Tóth György: Athéni utazás autóval – 2006

Tóth György: Athéni utazás autóval – 2006



Rendkívül szűkszavú, de annál tartalmasabb írás egy athéni utazás fontosabb adatairól, tapasztalatairól – díjak, távolságok, pihenők, rendőrök


Tavaly voltunk kint Görögországban szeptemberben, s régóta tervezgettem már, hogy az úton készült naplót táblázatba szedem, s elküldöm az Útikalauzba


A táblázatban az út fontosabb állomásait, illetve a kiadásokat jelenítettem meg, mindig abban a pénznemben, amelyben éppen fizettünk. A váltási árakról nem írtam semmit, mert azt mindenki számolja ki maga a jelenleg érvényben lévő árfolyam alapján.
Az autó egy – akkor hat éves 1,2-es benzines “C” Opel Corsa. Utazó személyek: 1 gyermek, három felnőtt. Tetőcsomagtartóval.
Pihenőket mi a benzinkutaknál tettünk. Nekem a holtpontom hajnalban, olyan 6 és hét óra között jelentkezett a Nis utáni autóúton, nagyon nagy köd volt a hegyek között. Voltak kilóméterenként kis kiálló helyek, az egyiknél megálltunk, aludtam húsz percet, kis torna és mentünk tovább. Thesszaloniki után Párom vette át a volánt és egész Lámia határáig ő nyomta a gázpedált. Ennyi pihenés kell, bár aludni nem nagyon tudtam, a táj nagyon magával ragadó. Egyszer megálltunk Kamena Vourlában, mert véletlenül letértünk az autóútról az üdülő falu felé (itt jegyzem meg, hogy a TIR-es kiírást kell követni, egyébként úgy jártok, mint mi), de nem bántuk meg, kicsit megálltunk lábat áztatni, nagyon jól esett:)
Rendőrökkel a következő helyeken találkoztunk: Donji Miholjac után rögtön, még a falu tábla előtt, nem állítottak meg, aztán egy-két szerb rendőrautó volt az út szélén az autópályák kivezető szakaszainál, de nem volt jellemző, egyikőjük sem állított meg.
Macedóniában futottunk bele egy radarpisztolyos párosba Skopje után, ahol ketté ágazik az út (vagyis a visszafelé út a hegy másik oldalán jön), nos ott egy negyvenes táblánál kilncvennel bementünk a kanyarba, s ahogy a nagy könyvben meg van írva a kanyar után ott volt a két tányérsapkás. Tökéletes angolsággal közölték a tényállást, majd először negyven € mondtak, de megegyeztünk a felében:)
A határokon minden simán ment, sehol sem tartott az átkelés tíz percnél többet. Tudom, az úti beszámolóval egy csöppet már elkéstem, s nem is lett szép lírai, de most nem is ez volt a cél, hanem az információ átadása. Mindenkinek jó utat kívánok,
üdv: T.Gy.


 













































































































































































Ssz


Megtett kilométer


Idő


Helyszín


Esemény


Pénzösszeg


1


0


0:00


Pécs


Indulás


 


2


37


0:28


Donji Miholjac


Határátlépés Horvátországba


 


3


159


2:18


Tovarnik


Határátlépés Szerbiába


 


4


264


3:10


Belgrád előtt


Autópálya díj


450SRD


5


272


3:30


Belgrád 


Átkelés a városon


 


6


387


4:10


OMV kút


Tankolás (26l) (1l=88,8SRD/95)


2380SRD


7


509


6:15


Nis előtt


Autópálya díj


1090SRD


8


 


6:35


Nis után


Autópálya díj


410SRD


9


672


8:45


Macedón határ


Határ átlépés


 


10


672


9:00


Macedón határ


Pénzváltás: 10€=600 DEN


 


11


672


9:10


Macedón határ


Indulás a határról


 


12


 


 


1. Fizetős kapu


Autópálya díj


50DEN


13


 


 


Autópálya


Büntetés (40-es tábla, 90-nel)


20€


14


 


 


2. Fizetős kapu


Autópálya díj


80DEN


15


 


 


3. Fizetős kapu


Autópálya díj


60DEN


16


855


11:20


Görög határ


Határ átlépés


 


17


875


11:30


ECO kút


Tankolás (29l) (1l=1,03€/95)


30€


18


 


 


Thesszaloniki


Autópálya díj


2€


19


 


 


Leptokaria


Autópálya díj


2€


20


 


 


Larissza után


Autópálya díj


2€


21


 


 


Lamia után


Autópálya díj


2€


22


1388


16:40


BP kút


Tankolás (35l) 1l=1,085€/95)


38€


23


1427


17:50


Athén


megérkezés


 







A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet (szállásközvetítéssel nem foglalkozunk) – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár