Győrffy Zoltán: Manchester-Liverpool – 2005


Győrffy Zoltán: Manchester-Liverpool – 2005



Rövid bemutatás fotókkal, árakkal, közlekedési információkkal

Két város, ami sok mindenről lehet ismerős, kezdve a focit, meg a zenét (Liverpool és a Beatles elég elcsépelt, de azért mégis.. a manchesteriek (angolul Mancunians) közt pedig ott van például a Joy Division / New Order, Morrissey na meg az Oasis). Meg persze történelmi múltjuk sem jelentéktelen, ami főként az ipari forradalomhoz kapcsolódik. Ez egyébként meg is látszik a városok arculatán.


Főként Liverpoolban érzékelhető a városmagot körülvevő nagy kiterjedésű slum, ami azért folyamatosan alakul (majdnem minden sarkon építkezésekbe botlunk), meg azért ez a terület ad helyet a város szubkulturális / éjszakai életének jelentős részének is. Mindegyik városban található Kínai Negyed is (ami a térképeken is így van feltüntetve), díszes “városkapuval” (akár diadalív is lehetne), Liverpoolban pedig még az utcanevek is kétnyelvűek a város ezen részén.
Liverpool fő attrakciója a Beatles múzeum, ami állítólag nem éri meg a közel 10 fontos belépődíjat, meg Magical Mystery Tour, ami a Penny Lane-től a Strawberry Fields-ig minden kultikus helyre elvezeti a turistát, persze megfelelő díjazás ellenében. Mindenképpen érdemes felkeresni az Albert Dockot, ahol a Beatles és még sok egyéb múzeum, és a Granada TV épülete is található, és ahonnan kilátás nyílik a Mersey partjára épült, a város több meghatározó épületére is. A város két katedrálisa, ami még említésre méltó. A katolikus és anglikán egyház egymást túllicitálva fogott katedrális építésbe a huszadik század elején, amiből végül a protestánsok kerültek ki győztesen, az 1978ban elkészült neogótikus katedrálissal, ami akkor a világ negyedik legnagyobbja volt.












Liverpool

Étel-Ital


Az árak határozottan alacsonyabbak, mint Londonban. Reggelit (hagyományos brit/ír: sonka, hurka, tojás, bab + kávé/tea) általában már 3 font alatt kapunk. Ebédelni kocsmában érdemes, ahol “házilag készült” burgert&chipset vagy fish&chipset kaphatunk akár 3-3,5 fontért, amiért néhány helyen még egy korsó sört is kapunk mellé. A normálisabb kaják 6-7 fontnál kezdődnek, étteremben pedig 10 font felett. Sört sok helyen már 2 font alatt kapunk, de a drágább helyeken se kérnek el 3 fontnál többet. Teát, kávét már 40-50 pennyért kapunk utcai árustól, de 1 fontnál többre nem nagyon kell sehol számítani.















Manchester

Közlekedés


Mindkét város rendelkezik saját repülőtérrel (a liverpooli John Lennontól kölcsönözte nevét, jelmondata pedig “Above Us Only Sky”), ugyanakkor csak mintegy 50 kilométerre helyezkednek el egymástól. A manchesteri repülőtérről valamivel több mint 5 font a vonat a városba és vissza, Liverpoolba pedig 11,70 font a napi retúrjegy, amivel megszakíthatjuk utazásunkat Manchesterben is.
Manchesterben a Metrolink nevű villamosok jelentik a tömegközlekedés netovábbját, Liverpoolban pedig csak buszok vannak


Győrffy Zoltán


A szerző írásai Az Útikalauzban

Győrffy Zoltán: 24 óra Rigában – Lettország – 2006

Győrffy Zoltán: Edinburgh, Glasgow – Egy nap Skóciában – 2005

Győrffy Zoltán: Európa fapadoson – Árak Írországban – 2004

Győrffy Zoltán: Lisszabon – Portugália – 2006

Győrffy Zoltán: Manchester-Liverpool – 2005

Győrffy Zoltán: Római vakáció – 2006

Győrffy Zoltán: Valós riport egy ír popfesztiválról – 2005

Győrffy Zoltán: Villámlátogatás Frankfurt am Mainban – Németország – 2006


A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet   – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár