Karácsonyi József: Divcibare, Szerbia egyik gyöngyszeme – 2010

A Vajdaságban élő szerzőnk új hegyvidéki pihenőhelyüket mutatja be a legfontosabb információkkal és szép képekkel – Divcibare, Maljen-hegy, Crni Vrh, Velika Pleca, Ljuti Krs

Hét évig a Tara Nemzeti Parkba jártunk, néha évente többször is. A Kaludjerska bara nevű faluban laktunk, a házigazdáék mindig kedvesek voltak és jó barátok lettünk, de ennyi év után ráuntunk és elkezdtünk keresni más helyet. Némi keresgélés és kérdezősködés után Divcibare-n (ejtsd: divcsibare) foglaltunk szállást.


Montenegrói Boszniai Szerbiai Albániai útibeszámolók helyszínei nagyobb térképen való megjelenítése

Divcibare a Maljen-hegyen található, 970m átlagos tengerszinti magasságon. Belgrádtól 120, Valjevotól pedig 38 kilométerre van. Az éghajlat lágy, 239 szélmentes és 280 csapadékmentes nap. A hőmérséklet nem haladja meg a 22 C fokot még nyáron sem, a tél minimum 4 hónapon át bővelkedik hóval. Az előnyös földrajzi fekvés azt eredményezi, hogy Divčibare-ig eljut a tengeri levegő áradata, és itt kereszteződik a kárpáti és a pannon éghajlattal. Ezért itt magasabb a levegő jód tartalma, ami jótékony hatással van a légúti szervekre.

Divcibare erdőben

Erdőben sétálva

Első benyomásra egy szimpatikus, nem sűrűn beépített falut láttunk, mely nem tűnt túlzsúfoltnak. A központhoz érve láthatunk jobbról balról egy-egy bőségesen megrakott trafikot és egy pici fából épült templomot. Itt található még egy mindenes bolt, egy hentesüzlet, egy vendéglő, egy kocsma és a piac. A faluban van benzinkút, autóbusz-állomás, néhány teniszpálya és öt sípálya.

Sokat sétáltunk a kijelölt ösvényeken, a táj elképesztően szép és a fenyőerdőkben mindenféle gombákat találtunk. Ajánlatos a sétautakhoz térképet vásárolni. Rendeset a piac mögötti turisztikai irodában találtunk, ára körülbelül 3 euró.

velika pleca nevű kilátóról

A táj a Velika Pleca nevű kilátóról

A legnagyobb sípálya a Fekete-csúcsról vezet. A sípályát 2006-ban az állam tulajdonában levő erdőn  keresztül vágott széles sávban alakították ki. A felvonót a Kopaonikról  szerelték át, mivel azt egy nagyobb befogadó képességűre cserélték le. A pálya körülbelül ezer méter hosszú és kétüléses felvonóval van felszerelve.

Panoráma a crni vrh kilátóról

Panoráma a Crni Vrh nevű kilátóról

sífelvonó Divcibare

Sífelvonó, a háttérben Divcibare

A közelben található Szerbia második legnagyobb vízesése. Nehéz volt megtalálni, de még nehezebb volt megközelíteni. Nincs messze a kövesúttól, mindössze 10-15 percnyire van, de az út nagyon meredek. Gyerekekkel túl veszélyes a megközelítése. Inkább a környező kilátókat jártuk sorra.

Ljuti Krs kilátó

A táj a Ljuti Krs kilátóról

A szállásunk egy nagyon szép, többszintes, újépítésű, négy csillagos panzióban volt.  Minden nagyon tetszett, a szobák igényesen vannak szép bútorokkal felszerelve. Az udvarban lehet rostélyost csinálni. A házigazdáék itt is nagyon kedvesek, és minden kívánságunkat lesték. Most szezonon kívül mindössze 20 eurót fizettünk a négyszemélyes apartmanért. A szünidőben ez jóval drágább.

Két patak találkozása

Úgy érezzük, hogy ide még néhányszor visszatérünk. Ajánlom mindenkinek ezt a szép vidéket!
Karácsonyi József

Karácsonyi József írásai Az Útikalauzban

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár