Győrffy Árpád: Nagy utazásunk északon - avagy rövid flört
Skandináviával - 12. rész - Litvánia
Viszonylag jó úton haladtunk Vilnius felé. A maximális sebesség főúton és autópályán
megegyezik a hazaival - 90, 130 -, lakott területen tízzel gyorsabban, 60 km/h-val
lehet menni. Szerencsére nem sok településsel találkoztunk, mert a főutak jórészt
elkerülik a falvakat. Nagy nyílt síkságok, szántóföldek, kaszálók szegélyezték
az utat. Kicsit az Alföldhöz, vagy inkább a Kis-Alföldhöz hasonlított a táj.
Amíg Svédországban, Finnországban a városokon kívül inkább tanyákat, kisebb
tanyabokrokat láttunk, itt a településszerkezet nagyon hasonlított az itthonihoz.
Kisebb-nagyobb falvak az úttól nem messze, általában egymáshoz közel, szabályos
utcákra felfűzött házakkal. Nagyon sok volt a tehén a mezőn, de többnyire magányosan,
vagy nagyon kis csordákban. Láthatóan minden gazda külön legeltette a sajátját.
A lábuk ki volt kötve egy karóhoz, és kis körben ették a füvet a mező közepén.
Nem messze a határtól megálltunk egy útmenti étteremben uzsonnázni. Fejenként
kb 800 forintot költöttünk a körettel, salátával tálalt húsételre és az üdítőre,
kávéra. Mint később kiderült, az itteni viszonyok között ez a drága helyek közé
tartozott.:)) Az étel finom, a hely nagyon hangulatos volt. Különböző ötletes
árnyékvetőkkel, fából készült szabadtéri asztalokkal barátságossá tették. Bent
modern hűtők, látvány-konyhai berendezések.
A Vilnius előtt félúton, kb. 130 kilométerre a fővárostól autópálya kezdődött.
Először csak két pályás, kétszer két sávos lett az út, majd került hozzá leálló
sáv is. Az állapota jobb volt az akkori magyar M7-esnél. Érdekessége, hogy mindenütt
szintbeni kereszteződések vannak. A település, vagy más elágazó előtt egy autóút
táblával és 100-as korlátozással lelassítják a forgalmat, az ilyen helyeken
a bal sávból át lehet menni a szembejövő pálya belső sávjára, ahonnan néhány
száz méteres haladás, jobbra sorolás után a másik oldalon el lehet hagyni az
utat. A burkolat kicsit rázós volt néhol, de nyugodtan és biztonságosan lehetett
haladni. A forgalom nem volt túlságosan nagy. Itt is inkább nyugati gyártmányú
autókkal találkoztunk. Sok volt a fekete Mercedes. Bár Vilnius előtt már erősen
sötétedett, csak néhányan használták a lámpákat. Egy helyen mértek rendőrök
az úton, de a többiek időben jelezték, így minket nem fogtak meg.
Korábban is láttunk gombát és gyümölcsöt kínáló gyerekeket, felnőtteket az utak
mellett, de itt igazán sok volt. Főleg nagy méretű, színes erdei gombákat kínáltak.
Volt olyan hely, ahol 6-7 árus is ült, vagy feküdt az árokban egymástól nem
messze. Nagyon kevés a benzinkút. Az autópályán a 62 kilométeres pontnál láttuk
az elsőt. A rigai tapasztalatokból okkulva vettünk térképet az országról és
a fővárosról is.
Este nyolc előtt érkeztünk Vilniusba (6964 km). Megállás nélkül átmentünk a
városon a tervezett szálláshely felé. Itt Rigával ellentétben minden elágazóban
érthetően jelezték a választható irányokat. A Minszk felé vezető A3-as út mellett,
10 kilométerre a fehérorosz határtól találtunk szállást a Rytu kempingben egy
Saviciunai nevű település mellett. Útközben majdnem megálltunk, mert furcsa
csattogást hallottunk a kocsiban. Kis idő múlva rájöttünk, hogy nem lőnek ránk,
csak valami hatalmas bogarak ütődnek állandóan az autóhoz.
Az út közelében lévő, erdővel körülvett kempingben rajtunk kívül 2 vendég és
a recepciós - gondnok, mindenes - egy 50 körüli férfi volt mindössze. Mivel
igazán csak a saját nyelvén beszélt, főleg mutogattunk és mosolyogtunk. Szerencsére
a másik vendég - egy Németországból hazalátogató fiatal emigráns - közvetített
a bonyolultabb részeknél. A 4 ágyas bungalóért egy éjszakára 60 litast (4200
FT) kellett fizetnünk. A gondnok láthatóan tartózkodni akart a hivatalos formaságoktól.
Amikor az útlevelet kínáltam neki a regisztrációhoz, nagyon meglepődött, és
bánatosan nézett, így tovább nem erőltettem. Megköszönte a pénzt, és zsebrerakta.
Az egykor talán szebb képet is mutató házikó farostlemezből készült. Volt egy
hálószoba, egy dupla ággyal, egy kétajtós és egy éjjeli szekrénnyel, egy társalgó
egy kétszemélyes ágyként összerakható ülősarokkal, egy konyha mosogatóval és
egy földeletlen vezetékkel konnektorba dugható 50 literes bojlerrel. Valamikor
lehetett gáz vagy villanytűzhely is a nyomokból ítélve, de már csak a falon
lévő más színű festék mutatta. A fürdőszobában (fülkében) tusolótálca, WC. A
mosdókagylót - ha volt is valamikor - már elvitték. Két ágyneműt találtunk az
ágyakhoz - tisztának látszottak. Csapatunk egyik tagját majdnem agyonvágta a
zuhanyzó. Mezítláb volt, amikor hozzáért a vízhez. Szerencsére még el tudta
húzni a kezét. Zárlatos lehetett a bojler, és a kétszálas vezeték miatt nem
kapcsolt le az érintésvédelmi relé - ha egyáltalán volt olyan.
Csak arra gondolhattunk, hogy túlságosan érzékenyek vagyunk a litván áramra
- vagy ne adj Isten, itt jól szigetelt gumicsizmában szoktak zuhanyozni. A további
kísérletezés helyett kihúztuk a bojlert. Az éjszaka szerencsére minden gond
nélkül telt, jól aludtunk. Meglepő módon itt újra hallottam a tücsköket. (Mint
korábban írtam, a svédországi barátaink erdei házában csak a többiek hallották,
én nem.).
18. nap - Vilnius
Pénteken
reggeli után Visszamentünk Vilniusba. Az állomásnál parkoltunk
le 140 forintos óránkénti áron. Később derült ki, hogy a szomszéd
telken egy maszek őrzött parkoló működött óránként 70 forintért.
Megint elmulasztottuk a tájékozódást.
Az állomás környéke és a külső régi részek nagyon lepusztultak.
Málik, omlik mindenhol a vakolat, a városfalon belül is nagyon
sok a romos épület. A belváros még Tallinnál is kisvárosiasabb.
Néhol a hazai 20-50 ezres régi városok magjára - Sopron, Eger
-, néhol inkább Pécsre, Győrre emlékeztet. A sok helyen látható
kopottság ellenére is nagyon bájos. Az óváros néhány száz méter
átmérőjű területén vagy két tucat templom található. Többet közülük
már helyreállítottak, de vannak olyanok is, amelyek össze akarnak
dőlni.
A kereszténység különböző ágai nagyon változatos építészeti képet
hoztak létre. A reneszánsztól a késői barokkig és a számunkra
ismeretlenebb keleti stílusokig sok minden látható egymás mellé
szúfolva. A vártoronyból szép kilátás nyílik az óvárosra és a
kicsit elcsúfított új részre.
Itt is sok a turista, bár számuk érezhetően elmarad másik két
fővárosban látottól. A kocsik is lestrapáltabbak, mint a másik
két balti országban. Zsiguli itt sincs, mindenki a nyugatról szállított
roncsokat vásárolja.
Rengeteg a koldus
- öregek, rokkantak. Legtöbben csak csendesen nyújtják a kezüket,
de vannak agresszivebbek is. Minden templom tele imádkozókkal.
Voltak csoportok, amelyek egy előimádkozó szövegét ismételték.
Éppen
a pápát várták néhány nappal a mi látogatásunk után.
Nagyon sok volt a rendőr. Az utcákon néhol kis üvegbódékból figyelték
a forgalmat. Nem molesztálták a járókelőket, csak az engedély
nélkül dolgozó utcai árusokat. úgy tűnt, hogy inkább a mi kedvünkért
vannak.
Nagyon olcsó minden. Itt volt először olyan érzésünk, hogy nyugodtan
beülhetünk egy cukrászdába kávézni, süteményt enni. A lányok (nők)
egyre szebbek, lassan már a prágaiakkal vetekszenek. Egyszerűen,
de csinosan öltöznek. A divat hasonló a hazaihoz. Nagyon sok a
szuvenír árus. Babák, ruhák lenből, kenderből, cserép dísztárgyak,
festmények és borostyán ékszerek.
A városnézés után egy Maxima Baré
nevű hipermarketben vásároltunk Vilnius határában. Az
áruház belső galériáján lévő gyorsétkezdében ebédeltünk. A négy
komplett ebédért - húsételek, kapucsinók, saláták, gyümölcslék
- 2200 forintot fizettünk.
Délután négy óra felé indultunk tovább a lengyel határ felé (7022
km). Kaunas széléig autóúton mentünk. Az elvben 100 kilométeres
maximumot az elágazóknál 80, 90 kilométerre korlátozták. Persze
a nyílt szakaszokon legtöbben 120-130-al haladtak. Több helyen
volt útépítés miatt korlátozás. Ezeket is hasonló módon tartották
be. Nem sokkal este hat óra előtt értünk a litván-lengyel határra
(7233 km). Talán 10 autó állt előttünk, de az átlépés nagyon sokáig
tartott.
Információk - múzeum, rendezvény,
szállás - www.inyourpocket.com
Győrffy Árpád
A
szerzőnek a következő címre küldhetsz levelet: szerkesztokukacutikalauz.hu
|