Feredős József: Három hét Angliában – 2007


Feredős József: Három hét Angliában – 2007. szeptember



Rendkívül informatív, jó stílusú beszámoló egy York, Edinburgh és Bristol környékén tett kirándulásról


2007. szeptember elején mintegy három hetet töltöttünk Angliában. Hárman mentünk, két nő, egy férfi, ketten 60 év felettiek. Mivel a turisták kevesebbet járnak vidéken, mint Londonban, ezért inkább a vidéki tapasztalatainkra koncentrálok. Igyekszem olyan információkat átadni, ami hasznos lehet és megkímélhet pár kellemetlenségtől vagy extra kiadástól.


Minden jegyet az interneten vásároltunk, beleértve a távolsági buszokat is. Így nem csak olcsóbb, hanem össze lehet hasonlítani a különféle lehetőségeket is. A kinyomtatott jegyet csak meg kell mutatni a sofőrnek. A buszok nagyon pontosan indulnak, sokszor 5-10 perccel hamarabb is, tehát érdemes komolyan venni a figyelmeztetést: 15 perccel az indulás előtt mindig ott kell lenni!  Vágjunk tehát bele…


Lutonba érkeztünk, ami sokkal kényelmesebb, mint a zsúfolt Heathrow. A buszmegálló mindössze pár lépésre van az érkezési oldaltól, még nehezebb bőröndökkel sincs baj. Mi kis kerekeken guruló, elég méretes bőröndökkel mentünk, sehol sem volt gond az elhelyezéssel. Hamarosan indult is a buszunk Yorkba, ami pár órás, rendkívül kényelmes út volt. Ha át kell szállni, mindenütt van teázó, kávézó, kényelmes váróterem. A buszokon van WC, de meg is állnak kb. kétóránként mintegy 20-30 percre egy-egy kényelmes helyen, ahol lehet kávézni, lábakat kinyújtani. A busz szinte percre érkezett. Mivel a rendkívül forgalmas autópályákon gyakoriak a dugók, senki se tervezze a megérkezést nagyon szorosra.


Yorkban ismerősöknél szálltunk meg, akinek ilyen lehetősége nincs, annak a B&B megoldást ajánlom – bed and breakfast. Az árak változók, kb. 20 GBP-től felfelé. Az internet ebben az esetben is remek kapaszkodó, bár nagyon sok helyen volt kinn a “Vacancy” tábla, azaz be is lehet sétálni.
A nagyobb városokban (mi York-ot és Edinburgh-t látogattuk meg) remek a tömegközlekedés. (Általában 0,5 – 1 font egy jegy, ha kettőnél többször utazunk, érdemesebb napijegyet venni, kb. 3 fontért). A buszok gyakran járnak, bár az távolabbi külvárosokban érdemes a menetrendet figyelni, mert ritkábbak a járatok. Itt már nincs kőbe vésve a menetrend, késések vagy kimaradások gyakran előfordulhatnak, de előbb utóbb jön a busz. Bliccelni nem lehet, jegyet a sofőr ad, illetve ellenőriz.
Aki kocsival megy, ajánlom hagyja valahol a külvárosokban, mert a parkolás gyakorlatilag lehetetlen – vagy borsos árat kérnek érte. A belvárosok utcáin ne is keressünk parkolóhelyet, érdemes azonnal egy parkirozóházba menni – itt 1-2 font óránként, de lehet akár 4 font is. A parkolóórás megoldás kevésbé hatékony, mert nagyon kevés a szabad hely.


A múzeumok stb. belépődíjai is elég magasak, 4-5 font alatt szinte sehova sem lehet bemenni, de pl. az edinburgh-i várban 10 font. 60 év felett mindeninek kevesebbet kell fizetni, pl. a buszon is. Sehol senki sem kérdezett többet, rögtön járt a “senior rate”.


Az éttermeket nem ajánlom, mert magyar mértékkel mérve nagyon borsos árakat számítanak fel, 15 font alatt nemigen van étel – és az italokról nem is beszéltem. Ellenben nagyon ajánlom a pubokat, ahol szinte egész nap van étel. Az étlap nem valami változatos, de olcsó és bőséges adagokat adnak. Egy korsó sörrel (2,70), ami majdnem hat deci (1 pint), meg lehet úszni 10 font alatt – ennél olcsóbban nem lehet enni. A vidéki pubokban általában csak 12 és 2 között van étel, de a városiakban egész nap. Sok helyen elég szép étlap is van, az utcára kitett étlapot érdemes végigolvasni betérés előtt. Mindenütt sokféle és remek sör van, én legalább 15 féle angol “ale”-t próbáltam ki. Kérjétek a helyi specialitást, ami majdnem mindenütt van. Az “ale” kicsit barnásabb, alacsony alkoholtartalmú (3,5 % körüli) sör, amit nem túl hidegen szolgálnak fel. Ha európaibb sört akarsz, “lager”-t kérj.
Az étel mellé – kis szerencsével – akár ingyen is adnak extra adag sült krumplit. Minél kisebb helyre mész, annál érdekesebb, jobb a kocsma. A helybeliek szívesen ismerkednek, nagyon barátságos nép – de ezt senki se értse félre, ez nem “bratyizás”.


Yorkban mindenképpen érdemes pár napot belvárosi sétával tölteni, a sok száz (!)  éves házak és utcák maradandó élményt nyújtanak, csakúgy, mint a katedrális. A “kötelező” látogatnivalókkal nem óhajtok sokat foglalkozni. Legokosabb talán betérni az első információs irodába, ahol térképek, szóróanyagok hegyei találhatók.
A hétvégeken un. “car boot sale”-ek vannak, ami a magyar bolhapiac, ott sok érdekes cucc található igazán fillérekért. Aki angol filmeket stb. keres DVD-n vagy VHS-n, csak ide menjen, alkudni is lehet, 1 fontért akár 4-et is adnak. Minden helyi kocsmában eligazítanak.


Edinburgh, Skócia fővárosa mindenképpen több időt igényel. Itt természetesen a vár az első számú attrakció, de van whisky múzeum, orvosi múzeum, sétálóutca, II. Erzsébet yacht-ja stb. A környék – itt az egynapos kirándulásokra gondolok – is gazdag látnivalókban. Pl. Stirlingbe mindenképpen ajánlott elmenni, egy egyedülállóan szép várkastély, egy eredetiben megőrzött nemesi kúria és egy börtönmúzeum van itt mint fő attrakció. Busszal alig egy órás út. Aki a skót felföldből is ízelítőt akar kapni, Edinburgh-ból busszal mindenhová könnyedén el lehet jutni, pl. Loch Ness-be is. A szervezett túrák sokkal drágábbak, mi meg se próbáltuk.


Edinburgh után egy Somerset-ben található kis falucska melletti tanyán laktunk majdnem 10 napig. Itt kocsit béreltünk (10 napra 210 font volt, a Shepton Mallet-i benzinkút és garázs mellett). A benzin igen drága, 1 font literje (na jó, 98.9 penny). Az utak – az autópályákat kivéve – igen keskenyek és mindenki nagyon gyorsan hajt, legalábbis az útviszonyokhoz képest. 100-zal elmenni egy keskeny úton, ahol a ház fala 5 cm-re (nem elírás) van az út szélétől (padka nincs!) és szembe egy nagyobb kocsi jön – nem a gyengébb idegzetűeknek való. Itt jegyzem meg, a kocsikölcsönzőknél a visszapillantó tükör kárát nem fedezi a biztosító – már tudom miért. A baloldalon való vezetés még csak-csak megy, de a körforgalmakat meg kell tanulni. Itt általában az a szabály, ha az első vagy második lehetőségnél kikanyarodunk, mindig álljunk a szélső sávba, ellenkező esetben menjünk a körforgalom közepe felé. A forgalom – magyar mércével mérve – nagyon dinamikus, mindenki előzékeny, rögtön beengednek ha mutatod, hogy menni szeretnél (pl. lassú gurulással). “Betartó” autóssal nem találkoztam.
Itt, Bristoltól 60 km-re igen csendes vidéki élet folyik. Mi meglátogattuk Wellst, Cheddart, Winchestert és a tengerpartot, ahol még fürödni is tudtunk. Wells egy tündéri kisvároska, a püspöki palota kertjét kötelező megnézni, akárcsak a palotát és a mellette lévő székesegyházat. Vasárnap délután, ha jó az idő (nekünk páratlan szerencsénk volt, a három hét alatt mindössze egyszer kaptunk egy kis szemerkélést) a palota melletti kertben amatőr zenekarok lépnek fel; meglepően magas szinten játszanak. Nekünk egy fúvószenekarhoz volt szerencsénk, az egész esemény az angol kisvárosi társadalmi élet tükre volt – főleg idősebbek vettek részt, pl. teát lehetett venni, aminek a bevételét természetesen jótékony célra költötték. Aki nem rohan, egy ilyen vasárnap délutánt érdemes megnézni; igen jótékonyan hat az ember közérzetére – így is lehet valamit csinálni.
Cheddar városa – mellesleg a legismertebb angol sajtféleség névadója – igazi turistaközpont. A sajt mellett (a főutcán legalább 10 sajtbolt van) egy szép, igazi svájci típusú szurdok van hatalmas függőleges sziklákkal, valamint két cseppkőbarlang – érdemes megnézni. Érdemes a sajtokat végigkóstolni, mindenütt ajánlanak kis falatokat.
Winchester, kicsit közelebb Londonhoz, szintén egy nagyon régi angol város, egy ideig főváros is volt. A híres Winchester Cathedral a fő látványosság, de egy napot itt is el lehet tölteni, hiszen az út a Stonehenge mellett vezet el, amit ugye kötelező megnézni.
Bath, a környék talán legnagyobb turistaközpontja – szintén a közelben van. A legnagyobb attrakció a rómaikori fürdő, mely szinte egyedülálló épségben maradt meg, nagyon melegen ajánlom ezt a meleg fürdőt. Fürdeni ugyan nem lehet, de a kiállítás abszolút profi. Általában, a kiállítások színvonala meglepően magas, még a viszonylag kevésbé érdekes helyeken is hatalmas mennyiségű és minőségű információt szolgáltatnak. Jó példák vannak arra, hogyan lehet egy majdnem semmi helyet jól feltupírozva látogatottá tenni.


Ezen a környéken, kb. 160 km-re Londontól nyugatra, délnyugatra, viszonylag kis távolságokon belül rendkívül sok és gazdag látnivaló van (pl. Glastonbury, Shepton Mallet). Lehet, hogy nem olyan jelentős helyek mint London, de az angliai életbe ilyen kis helyeken lehet igazán betekintést nyerni. Mint említettem, a városok között busszal remekül lehet utazni, de a sovány pénztárcájú turistáknak Angliát – úgy általában – nem ajánlom. Pl. Amerika sokkal olcsóbb.


Feredős József


Feredős József írásai az Útikalauzban  >>>


 










A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztokukacutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár