Tóth Tamás (B): A Meru és a Kilimanjaro tetején – Kenya, Tanzánia – 2009



Tóth Tamás: A Meru és a Kilimanjaro tetején – Kenya, Tanzánia – 2009



Két rendkívüli túra valódi magashegyi tapasztalatok nélkül, sok tanulsággal és érdekes képekkel







Afrikai útibeszámolók térképen az Útikalauz.hu oldalairól nagyobb térképen való megjelenítése
Az Uhuru-peak körülbelül 200 méterről látszott. Mindkét oldalon hatalmas, masszív gleccserek. Nagyon hideg van és fúj a szél. Csoszogva közeledtem a táblához, amely Afrika tetejét jelzi, s ami annyi könyvből visszaköszön. Mikor odaértem, szégyen nélkül vallom be, elsírtam magam.


A múlt héten Nairobiból egy shuttle busszal még reggel Moshiba mentem, ahol két hegy vár rám: a Kilimanjaro  és a Meru, Afrika 5. legmagasabb hegye. Kenya Tanzániához képest borzasztóan le van szakadva. Utak nincsenek, csak kitaposott föld óriási gödrökkel. Az út mentén maszályok terelgetik teheneiket a színes öltözetükben. Az igazság az, hogy kb. 200 kilométeren keresztül csak igénytelenséget láttam.



A tanganyikai határ után hamarosan megláttam a hegyeket, amiért jöttem: először a Merut, aztán a Kilit. Még az útról, kb. 30 kilométerről is mellbevágott a mérete. Itt tettem fel először a kérdést: biztos, hogy normális vagyok?


A Merut (4562 m.) kizárólag a főcél, a Kilire történő akklimatizáció miatt akartam megmászni. Ez három napos trek volt, csak annyit írok róla, hogy a Meru alján buffalok, zebrák tömege, rengeteg zsiráf stb. el. Little Serengetinek is nevezik ezért. Az elefántok és buffalok miatt a két teherhordó, a szakács és a guide mellé egy fegyveres rangert is kaptam. Ő mindent tudott flóráról, faunáról, érdemes volt tőle kérdezni. Láttam kaméleont is. Kezdetben trópusi esőerdő, majd köderdő  aztán alpesi környezet seneciokkal és erikákkal. A mászás ugyan fárasztó volt (megmásztam – ha már itt vagyok – a Little Merut is (3820) de az utolsó nap tényleg rettenet. Éjjel 2-kor indultunk ketten a guide-dal (Bacardinak hívták, mint az italt) fejlámpával. Először még csak szerpentinen mentünk,  de a 7 órás felfelé mászásból (előző napokban 7-8 órát mentünk felfelé apró, 3-5 perces pihenőkkel) kb. 3 óra komoly sziklamászás volt, ez már 4000 méteres magasságban, éjjel, fagyott, csúszós sziklákon, ahol ugyan mindig volt hova lépnem, de ezt meg kellett keresni. Számtalanszor kellett felhúzni magam (hátamon a zsákkal) egy-egy magasabb sziklára, vagy közel függőleges falon terpeszállásban átmenni a következő falra. Szóval, nem volt egyszerű. Szerencsére akklimatizációs problémám nem volt, és boldog voltam, amikor felértem a csúcsra, beírtam a nevem a csúcskönyvbe és körülnéztem. 



Maszályok a nemzetközi főútvonalon



Porterek várakozó állásponton 🙂



Súlyelosztás



Socialist peak 4562 m



Az igazi gerinctúra, éjszaka!



Óriási kráterek között voltam – nagyon régen  a Meru magasabb volt, mint a Kili, csak egy robbanásban leszakadt a teteje és egy hatalmas kaldera maradt. Éppen a Kili mögött kelt fel a nap, a hósapkás teteje nagyon szép volt. Visszafele – már világosban – láttam, hogy hol mentünk az éjjel: a kaldera salakperemén, kb. 40cm széles, jobbról, balról hatalmas szakadék. Igazából ez egy 4 napos út lett volna, de jobban vágytam fürdőre és étteremre (hut-okban aludtam, 4 ágyas szobák, én fizettem plusz felárat – mint ahogy a túrára is, hogy ne legyen más csoporttárs, csak én  – hogy egyedül legyek a szobában.) mint hogy ugyanazon az úton, mint amin feljöttem a hegyre, visszamenjek. Így legyalogoltunk a következő hutig (mai trek éjjel 2-től du. 4-ig) ott hívtuk a rescue car-t, és a tour operátorom azzal fogadott, hogy “How tough are you, do the 4 days trek during 3 days”  visszavitt taxival Moshiba


Innen másnap indultam a Kilire (ezen is – akivel beszéltem – kiakadt, hogy egy komoly túra után már másnap pihenés nélkül a Kilimanjaro) megint egyedül mentem, 3 porter, egy szakács és a guide-om, Bariki. A Kilit 8 útról lehet megmászni, én a közepesen nehezet, a Machame way-t választottam. 7 napos túra, minden nap kb. 8 óra menés, napi szintek: Machame gate 1828, Machame hut 3032, Shira camp 3847, Barranco hut 3985, (de érintve Lava towert 4642) Barafo hut 4681. Itt lett volna egy nap 4040-en akklimatizációra, de ezt kihagytam, gondoltam, ezen már túl vagyok. Hát ebben mindenesetre tévedtem. A Barafo hutbol hajnalban indultunk Barikivel a Vilmos király csúcsra (most ebben a bolond világban az új népek Uhuru-csúcsnak hívják, a Meru csúcsát Socialist-peak-nek). Erről most részletesen fogok írni, mert ez a nap életem legnehezebb napja volt.



Protea kilimandsharica



Lobelia deckenii



A Barafo Hut tábor, a Tuskers sátraival


A sátrat (mert a Kilin csak sátorban aludtunk) amikor megérkeztünk, úgy rendelkeztem, hogy közvetlenül a Barafu-fal szélén állítsák fel, a szép panoráma miatt (alattam olyan 200 m.) Éjjel azonban nagyon nagy vihar lett. A sátor (kis, egyszemélyes, üvegszálas oszlopokkal) néha teljesen rám hajlott, ahogy a szél fújta. Nagyon féltem, mi lesz, ha a szél kitépi a cövekeket. Kimentem – éjjel volt már, a Kibo fehérben fénylett a holdfényben – és sziklákat gurítgattam a cövekekre. Megnéztem a hutnál a szélerősséget, 77 km/h-t mutatott a kijelző. Visszamentem a sátorba, lefeküdtem és alig kaptam levegőt. Felültem, de úgy is nagyon rossz volt. 4681 méteren vagyok. Lámpánál lapoztam a könyvemet: azt írja, hogy 1000 méterenként 1/10-et csökken a légnyomás (a Kilin 40%-kal kevesebb) és úgy emlékeztem, a szél is csökkenti – vagy növeli? Nem tudom. Jó lenne, ha valaki megválaszolná ezt, plusz azt is, hogy akkor 77 km/h szélsebesség milyen légköri nyomásváltozást okoz. Meg azt is, hogy a légnyomásváltozás, hogy az ördögbe van hatással a szervezetünkre. Tudom, triviális kérdés, de fizikából sosem voltam jó. Mindenesetre 2-3 órát ha aludtam. Ahogy elhagytuk hajnalban a camp-et, megdöbbenve láttam a vihar által széttépett sátrakat. Az enyém teljesen márkátlan, itt meg Salewák és Lafumák hevertek, oszlopaik széttörve. A benne alvók meg éjfélkor elindultak a csúcsra. 


Az indulás elviselhető: fel és fel szerpentines, meredek sziklás majd kavicsos úton. Kb. 9-kor éreztem, hogy baj van: fájt a fejem, alig kaptam levegőt. Eddig is nagyon-nagyon lassan mentünk, innentől azonban csoszogva. Kb. 5100-on lehettünk, még 795 méter. Egyre nehezebb lett: szédültem, a fejem már nagyon fájt, a mellkasom borzasztóan szorított. Semmi kétség, ez az AMS (acut mountain sickness) . Úgy látszik, 4800 méterig sikeres volt az akklimatizáció, felette azonban… Eszembe jutott, hogy Erőss Zsolt (Mount Everest expedíció, 2006) az 5000 méteres magasságot halálzónának nevezi. Meg az is, hogy a hegymászók a Mount Everest alaptáborát, ami 5600 m körül van csak, Kathmanduból 2 hét alatt érik el. Én meg itt vagyok 5200-on 5 nap alatt! Persze nem csak én, ma kb. 30-an indultak el a csúcsra. Itt most már többször nekiestem a sziklának, minden 10. lépésnél megálltam. Pszichésen is nagyon megviselt: – mit mondok majd, hogy sajnos nem sikerült? Annyi időm, pénzem rá ment erre a célra, ami egyre távolabbinak látszott. Most meg nem is lehetett látni a csúcsot, csak az ormokat, amiket mind meg kell mászni, hogy valamivel közelebb kerüljek. Szóltam Barikinek, hogy nem tudom mi lesz, de alig kapok levegőt (a szél is erősen fújt). A gyógyszereim a camp-ben maradtak, bar az AMS ellen az egyetlen ír, ha azonnal min. 500 méterrel lejjebb mennék. Ebbe belehaltam volna. Bár volt még egy nap tartalékom, mivel kihagytam a 4040 méteres akklimatizációt, s holnap meg egyszer megpróbálhattam volna. 


Jóval előttunk ment egy csoport. Egy luxusiroda (Tuskers) csoportja, kanadaiak. Tudni kell, hogy lehet úgy is menni, hogy egy főre 4(!) porter, kettőre jut egy szakács, egy assistant guide, a csoportra pedig egy vezető guide és egy orvos. A porterek mobil WC-ket, ebédlősátrakat visznek fel nekik akár 5000 méterre is. (Nem úgy, mint nekem, hogy a sátor elé teszik egy terítőre az ételt). Ja, és külön chef cuisine, nem műanyag hanem porcelán étkészlet egyenként be- és kicsomagolva táboronként. Külön logós asztalterítők, sátrak, útközben snack. 



Mindennapi vacsora, tálalva


Bariki felment az orvosukért, aki miután bemutatkoztunk, érdekes kis fekete, ujjra húzható műszert vett elő, rajta vörös LCD kijelzők. Én akkor egy sziklán ültem, ráhúzta az ujjamra és azt mondta, hogy az oxigén határérték alatt van a veremben. – Mr. Thomas, if you continue up, you will die. You are near to 5500 meter, it’s not a joke. Teljesen össze voltam törve. – I never give up, never – mondtam az orvosnak, és felálltam. Ez sem volt egyszerű, úgy ereztem, a lábaimban nincsen vér. Ilyen helyzetben még sosem voltam. Igaz, 5500 méteren sem. Elindultam  – helyesebben, léptem egyet. Az orvos intett az egyik porterüknek, aki lehozta a táskáját és beadott egy injekciót. Ilyen sem volt még velem, hogy akaratomon kívül megszúrjanak. De akkor mar nagyon kiszolgáltatott voltam.


Hánytam is. Úgy ereztem, mintha egy üvegharangban lennék, semmi zajt nem hallottam. Láttam, hogy beszélnek hozzám, de nem hallottam semmit. A felhők mélyen alattam voltak. Olyan volt, mintha ég és föld között lebegnék. Sokat ültem, aztán elindultam, s hangosan, magyarul imádkoztam. 


Az injekció ugyan nem sokat ért, de imám meghallgatásra talált. Nagyon szédültem, kb. 2 óra alatt tettem meg 100 méter szintet. Teljesen hiányzik, hogyan jutottam fel a Stella pontig, ami 5752 méteren van, s igazolt hegymászó teljesítménynek számít. Innen már lehet látni a csúcsot is. Ez erőt adott.



A csúcs a Stellap Point-tól


Az Uhuru-peak kb. 200 méterről látszott. Mindkét oldalon hatalmas, masszív gleccserek. Nagyon hideg van, és fúj a szel. Csoszogva közeledtem a táblához, amely Afrika tetejét jelzi, s ami annyi könyvből visszaköszön. Mikor odaértem, szegyen nélkül vallom be, elsírtam magam.



Uhuru peak, 5895 m



A kráter belső fala


Kb. 10 percet voltunk fent. Fényképek. A kanadai csoport először a kráterhez ment, most libasorban közeledtek a csúcshoz. Amikor elmentünk mellettük, mind felemelte a túrabotját egymáshoz ütögették es kiabáltak: congratulations, good job! Felemelő volt.
Hiszen én nem voltam arra predesztinálva, hogy megmásszam Afrika legmagasabb hegyét. Nem vagyok hegymászó. Semmilyen magashegyi tapasztalatom nem volt (Ausztriában a kétezresek és Dél-Afrikában a Drakensberg nem nevezhető annak). Közel hatezren még sohasem voltam, a legmagasabb pont eddig 5000 méter volt, de az is mikrobusszal. S a felszerelésem! Az előző 4 napban közel hasonló dolgokat viseltünk, de a Kibo tetejéhez olyan ruhákat, szemüvegeket stb. vettek fel, amilyeneket majd a Deli-sarkos túrámhoz tervezek. Szeretek túrázni, de többnapos túráról, annak szabályairól és monotonitásáról nem volt elképzelésem. Most már van. 


Lefelé a Stella pointnál egy francia lányt ápoltak. Nem vártam meg, de helikopteres mentés lett a vége. A hegy szedi az áldozatait. 
Sokan Ti ezt a teljesítményemet az akarat diadalának fogjátok értelmezni. Én azt  gondolom, ehhez az én akaratom kevés lett volna. Ehhez valaki kellett, aki olyan közel volt most. Csak a kezemet kellett volna kinyújtanom, hogy elérjem…


Tóth Tamás











 


 


Ajánlott oldalak



kenya.lap.hu  


A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztokukacutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés

Légy te az első hozzászóló a(z) "Tóth Tamás (B): A Meru és a Kilimanjaro tetején – Kenya, Tanzánia – 2009" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár