Hollós Tamás: Hajóval a jégtáblák közt – Helsinki, Tallinn – Finnország, Észtország – 2011

Mivel az oldalt rövidesen bezárom, eladó az utikalauz.hu internetes domain!
Ajánlatok és érdeklődés a gyoker@utikalauz.hu címen.



Hollós Tamás: Hajóval a jégtáblák közt – Helsinki, Tallinn – Finnország – Észtország – 2011



Szerzőnk néha már szinte költői magasságokba repít benünket a téli villámtúra felidézésekor, de a sör és a májkrém végül megtart bennünket a földi valónál. Rövid, kellemes olvasnivaló érdekes fotókkal


Minden egy hullócsillaggal kezdődött. Egy hullócsillaggal, amit csak én láttam, és fényesebb volt minden eddiginél. Néztem még egy kicsit az eget, de biztos voltam benne, hogy nem csak a képzeletem játszott velem. Igaz, hajnali 5 körül nem a legfrissebb az ember. Thanos, mint egy kisgyerek a szánkóját, úgy húzta maga után a bőröndjét, nagy karikás szemekkel. Egyedül Szandra vékonyka hangját lehetett hallani, aki még ilyen korán reggel is vidáman magyarázott éppen valamiről Áginak, aki úgy tett, mintha figyelne rá, de a gondolatai már a közelgő utazás körül forogtak. Uldis lassan, komótosan, hosszú léptekkel haladt földig érő fekete szövetkabátjában. Ádám jóval előttünk járt, mivel kicsit késve indultunk, így kényszerítve gyorsabb haladásra a kis csapatot.
A busz 6 órakor indult Helsinkibe, a finnek fővárosába. Mondanám, hogy az utat jó előre elterveztük, mindenről pontosan tájékozódtunk, de nem így történt. Igazából az utazás előtti nap ültünk le megbeszélni, hogy is legyen. Többen már vissza akarták mondani az utat, mivel nincs időnk megszervezni. Ekkor eszembe jutottak kedves nagymamám szavai, aki sokszor mondta eredeti magyaros szóhasználattal: Nem vagyunk mi olyan szarába döglöttek, hogy ezt ne tudnánk megoldani. Tehát nekiláttam, keresgéltem az interneten, számolgattam, olvasgattam, ennek az eredménye az lett, hogy este le is foglaltuk a hosteleket Helsinkiben is, és Tallinnban is.


 


Skandináviai – baltikumi utazások nagyobb térképen való megjelenítése


Csaknem 4 órás buszozás után érkeztünk Helsinkibe. Első dolgunk volt, hogy vettünk egy térképet, és elindultunk megkeresni az esti szállásunkat. Az épületet még megtaláltuk, de ott komoly akadályokba ütköztünk. Omenahotel volt a hely neve, már az is érdekes volt, hogy a szállásfoglalást, fizetést is interneten tudtuk csak intézni, még egy telefonszámuk sem volt. Mikor odaértünk, portás, vagy személyzet sehol, egyedül egy ajtó, ahova be kellett ütni egy kódot, hogy bejussunk. Nagy nehezen találtunk a foglalási lapon egy kódot, amivel már végre bent voltunk az épületben. A szobaszámunkat tudtuk, hát megkerestük a miénket. Az ajtóhoz érve ismét kódra volt szükség, beírtuk, és lám bejutottunk a szobánkba, ahol minden elő volt már készítve. Másnap reggel mikor elhagytuk a szobát, csak összepakoltunk, kimentünk az ajtón, és ennyi volt az automata hotel története… Ismét egy lépés a személytelen, érzésektől mentes gépi társadalom felé…
De ne rohanjunk annyira előre, a napot a városban töltöttük, megtapasztaltuk kicsit az itteni életérzést. Nem tudom eldönteni, hogy jó időt fogtunk ki, vagy épp rosszat, mivel olyan meleg volt, hogy a hó olvadni kezdett, ezért minden sáros lett. Nekem valahogy fehéren jobban tetszett… Rövid séta után leértünk a tengerpartra, ahol igencsak meglepődtem azon, hogy a víz be van fagyva. Ez a tenger kevésbé sós, az igaz, de nem gondoltam volna, hogy télen jeges. A kikötőben a jégbe fagyott vitorlások, és a nagyobb hajók váltogatták egymást. A nap sütött hétágra. Három év után ismét ott álltam a Balti tenger partján, és mintha egy régi ismerőssel találkoztam volna, olyan érzés fogott el. Igaz, ez a régi ismerős most kemény fehér kabátot húzott, de attól még ugyanaz volt. Jó érzés volt újra látni.


 





Helsinki legnevezetesebb épülete a katedrális, egy hatalmas gyönyörű fehér templom, robosztus oszlopokkal, és zöldes kupolákkal. Ahogy az ajtón beértünk, egyből világossá vált, hogy egy evangélikus templomról van szó. Az egyszerű díszítés, és Luther Márton szobra rögtön elárulta. A Finnek jórészt evangélikusok, tehát nem véletlen, hogy a város legnevezetesebb temploma is az. Szép látvány volt az ortodox templom is, ahogy csaknem a tenger mellett magasodott.


 



 



A két épület közt volt valamilyen hivatalos épület is, nem tudom mi lehetett, de előtte a klasszikus díszes ruhába öltözött, mozdulatlan fegyveres őr állt. Azzal a különbséggel, hogy az oldalán kard helyett gépfegyver lógott, és mikor a lányok közelebb léptek, hogy lefényképezkedjenek vele, egy hirtelen mozdulattal intett, hogy jobb lesz, ha nem megyünk közelebb, mert ez nem egy ilyen játék. Nem is ellenkeztünk egy percig sem, hanem tovább indultunk, és jó egyetemistákhoz illően kerestünk egy bárt, ahol bedobhattunk egy sört. Az egyik sétálóutcán tértünk be egy szimpatikus helyre, ahol a világítás többnyire gyertyafény volt, az ajtó előtt pedig valódi fáklyák égtek. Jól elbeszélgettünk egy-két sör mellett, majd az éjszakai város fényeitől kísérve vissza indultunk automata kis hotelünkbe.
Ezen a reggelen is korán indultunk, még sötét volt, mikor kb. orkán erejű szélben kisétáltunk a kikötőbe. Mikor hála Istennek beértünk az épületbe, és kisöpörtem a nyakamból a havat, amit a szél belefújt, ránéztem mackós alkatú Görög barátunkra, aki kipirosodott arccal mérgesen csak ennyit mondott: Taaaxi People! Technoloooogy! Ami magyarul annyit tesz, hogy: Emberek! Feltalálták már a taxit is! Dehát ha minden olyan egyszerűen menne, hol maradna a kaland!?
Számomra a legjobb része az utazásnak ekkor kezdődött. Mondjuk, nem arra gondolok, mikor 3 órát késett a hajónk a jeges víz miatt, hanem arra, ami utána jött. Becsekkoltunk, majd elindultunk hatalmas tengerjáró hajónk felé.


 



Az alsó két szintje az autóknak volt fenntartva, a felső 4 emeleten pedig az éttermek, bárok, és az utazó emberek foglaltak helyet. Kerestünk magunknak egy jó kis asztalt, a tengerre nyíló ablakkal, és vártuk az indulást. Végre mozdult a hajó, a jégtáblák halkan recsegtek alattunk, és szép lassan elhagytuk a kikötőt. Elhaladtunk a városhoz tartozó kisebb-nagyobb szigetek előtt, mellettünk mindenféle hajók mentek Helsinkibe. A hullámzást a jég miatt nem éreztük, teljesen sima ügy volt, mindaddig, amíg elég messze értünk ahhoz, hogy a tenger már ne fagyjon be, és a nyílt vízen utazzunk tovább. Itt már kellemesen ringatóztunk robosztus járatunk belsejében.


 



Az egyik szinten körben terasz volt, ahol ki tudtunk menni a szabad ég alá. Na meg a hatalmas szélbe, ami az arcunkba hordta a felverődő vízpermetet. Úgy éreztem eljött az ideje, hogy rágyújtsak egy szivarra. Álltam a hajó peremén, (persze ne ilyen Titanikos képet képzeljetek el valami romantikus zenével…) néztem a végtelent, és közben nagyokat szívtam a szivarba. Már régen tudtam, de megint eszembe juttatta velem ez az életérzés, hogy milyen fontos is számomra a kaland, az utazás, és főleg, ami ezekkel jár: a szabadság! Egy kis érdekesség még megfejelte ezt a hajókázást. Mikor az ablakból néztem a tengert, a zenekar (mert hogy az is volt) tőlem nem messze zenélt. Eszembe jutott egy régi Green Day szám, és elkezdtem magamban dúdolni. A következő szám, amit játszottak, éppen ez a dal volt …


Tallinnban a kikötőben fogtunk egy taxit, ami elvitt minket aznapi szállásunkra. nagyon olcsón sikerült lefoglalni, nem is számítottunk sok jóra. Észtországban az árak hasonlóak a Magyarhoz, van saját pénznemük is, de az eurót használják igazából mindenhol. A hotel egy kis eldugott helyen volt, de a belvárosban. Egy kedves recepciós csajszi fogadott minket, és megmutatta a szobánkat. Hát a körülmények nem voltak valami fantasztikusak, de egy éjszakára megfelelt. Thanos a görög, akinek eddig minden séta nehezére esett, úgy döntött, hogy alszik egy picit. A srácnak minden második szava a szieszta volt, ugyanis a görögöknél nagy hagyománya van a délutáni pihenőnek. Egy kávé, egy cigi, egy szék, és Thanos már boldog is. Hárman magyarok azért elmentünk, és utánanéztünk valami jóféle ételnek, ugyanis nálunk meg ez a fontos, egy megterített asztal, jó kaják, egy korsó sör, és a magyar srácok már boldogok is.
Mikor visszaértünk, kellemes meglepi fogadott minket, kaptunk egy új szobatársat. A srác angolul nem tudott, egy kicsit beszélt olaszul, de mi ugye nem, viszont mikor kiderült róla, honnan jött, kicsit fura érzés kapott el. Líbiai volt, és most érkezett az országba, ezek után nem volt nehéz kitalálni, hogy a jelenlegi líbiai forradalmi helyzet miatt, gyakorlatilag menekültként érkezett ide. Én igazából nem tartottam tőle, de a többiek nem igazán örültek ennek a ténynek.
A nap további részében felfedeztük a várost, és felbátorodva a nagy olcsóságon, vettünk egy rakás piát. Na de először beszéljünk kicsit a városról, mert érdemes. Az óváros, egy magas fallal körülvett nagy városrész, régi épületekkel, templomokkal, szűk kis sikátorokkal, és rengeteg fogadóval, bárral, amik a régi idők hangulatát idézték. Ahogy álltam a főtéren, mintha pár száz évet repültem volna vissza, a középkori tengeri kereskedővárosba.


 



Szűk sikátorokon mentünk felfelé a város, a vár tetejére, közben mindenfelé gyertyafényes fogadók, középkori boltok mellett haladtunk el. Megálltunk egy szekérnél, ahol üstben keverték a mézes mandulát a hagyományos ruhákba öltözött asszonyok. Különös hangulata volt ennek az egész helynek. A vár tetejére érve, a falról beláttuk az egész várost, mögötte a tengert, és bár nem terveztük, de úgy esett, hogy a nap épp kezdett lenyugodni a tenger túlsó felén.


 



 




Szabályosan rosszul éreztem magam, mikor a várfalon kilépve, ismét a tömbházak, kirakatok, és plázák között sétáltunk. Kerestünk is rögtön egy italboltot, és jól bevásároltunk vodkából és egyéb finomságokból. Az esti program egy hatalmas buli volt, legalábbis tervben. Éjfél körül, az elfogyasztott italoktól igencsak vidáman indultunk neki a helyi híres klubnak, a Cat Club nevezetű helynek. Hatalmas buli, gogotáncosok, minden, ami kell. Ja, csak nem akkor mikor mi mentünk. A zene jó volt, a társaság is, hangulat szintén, tömeg viszont nem volt. Be is zártak éjjeli 2 körül. Ami végül jól is jött, mivel összebarátkoztunk a dj-vel, aki legalább annyit ivott már előzőleg, mint mi, és azt állította, hogy tudja, hol van jó buli, menjünk vele. A lényeg, hogy kis csapatunk az éjszaka közepén nekivágott a városnak, egy részeg dj vezetésével. Nem számítottam erre, de a vége az lett, hogy VIP vendégként mentünk be, teljesen ingyen egy zártkörű, hamisítatlan észt klubba. Mondanom sem kell, hogy reggelig buliztunk…
Hazafelé sétálva pedig jól kiröhögtük azt, aki a jeges úton éppen hanyatt vágódott. A probléma ott kezdődött, hogy egy percet sem aludtunk, mert a hajónk nemsokára indult vissza Helsinkibe. Összepakoltunk, megköszöntük a vendéglátást, és irány vissza Finnországba. Mielőtt elaludtam volna a székemben, az utolsó kép, amit láttam az volt, mikor Ádám a luxushajó asztalánál kipakolta a kenyeret, májkrémet, jó Magyarosan elővette a zsebéből bicskáját, majd nyugodtan falatozni kezdett…
Hollós Tamás



A szerző írásai az Útikalauzban >>  











A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztokukacutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés

Mivel az oldalt rövidesen bezárom, eladó az utikalauz.hu internetes domain!
Ajánlatok és érdeklődés a gyoker@utikalauz.hu címen.

Légy te az első hozzászóló a(z) "Hollós Tamás: Hajóval a jégtáblák közt – Helsinki, Tallinn – Finnország, Észtország – 2011" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár