Kostyánszky László: Tanácsok a Felvidékre (Szlovákiába) utazóknak – 2002


Kostyánszky László: Tanácsok a Felvidékre (Szlovákiába) utazóknak – 2002


A (földi) Útikalauzban szereplő 1998-as árak ma már csak az “álom” kategóriába sorolhatók. Egyszerűen, minden a többszörösébe kerül, ezért ezt a linket valóban ideje lenne már eltávolítani a többi közül, mert – aktualitását már nem sokkal szerkesztése után elvesztette :-((
Az árakról csak annyit mondanék, hogy minden (a tejet és a belföldi tömegközlekedést kivéve) majdnem annyiba kerül, mint Magyarországon. Az árak úgy átlagosan – mindössze 10-, egyes cikkeknél max. 20-százalékkal alacsonyabbak a magyarországiaknál. Kivétel ez alól a tej, ami ugye, Magyarországon elég drága, márkától és zsírtartalomtól függően – 150 és 200 Ft között mozog egy liter ára, míg nálunk ez csupán 15 és 20 korona között van, azaz úgy 80 és 110 forint között “mozog” a tej ára – tehát ez lényegesen olcsóbb.


Ami viszont a turisták számára a legfontosabb, az a tömegközlekedés, kivéve, ha autóval érkeznek. Nos, ez is lényegesen olcsóbb. Mondok egy példát: Az autóbuszjegy ára a helyközi vagy a távolsági járatokon 20 és 25 kilométer közötti sávra váltva – csupán 24 korona, ami kb. 135 Ft-nak felel meg, míg Magyarországon ez 246 Ft – tehát úgyszintén csaknem a duplája (átlagosan úgy 80%-kal több mint nálunk).
A vonaton a különbségek azért valamivel kisebbek, de ugyanúgy jelentősek (a vasút Magyarországon
kb. 50%-kal többe kerül, mint nálunk). Ez a megállapítás viszont nem érvényes a nemzetközi jegyek árára, melyek egyformán “borzalmasan” sokba kerülnek. Tehát, amennyiben ajánlhatok valamit magyar testvéreimnek, akiknek több szerencséjük volt és nem szakadtak el az Anyaországtól, s ráadásul kedvük van beutazni a Felvidéket – nemzetközi jegyet csak az első nagyobb városig váltsanak (pld. Budapestről Kassára – ez egyébként is kiemelt viszonylat a két szomszédos vasúti társaság megállapodása szerint – ezért ez a jegy még olcsóbb), és Kassáról (egy rövidebb, vagy netán hosszabb városnézést követően) továbbutazva (pld. a Tátrába) csak Kassán váltsanak vonatjegyet (ez Kassáról Poprádra 112 koronába kerül / egy irány / fő – természetesen, gyorsvonattal. Azért hívom fel erre a tényre különösen az utazók figyelmét, mert nálunk a gyorsvonat is (és nem csak az IC) pótdíj köteles – a pótdíj összege viszont csupán 16 korona, ami mindössze nem egész 100 Ft.
Kassán az idelátogatók mindenképpen látogassák meg a Szent Erzsébet gótikus székesegyházat, mely a maga nemében Közép-Európában is páratlan szépségű, és természetesen, ha már a székesegyházban vannak, ne hagyják ki II. Rákóczi Ferenc fejedelem sírjának a megtekintését az altemplomban található sírboltban.
A kassai információs iroda (a magyarországi Tourinform megfelelője) nemrégiben elkészített egy igen érdekes, információkkal minden téren bőségesen rendelkező (megérkezés, szállás, étkezés, városnézés, látnivalók, programok, stb.), és ráadásul folyamatosan bővített és aktualizált honlapot – ám mindössze angol nyelven (pedig a városban a legtöbb a német és, természetesen, a magyar turista). Az oldal címe a következő:
http://www.kosice.info/



A vasúttal kapcsolatos részletesebb árakat kilométer-sávonként a következő honlapon lehet találni:
http://dop.slovakrail.sk/c_obycajne.html


Sajnos, ez az oldal csak szlovákul van szerkesztve, de mivelhogy sehová sem kell kattintani, és a sávok, ill. az árak, természetesen számokkal vannak közzé téve (ahogy az szokásos), ezért ez nem jelenthet különösebb problémát.
Amennyiben egy konkrét viszonylaton szeretné valaki megtudni, úgy az árakat, mint az ott közlekedő vonatokat, úgy létezik egy hivatalos angol nyelvű vasúti-menetrend kereső rendszer, amelynek a címe a következő:
http://www.zsr.sk/english/index.html


Remélem, segítségem elegendő – amennyiben nem, vagy esetleg további
információra lenne szüksége – úgy bátran írjon, és ha tudok,
természetesen segítek – úgy Önnek, mint a többi kedves magyar
testvéremnek.


Kostyánszky László, Kassa


A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet  – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár