Palásti László: Kréta 2000 – őszelő


Palásti László: Kréta 2000 – őszelő


Mivel alapvetően lusta tipus vagyok, nyaralás + görög körútra fizettük be egy olyan irodánál, akik arrafelé otthon vannak… :-))
Ez a gyakorlatban a következőket takarta: repülővel Krétára, ott tengerparti pihenés, majd hajóval át a szárazföldre, két nap Athénban, innen busszal a Meteorák, Paralia és Thesszaloniki érintésével haza.
Indulás: a nagy kék orosz repülő du. fél ötkor indult, tehát az első nap voltaképpen csak fél nap utazás volt. Megérkezéskor várt az idegenvezető, kiosztotta a fakultatív programok ismertetőjét és közölte, hogy eligazítás holnap de. 10.00-kor, majd busszal elvitték a gépnyi magyart a sziget különböző csücskeibe. Mi Stalisra kerültünk, ami nem rossz, csak azt nem értettem, hogy miért nem tudta ezt a budapesti iroda határozott kérdésemre sem megmondani…? Stalis vagy negyven km-re van Herakliontól keletre, kedves kis tengerparti üdülőhely egy nyüzsgő főutcával, ami a szomszédos Hersonissossal összevetve utólag határozottan nyugisnak tűnt 🙂
A szállás egy emeleti apartman volt két szobával és fürdőszobával, az egyik ablak a főutcára, a másik a tengerre nézett, így a hulláverés zaja édesdeden konkurrált az éjjel egyig shoppingoló és morajló tömeg által generált hangokkal. Ettől függetlenül lehetett aludni, mert nem volt szúnyog.
A másnapi eligazításon a már ismert (?) idegenvezető kislány nagyon kedvesen elmondta a fakultatív programok főbb jellemzőit, majd felvette a jelentkezéseket. Szinte mindenkinek akadt megfelelő program, bár egyes utak ütötték egymást – igaz, aki egy hétig marad a szigeten, az végig tud mindent próbálni, csak győzze zsebbel, meg lábbal. Mi hármat választottunk ki, mert az eligazítás napja eleve kiesett és az elutazás napját sem lehetett betáblázni. Így végül ez a két nap maradt a fürdésre, ami talán kevés volt, de hát kompromisszumokat is kell kötni, ha nem végtelen idő áll rendelkezésre. A tengerpart nagyon kulturált volt, tele napozóágyakkal, amit 800-1000 gdr-ért (2 ágy + napernyő) lehetett egész napra bérelni. A víz állandóan hullámos, de tiszta és homokos az alja. Valaki azt mondta, hogy ez mesterséges homok, mert egyébként Kréta partjai köves-kavicsosak – nem tudom, a túlsó (déli) oldal valóban köves volt. A vízben egyébként semmilyen kagylót, vagy csigát, de sünt is csak nagyon elvétve találtam és halak se jöttek, pedig beúsztam a mélyvízbe is rendesen. A parton a szokott kínálat: banáncsónak vontatástól az ejtőernyős motorcsónakig (10e gdr/fő, ill. 18 e gdr/pár) – ezt nem volt szívem ennyiért kipróbálni  :-((
Nos, a három program: Aqua plash
Az egyik befizethető program a hersonissosi vizipark, ami az én nagy meglepetésemre a hegyek közötti völgyben feküdt…. A belépésnél adtak az embernek egy vízhatlan papír-karkötőt, amin volt egy szám – a továbbiakban ezt a számot írták fel minden fogyasztásnál, és csak a kijáratnál kellett fizetni (vigyázat: ha elhagyod, az 10,000 gdr). Maga a park nagyon impozánsan tiszta, füves, elég nagy területen fekszik, de mindenhova tettek valamit, amin négyévestől kezdve nagypapáig el lehet csúszkálni, vagy hajókázni. Van 320 m hosszú csúzda, csövek, amikben gumikerékben ülve csúszol le és közben fények gyulladnak fel (black hole), 80m hosszon 25m-t ejtő kamikaze-csúzda, bob-imitáció és olyan cső, ahol az arcodba csapódó permettől vakon mész le (kb 10 sec-alatt, levegő minimális). Mindenhol vizimentőszerű felvigyázók vannak, akik kedvesek, de határozottak és kordában tartják a tömeget. Kis gyerekkel vétek kihagyni – mindazonáltal a tizenegy éves fiam a felét se próbálta ki, én viszont nagyon élveztem. Santorini
A szigetlátogatásokat egy hajótársaság szervezi. Maga a hajó (Kalippe) Heraklion kikötőjéből indul reggel hétkor. Mi ide is az utazási iroda szervezésében mentünk, így 18,500 gdr volt az út/fő, gyerek a felét fizeti; ebben benne van a transzfer is a szálláshelyről. A hajón kaptunk reggelit és vacsorát; nem volt egy gasztronómiai csoda, de jól lehetett lakni, ha valaki akart. Maga a hajóút 4,5 óra oda, ugyanannyi vissza, tehát este tíz előtt nem ér vissza a hajó Krétára – ezzel számolni kell és nem árt vinni egy könnyű pulcsit, bár napközben cipelni nyűg…
Santorinin érdemes kiszállni az első megállónál (buszos körút befizethető a hajón 6,500 gdr-ért) és kőrbemenni a szigeten. A hajó ugyan továbbmegy Firába, de akkor az ember kihagyja a két másik várost, Ia-t és Pyrgost.
A buszos kirándulás első célpontja Pyrgos, ami a fennsikon fekszik, távolabb a tengertől és a harangtornyai miatt érdemes megnézni – na meg „felvezeti a kiklád stilust, ami már itt is dominál, de igazán a két másik városban teljesedik ki. Innen tovább megy a busz Fira érintésével Ia-ba, ami minden Santorinit ábrázoló képeslap fő témája, a kalderát övező sziklafal tetejéről belül „lefolyó” házakkal, a kék kupolákkal és a csodálatos háttérrel. Állítólag a legszebb a naplemente – de azt nem tudtuk megvárni.
A buszozás a fővárosban, Firában fejeződik be. Ez egy kisváros, ami a sziklafal (250 m magas) peremére épült és hihetetlen panorámával jutalmazza az idáig eljutott, már kellően elcsigázott utast. Feltétlenül végig kell menni a főutcáján és nem szabad megijedni a kikötőbe levivő szamaraktól sem; nagyon urai a meredek lépcsőknek (600 elnyújtott lépcsőfok) és ami fő: nem szmártrágyában tapos az ember egy fél órát, hanem ül a csacsi hátán, miközben az flegmán lavírozik a szétrebbenő turisták között… 🙂
Innen nagyjából vége; a hajó horgonyon áll a nyílt vizen, mert a fővárosnak nincs kiépített kikötője és kishajók bonyolítják a beszállást. El lehet még egy fél órát gyönyörködni a fenséges látványban, majd a hajó kiúszik a nyílt vizre, és csak a képek maradnak… Fel kell rá készülni, hogy minden iszonyú drága, mert maga a sziget enyhén szegény és a turisták jelentik a fő bevételt. Annyira nincs semmijük, hogy még a vizet is tartályhajókkal szállítják a szárazföldről. A pisztáciájuk viszont finom… 🙂 Sziget túra
Heraklionba nem mentünk be, de nem bántam különösebben, mert első blikkre nem szép város. Tőle kb. hetven km-re nyugatra van Rethymno, ami már impozánsabb, bár nem kell tőle sokat várni, mert nagyságban cirka Vác felének felel meg. Van régi városmagja, és kész. Innentől délnek fordulva hamarosan feltűnnek azok a prospektusokból ismert kopár hegyek, amik oly jellemzőek Krétára. Semmi erdő, csak magas hegyhátak, mészkősziklákkal . fő tevékenység az olajbogyó és a kecsketartás. Ehhez kapcsolódik az út egyik legnagyobb élménye egy kis faluban (Spili) El Greco szülőfaluja mellett: a mézes diós joghurt. Fölözetlen kecsketejből készítik, ezért a joghurt állaga szilárdabb a mi tejfölünknél is és egészen elképesztően krémes … feltétlenül ki kell próbálni, ha valaki arra jár – mi ettünk utána Athénban is, de az meg sem közelítette az ittenit!
Az út egy szurdok mellett vezet el, ami ugyan nincs akkora, mint a Samaria, de le lehet menni kétszázötvenvalahány lépcsőn a mélyére, ahol van egy klassz kis vízesés, meg egy Szt. Miklós kápolna. Külön érdekesség, hogy az egész völgy illatos, mert a szúrós akármiken kívül a fő növényzet zsályából, kakukkfűből és oregánóból áll. A völgyben folydogáló kis patak már a Libiai-tengerbe ömlik Prevelinél, ami minden általam olvasott leírásban csak a két kolostora okán van említve, de mostanában kezdték kiépíteni a strandját  a folyócska torkolatánál fekvő pálmaliget körül. Ide négyszáz lépcsőn lehet lejutni a parkolóból, bár arrébb láttunk kocsikat a parton, tehát biztos van valami más út is. A tenger teljesen mozdulatlan volt, mikor mi ott voltunk és külön érdekes volt az édes- és sós víz keveredése, az eltérő hőmérsékletek, ízek, stb.. A fenék kavicsos, a víz szokás szerint kristálytiszta. Innen még átmentünk a szomszédos üdülőhelyre, ahol semmi olyat nem láttunk, ami indokolta volna ezt a kitérőt, de hát a túraszervezők útjai kifürkészhetetlenek…
Utána indultunk visszafelé, ekkor álltunk meg a fenti szurdokban, aztán csak buszozás… A Kazantzakis nevezetű nagyobb komppal hagytuk el Krétát (a névadó igen népszerű és termékeny író volt a múlt században, akit egyházellenes hangvételű írásai miatt nem engedtek temetőbe temetni a felháborodott papok) és röpke tíz órai eseménytelen éjszakai hajókázás után értünk másnap reggel Athénba. Itt elsô programként összevártuk az összes görög szigetrôl érkezô körutast, amíg meg nem telt az emeletes Neoplán busz, majd elvittek egy Athén központjának szélén fekvô kis szállóba, ami engem leginkább olvasmányélményeim garnijaira emnlékeztetett, de azért ki lehetett birni, bár pl. a lift csak félig nyitott belsô ajtóval volt hajlandó közlekedni. . . Az ablakunk a Görög Kommunista Párt székházára nézett, ahol igen intenzív tevékenység volt és senkit nem zavart a házfalon kivilágított méteres vörös sarló és kalapács. . .
Természetesen felmásztunk az Akropoliszra (2000 gdr belépô!!), és konstatáltam, hogy mennyire profi módon tudják fényképeken prezentálni a mutogatnivalót. . . mindenhol turisták százai, akik egymást fényképezgetik, de nem egy nagy durranás. . .
Erdemes viszont elmenni a Régészeti Múzeumba (szintén 2000 gdr belépô!!), ahol kis szerencsével az ember nyugodtan (és klimatizáltan) meg tudja nézni a legtöbb minden sarkon kapható másolt szobrocska eredetijét és még sok minden mást is.
Ugyancsak megéri este felmászni – illetve fellanovkázni – az Akropolisszal szembeni kilátóhoz, ahonnan nagyon szép kilátás nyílik az egész városra – ameddig a szem ellát, mindenhol fények és nyüzsgés.
Másnap délután elbuszoztunk (külön program volt, nem az út része) a 70 km-re fekvő Seunion szirtfokhoz, ami arról híres, hogy a mondák szerint innen ugrott a tengerbe Aigeosz király, mikor meglátta a Kréta felől hazatérő Thészeusz hajóján a slamposságból fennhagyott fekete vitorlákat. Most egy Poseidon-templom romjai találhatóak a szirten – hihetetlenül fotogén a dolog, és érdemes estig várni, mert gyönyörű a táj a naplementében.
Utána vacsoráztunk egy aránylag elfogadhatót a régi agórán, ahol egymást érték a vendéglôk és különféle árengedményekkel igyekeztek magukhoz csalogatni a vendéget. Menükbôl lehetett válogatni – ez volt árban a legkedvezôbb – és volt vagy nyolcféle; mindben szerepelt görög saláta és desszert (gyümölcs, vagy mézes joghurt), meg egy húsétel; mindez 2300-4000 gdr között, ami voltaképpen baráti ár. . .
Athén amúgy nem tetszett különösebben: piszkos betonrengeteg, kaotikus közlekedéssel, elszórtan slép épületekkel, de semmi megkapó, egységes hangulattal. Túl nagy (5,5 mio lakos) és nekem már kissé “pongyola” – de hát ez egyéni dolog.
Két napot töltöttünk Athénban, de elég volt. Biztos lehetne hetekig kószálni benne és szisztematikusan bemenni minden Baedecker-helyre – most nem ez volt a cél.
Hosszú buszozás után (keresztül a thesszáliai síkságon) jutottunk el a Meteorákhoz. Nézzétek el nekem, hogy megint a hasamra gondolok: a Kalamata elôtti útszéli fogadóban ettem életem eddíg legrosszabb musszakáját, de a gyerekek se jártak jobban a sült csirkével!! Ezek után jöttek a hegyek, amik feledtették a kulináris viszontagságokat. Hátha valaki nem tudja: a Meteorák voltaképpen egy sziklák tetejére épített kolostor-csokrot takar, ami mintegy nyolcszáz év alatt nyerte el a mai formáját. Eredetileg az Athos hegyi kolostorköztársaságból kivált szerzetesek alapítottak a sziklán egy monostort, aztán ezeknek az okosabb és önállóbb tanítványai mind megcsinálták egy-egy másik sziklacsúcson a rnaguk kis közösségét, ami aztán fejlôdött, virágzott, elenyészett. . . fénykorukban húsznál is több kolostor volt a tömbben, mára már csak valami tizenhárom m?ködô maradt. Az építkezések több évtizedig tartottak, mert minden építôanyagot kötélen kellett felcsigázni az esetenként több, mint száz méteres magasságba (csigák maradványait ma is látni, bár már nem használják, csak lokális kisegítô célokra). A turizmus fellendülésével kiépültek a közlekedô utak, így ma már busszal is közel lehet menni a kolostorokhoz, de azért pár száz lépcsô megmászásával általában nem árt számolni. . . A kolostorokban szabad videózni és fényképezni az épületeken kívül, de ahol a bejáratnál kint van a tiltó piktogramm, azt nagyon komolyan kell venni, mert kiszedik a filmet a gépbôl, sôt ha nagyon felmérgesednek, akkor még rendôrt is hívnak a felügyelô apácák, ill. barátok!
Külön érdekesség még a börtönszikla, ahova a különösen nagy b?nt elkövetett rendtársakat száműzték: ez egy kb. egy négyzetméternyi kis farács-ülôke a szikla falára akasztva, ahova egy pallón beengedték a delikvenst, aztán az elkövetett vétség súlyától fúggôen vagy érte mentek, vagy sem. . . akkor aztán vagy ugrott, vagy az éhségtôl szédült le. . . 🙁 Elhagyva a Meteorákat átbuszoztunk a már ismert thesszáliai síkságon és sötétben értük el a Denghi-völgyet, ami az örök ijúság forrásáról nevezetes, no meg innen lehetett volna látni az Olimposz hegyét, amit csak a múlt század elején másztak meg elôször. Késô éjjel értünk el az utolsó szálláshelyre, Paraliára, ahol hihetetlen éjszakai élet folyt még fél kettô fele is, nyitva volt minden bolt és utcahosszan lehetett földig érô bundát venni, ami biztosan jó üzlet lett volna, mert hazafelé a szerb határôr elsô kérdése az volt, hogy hány bunda van a buszon. . . Paralián csak aludtunk és reggeliztünk, de ha ilyen lett volna a szállás és az ellátás Athénban, isten bizony egy szavam se lett volna, úgyhogy a hely elô van nálam jegyezve. . . 🙂
Reggel indultunk tovább Thesszalonikibe, ami az utolsó állomása volt utunknak. Ez egy másfél millió, nyüzsgô kikötôváros és sokkal jobban tetszett Athénnál, bár a tisztaság nem az erôs oldaluk nekik se. . . Érdemes ellátogatni a bazárba, ahol rengeteg halas, zöldséges, meg efféle van, bár iszonyú sok üzlet csak turistáknak való bóvlit árul. Van a városban pár római kori emlék, Galérus (?) császár is itt van eltemetve, szép parkjai és sétálóutcái impozánsak. Végig lehet sétálni a tengerparton a Fehér toronytól a centrumig, és fel lehet menni a középkori várba, van egy szép bizánci katedrálisuk is – bár a gótika és a reneszánsz után nekem szegényesnek és igénytelennek tűnt építészetileg. Ezzel vége is volt a görög körútnak; átbuszoztunk a kietlen és hihetetlenül szegénynek látszó Macedónián, ahol ugyanolyan kopár hegyek vannak, mint Krétán (hja, az ókori hajóépítés. . . ), majd a sötét Szerbián. ahol sörök fejében a rendôrök nem igazán haragudtak a gyorshajtásért. Thesszalonikiben 38 Celsius volt, mikor délután indultunk, reggel nyolckor Budapesten 12 fok és szakadt az esô. . .
A Jorgoszra egy szavam se lehetett; minden programukat becsülettel csinálták, idegenvezetôik felkészültek, kedvesek és elôzékenyek voltak mindvégig. Az iroda is csak azután ment csôdbe, hogy minket fórsriftosan hazahozott, a magyar ôszbe. . .


Palásti László


A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet  – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Légy te az első hozzászóló a(z) "Palásti László: Kréta 2000 – őszelő" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár