Fodor Lajos: Egy hét St. Martin szigetén – Kis-Antillák – 2005

Fodor Lajos: Egy hét St. Martin szigetén – Kis-Antillák – 2005. június

Kellemes beszámoló egy egzotikus vidékről, sok érdekes információval és jó képekkel

Az idéni vakációt St. Martin szigetén töltöttük. A sziget a Kis-Antillák szigetcsoportba tartozik, keleten az Atlanti óceán, nyugaton pedig a Karib-tenger határolja. A sziget maga kicsi, 37 négyzet mérföld a területe, és még igy is két részre van osztva. A déli része holland, az északi része pedig francia fennhatoság alá tartozik. Allitólag a legkissebb folytonos terület ami két részre van osztva.
Eghajlata szubtrópusi, a hömérséklet elég keveset ingadozik 80oF körül, de a nedvesség elég magas. Szerencsére szinte állandó szellö fujdogál, igy hát a nedvesség sokkal elviselhetöbb. A növényzet buja és dús, a plumbagó kék szinétöl, a tölcsérvirág sárgáján, a bugainvillea biborán keresztül a flamboyant tree koralljáig a szinskála szinte minden árnyalata megtalálhato. A tenger vize pedig az attetszö türkizkék és zöld árnyalataiban pompázva egésziti ki a szivárvány szineit.
A terület dimbes-dombos, a legmagasabb csúcs – Paradise Peak – a francia részen 1500 ft magas, de ennél sokkal magasabbnak tünik mivel a tenger szint mindenhol szinte kézzelfogható távolságban van.
A sziget lakossága kb. 60,000 fö, egyenlöen oszlik meg a francia illetve holland terület között. Nagy részük sötet börü, a bennszülött arawak indiánok és bevandorló franciák, spanyolok, hollandok leszármazottjai. Testalkatuk szemrevaló, egészséges börük simaságát pedig sok hazánkfia megirigyelné. A rövid egy hét alatt alkotott véleményem szerint nagyon barátságosak, udvariasak, és semmi esetre sem sietnek sehova.
Az egész szigetet egy gyürü alakú út futja körbe ami eléggé kanyargós és nem egy helyen nagyon meredek, minösége azonban semmi esetre sem mondható “világszintnek”, de nem hiszem hogy roszabb lenne mint az egykori otthoni utak voltak. Igaz meredekebb. Ebböl a fö gyürüböl aztán kisebb mellékutak válnak ki a városok, települések környékén. A közlekedés az út jobb felén történik, mint Europában, de ezen kivül nem sok szabállyal talákoztam. A legfontosabb talán az, hogy aki birja marja. Ennek ellenére azonban az ütött kocsik száma semmi esetre sem tünt magasnak.

Ami pedig a forgalmat illeti, talán jobban halad, mintha milló szabály meg stopplámpa szabályozná. Ha pedig látják, hogy valaki nem tud kijönni egy mellékutcábol, vagy ügyetlen látogató, sokkal udvariasabbak, mint gondoltam volna, és kiengedik az illetöt.

Mi a Little Divi Bay-ben laktunk egy három szintes ház elsö emeletén egy egy hálószobás lakásban. Ez magába foglalta a hálót, nappalit, konyhát, a fürdöszobát no meg egy elég nagy balkont amiröl Philipsburgra, a holland rész fövárosára lehetett látni. Az egész üdülö telep egy keskeny félszigeten volt, s a két oldalon az öböl ködobásnyira. E mellett még egy pár úszómedence is rendelkezésünkre állt. A földsáv csücskén pedig egy régi vár, Forth Amsterdam romjai és egy pár rozsdás ágyú meredt a távolba, meg egy világitotorony jelzett a távoli hajóknak. Ha valaki nyugalmas szabadságra, semmittevésre vágyik, ez egy ideális hely, nekem azonban túl kicsi volt, inkább a mozgáslehetöséget kerestem még mindig.

Talán mondanon sem kell, hogy kocsit béreltünk, még szerencsére hogy csak egy kis 1.5 l-es Toyota Corollat, mert az én 3.2 l-es Buick-ommal bizony elég nehéz lett volna a közlekedés a szük utcákon. No meg, hogy a Toyota becsületére váljék, derékul megállta a helyét a legmeredekebb utakon is. Ha netalán új kocsit fogok még venni, figyelembe kell vennem a kisebb kocsikat is, hiszen a fogyasztásuk sokkal elönyösebb manapság, mikor a benzin ára naponta emelkedik.

Az elsö hely ahova mentünk Philipsburg volt a holland rész fövárosa. A szálloda ablakábol is lehetett látni, de azért kocsival mentünk, és szinte 5 percbe került mig oda értünk. Bizony gyalog is mehettünk volna. A túristakalauz szerint 2 föútcája van, mi három párhuzamosat találtunk, melyekböl kettö szerencsére egyirányu volt. Es bizony igy is elég keskenynek tüntek, két kocsi elég bajosan fért volna el egymás mellett. Az összekötö utcák pedig még szükebbek voltak, nagy részük zárva a közuti forgalom részére.
A város fekvése egyedüli, délen egy öböl határolja, északon pedig a Sós Tó mely nagy szerepet játszott Philipsburg történetében, ugyanis az szolgáltatta az annyire szükséges sót az ó-hazába szállitandó halak tartósitására. Ma persze inkáb csak érdekesség. Az egész földsáv valószinüleg nem szélesebb mint 200 m, nem szerettem volna itt lenni az utolsó hurricane alatt.
Az épületek nagy része vagy üzlet vagy szálloda, reménytelenül kicsi, és élénk szinü. Az uralkodó szin a kék, zöld, sárga, bibor, de ezek különbözö kombinációi is megtalalható. Az ékszert és a vámmentes üzleteket már amerikában hirdetik, de igy is meglepett az ékszer üzletek száma, legalabb 50-et láttunk és úgy néz ki mindegyik megél a turistákból.

Persze a turisták nagy része amerikai, de azért találkoztunk egy-egy Európai-val is. Még egy mód ahogy az amerikai gazdaság hozzájárul egyes országok fejlesztéséhez. Kivancsiságból megnéztem úgy az ital mint az ékszerboltok egyikét.
Az ital valóban olcsó volt, 1l jó minöségü vodka ~$6 volt ami nagyon jó ár. Az ékszerekkel nem vagyok annyira otthonos, de az árak nem tüntek annyira olcsónak. A kirándulók többi része azonban más véleményen volt, mert elég sokan vásároltak.
A vodkáról jut eszembe, egyik este Katinak fájt a gyomra valami helyi vacsorától, és megkért, hogy vegyek neki valami inni valót, és persze magamnak is vettem egy kupica Stolichnaja-t. Az elsö reakcióm az volt, hogyan is lehet meginni ezt az italt, és nehezen képzeltem el, hogy valamikor, a régi szép idökben, minden szombaton megittam szinte 0.5 l a kanaszta parti közben. Es talán még ittam volna ha van. Hiába, változnak az idök, no meg a prioritások.
Valamikor otthon Marosvásárhelyen szerettem volna ha van egy bárszekrényem tele különféle itallal. Most van, de kinek kell? Vajon mindig csak arra vágyunk ami nincs vagy nehezen elérhetö?!
Másnap aztán körbeutaztuk a szigetet, hogy megismerjük az egy hetes szükebb hazánk különlegességeit. A kilátás a sziget szinte minden részéröl elragadó, persze voltak kimagaslóbb helyek is, de a természet nyujtotta látványon, no meg a különbözö strandokon kivül más látnivaló nem nagyon volt. A helyi házak nagy része reménytelenül kicsi, de azért látszik hogy egyre több a látogató vagy helyi milliomos, kik megengedhetik maguknak, hogy lakásuk vetélkedjen egy-egy Hollywood-i rezidenciájal. Ez azonban nem jellemzö.

Meglátogattuk a helyi pillangó farmot, mely nem vetekszik a Houstoni-val, de azért érdekes volt, és tanultam egy-két uj dolgot. Peldául hogy azok a pillangófajták melyek az öserdöböl (rain-forest) származnak, nem ismerik a virágokat, illetve virágport, igy hát rothadt gyümölcsön élnek. Es mivel a trópuson a rothadt gyümölcs hamar kezd erjedni, szeretik az alkoholt is, és ennek következtében nem tudnak egyenesen repülni. Ha pedig válogathatnak sör és erjedt gyümölcs között, feltétlenül a sörre szavaznak.
Meglátogattuk Marigot is, a francia rész fövarosát is de itt nem töltöttünk sok idöt. Ugy látszik se Katinak se nekem nincs különosebb vonzódásunk a francia tájakhoz. En magamról ezt már megállapitottam Párizsban is, igaz ott több okom volt, mivel ott ellopták a pénztarcám a földalattin.
Egy nap aztán hajótúrára mentünk a közeli St. Barts szigetére amit állitólag a Karib tengeri St. Tropez-ként emlegetnek. A sziget még kisebb mint St. Martin, állitólag 9 négyzetmérföld az egész területe, és mint érdekesség nincs semmi forrás vize. Ennek az eredménye aztan hogy se nem gyarmatositották, és semmi jelentös gasdaság nem alakult ki rajta.

Elöször a fövárosba, Gustaviaba érkezünk ahonnan azonnal indult a szigetnézö buszunk. Ez a sziget is hegyes-völgyes, és a kilátás innen is nagyszerü minden irányban, és ahogy a helyi reklámok illetve szálloda árak hirdetik, bizony eléggé felkapott hely. Legolcsóbb szállókat sem hirdetnek napi $200 alatt a luxus szállodák pedig napi $600-nál kezdödnek, és szezonban állitólag jó elöre kell megrendelni öket. Különben a sziget eléggé nehezen közelithetö meg, röptere oly rövid hogy csak nagyon kis repülö lesszálására alkalmas, és talán ez is hozzájárul keresettségéhez. Ugy néz ki, hogy egy hely minnél drágább és minnél nehezebben hozzáférhetö, annál felkapottabb. Persze ez egy kicsit tulzás is, mert azért a legroszabb akarattal sem lehet a szigetre fogni, hogy nem szép. Sajnos azonban szigetnézés szinte fél óra alatt befelyezödött olyan kicsiny. Még nézelödtünk egyet, lesétálltunk a Shell beachre ahol bebizonyosodott hogy a sziget francia behatás alatt van, mivel a hölgyek felsörész nélkül napoztak böszen.
Visszafele aztán megálltunk egy lakatlan sziget mellett, könnyübuvárkodtunk (snorkeling) egy jó órára, és alkalmam volt megcsodállni a számomra ismeretlen tengeri halakat és korall képzödményeket.
A hét gyorsan eltelt, az idö is kedvezett, az utosó nap kivételével minden nap szép volt. Az utolsó éjjel aztán úgy zuhogott az esö, hogy a következö napon az iskolák is zárva maradtak, mivel sok helyen hatalmas köhalmaz zárta el az utakat.
Utolsó este egy közeli öböl parti vendéglöbe mentünk vacsorázni ahonnan, állitólag szépen lehet a naplementét látni. A naplementéhez nem sok szerencsénk volt mert az ég felhös maradt, de egy másik kellemes meglepetésben volt részünk. Rendelés közben magyarul beszéltem Katival, hogy mit is rendeljünk, mire a kis kiszolgáló leányka megkérdezte, hogy maguk magyarok? Mint utólag kiderült ö Pesten lakik, es évente lejön St. Martinba idöszakos munkára mivel kifizetödö. A hurricane szezonba aztán minden évben hazamegy. Allitólag a szigeten elég sok magyar él. Hát igen, kicsi a világ, nem emlékszen, hogy sok helyen jártunk ahol ne találkoztunk volna magyarokkal. A tapasztalat azonban nem volt feltétlenül mindig pozitiv.
Szép volt, drága volt, megérte. Ilyen finom zamatos kajszi barackot mint itt, nem ettem legalább 20 éve. Végül is kettön áll a vásár.

Fodor Lajos

A szerző írásai Az Útikalauzban

Fodor Lajos: Colorado Springs – Silicon Valley körút – 2007

Fodor Lajos: Egy hét Alaszkában – 2007

Fodor Lajos: Egy hét St. Martin szigetén – Kis-Antillák – 2005

Fodor Lajos: Hong Kong – Kína – 2002

Fodor Lajos: Lima, Arequipa, Machu Picchu, Cusco és a Szent Völgy, Puno és a Titicaca tó – Peru – 2004

Fodor Lajos: Marosvásárhely, Temesvár, Szkopje, Athén, Kréta, Bukarest – 2007

Fodor Lajos: Marrakech, Casa Lalla, Essaouira, Atlasz – Marokkó – 2006

Fodor Lajos: Moszkvai útiképek – Oroszország – 2004

Fodor Lajos: Szingapúri útinapló – 2001

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet  E-mail: szerkesztoutikalauz.hu