Győrffy Árpád: Nagy utazásunk északon - avagy rövid flört Skandináviával

8. rész - Finnország- Rauhalinna, Kerimaki, Savonlinna - Lemaala- Tampere

11. nap - délután - Kajaani-IIsalami
Közvetlenül a svéd-finn virtuális határ után volt egy turista információs iroda viszonylag jó kínálattal. De hiába tankoltunk fel prospektusból, az első megállónál, Kemiben mégsem találtuk meg az 500 éves templomot. Miközben kerestük, majdnem okoztam néhány kisebb balesetet, mert szokatlan volt, hogy még a jelentősebb utcákat sem védték táblákkal a csatlakozó kisebb utcákkal szemben. Ha valaki eddig nem tanulta meg a jobb kézszabályt, itt lesz rá lehetősége. Egy információs irodában végül megtudtuk, hogy a templom egy szomszédos településen van, úgy 10 kilométerre. Idô híján inkább tovább mentünk Kajaani felé.
A tervünk az volt, hogy délkeleti irányba átszeljük Finnországot, de mielőtt elérnénk SzentPétervárat - Leningrádot -, kerimakinál nyugati irányba fordulunk Tamperének, majd onnan Vissza Helsinkibe. A cikk-cakkokkal az volt a célunk, hogy legalább kocsiból lássunk néhányat a 190 ezer tóból. S a különböző végpontokon, vagy közben lévő településeket is meg akartuk nézni. A tavakból autóból végül nem sokat láttunk, mert az utat általában erdők szegélyezték. Persze így is megérintett bennünket az a különös érzés, amit a sok zöld és a sok víz összhatása kiváltott. Az eredeti tervünk az volt, hogy hazafelé az Aurórát is meglátogatjuk Leningrádban, de indulásunk előtt egy hónappal életbe lépett a vízumkényszer Oroszország és Magyarország között. A fejenkénti 50 dolláros díj és főként a macerás ügyintézés elvette a kedvünket a kitérőtől. (No, meg azt is bevallhatjuk, hogy kicsit féltünk is az orosz viszonyoktól.)
A finnországi autózásról annyit érdemes tudni, hogy a közutakon elérhető maximális sebességeket itt a helyi hatóságok szabják meg. Néha nagyon biztonságosnak látszó helyeken is 70 kilométeres korlátozás van, miközben máshol akár 100-al is lehet menni. A maximum egyébként 80 kilométer, ha más utasítás nincs. Jó figyelni a táblákat, mert könnyen sok pénzbe kerülhet a gyorsaság.
Kajaniban (5210 km) éppen zuhogott az eső, amikor megérkeztünk, így első programként megnéztük az árakat a belvárosban lévő City Marketben. Szerencsére közben kitisztult az ég, így gyalog indulhattunk városnézésre. A fából készült evangélikus templommal kezdtük. Az eredeti valamikor 350 éve épült, de az oroszok elpusztították a várral együtt. A jelenleg álló neogótikus templom talán 100 éves lehet. Nyolcszázan férnek el egyszerre benne. A jokkmokkinál sokkal nagyobb, így még furcsább volt látni a hatalmas belső teret. Valahogy szokatlannak tűnt, hogy fából ilyent tudnak csinálni - hisz itthon inkább a masszív kőoszlopokhoz, több méteres falakhoz szoktunk.
Innen elmentünk a várhoz, pontosabban a maradványaihoz. Egy tóban állt szigetként a város közepén. Fölötte megy át egy forgalmas út. a tó - folyó? - két végén erőmű, oldalt kis zsilipkamrával. A vár szomszédságában állt - ült - Elias Lönnrot, a Kalevala atyja.
A templom és a vár között félúton egy régi épület előtt sötét ünneplőbe bújtatott, kitömött bábuk sorakoztak, mintha valami gyűlés közönsége lennének.

Este Iisalmi (5300) mellett szálltunk meg a Koljonvirta kempingben. A kemping gyönyörű füves területen fekszik a névadó folyó partján. A portás lány azzal fogadott bennünket, hogy nem nagyon tudunk majd pihenni, mert éppen bolhapiac és öregautó találkozó lesz másnap, amihez már gyülekeznek a kiállítók, árusok. Az árat először 160 finnmárkára számolta, de amikor tisztáztuk, hogy csak egy sátrat verünk, akkor felére csökkentette. Sőt a kemping igazolványt látva még elengedett 10 márkát. (Ha nincsenek a nyelvi nehézségek, valószínűleg többe kerül az éjszaka.) Közben szerencsére az ég is kitisztult, pedig útközben több nagy zápor riogatott bennünket.
A sátrat a folyótól mintegy 30 méterre vertük le. Szerencsére az ígért zajból nem lett semmi, nagyon csendes volt az éjszaka. Valószínűleg az igazi éjszakai buli távozásunk után, a szombati éjszakán volt.
A bolhapiac éppen olyan, mint a mi "lengyelpiacaink" leghátsó sora. Mindenféle hulladék, traktor és motoralkatrészek, gramofonroncsok, porcelánok, katonai felszerelések, giccses képek, plasztikák, létrák, használt WC-csészék, mosdó kagylók... és persze makkara - azaz sült kolbász -, kávé, édesség, ital. Családok, nők, férfiak párosával, vagy gyerekeikkel együtt kínálták a sok szemetet. Az egész annyiban különbözött a magyar változattól, hogy jól érezhetően inkább buli, népünnepély volt, mint kereskedelmi attrakció. A hatalmas közönség, de maguk az árusok is inkább csodálkozni, szórakozni, jót röhögni jöttek össze.
Érdekes volt az öreg motor és autó bemutató is. Amerikai modellek a szesztilalom idejéből, szovjet Volgák, Moszkvicsok a 60-as évek elejéről, ural és Izs motorok a 2. világháború korából. A kiállítók között voltak többen a balti országokból és Svédországból is.

12. nap
Délelőtt 11 órakor indultunk tovább. Savonlinna előtt kb. 50 kilométerrel az utat egy tó szakította meg. Előtte már jelezték, hogy óvatosan kell vezetni, mert az út széléről könnyen a vízbe eshet az autó. Aztán kiderült, hogy nem a szélén, hanem a végén lehet probléma, hisz egyszercsak elfogyott az út. Az autókat komp viszi át a száz méterre lévő túlsó oldalra. Éppen indult, amikor odaértünk, már néhány méterre el is hagyta a partot. De mégsem maradtunk ott, mert amikor a vezető azonnal visszafordította a hajót, amikor meglátott bennünket. Ráadásul fizetni sem kellett. Persze logikus, hisz híd helyett közlekedik a hajó - napközben 20 percenként, esténként igény szerint.
Sajnos az eső többször eleredt napközben, de a 15-16 fokos "melegben" jól bírtuk a rövid nadrágot.
Útközben kis kitérővel megálltunk Rauhalinnában (5563), ahol a világ legnagyobb fából készült kastélya látható. Jelenleg hotel, étterem, kaszinó van benne. Éppen száz évvel ezelőtt építtette az orosz cár egyik szárnysegédje ajándékként az ezüstlakodalmukra. Korábban iskola is működött benne egy ideig, majd a külügyminisztérium használta repihelyként - a történet akár nálunk is lehetett volna.
Innen újabb rövid kerülővel a Savonlinnától kicsit keletre található Kerimakiba (5585) mentünk, ahol - a változatosság kedvéért - a világ legnagyobb fatemplomát néztük meg.

A bent kétemeletes karzattal kialakított építményben egyszerre több mint 3 ezer ember fér el az 1640 méter hosszúságú padokon. A főhajó magassága 37 méter. Szóval, nem semmi. Előtte egy hasonló stílusban készült torony, benne szuvenírbolt. A 6 ezer lakosú településen máshol is jól látható, hogy a turizmus nagyon fontos bevételi forrása lehet. Ha valakinek ahhoz lenne kedve, akár csúzlit is vehet potom 1080 forintért, vagy ehet fagyit, az első gombócot 380 forintért, efölött már árengedmény, mert a tölcsért csak egyszer számlázzák:))).
Savonlinna (5605)
A fő úti célunk a város közepén egy tóban álló középkori vár, a Szent Olafról elnevezett Olavinlinna volt. A 15. században épített erődítménybe egy pontonhídon lehetett bejutni, de igény szerint akár csónakkal is elviszik a turistákat a parttól mintegy 60-100 méterre lévő kapuig. Ahogy Nyköpingben, itt is a mai igényekhez igazították a vár életét. A belsőudvarba egy hatalmas színházat építettek - nézőtérrel, színpaddal, technikai berendezésekkel. Itt zajlik minden júliusban a híres operafesztivál. Most csak annyit jelentett, hogy a vár egy részét emiatt nem lehetett megnézni. Elvileg. Nekünk sikerült, mert egy nyitva felejtett ajtón kijutottunk a külső várba. S mivel közben az ajtót bezárták, az építmény minden lezárt részét végigjártuk, míg végre megtaláltuk a visszautat a nyilvános területre. Persze, mindezt titokban.

A várban megnéztünk egy nagyon gazdag hadtörténeti kiállítást és egy görög-keleti kápolnát szép ikonokkal, kegytárgyakkal. A vártól nem messze van a hajózási múzeum, a bejáratánál egy hatalmas kenu szerű keskeny csónak, amibe akár 25-30 evezős is elférne egymás mögött. Itt áll a vízen az ország két legöregebb múzeumhajója is. A legidősebb 1871-ben készült. (Nem sokkal a Balatonon még ma is közlekedő Kelén és Helka előtt. Úgy tűnik a mi vizünk jobban konzerválja a hajókat.:)
Szombaton este 10.20 kor megérkeztünk Lempaalabe (5994 km). Barátaink finom vacsorával, szállással vártak bennünket.
13. nap - Lempaala
Vasárnap végre közelről is megismerkedhettünk a finn vizekkel, amikor házigazdánk, Joke motorcsónakjával elvitt bennünket a 15 ezer lakosú város magját - a templomfalut - körülvevő tavon egy kis hajókázásra. Nagyon szép volt a szigetek mellett, között, a tóig nyúló házak alatt elszáguldani a motorossal. Útközben találkoztunk egy menetrendszerit közlekedő hajóval, ami Tamperéből hozta az utasokat. A parton mindenütt házak, kisebb-nagyobb kikötők, csónaktárolók. A különféle vízjárművek éppolyan természetesnek tűntek a fák között megbújó házak mellett, mint nálunk a lakótelepek sokemeletes épületei előtt parkoló autók. Barátaink mesélték, hogy mostanában sok orosz és német vett házat a tóparton nyaralónak. Szóval, nem csak a Balatont szeretik.
Ebéd után Joke lánya, Jutta és férje Pasi elvitt bennünket az épülő házukhoz. A kétszintes, fa szerkezetű, faelemekből álló házat Pasi gyakorlatilag maga építi. Kicsit olyan, mint a legózás. Az épületet a meglévő elemkínálat alapján tervezték - fent három szobás, lent nappali, konyha, újabb szoba, mosóhelyiség, fürdőszobák... Szakembert csak az elektromoshálózat és a padlófűtés, illetve kandaló megépítéséhez hívtak. Egy éve kezdték az építkezést, talán jövőre kész lesz.

A ház után megnéztük a környék egyik legrégibb templomát, amit 550 éve építettek. Majd a helyi múzeumban folytattuk a sétát. Az első épületben egy a 19. század végét, a 20. század első felét idéző vegyesboltot - kauppamuseo - rendeztek be. Ugyanitt látható a 20. század első feléből egy fodrászműhely, egy fogorvosi rendelő és egy cipészműhely is. Külön szobája van a háborús emlékeknek, a múzeum udvarán pedig felállítottak egy 2-300 éves gerendaházat - bent a korabeli háztartási eszközökkel, szövő alkalmatosságokkal. Ugyancsak a múzeumhoz tartozik egy asztalosműhellyel kiegészített kovácsműhely, amelyben az egykori tulajdonos utódai ma is dolgoznak. A műhely régen nagyon híres volt kocsijairól, szánjairól.
Este űjabb régi ismerősökkel, köztük az első helyi magyarrar Sándorral találkoztunk, aki valamikor a 80-as évek végén Finnországot választotta másik hazájául. Felesége, gyerekei mellett az ehhez kedvet érző lempaalai polgárokat is magyarul tanítja szabadidejében.
14. nap - Tampere
Hétfőn reggel beállíttattuk az első kerekeket, hogy nagy sebességnél ne rázzák szét a kocsit, majd Jokkevel bementünk a közeli Tamperébe. A városban csatlakozott hozzánk Nagy Sándor is. Mint elmesélte, egy skót utazó javasolta a város, illetve az alapjait jelentő üzemek megépítését a 19. században. Arra gondolt, hogy az egymástól néhány száz méterre lévő két tó közötti terület ideális lenne egy textilgyár létesítésére, mert a tavak 18 méteres szintkülönbségéből nyert energiával hajtatni lehetne a gépeket. Később papírgyár, villamos erőmű és sok más üzem épült a tavak közé, miközben a város is kialakult a gyárak mellett.

Mostanra a gyárak már terhessé váltak a városközpontban, ezért sorra kitelepítik, bezárják őket. Az első textilgyárban ma különböző irodák, fejlesztőcégek működnek. Az egykori erőmű nagycsarnokában kapott helyet a könyvtár olvasóterme, az egyik szomszédos épületben pedig egy színház működik.
Első utunk a Liisankallio-dombon álló Kaleva templomhoz vezetett. Ha nem tudjuk, miről van szó, akár valamilyen vegyipari üzem, vagy malom 10 emeletes betonsilójának is gondolhattuk volna. Az 1966-ban épített templom nem csak bennünket lepett meg, az elmúlt 35 évben sokat vitatkoztak a Reima és Raili Pietila tervei alapján készült hal alaprajzú építményről. Belülről talán még döbbenetesebb hatású a gyakorlatilag teljesen üres 36 ezer köbméteres belső tér.

Az egyik ablaksorba simuló, megrepedt nádszálat formázó oltárszobor, a nyers fenyőből készült padok, orgonaház mégis szinte barátságossá teszi a látványt.
Sétánk során átmentünk az átalakítás alatt álló főtéren, ahol éppen egy színházi fesztivál bemutatói zajlottak. Innen is nagyon szembetűnő volt a különböző funkciójú épületek - gyár, gyárkémény, templom, színház - keveredése. A kikötőben lévő piactéren ettünk mustamakkaraát - feketekolbászt -, ami valójában a mi májas hurkánknak felel meg. Nagyon divatos étel Tamperében. (Helsinkiben hiába kerestük.) Kenyér nélkül, áfonyalekvárt tunkolva eszik. Az egyik utazási irodában vettünk jegyet a Helsinki és Tallin közötti kompra. A négy személy + autónál olcsóbb volt az autó 4 személlyel változat. Nem igazán értettük, de talán ez nem is nagyon fontos.
Körbenéztünk a város feletti dombon lévő kilátóból. Innen lehetett igazán érzékelni, hogy a 200 ezer lakosú település szinte a vízre, pontosabban a vizek közé épült. Megnéztük a Szent János templomot - a tamperei katedrális - különös az oltárképe, és a falakon lévő freskók a ruhátlan gyerekekkel, felnőttekkel. Furcsa, nekünk egy kicsit rideg világot sugallt. Bekukkantottunk az Alexander templomba is, majd visszaindultunk Lempaalaba.

Győrffy Árpád

A szerzőnek a következő címre küldhetsz levelet: szerkesztokukacutikalauz.hu