Perger József: Pelion-félsziget, Skiathos, Meteorák, Delfi, Olimpia, Epidaurosz, Mükéné,

Mivel az oldalt rövidesen bezárom, eladó az utikalauz.hu internetes domain!
Ajánlatok és érdeklődés a gyoker@utikalauz.hu címen.

Perger József: Pelion-félsziget, Meteorák, Olimpia, Mükéné, Athén… – Görögország 2008



Egy nyaralással könnyített ötezer kilométeres kirándulás tartalmas és érdekes leírása nagyon sok érdekes információval és szép képekkel


Pelion-félsziget Katigiorgisz Skiathosz Platania Kastri Argalasti Volosz Lyri Milopotamos Meteorák Delfi Olimpia Epidaurosz Mükéné Sounio-fok Athén Areioszpagosz Akropolisz Thermopülé Makrygialosz Pydna


Bemutatkozás. előzmények


Perger József vagyok. Én leszek ennek az útnak a krónikása a tervezéstől a hazaérkezésig. Javarészt én terveztem meg, készítettem elő a nyaralásunkat, ezért a legtöbb tényszerű információval én rendelkezem az útról. Viszont a nem kevés élményünk közös. Feleségemmel, Krisztával, a megismerkedésünk után nem sokkal megbeszéltük, hogy előbb-utóbb el szeretnénk jutni Görögországba. Sajnos az “utóbb” jött be, mert valamilyen ok miatt ez az út mindig elmaradt. Közel 18 év után, ebben az évben végre minden akadály elhárult, nekivághattunk – az időközben megszületett, és felcseperedett két kamasz fiunkkal (Józsi 16, Ádám 13 éves) együtt négyen – a régen várt útnak. A tervezésnél igyekeztünk a teljességre törekedni, minél több történelmi emléket felkeresni, és az Égei-tenger kínálta pihenést is szertettük volna megízlelni. Élményeimet 2008. november közepén, tehát 4 hónappal a történtek után kezdtem el írni. Ennek oka egyrészt az, hogy eddig nem nagyon volt rá időm, másrészt, tudtam, hogy nagyobb lélegzetű lesz, mert ennyi élményt néhány sorral nem lehet bemutatni.
Annyi hasznom azért lesz ebből a kései beszámolóból, hogy a történteknek volt idejük leülepedni, próbálok minél reálisabb képet mutatni az útról. Úgy gondolom egy utazásból azok az igazán fontos jó, és rossz élmények, amik ilyen távlatból is megmaradtak az ember emlékezetében.
Nyaralásunk során több mint ezer fényképet készítettünk, néhány órás videó felvételünk is van (amit még az óta sem írtunk ki DVD-re), és a fontos események időpontját, a távolságokat, jelentősebb költségeket naponta jegyzeteltem.


Előkészületek, tervezés


Térképek, útikönyv


Az utat kora tavasszal elkezdtük előkészíteni, az úti célokat, programokat, szállás lehetőségeket, és magát az autóval való utazást.
Nélkülözhetetlen segítőtársnak bizonyult az út során, az 1:750.000 léptékű Görögország térkép, egy itthon vett Pelion-félsziget térkép, egy tartalmas, frissen lezárt, és nem túl olcsó útikönyv, valamint az IGO navigációs rendszer.
Az előzetes kalkulációknál, mások tanácsát megfogadva, az autópályát választottam, még ha költségesebb is lesz, de élvezhetjük majd annak minden előnyét.


Programok, pihenni és minél többet látni


Minimum céloknak a tengerparti pihenés mellett, (vagy után) a Meteorák, Athén, és Delfi, felkeresését tűztük ki. Fentiek mellett, egy bővített változatban jó lett volna eljutni Epidauroszba és Mükénébe is. Ebben az országban a távolságok nem elhanyagolhatók, ezt meg is tapasztaltuk. Nyitva hagytuk a nyaralás második felének programját. A helyi körülmények és lehetőségek figyelembe vétele (és kedvünk) alapján majd a nyaralás közben döntünk a továbbiakról.
14 naposra terveztük a nyaralást, úgy gondoltuk, talán bele fog férni minden.
Közlekedési eszközként a program viszonylagos egyedisége miatt a személyautó jöhetett csak számításba. Sajnos másik társaság nélkül, egyedül vágtunk az útnak, így ennek minden hasznos, és hátrányos tulajdonságát élveztük.


A szállások helyének kiválasztása


Eredetileg olyan települést próbáltam szálláshelynek keresni, ami a tengerparton van, viszonylag csendes, ideális a pihenéshez és ahonnan csillagtúraszerűen egy-egy napos kirándulásokkal ellátogathatunk az eredetileg tervezett helyekre, tehát a Meteorákhoz, Athénba és Delfibe.
Sok szépet és jót olvastam ezen az oldalon is Makrygialoszról, eredetileg ide terveztem az út első, pihenős részét, de túl északi fekvésűnek találtam a többi, innen főképp délre fekvő célpontunkhoz képest.
A keresésnél rá kellett jönnöm, hogy az ország tagoltsága és a nagy távolságok miatt egy bázis helyről nem célszerű bejárni a fenti helyeket. Ha mégis, akkor céljainkat, sok idővel fölösleges és fárasztó utazással, fél nyarunkat a kocsiban töltve tudjuk csak elérni. Így a több szállásos változat mellett döntöttünk.
Egyik barátom kollégájától kaptunk kedvet a Pelion-félszigethez (a görögök Pilio-nak írják), ők már 15 éve járnak oda. A kedvet elsősorban az adta nekünk, hogy – elmondásuk szerint – ez a régió egyrészt a külföldi turisták által még nem ismert, másrészt sokkal érintetlenebb a természet, és alapvetően csendesebb, mint más felkapottabb helyek.
Így első szállásunkat ide terveztük. Az Interneten bőséges választék volt, végül előzetesen 8 éjszakát foglaltunk le a félsziget csücskében lévő Katigiorgiszban (a görögök Aigosz-Georgios-nak is hívják). Az ár barátságosnak tűnt, 3+1 személyes stúdió apartman tengerre néző terasszal, klímával 50 Euro/nap. Innen terveztük kirándulásunkat a Meteorákhoz és először Athénba és Delfibe is.
A többi úti cél bejárásához útitervet készítetünk ugyan, de szállást nem foglaltunk előre. A nagy távolságok megtételéhez szükséges, és a tervezett műemlékeknél eltöltendő időt nem tudtuk előre pontosan megbecsülni. Így könnyen csúszhattunk volna a lefoglalt szállással, viszont átrohanni, letudni mindent nem akartunk, ha már ilyen sokat vártunk erre az útra. A Peloponésszoszi-félsziget észak-keleti partvidékén a Korinthoszi-öböl partját véltem ideális második szállásnak, ahonnan viszonylag minden hátralévő úti célunk könnyen elérhető lesz. Aztán mégse így lett, de erről majd később.
Természetesen az előkészületek során, ezen a honlapon lévő írásokat is elolvastam, és nagyon sok hasznos információhoz jutottam, amit ezúton köszönök a szerkesztőnek és minden szerzőnek.


Védőoltások


Sokat dilemmáztunk a hepatitisz “A” és “B” elleni védőoltás szükségességéről, végül mellette döntöttünk. Nem olcsó dolog, de úgy voltunk vele, hogy így kisebb rizikóval mindannyian fogyaszthatjuk majd a tengeri herkentyűket, és életünk hátralévő részére védettek leszünk.


Élelmiszerek itthonról


Élelmiszerből főleg felmelegíthető készétel konzerveket, levesporokat vittünk. Ki akartuk próbálni lehetőség szerint az aktuális helyi ételeket, de nem akartunk csak erre hagyatkozni. Ha van az embernél némi tartalék élelem, nagyobb biztonságban, érzi magát. Betároltunk még az útra száraz kekszeket és müzli szeleteket. Ezek jók az éhség ellen, ha nincs mód nagyobb étkezésre, nem olvad el a melegben. 4 karton 1,5 literes ásványvizet is bepakoltunk.


Az utazás


0. nap (07. 19.)
2008. 07. 20-án este 22 órakor indultunk Dömsödről. A VW Passat kombink meglehetősen megpakolva kezdte el falni a kilométereket. Egész úton én vezettem. Kissé fárasztó volt ugyan, de jó volt a társasság, és a termosz kávé is segített.
Az esti indulást azért tartottuk szerencsésnek, hogy másnap minél kevesebb időt kelljen a nagy hőségben valamelyik határ (ok) előtt várakozással töltenünk.
Éjfél előtt néhány perccel értünk Tompára, ahol még tankoltunk, amennyi belefért, aztán néhány perc alatt magunk mögött hagytuk Magyarországot. A szerbiai utazás simán ment, mindenhol annyit fizettünk, amennyit az előttem szólók jeleztek. Euróval fizettünk, nem bajlódtunk a pénzváltásokkal, ezt ajánlom másoknak is.
Hajnali 4 óráig meg sem álltunk. Ekkor érkeztünk meg a Belgrád után kb. 80-90 km-re lévő nagy autós pihenőig. Otthonról idáig 402 km-t jöttünk. (A görög szállásunkig megtett utazást magyar idő szerint jelzem.) Jól esett egy kis pihenés, fél hatig aludtunk.


1. nap Odaút Katigiorgiszig (07. 20.)
Reggel a világosban vettük csak észre, hogy milyen sokan választották még rajtunk kívül ezt a helyet pihenőül. (A ruházatuk alapján többségük muzulmán lehetett.) Kis tisztálkodás, néhány falat evés-ivás után folytattuk az utat.
Délelőtt 10 óra 05-kor értünk a szerb-makedón határhoz (pontosan 700km-t jöttünk eddig), ahol bő másfél órát araszoltunk, mire átjutottunk. A sor nem volt 150-200 m-nél hosszabb, csak az eljárás volt lassú (állítólag minden belépő útlevelét beszkenelik).
Makedóniában az autópályáért szintén Euróval fizettünk. Mindenhol korrektek voltak velünk, annyit kértek, amennyit e lapon olvastam, és mindenhol kaptunk blokkot is. A kapukon kívül nem álltunk meg sehol sem. Szépen faltuk a kilométereket, du. 3 óra 30 körül értünk a görög határhoz. Az átlépés gyors volt, csak az útleveleinkbe néztek bele. Az úton végig, de a szerb és makedón szakaszokon különösen ügyeltem a közlekedési szabályok, elsősorban a sebesség korlátozások betartására. Talán ennek is köszönhető, hogy sehol nem volt dolgunk rendőrökkel. Illetve egyszer makedón területen megálltunk információt kérni tőlük, de ők is készségesek voltak
Az Olimposzi-Riviéra mellet egy nagyobb pihenőnél megálltunk egy bő fél órát étkezni és egyéb dolgaink miatt, majd folytattuk utunkat Volos felé. Volos a régió, Magnézia tartomány központja. Eddig tartott mai utunk az autópályán. Innen már a félszigeten haladtunk a még 64 km-re lévő célunk felé, ami a félsziget túlsó végén volt. Kálmán, aki kedvet adott nekünk ehhez a tájhoz, előre megmondta, hogy ez a 64 km másfél óra hosszú lesz. Itthon még kicsit kételkedtem benne, de igaza volt.(Mégis csak ő jár erre már 15 éve!) Az út végig szűk, nagyon kanyargós vonalvezetésű szerpentinen visz, 1200-1400 m magas hegyek között. Védőkorlát gyakorlatilag sehol sincs!
Katigiorgisz előtt kb. 20 km-rel megálltunk egy kis falu benzinkútjánál tankolni, egyrészt már több mint 1000 km-t jöttünk a magyar határ óta, másrész érdeklődni próbáltunk mennyire van még a szállásunk. A benzinkúttól rossz irányba indultunk el, és néhány méter múlva begördültünk a falucska központjába egy pici térre, ami gyakorlatilag egy kiszélesedett zsákutca volt. A padokon üldögélő helyi öregeknek volt szerencséjük megtekinteni bennünket, miközben üggyel-bajjal megfordultunk a szűk helyen.
Mire megérkeztünk Katigiorgiszba szépen bealkonyodott.(19 óra 30 volt már ekkor, még mindig otthoni idő szerint, most már tényleg át kéne majd az óráinkat állítani.)
Összesen 21,5 óra telt el az elindulásunk óta, háztól-házig 1220 km-t jöttünk.
A szállásadóink (egy görög család) készségesek és rugalmasak voltak velünk, bár kommunikálni kissé nehézkesen tudtunk. A család mindhárom férfi tagját (apa, fia, nagypapa) Alexandrosznak hívták (így sokszor nem tudtuk melyikről van szó, magunk közt csak idős, középkorú, vagy kis Sanyinak neveztük őket), és csak a 16 év körüli fiú beszélt valamelyest angolul. (Az egyik helyi éttermet is ők működtetik.)


Egy nyolc lakrészes kétszintes apartman ház földszintjén laktunk. Első benyomásra tetszett a szállásunk, de a környéken aznap már nem nézelődtünk, mert egyrészt besötétedett, másrészt nagyon elfáradtunk a hosszú út során.



A szállásunk



A kikötő


2. nap Katigiorgisz-Agria (07. 21.)
Ezt a napot nagyrészt pihenéssel töltöttük. Belaktuk a szállásunkat, melyről hamar kiderült, hogy ez a stúdió igazából három főnek kényelmes. Tetszett a gyakorlatban megvalósított energiatakarékos szemlélet. Lakrészünk külső nyílászáróin nyitásérzékelők voltak, és ha bármelyik ajtó, vagy ablak nyitva volt, akkor blokkolta a klíma működését.
Közvetlen környezetünket azért felfedeztük, és rögtön megtapasztaltuk, hogy milyen kellemes helyen is vagyunk. A tenger szintje fölött kb. 30 m-re állt a ház, amelyben laktunk. Az épület előtt kb.15 m-rel kezdődött a sziklás meredek part. Még jó, hogy felül fák, bokrok szegélyezték, különben könnyen lepottyanhatott volna az odamerészkedő. Teraszunkról a kilátás csodálatos volt az Égei-tengerre. A tőlünk balra, kb.150 m-re lévő kikötőre, strandra és a velünk szemben kb. 3-5 km-re lévő Skiathosz sziget nyugati partjára.
A vízhez egy enyhén lejtős, virágokkal és fákkal övezett járdán juthattunk le. A parton három kisebb étterem és egy vegyesbolt volt szorosan egymás mellé építve. Itt található a falu pici temploma is. Ez egy annyira kicsi falu, hogy összesen 8-10 üdülőház, és talán ugyanennyi helyi lakosok által lakott épület alkotja, melyek viszonylag elszórtan vannak egymáshoz képest.
Ez a helység, a szó szoros értelmében vett halászfalu, a helyi halászok bárkáikkal a kikötőből indulnak este, és érkeztek meg reggel a halászatból. Ott javítják a hálóikat, és ott adják el a helyi vevőknek, vagy a távolabbi éttermeknek a kifogott halat, rákot, polipot.
Naponta befut néhány vitorlás hajó esetleg motorcsónak, alkalmanként kisebb kiránduló hajó is. Az így érkező 30-40 turista ilyenkor megszállja az éttermeket, majd 1-2 óra elteltével továbbállnak.
A kikötő és a strand egy öbölben van, ami 200 méter széles lehet. Egyik (partról nézve bal) oldalról kőgát védi.
A fürdésre kijelölt part 50 méter hosszú lehet, ami nem túl nagy, de a fürdőzőktől soha nem volt zsúfolt, így nekünk éppen megfelelt. A víz lassan mélyülő, tiszta, és ami a legjobb, hogy kellemes meleg is. Az öböl jobb oldalán, a magas part alatt sziklák vannak, amelyekre kiúszva jókat napoztunk.
A “házunktól” néhány méterre, a parthoz vivő ösvény mentén, van egy kb. 4×10 m-es édesvizű úszómedence vízforgatóval, éjszakai fényekkel, napernyőkkel, nyugágyakkal. Ha nem lett volna, meglettünk volna nélküle, de így kipróbáltuk, tetszett.
A hely külföldiek által olyannyira nem látogatott, hogy a 8 napos ottlétünk alatt görögökön kívül mindössze egy barátságos belga családdal találkoztunk, valamint utolsó nap érkezett egy francia család.
Az éttermek kivételével, (ahol még éjfélkor is zajlott az élet), csendes nyugodt helyre leltünk. A táj és a körülmények bőven kárpótoltak bennünket a 64 km szerpentinért.
Délután ismét a kocsiba merészkedtünk, és elmentünk Agriába (Ez a város természetesen nem azonos Egerrel). Miért is mentünk? Hát persze, hogy bevásárolni. Egy csomó ételt vittünk magunkkal otthonról, de a helyi dolgok, az itteni dinnye azért egészen más! Agria majd 60 km-re van visszafelé Volosz irányába, és a félsziget egyetlen gerincútján közelíthető meg. Maga a Pelion(Pilio)-félsziget nagyjából észak-dél irányú, valamivel nagyobb lehet, mint a mi Csepel szigetünk, csak kifli alakú. A kifli belő íve (nyugati part) egy öblöt fog közre a szárazfölddel (Pagasztikosz-öböl).A kifli külső íve keletről az Égei-tengerrel határos. A félszigeten, mint egy szimmetria tengelyt képezve húzódik végig a Pelion-hegység, gyakran 1000 méter fölötti hegyeivel (a legmagasabb 1550 m magas). A partvonal mindkét oldalon egyaránt meredek sziklás, ezért az utak a hegyek között a szerpentineken vezetnek. Így két szomszédos vízparti település, amely a partvonalon egymástól csak 2-3 km messze van, közúton kb. 8-10 km hosszú úton közelíthető meg. Az utak keskenyek, de általában jó minőségűek, viszont védőkorlátok még a több száz méter mély szakadékoknál sincsenek. Aki vezet, annak nem sok ideje van nézelődni, mert a fentieken túl még arra is kell vigyázni, hogy a szemben jövőkkel nehogy összeütközzünk frontálisan. A helyiek előszeretettel vágják le a kanyarokat és jönnek a mi oldalunkon velünk szemben. Sokszor a szívbajt hozták ránk.



Nagyobb térképre váltás


A táj, a panoráma viszont csodálatos. Minden zöld és szinte érintetlen, nem kopár, mint a Peloponésszoszon. Még a mesterségesen ültetett, gyakran matuzsálemi korú olajfa ligetek is észrevétlenül belesimulnak a tájba. A magasabban lévő részekről szépen be lehet látni a térséget. Egy olyan pontot is találtunk, ahonnan a félsziget mindkét partja látható.
Hazaúton megálltunk Argalastiban, egy barátságos, szolidan berendezett és családias hangulatú falusi tavernában vacsorázni. Az árak is elfogadhatóak voltak, a négy főétel, két nagy saláta, és a négy üdítő 36 Euróba került. A végén természetesen kaptunk ajándék desszertet is. Többször ettünk itt, de külföldiekkel egyszer sem találkoztunk, viszont a második alkalommal, a személyzet már ismerősként üdvözölt bennünket.

3. nap Katigiorgisz (07. 22.)
Egész nap lazítottunk. Átadtuk magunkat a dőzsölésnek, fürödtünk, napoztunk, nagyokat ettünk és sokat aludtunk. Talán most jött ki rajtunk az ide út fáradtsága. Este kipróbáltuk a parton lévő egyik éttermet, a négy főétel, a két saláta, három üdítő és egy üveg Mythos sör itt is 40 Euróba került.


 


4.nap Meteórák: (07.23.)
Ezen a napon a Meteorákhoz kirándultunk. Természetesen az egyetlen úton Voloson keresztül ki a félszigetről, majd onnan autópályán Larissáig. Larissától Trikalán keresztül Kalambaka érintésével a kolostorokig. Trikala környékén megálltunk egy benzinkútnál, bekaptunk egy-egy melegszendvicset. Itt ráleltünk egy szuper jó, részletes Pelion-félsziget térképre, amit mindjárt meg is vettünk. A közel 200 km-t gyorsan letudtuk. Megfogadtuk mások tanácsát, kettő kolostort a Nagy Meteorát és az Aija Ruszánu női kolostort látogattuk meg. Szerencsénkre egyik helyen sem volt rajtunk kívül sok látogató. Lenyűgözően szép a természet által kialakított táj, és csodálatos az ember, aki megvetette lábát itt is, még ha oly sok kitartásába és fáradságába is került. A Nagy Meteora kolostorban különösen tetszett nekünk a XVI. sz.-ból fennmaradt és berendezett konyha és ebédlőterem és a gyönyörűen díszített templom. A női kolostorban ámulatba ejtett bennünket a néhány négyzetméternyi üde, fűvel és virágokkal díszített, gyönyörűen gondozott kertecske. Ott még ma is használják teher szállítására a csörlős emelőszerkezetet. Bárhonnan és bármerre tekintettünk, felejthetetlen élményben volt részünk. Ha tüzetesen nézelődtünk, könnyen megleltünk egy-egy kolostor romot, vagy csak egy-egy néhány négyzetméter nagyságú félig fedett sziklapárkányt, amely valamikor szintén lakhelyül szolgált Isten szolgáinak. Ezekre a helyekre hogyan jutottak fel a szerzetesek, számunkra örök rejtély marad, hiszen a látványba is beleszédültünk.



Az Aija Ruszánu női kolostor



Szomszéd kolstor a Nagy Meteorából


5. nap Katigiorgisz:(Platania, Kastri) (07. 24.)
A nap nagy részét pihenéssel, strandolással töltöttük, majd délután Krisztával elautóztunk a kb. 25 km-re lévő Platániába megérdeklődni, holnap mikor indul onnan hajó Skiathos szigetére.
A hajó, mint megtudtuk, 9-kor indul, és fejenként 20 Euróba kerül a retúrjegy. Hazafelé kis kitérővel útba ejtettük Kastrit (nem kellett volna). A parton mindent homok borított, strandolásra kiválóan megfelelt. A kemping kerítésénél leparkoltunk, majd kicsit szétnéztünk. Indultunk volna haza, amikor megfordulás közben pillanatok alatt beásta magát kocsink a liszt finomságú homokba.
Később kiderült, hogy szilárd burkolatú út csak a kemping kerítése mellett volt, amit szintén néhány centi vastag homok borított, és ez minden átment nélkül folytatódott a strand homokjában. Pillanatok alatt ott termett négy, a strandon addig tollasozó fiatal görög amazon, hogy segítsen kitolni a kocsit. Sajnos, a hajtott kerekek alá tett gumiszőnyeg sem segített, mert a kocsi orra egyszerűen felült. A lányok mondták (hárman angolul, egyikük németül beszélt), van egy kis terepjárójuk, majd azzal hátulról kötéllel kihúzzák a kocsit. Így sem sikerült. A zajra kijött a kempingből 2-3 német srác segíteni. A lányokkal és a feleségemmel együtt körbefogták a kocsi elejét, majd a Suzuki Jimmy hathatós segítségével kievickéltünk a “partra”. Közben jócskán bealkonyodott, volt mit megköszönnünk a lányoknak. Ha egyedül lettünk volna, és a kemping sincs ott, (no meg a lányok) akkor ott tölthettük volna az éjszakát.


6. nap Skiathosz: (07. 25.)
Úti célunk Skiathos, a mindössze 48 négyzetkilométer nagyságú sziget, melynek partját a teraszunkról is láthattuk.
Platániából egy 40-50 fő szállítására alkalmas, szebb időket is megért hajóval indultunk el, talán 20-an lehettünk utasok. A szebb időket teljesen komolyan kellett értenünk, mert legnagyobb meglepetésünkre a kapitány fülkéjének oldalablakairól még az “átkosból” ismert kék színű “HUNGÁRIA CASCO” öntapadós matricák üdvözöltek bennünket.
Rögtön tudtuk jó helyen vagyunk, a rég megszűnt Hungária Casco vigyáz ránk.
Mintegy félórás utazás után, kikötöttünk a sziget Koukounaires nevű üdülő helyén. Másfél órányi szabad programunk volt a továbbindulásig. A strand kellemes homokos volt, és lassan mélyült. Jót játszottunk a szép nagy hullámokkal, melyekbe a viszonylag mély vízben belevetődve métereken keresztül fuvaroztattuk magunkat a sekély partra.
De valahogy ez nem a mi világunk volt. Rengeteg volt az ember, drágább volt minden, mint eddig tapasztaltuk, még a napozó ágyakért is fizetni kellett volna.
Folytattuk utunkat a sziget székhelyére, melyet szintén Skiathosznak hívnak. Maga a városka (melynek természetesen charter gépek fogadására is alkalmas repülőtere van) tetszett volna a romantikus, apró és girbegörbe utcáival, kikötő erődjével, az erőd falára a vízpartról felkúszó hatalmas kaktuszaival. Sajnos ezt az idillt “bedarálta” az éttermek előtt álló hívogató emberek kissé erőszakos invitálása, a sok, mindenfajta csecsebecsét ránk tukmálni akaró árus és a rengeteg zajos, büdös, és sokszor veszélyesen közlekedő robogó.
Délután 5-kor indult velünk vissza a hajó Platániába. Ahhoz, hogy különbséget tudjunk tenni meg kellett tapasztalnunk ezt a helyet is. Ezért, még ha nem is tetszet minden, nem bántuk, hogy elmentünk.
Platániában vettünk egy szép nagy dinnyét, gondoltuk bevisszük hazafelé Kastriba az “amazonoknak”. Ezzel köszöntük meg a tegnapi önzetlen segítségüket. Alig találtuk meg őket a kempingben. Nagyon meglepődtek és örültek nekünk, meg persze a dinnyének is.



Skiathosz város a kikötő felől


7. nap Milopotamos: (07.26.)
Kálmán, akit az írásom elején már említetem, az indulás előtt a lelkünkre kötötte, hogy Milopotamosba feltétlenül menjünk el, mert csodálatos fekvésű a strandja, és rengeteg szép követ, és csigát, kagylót lehet ott találni.
Hát elmentünk a kb. 60km-re lévő Milopotamosba is. Oda úton, kis híján karamboloztunk. Az egyébként is keskeny út egy néhány méter hosszú, és íves viadukton még jobban összeszűkült. A szemben jövő autós úgy gondolta, levágja az ívet. Nem rajta múlt, hogy elkerültük a bajt. Ez a hely a félsziget észak-keleti részén van, itt a legmagasabbak a hegyek, így itt az utak mellett még mélyebbek a szakadékok, mint amilyenekhez eddig szoktunk. Természetesen védőkorlátokkal itt is csak elvétve találkoztunk. Rá kellett jönnünk, hogy korlátok nem puszta hanyagság miatt nincsenek, hanem egyszerűen a tartóoszlopoknak is helyre lenne szükségük, (hiszen a levegőben nem lóghatnak), viszont a hely így is borzasztóan szűkös, még két személykocsi részére is.
Milopotamos azonban kárpótolt bennünket mindenért. Az út a magas parton zsákutcaként véget ér. Az autóktól illetve az úttól kb.50-100 m mélyen, meredeken lent volt a strand, és egyik oldalról a sziklába vájt, a másik oldalon betonozott lépcsőkön lehetet oda lejutni. Az egész part 2-300 méter hosszú és kavicsos, a víz viszonylag gyorsan mélyül. Tényleg rengeteg szebbnél szebb követ találtunk (és hoztunk haza). A parttól néhány méterre a vízben áll egy kb. 10 m magas szikla, amelyről kínálta magát a lehetőség beugrálni a kristálytiszta vízbe. Ádámmal ketten kipróbáltuk ezt is. Józsinak sajnos egész nap rossz volt a gyomra, még a fürdést is kihagyta ma.
A kocsinkhoz visszakapaszkodva (szombat lévén) egy görög lakodalom szertartásába csöppentünk bele. Most vettük csak észre, hogy ahol parkoltunk, az a hely egy étteremmel szemben van. Az ifjú pár és a násznép épp akkor értek oda. A menyasszony (aki egyébként nagyon csinos volt) a parkolóban búcsú táncot járt a rokonaival. A végén a hitvesével is lejtett (legalábbis mi így értelmeztük) természetesen görög népzenére, bár nem népviseletbe öltözve.
Aztán néhány száz méterre onnan visszafelé, volt egy másik étterem is, ahonnan szintén lakodalmi zene hallatszott, és fel volt díszítve szalagokkal, lufikkal a bejárat és környéke.



Milopotamosz strandja a parkolóból



Görög esküvő Milopotamosban


8. napKatigiorgisz-(Lyri): (07. 27.)
Eljött az ide tervezett utolsó napunk. Mivel tudtuk, hogy ezután ennél mozgalmasabb időszak várnak ránk, pihenéssel töltöttük az időt. Még egyszer kiélveztük a hely adta lehetőségeket, fürödtünk, napoztunk, aludtunk. A parton 3, úton kb. 6 km-re lévő Lyribe mentünk csak el délután fürdeni. Ez a fürdőhely még kisseb volt, mint a tegnapi, de a parti meredek vörösbarna sziklafalak, és a tiszta víz nekünk nagyon tetszett. Este búcsúvacsorát ültünk (“otthon”) most egy másik vendéglőben a parton. Feleségem kívánsága volt, hogy asztalunkat a parti homokra kérjük felállítani (másokat is láttunk korábban ott így vacsorázni) néhány centire a víztől, gyertyával. Szóval csupa romantika.
Ehhez képest mire lementünk vacsorázni elkezdett csöpögni az eső, így a ponyvával fedett különálló teraszra ültünk, majd fokozódott az eső, így behúzódtunk a még védettebb féltetős terasz alá, azonban az eső most már zuhogni kezdett, még a mögöttünk a falra szerelt villanyóra körül is mindenhol locsogott a víz. Vihar nem volt, viszont dörgött, villámlott, de rendesen. Mire kihozták az ételt, már beköltöztünk az épületbe. Hát, ennyi volt a romantikus búcsúvacsoránk! Állítólag ebben az időszakban ott csak szökő évente egyszer esik az eső, hát mi kifogtuk, viszont így ezt sem felejtjük majd el.
Időközben úgy döntöttünk, hogy további programunkat a bővített verzió szerint valósítjuk meg. Józsi fiunk ötlete nyomán ezt még Olimpiával megtoldottuk. Így, egy kisebb Peloponésszoszi körút is kikerekedett az egészből.
A további útiterv az alábbiak szerint alakult:
Katigiorgisz-Delfi-Olimpia-Epidauros-Mükéné-Sounion-fok-Athén-Makrygialos.
Szállást majd ott keresünk, ahova éppen aznap eljutunk.
Eddigi utazásunk során eddig összesen 1998 km-t tettünk meg.


kép lyriben_8.jpg A Lyri strandon


9. nap. Delfi-Olimpia (07.28.)
Katigiorgiszból Delfin keresztül eljutunk még ezen a napon Olimpiába, itt majd remélhetőleg találunk szállást egy éjszakára, és másnap megnézzük az olimpiai műemlékeket.
Mivel előző nap, amit tudtunk összepakoltunk, már reggel “korán” 9 és 10 óra között útra keltünk. Így első úti célunk ma Delfi volt, indulásunktól 269 km-t tettünk meg eddig. Délután 3 óra körül értünk ide. Először a szabadtéri romokat néztük végig, majd a múzeumot.
Előzetesen otthon a fiúknak és Krisztának kiváltottuk a nemzetközi diák, és nemzetközi pedagógus igazolványt. “INTERNATIONAL STUDENT”, “INTERNATIONAL TEACHER”. A fiúkét elfogadták mindenhol, így lényegesen kevesebb belépő díjakat kellet fizetnünk, mint enélkül, ezért ezt ajánlom másoknak is. A feleségemét sajnos csak kevés helyen fogadták el, – azt mondták, hogy a Görög Oktatási Minisztérium által kibocsátott pedagógus igazolvány tulajdonosa kaphat kedvezményt -, így annak csupán az ára jött vissza.
Nem gondoltuk, hogy a jósda ilyen nagy kiterjedésű helyen van, és hogy ennyi járulékos intézménye (pl. színház, stadion) volt. Az is új volt számunkra, hogy milyen nagy jelentőségűek voltak háborús és egyéb kérdésekben az itt megszületett “jóslatok”, és mindezeket az Apolló templom alatt egy kis szűk oldalüregben tudták meg az arra hivatottak.
Miközben a szabadtéren nézelődtünk egy nagy csoport (2-3 busznyi) amerikai turistára lettünk figyelmesek. Többségük egyetemista lehetett, de volt velük sok idősebb is. A kitűzőjükről megállapítottuk, hogy a Stanford Egyetemről jöttek.
Nagy teljesítményű öntöző szórófejeket láttunk a romok között, és néhol működtették is ezeket. Gondoljuk egyrészt azért, hogy a növényzetnek vizet adjanak, másrészt nedvesítsék a területet, így csökkentve a tűzveszélyt. Érdekes volt, hogy bent a múzeum épületében engedtek bennünket fényképezni (külön engedély nélkül is), viszont a híres Kocsihajtót, csak egymagában úgy örökíthettük meg, hogy nem állhatott senki látogató a szobor mellé.
Delfiből tovább haladtunk nyugati irányba, a Peloponésszoszi-félszigetre a Patrasznál lévő hídon keresztül terveztük átjutni. 20-30 km-rel Patrasz előtt megálltunk az út mellett egy kantinánál (út menti görög büfé neve), enni valamit. Míg vártuk a szuvlakikra, kicsit szétnéztünk. Maga a büfé egy rozzant, és több irányból is kibővített lakókocsiból állt. A körülmények belül és kívül a HACCP-vel (uniós élelmiszer higiéniai előírások) még csak köszönő viszonyban sem voltak, pedig ugye ez a föld már régóta tagja az EU-nak.
A patraszi hídon kicsit sokkolt bennünket a 12 Eurós hídpénz, de belefért, illetve kényelmesebb volt, mint kompozgatni, ami szintén pénzbe került volna.
Olimpia faluba este 10- körül értünk, és az első tavernánál megálltam érdeklődni szállás után.
Szerencsénk volt, mert ők is működtetnek egy motelt az épület emeletén az udvar felől. A berendezés kissé szocreál stílusú volt, viszont tisztaság várt bennünket. 40 Euróért egy éjszakára szolidnak tűnt az ár, és este 10-kor 515 km-rel a hátunk mögött, nem is nagyon volt kedvünk tovább keresgélni.



Delfiben


10. nap. Olimpia-Epidaurosz (07.29.)
Reggel 8-kor keltünk, tisztálkodás és reggeli után búcsút mondtunk néhány órás lakhelyünknek, és elindultunk az innen 3 km-re lévő romok felé.
Itt is először a szabadtéren kezdtünk, (gondoltuk ennél csak melegebb lesz, és később a fedett múzeum megvéd bennünket a forró napsugaraktól) amit igen jól tettünk.
Fantasztikus lehetett az ókori eszközökkel és technikával itt kialakított infrastruktúra, amelynek a mindössze 5 nap hosszúságú játékok alatt, a nem ritkán 40 ezre fős nézősereget, és sportolókat, kísérőket kellett kiszolgálnia. Azt eddig is tudtuk, hogy a gimnázium szavunk görög eredetű, de hogy a fedett futócsarnokot hívták így eredetileg, azt csak most tudtuk meg. A kripta szavunkról is most derült ki, hogy a stadionba bevezető néhány tíz méter hosszú kőből készült boltíves födémű főbejáratot (kriptosz) jelenti. Természetesen lefutottuk az olimpiai stadion távját (én cipőben, és mezítláb is!!). Mit ad Isten, éppen “űztük a sportot”, amikor befutottak a “Stanfordiak”, ők is lefutották az egy stadionnyi távot. Az egyik diáklánytól kezdetleges angolságommal megkérdeztem, tegnap ők voltak-e Delfiben, mire ő válaszolta, hogy természetesen igen, erre mondtam, hogy mi is ott voltunk. Gyanús volt nekem egy német család is, mintha láttam volna tegnap őket is Delfiben, de nem kérdeztem meg őket.
A Zeusz templom maradványai is lenyűgöztek bennünket. A fedett múzeumban lévő, a Zeusz szobor készítéséhez a Feidiász mester által használt öntőforma töredékek döbbentettek rá a szobor és az azt befogadó templom méreteire. A makett nagyon jól szemléltette mekkora volt egy átlag ember a templomhoz, illetve a szoborhoz képest. Fantasztikus! És mindezt ~2400 évvel ezelőtti ember teremtette, korának akkori technikájával. Minden elismerésem ezeké az elődeinké. Érdekes volt még Miltiádész, a marathoni csata görög vezérének sisakja is, remélhetőleg az eredetit láttuk.
Utunk során itt döbbentünk rá először, hogy az ókori görög épített emlékekben legelőször, és a legtöbbet sajnos már a rómaiak pusztítottak. Ami tetszett nekik, azt leutánozták, vagy ellopták, ami nem, azt elpusztították. A Zeusz templom is az ő kezük nyomán vált romhalmazzá.
Délután 2 óra után indultunk tovább innen a félsziget keleti fele Epidaurosz felé. Nem a rövidebb, viszont a térkép alapján szinte végi szerpentines, nagyjából K-NY irányú utat választottuk. A tengerpart mellett haladtunk nagyjából dél felé Kalo Nero-ig, majd onnan először kelet, utána észak-kelet irányban Tripolin keresztül értünk el aznapi végcélunkig.



A Zeusz templom romjainál


Már vagy egy órája elhagytuk Olimpiát, amikor kezdtünk megéhezni, nem csoda, ma még csak reggeliztünk. Az út mellett, néhány kilométerenként több helyen is láttunk olyan kisebb éttermeket, melyek előtt az út szélére kirakva felülről és oldalról átlátszó fedett pultok voltak, bennük sült malaccal. Megálltunk az egyik ilyen helyen. Mindjárt jött is a nagydarab főnök, és csalogatott bennünket be. Elég nehezen kommunikáltunk, mert ő a sajátján kívül semmilyen nyelven nem beszélt, az étlapon is csak görögül volt minden. Azért valahogy megrendeltünk négy adag malacot “porkot” (ezt ő is tudta angolul), egy nagy adag sült krumplit egy görög, és egy feta salátát, és üdítőket. Amikor kihozták a saláták után a hatalmas tál krumplit is, már kezdtük érezni, hogy baj lesz. A megsütött hosszában kettévágott, és csodálatosan szépre sült malacból (mint utólag megtudtuk 70 kilós volt), hamar gyorsan egy méretes bárddal egy-egy ütéssel pillanatok alatt lenyisszantott nekünk négy szeletet.
Az ételnek töredékét sem tudtuk megenni, pedig a malac nem csak szép, hanem nagyon ízletes és puha is volt. A saláták még valahogy elfogytak, de a többi maradékot sajnáltuk volna otthagyni, ezért kértük, hogy csomagolja be, mert elvisszük. Ezzel semmi gond nem volt, miközben ettünk, volt olyan görög vendég, aki eleve elvitelre kérte az ételt. Majd 50 Eurónk-ba került ez a “pork-os kaland”. Még másnap is azt ettük (közben hűtőtáskában tároltuk), sőt a végén egy jó csomót sajnos jobbnak láttuk kidobni. Ezután nem álltunk meg sehol sem, csak “gyönyörködtünk” a kopár tájban. Nekünk valahogy a Pelion-félsziget sűrű és üde zöldje jobban tetszett. Főképp a navigációs rendszert használtuk vezetés közben, térképet csak ritkán vettünk elő egészen eddig. Már csak 15-20 km-re lehettünk Epidaurosztól, amikor a navigációs rendszerünk kezdett elfáradni. “Beküldött” bennünket aszfaltos mellék utakra gyönyörű, és szépen gondozott szőlőültetvények, majd narancsligetek közé. Aztán 4-5 km múlva megtapasztaltuk, hogy mintha jártunk volna már ma itt nem is olyan rég (mondjuk néhány perccel ezelőtt). Egy kis faluban éppen egy telek kerítését betonozó helyiek segítségét kértük. Már nem tudom milyen nyelven beszéltünk, de nagyon készségesek voltak, így (biztos, hogy nem görög nyelven értekeztünk, mivel nem tudunk görögül) elég gyorsan megtudtuk, hogy kettő Epidaurosz van. Az egyik az ilyen nevű falu, ahol pl. eltölthetnénk az éjszakát (ráadásul ez is volt hozzánk közelebb), a másik a falun túl 15 km-re lévő Epidaurosz, ami ugye a műemlék.(Csoda, hogy szegény IGO megbolondult?) Egyértelműen a falut választottuk. Közelebb is volt, másrészt este fél nyolc körül járt az idő, bár sütött a nap, de ideje volt szállást is keresnünk. Néhány perc múlva megérkeztünk a faluba. (Később a térképen is megtaláltuk a két ugyanolyan nevű helyet, csak az egyik latin, a másik görög betűkkel volt feltüntetve, így kissé megtévesztett bennünket az egész.) Volt ott egy kemping is, először ott próbáltam valami fedett hajlékot, bungaló félét keresni éjszakára, de ott csak sátorozási lehetőség volt. Pár száz méterre innen egy tavernánál megálltunk érdeklődni szállás iránt. A tulajdonos mondta, ne menjünk sehova, mert az udvarban lévő épületében van kiadó apartmanja.
Először megnéztük, és tetszett, mert eddig ez volt a legtágasabb és legkomfortosabb alkalmi lakhelyünk. Az ár kissé borsos volt, 75 Euro négyünknek az egy éjszaka, de ma is mögöttünk volt már 314 km, a tegnapi Katigiorgiszból való elindulásunk óta, pedig összesen 829 km-t utaztunk. Jó volt kényelmesen megvacsorázni, és idejében lefeküdni, aludni.


 


11.nap.Epidauros-Mükéné- Sounion-fok (07.30.)
Reggel kipihenve, és a gyors reggelit követve, már 8 óra körül búcsút is vettünk szállásunktól. Irány Epidaurosz-ból Epidaurosz-ba! A 15 km-t hamar lefutottuk, a hatalmas, rengeteg turista fogadására alkalmas parkoló még szinte teljesen üres volt. Ja kérem, ha az ember a szomszédból jön, persze, hogy korán ideér!
A görögök üdülőhelynek használták ezt a helyet. Meg voltak róla győződve, hogy a földnek itt gyógyító ereje van. Akkoriban messze földön híres gyógyítók, az általuk készítet kenőcsökkel, és főzetekkel kúrálták az ide látogatókat. És, ugye ha az ember gyógyulni van, akkor sok az ideje, közben gondoskodni kell a szórakoztatásáról is! Ezért természetes volt, hogy a hegyoldalba (az ifjabb Polükleitosz tervei és kivitelezésben) építettek is egy színházat. Sajnos sokadszor használom már ezt a szót, de nem tudok jobbat. Egyszerűen lenyűgöző!! 14 ezer néző fér be, mind a mai napig használják, leginkább koncerteket adnak itt, mert az akusztikája szinte páratlan. A mintegy 1600 éves építmény nézőtere gyakorlatilag épen megmaradt. A színpadról sajnos ez már nem mondható el. Az ott lévő felépítménynek az oszlopsorral csak az alapjai láthatók (ez volt egyúttal a háttér is). Itt is találkoztam egy ismerős szóval. A színpad két oldalsó bejáratát “parodosz”-nak hívták, innen ered, illetve ebből vettük át és alakítottuk ki a “porond”szavunkat. A színpad egy pontján (valószínűleg ez a nézőtér fókuszpontja) a talapzatba süllyesztve, van egy kb.40×40 cm-es kőlap, melyre, ha ráálltunk és onnan megszólaltunk -még ha csak suttogva is-, akkor azt a nézőtér legtávolabbi pontján is tisztán és érthetően lehetett hallani. Persze, hogy kipróbáltuk, és mint a gyerekek játszottunk vele.
A rajtunk kívül még ott bóklászó francia család nem nagyon értette, hogy miért is ismételtem el a kövön állva többek közt néhányszor a “pöti” (kis) Trianont (pedig a “kedvükért “tettem). Szerintem még mindig ezen gondolkoznak.
A valamikori üdülőhely több hektár területen terült el, itt is megvolt a kor akkori színvonalának minden infrastruktúrája, pl. láttunk agyagból készült kiégetett (magyarán cserép) vízvezeték csöveket is.
A stadion itt is szerves része volt az életnek, sőt ez jobb állapotban megmaradt, mint az olimpiai. Ráadásul itt a nézőtér egy része kőből készült (ezért maradt meg), az olimpiai, pedig fából volt, ezért annak már nyoma sincs.



Kilátás a színházból


Innen utunkat, a 48 km-re lévő Mükéné felé folytattuk. Alig, hogy beléptünk a híres “Oroszlános” kapun, látjuk ám, hogy jönnek szemben a “Stanfordiak”. Minő véletlen, 3 napon belül harmadszor találkoztunk velük, egy meglehetősen tagolt országban és egymástól nem kis távolságra lévő helyeken. (Pedig én azt hittem, hogy egy egyedi úti programot járunk végig. Jó, mondjuk Epidauroszban nem láttuk őket.) Felismertük a már tegnap Delfiből gyanús német családot is. Megszólítottam őket, minden stimmelt, őket láttuk korábban. Mondtam nekik, holnap Athénba megyünk, erre válaszolták, hogy ők is. Hát ilyen kicsi a világ!
Ha bele gondolunk, hogy időszámításunk előtt 1600 évvel, (tehát úgy 3600 éve!) már állt itt ez a vár, vagy városka, talán erődítmény – Hogy e föld királya Agamemnon, annak a görög seregnek volt a vezére, aki a Homérosz által is megírt történetben Tróját ostromolta – Szóval – közhellyel élve – sok mindenről tudnának ezek a kövek mesélni.
Érdekes volt, hogy szinte mindenki csak átrohant a magaslaton lévő romok között, de Aigiszthosz, és Klütaimnésztra sírjainál senkivel sem találkoztunk. Nekünk is egy kicsit keresnünk kellett, (hála Ádámnak megtaláltuk) pedig a bejárattól a fellegvárba menet, szinte átmentünk fölöttük, illetve rajtuk. A két sírépítmény, – melyekbe lent a hegy oldalából hosszú támfalas oldalbejáratokon lehetett bemenni -, szabályos kör alapterületű, legalább 15 m átmérőjű, és 20 m magas kissé nyújtott félgömb alakú, mely felül csúcsban végződik (talán egy tyúktojás csúcsosabb fele hasonlít rá belülről).



Panoráma a fellegvárból


Sajnos, mennünk kellet tovább. Korinthosz előtt tankoltunk még, aztán következett a csatorna. Mivel az autópályán mentünk, nem volt lehetőségünk megállni, a robogó autóból csak egy pillantást tudtunk vetni a Korinthoszi-csatornára. Jó lett volna néhány percig nézelődni itt, és tisztelettel adózni Türr Istvánnak. Korinthosz illetve Akrokorinthosz most nem fért bele, nem baj, majd legközelebb!
Innen Athént északról gyakorlatilag megkerülve, “csorogtunk le” Attika déli csücskébe a Sounion-fok-hoz. Itt áll a táj fölé magasodva a híres Poszeidon templom romja.
Megint csak elámultam rajta, hogy honnan, és hogyan cipelték ide az építők ezt a rengeteg követ az építményhez. Hol faragták ki őket a szállítás előtt? Vagy itt a helyszínen? Hogyan állították fel ezeket a mai szemmel nézve is hatalmas oszlopokat?
Valamikori pompájában az egész környéket uralhatta a templom, (bár szerintem most is) talán még maga Poszeidon is meg lehetett vele elégedve.
A déli-délnyugati napsütésben érdekesek voltak az oszlopok kontúrjai. A lenyugodni készülő nap felől pedig, csillogott, fényárban úszott a tenger. Festői és majdnem idilli volt a szituáció. Azért majdnem, mert olyan viharosan fújt a szél, hogy a magaslat perméhez nem is merészkedtünk. Hasonlóan viharos szélben volt már részem, de ilyen melegben még nem.



A Poszeidon templom



Gyönyörű!


Sajnos, mennünk kellett, mert valahol Athén elővárosában szerettünk volna éjszakára hajlékot keresni, és a nap egyre közelebb ereszkedett a tenger vizéhez. (Gondoltam az elővárosban olcsóbban találunk szállást, mint a centrumban, viszont másnap fél óra alatt bent lehetünk az Akropolisznál.)
Úgy 20-30 km-re lehettünk Athén központjától, amikor úgy vettük észre, hogy összefüggő lakott területen vagyunk, valahol itt kéne szállást lelnünk. Megálltunk egy kisebb bevásárló központnál a vacsorához egy-két dolgot, és a feleségem klasszikus fényképező gépébe filmet venni. (Nem írtam a bevezetőben, hogy a feleségem kb. 8-10 tekercs filmet is elfényképezett.)
A pénztárosnőtől érdeklődtünk a filmmel kapcsolatosan, de nem igazán értett bennünket. Szerencsére, a mögöttünk sorban álló kedves görög hölgy értette, miről van szó, és segített is nekünk. Jól beszélt angolul, persze mi nem, csak a nagyobbik fiunk, aki viszont kint volt a kocsiban. Fizetés után kimentünk hozzá, és kértük, hogy jöjjön gyorsan, mert mindjárt jön ki az üzletből egy helybéli, aki jól beszél angolul. Próbáljunk tőle tanácsot kérni a szállással kapcsolatosan. Éppen az ajtóban “támadtuk le” a hölgyet. Olyan hirtelen “rontottunk rá”, hogy megrémült, azt hitte, ki akarjuk rabolni. Szerencsére gyorsan tisztáztuk a helyzetet. Nem ajánlotta, hogy a környékben éjszakázzunk, mert elmondása szerint az elővárosokban, így ott is rengeteg a filippínó, maláj, és egyéb egzotikus helyről származó, rendszerint illegálisan itt tartózkodó idegen, és előszeretettel fosztogatják éjszaka a parkoló autókat, de még a motelekbe is bemerészkednek a turisták értékei után. Azt javasolta, menjünk be a városközpontba, jobban járunk. Megfogadtuk a tanácsát, így az eredeti elképzelés már a múlté volt.
Közben szépen bealkonyodott, mi meg ott voltunk a semmi szélén, illetve az útikönyvben volt néhány olcsóbb szálláslehetőség, többek közt hostelek is. Szépen beérkeztünk Athén központjába az esti csúcsforgalom kellős közepén a korom sötétben. Mindez nem lett volna baj, ha a navigációs rendszerünk nem adta volna meg magát. Két dolgot művelt, vagy nem talált kellő számú műholdat (úgy tudom egyszerre 3-at, kell “látnia”, hogy tudja magát pozícionálni), vagy egyszerűen lefagyott. (Állítólag a sűrű beépítés és a rengeteg betonépület nem igazán használ a műholdas jelek terjedésének, nem tudom, nem értek hozzá.)
Így egy kis várostérkép segítségével próbáltunk tájékozódni, nem volt egy egyszerű történet. Az első hostel címét meg is találtuk, a kapualjban az ajtón volt is valami hostellel kapcsolatos felirat, meg egy csengő. Kitartóan csengettünk, de semmi reakció nem volt, és csupa sötétség borult az épületre.
Elindultunk megkeresni a másik hostelt, közben megálltunk két kisebb szállodánál is, de 100 Euroért kaptunk volna egy kétágyas szobát egy éjszakára. Sokalltuk az árat, ezért mentünk is tovább. Még mindig a második hostelt keresve, a belváros egy szűk egyirányú mellékutcájában (az Akadémia utca mellett a Temisztoklész és az Emanuel Benaki utcát köti össze) szinte bele botlottunk egy kicsi szállodába. Bementünk. Az épület legalább 100, a berendezés pedig minimum 40 éves volt, viszont klíma volt itt is. Az ár viszont kedvező, 40 Euró négyünknek egy éjszakára. Nem sokat tanakodtunk a döntésen, közel éjfélre járt már az idő, és ma is mögöttünk volt 340 km.
A legszükségesebb holminkkal beköltöztünk a szobánkba, a kocsi kint maradt az utcán. A portás a lelkünkre kötötte, hogy az utcán legkésőbb reggel nyolcig parkolhatunk, ha tovább maradunk elvontathatják a kocsit. Az ablakunkból kiláttunk a kocsinkra, ez egy kicsit megnyugtatott.
Gyorsan megvacsoráztunk, (még a tegnapi “porkunkból” is volt) megfürödtünk, és szinte belezuhantunk az ágyba.


12. nap. Athén-Thermopülai-Makrygialos (07.31.)
Reggel hat után nem sokkal ébredtünk, és keltünk. Gyorsan reggeliztünk, és már vittük is ki a kocsiba a dolgainkat. Nyolc előtt néhány perccel sikerült elhagynunk a szállodát. A portástól kértünk tanácsot hol tudnánk, a közelben és biztonságos helyen parkolni. Mondta, hogy a hotel előtti utca, néhány száz méter múlva beletorkollik egy térbe, (Kaningos tér) és a tér alatt van egy mélygarázs.
Könnyen megtaláltuk a parkolót, lent is hőség fogadott, de legalább “árnyékban” lehetett a kocsink.
Az Akropoliszhoz képest északra voltunk ekkor. Innen negyedórai kényelmes séta után, már 9 óra körül az Akropolisz bejáratánál voltunk. Szinte hemzsegtek itt a különféle egzotikus tájakról származó, sokszor erőszakos illegális mozgó árusok. Hideg ásványvizet, dobozos sört, bambuszból készült napernyőket akartak ránk tukmálni. Amikor megjelent egy rendőrautó, pillanatok alatt eltűntek az olajfák közt, majd a veszély elmúltával ismét előjöttek, és folytatták a turisták zaklatását.
Ahhoz képest, hogy viszonylag korán értünk ide, már ekkor hatalmas volt a tömeg. A Heródes Attikusz Színház nézőterének felső perméhez araszoltunk a csúszós köveken. Józsi fiam arra lett figyelmes, hogy miközben én a videózással voltam elfoglalva, oldalt mellettem egy 30 év körüli férfi – a sokadalmat kihasználva – egy páréves kislányt maga előtt terelgetve és ennek ürügyén hozzá lehajolva, próbál a térdnadrágom egyik külső begombolt zsebébe benyúlni. Mikor ezt észrevettük, pillanatok alatt eltűnt a szemünk elől. Talán még a kislány sem volt vele, (lehet, hogy egy turistáé volt) csak úgy tett, mintha együtt lennének.
A Parthenon be volt szinte teljesen állványozva. Legalább úgy fújt a szél, mint tegnap. Hordta a szemünkbe, hajunkba a mészkő murva apró fehér porát. A sapkáinkat vagy állandóan fognunk kellett, vagy le kellett vennünk, különben elvitte volna a szél. Egyébként nem volt hideg, és a nap is szinte perzselte a bőrünket. Szép volt a panoráma a városra, és Pireuszt is jól láttuk szabad szemmel. A fedett múzeum sajnos zárva volt, pedig a belépőnk oda is érvényes lett volna.
Az Akropoliszról lejöttünk, majd mi hárman a fiúkkal a tőszomszédságában lévő Areioszpagosz dombra is felkapaszkodtunk. Ugyan mi nem követtük Szent Pál példáját, aki i.sz. 51-ben elég nagy bátorságot téve, a város római vezetőinek szeme láttára innen hirdette Krisztus tanait. A magaslat nem volt túl magas (15-20 m), és meredek sem, viszont borzasztóan csúsztak a kövek az oldalán és a tetején is. A néhány száz négyzetméteres tetőről szép volt a kilátás az előttünk lent elterülő Római Agórára és a hátunk mögött magasodó Akropoliszra. Amikor lekászálódtunk a szikláról, éppen egy nagyobb rendőri razzia szemtanúi lehettünk, akciófilmbeli gyorsasággal fogtak el, bilincseltek meg és vittel el a rendőrök kettőt, a menekülő illegális árusok közül. Az Akropolisz déli oldala mentén elsétáltunk a Hadriánusz kapuig. Útközben vettünk egy új memóriakártyát a fényképező gépünkbe, mert az összes megtelt. 38 Eurónk bánta az ügyletet, viszont ez 2 GB-os. Innen a helyi “Városligetet” érintve jutottunk el a parlamentig. A délután egy órai őrségváltást megvártuk. Az egyre gyülekező turisták között volt több neveletlen (sajnos magyarok is), akik odaálltak közvetlenül az evzonik (őrök) mellé és úgy fényképeztették magukat.
Tudjuk, hogy az ország egész területéről az athéni Nemzeti Régészeti Múzeumba szállították a legértékesebb leleteket (már amit nem vittek el tőlük), ezért oda még szívesen elmentünk volna, de az időnk nem engedte. A római emlékekhez, így a Római Agórához pedig, már nem volt kedvünk elmenni, “így álltunk bosszút” az előző nap Olimpiában tapasztalt pusztításaikon.
Athén valahogy csalódás volt számunkra, igazából nem is tudjuk megmagyarázni miért. Az Akropoliszon hatalmas volt a tömeg, a Parthenon szinte teljesen körbe volt állványozva, a fedett múzeum zárva volt, viharos volt a szél, a bejárat környékén pedig ott nyüzsögtek az illegális árusok. Talán mindezért?
Innen, mintegy befejezve a városban tett képzeletbeli körünket, (útba ejtetve az Akadémiát és a Nemzeti könyvtárat) visszasétáltunk a mélygarázsig, a kocsinkhoz.
A mintegy 6 órás parkolásért nem egészen 12 Eurót fizettünk. Otthon sem lett volna olcsóbb a Bp.-i belváros. Kettő óra körül indultunk el a városból (innen már utunk iránya hazafelé tartott), a mai végcélunk Makrygialos volt.



Az Akropoliszon



Az Akropolisz az Areioszpagosz dombról



A Parlamentnél


Szerencsénkre most jól működött a navigációs rendszerünk, és nem tévedtünk el, de így is 40 perc alatt tettünk meg 10 km-t a városból kifelé jövet.


Néhány szót az athéni közlekedésről


Azt már máshol is tapasztaltuk, hogy kétszemélyes nagymotorral bukósisak nélkül lehet közlekedni, de a közlekedési stílust, azt igazán itt tapasztaltuk meg.
Az egy dolog, hogy az útburkolati jelek vagy nincsenek felfestve, vagy a felismerhetetlenségig le vannak kopva az aszfaltról. Volt részünk olyan szituációban, hogy egy kétszer három sávos úton a belő sávban haladtunk, amikor elkezdett előzni bennünket balról egy motoros, (és mivel valószínűleg nem ment elég gyorsan) amikor mellénk ért, őt egy másik motoros előzte, mindeközben a szemben jövő belső sávban jött egy autó, amit szintén előzött belülről egy motoros. Mindez pillanatok alatt történt, egy időben és egy vonalban a két belső sávban összesen 5 jármű volt: mi a bennünket előző két motorossal, a szemben jövő sávban, pedig a felénk közeledő kocsi az ő motorosával. Meghűlt bennünk a vér, képzeletben már egy tömegbaleset áldozatai között feküdtünk egy kórházban. Ehhez képest egy koccanás sem történt. A helyi járműveken szinte mindegyiken volt kisebb-nagyobb sérülés, ebből látszott, hogy az ilyen, szerintünk veszélyes szituációk nem mindig ilyen szerencsés kimenetelűek. Ezután résen voltunk a videó kamerával, vettünk is fel néhány kockát a helyi közlekedésből, de szerencsére ilyen neccesben nem volt már részünk. Athént egy órányira elhagyva az autópálya egyik benzinkútjánál megálltunk. A büféjében bekaptunk pár falatot, elvégeztük folyó ügyeinket, és Thermopülai-ig meg sem álltunk.
A hős Leonidász és 300 katonája csak “kicsit megkésve”, 1955-ben (2435 év késéssel) kapott emlékművet. A perzsák elleni dicső helytállást megörökítő alkotás nem keveset veszít az értékéből azzal, hogy sokan a közvetlenül mögötte lévő részt illemhelynek használják. Volt szerencsénk azt is megtapasztalni, hogy egy görög család férfi tagja felmászott a szobor mellé a falra. És úgy fényképeztette magát. Lesújtó!



Az emlékmű


Este hat körül értünk Makrygialosba, 462 km-t tettünk meg az athéni mélygarázstól idáig. Először is szállást kerestünk. A faluban tengerhez vezető út mentén találtunk elsőre egy megfelelő helyet. Kb. 200 méterre a tengertől, emeleten balkonnal a vízre, klímával, 3+1 személyes stúdió (négyünknek kicsit szűkösen) 35 Euróért/éjszaka méltányos ár volt. A tulajdonos néni jól beszélt németül, végre kedvem szerint tudtam egy göröggel kommunikálni. Az épület alatt a félig nyitott földszinten lehetett az autókkal parkolni, a lakrészek (8-10) az első és második szinten voltak. Rajtunk kívül egy német család pihent itt, a többiek görögök voltak.
Este vacsorázni mentünk. A házban nyaraló németek javaslatára nem a parti vendéglők valamelyikébe, hanem a vasútállomásnál lévő kisebb büfébe (nem nevezném vendéglőnek).
Sajnos nekünk ez a hely nem jött be. Húsz percet vártunk, mire odajött a pincér, aztán még tizet, mire volt étlapunk, természetesen görög nyelvű. Újabb 10-15 perc elteltével felvette az italrendelésünket. Amikor úgy egy órája ott voltunk, és még inni sem kaptunk, felálltunk és szó nélkül otthagytuk az egészet. Kb.50 m-re innen átlósan az útkereszteződés túloldalán találtunk gyorsan egy másik helyet, ahol negyed órán belül már ehettük a megrendelt ételünket, ami egyébként finom is volt, és nem volt drága. Étlap magyar nyelven is volt, bár ez nekünk nem lett volna feltétlenül fontos.
Éjfél előtt valamivel kerültünk ágyba, ma sem kellett bennünket álomba ringatni.


13.nap Makrigialos-Katherini-Pydna (08.01.)
Ez a nap lustálkodással kezdődött, mire megreggeliztünk jócskán fent járt már a nap. A teraszunkról halványan láthattuk az Olimposz körvonalait is. A fiúknak nem volt kedvük kimozdulni, így Krisztával elautóztunk a közeli Katherini egyik bevásárló központjába. Vettünk a hazaútra (szalámi, keksz-félék) és már otthonra szánt néhány dolgot (pl.5 literes extra szűz olíva olaj, édességek).
Kora délután visszaértünk a fiúkhoz, majd megebédeltünk, és már indultunk is Pydnába. Sajnos, mint vendéglátóinktól megtudtuk, a romok épp nem voltak látogathatók, így utunk a sólepárló tavaihoz vezetett csak. Mi is nagyon élveztük a kellemesen meleg és tömény sótartalmú víz hatását. “Felemelő” érzés volt lebegni rajta. A fenékről kibányászott jótékony iszappal pedig, a felismerhetetlenségig ki-, illetve bekentük magunkat. Sokat nevettünk, fényképeztünk.
Utána elég nagy munka volt, mire mindnyájan megszabadultunk a bőrünkre és hajunkba rakódott sótól és iszaptól, ettől függetlenül nagyon élveztük.











“Jégtáblák” a lepárló tóban


Nem sok időt töltöttünk Makrygialosban, de nekünk ennyi éppen elég volt. Ahhoz képest, hogy eredetileg ide terveztem az egész utat, örültem (a családtagjaim szintén) hogy nem ide jöttünk.
Miért is? Kicsit zavart bennünket sok itteni üdülőben, a hivalkodóan jó magasra felvont magyar zászló. Bosszantott bennünket a reggeli óráktól a késő éjszakai órákig az utcán száguldozó mopedek-, és quadok zaja. A parton lévő diszkók is ontották magukból a hangos zenét, ez felhallatszott a szállásunkra is. Természetesen a part leginkább a lármázó, és nem éppen kultúráltan viselkedő honfitársainkkal volt tele.
Lehet, hogy túlságosan konzervatívak vagyunk, de aki igazán csendre és pihenésre vágyik lehetőleg minél inkább természetes környezetben, annak ezt a helyet nem ajánlom. Aki viszont bulizásra (“megmutatjuk mi a magyar virtus”) vágyik, az megtalálta itt a neki való helyet.
Eljött az este, ami nem csak ezen a helyen volt számunkra búcsúest, hanem az egész nyaralásunkat is zárta egyúttal.
A part egyik éttermébe mentünk vacsorázni. Az étel finom volt, a kiszolgálással sem volt gondunk, és az árak is az itt (Görögországban) szokásosak voltak.
Éjfél körül feküdtünk le, bár tudtuk, hogy a holnap újból hosszú lesz.


14. nap. Makrygialos-Dömsöd (08.01.)
Nyolc és kilenc között keltünk fel. A balkonunkról kellemes, frissen sült kenyér illata ingerelte az orrunkat. Gyorsan felkerekedtünk Krisztával, és ösztönösen az orrunkra hagyatkozva mentünk a (mint megtudtuk) néhány saroknyira tőlünk lévő pékség irányába. Bevásároltunk a reggelihez és az útra kenyérből, és császárzsömleszerű péksüteményből is. Finom volt mind a kettő.
Reggeli után következett a mindenki által imádott összepakolás, lehurcolkodás a csomagokkal a kocsihoz, majd a bepakolás. Pontban déli 12-kor vettünk búcsút szállásadóiktól, és indultunk el hazafelé. Eddig utunk során összesen 3686 km-t tettünk meg.
Egy óra húsz perc alatt értünk a mintegy 150 km-re lévő határhoz. Kicsit sokan voltunk a görög oldalon, így valamivel lassúbb (~15 perc) volt az átjutás, mint idefelé.
A senki földjén “természetesen” be kellett nekünk is mennünk a Duty Free-be. Konyakot és édességet vetünk. Nagy volt a választék mindenből, de pl. a sportcipők, ruhák ára nem volt olyan túlságosan alacsony. Egyébként is nyaralni voltunk, nem nagybevásárláson.
A makedón kapuig még vagy egy bő fél órát araszolgattunk, majd a formális ellenőrzés után jöhettünk tovább hazafelé.
Makedóniában ugyanazok az útépítések és viadukt felújítások fogtak meg bennünket, mint idefelé, de nem volt vészes. Az autópályák fizetőkapuinál sem volt semmi gondunk.
A szerb határt is viszonylag gyorsan letudtuk. A határok és fizetőkapuk kivételével nem álltunk meg sehol. Alkonyodott már, amikor valahol Nis-Belgrád között egy benzinkútnál elintéztük folyó ügyeinket és ettünk pár falatot. Belgrád közelében mintha a megengedettnél kissé tempósabban közlekedtek volna a helybéliek. Kicsit én is a lovak közé csaptam. Ennyi embert csak nem büntetnek meg? Jól gondoltam.
Az esti csúcsforgalommal értünk Belgrádba. Az egyébként szépen kivilágított városból nem sokat láttunk. Nem álltunk meg, igyekeztünk hazafelé. Viszonylag gyorsan letudva a várost szépen haladtunk Újvidék felé. Újvidéktől az oda úttal megegyezően Szabadkán keresztül Tompára, a határhoz. 23 óra 45 perc volt ekkor. 24 óráig szólt az utasbiztosításunk! Bő 10 percet vártunk, mire sorra kerültünk (még a végén lejár a biztosításunk!).
A magyar vámos kinyittatta velem a csomagtartót. Meglepődtem, amikor cigaretta, és drog után érdeklődött.(Bizalom-gerjesztően nézhettem ki?) Szakszerűen megkopogtatta a jobb hátsó lökhárítót, átvizsgálta a feleségem kézitáskáját, majd utunkra engedett bennünket.
0 óra 10-kor ismét magyar földön voltunk! Illetve, visszakaptuk az egy óránkat! De hát akkor még nem is járt le a biztosításunk! Jót nevettünk az egészen.
Magyar idő szerint 01-kor, szerencsében és épségben értünk haza. Jól elfáradva, sok-sok élménnyel gazdagodva.
985 km-t tettünk meg Makrygialoszból hazáig. Az egész út 4671 km hosszúra sikeredett.


Teljesítettük régi álmunkat! Marathónban ugyan nem jártunk, ha másért nem, ezért, meg még sok egyéb látnivalóért vissza szeretnénk még menni. Reméljük, nem kell újabb 18 évet várnunk!


Összegzés, tanulságok


– A térképekkel és az útikönyvvel meg voltunk elégedve, a könyv kimondottan hasznos információkkal szolgált, minden tekintetben.
– A navigációs rendszer is egész jól hozta a formáját, kivéve az athéni gyengélkedését, és amikor oda úton a szerb-makedón határ előtt minden áron máshova akart bennünket küldeni, pedig csak egy átkelő van.
– Élelmiszerekből, és rágcsálni valókból maradt valamennyi, viszont ásványvizet fölösleges volt annyit vinnünk. Ott sem drágább és nagy a választék (Néha elvétettük a buborékot, náluk a szénsavasságot nem jelzi a kupak színe.)
– Az üzemanyag fogyasztást jól kalkuláltam, 6-6,5 literes átlagfogyasztással számoltam, a valóságban 5,7 liter gázolajat használtunk fel 100 km-enként. 1,25-1,3 Euró/liter áron tudtunk mindenhol tankolni.(Akkor nálunk sem volt olcsóbb!)
– Az autópálya díjak mindenhol korrektül egyeztek az előzetes információkkal.
– A Nemzetközi Diákigazolványt érdemes volt kiváltanunk, a Nemzetközi Tanárigazolványt nem fogadták el szinte sehol sem.
– Szerencsés választás volt az utat két fő blokkra választani, az első nyolc napot pihenéssel, és minden másnap kisebb-nagyabb kirándulásokkal mozgalmassá tenni.
– Jól döntöttünk, hogy az út második felét időközben átterveztük, és a “vándorlás” mellett döntve, a bővített változatot váltottuk valóra.
– A Delfitől Athénig tartó időszak kissé tömény volt programokkal, és talán sok rizikót vállaltunk azzal, hogy nem volt soha előre szállásunk, de így utólag elmondhatjuk, hogy megcsináltuk.
– Örülünk, hogy az út első felét nem Makrygialoszban töltöttük, viszont a hosszú vissza út előtt jól tettük, hogy két napot pihentünk.
– Meglepődve, és kellemesen csalódva tapasztaltuk, hogy az athéni mélygarázs kivételével sehol sem kellet a pakolásért fizetni.
– Tetszett a görög emberek idegenekkel szembeni figyelmessége, és kedvessége. Ha nem beszéltek semmilyen ismert nyelvet, akkor is megpróbáltak, és tudtak is segíteni.
– Érdemes lenne tanulnunk a mentalitásukból is, sokkal nyugodtabbak, mint mi. Nem adnak annyit a külsőségekre, pl. nincs annyi új autó náluk, mint nálunk, és luxus terepjáró sem. Terepjárót oda, és arra használnak, ahol, és amire kell. Lada Nívából láttunk a legtöbbet.
– Az athéni közlekedés kicsit felborzolta a kedélyeinket, de túléltük azt is.
– A tavernákban, egy kivételével mindenhol szimpatikusan viselkedtek velünk. Igyekeztünk a helyi ételeket favorizálni, rántott húst otthon is ehetünk. (Sok helyen más lehetőségünk nem is volt.) A különféle saláták mellett megkóstoltuk a helyi alapanyagokból (birka, marha, sertés, valamint hal, kagyló, rák és polip) előállított finomságokat.


Néhány adat, költség számokban:


– Szálások öszesen: 625 Euro (13 éjszaka )
– Katigiorgisz: 8×50=400 Euro
– Olimpia: 1×40= 40 Euro
– Epidaurosz: 1×75= 75 Euro
– Athén: 1×40= 40 Euro
– Makrygialos: 2×35= 70 Euro


– Útdíjak +hídpénz:110 Euro
– Üzemanyag: 270 Euro+19500Ft =267 liter gázolaj
– Skiathoszi hajóút: 80 Euro (menetjegyek retur)
– Múzeumi belépők: 60 Euro
– Meleg étkezés: 400 Euro
– Egyéb nyaraláshoz kötődő kiadások: 320 Euro


Nyaralás összesen: 1865 Euro+19500Ft


Megtett út össz . : 4671 km átlagfogyasztás=5,7 liter/100 km


Hát itt a vége!
Remélem hasznos dolgokkal is segítettem az olvasót, köszönet annak aki végig elolvasta.


Üdvözlettel: Perger József


Perger József


Perger József írásai az Útikalauzban >>   











A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztokukacutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés

Mivel az oldalt rövidesen bezárom, eladó az utikalauz.hu internetes domain!
Ajánlatok és érdeklődés a gyoker@utikalauz.hu címen.

Légy te az első hozzászóló a(z) "Perger József: Pelion-félsziget, Skiathos, Meteorák, Delfi, Olimpia, Epidaurosz, Mükéné," íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár