Győrffy Árpád: Nagy utazásunk északon - avagy rövid flört Skandináviával - 4. rész - Svédország: Lund-Nikoping

5. nap - Svédország - Lund

Hajnalra megjött a melegfront, amit először a sűrűbben potyogó eső jelzett, majd a nap is kisütött. A reggeli és a sátrak lebontása után elindultunk Svédország felé. A híd feljárata - pontosabban a kezdő alagút lejárata - előtt megtankoltuk az autót. Aztán irány a 4 kilométeres alagút, amely a repülőtér széle alatt felvezetett bennünket a hídra. Először lefelé, majd felfelé mentünk hogy elérjük a tenger szintjét. Az út a mi irányunkban 2 sávos volt, max 90 kilométeres sebességgel lehetett hajtani. A felszínen először szárazföldi szakasz, majd egy lábakon álló tengeri rész után egy szigeten haladtunk át. A több mint 1 kilométer hosszú feszített ív már közelebb volt a svéd parthoz. Az út mintegy 40-50 méter magasan volt a tenger felett, a pillérek talán 100 méterre is felnyúltak. A feszített rész svéd oldalán megálltunk, és fényképeztünk.

Itt szerencsére csak a várakozást tiltották, a megállást nem. Ez a híd korántsem volt olyan félelmetes, mint az Odensee utáni. Talán azért sem, mert most délelőtt volt, sütött a nap és a szél sem fújt erősen.
A svéd partot 2262 kilométernél értük el. A híd végén álló tucatnyi pénztár egyikében kifizettük a 275 svéd koronás (7535 Ft) híd-díjat. ( www.oeresundsbron.dk )
Meglepetésünkre a fizetőkapuk után határőrök vártak bennünket. Egyik megkérdezte, mit hoztunk, miért jöttünk, hol alszunk, mikor megyünk vissza. A válaszok meghallgatása után kedvesen jó utat kívánt. Fél kilométerrel arrébb egy nagy parkolóhoz értünk, ahol WC, információs iroda volt. Nagyon sok ingyenes anyagot találtunk az ország különböző részeiről.
Az első svédországi megállónk Lundban volt. A várost valamikor ezer évvel ezelőtt alapították, Dánia fontos egyházi székhelye volt. Később a reformáció idején eltűntek a kolostorok, de az igazi csapást a dán-svéd háború okozta, amikor többször is lerombolták. A várost 1658-ban foglalták el svédek. Ma leginkább az egyeteme határozza meg, amely a legnagyobb a skandináv egyetemek között. Állítólag több mint 30 ezer hallgatója és 6500 dolgozója van. A megye 16-60 év közötti lakosainak 55 százaléka felsőfokú végzettséggel rendelkezik - ez duplája az országos átlagnak. Az egyetemisták miatt az átlagéletkor 37 év(!). A tartományban 130 féle nemzetiséget tartanak nyilván a multikulturális karakter kategóriában.

Nagyon szép a 900 éves székesegyház, aminek eredeti részei a várossal egy idősek. Mellett van egy hasonlóan régi épület, amelynek pincéjében valamilyen avantgarde kávéház működik. Mint máshol, itt is sok a park, a zöld. Nagy volt a forgalom a főtérrel szomszédos virág és gyümölcspiacon, illetve a vásárcsarnokban. A főtéren egy hatalmas földember fűvel befuttatva reklámozta a nem sokkal később kezdődő magyar kulturális heteket.

A parkban a száraz levelek már az őszt jelezték - augusztus elején. A dániai esős- hűvös idő után itt a hazai vénasszonyok nyarát, a szeptember végi, október eleji jó időt idézte az időjárás. Mintha egy másik évszakba csöppentünk volna az otthoni 38 fokos kánikula után.
Lund után a 4-es számú főúton haladtunk tovább északi irányba.

Kis kitérő a svéd utakról»

Az utunk első 2-300 kilométeres szakaszán - Jonkpinging - gyakorlatilag sík vidéken haladtunk. Dániához hasonlóan csak kisebb dombok váltogatták egymást. Az út mellett mindenütt magányosan, vagy kisebb bokrokban álló tanyák - lakóházak, gazdasági épületek fából, svédvörösre festve - és persze az elmaradhatatlan árbóc a keskeny zászlóval. Rétek és erdők - fenyőfák, nyírek - nagyon sok volt a fiatal telepítés. Jönköping után hegyek közé értünk. Persze ezek is alig haladták meg a komolyabb dombok magasságát. A nyíren kívül több helyen láttunk más lombos fákból álló kisebb-nagyobb erdőket. Az ég egész nap kék volt, bárányfelhők úsztak rajta.

Délután érkeztünk a Kinda-kanal partján lévő Linköpingben.
Itt is hatalmas egyetem működik külön városrészben, de ismertebb felénk az Ericsson mobiltelefon üzeme és a SAAB repülőgyára, amelyben a Gripen - vagy Yas - készül. Korábbi utam során már jártam itt. Többek között a svéd légierő múzeumát, a katedrálist és az 1200 személyes kongresszusi központot, koncerttermet láttam, ahol kerekes székkel ugyanolyan könnyen lehet közlekedni, mint két lábon.
Most idő híján csak az óvárost - a gamlát - akartuk megnézni. Egy áruházhoz kapcsolódó parkolóházban hagytuk az autót. Innen mintegy 3-4 kilométert gyalogoltunk a centrumból a város szélén lévő a gamlába. Alapvetően nem vagyunk mazohisták, sőt a távgyaloglás sem tartozik a kedvenc sportjaink közé, de mindenki azt válaszolta tudakozódásunkra, hogy már csak 7-800 métert kell menni. Érkezésünkkor egyébként a gamla mellett haladtunk el, csak abból az irányból nem jelezték, így nem vettük észre.
Szerencsére érdemes volt a hosszú sétát megtenni. Az óvárosban eredeti formában áll körülbelül 80 régi faház - sok közöttük emeletes - 100-250 évvel ezelőttről. A korhű lakásbelsők mellett ma is működő édesség, textil és vegyesbolttal, bankkal, rendőrséggel, étteremmel, különböző kézművesműhelyekkel, iskolával, vasúti és kocsimúzeummal.

Természetesen a malaclopó kabáthoz hasonló nyilvános telefonfülke is még a crossbar idők előtt készülhetett. Mindez egy szép park mellett. Mivel kicsit későn érkeztünk, jórészt csak kivülről nézhettük meg őket, de így is érdekes volt. (www.linkoping.se/gamlalinkoping)
Útközben a temetőről készítettem egy képet. Nagyon érdekes volt a mi sírhantos és az amerikaiak zöldmezős temetkezési módja között álló svéd forma. Itt a miénkhez hasonló álló sírkövek vannak, de a sírhant nem emelkedik ki, legtöbb helyen csak pázsit van a sírokon is.

Mivel már késésben voltunk, a város 800 éves katedrálisára most nem maradt idő. Pedig a helyiek szerint ez Svédország legszebb épülete. Tornya állítólag 107 méter magas, van benne egy nagyon szép szárnyas oltár 1540-ből (Marten van Heemskerck) és egy feszület a 14. századból. Talán majd legközelebb. (Megint kiderült, hogy nem készültünk fel eléggé a helyből, a látnivalókból, illetve az idő beosztásával.)
Este fél nyolckor érkeztünk Nyköpingbe (2827 km). Az OBS hipermarket parkolójába beszéltük - sms-eztük - meg a találkozót barátunkkal. Innen már ő vezetett bennünket a "Paradicsomba", az Aspa közelében lévő erdei házukba. (2856 km) Huszonhat kilométert autóztunk, főként a 223-as úton. Az utolsó 3-4 kilométer kőszorásos földút volt - a tábla szerint max 70 kilométerrel lehetett menni:)). Nem próbálkoztunk vele.
Vacsorára tésztát kaptunk jávorszarvas-rénszarvas raguval. A raguhoz nagyon finom bazsalikom szósz volt - bazsalikom sajtporral keverve -, és persze mindenféle zöldség. A vacsorához norvég köményes, ánizsos pálinkát, kaliforniai és francia chardonnay borokat ittunk. Már az első nap szoros ismeretséget kötöttünk vendéglátóink speciális nem vízöblítéses, mégis automata budijával, ami valami elektromos megoldással gyorsította a humuszosodást. Lehúzás helyett, egy kis lapáttal valami fűrészporral kevert anyagot kellett magunk alá dobni. Állítólag optimálisra állította a kémiai és biológiai folyamatokat a bomláshoz. A készülék maga egy kamrában volt. A megfelelő szagelszívásnak köszönhetően könnyű volt az alkalmazkodás.

6. nap - Nyköping - Stendorren

Vasárnap elmentünk Nyköping óvárosába és a 700 éve épített várhoz. Ma már csak egyik oldala áll a kapuval és egy nagy toronnyal. Egy ideig valamelyik uralkodó székhelye is volt.

Természetesen itt is színpadot építettek a belső udvarra, hogy nyaranta hangulatos helyen tarthassák a fesztivált - a lakoma-játékot. Valami kedves történet a vár vízbe dobott kulcsáról, meg valami testvérháborúról, a végén nagy lakomával. Sajnos egy héttel később érkeztünk:)). A toronyban kiállítás rendeztek be az erődítmény történetéről. A vár szomszédságában van a Sörmlands múzeum a régiót bemutató kiállítással.
A vártól nem messze van egy üzem hatalmas betontárolókkal. Akkor épülhetett, amikor még a svédeket sem zavarták az ilyen ügyek. Most mát inkább a füvet szépítik, parkosítanak, csobog a víz a szökőkútból, hogy valamit helyrehozzanak a tévedésből.
Délután a Stendorrens - kőajtó - nemzeti parkba látogattunk el. Útközben megálltunk valami régi (kb 100-150 éves) kastélynál, ami napsütéses időben kedvenc hétvégi piknikező helye a családoknak. Egytálételt ettünk - ki-ki igénye szerint: füstölt lazac főtthússal, darálthús a takó nevű mexikói(?) tésztán zöldséggel. Mindehhez 1 százalékos sört ittunk. Összesen 15 ezer forintba került vendéglátóinknak - ennyi pénzt költöttünk itthon a 3 hétre vásárolt szalámira, kolbászra, lekvárra, kávéra, levesporokra és konzervekre...
A kastély parkjában éppen valami gyerekzsúrt tartottak - különböző kézművesbemutatókkal - gyakorlási lehetőséggel. Nagyon sok volt a mozgássérült, vagy más módon fogyatékos gyerek a szülők társaságában.
A WC-nél sorba kellett állnunk, mert környezetgazdaságossági szempontok miatt nem a legnagyobb csúcsforgalomra méretezték a kapacitását. A svédek itt is, máshol is nagyon nyugodtan tűrték a sorbaállást és más nem éppen kellemes kötöttségeket.
Maga a Stendörrens nemzeti park egy tengerparti sziklás terület. Sok kisebb-nagyobb sziklaszigetből áll, egy része hidakon keresztül járható be. A hidakon 300 kilogrammos súlykorlátozás van.

Mindenki nagyon vigyázott, nehogy a lehetségesnél eggyel is több személy lépjen egyszerre rájuk. A parkolóban táblával hívták fel a figyelmünket arra, hogy ne hagyjunk értékes dolgokat az autóban. Úgy tűnik, már ide is megérkezett a bűnözés. A nemzeti park területén lakókocsival éjszakázni, vagy sátrazni is tilos. De a képzeletbeli határon kívül - parkolótól 100 méterre - már érvényes a szabad átjárás joga.
Ahogy máshol is, nagy információs tábla állt a parkoló szélén térképpel, leírással, képekkel a növényekről, állatokról. Természetesen volt WC is. A védett övezetben is több helyen piknikező helyeket alakítottak ki padokkal, kukákkal, tűzrakóhellyel és előre odakészített fával - ahogy az autóparkolókban és más pihenőkben is megszoktuk.
Valószínűleg azért ez a figyelmesség, hogy az erre járók kényszerből, vagy véletlenül se bántsák a természetet.
A kellemesen meleg sziklákon kávéztunk termoszból, ahogy mások is.
Visszafelé vettem észre, hogy az egyik sziklán ott van ugyanaz a zöldes gyík, ami 8 évvel ezelőtt is a kövön sütkérezett. Mint kiderült, műanyagból. Persze lehet, hogy ez már egy másik. Talán a nemzeti parkosok pótolják, ha netán valaki elvinné.
Hazafelé megálltunk az aspai elágazónál, ahol három rökirunával teleírt viking kő áll több mint egy évezrede. Az egyiket egy Tora nevű nő állította a 10. században a nyugaton hajózó férjének. A másik egy olyan vikingről szólt, aki állítólag még Görögországba is eljutott.

Alkonyat idején elővacsoráztunk a Paradicsomban. A menű füstölt lazac és füstölt hering volt főtt krumplival, zöldsalátával. Kaptunk fasírozott gombócokat is, hogy ne csak hal legyen. Az igazi vacsora egy kis pihenő után következett. Az előétel apró tengeri rák volt, majd nagy vörös édesvízi rákok következtek - egyenesen Kínából. Valószínűleg nagyon finom lehet annak, aki szereti. Nálam, paprikáscsirke nokedlivel és az Esterházy rostélyos továbbra is megőrzi az első helyét.
A vacsorát követő borozgatás, sörözgetés közben a svédek mentalitásáról beszélgettünk. A déliek bizalmatlanabbak az idegenekkel - persze azért is, mert ők kapnak belőlük többet. Valószínűleg a lefolytott érzelmek is okozzák, hogy sok a rasszista, sőt fasiszta gondolkodású van közöttük. Többen beálltak harcolni a szerb háborúba is, hogy kiélhessék szadista hajlamaikat - mondták házigazdáink.
Persze hétköznapibb dolgokról is szó esett. Megtudhattuk, hogy a svéd házakat ők vörös színűnek látják.
A "festéket" rézgyártás valamilyen melléktermékéből készítik, amit liszttel és lenolajjal kevernek össze. Szép, védi a fát, több réteget lehet egymásra festeni, mert beissza a fa. Ja, és olcsó, újrahasznosított, természetbarát és persze svéd. A mi megítélésünk szerint inkább vörösbarna. De a többi igaz. (Csak a finnek meg ne tudják:)))
Ekkor derült ki az is, hogy nem hallom a tücsköket. Szerencsére Vilniusban már újra jó volt a hallásom - vagy az ottani tücskök alacsonyabb frekvencián zenélnek.

A szerzőnek a következő címre küldhetsz levelet: szerkesztokukacutikalauz.hu