Müller Anikó: 5 nap Londonban, 5 hónapos babával a pocakban – 2005


Müller Anikó: 5 nap Londonban, 5 hónapos babával a pocakban – 2005. április



kellemes beszámoló, hasznos információkkal, szép képekkel

2005. januárjában online vásároltunk Wizz Air repülőjegyet, amely 1900,- Ft/fő-be került, + reptéri illeték, így a végszámla, két főt tekintve, kb. 30eFt-ra rúgott. Számoltuk a napokat április 9-ig, annak ellenére, hogy a várandósan való utazás némi aggodalomra adott okot. Az ember – ha először terhes – nem tudja mit vállal magára, egy ilyen utazással.


Eljött a várva várt nap, egy marék Euroval és kártyával felfegyverkezve, két kis troli bőrönddel indultunk a reptérre. Kissé keserédes ízt hagyott szánkban az az izgalom, amelyet az Airport Minibusz okozott 15 perces késésével. Hajnal volt, egy kis tavaszi kabátba mentünk, hiszen már áprilist írunk… A gépre szállásnál volt részünk némi magyaros mentalitásban. Mivel a fapados járatokon nincs a beszállókártyán konkrét hely, így mindenki oda ül, ahol hely jut neki. Naná, hogy mindenki az első akart lenni, úgyhogy annak ellenére, hogy beálltam az első sorba, azonnal még hat vastag sor keletkezett, és az emberek még csak véletlen sem hátra, hanem legelőre soroltak be. Már csak azért is az elején akartam beszállni, mert az állástól szédültem, főleg az ilyen csürhe-szerű tömegben való állástól, ahol egy a hátam mögött tobzódó öreg figura folyton a bőröndjével lökött, nem beszélve róla, hogy várandósan jobb az embernek WC közelbe ülni. Mindenesetre a gép hátuljában, a szárnynál találtunk ablak melletti helyet, s mivel nem volt tele a gép, így a harmadik ülésen nem kellett idegennel osztoznunk. A repülő – leszámítva, hogy icipicit szűkek az ülései – minden igényt kielégítő, többre nem is vágyik az ember, így részünkről megérte fapados járatra foglalni.


Reggel 7 körül érkeztünk Lutonra, a magunkkal vitt ruhák hidegnek bizonyultak, tekintve, hogy kint legalább 10 fokkal volt hidegebb. A reptéren könnyen eligazodik az ember, úgyhogy hamar megtaláltuk a Green Line busztársaság standját, ahol azonnal vettünk jegyet London Victoria Stationre, ára: 12 GBP/fő. Ekkor kb. 350 Ft volt egy GBP. Az egy órás utazás során volt alkalmunk megfigyelni parkokat, utakat, egyáltalán a londoni életet, és nagyon nagy pozitív benyomást keltett számunkra az a rendezettség, gyönyörű környezet, amelyre az embereknek ott igénye van. Még a szegénynek számító részeken sem láttunk szemetet, vagy erkélyre kipakolt ócska holmikat, a parkok gyönyörűen karban voltak tartva, noha méretük sokszor nagyobb volt, mint amelyekben valaha is jártam. Hamar beértünk a városba, ahol rokonainkkal találkoztunk. Szerencsénkre ők láttak vendégül minket az ott töltött időszakban, így nem kellett szállást foglalnunk, s ezzel tetemes összeget spóroltunk meg. Londonban ugyanis igen drága a szállás. Persze érdemes ilyenkor a magyar rokonokat egy kis magyar csemegével – téliszalámi, Egri Bikavér, akácméz – meglepni, honvágyukat enyhítendő.


Mivel úgy gondoltuk, hogy javarészt busszal fogunk közlekedni, vettünk egy 7 napos buszbérletet, mellyel London összes körzetében utazhattunk busszal. Ára: 11 GBP/fő. Jó tudni, hogy a buszok csak intésre állnak meg a megállóban, vagy ha jelzi egy utas leszállási szándékát. Felszálláskor a bérletet fel kell mutatni, illetve jegyet lehet kapni a sofőrnél is. Véleményem szerint, bírálják bármily csúnyán is a londoni tömegközlekedést, még egy ilyen jól szervezett dologgal ritkán találkozik az ember. Busszal, metróval bárhova el lehet jutni, nincs az ember autóra hagyatkozva, habár ha valaki mégis ragaszkodik gépkocsijához, annak súlyos dugópénzt kell fizetnie, hogy bemehessen Londonba.


Emeletes buszra szállva elindultunk szállásunkra, persze magyaroknak kötelező felmenni az emeletre, nagyon jó hangulatot tud adni. Útközben friss kenyeret vettünk, amely semmiben nem különbözik a nálunk sütött roppanós kenyértől, leszámítva árát, ami nagyjából 400 Ft volt. Később megtudtuk, hogy ezek csemegének számítanak, a szimpla szeletelt kenyér az elterjedtebb, amit egy Tescoban vagy Sainsburryben fél fontért meg lehet kapni. Házigazdáink által bérelt szoba egy igen hangulatos utca, kellemes kis házában van, ahonnan a kilátás egy hátsó kertre nyílik. A bérlet színvonala jóval magasabb a nálunk megszokottnál. A hatalmas ablakokon csak úgy árad be a fény, és a háziasszonyok sem ódzkodnak tőle, mert külön takarító személyzet tisztítja őket. A házban nagy a belmagasság, igényesek a helyiségek, egyszóval irigylésre méltó környezet. Pici pakolászás, felfrissülés, némi falatozás után nekivágtunk Londonnak, házigazdáink szombat-vasárnap értek rá kalauzolni minket, így kihasználva először velük indultunk utunkra.


Szombat lévén irány London leghíresebb bolhapiaca, a Portobello Market. Hogy mi mindent talál itt az ember, azt fel sem lehet sorolni, van bizonyos hangulata az ilyesféle helyeknek, habár engem nagyon meglepett, hogy Londonban is van keletje az ilyen ezeréves áruknak. Ez az a hely, ahol a szerelmes filmben egymásra talál Hugh Grant és Julia Roberts, úgyhogy az ember nosztalgiázva tekint körbe. Sétánk során elértünk a Kensington parkba, ahol a korábban említett gyönyörű hatalmas zöld felületek, babérbokrok, mókusok és vízimadarak vártak minket. Visszafelé az Oxford streeten sétáltunk, ahol üzletek sokasága sorakozik, az ember csak ámul és bámul, minden kapható, mi szem szájnak ingere. Betértünk egy Mother Care nevű bababoltba, amely babásoknak kötelező program. Egyelőre csak kinéztük a vásárfiát, azonban nekem jutott egy pocakos nadrág is, 12 GBP-ért. Olcsó és kényelmes, következő napon már viseltem is. Mesés környezetben, London ízlelgetésével töltöttük ezt a napot, s hulla fáradtan értünk haza.
Útközben bevásároltunk egy-két hideg élelmet, az árak kb. dupla annyira tehetők, mint itthon, viszont szinte mindent megkap az ember egy kisebb üzletben is. Persze a legelső volt, hogy bevásároltunk angol és skót kekszből, amelyből a Sainsburryben is megfelelő minőséget találtunk, potom 0,5-1 fontos áron. Érdemes nem az első napon megvenni ezekből 5 csomaggal, mondván jó lesz majd vásárfiának, mert kb. a 3. napra el is fogy mind. Mivel minden kapható, amely egy könnyű vacsorához szükségeltetik, bevásároltunk, és otthon finom lakomát készítettünk együtt. Itt jegyzem meg, hogy még csak az első napon jártunk, de kismama lábaim duplájára dagadtak, alig vonszoltam magam, s egy forró fürdő után nem voltam másra képes, csak alvásra.














Másnap irány Richmond. Hosszas utazás, többszöri ászállás és közben városnézés után jutottunk el a Richmond Parkba, ahol erdős-mezős környezetben várt minket a hatalmas zöld füves rész, szarvascsorda, friss levegő. Miután fáradtra gyalogoltuk magunkat, másik útvonalon elindultunk hazafelé. Érdekes, hogy a park kapuján kilépve, pár száz méterre már az ember a városban találja magát, takaros házak és üzletek között. Mivel az egész napot mászkálással töltöttük, az esténk most sem alakult másképp, mint előzőleg.


Harmadik napon immáron magunkra maradva vettük nyakunkba a várost, beterveztük, hogy mindent megnézünk, amelyeket az úti filmekben lehet látni. Tulajdonképpen már reggel nagyon fáradt voltam, nem gondoltam, hogy egy 5 hónapos terhesség így korlátozza az embert, úgyhogy érdemes ilyesmire is felkészülni. Ha még egyszer mehetnék, biztos, hogy babával nem mennék, hogy felhőtlenül tudjam róni a kilométereket.
Bementünk a városba busszal, és a Marble Archnál leszállva végig sétáltunk a Hide Parkon. A szokásos gyönyörű zöld természet várt minket. Sétánk során elértünk a Buckingham Palotához, ahol éppen zenés felvonulás volt, láttunk lovasokat, katonákat, hatalmas tömeget. A Palotával szemben lévő park mentén sétáltunk el a Big Benhez, s útközben a parkban elköltöttük az útra készített szendvicseinket. Örömmel vettük, hogy nem mi voltunk az egyetlen elvetemült padon étkező ember, öltönyös úriemberek fogyasztották ebédjüket a mellettünk lévő padokon. A Big Benhez érve éreztem igazán, hogy Londonban vagyunk, végre láttam mind azt, amit eddig csak filmeken. Megnéztük a monumentális építményeket, a Westminstert, ami éppen nem volt nyitva, a belépő 10 GBP lett volna. A mellette lévő – ingyenesen látogatható – XVII. századi Szt. Margaret templomban ízelítőt kaphattunk a színes üvegek sokaságából, a gyönyörű képekből. Érdekes adalék, hogy ebben a templomban esküdött örök hűséget feleségének Winston Churchill.
















Akinek nem sikerült látnia a Westminster apátságot, az virtuális ízelítőt kaphat az apátság hivatalos honlapján, a http://www.westminster-abbey.org/tour/ címen.



Már ekkor viszonylag hulla fáradtnak éreztem magam, de a Big Benhez visszaérve új erőt adott, hogy láthattam a Temzét, a London Eyet. Átsétáltunk a hídon a London Eye-hoz, és egy Star Brucks Coffe-ban ittunk egy-egy nagy adag kávét tejjel, sütivel. Újult erőre kapva indultunk a London Eye-hoz, ahol – nem volt szerencsénk – hatalmas sor várakozott az óriáskerékre való feljutásra. A jegyet egy épületben lehetett volna megvenni, ahol szintén kilométeres sorok álltak, így hát úgy döntöttünk, hogy inkább megyünk tovább utunkon.
A sétányon haladva számos művésszel találkozhattunk, akik így vagy úgy szórakoztatták az arra járókat, pár font reményében. Volt ott zongorista, pianínóval a Temze partján, énekesek, zenészek és volt pantomimes. A hidat elérve átsétáltunk rajta, amely nekem – lehet, hogy megváltozott állapotom miatt – enyhén szédítő volt, a gyalogút keskenysége miatt. Úgyhogy az út közepén balettozva jutottam el a túlpartra, ahol picit sétával elértük a Trafalgar-squarre. Itt betértünk egy londoni giccseket árusító üzletbe, ahol az emeletes busztól kezdve a rendőrsisakig mindent lehetett kapni. Gyorsan és üres kézzel távoztunk, nehogy valami “hasznos holmihoz” hozzánőjön szívunk. Megnéztük Nelson Admirális szobrát, a rengeteg galambot, majd leültünk a lépcsőre a tömegbe, az oroszlánokkal szembe, s kicsit süttettük magunkat az áprilisi napfénnyel. Ezután a Picadilly Circuson keresztül – ahol benéztünk egy médiákat árusító nagy üzletbe is – eljutottunk a Sohoba. Innen nem volt visszaút, hiába a véres vízhólyag az ember lábán, meg benne a sok kilométer, nem volt busz, úgyhogy részemről elcsigázott erőltetett menet volt a Sohoban eltöltött idő. Útközben leültünk egy sörözőben, ahol tüntetőleg nem ittam semmit, így kísérőm hangulata is némiképp lelohadt. Hanem ahogy beértünk az Oxford streetre – hiszen nőből vagyok – azonnal visszatért az életkedvem, ahol szívem szerint minden üzletbe bementem volna nézelődni, de tervem nem aratott osztatlan sikert, úgyhogy felugrottunk végre egy kalauzos buszra, és pár megállóval később leugrottunk róla. Angliai tartózkodásom alatt itt először (és utoljára) vették figyelembe várandósságomat, a kalauz óva intett a leugrástól, így tűkön ülve vártuk a pillanatot, hogy mikor lehet veszélymentesen meglépni a buszról. Közben – mivel a korábban vásárfiának vett cookie-k elfogytak – betértünk egy Marks and Spencerbe – nem tévedés, náluk ez a név nem ruhaüzletet takar – és vettünk pár csomag utánpótlást, na meg egy kis tortát házigazdáinknak, hogy a vacsora után legyen mivel vigasztalódniuk. Tulajdonképpen ez volt a legtartalmasabb nap, amit Londonban töltöttünk, habár beterveztünk még egy British Museumot is, de egyszerűen idő hiányában nem jött össze.


Másnapra metrózást terveztünk, úgyhogy vettünk egy Off-Peak (csúcsidőn kívüli) metró napijegyet, 4,7 GBP/fő áron. A metró jegyet vonatokon is lehet használni, illetve ezeket a járműveket inkább hévnek mondanám. A jegypénztárnál volt ingyenes reklámtérkép, így szinte kizárt, hogy eltévedjen az ember. Először szokatlan, hogy egy megállóból több metróvonal is fut, de minden pontosan ki van írva, szóval rendesen ellátják az embert információval. A Greenwich-i Obszervatóriumba mentünk, ahol kelet és nyugat találkozik. Érdemes kipróbálni a vonatozást is, az ember olyan miliővel találkozhat, amilyennel sehol máshol, nem beszélve róla, hogy a házak, az építészet is teljesen megváltozik egyes helyeken, ahol a szokványos londoni sorházakat a hatalmas felhőkarcolók váltják fel. A vonatról leszállva besétáltunk a városba, megnéztük a Temze partján a Cutty Sarkot, benéztünk a Temzét összekötő alagútba, és megfigyeltük, hogy milyen koszos a Temze partja. Egy könyvesboltban beszereztünk pár kiadványt emléknek, többek közt születendő gyermekünk első mesekönyvét. Ezután felsétáltunk az Obszervatóriumot körülvevő parkba, ahol elköltöttük a magunkkal vitt uzsonnát. Felérve megállapítottuk, hogy éppen ingyenes a belépés, úgyhogy egy ingyenjegyet kérve léptük át a nyugattól keletet elválasztó vonalat. Az épületben misztikus látványosságot nyújtanak az órák, óraszerkezetek és a hatalmas teleszkóp megtekintése. Miután itt eltöltöttünk jó pár órát, sietve indultunk vissza a városba, ahol éppen eleredt az eső. Közben egy kis fánkkal jutalmaztuk magunkat, melyet a Greenwich-i helyi pékségben vettünk, potom pénzért.


Haza indulva eleredt az eső, és noha eddig csak szitálással találkoztunk, most zuhogott. Hirtelen ötlettől vezérelve, ámbátor hulla fáradtan, leszálltunk a Baker streeti metrómegállónál, hogy megnézzük Sherlock Holmes házát. Ezután metróra szállva – gondoltuk ennél már jobban úgysem fájhat a lábunk – elmentünk a Towersig, ahol a Towers Bridgen sétálva gyönyörködhettünk London hatalmas épületeiben. Megnéztük a Dead man hole-t, ahol annak idején a hullákat dobták a Temzébe, s rejtélyektől ittasan mentünk haza vendéglátóinkhoz. Én kihagytam a London by night programot, habár állítólag gyönyörű volt, s az élet is teljesen megváltozott estére, úgy éreztem, hogyha még egy lépést kell tennem, megszülök. Ekkor gondoltam végig, hogy 5 nap Londonban igen kevés, viszont az öt hónapos terhesség igen sok. Az idő rövidsége miatt kénytelenek voltunk a programokat összezsúfolni, és egyes programokról lemondani.


Az utolsó napon már csak egy kis vásárlásra jutott időnk, úgyhogy az Oxford streeten vettük meg a korábban kinézett babaholmit, DVD-ket, és a kihagyhatatlan Body Shopban pár kozmetikai terméket. Sütikkel, angol sörrel megrakodva értünk haza a szállásra, ahol gyors pakolás után már indultunk is a Victoriára. Különös, de nem tudtuk, hogy a Victoriáról Lutonba többféle járat is indul, így felszálltunk az elsőre. Szerencsénkre jó sok rászámolással indultunk, így nem okozott gondot, hogy a busz Lutonban nem egyenesen a reptérre ment, hanem a Londonból hazatérő ingásokat tette le ilyen-olyan buszmegállókban. Már több utason látszott a zavarodottság, akik a reptérre készültek, de miután valaki megkérdezte, megnyugodtunk, hogy jó irányba megyünk, csak cikkcakkban. A reptérre érve volt még időnk kicsit nézelődni, becsekkoltunk, majd a repülőre várva elfogyasztottunk egy finom kávét, vettünk egy-két ajándékot. Az üzletekben bárhol lehetett kártyával fizetni, minden különösebb költség vagy felár nélkül.


Londont, csak úgy, mint Európa többi fővárosát, látni kell…de öt nap kevés.


Müller Anikó


Az Útikalauz további útibeszámolói és más írásai Nagy-Britanniáról >> 


Müller Anikó írásai az Útikalauzban >>   











A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztokukacutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés

Légy te az első hozzászóló a(z) "Müller Anikó: 5 nap Londonban, 5 hónapos babával a pocakban – 2005" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár