Molnár Gábor: Motorral Spanyolországban – 2001


Molnár Gábor Motorral Spanyolországban – 2001


“Spanyolországba? Motorral? Ti meg vagytok örülve!” Érdekes…miért mindenkinek ez az első reakció? Na jó.. én sem gondoltam komolyan elsőre.
Még múlt év végén nézegettem az Atic honlapján az idei első találkozó helyszínét: Castellbó! Hol van egyáltalán? Térkép elő: Pireneusok! De szép lehet! Legrövidebb távolság az AutoRoute szerint kb 2100 km Nyíregyházától, de persze ez használhatatlan, tele van autópályával. Itt el is aludt egy kicsit az ügy. Tavasszal aztán egy márkatárssal beszélgetve újra előjött a találkozó terve, innentől kezdve már nem is volt hajlandó többé kimászni a szürkeállományból. Kíváncsiságból készítettem egy kicsit látványosabb útitervet, kerülve az unalmas sztrádákat, ránézésre is tetszetős kis útvonal lett, végig követi az Alpok vonulatát, érinti Ausztriát, Olaszországot, Svájcot, Franciaországot, Andorrát és megállapodik Spanyolországban. Szép lapos kifli és csak pár száz kilométerrel hosszabb mint a sztrádás szakasz, persze sokkal lassabb, de ezerszer látványosabb. Én lefixáltam magamban, hogy megyek és feldobtam az útitervet pár helyre, többek között az épp alakuló Atic.hu-ra. Végül négyen lettünk, akik szinte teljesen biztosra útra kelünk. Közben István barátom, kivel már tavaly kóboroltunk egy kört Ausztriában bejelentette, hogy nem tud jönni. Másnap reggel egy térkép volt az asztalán a behúzott útvonal tervvel. (Micsoda álnok dolog! Vajon ki tehette oda???) . Pár percig nézegette…..morgott valamit az orra alatt egyes aljas egyedekről, majd elment szabadságot kérni június elejére. Nem kellett túl sokat győzködni! Én speciel meg se szólaltam………
Elkezdődött a pontosabb tervezés, itiner készítése, költségkalkulálció, biztosítások beszerzése, csomaglista összeállítása……ez utóbbit többek szerint teherkocsi kapacitáshoz terveztem nem egy nyeregtáskához…..Minden fakultativ!……De a sátor azért erősen ajánlott! Főleg tekintettel arra a hírre amit német motorosok küldtek látva az útitervet: a Stelvio-hágó még zárva: 5 méteres a hó. Nagy kár, ez lett volna a legmagasabb pont az úton, több mint 2700 méter, de legalább nem kell kerülni miatta, teljesen véletlenül nem hosszabbítja meg az utat. Indulás előtti héten alaposan megszaporodott a levélforgalom az út kapcsán mire minden tisztáztunk és kialakult az indulás pontos helye és ideje is, hiszen négyen három különböző helyről vagyunk, plusz még kísérőket is kaptunk a határig.
Végül is eljött az indulás: 2001 május 30. 1.nap, szerda: Felcuccolva állnak a paripák, az első szakasz igen jelentős, megvan vagy 5 km! A nemrég nyílt MotorSport2000-ig gurulunk (ez itten kérem a reklám helye) ahol is úti támogatásként egy utolsó átnézést, ellenőrzést és egy-egy láncápolót kapunk az útra. Támogatónk Roland -mester is erősen fontolgatta az utat, meglátva a térképet, de végül is nem tudott jönni (valószínűleg nem az út hossza riasztotta, járt már Angliában és Afrikában is motorral). Második táv Nyíregyháza-Miskolc-Bükki átkötő út-Eger-Sirok-Recsk-Mátra-Gyöngyös majd a dögunalmas hármason fel Budapestre. A Bükk és a Mátra mindig gyönyörű, ismerkedünk az erősen megpakolt motorok vezethetőségével, ha van valami hiba az még most jöjjön elő. Szerencsére semmi, csak István csomagjainak átkötésén erősítünk kicsit. Szállás Budapesten egy barátunknál, akihez feljutni első igazi próbatétel, a rövid kaptató fordulói triál pályának is beillenek. Reggel behúzott fékkel folyamatosan csúsznak le a vasak a köves-homokos úton. Este felkészülésként a sátrazásra (és mellékesen mivel nincs elég ágy) a padlón alszok. Lusta vagyok a csomagot szétbontani a gumimatracért ezért polifoamon fekszek…….reggelre megfogadom, hogy legközelebb egy lehegesztett páncélszekrényt is felnyitok a kényelmes matracomért! A napi etap 330 KM volt. 2.nap,csütörtök. Indulás után 5 perccel már dugóban vagyunk, fél óra alatt át kell verekednünk magunkat egész Budapesten, a csapat az EuroPark -nál vár minket 8-kor. Eleinte csak finoman előzgetünk, tekintettel, hogy a motorom félelmetesen széles a csomagokkal, de végül már folyamatosan tilosban haladunk…..majd visszapostázom mindenkinek a visszapillantóit amit az oldaltáska leszed!-fogadom (persze csak ha van benne postacím). Pontban 8-kor begördülünk a találkozási pontra. Nagy öröm, ismerkedés a többiekkel, végre személyesen találkozhatom az Atic.hu különítménnyel! Itt van Erik is, aki végig jön, a többiek a határig kísérnek minket. Az indulás pillanatában zuhogni kezd az eső, és mivel István kicsit késve indul utánunk, egyből kifordul az Üllöire, mehetek levadászni…..a többiek addig áznak egy kicsit. Leszaladunk Fehérvárig ahol csapatunk negyedik full-távos tagja, Endre csatlakozik hozzánk. A többség felveszi a vízhatlan esőruhát, igen színessé válik a társulat. Mivel szinte mindenki beöltözik, ismerve Murphy-bácsi vicces kedvét én mellőzöm a dolgot….ha ennyi ember vízhatlan, akkor már felesleges esni az esőnek. Be is jön. Körmend felé tovább, majd a határon elbúcsúzunk a kísérőktől. Ez uton köszönet mindenkinek a diszkiséretért!Első szakasz unalmas, a gyorsabb haladás kedvéért Graz-ot az autópályán kerüljük el. Egyhangú és meleg is van. István máris tiltakozik a sztráda ellen, pedig ez még tervben is van….nyugtatás: több nincs! Köflach-Salla-Judenburg útvonalon haladunk, végre a hegyek között! Egyből 1500 méter felé futunk, szebbnél-szebb tájak, kiváló széles utak. Felérve egy magaslati pontra, megállunk nézelődni, fotózni. Előjön a jellemző közvetlenség is: a parkolóban áll még két motoros, az egyik vidáman indul felénk (ránézésre minimum tömeggyilkos, borostás kopasz figura karikákkal átlőve a szemöldöke), kérés nélkül felajánlja, hogy lefotóz minket. Merünk tiltakozni? Rendes srác…lehet, hogy csak l’art pour lart alapon néz így ki, egyébként óvóbácsi. Estére Murau volt betervezve, de már korábban találunk kempinget, igaz le kell térni az útról vagy 10 kilométert. Eredmény: Oberwölz gyönyörű kisváros városfallal körülvéve, a városkától nem messze a vár maga. A kemping a várkertben, a recepció a várban és pont stimmel a fogadóidő. A csengetésre egy igen-igen szép recepciós hölgyike jelenik meg, gyönyörű, bájos mosollyal betessékel a középkori hangulatú előtérbe, száraz-meleg barátságos tölgyfás szobába ……….aztán legombol rólunk egy erszénynyi schillinget majd kirak sátrat verni a csepergő esőbe. Élet az ilyen?? A vár egyébként egy magas sziklára épült, és a recepciónál volt egy nagy teliüveg abak amin kinézve csak a félelmetes mélység látszott. Este ketten még lementünk sétálni a városba, megnéztük az eredeti városfalat, városkaput, a dübörgő patakot….élveztük a városka tökéletes esti nyugalmát…..míg meg nem jöttek, a helyi motoros vandálok: két tizenéves fruska száguldozott fel-alá egy-egy kb 15 cm3-es (hangjuk alapján) Pusch-chopperral…..bár az is lehet, hogy csak a villanyvarrógép-szabadult el velük. Vissza a kempingbe (úgy kb. mi képviseljük a teljes vendégarzenált), István bejelenti, hogy túl nehéz a csomagja ezért elpusztít vagy három nagykonzervet. Este a szél és eső miatt kicsit didergős az alvás, de tekintettel a megtett 500 kilométerre nem igazán kell altatni.
3.nap péntek. Összecsomagolás után még megállunk pár percre a városkában, fotózás, tankolás. A benzinkútakat nem viszik túlzásba, itt például egy portál alatt van egy Spar, egy Drogéria, egy Szerszámbolt, és a szerszámboltos beszedi a pénzt a járdán álló két kút benzinjéért is.Tervezett út: Murau-Predlitz-Katschberg Irány a hegyvidék: még a jobbnál is jobb az út, 1700 méterre szaladunk fel, leereszkedve vadonatúj aszfaltcsíkon haladunk, de a többiek nem hiszik el nekem, hogy az útunk kedvéért intéztem el az aszfaltozást……bach!! Lefele menet szemembe tűnik egy tábla: Nockbergstrasse! valahol én olvastam erről: megvan: a Vagabondosok motortúrái között. Útvonalmódositás: nézzük csak meg! Persze fizetős 90ATS, de már az első méterek után gyönyörű. Először 1800 méterre visz, majd 2100-ra. A kilátás fantasztikus, a hideg nemkülönben. A legmagasabb ponton megállunk, pár pillanat múlva a nagy szélben eldől István motorja….(úgy néz ki ebből hagyomány lesz, tavaly is eldőlt, és még az út vége felé is megpróbált egyszer, de akkor elkaptam). Most viszont valami elgörbült, a motor félrehúz. de olyan jeges szél van, hogy inkább leereszkedünk a hegylábához. Szerszámunk kevés a javításhoz, nem is igazán értünk hozzá, ráadásul nincs középállvány a motoron a felbakoláshoz, szerelőt keresünk, végül Spittal kivezető útján találunk is. A problémát elmondva a szerelő szembe áll a motorral, közrefogja az első kereket és helyrerántja a kormányt. Ennyit a szerszámokról és a középállványról! Nekem valami a kerékpáros időkből rémlik fel. Mondogattam is mindig Istvánnak, hogy olyan biciklis érzésem van, ha a FreeWind-jén ülök, de csak morgolódik ilyenkor. Az utat folytatva átverekedjük magunkat Spittal hatalmas forgalmán, majd kiérve a városból megállapítjuk, hogy rossz helyen vagyunk, irány a vissza: a helyes út (mily meglepő) az amin a szerelőműhely is van. Folytatás Lienz felé, majd délre fordulunk a Dolomitok irányába. Estére meg sem közelítjük a kitűzött célt, Cortina d’Ampezzo-ba érve István szól, hogy ismer itt egy jó kempinget, meg is mutatja. Bejelentkezünk, (a tulaj örül nekünk, nincs nagy forgalom, valami csoportos kedvezményt is ad, így csak 11000 lira/koponya, igen kedvező), letelepszünk, sátort verünk….majd István szétnéz és bevallja: ez nem az a kemping (meg azt is , hogy éhes). Mindegy….tökéletes. Patakpart, fenyőfák, melegvíz. Ja és angolvécé….itt még ez nem tűnik fel, később mindenhol igen: a hiánya! Még kimegyek este szétnézni a városban, motorral felderítem a környéket, majd egy rakás kacskaringós szűk kis kaptatós út után feljutok valami hegyi útra, amin van egy kilátó terasz, fantasztikus rálátással a völgyre és a városkára. Még megyek pár kilométert fel a hegyre, felesleges mint kiderül, másnap erre megyünk tovább, lefele viszont megismerem a rendes utat a varosba. Éjjel kiderül miért vannak olyan kevesen a kempingben: marha hideg van (igaz 1100 méter felett vagyunk). Hajnalban felébredek, kimegyek kicsit átmozgatni magam, majd meg is állok a motor előtt: vékony jégréteg fedi az ülést. Lehet, hogy tényleg hideg volt az éjszaka? 4.nap. szombat. Átmelegedés után nézzük a térképet: Pocol……na jó nem pocolunk, pucolunk Pocol felé…kezdenek jönni az igazi hajtűkanyarok…úgy pár ezer…. középen nem is kopik a gumi..Megálló Passo di Pordóin, 2239 méteren hófalak előtt fotózgatjuk a gépeket. A hófal megléte nem is lenne probléma, de ez még mintha szaporodna is: szállingózik a hó!! Leereszkedünk melegebb éghajlatra, egy gyönyörű szurdokban haladunk, a szurdok falán egy vár magaslik: ezt biztos soha nem ostromolták, nem hiszem hogy volt akkoriban megfelelő hegymászó felszerelés ehhez. Átcsusszanunk Bolzanon, irány a Stelvió! Hihetetlen a motoros forgalom, tízes – húszas csoportok húznak el mellettünk, lassan már nem tudok sebességet váltani mert folyton fenn a karom köszönésre. Végül már csak az endurokra integetek. A Stelvió tényleg zárva, megkerüljük és keringünk kicsit benzinkutat keresve….nincs. Kezd jönni az automata kutak ideje. Átmegyünk Svájcba. Zernec felé haladunk, valahol 2383 méteren hóesésbe keveredünk, leereszkedve Davos-tól esőben haladunk. Chur, Flims, Laax, Muster az útvonal, eléggé átázva. A napi etapot most sem teljesítjük, ráadásul a kempingből szinte kitessékelnek minket, faház nincs, a sátrat meg erősen nem ajánlják: “hideg lesz az éjszaka” Mi ebben az újdonság?…..Végül bekopogtatunk egy kiadó szobát hirdető magánlakásba: két szobát kapunk, fejenként kb 4000 ft-ért. Kényelmes és jó meleg van. A ruhákat beakaszthatjuk a kazán mellé száradni. Eldőlök az ágyra……és eltűnök benne! Ami nálam azért nem semmi! A kb 50 cm vastag matrac vagy 5 centiméterre nyomódik össze és körbevesz…..szinte bele lehet fulladni! No mindegy…”Rómában mint a Rómaiak”….még mindig jobb mint a polifoam. 350 km-t sikerült haladni, tekintettel a nehéz terepre, hóra és folyamatos esőre….. István felveri a tábori konyhát a szoba padlóján, a kis gázégőn megmelegíti egy közepes méretű afrikai település kétheti bőséges élelmiszerkészletét…..majd elpusztítja. Ezek után már csak egy kicsit éhes…. Én inkább kómába zuhanok, hogy lesz itt reggel ébredés??? 5.nap vasárnap. Zuhog…..de nagyon. Nem igazán akaródzik kimenni az esőbe, ráadásul igen magas hágók vannak mára kitűzve. Fent biztos havazik… Útvonal módosítás: húzzunk délre! Visszamegyünk Bonaduz-ig, majd irány a SanBernardino alagut……na ja! de elötte még van egy kis magaslati út. Olyan hóvihart kapunk , hogy meg kell állni! Már elővettem a téli kesztyűt, meg is állapítom, hogy sokkal jobb ha ilyenben fagy le az ember keze. A parkolóban a motorok pár perc alatt fehérré válnak a hótól. Mi egy kis bodega előtt vacogunk, lehet forró teát kapni, épp csak megfogni nem nagyon tudjuk. A púltoslány vidáman meséli, hogy két napja még +30 fok volt…..örülünk neki. A közeli mosdóban a vizes kesztyűt ráhúzom a kézszárítóra, hogy átmelegedjen…. kb 6 másodpercre megoldja a gondokat. Rászánjuk magunkat az indulásra..át az alagúton……egy más világba. Már a túloldalon jobb az idő, bár borús, de egy órán belül leérünk a Lako di Maggiore-hez. Napsütés, pálmafák…kezd ránkolvadni a ruha…most már izzadunk de rendesen. Igazi riviérai forgalom…..nyitott kis sportkocsik mindenfelé. A tó közepén két szigeten kis várrom kuporog. A gyorsabb haladás érdekében letérünk a közvetlen tóparti útról, Omegna felé fordulunk. Borzalmas a táblázás, szidjuk rendesen az Olaszokat. Egy helyen le is terelnek valami mellékútra, de vissza már nem. Unalmas, meleg poros szakasz következik, kénytelenek vagyunk sztrádára állni, hogy minél hamarabb elérjük a Francia határt. A táblázás még rosszabb mint korábban, ráadásul jönnek a kétsávos körforgalmak, melynek a rendjét a mai napig nem tudjuk, de az biztos, hogy fejenként legalább kétszer majdnem beszállunk egy-egy a belső sávból hirtelen kikanyarodó autó oldalába. A határ közelében a hegyek között megint hirtelen lehűl a levegő és kissé nem tudjuk, hogy hol is vagyunk. A 2423. és 2424. (úgy kb.) alagút között megállunk egy benzinkút-étkező-nemzetközi infó állómáson. A nemzetközi infós kisleány perfekt beszéli a világ összes francia nyelvét…..mást nem. Némi térképmutogatás után megtudjuk hol is vagyunk és hol kell letérnünk. Az út előtt vásárolt Alpok térképem ekkorra már erősen darabokban van, mikor kilépünk az ajtón az erős szél egyből szétviszi vagy negyven felé. Vadászat indul…..laponként vissza. Este nyolc elmúlt, 3 fok van, és hágó vár reánk. Nem füllik hozzá a fogam, emlékezve az előző hágokra, de azért nekivágunk. Kb 3 km-re kell letérni a főútról…….ami 2 km-múlva sztrádává változik!!! Hiába morgolódunk…ki kell fizetni, pedig szinte rögtön letérünk róla!. Szerencsére a hágó nem vészes, nagyon széles és jó út.A határbódékat már jó ideje nem használhatták, olyan koszosak az üvegek. Montgenevre-ben (1854m) megállunk szállást keresni. Sikerül megszólítanom két EasyRider-es manust (kinézetük alapján épp szökésben valamely fegyházból)…..de szállást nem tudnak..épp a határ túloldalára tartanak (na úgye!)…..Leereszkedünk Briaconba..szerencsére tökéletesek a jelzések, egyből elirányítanak egy a városka mellett (felett) lévő kempingbe. A tulaj örül a késői vendégeknek, bár eleinte azt mondja, hogy kicsi egy faház négyünknek (a hidegre való tekintettel először ezt kérdezzük, és nem a sátrat)….de megnyugtatjuk: sokkal nagyobb mint az Iglu….ráadásul fejenként csak 3500 ft-ba van. Teljesen felszerelt, szuper kis faház. A tulaj (aki egyébként annyira tipikusan francia kinézetű mintha egy képregényből lépett volna ki) érdeklődik nemzetiségünk után…..az Ungarn, Hungary, Hongrie…(Hungry-ez István)-re nem reagál..majd az Ungarijja!-ra felderül és elrohan. Egy üveg borral tér vissza: Első Magyarok vagyunk a kempingben….kis ajándék! Igazán szép gesztus. Bár nem iszom, azért ezt illik megkóstolni. Reggel elkértem a címét, van itt a polcomon egy 5 puttonyos őstermelői aszú, azt elküldöm neki viszonzásul! Szerintem igencsak szeretni fogja ezentúl a betévedő Magyarokat! Alvással ma sincs gond: 501 kilométert és 12 órát motoroztunk. 6.nap Hétfő: Kipihenten ébredünk, szokásos csomagolgatás indul. Erik oda akar érni Castellbóba még ma este, így átlép a hípertérbe és eltűnik mint a kámfor. Hárman maradtunk, kicsit kényelmesebb tempót is diktálhatunk a plusz egy nap örömére, ezért úgy döntünk, hogy reggelizünk. Mivel két napja nincs kenyerünk (a hétvége és az olasz boltok nyitvatartásának hála), és István a vész-vész-vész tartalék kétszersültemet már rég megsemmisítette boltot keresünk, majd konstatáljuk, hogy ma se eszünk pékárut: Pünkösd hétfő. Egy franciás fazonú McDonald’s azért nyitva van, 25 frank egy komplett reggeli. Indulunk délre, a francia vidék nagyon tetszik. Kiérve a magas hegyek közül is vadregényes marad a táj, nagyon szépek a mindkét oldalról öregfákkal szegéjezett vidéki utak. Az útirány: Briancon-Gap-Nyons (ez a szakasz motoros szemmel nézve egészen kiemelkedő, kis forgalmú, kanyargós, kiváló minőségű)-PontStEspirit-Ales-Anduze. Megjegyezném, hogy ezen a szakaszon Michelin térképet használtunk, igen pontos, jól követhető remek térkép. Ugyanez már nem mondható el a Spanyolországban használt freytag-berndt térképről, ami pontatlan, rossz számozású és egy komplett autopálya hiányzott róla csak azon a szakaszon, ahol mi használtuk. Síkvidéki szakasz után egy Gangesz nevű helynél szurdokszerű úton megyünk tovább, a sziklafalak között gyorssodrású folyócska dübörög, a sziklafalon több helyen korabeli települések, erődök, templomok romjai láthatóak. Ganges-Lodeve-Lunas-Bederaieux-Mazamet. Nincs mit ecsetelni..hetekig elmotorozgatnék ezen a szakaszon. Bederiaux után keresünk kempinget, és benzinkutat, már porzik a tank.
Érdemes gyakrabban tankolni, kiszámíthatatlan a benzinkutak rendje. Első jelzett kempingről kiderül, hogy vadkemping….j jobbra folyó, balra 4 millió szúnyog, mi meg egyenes vissza a főútra. Következő már rendes, jól felszerelt hely, csak ugye este kilenc után már kevés hely van felszerelve recepcióval. Itt speciel a konyha tölti be most ezt a szerepet, a kukta pedig a “fönök”. Helyet hamar kerít, a szállásárra vonatkozó kérdéseinkre nem igazán reagál. Pedig szépen szavaljuk, hogy:”Fri person, tú tente, van nájt”…csak töltené ki a belépőt, de már a nevemet se sikerül megtalálnia, a nevet még megmutatom neki, és újra az ár érdekel. Kimegy, hogy felhívja a főnökét, majd visszajön, hogy nem találja, majd az űrlap lakcím rovatába beírja, hogy: BM Adatfeldolgozó Hivatal….ez ellen hevesen tiltakozok. Végül oda terelődik a dolog, hogy reggel 8 előtt elhúzzuk a csíkot. Ezt nagyhírtelen megérti (gondolom 8 után jön meg a főnökség), és 80 frankot mond….hármunknak összesen! Ez csak 1000ft/fő……nagyon gyorsan fizetünk, nehogy meggondolja magát. 440 kilométert haladtunk…alszunk is mint a bunda. 7.nap….őőő..valószinüleg kedd. Olargues felé indulunk, majd rögtön le is állunk, mert találtunk egy szép régi csúcsíves kőhidat (ránézésre pont olyan mint a felrobbantott Mostari híd), amely egy vízimalomhoz felduzzasztott folyón ível át. Lentről jobban lehet fotózni ezért egy kört megtéve visszamegyünk, leereszkedünk a folyópartra ami egy kempingen belül fekszik…….lassítás nélkül átporzunk rajta. István a jó fotó kedvéért mezítláb átlábal a “folyamon”. Közben megérkezik a kempinggazda egy drótszamáron..igazi képregényből kilépett parasztfiú képében. Mutatjuk, hogy csak a hidat fényképezzük, nem akarunk táborozni. Nem zavarja, lelkesen mesél a hídról, ha jól értettem akkor 1420-ból való , Diabolo (Ördög??)-híd a neve, és este 8-kor a lemenő nap fényében a legszebb…..jó duma, de nem várjuk meg, még erősen délelőtt van. Carcassonet megkerüljük, Limoux, Qvillan, Ax-Les-Thermes. Már a Pireneusokban vagyunk, szikárabbá válik a táj, még kétezer méter felett is meleg van. Még Franciaország déli részén átmegyünk egy síközponton, és távolról látjuk a napkohót. Andorrába érve nagy forgalom fogad, gyanús, hogy rengeteg a bolt, és még a legmagasabb ponton Envalirában (2407m) is három benzinkút van. Aztán beérünk a fővárosba…..valami döbbenetes a forgalom. Hely sehol semmi, mindenhol építkeznek, szinte levegőt se lehet venni. Fél óra múlva megállapítom, hogy itt valószínűleg a világ összes terméke kapható. A “főút” egyes szakaszai kilométereken keresztül azonos típusú boltokkal van tele. A motorosboltok láttán csak ámulunk. Láttam olyan kirakatot ami kb. 10 m hosszan, 3 m magasan csak sisakokkal volt kitömve. Órákba telt átvergődni ezen a szakaszon. Spanyolország felé egy helyen kettéágazik az út, mehetünk az alagúton át, vagy fel a hegyen át. Természetesen felfelé indulunk. A csúcson természetesen fantasztikus a kilátás, ezen a vidéken a száraz levegőben messzire ellátni. Én a szürkés-barnás magashegyeket csodálom, István pedig a kékes-zöld púpot sípcsontján. Menetközben felcsaptam egy öklömnyi kődarabot ami a lábán landolt. “Még jó, hogy nem a motoron”-mondja…na ja…el akarja adni, mióta látja, hogy az AfricaTwin milyen könnyedén megy fel a hegyekre. Közben persze szemezget a sípcsontvédős csízmámmal (ami mellékesen vízhatlan..ezért már korábban nézegette), de nem adom…..menjen inkább előre. Spanyolországba érve előkaparom a kinyomtatott részletes térképet, mert Castellbót az országos térképek nem jelölik. Szerencsére a táblázás jó, hamar rátalálunk a hegyoldalban kanyargó kis mellékútra. Az úton vadonatúj az aszfalt, és így is marad végig a faluig (8 km), szűken kanyarog, nagyon jó rajta levezetésképpen motorozni. Közben elgondolkodom, vajon nálunk mikorra remélhet egy olyan falú ahol csak 7(!) család lakik ilyen minőségű utat. Megérkezünk, keressük a táblát a kempingről, meg is van. Elindulok a jelzett irányba, egy kis kőhídon áthaladva meglátom a motorokat, valamint Eriket. Jó helyen vagyunk, irány tovább, biztos a híd után lehet jobb kanyarodni…..nem balra lehetett….vagy egy kilométert mentünk földúton, aztán visszafordultunk …sikerült a tábortól 10 méterre még egyszer eltévedni!! Visszamenve a híd előtt kellett befordulni egy sikátorba. Az eddig tisztának mondható motorjaink ettől a rövid földúttól legalább igazi világjáró gépeknek látszottak! A bejáratnál vidám integetéssel fogadtak, és egyből le is fotóztak minket. MEGÉRKEZTÜNK! Erik egyből mutatja a márkatársak motorjait, mondja a sztorikat a többiekről. Neki sikerült hétfő estére megérkeznie. Este 10 után kezdődik a közös vacsora, jellegzetes helyi ételekkel. Nagyon jól érezzük magunkat, vidám a csapat. Első Magyarok vagyunk, a többiek mindenhonnan, pl: Anglia, Németország sőt itt van új barátunk Raffa, aki elmondása szerint egy Spanyol Spanyolországban! Nem semmi egy figura, erősen töri az angol nyelvet (tőlünk azért jobban beszéli), de éjfél után már kicsit akadozva beszél…egy-egy történet végébe mikor belegabalyodik szomorúan felnéz és megkérdi: “Biztos nem tudtok Spanyolul ?” Nagyjából elboldogulunk, ha kell, Erik profin tolmácsol. Megfogadom, hogy mostaztánmárdetényleg nekiállok a nyelvtanulásnak! Ezt ugyan gyakran megfogadom, de most, hogy leírtam többen is számon fogják kérni rajtam..remélem tudok rá időt szakítani. Mindenesetre igen jól éreztem magam azon az estén. Ha jól emlékszem kb 340 km mentünk aznap, 1200 peso volt a kis vadregényes kemping (volt egy pici jéghideg vizű medence is), és 2000 peso a bőséges vacsora. Reggel mikor indultunk a kempingből a tulajdonosnő Marijja (hogy is hívhatnák másképp) megtudva, hogy Magyarok vagyunk (itt is elsők), emlékül pár képeslapot adott a környékről. Viszonoztuk egy magyar fémpénzzel szuvenirképp…egészen meghatódott tőle…Szép emlékekkel távoztunk a találkozóról…

8.nap legyen mondjuk szerda. Összecsomagoljuk a sátrat, kipróbálom a camping kis medencéjét: jéghideg. A csapat nagy része már elhúzott. Minden napra kb három útvonalat jelöltek ki…kemény terep, off-út,földút , és egy aszfaltos terep. Mi az aszfalton maradunk, kicsit lassan érnénk haza földutakon. Elindulunk Barcelona felé, kicsit gyanús, hogy keresztezünk egy sztrádát ami nincs feltüntetve a térképen…..attól még ott volt….de hogy freytag and berndt térképet nem veszek többet az biztos. A táj nekem eléggé sivár. Nem a megszokott turistaútvonalat követjük, a települések kimondottan szegényesnek tűnnek, de az utak jó minőségűek. Bár az táv felét a térkép látványos útként jelzi (fent nevezett térkép), az Alpok zöldjelzett utjaihoz szokott szemünknek ez bizony nem túl látványos. Későn érkezünk Barcelona közelébe, a tábla 40 km-re jelzi a várost, de már feltűnnek az első épületek. Rémes a forgalom, de némi segítséggel beverekedjük magunkat a Sagrata Familia-ig, és megcsodáljuk……még mindig építik….és fogják is egy ideig. Egy kifügesztett térképen István megkeresi a Barcelona stadiont, majd úgy dönt mégse érdekli annyira. Éjfélre se jutnánk ki a városból. Érdekes élmény mikor a millió apró robogó között feltűnik egy AfricaTwinnes márkatás: öltönyben-nyakkendőben. Na ilyet sem láttam még. Indulunk Franciaország felé, letérünk a tengerparti útról, hogy gyorsabban haladjunk. Itt már van egy-két milliomos-negyed. Este kilenc körül még van vagy 100 km a határig, de fáradtak vagyunk, szállást keresünk . Tengarpartinak kinéző kempingbe megyünk be, elsőre jónak tünik, mivel a szokásos esti felügyelő rosszul ad össze, kevesebbet mond mint a kifüggesztett árlista. Szeretnénk kifizetni, de csak reggel lehet….sajnos reggel persze jól számolnak, de így se drága, 1500 peso/fő. Végül is nincs közvetlen tengerpart, egy mágneskártyás kapun, és egy vasúti átjárón keresztül lehet kimenni a partra, ami ezen a szakaszon kissé sivár. Késő este még elcammogok zuhanyozni, csak a tus/mosó táblát találom, bemegyek. Kicsit csodálkozom mikor egy fiatal hölgyikét látok bent, de gondolom koedukált, eléggé alacsony a komfort, nem futja kettőre. 3 centis csótányból viszont többre is futja..
Alvás-ébredés….nem igazán tetszik a kemping, poros-homokos a talaj, a sátor is tele van homokkal. Most semmi forgalom nincs, rajtunk kívül, csak egy fiatal francia pár sátrazik, minden más üres. Az aránylag kis területre rengeteg lakókocsi van bezsúfolva, egymástól csak pár méterre. Elképzelem nyári 40 fokban, tömeggel, porosan…….beledöglenék. Kora reggel azért ráveszem magam egy kis tengeri úszásra, bár elég hideg van….főleg a vízben. Utána egyből átmegyek a kemping medencéjébe, ide már István is jön. A kemping ezen 50 m2-re 4 csillaggal magasabb színvonalú mint a többi, gondolom ez kerül be a prospektusokba csaliként. Indulok a zuhanyzóba…..valami nem stimmel….ez nem az ahol az este voltam, ráadásul a bejáratnál van egy színes csempékből kirakott kép, ami egy középkori ruhás férfit ábrázol….tehát ez a férfi zuhanyzó….Elgondolkodok.. (szabin ez fájdalmas)…nem valószínű, hogy a kempingben egy férfi és egy koedukált zuhanyzó legyen…..tehát az este valószínűleg kissé eltévedtem………….

9.nap…….fogalmam sincs milyen nap. Hamar átérünk a határon, és lehet, hogy csak képzelem de a táj egyből megváltozik, sokkal zöldebb területeken haladunk. Nem hegyvidéki, de szép zöld a táj, kellemesen kanyargunk. Az utak jók, a táblázások remekek. Csak egy kereszteződésben nem látok táblát, mikor szétnézek, a mellettem lévő kis kocsiban egy mosolygós leányzót látok, aki vidáman nézegeti a felmálházott motorokat. Rákérdezek a keresett városra….legalábbis én azt hiszem, valószínűleg érthetetlen a kiejtésem. Ennek ellenére a leány aki már alapállapotban is csupa mosoly, még jobban felderül, hogy segíthet és hosszan kezd magyarázni….amiből egy kukkot sem értek, de a karjelzések egyértelműek. Mivel még piros a lámpa, kérdezek még egy két várost a térképről….csak azért, hogy még kicsit láthassam. Lámpa zöld…elindulok arra amerre mutatta, nem érdekes jó-e az irány, csak nem okozunk csalódást, hogy nem fogadjuk meg a tanácsát. Végül is kis korrekcióval jó is volt. Útvonal: Narbonne-Beziers-Pezennas-Montpelier-Arles. Kicsit unalmasabb vidék következik, majd egy nagyobb városban rákeveredünk egy szrtádaféleségre amire nagyon nem szerettem volna, majd nagy igyekezettel egy kisvárosban kötünk ki:Gardanne, Marseille felett nem sokkal. Már este van és elkeveredünk a városban. Több mint 500 km van már ma mögöttünk és St Tropez még több mint 100 km. Este nyolc, mát unom a keringést, mérges vagyok az időveszteség miatt. Épp azon gondolkodok, hogy ha tényleg elérünk a tengerpartra az lesz vagy 620 km a napra, igazán ki kéne venni egy pihenőnapot. Ekkor fémes csattanás jön a hátsó kerék felöl, egyből leállok megnézni mi az. Valami éles fémlemezt kapott fel a kerék, nincs baj továbbmegyünk. Pár száz méter és a motor imbolyogni kezd……lapos a hátsó. Na ez már tényleg sok mára……nyugodt embernek mondanak, így csak háromszor rúgok bele a kerékbe, azt is csak az egészségügyileg előírt stresszlevezető céllal…No mindegy…készültünk, van defektspree, van pótbelső….de nincs középállvány, így kicsit körülményes. Lemálházom a motort, ráemelem az oldalsztenderre, Endre és István pedig szorgalmasan pumpálja a defekthabot a kerékbe……ami aztán szorgalmasan jön is ki a küllők csatlakozásánál. 2:0 Murpfy-nek. Hogy a fenébe??? Nem létezik, hogy belső ne legyen benne. Szeget meg nem találtunk a gumiban, vágást se az oldalán, pedig a korábban felkapott fémlemezre tippeltünk károkozóként. Este kilenc, vadidegen város, ráadásul valami iparváros szerű részen vagyunk..biztos nincs kemping a környéken, ráadásul a defekthab nem használt így nem tudunk menni sem. István felderítőútra indul, információsforrásként elkap egy helyi motorost. Eredmény: defekt helyétől 500 méterre van egy “olcsó” szállás (Francia szemmel), és innen kb 1-1,5 km-re motoros bolt/szervíz. A szállásig eltolom a motort, István cipeli a csomagokat. A szállás 150-170 frank/fő. Kiderül, hogy külön szobát számolt a tulaj mindenkinek (a 150-esben nincs zuhany). Mi ellettünk volna 1-ben is…..de nem vitatkozunk, örülünk, hogy van hol aludni, mosdani. Vacsorázni sincs kedvem…..István persze farkaséhes.

10.nap. ???????? A motoros szerviz 9-kor nyit. A szállástól pár száz méterre van egy benzinkút, odáig óvatosan eltolom a motort, bár nagyon idegesít, hogy már felnin gurul, és szinte ledobja a külsőt. Ha az is tönkremegy nézhetek… A benzinkútnál keményre felfujtatom, hátha elérek a szervizig így. Gyorsan indulok, majd lassítok is……a hosszú főutca tele emberekkel: piac van!! Itt át nem vergődök gyorsan……közben a hátsó kerék is megszólal:Pssssssszzztttttt………aztán leül a felnire. Hát ez nem jött be……..kiabálást hallok hátulról a tömegből: “Defekt!!! Defekt!!!!” …….Tudom-tudom: morgolódok magamban, majd: nézzük a jó oldalát : vagy megtanultam franciául, vagy Ők is defektnek mondják a lukasgumit..ez esetben könnyebben megértetem magam a szervizben. ” Hé!!!!! Lapos a gumi!!!!!” jön az újabb hangos-információ mögülem… Mégiscsak tudok franciául !!!!! Ennyi egyezés már nem lehet a két nyelv között.! Azért csak hátranézek….biztos ami biztos…..Persze, hogy egy csapat Magyar kolbászol a tömegben…Mint mondják valami küldöttség. Én nekidurálom magam, a V2-est felváltja a biomotor és elkezdem tolni a vasat….a szervizbe már alaposan átizzadva érkezem. Sokat nem kell magyarázni, elég egy pillantás a gépre. Rendesek, mikor mondom, hogy nincs időnk, félrerakják a munkát és javasolják, hogy menjünk kávézni, mire visszaérünk kész lesz. Még elővarázsolom a pótbelsőt, ezen kicsit csodálkozik a mester, nincs hozzászokva ilyen felszereltséghez. Kávé helyett végigjárjuk a piacot, mire visszatérünk kész is a gép. A végén még egy pillanatra leáll az agyam mikor a mester rámutat a hátsó keréken a külsőre és az mondja: Fine!! Egyből beugranak a régi francia filmek utolsó kockái, meg amitől féltem: tönkrement a külső is!!! De megnyugtat: angolul gondolta: tyre it’s fine . Minden rendben, nagyon megköszönjük, nem volt túl drága sem 110 frank az órabér mint mutatja a falitáblat, sürgősségi esetben…egyébként 70 lett volna. Nem baj…lényeg, hogy mehetünk tovább!! Mellékesen megjegyezve: a defektet nem szeg okozta, hanem az út előtt mikor lecseréltettem a külsőt, akkor a belsőt rosszul tették vissza. volt rajta három, kb 5 cm-es gyűrődés, a hajtásnál kirágódott a belső és kilyukadt…mindezt 5000 kilométerrel a szerelés után. Irány a Francia riviéra: Nice, Monte Carlo, Monacó. Csillogás és gazdagság mindenhol, pálmafák és tengerpart…A tengerparti út tetszik, maga a táj is szép főleg fentről visszanézve, de a várostól nem vagyok lenyűgözve, lehet, hogy csak én nem kedvelem már ezeket a zsúfolt helyeket. MonteCarloban megállunk kicsit, nagy nehezen bestokizzuk a motorokat egy parkolóba és a biztonság kedvérét megkérdezzük, hogy jó helyen állunk-e. A rendőrnő szerint igazán, arrébb visszük és újrakérdezzük… Itt??? Szerinte itt sem, majd közli, hogy Ő nem fog megbüntetni, de a városban két független rendőrség van, a másik nevében nem nyilatkozik. Szétnézünk: áll még vagy 856 motor az utcán, mire ezeket végigbírságolják, addigra visszaérünk. Séta a zsúfolt városban, Endre keresi a Forma1 ismerős szakaszait. Engem csak a kaszinótér parkolója érdekel, az is csak azért mert az alábbi a sorrend: Ferrari-Morton-Mercedes600-VW Golf 1-Ferrari-Ferrari. Mint Golf 1 tulaj ezt elismeréssel nyugtázom. Vissza a motorokhoz. A zebránál egy rendőr engedi át a gyalogosokat, amint egy is érkezik egyből leállítja a forgalmat, mindig a gyalogos az első. Ezt ki kell próbálni: odalépünk-forgalom leáll-rendőr áttesékel. Szuper! Próbáljuk ki még vagy 14-szer! Talán mégse: még a végén mindkét rendőrséget megismerjük. Menjünk tovább: a tengerparti úton szinte lehetetlen haladni: kánikula, ronda nagy forgalom és folyton jobbra kell figyelni mert ott monokiniznek a lányok! Mentonnál megunjuk, lefordulunk a sztráda felé, mert késő délután van és csak 200 kilométert haladtunk. Itt már mutatja a valódi arcát a város. Szürke és poros házgyári lakások, a kivezető utak felüljárói helyenként 50 centire mennek el egy-egy ház harmadik emeleti ablaka előtt! Ráállunk a sztrádára, ez már Olaszország. Az első szakasz még érdekes, alagutak és felüljárók váltják egymást, még sokáig látszik a tenger. (Elgondolkodom, hogy micsoda munka itt az útépítés, nincs 100 méter ami nem alagút vagy viadukt. De megcsinálták mert kell, nálunk viszont a pusztában nem bírnak összehozni öt év alatt 50 kilométert.) Később itt is unalmassá válik a pálya, kicsit gyorsabb tempót diktálok, hogy hamar túllegyünk rajta, valamint felrakom az első LGT-albumot a fejemben. Ez legalább eltart egy ideig, mert gyakran elfelejtem a szöveget. A szembejövő sávban pont egy felüljáró alatt égett ki egy kocsi, teljes az útzár, kb 20 km sor áll utánna. De jó, hogy nem ott vagyunk. este kilenckor elhatározzuk, hogy letérünk, kinézzük Páviát éjszakára. Persze Olaszországban vagyunk, megint nem az van kiírva amit várunk, túlfutunk vagy egy tízest. A fizetőkapunál István nyugodtan várja a sarcot, elvégre a táblán megjelenő 35 000 líra biztos ez előttünk haladó teherkocsié. Hát nem. A mienk…fejenként. 200 km kb 5500 ft, a 320 ft-os benzin mellett!! Szabadrablás! Este tízre érünk a város, de ez nem igazán látszik a központon, nappali a nyüzsgés. Kempingjelzés persze semmi. Még a macskaköves óvároson is átgurulunk, de semmi. A bennszülötteket megkérdezve sem jutunk semmire, csak kisebb belviszályt robbantunk ki a helyiek között, akik fennhangon vitatkoznak, hogy van-e egyáltalán kemping a városban. Gőzük nincs, de azért nem engedik el István karját, majd csak rájönnek! Megunjuk, ordítunk néhány “grácia”-t, hogy meghalják a nagy vitában és elhúzunk.Végül egy tábla: camp 4,40 km!. Hurrá ! De merre?? Az úton legalább három kereszteződés van a következő szakaszon, mindet végigjárjuk legyezőszerűen, végül mikor már feladnánk találunk egy camp 2,2-es táblát (kb 7 kilométerre az előzőtől). Végül is a próbálkozásos módszerrel este 11 után megtaláljuk a szállást. Porta nincs, behajtunk és kóma. 530 km, 13 óra motoron. 11.Nap….nem olvasok olasz napilapot….nem is érdekel milyen nap van. Reggel már van egy srác portán, lenyúlja a fogyófélben lévő líránkat, majd kezünkbe nyom egy prospektust, hátlapján egy várostérképen bejelölve a kemping. Kicsit sötéten nézek rá. A városban még lefotózzuk a régi fedett hidat (igazán szép), de a híd lábánál pampogó benzinkutas (ott álltunk meg 5 percre, míg fotózunk) végleg nem kedveltette meg velem a taljánokat. Lodi felé indulunk tovább. A táj még sokáig unalmas, ráadásul elszórakozunk az automata benzinkutakkal, mert nyitva persze egy sincs. Végre elérkezünk a Garda tóhoz. Itt már van mit nézni! A nyugati oldalt választjuk, István már járt a keletin, én meg egyiken sem. Az út végig a sziklafalon, illetve a sziklába vésett alagutakon halad végig. Táblázás persze vacak, az egyik hosszú sötét alagútban meglepődve látom mikor egy kocsi lekanyarodik előlem egy mellékalagútba. Semmi előrejelzés nem volt. Hangulatos kisvárosokon haladunk át, utána gondolkodom, hogy legalább egy pizzára meg kellene állni. Nem igaz, hogy még egy pizzát sem eszünk Olaszországban. Na jó! A tó északi végén van Riva, igazán szép kisváros majd ott megállunk! Riva előtt két kilométerrel le van zárva az út.De teljesen. Egyszerűen berácsoztak egy átjárót. Az előttünk levő motorosok is csodálkozva fordulnak vissza. Mi kicsit megállunk, gyönyörködünk a tóban, böngésszük a térképet. Jó nagy kerülőre számíthatunk. Na jó..induljunk. A nagy melegre való tekintettel nem nagy lelkesedéssel lassan felveszem a dzsekimet, amit az időközben beleköltözött mérgespók nem néz jó szemmel, így nagyongyorsan le is veszem. Már késő, a nyugalmában megzavart bennszülött jogos felháborodásában jókorát csíp belém. Legalábbis gondolom, hogy nem vacsorának nézett, nincs az a pók ami akkora léggyel találkozhatott már mint én. Még egy hét múlva is gyulladt a helye. Irány vissza vagy 15-km-re, keresem a leágazást, gyanús, hogy az alagútban lévő az, hát rámegyek. Nem jött be, a mellékág megy egy teljes kört a sziklában, és kilyukad a tóparton, egy kis településen. Megkérdezem a helyi boltoslányt, aki egy olyan utat javasol ami nincs is térképen. Biztos??? Tutti!! Akkor viszont a lezárás felé kell menni újra. Megvan a leágazás, meredeken fut fel a hegyre. Hosszan és folyamatosan emelkedik kb 20-25%-ban. Szinte látom, hogy nyúlik a lánc a motoron. Felérve újra kérdezősködés, a vendéglős csak bólogat, igen van arra út…Szuper! De az is le van zárva! Már morogni sincs kedvem….. Legalább a Garda tó látványával gazdagabbak lettünk. Meg egy jótanáccsal: van komp is, menjünk azzal. Megkerestük, legalább pihenünk míg hajókázunk. A lezárás jó kétórás késést okozott, ma se fogunk időben tábort verni. Ráadásul pénzt is váltani kell, hogy még egyszer tudjunk tankolni. A sztráda, a komp és a plusz szállás nem volt betervezve. Megint lassan este van. Predazzo felé haladunk. A táj újra hegyvidéki és fantasztikus. Viszont este nyolc elmúlt, és két 2000 méter feletti hágó vár reánk. Nagyon nem tetszik az ügy. Szerencsére nem esik, de félek, hogy fent köd lehet. Viszont a Bellamonte, Falcade utáni útszakasz döbbenetesen szép, nekem az egész úton ez a szakasz tetszett a legjobban. Vadregényes és kanyargós. Az utat fakorlát és kis kőhidak szegélyezik. Rengeteg az apró vízfolyás. A gyorsan hűlő levegőben gőzölögnek a sziklág, párába burkolóznak a kis hegyi rétek, ahol szabadon legelésznek a lovak (már ez is meglepő, hogy nem teheneket látok). Az első hágón még szürkületben átjutunk. Aztán jön Passo di Pordói, itt érintjük utunk kezdeti szakaszát. Lassan sötétedik, bennem felrémlik valami 48 db hajtűkanyar emléke. Némelyik sziklában. Azért csak menjünk. István vezeti a csapatot, szorosan mögötte Endre…én egy kicsit lemaradva. A Pordoin nem is lassítunk indulunk egyből lefelé. Időnként le-le nézek. Valami nem stimmel…István előtt mintha nagyon sötét lenne. Utána megyek, villogok, dudálok…de nem áll le, kénytelen vagyok leelőzni, leállítani: Igazán nem akarok beleszólni senki vezetési stílusába, de így sötétben, nyálkás úton, hidegben, hajtűkanyarokban……nem kéne felkapcsolnod a lámpát??????? Képes lett volna így lejönni…..az egyenesekben még Endre lámpája világított neki, de a kanyarokban már nagyon szidta a FreeWind tesztekben is kritizált világítását. Egyszer azért csak leértünk, Cortinában legalább nem kell keresni a kempinget, már ismertük. Persze 10 elmúlt, így csak behajtunk. Hűvösben sátort verünk, nekiállunk vacsit készíteni. Most én is farkaséhes vagyok…csodálom, hogy István még életben van. Meg is van az eredménye: elkunyerál tőlem egy készételt. 470 km a napi adag, de a hágóátkelés sötétben tripla pontokat ér! 12.nap…még most se tudom milyen, de majd holnap megkérdem valakitől. Reggel kicsit nedves időben indulunk. A kempinges manus megpróbálja elkérni tőlünk a placc-táblát. Mondjuk nincs..későn érkeztünk. Gyanúsak vagyunk neki, mintha már látott volna bennünket….na ja, 10 napja még nem voltunk ennyire leharcolva. Azért hisz nekünk, gondolom belátja, hogy feltűnt volna az ottlétünk a majdnem töküres táborban az elmúlt héten. Irány Ausztria, Dobbiaco, Heinfels. Itt letérünk a korábbi útról, Ausztria legdélibb, határmenti útját követjük. Újra tiszta és rendezett a környék, az első szakaszon időnként csepereg az eső. Ferlach fele haladunk. Az út helyenként széles és jó, helyenként pedig leszűkül, és olyan kanyarokat vesz be, hogy az ember nyaka kitörik tőle. Egy idő múlva megállunk: Endre kicsit sokkalja a kanyarokat, a motorját nem erre találták ki, ráadásul volt egy-két építés alatt álló szakasz is. Egyenes útra vágyik, amit meg is kap hamarosan, kényelmes főúton száguldunk tovább, és a nap is kisüt. Lavamünd és Eibiswald között egy egészen különleges szakasz következik. Széles út kanyarok át a hegyen, hatalmas íves kanyarokkal. Az utat legalább 180-as tempóra tervezték. Ezt ki is használják a helyiek, több speedet, és sportosabb kocsit is láttunk. A Hondámnak ekkorra már erősen megkopott az első kereke (érdekes módon két oldalt és nem középen), de ez az út száguldásra csábit. Lefelé menet egy speedes dönget felfelé, a következő kanyarban egy kis vakú villanását látom. Trappifax….gondolom, de szerencsére nem, az út mellett egy bőrruhás lány néz fel csodálkozva a fényképező mögül….gondolom a barátját várta. Esteledik, szállást keresünk….a térkép félreinformál, két városban jelzett kemping sem létezik. Deutslandsbergben egy rakás időt eltöltünk, kétszer is visszamenve a központban elhelyezett információs számitógéphez, de nincs szállás, pedig már Zimmerferivel is kiegyeznénk. Nézzük is az árakat 200 ATS, utolsó nap rászánjuk…de nincs szállás. Továbbállunk, még valami mellékúti tanyára is betérünk de az is tele van. Hohenfeldbe még bemegyünk, bár már nagyon unjuk a vadászatot. Találunk egy takaros kis panziót, kocsik nincsenek az udvaron. Becsöngetünk..a házinéni először csak az üvegen át vizslatja a három motorost, kicsit bizalmatlan így kilenc után, de azért beenged. A hely túl jó ennyi sátrazás után, ezért először az árra kérdezünk rá. A nénike legyint..”Ó hát az semmi… amennyit akarunk!” ….no jó akkor irány az ágy!!!! “Elég lesz 330 schilling fejenként”-folytatja. Erre aztán megtorpanunk. De fáradtak vagyunk….Istvánból előjön a kufár, lealkudja 300-ra, és mikor megtudja, hogy van benne reggeli is , részéről meg van győzve. Meg tartunk egy kis kupaktanácsot, hogy egyáltalán van-e ennyi pénzünk, de összejön. Így végére egy kényelmes szállással jutalmazzuk magunkat. István ünneplésként felbontja féltve őrizgetett utolsó virsli konzervét, majd morog, hogy nem működik a villanyrezsó, használhatja a campigtüzhelyet. Egy adagért felajánlom, hogy megjavítom, könnyelműen belemegy, aztán mikor mutatom, hogy dugja be a konnektorba, már visszakozna. Hajthatatlan vagyok. Jó vacsora, tűzforró zuhany majd ledőlök az ágyra.. Az ágy ez ellen hevesen tiltakozik. Életemben nem láttam még ennyire nyikorgós ágyat, de esélye sincs, hogy előszedjem a matracot.
13.nap. Mint otthon megtudtam ez bizony hétfő. Hazatelefonálunk, hogy valószínűleg nem fogunk beérni időben a munkahelyre (már munkanap lett volna). Megnézzük a szállásárban foglalt reggelit:
fehérkenyér-barnakenyér-zsemlék-cipók-főttojás-sonka, tarja-szalámi-sajtok-sajtkrém-turókrém-vaj-dzsemm-kávé-tea-narancslé-kukoricapehely-müzli. Azt hiszem megfelel….. Totális pusztítást végeztünk, majd elindultunk. Sajnos ellentétben az előzőn nappal zuhog az eső. Végig a határig, majd azon is túl. Megállás nélkül hajtunk. Székesfehérváron elköszönünk Endrétől, ketten folytatjuk a zuhogó esőben. Bp-en rövid időre megállunk, találkozunk barátainkkal akiknél odafele megszálltunk, de most nem maradunk mint terveztük, ki tudja milyen idő lesz holnap, inkább kihagyjuk a Mátrát és a Bükköt, és egy nagy lendülettel legurultunk egy Nyíregyháza nevű településig. A térkép szerint van itt egy szép tó is, Sóstó ahol még kemping is van. Szétnéztünk…tetszett, és úgy döntöttünk itt maradunk egy kis ideig…….és pár hétig csak kisebb huroktúrákat teszünk a környéken, a Zemplénben…a Bükkben. …………………………………………………na de ezért már megint itt pislog rám ez a térkép, előbb-utóbb bele kell nézni egy kicsit… MGP

Résztvevők: Budai István-Suzuki Freewind Csupor Erik-Honda AfricaTwin Ortner Endre-Yamaha Diversion Molnár Gábor Pál-Honda AfricaTwin Levélcím: gaborterv@netposta.net


Molnár Gábor


Az anyag – és más írások képekkel a következő oldalon


http://www.nexus.hu/mgp


A szerző írásai Az Útikalauzban

Molnár Gábor: Karácsony Zakopaneban – 2001

Molnár Gábor: Motorral Ausztriában – 2000

Molnár Gábor: Motorral Spanyolországban – 2001


A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet   – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Légy te az első hozzászóló a(z) "Molnár Gábor: Motorral Spanyolországban – 2001" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár