Róthné Hatta Diána: Jajce, Mostar, Korcula, Szarajevó… – Bosznia-Hercegovina, Horvátország – 2012

Mivel az oldalt rövidesen bezárom, eladó az utikalauz.hu internetes domain!
Ajánlatok és érdeklődés a gyoker@utikalauz.hu címen.



Róthné Hatta Diána: Jajce, Mostar, Korcula, Szarajevó… – Bosznia-Hercegovina, Horvátország – 2012



Egy igazi ráérős rohanás két ország legszebb vidékein. Információban sincs hiány, de ami igazán jó a beszámolóban, az a hangulata, amitől máris indulnánk mi is. Ráadásként még szép képeket is láthatunk


Jajce, Mostar, Blagaj, Peljesac, Korcula, Zavalatica, Zitna, Cara, Vela Luka, Grscica, Prizba, Brna, Babina, Prigradica, Blato, Szarajevó, Bosznia-Hercegovina, Horvátország


2011 nyarán az Adria túlsó partjára, Emilia-Romagna tartományba utaztunk. Szép, szép, de nem az igazi – állapítottuk meg. Hiányoztak a hegyek, a sziklák, a kavicsos, köves tengerpart és a gyorsan mélyülő tenger, ezért én már hazaérkezésünk után pár nappal a Horvátország útikönyvet bújtam, hogy merre vegyük az irányt a következő évben. Gyorsan arra az elhatározásra jutottam, hogy valamelyik szigetre kéne menni.
Végigolvastam a megfelelő részeket a könyvben, Pag, Cres, Losinj, Brac, Hvar, Korcula, Vis, Lastovo és Mljet között vacilláltam. Szűkíteni kellett a kört, gondoltam, csapunk egy újabb „ámokfutást”, mint 2010-ben, amikor is Senjtől Budváig és vissza végigsátraztuk a tengerpartot. Meglátogatunk három szigetet, Bracot, Hvart és Korculát, négy-öt nap alatt végigjárva mindegyiket. Igen ám, de ezt a számításunkat a Jadrolinija menetrendje húzta keresztbe, mert nem találtunk megfelelő autós kompot, ami szigetről szigetre fuvarozott volna minket. Így maradt egyetlen sziget, ami mellett a férjem munkatársnőjének fényképes élménybeszámolója is segített dönteni: Korcula. Viszont, ha már egyetlen szigetre szűkült a kör, akkor nem sátrazunk. Napokig bújtuk a szálláskereső oldalakat, míg megtaláltuk a megfelelő apartmant. A tengertől való távolság 150 méter, kilátás a tengerre, mi kell még? A jó idő szinte garantált Dél-Dalmáciában. Januárban gyorsan le is foglaltuk az apartmanunk, nehogy lemaradjunk véletlenül…
Időközben kitavaszodott, és elkezdtük tervezgetni az útvonalat. Nekem régi vágyam volt Boszniát látni, toronyiránt még nyertünk is 100 kilométert, időben meg ugyanannyi az út, mintha az autópályán mennénk, így viszont többet láthatunk, nincs autópályadíj, sőt még egy-egy éjszakát sátrazhatunk is Boszniában. Így útközben nézelődhetünk kedvünkre és nem maradunk hűtlenek a sátrunkhoz.


 


Horvátországi Bosznia-Hercegovinai útibeszámolók helyszínei az Útikalauzban nagyobb térképen való megjelenítése

Csigalassúsággal elérkezett az indulás napja. Az izgalomtól összesen másfél órát sikerült aludnom, hajnali háromkor kigördültünk az utcából és Barcsig meg sem álltunk. A magyar vámos nagy meglepetésünkre elkért minden iratot és a csomagtartóba is benézett. Negyed ötkor léptünk át Horvátországba, majd a Verőce – Daruvar – Okucani – Banja Luka útvonalon haladtunk Jajce felé. Banja Lukánál adtam át a volánt a férjemnek hét óra után pár perccel. Vezessen csak ő a hegyek között. Kilenc órakor állítottuk le a kocsinkat a jajce-i parkolóban. A parkoló őr készségesen váltott nekünk eurót bosnyák márkára, majd még készségesebben váltott jegyet az automatából. Egy óra parkolás ára másfél KM.


A vízesést nehezen találtuk meg, mint utóbb kiderült mellette parkoltunk, csak az ellenkező irányban indultunk el, így alkalmunk nyílt felfedezni a városkát. Sajnos, ami a leginkább megmaradt bennem a városból, az a rengeteg eldobott szemét mindenütt. Szerencsére a vízesés látványa felülmúlta a sok szemetet, így kellemes emlékekkel távoztunk innen. Lélegzetelállító a lezúduló víztömeg, ahogy kavarog az Orbász, még szivárványt is láttunk a vízesés felett.


 


Jajce


Jajce


 


Jajcei vízesés


Vízesés


Folytattuk utunkat az egyre csak magasodó hegyek között, sokféle elgázolt állat tetemet láttunk az úton: kutyát, macskát, rókát, nyulat, mókust és sünt. Az út melletti pihenőhelyekre is jellemző a sok szemét, egyik helyen még egy műanyag zsákba csomagolt elpusztult kutya is volt, irdatlan bűzt árasztott. Itt is a természet, a gyönyörű hegyek kárpótoltak a kellemetlenségekért. Jajce-től Bugojnoig felmarták az utat, ez egy kissé lassított bennünket, de legalább nézelődhettünk. Utunk szűk sziklafalak és folyók mentén vezetett, sok erőművet láttunk. Az utak minősége semmivel sem rosszabb, mint hazánkban, a hegyek között 40-60 kilométeres sebességgel haladtunk, a bosnyák autósok folyamatosan jelezték a rendőröket. Jablanicában megálltunk egyet nyújtózkodni, felfrissíteni magunkat.


Fél kettőkor értünk Mostarba. Könnyen találtunk parkolóhelyet az Öreg-hídtól nem messze, egy óráért 10 kunát kértek. Besétáltunk az óvárosba, megcsodáltuk az árusok portékáját, átmentünk az Öreg-hídon (nagyon csúszik), majd leültünk egy kávéra a Neretva partján. Bevallom, félve telepedtünk az asztalhoz, hogy mennyi pénzt fogunk otthagyni, de kellemes meglepetés ért minket: egy presszó kávé 1 euró, egy kóla másfél euró. Még húsz cent borravalót is adtunk a minket kiszolgáló eléggé mogorva hölgynek, hátha jobb kedvre derül. Kávézás után sétálgattunk még egy kicsit, távolabbról is megcsodáltuk az Öreg Hidat, vártunk vagy negyed órát a korláton kívül álldogáló fiatalemberre, hogy leugrik-e a Neretvába, de hiába. Nem volt adakozó kedvű turista, aki megszánta volna legalább 50 kunával a produkcióért.


 


Mostar


Mostar


 


Mostar az Öreg-híd


Az Öreg-híd


Blagaj volt az aznapra tervezett utolsó helyszín. Az internetről kiválasztottunk egy szimpatikus kempinget. Az odavezető utat felbontották, jó darabon köves volt. Sok helyen javították az utakat, amerre jártunk Boszniában is és Horvátországban is, nemhiába, szezonja volt. Könnyen megtaláltuk a kempinget, ami a Buna folyó partján helyezkedik el. Kicsi kemping, közös konyhával, hűtővel, jókora fagyasztórésszel a hűtőben, wifivel és egy rendkívül segítőkész, angolul jól beszélő recepcióssal. Ismertette velünk a házirendet, miszerint a kocsik nem állhatnak a sátor mellett, csak a kemping egyik végében. Velünk kivételt tett, mert rövid ideig maradtunk és kevesen voltak a kempingben. Rajtunk kívül még egy holland pár és egy belga férfi tartózkodott ott.


A Buna partján sátrat vertünk, mivel csak egy éjszakára terveztünk sátrazást, nem volt nálunk sem kempingasztal, sem kempingszék. Recepciósunk, ahogy ezt észrevette, hozott is két széket és egy asztalt, férjemet figyelmeztette, hogy a támlás szék kizárólag a hölgyeké. Látta rajtunk, hogy elég nyúzottak vagyunk a hosszú úttól, nagyon ajánlgatta, hogy mártózzunk csak meg a folyóban, jó friss vize van, 8 fokos. Én hősiesen beálltam bokáig a vízbe, de körülbelül fél perc után ugrottam is ki, olyan hideg volt, hogy fájdalmat okozott.
Valahogy a 38 fok meleg ellenére sem bírtunk a Bunában fürdeni. Helyette lezuhanyoztunk a kempingben. A vizes egységben újabb sajátos szabály fogadott minket: odakészítették a felmosót és mindenkinek ki kellett takarítania maga után. Felfrissülve nem is esett nehezünkre. Amire végeztünk, recepciós barátunk már hozta is a leírást és a térképet a városkáról, mit merre találunk. Az erődhöz a hőség miatt nem mentünk fel a hegyre, 70 perces séta lett volna a tűző napon, ehelyett a tekki felé indultunk. Útközben láttuk a még mindig romos ortodox templomot, muzulmán temetőt háborús emlékművel és rengeteg csecsebecsét kínáló bódét. A tekkinél rácsodálkoztunk a hatalmas sziklára, amelyhez hozzáépítették. Szédítő volt a tövéből felnézni a tetejére. A Buna folyó is újra ámulatba ejtett, ahogy kihömpölyög a barlangból. Vízhozama állítólag 43000 liter/másodperc. Láttuk Karadjoz bég ötlyukú hídját, megkóstoltuk a Szarajevóról elnevezett sört, majd a kempinggel szemben a Buna folyó túlsó partján megvacsoráztunk a Most vendéglőben. Grill tálat rendeltünk két személyre, nagyon sokat vártunk, amíg elkészült, de amikor megláttuk mennyi finomságot tartalmaz, nem bántuk a kellemetlenséget: hatféle hús és ötféle zöldség volt a tálon, mindenből kettő darab valamint sült krumpli. Csúszott is hozzá a négy sör és egy tál saláta. Borravalóstól fizettünk érte 25 eurót. Elégedetten távoztunk. Az étterem is kihasználja a folyó hideg vizét, a sört rekeszestől abban hűtik.


Másnap reggel összeszedelőzködtünk, recepciósunkat mi keltettük, fizettünk (17 eurót) a kempingben és indultunk is volna, de kedves barátunk hosszas magyarázásba kezdett, hogy merre menjünk át Horvátországba egy ideiglenes határátkelőn, hogy elkerüljük a metkovici várakozást. Mivel kalandvágyók vagyunk, arra mentünk, amerre javasolta.
Blagajból visszamentünk Mostar felé a 17-es, E73-as útra, elindultunk déli irányba. Elhagytuk Pociteljt, Capljinat, majd Visicinél (az s és c ékezetes) a mecset után jobbra fordulva mentünk Unka felé, egy nagyon rozsdás, egy sávos vashídon kellett átmenni. Biztos, ami biztos, rátapadtunk egy dubrovniki kocsira, egyszer csak megláttuk a határőr bódét, de csak intettek, hogy menjünk tovább nyugodtan. Egy darabon a Neretva mellett haladtunk, 7 óra 50 perckor indultunk a blagaji kempingből és 9 óra 45-kor láttuk meg a tengert. 10 órakor újra Boszniában voltunk, hogy húsz perc múlva ismét Horvátországba léphessünk. Megdöntöttük az egy délelőttre szóló határátlépések rekordját.
Végigkacskaringóztunk a Peljesac félszigeten, hegyre fel, hegyről le, szőlők és olajfák között. Nagyon sok helyen tábla hirdette az eladó bort, olajat és pálinkát. A 2012-es évben először Drace-ben mártóztunk meg a tengerben. Orebic előtt tankoltunk, egy liter benzin 10,79 kuna volt. Megváltottuk a jegyünket a fél egyes kompra, 108 kunáért. Nem voltak sokan, a komp indulása előtt ittunk egy presszókávét 6 kunáért. A kikötőben éppen a friss fogást tették ládákba jégre, majd a kamionokba. Húsz perc kompozás után partra szálltunk Korcula szigetén, a Peljesachoz hasonlóan itt is hegyek, szőlők és olajfák között vezetett az út.
A GPS nem ismerte az üdülőfalunk, Zavalatica nevét, kitáblázva nem volt, ezért próbáltunk az iroda által megadott GPS koordinátákra hagyatkozni, de az valahol Korcula és Lastovo közé a tengerre mutatott. Emiatt bolyongtunk plusz 30 kilométert a sziget belsejében, már egész közel voltunk Vela Lukához, amikor egy hajtűkanyarban megláttuk a táblát: Zavalatica. Mivel én már jó előre a fejembe véstem a Google Earth segítségével Zavalatica mind három utcáját, azon a részen, ahol az apartmanunkat kellett keresni, könnyedén a célhoz navigáltam a férjem. Ő viszont nem akart megállni a ház előtt, amikor odaértünk, csak azt hajtogatta, hogy ez nem lehet az, messze van a tenger és csak ment tovább. Alig tudtam meggyőzni, hogy az a ház az, és a tenger sincs messzebb, mint ahogy azt az iroda honlapján írták. Biztos a nagy meleg lehetett az oka… Miután megmutattam neki a tengerhez vezető csapást meredeken lefelé a partra, megnyugodott és elfoglalhattuk a szállásunkat.
Csak a házinéni, Lidija volt otthon, három nyelven (horvát, angol, német) beszélt egyszerre, de remekül megértettük egymást, felkísért minket az apartmanba, kipakoltunk. Fantasztikus kilátás nyílt az Adriára a teraszról, a távolban látszott Mljet és Lastovo. Még aznap felfedeztük a szűkebb környéket, a házhoz legközelebbi part valóban 150 méterre volt, igaz csak haladóknak ajánlott bemenni, mert sziklákon kell átmászni és a nyílt tenger miatt mindig hullámzott is. Megnéztük a tíz perc sétára levő kavicsos öblöt, mint később kiderült a neve Zitna. Kristálytiszta a tenger, kis sekély résszel az elején. Meg is egyeztünk, hogy ide fogunk járni strandolni. Amikor visszatértünk a sétánkról, már otthon volt a házibácsi, Jova is. Nagyon szívélyes, kedves ember, kitűnően beszél németül. Első mondata az volt, hogy kedveli a nyitott embereket. Ettől a pillanattól gondoltuk, hogy akkor nem lesz itt semmi hiba, jól fogjuk érezni magunkat. Főleg miután beinvitált a garázsába és megkóstoltatta velünk a négyféle borát, fehér, vörös, rozé és Prosek. Kaptunk is ajándékba egy üveg rozét, mint welcome drink. Este visszahívtuk a házibácsit egy Unicumra, aki mindenféle programokat ajánlott nekünk az ottlétünk idejére: halászást, grillezést, nézzük meg a szőlőjét és mutat eldugott strandokat. Hozzátette, hogy „immer nur langsam”, nem kell kapkodni, elsietni, van időnk. Ez azóta szállóige lett nálunk.


 



Másnap reggel jó korán arra ébredtünk, hogy szó szerint hasunkra süt a nap. Kényelmesen kávéztunk és megreggeliztünk a teraszon. Jova hallotta, hogy ébren vagyunk és szólt, hogy nézzük meg az éjszakai fogást, mindenféle kicsi és nagyobb hal akadt a hálóba, egyedül a murénát ismertem fel. Invitált, hogy tartsunk velük délben, amikor grillezve megeszik a halakat. Korán reggel meg is kínált minket az ánizsos pálinkájával, mint kiderült az is volt neki, kétféle is. „Aber immer nur langsam”, csak az egyiket kóstoltuk meg. A nap nagy részét a tengernél töltöttük, sokat búvárkodtunk, csak délben mentünk be pár órára a nagy meleg elől. Este felfedeztük a falu központját, a kikötő környékét. Zavalatica egész kicsi falu, két étterem, egy pizzéria és egy fagyizó van. Van egy bolt is, ahol minden kapható.


 



A part


 


Zitna


Zitna


 



Zitna


A következő napon megint jó korán ébredtünk, ismét kényelmesen kávéztuk, reggeliztünk, gyönyörködtünk a kilátásban, majd felkerekedtünk és meg sem álltunk a sziget keleti felén levő Lumbardáig. A kikötőnél leparkoltuk az autót, majd sétáltunk egyet a parton. Innen Korcula városába mentünk. Nagyon nehezen találtunk parkolót, pedig kora délelőtt volt még. Valahogy felkeveredtünk a hegyre is a nagy keresgélésben, ha már ott voltunk kiszálltunk a kocsiból, hogy megörökítsük a várost felülnézetből. Nagyon szép, mint Dubrovnik egy picit kisebb méretben. Visszamentünk az óvároshoz, hátha lett közben üres parkoló. Egy fiatalember beengedett minket egy fizetős parkolóba, de az is dugig volt. Mentünk tovább amerre álltak az autók és egyszer csak a piacnál találtuk magunkat sok-sok turista és árus között. Kezdtük úgy érezni magunkat, mint a Griswold család. Azért mégsem kéne kocsival várost néznünk, így gyorsan megfordultunk és más irányból próbálkoztunk leparkolni. Végül, miután az éttermek közé is behajtottunk egy sétáló utcába, találtunk ingyenes helyet, két percre a strandtól és öt perc sétára az óvárostól.
A Szent Márk székesegyháznál kezdtük a városnézést. Kívülről éppen felújították, de a toronyba fel lehetett menni 20 kunért fejenként. Nagyon szép a kilátás Korculára, a tengerre, Orebicre és a Sveti Ilijára. Marco Polo állítólagos házának tornyába nem mentünk fel, csak kívülről csodáltuk meg. Ez is 20 kuna lett volna fejenként. Keresztbe-kasul végigjártuk az óvárost a szűk utcácskákon, fotózkodtunk az ágyúnál, szuvenírnek vettünk hűtőmágnest. Kicsit zokon vettük, hogy sok étteremben a töltött paprikát, mint tradicionális horvát ételt reklámozták. Visszatértünk a kocsinkhoz, hogy felkapjuk a fürdőruháinkat és a strandon a tengerbe vetettük magunkat. Indulás előtt kávéztunk a parton, 7 kuna volt egy eszpresszó és 12 egy kapucsínó.


 


Korcula város


 


Korcula Szent Márk székesegyház


Korcula -Szent Márk székesegyház


 


Korcula a tengerről


Korcula a tengerről


Visszamentünk Zavalaticába, ahol megkértük házibácsinkat, hogy mutassa meg az eldugott strandokat, amikről mesélt. A főútról letérve jó öt-hat kilométert mentünk szőlők és olajfák között, majd erdőben murvás, poros úton, szinte végig egyesben. Három öblöt mutatott Jova, az elsőben állt egy kis kápolna is, mert valaki valamikor réges-régen jelenést látott. Ez az öböl és a második is kavicsos volt, sehol egy lélek. A harmadik öböl sziklás volt, egyik oldalában hatalmas víz alatti barlanggal.
Visszaúton összetalálkoztunk két jól öltözött horvát hölggyel, akiknek lerobbant a kocsija. A nagy hőségben felforrt és elfolyt a hűtővizük. Volt nálunk a kocsiban két üveg ásványvíz, Jova azzal töltötte fel az autót. Közben beszédbe elegyedtünk és kiderült, hogy az egyik hölgy a tengerből gyűjtött színes kövekből készít ékszereket. Volt is nála egy nyakék, amit nekem ajándékozott hálából, amiért segítettünk nekik. A másik hölgy elkérte a címünket és ígérte, hogy ír egy képeslapot karácsonyra, valamint felajánlotta, hogy ha Smokvicában járunk, feltétlenül csengessünk be hozzá egy kávéra vagy üdítőre.
Délután még pancsoltunk egyet a közeli öbölben. Vacsora után, amíg én zuhanyoztam, a drága uram eltűnt, de könnyen a nyomára akadtam, mert felhallatszott a hangja a háziak garázsából. Utánamentem, nagy beszélgetésben voltak Jovával. Nagyon sokat mesélt magáról és a családjáról. Kiderült, hogy volt egy nagyon súlyos balesete, elütötte egy autó, több métert repült, egyik oldalát a fejétől a lábáig alaposan összetörte, csoda, hogy túlélte. Elmesélte, hogy Németországban tanult, mert a nagyszülei németek voltak, ezért beszél olyan jól németül. Kiderül az is, hogy a szigeten nem volt háború a kilencvenes években, mert szinte mindenki katolikus. Marasztaltak minket, házi sózott hallal, saját oliva olajjal kínáltak. Isteni finom volt mindkettő.


 



Az egyik eldugott öböl


 



Kilátás az apartmanból


A következő napon is már hajnalok hajnalán ébren voltunk, összepakoltunk némi enni- és innivalót, majd elmentünk az előző nap látott öblök közül az egyikbe. Még árnyékos volt az egész, de ahogy a nap magasabbra kúszott, semmi árnyék nem maradt. Ezért sűrűn megmártóztunk, búvárkodtunk. Egy rövid időre érkezett egy három gyermekes család, majd két biciklis, de a nap nagy részében csak ketten voltunk az öbölben. Hihetetlen szép öböl, tiszta tenger, csend, nyugalom, csak a kabócák és a tenger morajlása hallatszott. Mi is gyűjtöttünk színes kerek kavicsokat, szerintem üvegszilánkokat csiszolt gömbölyűre a tenger. Találtunk sok tengeri sün vázat is. Mi sem bírtuk sokáig a tűző napon, kettő óra körül visszamentünk az apartmanba sziesztázni.
Estére a háziak elhívtak minket a szomszéd faluba, Carába, Szent Péter napi vigasság volt. Cara szép falu, egymás fölé épültek az utcák a meredek hegyen. A templomban éppen mise volt, amikor odaértünk. Mikor annak vége lett, kaptunk egy kis ízelítőt a kumpanija nevű kardtáncból, majd a táncosok vezetésével a sportpályára mentünk. Ott fúvós zenekar hamiskásan Queen és Beatles slágereket játszott. Őket követte a kisgyerekek kumpanija bemutatója. Ők még nem kaptak kardot, fa botokkal játszották el a történetet. A gyerekek műsorát egy másik tánc, a moreska követte. Ez nekem egy kicsit hosszúnak tűnt, amire megegyeztek a királyok, hogy kié legyen királykisasszony. A műsort a felnőttek által táncolt kumpanija zárta, igazi kardokkal, dudaszóra adták elő a táncot, csak úgy szikráztak az összeütött kardok. Ez sokkal inkább lenyűgözött, mint a moreska, szinte még a fülemben hallom a dallamot.


 


Kumpanija


Kumpanija


 



Találtam a youtubeon egy Blaton készült felvételt a Krumapnijáról. Talán ilyen volt, amit Diánáék is láttak – a szerkesztő


 


Cara


Cara


Másnap egész nap strandoltunk és búvárkodtunk, férjem belelépett egy tengeri sünbe. Tizenhat tüskét operáltam ki a lábából. Még szerencse, hogy vettünk a fűszeres pálinkából, így volt mivel kívülről és belülről egyaránt fertőtleníteni.


Nyaralásunk hetedik napján elindultunk felfedezni a sziget nyugati felét. Először Vela Lukába mentünk. Útikönyvünk szerint nem sok látnivaló van itt, ami be is igazolódott, inkább halászati központ, mint üdülőparadicsom. A város melletti hegyen van a Vela Spilje –barlang, csiszoltkő-kori leleteket találtak itt. A negyven fokra való tekintettel nem másztunk fel a barlangba, inkább valami olyan lehetőséget kerestünk, amivel ellátogathattunk volna Hvar szigetére, de sajnos a menetrendszerinti hajnali kompon kívül nem találtunk mást. Mi beértük volna egy sima kis hajóval is, így ez elmaradt.
Vela Lukában tankoltunk, bevásároltunk majd Blaton keresztül autózva tekervényes úton ereszkedtünk le a partra. Ahogy kocsikáztunk, egyszer csak egy behajtani tilos tábla volt az úton, de nem torpantunk meg, mert az előttünk haladó motoros sem zavartatta magát. Több kilométeren át nem volt aszfalt, de megérte az araszolás, mert az út végén Grscicába értünk. Nagyon szép kis üdülőfalu, étterem és még kemping is van. Megmártóztunk a tengerben, majd továbbindultunk Prizba felé. Az út keskeny, kanyargós és nagyon sok helyen nincs is útpadka, vége az aszfaltnak és jön a szakadék. Prizbában nem álltunk meg, csak az autóból csodáltuk meg a sok kis szigetet a tengerben és a búvárok paradicsomának számító félszigetet. Brnaban már megálltunk, hogy itt is kipróbáljuk, a tengert és a kávét, kapucsínót. A nap fáradalmait a Zitna-öbölben pihentük ki. Estére a házibácsi meghívott minket, hogy együtt nézzük meg a foci EB döntőjét.


 


Vela Luka


Vela Luka


 


Grscica


Grscica


 


Brna


Brna


A következő nap a Zitna-öbölbe mentünk. Kora délután arra lettünk figyelmesek, hogy egyre kevesebb látszik a tengerből és az öblöt körülölelő dombból. Olyan köd ereszkedett le pillanatok alatt, mint amilyen Magyarországon novemberben szokott lenni. Visszaindultunk az apartmanba sziesztázni egyet és felfelé az öbölből olyan volt, mintha a felhők között mentünk volna valamilyen Egyenlítő menti dzsungelben. Délutánra nyoma sem volt ennek a különös jelenségnek. Házigazdáink elmondták, hogy ez normális jelenség. Pár nap múlva újból láttuk a sziget távolabbi részén is, ahogy a tenger felől jön és felgomolyog a hegyeken. Este megint besétáltunk a kikötőhöz, egy kutya kísért minket egész úton, mintha a miénk lett volna. Egy kicsit előrement, bevárt minket, egy darabon velünk jött, megint előre ment, bevárt és így tovább egész úton.


 



A köd


Másnap reggel elmentünk megnézni a sziget belsejében levő nagyobb települést, Blatot. Több dombra épült, Berlin után itt van a leghosszabb hársfákkal szegélyezett sétány Európában. Ez egyébként a főút is, ami olyan keskeny, hogy két kisebb személyautó is bajosan fér el egymás mellett. Amikor ott jártunk, éppen egy nagy turista busz jött, az ő kedvéért leállt a forgalom, amíg elment. Egyre nagyobb lett a forgalom. Megnéztük a főtéren a Mindenszentek templomát és a loggiát, majd sétáltunk a környező utcákon.
Innen Prigradicaba mentünk, ahol egy kisebb öbölben a csónakok között próbáltunk fürdeni a tengerben, de a kötelek miatt nem nagyon volt élvezetes. Sétáltunk egyet a part mentén és a mólón túl megtaláltuk a strandot. Erősen hullámzott a tenger, ezért nem mentünk be, hanem továbbindultunk Babina felé, ami a sziget északi partján található. Ehhez azonban vissza kellett mennünk Blatoba, de nem akartunk bemenni a központjába a nagy tumultusba, gondoltuk, hogy egy földúton lerövidítve visszajuthatunk a várost elkerülő főútra. Egészen vadregényes olajfa ligetekkel szegélyezett, egyre rosszabb minőségű földúton haladtunk. Pár kilométer után feladtuk és visszafordultunk Blato felé. Visszatértünk a part menti útra, ahol ismételten egy útépítés kellős közepén találtuk magunkat. Gyönyörű volt a kilátás a tengerre, de a partra nem tudtunk lemenni, mert az út magasan haladt és a part mellett magánházak álltak, nem akartunk senki kertjén átvágni a vízhez. Végül is nem tudjuk, hogy Babinát láttuk-e, mert táblát nem láttunk és a házak is annyira leszórtan álltak, hogy az nem volt településhez hasonlítható. Visszafordultunk és egy arra viszonylag alkalmas helyen a férjem lemászott a sziklákon át a tengerhez, de nem sokáig bírta benne, mert sokkal hidegebbnek érezte, mint eddig bárhol máshol. Zavalaticában egyenesen a Zitna öbölbe mentünk.
Délután a házibácsi megmutatta az összes apartmant a házban, a két személyestől a hat férőhelyesig mindenféle verzió van az összesen hét apartmanban. Estére meghívtak minket és egy cseh házaspárt vacsorára. Volt mindenféle grillezett finomság, csevap, saslik, tintahal, tengeri hal, stb.



Blato


Blato


 



Blato fő utca hársfákkal


 


Prigradica


Prigradica


 



A sziget északi oldalán


A következő napon az egyik távolabbi öbölbe mentünk és meglepetésünkre öt autó állt ott. Ugyanennyi idősebb ember volt a parton, de hamarosan el is mentek, így ismét magunk maradtunk koradélutánig búvárkodtunk, napoztunk, pancsoltunk. Délután az apartmanban maradtunk, mert nagyon meleg, 41 fok volt. Közben érkeztek újabb vendégek az apartmanokba, cseh családok, így kisebbségbe kerültünk, de legalább mindenki Skodával érkezett, a ház előtti parkoló autószalonra kezdett hasonlítani. Este a szokásos sétánkra mentünk a nem nyüzsgő központba. Az ezt követő napunk volt az utolsó Korcula szigetén, hasonlóan telt, mint az előző. Este közös fényképek készültek a háziakkal, pakolásztunk. Vettünk ajándékba a házi pálinkából és az olíva olajból.


Vakációnk utolsó előtti napjának reggelén elfogyasztottuk a kávénkat a teraszon, miközben jól agyunkba véstük a kilátást a tengerre. Megpakoltuk a kocsinkat, elbúcsúztunk a háziaktól, majd háromnegyed kilenckor elindultunk Zavalaticából. A komphoz negyven perccel az indulása előtt érkeztünk, de nem is volt baj, mert elég sokan voltunk. Még két kamion is felállt a kompra.
Végigkacskaringóztunk a Peljesac-félszigeten, majd tizenegy órakor búcsút intettünk a tengernek Neumnál és észak felé vettük az irányt Bosznia-Hercegovinában. Térképről néztem ki az utat, hogy nyerjünk pár kilométert, ahelyett, hogy visszamegyünk Opuzen felé a Neretváig.
Hutovon át mentünk egy nagyon keskeny hegyi úton, ahol szinte a madár sem jár. Ha valaki szembe jött, inkább lehúzódva megálltunk, annyira keskeny volt az út. Átlagsebességünk negyven kilométer/óra volt. Jablanicáig meg sem álltunk, ahol teletankoltuk az autót 95 KM-ért és ettünk egy pizzát egy étteremben. Kempinget kerestünk az utolsó éjszakára, Ostrozacban találtunk is egyet a felduzzasztott Neretva partján. A rekkenő hőségben nem volt kedvünk a sátorral a babrálni, ezért kibéreltünk egy bungalót az éjszakára. Tökéletesen felszerelt bungaló volt, nem is bungaló igazán, mert a háló része lakókocsi, csak elősátor helyett egy szép kis faház volt hozzácsatolva. A közeli híd zaját nehéz volt elviselni, ahányszor valami jármű átment rajta, visszhangozva zörgött az egész. Sajnos a Neretvába sem mertünk úszni, mert elég sok szemetet kisodort a partra pont a kempingnél. Este a kemping tulajdonosai kihalászták a sok nem odavalót. Itt is nagyon barátságosak voltak a tulajdonosok, megmutatták a készülő emeletes apartmant. Még egy kis boltot is kialakítottak házuk egyik helységében.


 


Ostrozac


Ostrozac és a zörgő híd


Nyaralásunk utolsó napján reggel kifizettük a bungaló árát, 20 eurót és nyolc órakor elindultunk Szarajevóba. Egy darabon még a Neretva kísért minket az út mellett, majd egyre magasabb hegyek között utaztunk. Tíz órára értünk Szarajevóba, nagyon hosszan négy sávos út vezetett a központba.
Nem is gondoltam volna, hogy ilyen nagy ez a gyönyörű város. A belvárosban találtunk egy őrzött mélygarázst, ahol nyugodt szívvel hagytuk a kocsinkat. Térkép nélkül, vagányan vágtunk neki a városnézésnek, körülbelül fél órát bolyongtunk, amire megtaláltuk a bazárba vezető utat. A villamosok segítségével próbáltunk tájékozódni, a „Bascarsija” feliratot könnyen kiszúrtuk, csak azt nem tudtuk eldönteni, hogy a villamos onnan jön, vagy oda megy éppen. Végül egy utazási irodában segítettek a jó útra térni. Sajnos győzött az éhségünk mielőtt a bazárba értünk volna, így betértünk egy gyorsétterembe, pedig az eredeti terv az volt, hogy valami helyit eszünk. Ezt nagyon megbántuk, amikor láttuk milyen finomságokat és milyen kedvező áron, 4-5-6 KM-ért, ehettünk volna a hamburger helyett. Viszont így kaptunk egy ajándék poharat az olimpiai ötkarikával rajta. Végigsétáltunk a bevásárló utcán, csak ámultunk és bámultunk a különféle márkás boltok láttán, még szülővárosunkban, Pécsett sincs ennyiféle üzlet, de hát mégiscsak egy fővárosban jártunk.
Megnéztük a katolikus katedrálist, a török fürdőt és végre elértünk a bazárba. Mintha egy másik világba cseppentünk volna, nagyon szép és nagyon hangulatos színes, nyüzsgő kavalkád. A Huszred dzsámiba aznap sajnos nem engedték be a turistákat, így csak kívülről csodálhattuk meg. Vásároltunk pár csecsebecsét, fel-alá, keresztbe-kasul sétálgattunk az utcákon, megnéztük a főtéren a Sebilj-kutat, majd visszasétálunk a mélygarázshoz és ismét autóba ültünk és elindultunk haza.
Szarajevóból kifelé eltévedtünk az Olimpiai Stadion felé, így alkalmunk nyílt látni a sok-sok sírt körülötte. Sokkoló és hátborzongató volt a látvány. Engem nemcsak itt, a fővárosban ütött szíven ez a látvány, hanem egész Boszniában, amerre csak jártunk erdő mellett, kukoricás közepén, mező szélén, faluban, bárhol nagyon sok temetőt láttunk. A szétlőtt, elhagyott épületekről nem is beszélve, a Szarajevóból kifelé vezető út mellett sok panelházban emeleteket pótoltak ki téglával, máig vakolatlanok. Vagy akár a Fegyveres Erők háza Szarajevóban, millió géppuska szaggatta mélyedés a falon. Férjemmel el is méláztunk előtte, hogy vajon mit gondoltak, géppuskával romba dönthetik a hatalmas masszív épületet? Sokat gondolkodtunk a háború miértjein, persze ismerjük a történetét, történelmét, de mégsem találtunk ésszel felfogható, elfogadható magyarázatot. Katasztrófa, ahogy korcsulai házigazdánk fia mondaná.
Visszakanyarodva utazásunk végéhez, Szarajevóból kifelé egy esküvői menetbe csöppentünk, velük együtt dudálva haladtunk sokáig. Visoko irányába indultunk és nagy meglepetésünkre jó 30-40 kilométeren, autópályán jöttünk. Két és fél eurót fizettünk a használatáért. Nem tudjuk, hogy mikor építhették, semmilyen papír alapú vagy internetes térképen nem találkoztunk vele, de azt megfigyeltük, hogy szorgalmasan építik. Dobojban megálltunk egy bevásárlóközpontnál bosnyák sört, ajvárt és cigarettát venni, kávéztunk is az út mellett egy benzinkúton, majd minden gond nélkül átléptünk Horvátországba Slavonski Brodnál. A sok település miatt a horvát részen kicsit lassabban haladtunk. Este hat óra körül értünk Drávaszabolcsra, ahol a vámos fiatalember figyelmeztetett minket, hogy téves az információnk, miszerint fejenként tíz doboz cigarettát lehet az országba hozni. Elmondta, hogy fejenként kettő dobozt lehetséges behozni, de most már tudjuk, további jó utat kíván. Összesen 1690 kilométert tettünk meg kaputól kapuig a tizenhárom nap alatt.


 


Szarajevó - a Bazár


 


Szarajevó - a Bazár


 


Szarajevó - a Bazár


Szarajevó – a Bazár


Indulásunk előtt volt bennünk izgalom a boszniai átkelés miatt, akik még nem jártak arra, kérdezgették, hogy biztosan arra akarunk menni? Biztosan ott akarunk aludni egy-egy éjszakát? Nem félünk? Akik meg mindig „torony iránt” mennek az Adriára sok-sok jó tanáccsal láttak el minket. Számos útleírást elolvastam Boszniáról, így nem volt bennem félelem és izgalom, hacsak az ismeretlen felfedezése miatt nem izgultam. Minden aggályoskodás és félelem alaptalannak bizonyult. Utólag már csak mosolygunk rajtuk. Az utak minősége nem rosszabb, mint itthon, a rendőrök nem froclizzák a magyarokat, sem a bosnyák emberek. Akivel csak találkoztunk és szóba elegyedtünk, nagyon kedves és segítőkész volt. A boltokban minden kapható, mint idehaza, az áraik még alacsonyabbak is, főleg a benzinkutakon és éttermekben. Benzinkúton egy fél literes üdítőital 150 forintra jön ki. És akkor még nem is beszéltem a természet csodáiról, a hatalmas hegyekről, folyókról, égbeszökő minaretekről, dzsámikról és a kultúra sokféleségéről. A tengerpart is megérne egy kisebb kitérőt. Korcula szigete, bár messze van tőlünk, de ne hagyja ki senki, varázslatos sziget, sok lehetőséggel, a tenger adott, lehet búvárkodni, úszni. Blato környékén 40 kilométernyi turistaút van, különböző hosszúságúak és nehézségűek, akár kerékpárral is bejárhatóak vagy csak fedezzék fel a számtalan öblöt, halászfalut. Pozitív élményekkel és kellemesebbnél kellemesebb csalódásokkal tértünk haza.


Róthné Hatta Diána


Róthné Hatta Diána írásai az Útikalauzban >>   


Az Útikalauz további útibeszámolói és más írásai Horvátországról >> 


Az Útikalauz további útibeszámolói és más írásai Bosznia-Hercegovináról >>   











A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztokukacutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés

Mivel az oldalt rövidesen bezárom, eladó az utikalauz.hu internetes domain!
Ajánlatok és érdeklődés a gyoker@utikalauz.hu címen.

Légy te az első hozzászóló a(z) "Róthné Hatta Diána: Jajce, Mostar, Korcula, Szarajevó… – Bosznia-Hercegovina, Horvátország – 2012" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár