell fordulni, és a tengerparti út elvisz egészen a Khorintoszi csatornáig, ahol már a csatorna annyira alacsonnyá válik, hogy a felette átvezető fahidat a hajók érkezésekor a vízbe eresztik. Jó turista látványosság lenne, bár ha az egyik barátom, aki építészként megnézte ez a fajta hídmegoldást, nem hívja fel rá a figyelmem, én nem találtam volna rá utalást sehol.











Híd

Korintoszi-csatorna

A hídnál lévő kisebbik parkolóban álltunk le, és sétáltunk egy kicsit a környéken. A tengerparton ódon kövekből kirakott útfélét láttam, sűrűn gazzal benőve. A kövezett út közepén hosszú vályú futott végig.









Athéni hajó

Rájöttem, hogy míg nem volt meg a csatorna, valószínűleg ezen a mára elhanyagolt úton vontatták át a szárazföldi részen a hajókat. És ez még nincs feltárva, és a turistáknak mutogatva jó pénzért?!


Khorintoszt elhagyva folyattuk utunkat Athén felé. Nem mentünk vissza az autópályára, hanem a Toll free kiírást követve a nem fizetős tengerparti utat választottuk. Igaz valamivel lassabb, de csodás hegyoldalban visz, melynek lábánál ott hullámzik az Athéni-öböl vize. Egy hatalmas tengerjáró hajót láttunk a vízben felborulva elhagyatottan.


Nem bántuk meg, hogy nem az autópályát választottuk. Athénba beérve nagy olajfinomítók mellett haladtunk el, majd megpillantva a város fölé magasodó Akropoliszt azt becélozva értünk a belvárosba. Nagy kevergés után az akropolisz dombot körbefutó sétánytól 10 percnyire egy kis mellékutcában parkoltunk le. A parkolás ingyenes volt, nem volt parkolóóra, és a kocsit sem szállították el. Hatalmas kirándulást tettünk Athénban gyalogosan. Az akropolisz dombot félkörívben a sétány, másik félkör ívben a Palaka (óváros) szegélyezi. Se szeri se száma az archeológiai leleteknek.









Athéni parlamentőr

Aki szereti a történelmet, napokat tölthet itt el. Palaka turistagyár. Kis sikátoros utcák, szuvenír bolt hegyek, mozdulni nem lehet a tömegtől. A fent említett sétány egy térről indul, és egy többsávos főútig tart. A főút mellett található Zeusz templomának maradványa, valamint a Hadriánus Kapu. Nem messze van a márványstadion, az ellenkező irányba pedig a parlament. Pont őrségváltás volt. Utána odaálltam a leváltott őr mellé, és tisztelegtem. Közben a menyasszonyom gyorsan lefényképezett. A tisztelgés pillanatában az őr hatalmasat vert a földre a puskájával. Egy kéksapkás katonai rendész üvöltve rohant, hogy tilos tisztelegni, azonnal hagyjam abba! És leparancsolt az őr mellől. Ha látta volna, hogy a menyasszonyom fényképezett, illetve nem digit gép lett volna, biztos kitépte volna a filmet.


A parlament mögött egy hatalmas arborétum van, ami a mi városligetünknek felel meg. Csak ez az arborétum kerítéssel van körbekerítve, de a belépés ingyenes. Gyönyörű mediterrán és trópusi növények, szabadon kószáló teknősök, és a nagy gondolkodók szobrai kerülnek elénk, ha egy kis séta erejéig bemerészkedünk a pálmasorral szegélyezett bejáraton.
Ha a parlamenttől a Szintagma tér felé haladunk tovább, akkor a Budapesti nagykörúthoz hasonló úton mehetünk, melyet csodás paloták szegélyeznek. A Szintagma tér egy nagy csomópont, és jó drága a kávé (4 euró). Más benyomást nem tett rám. Onnan bevetettük magunkat a kis mellékutcákba, és figyeltük az athéniek életét. Hiába mondják, hogy mediterrán nyugalom. Mintha itthon lettem volna, az emberek depressziósan maguk elé bámulva mentek, egymásra dudáltak, rázták az öklüket, ha valakire rámosolyogtam, nem mosolygott vissza. Tipikus nagyváros. A történelmi emlékeken kívül nem fogott meg más. Az olimpiai stadiont is szerettük volna megnézni, de éjfél felé letettünk róla. Közvetlenül az akropolisz hegy lábánál vacsorázunk egy hangulatos kis étteremben, melyről közvetlenül rá lehetett látni az Akropoliszra. Olyan lehet, mint nálunk a váci utca, vagy a citadella. Az étterem hangulatos volt ugyan, de a pincér flegma, a kaja átlagos alatti és borzalmasan drága.. Vagy szép látvány, vagy jó étel. Örök igazság. 🙁












Athén – park

A háttérben Athén

Athénből éjfél után induva vissza Tripoliig elrepült az idő, viszont a kis hegyi utakat már szívből kezdtem gyűlölni.


Pylos, Kalamata Spárta, Mistras, Gittio









A Pyloszi-öböl

Kypaisziától délre vezető kis tengerparti úton jutottunk el a hegyek által körülölelt festői kis városkába Pyloszba. Ez a kis halászfalu nagy tengeri csatáknak helyet adó Pyloszi-öböl partján terül el. Az öböl szélén elhagyatott hajóroncs fekszik a vízben, senki nem törődik vele. Hangulatos kis szállodákat láttunk, ahol észak-európai kalandorok szálltak meg. Az egész városka nem lehet több 5000 fősnél, de hangulata megragadó. Ha nem találjuk meg a szuperszállást, valószínűleg itt kerestünk volna egy családias kis szállodát.


Pyloszból továbbálltunk jó kanyargós hegyi utakon az egyik legnagyobb görög város Kalamata irányába. Kalamata egy nagy iparváros a Tajgeosz hegy lábánál, közvetlenül a tengerparton. Itt gyártják a görögországban oly népszerű Karelia cigarettát. Hatalmas kikötőjéből kompok százai indulnak a földközi tengerre.









A Tajgetosz

Kréta innen kb. 300 km, így ha kocsival akarunk eljutni Krétára, itt könnyedén felmehetünk valamelyik kompra.
A város tengerparti promenádja mögött századeleji több emeletes villák állnak, szép hangulatot kölcsönözve a városkának. A promenád kávézóiban főleg helyi fiatalok voltak, és erősen nézegettek minket, mikor magyarul beszélgettünk. Meg kell, hogy állapítsam, Kalamata inkább ipari mintsem turisztikai központ. Kalamatában rápillantva a térképre mondtam is menyasszonyomnak, hogy egy óra és Spártában leszünk. Neki is indultunk a térkép által 70 km-hoszúnak jelölt útnak, mely közel visz a Tajgetosz 2407 méter magas csúcsához. Öt ÓRA!!! Azaz 5 óra kellett ahhoz, hogy átérjünk Spártába. Iszonyú kanyargós borzalmas meredek hegyi úton haladtunk öttel. Egyszerűen nem lehetett többel menni. Forgalom alig volt, viszont még én is majdnem bevettem egy dedalont, oly kanyargósra sikerült az út. Ez az út vezet keresztül azon a szurdokon, ahova a legenda szerint a papok a nem elég erős spártai újszülötteket ledobták.


Megállva konstatáltam, hogy elég funkcionálisan választották ki a helyet a papok. A túlélés esélye több száz méteres zuhanás után egyenlő a nullával. Spárta feletti hegyoldalban helyezkedik el Mystras romvárosa.









Mystras

A történet szerint a Spártaiak utódai ide költöztették városállamukat a hegyek közt elterülő védtelen síkságról. Virágzó kereskedelmi és hatalmi központtá vált Mystras. A felső parkolóban álltunk meg, majd a 10 Eurós belépőt leszurkolva bementünk a romvárosba, aminek felső és alsó bejárata közt 300 méteres a szintkülönbség. Ennyi hegyi kanyargás után direkt jól esett a meredek antik lépcsősorokon való mászkálás. Gyönyörű kápolnákat, templomocskákat és épületromokat láttunk. Mindeközben lélegzetelállító látványként tárult elénk az a síkság, ahol Spárta városállama létezett. Manapság Spárta egy modern város, igazából spártai romokat nem is találtunk. Állítólag vagy az újváros ráépült, vagy Mystras építésénél használták fel a régi épületek részeit, de utalás a régi Spártai városállamra Mystrason kívül magában Spárta városában nem volt. Vagy csak mi voltunk bénák? Ha Mystras/Sparta városát meg akarjátok látogatni, ajánlom, hogy Tripoliból közelítsétek meg ezt a helyet, mert a hegyen való átautózás enyhén szólva megerőltető.


Spártától lankás dombokon át futó igazi jutalomút vezet a nem egészen egy órányira lévő Gittióig. Gittió egy romantikus kis halászfalu, ahonnan szintén hajók indulnak Krétára és a környező szigetekre. Gittió hasonlít Pylosz meseszép kis városához, azzal a különbséggel, hogy Gittiót már felfedezte magának a túrizmus. Szállodák, panziók és apartmanok sorakoznak a város határában. A tengerparton egymást érik a tavernák.


Gyönyörű, ahogy éjszaka a tavernák közvetlenül a tengerparton lévő asztalaihoz leül az ember, és a nagy teljesítményű reflektrorokkal megvilágított vízben láthatja a halakat és egyéb tengeri állatokat élni, illetve lelát a tenger aljáig. Mert Gittió belvárosának tengerpartja olyan mint egy móló. A tengerszint felett 1-2 méter magasságban vannak az asztalok, és a korláton átnyúlva a kezed már a tenger fölé is kerül. Itt is Saganakit ettünk, ami rendkívül ízletesre sikeredett, csak egy kicsit híg volt. Stílszerűen a tengerparti Saganaki éttermet választottuk, ahol a pincér barátságos és jó kedélyű volt. Annak ellenére, hogy vidám fickóknak ismertem a görögöket, ezen a kiránduláson alig találtam pár életvidám embert. A többség magyar módra morózus, búval bélelt, a mási iránt közönyös magatartást tanúsított. Bár lehet, hogy a szárazföld teljesen más mint a szigetek, vagy a szárazföldi turistaparadicsomok. De lehet, hogy én nem voltam unszimpatikus. Egy szó mint száz, ez a pincér/tulaj rendkívül barátságos volt, és igaz érezvén a túrizmus szelét (40 Euró), de fenségesen megvacsoráztunk. Már sötétben indultunk útnak Aeropolin át Kalamata felé, ahonnan hajnalra értünk vissza szállodánkba. Aeropoli és Kalamata közt éjszakai is elragadó kis hegyi falvakon mentünk keresztül, és a derengő holdfényben láttam, hogy nappal csodás kilátás nyílhat ezekből a falvakból a hatalmas földközi tengerre. Ide idő és pénz hiányában nappal nem tértünk vissza, de felírtam listámra a Khorinthosi bunji jumpinmgolás mellé, a Mani-félsziget bejárását. Egyébként az útikönyv azt írta, hogy a Mani szóból ered a mánia szó, mivel az itt élő emberek kissé erőszakosak és önfejűek voltak mindig is. A falvaikban is nem házakban, hanem kis lakótornyokban éltek, amiken rengeteg lőrés volt. Ilyen házakat már Kalamatában is láttunk. A Manik erőszakos és akarnok nép, lehet, hogy ezért találkoztunk ennyi morózus göröggel, mer mindegyikben volt egy kis manióta vér:



Pyrgos, Olymmpia


Kalo Nerotól Pyrgos városa 60 km-re volt. Ebben a városkában is van Lidl. Pyrgos aranyos álmos kis város. A turizmus egyedül a kikötőjében van jelen, ahova a kb. 30 km-re lévő Zakyntosz szigetéről özönlő túristákat szállító több emeletes hajók kikötnek. Itt az embereket felterelik a buszokra, és elviszik a 30 km-re található Olympiai arheológiai múzeumhoz. A múzeumig több sávos gyorsforgalmi út visz a kikötőtől. A szabadtéri múzeumban meg lehet nézni a klasszikus száz métert, illetve az olimpiai játékokkal összefüggő összes leletet. Valamelyest át lehet élni a korabeli sportolók életét ugyanazon dombok és kövek közt, amik közt valaha ők izzadtak. A turistamennyiség katasztofális volt mikor ott voltunk, de megérte megnézni, egyszer. Olympia településtől kb 5 km.-re van az Olympiai színház, mely egy ókori körszínház. Ottlétünkkor teljesen üres volt, de be lehetett menni. Óriási élmény volt a színpadra felállva elsuttogni valamit. És a suttogást a tőlem 30 méterre a lelátó tetején ülő menyasszonyom HALLOTTA!!! Megértettem az ókori félkör színházak lényegét. Az akusztika. Ezután visszamentünk Pyrgos városkájába, ahol a kihalt sétálóutcán nyugodtan sétálgathattunk. Majd a kikötő felé vezető útról balra letérve a városhoz tartozó üdülőövezet kemény homokos tengerpartjára értünk. Ez a tengerpart már nem volt olyan csodás, mint ahova pihenni jártunk, de tele volt partra vetett kagylóhéjakkal. Fél óra alatt két Lidl zacskónyi kagylóhájat gyűjtöttünk. Közben befelhősödött, és pár csepp eső is esett. De az eső meleg volt így szeptember 20 körül, nem volt zavaró. A “kagylászás” után visszatérve hotelünkbe egy nagyot fürödtem a medencében, és megállapítottam, hogy sokkal többet vártam Olympiától, mint amit kaptam. Remélem más nem lesz így vele.


Tolo, Napfilio, Porto cheli


Mikor reggel felkeltem, és arra gondoltam, hogy Tripoliig megint meg kell járnunk azokat a már-már gyűlölt hegyi utakat, egyre nagyobb vágy fogott el a magyar rónaság sík vidékén való autózás után. Mi az hogy unalmas egyenesen siklani ezerrel!!! Az unalmas, hogy tekergetem a kormányt órákon át, és alig teszek meg pár kilométert.









Napfilioi-öböl

Szóval átküzdöttük magunkat Tripoliig. Onnan további “Imádott” hegyi utakon jutottunk át a Peloponneszoszi-félsziget keleti partjára. A hegyek közt a kanyargást ugyan más unva, de a tájat csodálva egy hegygerinc tetején rengeteg szélturbinát pillantottunk meg. A hegygerinc mögött nagy eséssel érte el a hegy az alant húzódó tengerparti síkságot. A tenger felől állandóan fújó, és a hegy által megemelt, és felgyorsított szél egyfolytában termelte az energiát a görög nemzetgazdaság számára. A hegygerincről a tengerre csodás kilátás nyílt. Mintha repülőről néztük volna a tájat.


A tengerpartra leérve láttuk, hogy végestelen végig narancs és citrom ültetvények borítják a termékeny síkságot. Egyik narancsültetvénybe behajtva téptem magamnak szuvenír zöld narancsot. A citrus illat mindenhol terjengett. Mi pedig folytattuk utunkat a közelben lévő Tolo üdülőtelepülésig. Tolo homokos tengerparttal rendelkező kis halászfalu volt, mely egy öböl partján fekszik. Az öbölnek hála nincsenek nagy hullámok. A part szeptember végén is tömve volt szerb, cseh, román és magyar turistákkal. A szélesebb homokos tengerpartot követően a városka éttermei közvetlenül a tengerpartra települtek, a tenger és a házak közt 3-4 méter széles föveny helyezkedik el, ahol a zsúfoltság miatt sokan leterítették törölközőjüket és napoztak. A falunak egy főutcája van, ami mellett üdülővárosra jellemző boltrengeteg húzódik. Nekem nem tetszett a város, mert túlzsúfoltnak tűnt, és nem volt meg benne az a hangulat, ami egyébként az üdülővárosok sajátja tud lenni. Azaz hangulatos halászfalunak már túl turistás, viszont jól kiépült turistaközpontnak még túl falusias.









Napfilio

Tolót elhagyva fél órán belül az újkori Görögország első fővárosába Napfilióba érkeztünk. Napfilió lett az egyik kedvenc görög városunk. Az igényes turizmus és a mediterrán halászvároskától elvárható báj egyként van jelen ebben az elragadó, tiszta és virágokkal sűrűn díszített kis városkában. Az óváros sikátorai, az egy-két asztalos kis éttermek, a pálmasorral szegélyezett parti út, a tengerben lévő erőd és a hegyen lévő másik két erőd egyediséget kölcsönöz Napfiliónak. A városban sétálgatva a turisták még elviselhető száma mellett nyugalom és kiegyensúlyozottság szállja meg az embert. Napfilióban a szűk utcácskák egyik szuvenír boltjában találtunk végre olyan nagy tengeri kagylókra, melyeket kerestünk ajándék gyanánt. Egy kis étterembe beülve saganakit kértünk, valamint ekkorra már a hold állása úgy megváltozott, hogy sült apróhalat is adott a tenger, így azt is rendeltünk. A pincér semleges volt, de a táj és az étel csodás harmóniája feledtette a szívélyesség hiányát.


Napfilióból Hydra-szigete felé véve az irányt elérkeztünk a Peloponneszoszi félsziget legkeletibb csücskében fekvő Porto Cheli kikötővárosába. Innen lehetett volna hajóval átmenni Hydrára, de annyira későn érkeztünk oda, hogy a Hydrai kirándulásról le kellett mondanunk. Porto Cheli egy visszafogott kisváros, luxuskikötővel. Ha az ember körbenéz a sznobizmus előbb utóbb feltűnik neki. Szárazföldön egy keskeny kis hegyi úton lehet megközelíteni, így a szárazföldi turizmustról érintetlen. Viszont a yacht-turizmus a nagy kikötőben összpontosul. Ennyi milliárdost még soha nem láttam mint itt. Luxushajó flotta horgonyzott a kikötőben, és a hajók nem tömegturizmus hajói, hanem mind magántulajdonban van. A milliárdos yacht tulajdonosok kiszolgálására épült kikötő és környékén kívül látványosságot nem vettem észre. De aki szereti látni, hogy mit jelent az igazi gazdagság, annak megéri ide elnézni. Lélegzetelállító hajócsodákat láthat a világ minden tájáról.


Hazafelé (Patra, Agrino, Arta, Ioannina, Meteora, Platamonasz)


Egyik reggel arra ébredtünk, hogy eltelt a 10 nap, amire jó pénzért kivettük a hotelszobát. Utoljára még elbúcsúztunk örök életünkben a szívünkbe zárt kietlen tengerpartunktól. Jól tudtuk, hogy ezt a tengerpartot 10 év múlva már nem mutathatjuk meg ilyen érintetlen formájában leendő gyermekeinknek, mert rendkívüli adottságai miatt elkerülhetetlen, hogy a tömegturizmus ide is beáramoljon, háttérbe szorítva a hagyományos mezőgazdaságot, és magasabb életszínvonalat teremtve az itt élő mani vérrel megvert morózus földműveseknek. A teknősök kikelését biztosító homokos tengerpartszakasz egy részéről bízom benne, hogy a görög hatóságok gondoskodni tudnak, de a part nagy részének fényes túrizmussal kecsegető jövőt jósolok.








A hotelből kijelentkezve a tengerparti úton végighaladva Pyrgoson át Patra irányába mentünk. Pátráig lankákon és tengerparti termékeny síkságokon vezet az út, így a hegyektől csömört kapott tudatunk reménykedni kezdett, hogy a haza vezető út nem lesz annyira hegyes talán. Pátra nagy iparváros, és kikötőváros egyben. A Pátra környéki dombok adják az általam nagyon kedvelt Mavrodaphni nevű édes mazsolabort. Szerte Görögországban mindenhol kapni, mindenkinek ajánlom szeretettel, aki szereti a tokaji aszút. A bor alkoholfoka 15% körül van, és nagyon finom:
Pátránál a hegyekre fenézve üzentem a szőlőtőkéknek, hogy teremjenek, sokasodjanak, és nekiveselkedtünk a 2004-ben átadott Pátrai hídnak. Láttunk egy műsort a híd építéséről a Natrional Geographic csatornán, így minden egyes kis titkát ismerve lépésben haladtunk át a hídon a kis Szuzival. A hídon alig volt forgalom, így mindent alaposan szemügyre tudtunk venni, és csiga lassúságunk miatt senki nem dudált minket a pátrai szoros vizébe. A híd végén a fizető kapunál 10,5 eurót lecsengettük, és megértettük miért olyan gyér a forgalom.













A Patrai-híd

Agrinón át Artáig hegyes-völgyes vidéken haladtunk. Balra szép öböl volt látható, ahol szívesen elidőztünk volna, de már igencsak fogytán volt a pénzkeretünk, így tovább kellett mennünk Ioannina felé. Artánál az egyik táblát lelopták, így rossz irányban továbbhaladva bekeveredtünk a hegyek közé. Egyre szűkebb, és egyre kanyargósabb hegyi utakon mentünk, mígnem már majdnem elfogyott a benzinünk. Egy kis hegyi faluban lévő benzinkúthoz begurulva akartam 95-öst tölteni, de nem működött a pisztoly. A kutas kijött, rázta a fejét és mondta, hogy csak dízel van. Na ennyire vidékre keveredtünk!!! Mondtam neki, hogy Ioanninába tartok, erre fejét fogva mutatta, hogy 50 km vissza a hegyeken keresztül Artáig és ott jobbra. Visszafelé azon imádkoztam, hogy nehogy kifogyjon a benzin. Visszaértünk Artába, ahol teletöltöttük a tankot, és 1 óra alatt elértünk Ioannináig.


Ioanninától jó állapotú gyorsforgalmi út vezet Igumenitsa városkáig, ahonnan komppal át lehet menni a nem messze fekvő Korfu szigetére. Mi Ioanninánál nam Korfu, hanem Trikkala felé, azaz a szárazföld belseje felé indultunk el. Az albán határ közelségét az egyre több albán rendszámú Mercédes jelezte. Érdekes, csak Mercédeszek voltak albán rendszámúak. Jól élhetnek odaát ezek a mercisek, gondoltuk. Ioannina és Trikkala közt az út lepipálja Kalamata és Spárta közti hegyi utat. Iszonyúúúúúúúúú! Már olyan mértékben gyűlöltem a hegyi kanyargást, hogy szinte fájt. A térkép szerint az autópálya épül, de tényleg csak épül. Én ilyet még nem láttam. Úgy sorjáznak a 2-3000 méteres hegycsúcsok mint nyolcvan éves nagypapám szülinapi tortáján a gyertyák.



És a görögök építik az autópályát. Csak lassan, ami nem is csoda, mert viadukton és alagúton kívül normális útpálya ezen az autópályán nem is lesz. Míg meg nem épül a pálya addig is marad a hegyi gyötrődés. 2000 méter fölé vitt az út, ahol sífelvonók és alpesi síházak mellett mentünk el. Érdekes volt, hogy 3 órával korábban Ioanninában 30 fok volt, itt pedig 8. A keménylombú mediterrán erdőt előbb a fenyőerdő, majd a törpefenyő ligetek, és végül a szinte teljesen kopár hegycsúcsok váltották fel.









Meteora

Helyenként esett az eső, helyenként sütött a nap. Menyasszonyom a nagy mennyiségű dedalontól elaludt. Órákon át tartó hegyi tortúra után, Trikkalát elhagyva megpillantottam hátulnézetből a Meteora kolostoroknak helyt adó képződményeket. Boldog voltam. A hegyekkel szembeni gyűlöletem már-már elviselhetetlen méreteket öltött, és kezdtem azon gondolkozni, hogy nem hiába vagyok én alföldi gyerek. Mondtam is magamban, mit nekem Pindosz-hegység erdőkkel vadregényes tája, csodállak, ámde nem szeretlek, lelkem hegyvölgyed nem járja. Messze ott az alföld tenger sík vidékén ott van az én hazám ott vagyok én OTTHON!!!


Egy útszéli parkolóban néztem a Meteorák hegyeit, és felébresztettem a menyasszonyomat. Én a hegyek kimerítő erejétől, menyasszonyom a dedalontól kábán kószáltunk a Meteorák lábánál, de nem tudtunk mit kezdeni az élménnyel, mert a napi , főleg a hegyek okozta fáradalmak szinte teljesen kimerítettek. Két fénykép, és semmi kolostornézés, szólt a népítélet.


Pedig biztosan szép lehet egy ilyen kolostor, de mi a táj szépségével is beértük. Tovább zúztunk a jó minőségű gyorsforgalmi úton Larisszáig, majd a már ismert Tembe-völgyön át betértünk első éljszakánk tengerparti színhelyéül szolgáló Platamonba. Ott a Morfeas hotelbe beesve két másodperc alattl kivettünk egy szobát 40 Eurróért, lefürödtünk, a hotellel szemben lévő étteremben ettünk egy kis bárányt 15 Euróért, és hulla fáradtan dőltünk bele az ágyba.


Másnap reggel 8 óra körül keltünk kipihenten. Platamonban 2002-ben szerelmünk hajnalán, első közös külföldi nyaralásként töltöttünk el egy felejthetetlen hetet menyasszonyommal. Most a reggeli tompa hőségben, és szűrt napsütésben romantikázva sétáltunk a nyugodt kis halászfalu, még így reggel kihalt kikötőjében és tengerparti sétányán. Bepakoltunk a kocsiba, majd az autópálya szélén egy pihenőhelyen beültünk egy nagyot reggelizni. 11 óra volt ekkor! 20 órakor Magyarországra belépve hívtuk szüleinket. 23 órakor élményekkel teli, de a jóleső fáradtsággal a vállunkon érkeztünk haza a Budapesti lakásunkba.



Végszó


Hálás vagyok a Jóistennek, hogy sikerült ezt a túrát ilyen tartalmasan, de mégis pihentetően eltölteni. Mindenkinek ajánlom Görögország egyéni felfedezését, de készüljetek fel, hogy hegyekből nincs hiány, SŐŐŐT! A hegyek megértették velem, hogy miért alakultak ki városállamok ezen a területen. Utak, és gépkocsik nélkül a szárazföldi haladás olyan erősen volt akadályoztatva, hogy a városok szükségszerűen elszigetelődtek egymástól.


300.000 Ft-ot vittünk költőpénznek, és ebből 25.000 Ft-nyi euró, mint vésztartalék maradt meg. Összesen 6000 Km-t tettünk meg a 14 nap alatt. Ha még egyszer csinálhatnám, a visszafelé úton egy vagy két éjszakára megállnék Patra és Ioannina közti tengerparti szakaszon, mert egyedül ez a szakasz volt már túl sűrű és fárasztó. Ennek a költsége plussz 40.000 Ft lett volna, így 350.000 Ft az ideális összeg egy ilyen túrához.


Általában étteremben ettünk naponta egyszer. Sok sört, üdítőt és bort ittunk, semmit nem vontunk meg magunktól. Sok belépődíjat, és sok autópályadíjat fizettünk. Az emberek nem túl barátságosak, de nem is ellenségesek. A déli országrészben helyenként nézegették a rendszámot, és nem nagyon tudták hova tenni, míg meg nem mondtam, hogy Ungaríííja!


Pyrgos és Kyparisia közti elhagyatott partszakasz volt a csúcsok csúcsa. Pylos, Gitio és Napfilio voltak a legszebb kis városok. Athén kötelező, míg Olympia nem varázsolt annyira el. Járjátok be az utat, amit mi is bejártunk, és tudjátok magatokénak a görög szárazföldet. Amit még megnéztünk volna, de idő hiányában, illetve az archeológiai túltelítődés miatt nem tettük meg az a Delphi jósda, ami Volos és Patra közti hegyekben van, illetve Mükéné, ami Napfiliótól van nem messze.


Görögország csodás, az atmoszférája egyedi, és az általunk felfedezett tengerpart pedig egyedülálló. Mindenkinek jó utazást kívánok.


Fajszi Bence


A szerző írásai Az Útikalauzban

Fajszi Bence: Agadír, Essauira, Marakesh, Gulemin, Sidi Ifni – Marokkó – 2003

Fajszi Bence: Autóval a görög szárazföldön és a Peloponnézoszon – 2006

Fajszi Bence: Dubai és az Egyesült Arab Emírségek – Csodaország épülőfélben – 2007

Fajszi Bence: Önállóan felfedezni Tunéziát – 2004


A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet   – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Légy te az első hozzászóló a(z) "Fajszi Bence: Autóval a görög szárazföldön és a Peloponnézoszon – 2006" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár