Hollós Tamás: Stockholm – Svédország – 2007


Hollós Tamás: Svéd utazás magyar pénztárcával – 2007



Egy igazi nomád – vagy mondhatnánk, gazdaságos – kirándulás a fővárosba és környékére – fapados repülővel, földön alvással, hazulról vitt teszkós kenyérrel,  szalámival. S persze sok élménnyel és tapasztalattal  a svédekről két ifjú utazó szemszögéből


Az egész nagyon spontán kezdődött. Egy unalmas nyári délután üldögéltem a számítógép előtt, amikor kaptam egy e-mailt Takács Gabi barátomtól, ami csak egy sort tartalmazott: „Készítsd a zsetont, megyünk Svédországba” Mint utóbb kiderült, látott valahol egy Svédország feliratot, és csak poénból írt. A válasz erre, csak egy kérdés volt: „Mikor indulunk?” Ezen valószínűleg annyira meglepődött, hogy következő héten azon kaptuk magunkat, hogy ott állunk egy szegedi utazási iroda előtt kezünkben két Stockholmi repülőjeggyel. Ezután már nem volt visszaút, mivel a fapados jegyeket nem lehet visszaváltani. Az utazást ősz elejére időzítettük, így a repjegy is csak 24 000 volt, a fő turistaszezont is elkerültük, na meg persze sokkal izgalmasabb a kaland, ha ahhoz a suliból is el kell lógni.
Nem terveztük nagy költségvetésűre a kirándulást, sőt, igazából sehogy sem terveztük. Olyan „majd lesz valahogy” típusú kiruccanás volt. Négy nap, három éjszaka, egy Stockholm térkép, egy fényképezőgép, megfelelő mennyiségű tartós kaja (az árakról már előre tájékozódtunk), meg persze meleg ruha egy hátizsákba belegyömöszölve.


Kedden még suliban voltunk, másnap reggel nyolcra értünk vonattal Ferihegyre. Eredetileg 10-kor indult volna a gépünk. 9-kor közölték, hogy egy órát késik, majd 11-kor újabb két óra késést jelentettek be. Végül négy órával a tervezett idő után a repülőn ültünk. Ebből legalább annyi hasznunk volt, hogy kaptunk egy ezer forintos étkezési jegyet, amiből tudtunk venni egy szendvicset, meg egy 350 forintos túrórudit. Nem is ez a lényeg, hanem közben találkoztunk egy Svédországi magyar sráccal, akit alaposan kifaggattunk az országról.
Megtudtuk például, hogy kint igen kevesen cigiznek, de helyette az úgynevezett sznuff terjedt el, ami lényegében hasonlít a régi rágódohányra, azzal a különbséggel, hogy a dohányt kis tasakban, az íny és az ajkak közt helyezik el, majd a kioldott nikotint szívogatják. Ezt persze rögtön ki is próbáltuk, újdonsült barátunk jóvoltából. Egyikünk sem bírta fél percnél tovább a szájában tartani, és arra sem jöttünk rá, mit élveznek benne a svédek, de biztos vagyok benne, hogy néhány éven belül Magyarországon is elterjed az előnyei miatt. (pl. nincs füst, nincs korlátozva, hogy hol használható)


Végre elindult a kifutón a vasmadár, egyre gyorsult, majd a felszállás pillanata kárpótolt a késésért, ami ekkor már nem is tűnt olyan soknak. A két órás út alatt elrepültünk a Tátra felett, majd Lengyelországon keresztül kiértünk a Balti tengerre. Sajnos nem mindig láttunk le a felhőktől, de felettük az egész horizont belátható volt. Elértük a Skandináv-félsziget peremét, itt elkezdtünk süllyedni, és csodálatos látvány tárult elénk. A rengeteg apró sziget, és a fjordok által szabdalt zöld erdősségek térképként jelentek meg a szemünk előtt.
Néhány település felett repülve makettnek nézett ki a házak, tanyák sokasága. A légnyomással rendesen megküzdöttem, fel és leszálláskor folyamatosan bedugult a fülem, csak azt láttam, hogy Takács tátog, de hogy mit mondott, arról fogalmam sem volt.


Mikor kiszálltunk a gépből, szembesültünk az északi szél hatásával, még pulóverben is hűvös volt, ezzel szemben meghökkenve láttuk a néhány éves kis skandináv gyerkőcöt, aki egy pólóban vigyorgott ránk. Persze ők ehhez vannak hozzászokva. Itt nyáron sincs túl meleg, és télen is enyhíti a hideget az óceáni klíma, de azért csak 1400 kilométerrel északra vagyunk.
Skavstára érkeztünk, tegnap derítettük ki, hogy ez a repülőtér kb. 100 km- re van Stockholmtól. Szóval egy kellemes kis buszozás várt még ránk előtte, ami nem is rossz, mert közben a svéd tájat is megszemlélhetjük. A probléma viszont, hogy a jegy oda-vissza 200 korona, ami majdnem 6000 forint. Még Szegeden váltottunk pénzt, 28 Ft = 1 korona, bár a legtöbb helyen az eurót is elfogadják.
Még csak délután volt, és mivel mi nem csak a városi légkörre voltunk kíváncsiak, hanem a természetes környezetre is, elindultunk a reptér közeli erdőkbe egy kis felfedezőútra. Itt háromféle fa található meg, az erdeifenyő, a lucfenyő és a nyír, más fafajok csak elvétve. Az egész ország területén ez a három kombinálódik, de ezeknek viszont tökéletes a termőhely. Svédország a Balti pajzsra épült, ezért az alap mindenhol a szikla, erre jön rá több-kevesebb talaj. Ez a terület lényegében alföld, de mégis olyan a hatása, mintha hegyvidéken járnánk.
Rengeteg zuzmó és moha telepedett meg a sziklákon, igazi északi hangulatot ad. Megismerkedtünk a sziklás, zuzmós, fenyves igazi skandináv erdők varázsával. Sok helyen olyan, mint a mesebeli erdők a könyvekben. A fű, ahol van, pázsitszerű, élénkzöld, pedig sohasem locsolják. Igaz itt normál esetben minden másnap esik, de úgy néz ki, direkt a mi tiszteletünkre, az eső mostanában mindennapos vendég, szerencsére csak éjszaka. Sajnos a fotózáshoz már kezdett sötétedni. Vissza is tértünk a repülőtérre, ahol megpróbáltunk információt szerezni a buszindulásról.


Meglepő Magyarországhoz képest, hogy itt még a takarító néni is beszél angolul, nem úgy, mint mi. Angoltudásunk elég hiányos, ezért sikerélménnyel tölt el, ha megértik, mit szeretnék, és netán még én is értem a választ. Nagy társalgásokba nem bonyolódtunk, de azért előbb-utóbb mindig megértettük magunkat. Megtudtuk, hogy csak tízkor megy a következő busz, jegyet is vettünk (ugyanis azt a buszon nem adnak, többnyire automatából, kártyával vásárolják) Várakozásunkban a mosdóból szerzett forró vízzel és otthonról hozott instant kávéval megtöltöttük fém bögréinket, és ezt szürcsölgetve néztük a kiírást, miszerint átszámítva 500 forintért már kaphattunk volna egy egyszerű kávét a helyi büfében.


Éppen leleményességünkön megelégedve üldögéltünk, mikor a hangosbemondó elkezdett folyamatosan ismételgetni valamit svédül, meg angolul. Mi csak azt vettük észre, hogy elkezd kiürülni a váróterem. Mikor már az információs bódéból is eltűnt a srác, akkor kérdezi tőlem Takács:
– Szerinted mi történt? – Ekkor már kivettem a szöveghalmazból a fire (tűz) szót
– Szerintem tűzriadó – válaszoltam nyugodtan
– Tűzriadó? – Egymásra néztünk, és azonnal a csomagjainkat felkapva siettünk kifelé. Az utolsók közt hagytuk el a terminált, de mint utóbb kiderült, csak téves riasztás volt, és 20 perccel később ismét az asztaloknál ülve vártunk a buszra.


Sajnos késő este a tájból már nem láttunk semmit, csak az autópálya mellett néha-néha elvonuló sziklafalakat. Másfél óra buszozás után értünk be a Stockholmba. Eredetileg valami nagyobb buszmegálló vagy vonatállomás várótermében terveztük az éjszakát, de a buszról leszállva másképp döntöttünk.
Éjfél körül járt az idő, a belváros gyönyörűen ki volt világítva, a régi épületek közé modern, üvegszerű építmények ékelődtek, átvéve a hatalmat a városkép felett. Hanem a szembejövő emberek színes kavalkádját szó szerint kell érteni, rengeteg bevándorló él itt. Voltak feketék, sárgák, és arabok is szép számmal. Ez volt az egyik indok, ami miatt lemondtunk a váróban éjszakázásról.
Tudtuk, hogy Svédország egy igen liberális állam, de meglepődtünk a sok, általunk melegnek gondolt srác láttán, testhez simuló nadrágok, érdekes cipők, fura frizurák, és még dekoltázsos pólók is voltak rajtuk. Ez volt a másik ok, amiért úgy döntöttünk, hogy felhívjuk Takács ismerősét, aki itt tanul a városban, hogy tud- e valami olcsó szállást. Tudott. Olyannyira olcsó volt, hogy ingyenes is, mivel meghívott magához, és rögtön el is indult, hogy oda vezessen minket. Kis idő, meg egy kis egyeztetés, keresgélés múlva megtaláltuk egymást. Metróval indultunk, ami éjszaka ingyenes volt.
Megtudtuk, hogy a svédek fele nem buzi, csak náluk ilyen most a divat. Meglepődve néztem, ahogy egy helyi srác kivesz a tokjából egy képet a metró kocsi faláról, megfordítja, majd rajzol rá egy rögtönzött karikatúrát, és mint aki jól végezte dolgát, visszarakta a művét. A legfurcsább az volt, hogy ezen csak mi lepődtünk meg, a többi utasnak természetesnek tűnt.
Későn értünk a faházhoz, ami egy nagy emeletes egyetemi diákoknak fenntartott kolesz- szerűség volt. Lepakoltuk a cuccainkat, majd hálózsák híján (azt nem hoztunk, mivel úgy taktikáztunk, hogy nem lesz rá szükség, úgyis csak plusz súly lenne – rosszul gondoltuk), a kabátokat és pulóvereket a földre terítve ruhában aludtunk, hajnalban mikor hidegedett az idő, törölközővel takaróztunk. Talán a hosszú naptól, de jobbat aludtunk, mint egy puha ágyban.


A mai nap is elég korán kezdődött, ugyanis vendéglátónknak, Tominak már 8-kor órán kellett lennie. Gyors reggeli tisztálkodás után összepakoltuk, ami napközben kell, beledobáltuk a térképet, kaját, fotógépet, meg persze fémbögréinket egy táskába, és már indultunk is a svéd főváros felfedezésére. Az első amit a faházból kilépve tapasztaltunk, hogy az időjárás merőben más az otthonitól. A hőmérő szerint 15 °c volt, de ezt az állandó szélnek, meg a páratartalomnak köszönhetően jóval kevesebbnek éreztük. Kisétáltunk a szemben lévő parkba, felfrissülés képpen futottam néhány kört. Egyszer csak, mintha átugrott volna előttem egy nyúl. Megdörzsöltem a szemem, és a korai kelésre hivatkozva legyintettem. Nemsokára ott ugrált még egy, Takács is megerősítette, szóval most már hittem a szememnek.
Este Tomi elmondta, hogy itt minden parkban vannak nyulak, de csak estefelé, meg reggel lehet őket látni.
Kinéztünk a térképen egy szigetet, és arrafelé vettük az irányt. Minden második ember egy poharas, szívószálas kávéval a kezében közlekedett, nagy divat ez a svédeknél. A utcán sétálva nem győztük fényképezni a sok sportkocsit, a legkülönfélébb divatos márkákban, egy idő után már megszoktuk a látványt, csak elsétáltunk egy-egy jaguar, vagy porsche mellett.
Egy parkban telepedtünk le reggelizni, kipakoltuk a szalámit, májkrémet, vajat, és itt a tescós tartóskenyér sem égő, mivel nem is ismerik a helyiek ezt az áruházláncot. A nálunk divatos hipermarketekből csak Lidlt találtunk, de azon is meglepődtünk. Ott még a többi árhoz képest elviselhetők a kajaárak, de itt szinte csak a bevándorlók vásárolnak. Kíváncsiságból este bementünk, vettünk tejet, meg sütit, de azért itt is a pénztárcába kellett nyúlni.
A reggelihez visszatérve kényelmesen elfogyasztottuk, ránk ragadt az a nyugodtság, ami körülvett minket. Nem láttunk rohanó embert, látszólag gondtalanul vonultak végig mellettünk a kavicsösvényen. Igaz, mitől idegeskedjenek, náluk a politika sem a napi gondokról, a megszorításokról szól, hanem arról, mire költsék a pénzüket. Így talán könnyebb. Megjegyzem, négy napos tartózkodásunk során egy hajléktalant sem láttunk.
Folytattuk utunkat az óváros (Gamla Stan) szigete felé. A városközpontban álltunk meg legközelebb pihenni, itt egy szökőkút közepén egy ormótlan, szoborszerű építmény magasodott. Érdekes, hogy Stockholmban egy sziget kivételével alig láttunk olyan szobrot, amiből ki lehetett volna nézni, mit ábrázol. Tovább indultunk, majd egy vadászbolt kirakatán ragadtunk le ismét. Egy hatalmas jávorszarvas trófea volt kirakva. Bent az üzletben volt még több érdekesség is, de az árakról persze ne is beszéljünk.
A keresett szigetre érve megláthattuk a svéd parlamentet, ami egyáltalán nem különbözött a város többi építményétől. Beljebb érve viszont, a királyi palota már szebb alkotás volt. Megnéztük az őrségváltás ceremóniáját, amit minden délben megtartanak kemény svéd vezényszavakkal, korabeli öltözetben. Láttunk eredeti lapp népviseletbe öltözött kirándulókat is. Egyszer csak a fényképezőgépből kifogyott az elem, szidtuk is magunkat, mivel a reggeli sietségben nem raktuk be a pótelemeket. Az óváros a legrégebbi városrész, itt a szűk utcácskák emeletes, színes, várfalszerű házak közt húzódtak. Volt olyan utca, amin két ember egymás mellett már nehezen fért el. Összességében nagyon hangulatos.
Kerestünk megfelelő helyet az ebédhez, ez egy kis, házakkal körülvett „városi tisztás” volt, székekkel, meg padokkal. Elfogyasztottuk a szokásos kajánkat, majd arra jutottunk, hogy kávéznunk kellene. Takács előállt az ötlettel, hogy a közeli nemzetiségi kávézóból kérjen forró vizet. Én már az elején kétségbe vontam a sikert, ismerve az adott nemzetiség „nagylelkűségét”. Igazam is lett, Takács röhögve tért vissza két pohár jéghideg vízzel. Így a kávét estére halasztottuk.
Rengeteg időt töltöttünk az óváros sétálóutcáján, ahol egymást érték a bazárok, sok érdekes, poénos, és sajátos termékkel. A sziget peremén ücsörögve azon vitatkoztunk, hogy a Balti-tenger vize sós vagy csak félig sós. Nem volt mit tenni, meg kellett kóstolni. A part igen magas volt, ezért bögrémet a kabátom ujjára erősítve engedtem le a vízbe, megmerítettem, majd felhúztam. Nincs a tengervízkóstolásban nagy tapasztalatom, de közösen megállapítottuk, hogy ez a víz csak enyhén sós.
Stockholmnak a belvárosában van egy óriási sétálóutca is, visszafelé a szállásra ezt használtuk ki. Már régen megfogadtam, hogy ahány országban járok, mindenhol megkóstolok egy helyi sört, és megtapasztalom az ottani kocsma feelinget. Ez most sem maradhatott el, a pincérnő kedves mosolya egyből beinvitált minket a legközelebbi pub-ba. Belülről egy kellemes, hangulatos hely volt, jávortrófeával, meg vadászképekkel. Kértünk is rögtön két sört, aminek darabja 1300 forint volt, kétségtelenül eddigi életem legdrágább söre.
Szokásom, hogy ahol járok, onnan emlékbe mindig hozok egy sörösüveget. A kis pincérlány viszont elég nehezen értette meg szegényes angoltudásom miatt, hogy mért is van szükségem arra az üres üvegre. Szabad fordításban valami ilyesmit mondtam: Sok üveg van nekem a szekrényem tetején. Gondolom, végül megértette, mert csak nevetett egyet.
A boltok tömkelege mellett továbbsétálva megálltunk egy édességboltban, vettünk néhány tábla svéd csokit otthonra ajándékba. Aztán nem mindennapi látványban volt részünk. Az utcán volt egy egészen különleges utcai zenész. Az egyik kezében rádiót tartott a füléhez, a másik kezével szájharmonikázott, gondolom a rádióban hallott dallamot akarta előadni, de én ilyen összevissza hangzavart hangszerből még nem hallottam. Persze ehhez nem akármilyen tánclépéseket, forgásokat mutatott be. Meglepődöttségemben röhögni is elfelejtettem.
Aztán lehet, hogy csak a sör jóvoltából, de elkezdtem érezni a természet hívó szavát. Volt ott egy hatalmas ruhadiszkont, jött az ötlet, hogy nézzünk szét bent. Hatalmas épület volt, majdnem eltévedtünk a mozgólépcsők forgatagában, komoly feladat volt ott megtalálni a mosdót. Végül megkönnyebbülve indultunk tovább a sétálóutca embertömegei közt. Rájöttünk, hogy a különben szőke, kékszemű svéd csajok nem adnak a cipőjükre. Egy tök jól öltözött csaj, akinek full koszos, vagy éppen szakadt cipője már az igénytelenség határát súrolja. Sok ilyet láttunk, de utólag nyugtáztuk, hogy cipőboltot is igen keveset találtunk. Nemsokára sötétedett, a szállásunk felé vettük az irányt. Útközben a kivilágított épületeket néztük. A svédek majdnem teljesen evangélikus vallásúak, a templomok gyönyörűek, és ami szokatlan számunkra, hogy a tetejükön szélkakas van.
Mikor visszaértünk, nekiláttunk vacsorázni. A sok májkrémes kenyér után változatosságnak számított egy kis zacskós leves. Este alkalmaztam „hatalmas” varrási tudományomat, mivel a táskám hevederje is persze most tudott elszakadni. Egy jóleső tusolás után ma sem kellett sokáig forgolódnunk, hogy el tudjunk aludni.


A pénteki nap volt a második napunk Stockholmban. Mára főként a Djurgarden-szigetet terveztük, ez egy zöld sziget, néhány utcától eltekintve olyan, mint egy hatalmas park. Ide is gyalog mentünk, nem nagy távolság, és közben városnézésre is lehetőségünk volt.
A szelektív hulladékgyűjtés az utcán nem újdonság, mint nálunk, a nagy tárolókra még a tolószékesek számára is terveztek alacsonyabb nyílásokat. A sziget bejárata előtt két lovas rendőr haladt el mellettünk. Stockholmban majdnem negyven híd van, átkelve az egyiken egy soktornyú kastélyszerű építmény fogadott minket egy hatalmas lovas szoborral. (Ez az a sziget ahol tudni lehet, mit ábrázolnak a szobrok)
Az épület mögött egy temetőt jelöl a térkép. Kellő tisztelettel közelítettük meg a sírokat, és nem csalódtunk. A gyönyörű pázsit és hatalmas tölgyfák között egy viking emlékmű és sok egyszerű, de szépen rendben tartott svéd sír állt. Az évszámokból rájöttünk, hogy nem eredeti viking sírok, hanem hasonló stílusú újabb sírkövek. A kelta kereszt és a vikinghajós kövek régi legendákat idéző stílusban állnak. A közelben egy kisebb kikötő is van. Itt található nem messze a Skanzen, ami a régi svéd hagyományokat, életmódot, az őshonos állatokat mutatja be. Sajnos busás a belépő, és időnk sem nagyon lett volna rá, ezért inkább a mellette levő Biológia Múzeumot néztük meg.
Egy hatalmas füstszagú, égetett külsejű faházba léptünk be. Megpróbáltunk angolul valami diákkedvezmény után érdeklődni, de a néni megunta a találgatást, és ingyen betessékelt minket. Bent a Feszti körképhez hasonló stílusban egy körbejárható területen az északi állatvilág terepasztalszerű makettje volt. A kitömött állatok teljesen élethű testhelyzetekben voltak beépítve. Mintha a téli kép a szemünk előtt zajlana, és egy pillanatra megállították volna. Rengeteg faj volt, a medvétől, jávorszarvason, hódon át a legkisebb madárfajokig. Egy külön kis helyiségben a sarkvidéki állatvilágot a pingvinekkel láthattuk. Mindketten úgy gondoltuk, hogy ez még a teljes belépőt is megérte volna.
A szigetet egy sétány veszi körül, ezen indultunk el. Egy helyről nagyon jó kilátás nyílt a fjordokra, meg a kikötőkre. Megálltunk, élveztük a látványt és a svéd nyugalmat, elővettük a Ferihegyen direkt erre a célra vásárolt szivarokat, és rágyújtottunk. Közben eszünkbe jutott, hogy az osztálytársaink meg valószínűleg éppen órán ülnek, röhögtünk rajtuk egyet, és jó nagyot szívtunk a szivarba. Ilyenkor lehet igazán érezni a szabadság ízét.
Djurgarden belsejében évszázados tölgyekkel körülvéve ebédeltünk, előkerült a jó öreg vagdalthús, meg olajoshal. Egy cinege az asztalunkról csipegette a kenyérmorzsákat.
Kis ösvényeken kanyarogva értünk vissza oda ahonnan elindultunk, egy közeli kis szigetre terveztük az utat, de félúton leragadtunk egy hatalmas szabadtéri természetfotó kiállításon.
Egy nagy kikötőbe érve fellógtunk egy partközeli hajóra egy fénykép erejéig, különben voltak ott a kis csónaktól kezdve nagy óceánjáró hajók is. Leültünk a partra, és lógattuk a lábunkat a tenger fölé. Három hattyú jött oda hozzánk, elkezdtük etetni őket, tetszett nekik a tartóskenyér, egy kis idő múlva öten lettek, plusz becsatlakozott egy tőkésréce is. Úgy tűnik a sirályoknak is felkeltette az érdeklődését a potya kaja, mert azok is gyülekezni kezdtek. Azt vettük észre, hogy mögöttünk egy csapat veréb szállt le a parton, és varjakkal meg csókákkal küzdenek a morzsákon. Nem telt bele tíz perc és egy hatalmas madársereg közepén találtuk magunkat. A sirályok röptében kapták el a galacsinokat, a verebeknek és csókáknak még egy doboz májkrémet is beáldoztunk, azt is gyorsan eltüntették.
Sajnos nem sok időnk maradt a városban, mert a szombatot a Skavsta környéki erdőkben akartuk tölteni, és Tominak sem akartunk a terhére lenni, ezért utolsó este kint aludtunk a reptéren, és időben akartunk visszabuszozni, hogy a tájból is lássunk valamit. Az Óvároson mentünk keresztül, volt ott egy bronz ló szobor az egyik utcában, gondoltam jó fénykép lenne, ha a hátán ülnék, de túl magasnak bizonyult, és nem is sokáig próbálkoztam, mert elég furcsa látvány lehettem. Nem baj, majd legközelebb, mikor erre járok, felülök rá.
A szállásra visszatérve összepakoltuk rögtönzött ágyunkat, kávéztunk egyet, majd Tominak megköszöntük a helyet, ugyanis tényleg nagy segítség volt. Elindultunk a buszmegálló felé, ami egy szűk óra gyaloglásra volt. A probléma csak az volt, hogy a térképen elnéztünk valamit, és a buszindulás előtt két perccel azt sem tudtuk, hol vagyunk. Takács már le akart mondani a járatról, hogy ezt már bebuktuk, mikor bevillant egy ismerős felüljáró. Futásban tettük meg az utolsó néhány száz métert, persze az összes cuccunkkal a hátunkon, és végül az éppen csukódni készülő buszajtón estünk be, teljesen úgy, mint a filmekben.
Nagy sokára elhagytuk a külvárosokat is, és megláthattuk a svéd tájat teljes egészében, fjordokkal, sziklákkal, kis faházakkal, fenyvesekkel. Már majdnem sötét volt mikor a reptérre értünk. Helyet foglaltunk egy ablak melletti asztalsor székein, és olvastuk a rengeteg prospektust, amit Svédországról találtunk. Vagyis az túlzás, hogy olvastuk, de a képeket megnézegettük. Az alvást a széken ülve terveztük, mint például egy buszon. Ahogy telt az idő egyre több emberről láttam körülöttünk, hogy ők is itt éjszakáznak. Már a reptér is igencsak kiürült, mikor két spanyol srác mellettünk elővett két hálózsákot, leterítették a padlóra, és aludni próbáltak. Takács már kezdett gondolkozni rajta, mi lenne, ha mi is a padlón aludnánk, mint az előző szállásunkon. Mikor távolabb egy srác is leterítette a kabátját, és azon fekve próbált aludni, majd egy csaj végigfeküdt négy széken, mi is úgy döntöttünk, hogy berendezzük alkalmi ágyunkat. Ezután, mint a dominó a többi ember is ilyen-olyan módon a földre heveredett, és aludni próbáltak. Egy bácsi tartott ki az ülő pozíció mellett, de valószínűleg, mikor mindenki elaludt ő is csatlakozott, mert mikor éjszaka felébredtem, már ő is feküdt.


Reggel korán ébredtünk, mivel egy kisebb tömeg gyülekezett valamelyik reggeli járathoz. Nem is baj, legalább több időnk van a négy órai járatunkig Budapestre. Megreggeliztünk, majd 7 körül indultunk útnak táskáinkkal a hátunkon. Nem volt tervezett útvonal, szó szerint arra mentünk, amerre a lábunk vitt. Találtunk egy kis földes utat, ami jellegzetes téglavörös színű faházak közt vezetett. Másféle házzal a városon kívül nem is találkoztunk. Egy idő után ezek is elmaradtak, és mi sem az úton mentünk tovább, hanem az erdőben barangolva csodáltuk a fenyveseket, és nyíreseket, szinte végig moha és zuzmópárnákon lépkedtünk. Az itt-ott kikandikáló sziklákkal teljesen Skandináv jellege volt a területnek. Sokat fotóztunk, volt mit, ez egy külön világ. Kiértünk egy aszfaltos út mellé, itt néhány kavicsos szántóföld mutatta, hogy ez az erdők területe, és a mezőgazdálkodás nem egy virágzó ágazat errefelé.
Folyamatos lövéseket hallottunk egész nap, de nem tudtuk kitalálni, hogy mire vadászhatnak. Aztán megláttuk a felettünk V alakban vonuló ludak csapatait, és azonnal rájöttünk, hogy miért durrog a fegyver. Ezek a madarak nemsokára leköltöznek hozzánk, vagy még délebbre.
Mindenképpen meg akartam nézni egy fjordot a fenyvesek közt, nemsokára találtunk is egyet, bár lehet, hogy csak valami csatornaszerűség volt, de elég jól mutatott. Egy tehénlegelőn kellett keresztülmennünk, hogy elérjük. Ez első pillantásra nem túl bonyolult, de később kiderült, hogy nem is annyira egyszerű művelet. A terület körül ugyanis villanypásztor volt. Találgattuk, vajon van-e benne áram, néha-néha hozzáértünk, ugyanis az csak hullámokban ráz, nem folyamatosan. Arra jutottunk, hogy nincs benne, és egyszerre megmarkoltuk, hogy átléphessük. Ennek két hatalmas ordítás lett a vége, mert mégis volt áram benne, de nem is akármilyen. Otthon ez csak megcsípett volna kicsit, de ez olyan erős volt, hogy ilyet utoljára akkor éreztem, mikor gyerekkoromban megfogtam egy rossz dugót a konnektorban. Bele sem merek gondolni mi történt volna, ha éppen az átlépése közben ráz meg érzékenyebb testrészt. Végül egy ággal lenyomtuk, és átjutottunk rajta, lefényképeztük, amit akartunk, és tovább indultunk.
Egyszer csak egy erdőszélen várfalszerű épületromot találtunk, kiderült, hogy valami nagyobb egység része, ki is volt táblázva a turisták számára, de csak svédül, így nem jöttünk rá mi lehetett egykor. Ösvényeken kanyarogva több ilyet is találtunk, majd egy mohapárnára leülve elfogyasztottuk az ebédünket. Csodálatos környék ez, és itt még Svédország sík részén vagyunk, milyen lehet a látvány a hegyvidékes részeken…
Egy főút mellett indultunk visszafelé, majd kisebb útra tértünk rá. Találtunk néhány vadalmafát, ezzel színesítettük nem túl változatos étrendünket, bár a hazaihoz képest kicsi és savanyú almák voltak. Az út mellett visszafelé haladva a Svédek jószándékát jelezte az is, hogy spontán, úgy hogy nem is stoppoltunk, megállt mellettünk egy autós, hogy elvigyen-e. Mi nem éltünk a lehetőséggel, mert volt még időnk a felszállásig, de azért jól esett a segítőkészség.
A reptérre visszatérve kávéztunk egyet, majd ráérősen bejelentkeztünk a repülőre, leadtuk a csomagjainkat, és vártuk az indulást. Most szerencsére pontosan futott ki a gép, felszálltunk, és még sokáig figyeltük a távolodó svéd tájat, de visszük magunkkal ennek a nem mindennapi négy napnak az emlékét.


Az egész utazás, ha mindent beleszámolok, fejenként 40 000 forintunkba került. Mi ezt a negyvenezer forintot nem néhány márkás ruhára, vagy egy új digitális akármire költöttük, ahogy ezt a legtöbben teszik, hanem csináltunk belőle egy életreszóló élményt, és szerintem nagyon is megérte.
Ferihegyre este 6 körül értünk, megvettük a vonatjegyeket, és elköszöntünk egymástól. Kőbányára érve megkerestem a Soltvadkertre induló vonatot, majd még szétnéztem a pályaudvar környékén. A lépcsőn majdnem belebotlottam egy feltehetőleg részegen alvó hajléktalanba, és szinte szúrta a szemem a sok eldobált szemét. Hát igen. Van még mit tanulnunk a fejlettebb országoktól. A példa megvan, az út itt van előttünk, csak rá kéne jönnünk, hogy muszáj elindulni rajta. A felüljárón sétálva ezek a gondolatok kavarogtak bennem. Mindezekkel együtt is, kicsit büdös, kicsit talán koszos, de legalább magyar!
Hollós Tamás



A szerző írásai az Útikalauzban >>  











A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztokukacutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés

Légy te az első hozzászóló a(z) "Hollós Tamás: Stockholm – Svédország – 2007" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár