Varga Ágnes: Horvátország – Bosznia-Hercegovina – 2002

Mivel az oldalt rövidesen bezárom, eladó az utikalauz.hu internetes domain!
Ajánlatok és érdeklődés a gyoker@utikalauz.hu címen.


Varga Ágnes, Pap László, Márton Szabolcs: Cavtat – Horvátország, Bosznia-Hercegovina – 2002. aug. 24 – 31.


Sziasztok, azok számára, akik tartanak Bosznián – ezen a változatos országon – keresztül utazni az Adriára, ezúton tesszük mi is közzé idei tapasztalatainkat.
A leírásunk igen részletes, de ha elolvasása után mégis lenne kérdésetek/kételyetek, bátran írhattok.



Nos, a tavalyi túráról:

2002. aug. 24-én indultunk volna Horvátországba, de mivel az út Bosznián át is közel 1000 km és én – kezdő vezető lévén – kicsit aggódtam emiatt, ragaszkodtam hozzá, hogy odafelé valahol szálljunk meg közel a határhoz. Ezt azért is tartottam fontosnak, mert – előzetesen keresgélve hasonló tapasztalatokat – megtudtuk, hogy a horvát-bosnyák határhoz célszerű hajnali 2 és 5 óra között érkezni; ha később megyünk, akkor többórás araszolásra számíthatunk. És hát bevallom, 12 éves keresztfiunk miatt is ideges voltam, aki nem járt korábban az Adrián, nem tudtam előre, hogyan fogja bírni a hosszú és unalmasnak képzelt utat. Szabolcs ráadásul rendesen lebetegedett az indulás előtti napokban, az utolsó percig kérdéses volt, hogy egyáltalán el tudjuk-e vinni, de szerencsére időben lement a láza.
A pécsi MÁV szállásra nem térnék ki, csak annyiban, hogy senkinek sem ajánlom hosszabb vezetés után egy MÁV vendégszobában tölteni az éjszakát, közvetlen szomszédságban a vasútállomással, a buszpályaudvarral és az éjjel-nappal nyitvatartó kocsmákkal.. J


Tehát, hajnali 1 4-kor nagyon álmosan indultunk Pécsről, ami ugye mintegy 30 km. a határtól. Harkány után a Drávaszabolcsi határon azonnal átjutottunk, következett a hajnali, párás-ködös horvát-szlavón rész, ahol a lakók lassan ébredezni kezdtek. A táj Magyarországhoz hasonló volt, aztán – jó sokat kanyarodva – dombos részek következtek. A környék tiszta volt, sok szántófölddel és termőterülettel, jó volt látni, hogy a gazdaságuk nagyjából rendben van, az emberek állatokat tartanak, igazi falusi idill, bicikliző helybéliekkel akik nagy tejeskannákkal egyensúlyoztak, remek hely.
Szabolcs ébredezvén, a horvát határon kapott idegenforgalmi prospektusokba mélyedt, később láttuk meg, hogy az egyik a NATURISM címet kapta, azaz az adriai nudisták “lelőhelyeiről” szólt.


Az első nagyobb horvát település NASICE volt. Sajnos, a szlavón részre jellemző, hogy a települések nincsenek kitáblázva, vagy – ami talán még gyakrabb – egy ideig vannak ugyan táblák, de aztán – mikor az ember biztos benne hogy jó irányba halad – egyszer csak elfogynak a kiírások, és kiderül, hogy marhára rossz helyre értünk. Ez történt velünk odafelé és visszafelé is, odafelé “csak” NASICE központjába mentünk be feleslegesen, de aztán nagy nehezen kikavarodtunk. NASICE egyébként hangulatos kisváros, melynek lakói szintén ebben az időben ébredeztek, miközben mi majd’ elaludtunk.
NASICE után elég hosszan vezet a hegyi út a bosnyák határváros felé. A táj hajnalban is gyönyörű, a levegő kristálytiszta, kisebb településeken átautózva az embernek még álmosan is megjön a kedve egy kiránduláshoz. Az út igen kanyargós, úgyhogy Laci vezetett, én igyekeztem navigálni az Európa atlasz segítségével, de még erről is elég sok település hiányzott (nyilván az alacsony lélekszám és a kisebb területek miatt).

A horvát-bosnyák határváros neve Slavonski Brod, már világos volt, mire odaértünk, egy órát kellett itt várni, azaz araszolgatni a Száva folyó hídján, tehát az Interneten igazat írtak, 5 után valóban hosszabb ideig tart az átkelés.


Látványos különbségek vannak a horvát és a bosnyák részeken, legalább akkora eltérések, mint mikor az ember Udine felé utazik az osztrák majd olasz autópályákon; eleinte rendezett alpesi táj, majd rengeteg befejezetlen építkezés ugyanazon a szép tájon, hanyagul félbehagyott útépítések, és dél felé haladva egyre hangosabb emberek, na ha másról nem, erről tuti biztosan tudni lehet hogy Itáliában járunk….


SLAVONSKI BROD bosnyák fele jóval szegényesebb, rendezetlen és már a határon lehet “kilőtt” házakat látni, engem ezek rendszerint lesúlytottak. De alig ocsúdtam fel a rosszabb látványoktól, hihetetlenül szép tájakra érkeztünk, amiket össze sem lehet hasonlítani az előbb (és majd később) leírtakkal. A bosnyák oldal itt valójában boszniai szerb oldalt jelent, így aztán helyenként szerbül emlegetik a várost SZRBSZKI BROD néven, érdekes…


Általában az volt a tapasztalatunk a határátkelőkkel, hogy a magyarokat valami miatt becsben tartják, a nyugatiakat alaposan ellenőrizték, több félreállított német autót is láttunk, amiket kipakoltak. Velünk a legtöbb helyen olyan könnyedén bántak, hogy épphogy megnézték az útleveleket és mehettünk, de volt, ahol meg sem kellett állni.


Tavalyi nászútunkon csak Neumnál mentünk át Horvátországból Boszniába, lent a tengernél. Tipikus jelenet volt az ellenőrzés: a “határőrnek” álcázott napszemüveges srác ránk nézett, amikor Laci átadta volna az útleveleinket, majd közelebb jött, és ennyit mondott: “Ciao!”


Akkor is eszembe jutott 96-os kiruccanásom az Egyesült Királyságba, ahová akkor Anyukámmal mentem, a Heathrow-n tízperces interjún vettünk részt, úgy mint meddig maradunk, hol szállunk meg, mennyi pénzt hoztunk, mire vagyunk kíváncsiak, ki nekem a hölgy (?), jártunk-e korábban, satöbbi satöbbi.

Laci az út alatt élvezetes történelemórákat tartott, itt tudtuk meg Szabolccsal, hogy a SLAVONSKI BROD-nál levő határátkelőhely utoljára az Osztrák-Magyar Monarchia idején működött, ezért van többek közt a nagy sor, hiszen 1991-ig itt szabad volt a ki-be járkálás, de túl nagy forgalomra a helyszűke miatt nincsenek berendezkedve. A helyiek legtöbbje itt gyalog vagy biciklivel megy át a Száva-hídon. A folyó széles, mint Drávaszabolcsnál a Dráva, de a partja a bosnyák oldalon egyenetlen, rendezetlen, gazos, míg a horvátok odaát rendben tartják, gondozzák.


Magyarok az Adria felé nemigen mernek erre jönni, és általában kerülik Boszniát. Olyan képzetek élnek bennünk (bennük), mint Amerikában a magyarokról: Nagynéném egy ismerőse tejport küldött a 90-es évek elején Pestre nagynéném unokáinak, mondván, itt a lapok azt írják, Magyarországon rendszerváltás miatt nincs élelem, valami ilyesmi! Amíg meg nem láttam Boszniát, nekem is volt fenntartásom bőven. Habár mindennemű katonai mozgásnak és támadásnak 6 éve vége, az élet megy tovább, építkeznek, létrehoznak, alkotnak és rendbe hoznak.


Bosznia Hercegovina nagyon-nagyon változatos ország. A tenger felé autózva olyan tájakon is átmentünk, melyek leginkább Ausztriához vagy Svájchoz, az Alpok alacsonyabb régióihoz hasonlíthatók. Sógornőmmel (értsd: Szabolcs anyukája) rendszeres SMS-kapcsolatban voltunk, neki írtam, hogy olyan tájakon járunk, mint a Gyűrűk ura Középföldéje.


Meseszép hegyek, sok-sok folyó, patak, zöld mezők, kaszálók, gyönyörű a környék. Az jutott utólag eszembe, hogy ha a pesti Andrássy útat a világörökség részeként tartják nyilván, akkor Boszniában a BOSZNA és különösen a NERETVA nevű folyók környékét vajon miért nem. A NERETVA a legeslegszebb folyó, amit valaha láttam, nagyon gazdag halban, a vize színe türkiz zöld, és helyenként olyan széles, hogy amikor tavaly a nászútunkon először láttam, azt hittem ez már a tenger. Megérne egy külön túrát a felderítése. Elképzeltük, ahogy a középkorban az Adriáról a kereskedők behajóztak a Neretván a mai Bosznia belseje felé.
A JABLANICA előtt még szétterülő, tóból tóba folyó Neretva 500-800 méter mély szurdokvölgyben folyik tovább, ami nagyon vadregényes. A Neretván tényleg jó lenne végighajózni.


De ugyanakkor sok a nagyon nyomasztó látvány is. Alighogy átmentünk Szlavónia és Bosznia határán, rögtön következtek a “halott” részek. Hosszú-hosszú kilométereken át felégetett települések, elkergetett lakók hűlt helye, üres házak, szerb feliratok, még a települések nevei is szerbül (cirill betűkkel) olvashatók az út mentén (hajdani orosz tanulmányaim alapján próbáltam kiolvasni a feliratokat, mialatt Laci ötösből kettesbe volt kénytelen visszaváltani).


Hallottuk, hogy ha kilőttek egy házat a szerbek és életben maradtak a horvát vagy bosnyák lakói, azaz valami miatt nem végezték ki őket a szerbek az udvaron, akkor – biztos ami biztos – még alá is aknázták a területet arra az esetre, ha később vissza akarnának költözni a lakók, hát legyen meglepetés is. A nagy vérengzéssel így területszerzés helyett csak azt érték el, hogy Bosznia és Horvátország jelentős része a Senkiföldje lett, a szerbek maguk ugyanis nagyon kevesen vannak ahhoz hogy ekkora területen éljenek, az eredeti lakók pedig – ha egyáltalán túlélték a háborút – sohasem fognak visszaköltözni a régi hazájukba.


A szerb régió után a bosnyák részen kellett a legtöbbet utaznunk.


A Dinári hegység által kedvező a fekvése, ideális lehetett az Olimpia megrendezésekor, nagyszerű műlesiklásokat csinálhattak a lejtőkön. És ideális volt a háború idején is a hegyről lőni a várost… az olimpiai csarnok helyén ma temető áll friss sírokkal. És temetők állnak szinte minden főbb úton, friss sírokkal, rengeteg sírral.
A város tehát magas hegyek által határolt, de tágas és szerteágazó. Ha magasabbra emeltük a szemünket, akkor mindenhol zöld hegyoldalakat és tisztásokat lehetett látni a város felett. Ha korábbról háborús képek is éltek bennünk a várost illetően, akkor most, e derűs nyári napon pezsgett az élettől. S az emberek segítőkészek, ezt az Interneten több magyar utazótól is olvastam és visszaigazolta az élet: mivel egy útelterelés miatt más helyen értünk be a városba, eltévedtünk kissé és egy idős bácsika minden szláv és német tudásával eligazított minket MOSZTÁR felé. A háborúra még sok romos épület emlékeztetett és a nagyon sok rendőr – nemcsak Szarajevóban. Ám mindenfelé építkezés zajlott, teljesen új lakótömbök is épültek, nagy a közlekedési forgalom és az útmelletti üzletek, benzinkutak tömöttek az árútól. Igaz nagy a szegénység is, szétbombázott házakban is élnek emberek és sokan – gyerekek is – az utak mellett árulnak gyümölcsöt, sajtot, lekvárt és szörpöket. Ezekből azonban nem mertünk venni, mert azt a tanácsot olvastam a neten, hogy egészségügyi panaszokat is okozhatnak. Érdekes jelenség még, hogy az utak mellett gyakran sütnek egész birkákat és malacokat, ezt egyébként a horvátok is előszeretettel művelik. Néha van mellettük vendéglő is, de gyakran csak egy parasztgazdaság és a háziak sütik a húst az arrajárók számára. Eszméletlenül jó illat terjeng ezeken a helyeken, s alig álltuk meg déltájban hogy megálljunk az egyiknél.


Erre már sok mohamedán él, az utcán kendős lányok-asszonyok is előfordultak, de ők voltak kevesebben. Vannak szép mecsetek, amiket már felújítottak, és modern stílusban épült újak is. És vannak szétlőtt emeletes házak, amikben úgy is laknak emberek, hogy nincs ablak, nincs fűtés, az utcákon koldulnak (egy kisgyerekes nőnek egy útkereszteződésben adtunk pénzt), de azért zajlik az élet, próbálnak felejteni, de aligha lehet olyan család, ahol nem vesztettek hozzátartozókat a háború alatt.


A Debrecen nagyságú városból így vegyes érzésekkel jöttünk el és haladtunk tovább észak-déli irányban, de a tenger még nagyon messze volt.


A másik híres nagyvárost, MOSZTÁR-t nem sikerült megnéznünk, csak elhaladtunk mellette. A horvátok lerombolták a híres mosztári hídat is, ám a mecseteken túl lett volna más látnivaló is, úgy mint Török bazár, öreg mecsetek és katolikus templomok, skanzen, de azért az imahelyekről így is sok képet csináltunk az országban.


Átjöttünk ZENICA-n, a nagy bosnyák iparvároson is (ez a sok kéményével nekem nem tetszett, de a fekvése azért nagyon szép és fontos város, hiszen megélhetést biztosít az itt lakóknak). Itt láttunk működő mozdonyt és két kocsit, amit vontatott. Egyébként mindenhol az országban többnyire csak a gaz nőtte be a síneket.


MOSZTÁR közelében van a híres katolikus zarándokhely, MEDJUGORJE. Ide utolsó nap eljöttünk egy egész napos kirándulásra, de erről később részletesen.


METKOVIC a neve a következő nagyobb városnak, ami már közel(ebb) van az Adriához, és egyben újabb határátkelő, csak hogy ismét horvát territóriumra érjünk. Persze hogy a bosnyák oldalon is horvátok lakják, a határszélen horvát zászlók lobognak mindenütt és a nyelv is azonos. Korábban errefelé sem volt soha határ, s mindkét oldalt horvátok lakják, és boszniai horvátok véres harcokat vívtak a közeli Mostarban a bosnyákokkal, hogy leválasszák és Horvátországhoz csatolják ezt a hercegovinai részt. Ezt azonban a nemzetközi közösség nem engedte, ezért most határ van itt. Az egyik legfurcsább határ amit láttunk: Metkovic szélén egy üzletsort metszve ketté, Dragan kávézója és a Millenium söröző között húzódik. A szórakozó helyekkel szemben egy konténer iroda van, s az úton határőrök, de nekünk itt is épp csak rápillantottak az útleveleinkre, s “Hungária” felkiáltással már intettek is, hogy mehetünk (nagyon becsületes képünk lehet…).
Elképzeltem, ahogy a két határos vendéglátóipari egység munkatársa délután kiszalad az utcára mondjuk pénzt váltani és átdobják a bankjegyeket és érméket az országhatáron…

Nagyon érdekes a klíma változása, ahogyan az ember egyre délebbre ér. Nekem ez a legszebb Horvátországban és Boszniában: az éghajlatok különbözősége! Fokozatosan változik a növényzet, egyre több mediterrán virágot, fát látni, eleinte kisebb bokrokat és cserjéket, később nagy pálmákat, fákat, pínea fenyőket, cédrusokat. Ha látok egy-egy ilyet, mindig az első repülős (Krétai) magánutam jut eszembe, amikor 50 dollárnyi költőpénzzel nyaraltam 95-ben a görög tengernél az amerikai barátnőmmel, aki előre megígérte, hogy delfineket meg pálmafákat fogok látni. Ott is el voltam ájulva a pálmáktól (ugyanis a delfinek szabadságon voltak és nem mutatkoztak), kár hogy ezek a növények kontinentális éghajlaton nem maradnak meg, pedig a diófa helyére szívesen beültetnék egy-két mangófát meg citromfát a kertünkbe, előre meg pálmákat, minden mennyiségben.


Szabolcs eleinte csalódott volt. “Ilyen ez a tenger? Ide jöttünk?”, ilyeneket kérdezett, később meg ki se lehetett húzni belőle.


A parton egyre szebb volt a táj és egyre közelebbről láthattuk a vizet. Sokan fürödtek benne, hajók is jöttek-mentek. Nagyon nagy volt a meleg és már nagyon fáradtak voltunk. Elmentünk az a leágazás mellett ahol a PELJESAC félszigetre vezet be az út. A félsziget belsejébe STON városán keresztül lehet menni, terveztük is hogy megnézzük közelebbről, de tavaly már láttuk ezt az érdekes települést, így most kihagytuk.


Kagylótenyésztés és nagy sólepárló működik itt, de a város arról híres, hogy itt található Európában a legnagyobb, teljesen épen fennmaradt várfal, hosszú kilométerekre nyúlva fenn a hegyen, és ez a tengerparti útról is jól látható.


Hirtelen eső kezdett esni, aztán egyre erősebben, ezt is lefotóztuk. De az Adrián a viharok gyorsan jönnek, kiadósak és gyorsan is mennek.


Délután 5-re, Pécstől 14 órai vezetés után értünk célállomásunkra, CAVTAT városába. Útközben még átjöttünk az UNESCO védelem alatt álló gyönyörű DUBROVNIK városán is. A háborút sajnos ez a híres város sem úszta meg, de erről is később. DUBROVNIK-ot tavaly (a nászúton is jártunk erre) úgy lehetett megközelíteni, hogy a parton kanyargó öblön át kellett jönni, az idén pedig már elkészült a Tudjmann-ról elnevezett híd, ami az öböl fölött jön át és így kb. 15 km-t vágunk le az útból.


CAVTAT gyönyörű hely. Érdekes, hogy a magyar turisták a 20 km-re levő DUBROVNIK-ban nagyon gyakran megfordulnak, CAVTAT-ban meg ritkák, mint a fehér holló.


Mindenki beszél angolul (én mint hivatalos tolmács és mosónő funkcionáltam az úton), az ellátás szuper, a szoba is klassz volt, az erkélye a tengerre néz közvetlenül. Saját strandja van és a szállodánál üzemel egy DIVING CENTER, azaz búvár központ, itt kivétel nélkül a létező összes vizisportot ki lehet próbálni. Magyarok rajtunk kívül nem voltak, ezért sokszor németnek néztek minket. A város nagyon délen van, szintén 20 km-re a Montenegrói határtól. Dubrovnik nemzetközi repülőtere egyébként Cavtat mellett van Cilipi-ben, ezért sokszor láttunk (és hallottunk!) nagy repülőket. Mi az ezer kilóméteres utat (ennek is utánanéztünk) fejenként 75,000 forintból “úsztuk volna meg” ha repülővel jövünk, így hát csak az EU-ból érkezők jöttek repülővel, mi majd talán a csatlakozás után.


Cavtat nagyon szép kisváros, Lacival a horvát kalandozásaink során eddig ez a település tetszett a legjobban (tavaly bejártuk Dalmácia jelentős részét., pl. ZADAR, STON, SPLIT, NIN, MAKARSKA, TUCEPI, BIOKOVO-hegység). Igazi mediterrán hangulata van, nyüzsgő partja, sok turista látogat ide, van jónéhány szálloda, nevesebbek is. A hegy tetején található egy híres mauzóleum, a Racic családé, saját sírkamrákkal és sírokkal, morbid de igaz hogy a síroktól gyönyörű a kilátás a tengerre, szemben Dubrovnik panorámájára.


Vizitaxik működnek a tengeren, ezek kicsi motoros hajók, a parthoz közel haladnak, kb. 30-40 személyesek. Dubrovnikba kb. 50 perc alatt érnek be, közben a panoráma gyönyörű. A hajóval elhaladtunk egy szomszédos félsziget mellett (MLINI), ahol valamikor elkezdtek építeni egy modern hotelt, amit aztán kilőttek a háborúban. Azon a szigeten nem köt ki hajó, és nagy táblák jelzik messziről az aknaveszélyt, hát ennyire változatos.


DUBROVNIK gyönyörűséges hely, tavaly is nagyon tetszett, nagyon hangulatos, romantikus kis utcái vannak, de nem esőben!


De mi már borús időben érkeztünk, sőt, mire kiszálltunk a hajóból, jött az égi áldás rendesen! Persze felszerelés, ernyő, esőkabát semmi nem volt nálunk, ujjatlan trikóban indultunk, és a napszúrástól tartva sapkát is vittünk mind a hárman (már említettem, a vihar itt gyorsan jön és nem olyan mint a szárazföldön !)


Annyira szakadt az eső, hogy el se tudtunk indulni, az óváros főutcáján az üzletek árkádjai alatt húztuk meg magunkat. Kis idő múlva vettük észre, hogy az üzletben, ami előtt ácsorgunk, esőkabátot is árulnak. Jó drágán ! Mit volt mit tenni, láttuk hogy az eső egyhamar nem fog elállni, vettünk három földig érő esőkabátot, és uccu neki, elindultunk az óvárosba !


Különböző szükségleteink miatt egy kávézót kerestünk, ahol ihatunk is, találtunk egyet az egyik mellékutcában. Zvonik családi büféje, az eső elől maga a tulajdonos invitált be bennünket, s ha már ott jártunk, ettünk is. Az eső szerencsére elállt, mire végeztünk az étellel-itallal. Kimentünk a piacra, és vissza az óvárosba. Néhány óra alatt olyan jó idő lett, hogy a kirándulás végén még strandoltunk is.
Azt hallottuk, hogy Dubrovnik mellett van homokos part, ami Horvátországban ritkaság, ugyanis mindenütt köves, kavicsos, az erre használatos cipő nélkül a vízbe menni nem ajánlott, mert az ember lábát mindenféle dolgok felsérthetik.


Megnéztünk múzeumokat, köztük egy tengerészeti múzeumot, ahol kronológiában tekinthettünk bele az adriai hajózás történetébe egészen az ókortól, nagyon érdekes volt, Szabolcsnak is tetszett. Az óvárosban és a várban jókat sétáltunk.


Cavtatból lehetett volna kirándulásokat szervezni, pl. volt “3 sziget kirándulás”, Fish – Picnic, Montenegrói kirándulás, Mostar, satöbbi, de végülis mi magunk jártuk be a környéket, nem akartunk erre külön pénzt költeni.
Ráadásul, az autóval az történt, hogy sajnos az autóriasztó távirányítója Laci fürdőnadrágjával együtt belekerült a tengerbe hétfőn és fürdött jó pár percig, Laci elfelejtette kivenni a zsebéből. Először nem is ijedtünk meg, valami hihetetlen optimizmussal arra gondoltunk, hogy biztos csak az elem ment tönkre benne, amit könnyű itt is beszerezni, de persze maga az elektronika ment tropára, teljesen érthetően.


Hétfő este a recepción bejelentettem, hogy most készülünk a saját autónkat feltörni és hogy előre szólunk: ha autóriasztót hallanak, akkor nem lopás történt, csak mi vagyunk, és elmondtam mi történt. (A recepción kétszer rákérdeztek, hogy tutira a saját autónkat nyitogatjuk-e.. ettől olyan mérges lettem, hogy kishíján azt válaszoltam:” Dehogy, a SUZUKI helyett a szomszédos német BMW tetszett meg…”) Laci még mindig optimista volt meg Szabolcs is, mondták hogy ne féljek, tök könnyen meg lehet oldani a problémát úgy hogy áramtalanítani kell az autót, valami sarut vagy mit leszedni és akkor nem fog sikítozni a riasztó.


Hát ez nem sikerült, ugyan a csendet végülis elértük csak az autó blokkolt, mert a riasztó nem működött benne, emiatt autóval sehova! Mi meg ugye szerveztünk mindenféle programot, szerettünk volna autózni. Hát emiatt kellett Dubrovnikba is hajóval mennünk…


Még mindig reménykedtünk, felhívtam gyorsan az otthoniakat, elmeséltem mi történt, mondtam hogy a lakásunkban, hol található a pót-riasztókulcs és hogy azt expressz küldjék el a szállodába postán, változatlan optimizmussal, remélve, hogy hamarosan minden rendben lesz.


Pár óra múlva Nővérem küldött SMS-t, hogy a postán nem lehet feladni a csomagot expressz, mert Horvátországgal valamilyen egyezmény nincs aláírva és emiatt csak a sima küldemény működik, ami akár három hétig is utazhat ! No akkor felhívtam a bankban a munkatársamat, lényeg hogy feladták UPS gyorspostával a kulcsot, így csütörtök estére már autóképesek lettünk.


Dehát kalandnak ez sem volt utolsó, persze röhögni csak így utólag tudunk rajta, ott a parkolóban majdnem elsírtam magam, amikor a riasztó már percek óta folyamatosan sivított.


Péntekre (ami már sajnos az utolsó napunk volt) viszont megszerveztük és kiviteleztük a kirándulást a boszniai MEDJUGORJE-be. Ez az a híres hegy Bosznia belsejében, ahol Mária 1981-ben több alkalommal is megjelent pásztorlányoknak.


Egy szép templom van itt, egy nagy Mária szobor és rengeteg kegytárgy üzlet, ezeket mind végigjártuk. Ajándékokat is vittünk haza meg mindenfélét. Volt egy olyan képeslap, amin a szent hegy látható, és fölötte felhők. Ha az ember hirtelen ránéz, nem veszi észre a lényeget, csak talán másodszorra: a felhők olyan alakban látszanak, hogy a szenvedő Krisztust mutatják a kereszten, nagyon érdekes.


Szombaton reggeli után indultunk haza a szállodából. Tanulva az odafelé történt esetből, úgy döntöttünk, nem szállunk meg sehol, hanem egyben levezetjük Lacival a távot hazáig (mivel odafelé én csak Pest és Pécs között vállalkoztam a feladatra, immáron tudtam milyen tereppel állok szembe, és felbátorodtam !)


A tengerparton kb. 2 órát autóztunk, majd elkanyarodtunk a hegyek felé.
Az út visszafelé is gyönyörű volt, többször megálltunk megcsodálni a tájat.


A szlovén-horvát határtól (Slavonski Brod, amint már írtam) vezettem én Pécsig, ez olyan 250- 300 km., de a szlovén rész nagyon kanyargós és már sötétedett. Pécstől Dunaföldvárig Laci vette át, de szegény már nagyon fáradt volt, én meg onnan hazáig éjjel. Hát élmény az volt bőven.


Aki Boszniába készül (és nő !), készüljün fel a balkáni típusú mellékhelyiségekre, angol típusból nem gyártanak ugyanis. Sőt, Horvátországban is találkoztam eggyel.
Iszonyú kényelmetlen ezeket használni, főleg ha benzinkútnál vagy, ahol a WC ugye koedukált és olyan ajtó van felrakva, aminél kilátszik az illető lába és a feje is J
Nekem a “riasztó” kalandunktól eltekintve a WC volt az egyedüli negatív élményem az egész út alatt.


Emberek – vendégszeretők, beszélnek több nyelvet, de ha az adott nyelvből nem is tökéletesek, minden igyekezetüket bevetik hogy segítsenek


Ételek – hát aki hozzánk hasonlóan kedvelője a tengeri herkentyűknek, az menjen és próbálja ki őket mindenhol. Nagyon értenek az elkészítéshez, a tálaláshoz. CAVTAT-ban, a parti sétányon volt látványkonyhás étterem, ahol ki lehet választani melyik rákot/halat készítsék el, láttunk közel félméteres rákpéldányokat is. Gyümölcs és zöldség rengeteg, az áruk Horvátországban elfogadható, hasonló az itthonihoz. A paradicsom valahogy nem volt az igazi, az itthoni ízletesebb. A CAVTAT-i egyik élelmiszer üzletben magyar tökmagot meg kekszeket is árultak. A péksüteményeik nagyon jók és mindig frissek. Hazautazás előtt jól bevásároltunk belőlük, és a már jól bevált Müzli szeletekkel együtt az egész úton kitartottak.


Árak – Görög,- és Olaszországhoz képest nagyon olcsó. Vannak persze nagyon frekventált helyek, ahol vétek költeni, de általában elfogadható. Mi Boszniában csak benzinre költöttünk egyszer, meg is jártuk. Eszméletlen drágán tankoltunk, de sajnos muszáj volt. Már nem emlékszem hogy EUR-ban mennyi volt, de tényleg horribilis, nem is beszélve arról hogy szintén csak balkáni WC-vel tudtak szolgálni. Horvátországban nem olcsóbb a benzin a Magyarországi árakhoz képest, de jóval olcsóbb a bosnyákénál.
Alap élelmiszert bárhol be lehet szerezni, a víz iható mindenhol, mi azért vittünk néhány kartonnal.


Látnivalók – hát, velük nem lehet betelni. Leírhatatlanul gyönyörű helyek vannak mind Boszniában, mind Horvátországban. Érdemes hajóval utazni, nagyon kalandos és élvezetes. A Dubrovnikba tett (esős) kirándulásunkkor láttunk delfineket néhányszáz méterre ugrándozni a vízben. És a rengeteg pici sziget! Akkorák is vannak, amiken épp elférne a házunk. És vannak olyan kicsik is, amiken templom van, de lakóház nincs. Az ilyen kis szigetekre szerveznek Fish-picnic programokat (mi sajnos ezt ki kellett hogy hagyjuk, de talán jövőre !) A búvárkodásról nem beszélve, ami nekünk szintén kimaradt, ennek nálam sajátos okai vannak (abszolút anti-úszó).
Tavaly Makarskán láttuk búváriskolák hirdetéseit még magyarul is, abszolút elérhető áron kínálták a búvároktatást.


Mindenkinek jó utazást kívánunk, és ha kérdés van, ne kíméljetek (Úszómesterek légyszi ne itt jelntkezzenek ! Köszi !)


Ági


A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet   – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Mivel az oldalt rövidesen bezárom, eladó az utikalauz.hu internetes domain!
Ajánlatok és érdeklődés a gyoker@utikalauz.hu címen.

Légy te az első hozzászóló a(z) "Varga Ágnes: Horvátország – Bosznia-Hercegovina – 2002" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár