Trukáné Katona Zsuzsa: Hidak Boszniában – 2005


Trukáné Katona Zsuzsa – Hidak Boszniában – 2005.


A Balkán-félsziget nyugati részére utazónak nem a cím által sugallt gondolat jut eszébe, ha Bosznia-Hercegovina nevét hallja. A hegyek és minaretek országának tudja, azonosítja a több ezer emberéletet követelő boszniai függetlenségi harccal, a máig is megmaradt etnikai ellentétekkel (a lakosság 48 százaléka bosnyák, 37 százaléka szerb, 14 horvát) s az egykori Jugoszlávia egyik legszegényebb területével.
Én most mégis arra hívok mindenkit, hogy szegődjünk a gyönyörű, kanyonos völgyek mélyén futó Boszna, Verbász, Neretva, a Lasva és a Pliva folyók mellé, s keljük át az azokat átívelő kecses gyalogos, vagy közúti hidakon, még pedig annak okán, hogy “az áramló folyók az idő múlandóságát jelképezik, a föléjük emelt hidak pedig az emberi elme és munka eredményei. Szembekerülnek a folytonos változással, az állhatatosság és a megmaradás szimbólumaként.”
És annak okán is, hogy ezeken a folyókon átívelő hidaknak “hídtörténelmük” van. Múltidézők, történelemi események hordozói, emberi sorsok őrzői. Olyan átkelőhelyek, amelyeknek fahíd elődei voltak, amelyeket fel- és újjáépítettek, hogy elpusztíthatatlanságukkal az emberi élni akarást és békességet hirdessenek.
Bennünket, magyarokat ehhez az országhoz vezet még Asbóth János nagyszerű könyve, a természetimádó Csontváry Kosztka Tivadar álomvilágában megfogant képei Mostárról és Jajcéről. S nem utolsósorban itt van hídja a Drinán a Nobel-díjas Ivo Andricsnak.
A tisztavizű folyók sok-sok kilométeren keresztül kísérnek. Számtalan kisebb nagyobb hídon kelünk át, míg az ország fővárosába, a hegyektől ölelt katlanban kibontakozó Szarajevóba érünk. Szarajevó a nyurga minaretek, zöldes-aranyosan csillámló dzsámik, az előreugró emeletű török házak, a régi és új temetők, a sziklacsúcsokat koronázó erődromok, az ódon városnegyedek, a lepusztult lakótelepek, a szétlőtt házak és a mindig nyüzsgő Bascsarsíja városa. A völgy közepén végigsiető Miljacka folyó megosztja a fővárost zavaros múltjával, a legutóbbi háború pusztításainak nyomaival, és a régi pompájukat még őrző épületekkel, palotákkal, szállodákkal.
A folyócskán tizenegy híd ível át. Keressük meg azt a hidat, amely számunkra történelmi hely. Időzzünk el egy kicsit a híd környékén. Ez a nagy kőtömbökből épített, 16. századból származó Latin híd. Az első világháború után, a szarajevói merényletet végrehajtó Gavrilo Princip emlékére a Princip híd nevet kapta. Mára visszavette régi nevét. A híd nevének változása történelmi sorsfordulókat is tükröz. Az első világháború előtt ez a híd kötötte össze a török negyedet, a Beglukot a keresztény negyeddel, a Latinlukkal. S így tejes joggal viselte a Latin-híd nevet. Amikor 1914-ben az Osztrák-Magyar Monarchia trónörököse, Ferenc Ferdinánd és felesége Szarajevóba, az örökké forrongó tartományba látogatott, azzal az egyáltalán nem titkolt céllal, hogy a Monarchia balkáni vetélytársának számító Szerbiát figyelmeztesse: Ne terjeszkedjen tovább, hagyja békén Boszniát. A város hadgyakorlattal és katonai parádéval, a szerbek merénylőkkel készültek a trónörökös fogadására. Ferenc Ferdinándot hosszú gépkocsisor vitte a Miljacka partján, a járdán kíváncsiskodó tömegben pedig nem kevesebb, mint hét merénylő várakozott. Egy sikertelen bombamerénylet után itt, a Latin híd hídfőjénél megállt a trónörököst szállító kocsi. Ezt a pillanatot használta ki egy boszniai szerb egyetemista, Gavrilo Princip, és az üdvözlő vagy csak bámészkodó tömegből előlépve közvetlen közelről rálőtt a trónörökös párra. Ezen esemény után a merénylő útja egy monarchiai börtönbe, majd a szerb nemzeti hősök panteonjába: a Monarchia útja a világháborúba, majd a felbomláshoz, Boszniáé pedig a háború után Szerbiába vezetett. Érthető tehát, hogy a szerbek nemzeti hősnek tekintették Pincipet és az is, hogy a helyet, ahonnan a lövést leadta, tettét dicsőítő emléktáblával jelölték. A híd szép – sokat mondó – történelmi nevét pedig Gavriló Principre névre változtatták. Öt éve, hogy Bosznia megszabadult Szerbiától. A híd azóta ismét Latin híd, az emléktáblát is kicserélték. Az új szöveg csak tényt közöl, és nem minősít. A gyilkos golyó minősíti a tettet. Így tükrözi egy híd nevének változása a környékén történt események magítélésének változásait.
A Miljacka Ilidzsánál ömlik az ország névadó folyójába, a Bosznába. Ilidzsa Szarajevó kiránduló és üdülőhelye, ahol a Rimski Most hotel Boszna fölé épített teraszán kellemes estéket töltöttünk el. A szállodából az ókori időkre emlékeztető Római hídra tekinthettünk. A hidat nem a rómaiak építették, de a nyaralóhely története a római időkig nyúlik vissza. Kedves és egyedi jellegzetessége, a Monarchia korában ültetett platánsor. Ezen a közel ezer fából álló allén végigfiákerezve jutottunk el a Boszna forrásához. A több ágra szakadó hidakkal átívelt forráságak idillivé teszik a szépen rendben tartott parkot. A Miljacka hídja az első világháborúig, a Boszna kicsi hídjai a boldog békeidőkbe vittek vissza bennünket.
Szarajevóból tovább dél felé hatalmas szirtek, sziklacsúcsok, a hegyek derekánál lebegő felhők alatt kacskaringózva halad, hömpölyög a hol zöldes-szürke, hol smaragdzöld Neretva. A folyó mentén jutottunk el a bosnyák-török világú Mostárba, Hercegovina fővárosába. Mostár nevét a szláv híd szóval hozzák kapcsolatba. De eredeztetik a mostár szóból is, ami magyarul hídvédőt, hídőrt jelent. Legyen bármelyik is igaz, Mostárnál kezdődik a mediterránum. A Neretván átívelő hidak pedig a mohamedán és katolikus kultúrát kötik össze. A folyón átvezető több híd közül a legismertebb, leghíresebb az Öreg híd, amely a város, s az ország szimbólumává vált. A Balkán egyik legcsodálatosabb kultúrtörténeti értékét a világörökség részének nyilvánították.
Amikor a törökök 1466-ban elfoglalták a várost, a mai híd közelében egy fahíd állt, láncon függött és a törökök azt használták. A 16. századra a híd állapota romlott, Mostár súlya erősödött, így a lakók egy szilárdabb híd építésének engedélyezését kérték. Nem csak az engedélyt, de a híres török építész, Szinán tanítványának, Hajrudinnak a terveit is megkapták, amelynek alapján 1566-ra elkészült az új híd. Különleges kőből épült, amit a várostól öt kilométerre fekvő kőfejtőből szállították. Az egynyílású híd 28 méter hosszú, közepén 20 méter magasan emelkedik a folyó fölé. Elkészültének idején csodának számított. A páratlan építészeti alkotás körül épült fel az óváros: erődök, tornyok, kapuk alkotják a híddal együtt a világon egyedülálló látképet. A híd felállítása az iszlám és a katolicizmus közötti hídverést jelképezte. 427 évig kötötte össze a város két részét: a horvátok lakta nyugati partot a keleti muzulmán résszel.
A boszniai polgárháború idején, 1993. november 9-én horvát tüzérségi lövedékek találata következtében omlott a folyóba a mostári Öreg híd. Azt mesélik, hogy egy tévétársaság fizetett, hogy csak akkor lőjenek, amikor beállították a kamerákat. Tény, hogy a felvétel létezik.
A háború befejeztével a NATO SFOR magyar mérnökeinek irányításával emelték ki a köveket a folyóból, amelyeket fel akartak használni az újjáépítésnél. De az eredeti köveknek csak a tizede került elő, s azok is felhasználhatatlannak bizonyultak. Így a közeli kőbányában 1000 kőtömböt vágtak géppel formára. Zömmel török és muzulmán kőfaragók végezték a munkálatokat. Sok kísérletezés, különböző eljárások kipróbálása után épült újjá a híd. A mostáriak úgy érezték, hogy a város a lelkét kapta vissza a híddal. A lerombolás az etnikai gyűlölködés jelképe volt, s bíztak abban, hogy az újjáépített híd elhozza a megbékélést a horvátok és a bosnyákok között. Sajnos az új Öreg híd 2004. július 24-i ünnepélyes átadásán a horvát püspöki kar távolmaradt. S az is szomorú, hogy az avatáskor a felrobbantást irányító parancsnok az egyik tévécsatornának azt nyilatkozta, hogy újra megtenné. S talán az is jelez valamit, hogy a horvátok olyan magasra építették a templom tornyát, hogy eltörpüljönek hozzá képest a mecsetek.
Mostár két külön város maradt. Mi mégis úgy éreztük, hogy a híd elhozta a megbékélést. A hídhoz vezető utcácskákon a nyüzsgő, kavargó tömeg, a hídugrásra váró kíváncsiskodók, a sima köveken csúszkáló turistahad mintha már nem törődne a múlttal. A mostáriak pedig legyenek muzulmán bosnyákok vagy katolikus horvátok, szívesen látják a vendégeket. Mi túlságosan rövid időt töltöttünk a városban, hogy megítéljük, hogy az Öreg híd másolata áthidalta-e már az etnikai különbségeket. De azt érzékeltük, hogy felélesztette a halott várost. S felélesztett egy régi hagyományt is. Az újjáépítést még be sem fejezték, már felelevenítették a hídugrást. A hagyomány szerint a mostári ifjú addig nem vezethette, oltár elé hitvesét, amíg le nem ugrott az Öreg hídról, így bizonyítva bátorságát. Még 1566-ban rendezték meg az első versenyt, amely a hídnak, a város büszkeségének is az ünnepe lett. A fiúk és férfiak ezután már évente bizonyították bátorságukat: “Előbb járni tanulsz meg, azután pedig ugrani” – mondogatták az apák fiaiknak. Amikor a folyóba ágyúzták a hidat, a hetvenéves Emir Balics, aki tizenötéves kora óta ezerszer vetette bele magát a Neretvába az Öreg hídról, elsírta magát, amikor meglátta maradványait. “Olyan érzés volt, mintha egy családtagomat vesztettem volna el.” S az új híd átadása után 2004. július 31-én megtartották a 438. hídugró versenyt. 75 férfi sárga liliommal vonult az Öreg hídra. Virágaikat egyszerre szórták a folyóba, a háború áldozataira, köztük néhány ugróra emlékezve: Majd a bátor férfiak egymás után ugrottak a sziklákkal szabdalt zöld vizű Neretvába.
Mivel is zárhatnánk egy boszniai út, kirándulás visszaemlékezését, mint Ivo Andrics “Híd a Drinán” című művébe való betekintéssel. Még akkor is, ha nem jártunk Visegrádban az emlékezetes hídnál, de ez a “híd” vitte el a regényt elolvasót a boszniai tájba és a történelembe, s az itt élő népek életébe. “Ahol a Drina víztömegének egész súlyával, zölden, habzón, a fekete hegyek látszólag zárt öbleiből előbukkan, itt áll a tizenegy széles íven nyugvó, gondosan faragott kövekből épült nagy híd. Amint alapzatból, ebből a hídból nyílik legyezőszerűen az egész hullámos völgy, rajta a visegrádi kaszaba, a kisváros, a dombok hátán lapuló falucskák, szántóföldek, legelők és szilvások árkokkal, sövényekkel barázdálva és erdőcskékkel, ritkás fenyvesekkel telehintve.”
Ez a nagy kőhíd, ez a páratlan szépségű értékes építmény, amilyet sokkal gazdagabb és forgalmasabb városokban sem találhatunk, a Drina felső folyásának egyetlen állandó és biztos átkelőhelye, s nélkülözhetetlen kapocs azon az úton, amely Boszniát Szerbiával s Szerbián túl a török császárság többi részével, egész Sztambulig összekötötte.
A kőhidat a gyerekkorában Boszniából elhurcolt Mehmed Sokolovic török nagyvezír – többek között budai pasa, – emeltette a magyarországi nagy szpáhibirtokainak jövedelméből, hogy így rója le háláját szülőföldjének. A janicsárnak vitt gyereket valaha Visegrád mellett, kompon vitték át a Drinán, s a nagyvezír ide építtette 1511-ben a hidat Szinán, kiváló török építésszel. Ezzel a híddal kapcsolatban mondja el Ivo Andrics a tájra és embereire jellemző “krónikáját.”
A pompás híd a muzulmánok életének központja volt. “…A kapuban s a kapu körül támadtak az első szerelmes ábrándozások, séta közben itt estek az első pillantások, odaszólások, sugdolózások. Itt történetek az első üzletkötések, vásárok, veszekedések és megbeszélések, itt a találkozások és várakozások… Itt üldögéltek gyakran az érett, tekintélyes férfiak, hogy közügyekről és közös gondokról beszélgessenek, de még gyakrabban a fiatalok, akik csak a dalt és tréfát ismerik.”
A kapu híd legfontosabb pontja, éppúgy, mint ahogy a híd a város legfontosabb része, vagy ahogy azt egy török utazó, akit a visegrádiak illőn megvendégeltek, útleírásában lejegyezte: ” a visegrádiak kapuja a híd szíve, a híd szíve ennek a városnak, amely mindenkinek a szívében kell maradjon.”


Trukáné Katona Zsuzsa


Az írás Bedécs Gyula közvetítésével jutott el hozzánk
A fotókat Győrffy Árpád készítette


A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet   – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Légy te az első hozzászóló a(z) "Trukáné Katona Zsuzsa: Hidak Boszniában – 2005" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár