Ligeti Csákné Zsuzsa: Az ismeretlen Albánia – 2012 – Tirana, Durrës, Petrela, Kruje, Skodra, Butrint, Saranda, Ozumi



Ligeti Csákné Zsuzsa: Az ismeretlen Albánia – 2012



Egy igazán érdekes útikalauz sok információval Albánia minden napi viszonyairól, a közlekedési lehetőségekről, a fontosabb szolgáltatásokról, a strandokról, a főváros és más vidékek látnivalóiról. A beszámolót látványos fotók és a szerző szép rajzai illusztrálják


Tirana, Durrës, Petrela, Preza, Rodonit, Shëngjërgj, Kruje, Skodra, Gjirokaster, Butrint, Byllis, Apollonia, Berat, Osumi, Korça, Voskopoje, Vlora, Saranda, Riviéra, Dhermi


Korábban Albániáról homályos, ködös ismereteim voltak. Valami rémlett Szkander bégről, Enver Hodzsáról. Aztán Montenegróban a Komovi hágóról megpillantottam az Albán Alpokat, tudtam, hogy ebbe az országba el kell jutnom.
Első valós híreket nyolc éve kaptam: férjem hivatalos úton járt Tiranában. Roppant érdekesnek találta az országot. Szerencsére 2011-12-ben egy EU-projekt keretében heteket, hónapokat töltött Tiranában. Én többször is vele tartottam, összesen több mint két hónapot töltöttem Albániában. A korábbi munkamegosztás rendje kissé felborult, a fényképezőgép is többnyire az én kezemben volt, nemcsak a papír és filctoll. Hétköznap, amíg dolgozott, én Tiranával ismerkedtem, a hétvégeken, illetve a szabadsága alatt jártuk az országot.








Albániai útibeszámolók helyszínei nagyobb térképen

Albánia kicsi ország, kétharmada hegy. Szépséges tengerpartja van, viharos történelemmel r endelkezik, nagyon szegény, de nagyon fejlődik. Fogcsikorgatva küzd, hogy hosszú elzártság után csatlakozhasson Európához.
Történelme a homályos élőidőkbe vész. Illír telepek, városok voltak területén már Kr. e 7-6. században is. Az albánok az illírektől származtatják magukat. A történészek közt vita van erről, az írott források hiányában több elmélet is létezik. Sikeresen asszimilálták a betelepülő görögöket, rómaiakat, túlélték a több évszázados török hódoltságot. Az albán nyelv az indoeurópai nyelvcsalád tagja, de annak önálló ágát képezi. Igen bonyolult nyelv, nem hasonlít egyetlen európai nyelvre sem, a nyelvtana különösen bonyolult. Mi nehezen tanultunk meg néhány szót, ők viszont hihetetlen könnyedséggel tanulják az angolt, az olaszt.
Az egész ország roppant fejlődésben van. Enver Hodzsa elzárkózó politikájának köszönhetően önellátó gazdálkodásra rendezkedtek be, a mely a rendszer összeomlása után kártyavárként omlott össze. Ma sincs komoly ipara, nagy a munkanélküliség, különösen vidéken. Tiranában, Durrësben, Sarandában és Vlorëban hihetetlen ütemű építkezés folyik: lakóházak és szállodák tömege nő ki a földből. Legalább egymillió albán dolgozik külföldön – ők hazaküldik a keresetüket, amit aztán a családfő oszt el a nagycsaládnak (ott még él az erős nagycsalád rendszere). Így az emberek jobban élnek, mint azt a hivatalos statisztika alapján közölt GDP indokolná. Amúgy is magas a feketegazdaság aránya. Nyolc éve még alig volt autóval járható út, ma már sokfelé lehet autóval eljutni. Persze sok még az autót próbára tevő út (kátyúk, gödrök, suvadások), gyakran csak terepjáróval lehet közlekedni. Tiranában is csak a belváros kis területén lehet magas sarkú cipőben járni, másutt a lapos sarkú strapacipő ajánlott. Többfelé folyik útépítés, hol itt, hol ott adnak át egy újszakasz országutat.


Utazás Albániába
Amíg volt Malév, közvetlen járat volt Tiranába. Azóta átszállással lehet csak repülni (Frankfurton, Münchenen, Bécsen vagy Rómán keresztül), lehetetlen időkben, sok várakozással, viszont nagyon drágán. Marad tehát az autó. Ha már ketten utaznak, mindenképpen az autó az olcsóbb.
Több útvonalon lehet megközelíteni Albániát:
A legrövidebb útvonal Szerbián, Koszovón át vezet körülbelül 1000 km. Sajnos ez “egyirányú”: mivel a szerbek nem ismerték el Koszovót, a visszafelé úton zokon veszik, hogy általuk nem ellenőrzött határátkelőn (albán-koszovói határon) léptünk be Szerbiába. Ehhez járul még, hogy Koszovó nem csatlakozott a nemzetközi zöldkártya-egyezményhez, így 30 eurót gombolnak le rólunk a határon biztosítás címén (ez tizenöt napig érvényes). Pristináig egyértelmű az út, onnan csak némi tekergéssel lehet megtalálni a Prizrenbe vezető utat, nincs kitáblázva. Prizrentől már jó út vezet Albániába, kifejezetten “európai” minőségű autópálya vezet át a hegyeken (nem fizetős), egészen Lezhëig. Onnan átlagos autóút visz Tiranáig. Ezen az útvonalon 13 és fél, 14 óra alatt lehet Tiranába érni.
Visszafelé azért ki lehet kerülni a problémás részt: Tirana – Lezhë – Kukës – Prizren – Skopje – Nis útvonalon. 1080 km, egy nap alatt teljesíthető (gyakorlott vezetőnek). Az albán és macedón hegyeken jó minőségű útvonalon tudunk átkelni. Prizren és Skopje között azért hegyre kell mászni, szűk szakadékon át vezet az út egy darabon, de ez rövid és nagyon szép, tele étteremmel, kilátóhelyekkel. Ez az útvonal 14-15 órát vesz igénybe.
A leggyakrabban használt útvonal Szerbián és Macedónián át vezet. Ez kb. 1280 km. Vagyis egyszer meg kell szállni valahol. Ennek zöme autópálya, tehát gyorsan lehet haladni. Szerbiában a határtól Nisig, Macedóniában Kumovótól Gostivarig van autópálya. Szerbiában és Macedóniában fizető kapuk vannak (Szerbiában összesen 1490 SDR, Montenegróban Macedóniában összesen 190 MD). Gostivartól még 200 km az albán határ, közben egy 1200 méteres hágó. Az Ohridi tótól újabb kapaszkodó: 1000 m magas hágón át vezet az út Albániába. Meredek szerpentin visz tovább egy folyóvölgybe, melyet egészen Elbasanig kell követni. Ez az út jó minőségű, nemrég készült el, kétszer egysávos út. Innen újra felkacsázik az őt egy hegygerincre, jó 60 km-t kell nem túl jó minőségű úton kacskaringózni, mire leereszkedünk Tiranába. Mi többnyire Ohridban szálltunk meg, Ez 900 km Budapesttől, kora reggeli indulással, kevés megállóval estére oda lehet érni. Másnap a hegyi utakon kényelmesen nappal lehet vezetni Tiranába.
A Horvátországon át vezető útvonal 1390 km. Ennek java is autópálya, már majdnem Dubrovnikig elkészült. Dubrovniktól a tengerparton kell menni (a Kotori öbölben kompolni kell a Lánc szorosban) egészen Ulcinig. Innen Skodra felé lehet belépni Albániába. Idén tavasszal kezdték javítani, állítólag már kész van. Skodrától közepes minőségű úton lehet Tiranáig autózni. A horvát autópálya is fizetős, mi tavasszal 34,43 eurót fizettünk. Ezen az úton Dubrovnikban, vagy környékén érdemes megszállni.
Az út variációknak se vége-se hossza. Mentünk mi Mostaron keresztül is, az utazás egy kis mostari városnézéssel kötöttük össze. Sajnos akármerre megyünk, a nyári időszakban belebotlunk Európa nyaralni vágyó tömegeibe. Már a magyar-szerb határnál, még inkább a szerb-macedón határnál néha órákat kell várni, erre utaznak a Görögországba igyekvők is, no meg a hazatérő vendégmunkások. Visszafelé ugyanez a helyzet. Egyszóval időt kell hagyni az utazásra.


Albán közlekedés
Ha autóval lépjük át az albán határt, hiába keressük az Európában megszokott közlekedési rendet, szokásokat. Az utakon nincsenek felfestések. Útjelző tábla is kevés, illetve megtévesztő. A térképek nem elég részletesek, a GPS sokszor nem ismeri fel az útvonalat.
Más meglepetések is érik az autóval közlekedőt: annak van előnye, aki korábban ér oda, és aki nagyobb. Ha ismerik is, nem alkalmazzák a jobb kéz szabályt. Az autópályának nevezett utakon is gyakori, hogy lovas kocsi jön szembe, valaki átfut az úton, átmászva az elválasztó betontömbökön.
Az albánok gyakran dudálnak: az egyik dudálás: “vigyázz jövök” – mert senki nem néz a visszapillantó tükrébe. A másik: “ne tökölődj ott elől” – minden centiméternyi résbe befurakszanak. Pillanatok alatt képesek bonyolult dugókat létre hozni. Szerencse, hogy a városban nem mennek igazán gyorsan, és valóban figyelnek egymásra. Gyakori, hogy az út közepén nyitott ajtóval parkol valaki, beugrott a bankba, vagy valami fontos dolga van. Ugyanígy szemrebbenés nélkül behajtanak ellenkező irányból az egyirányú utcába. Sőt láttam körforgalomban balra levágni a kört.
Húsz éve 600 személyautó volt Albániában, magánembernek egyáltalán nem lehetett autója. Most aki teheti, autót vásárol. Eleinte nyugati államok roncsait vették meg, ma azonban új kocsik tömege rója az utat. Mindegyik ragyog, mert Albániában olcsó az autómosás. 2-300 lekért kívül-belül kitisztítják. Magas nyomású vízzel dolgoznak, használaton kívül is magasra szökik a slagból a víz, egyféle reklámként. Vagy olcsó a víz, vagy lopják.
Aki már vezetett Isztambulban, Kairóban, annak nem lesz nagy meglepetés az albán közlekedés. Aki azonban Budapesthez szokott, annak nagyon kell figyelnie. Szerencse, hogy az albánok nem igazán türelmetlenek, segítik egymást a közlekedésben, csak hát a jobb kéz szabály… Szerintem sok vezetőnek előbb volt autója, mint jogosítványa.
A gyalogosnak sem könnyebb a helyzete. Némi bátorság kell hozzá, hogy átkeljen egy forgalmasabb úton. Tirana belvárosában van néhány közlekedési lámpa, de ott sem árt óvatosnak lenni.
Tiranában van buszközlekedés, de nem sikerült igazán kitanulni. Pedig hasznos lett volna, mert egy buszjegy ára csak 30 lek. A buszokon lévő szám nem a járat számát mutatja, hanem a busz egyedi számát. A kiírások sem adnak elegendő tájékoztatást, több balul sikerült kísérlet után lemondtunk a buszozásról, csak a Lana mellett közlekedő körjáraton, a zöld buszon utaztunk, ez soha nem csapott be.
Lakásunk közel volt a központhoz, így kevés gyaloglással bárhová el tudtam menni. Messzebbi utakon már autóba ültünk, de ezt lehetőleg elkerültük. A városok között is van buszjárat, pontosabban minibuszok, “furgonok” közlekednek. Bizonyos kialakult szokások alapján indulnak az egyes furgonok. A helybéliek tudják, honnan indulnak Durrësba, Korçéba, Skodrába, Sarandéba kocsik, számunkra ez rejtély maradt. A minibusz elejére többnyire ki van írva az úti cél, akkor indul, ha kellő számú utas gyűlt már össze. Mivel vonat nincs, az emberek rákényszerülnek a furgonra. Mi inkább autóval mentünk az országot felfedezni.



 



Strapabíró cipő ajánlott a városnézéshez


 



Mindenki arra megy, amerre tud


 



Felfestés helyett gödör


 



Nemzeti autópálya Kukes felé


 



Ez a szamár szembe jött az országúton


Rohamtempóban épülnek az utak. Tökéletes autópálya van Rrëshen és Kukes között, Fier és Vlore között. A nyáron adták át a Fierből Tepelene felé tartó út egy részét. A mellékutakon is találkozunk meglepően jó, új részletekkel. Szinte hónapról-hónapra változik a helyzet.


Mit együnk Albániában?
A választék hihetetlenül nagy. Halak, rákok, tengeri herkentyűk, borjú, bárány, malac, rengeteg zöldségféle. Tiranában lépten-nyomon árulják a byreket (ejtsd: bürek. Rétestészta félébe göngyölt sajt, túró, spenót). Kapni grillcsirkét és grillezett bárányfejet, pizzát, hideg és meleg szendvicset, és faszénen sült qoftét (tyoftét). Ez többféle darált húsból készült rudacska. Rengeteg a kis kenyérbolt (bukë), ahol mindig kapni friss kenyeret, bagettet, zsömlét, süteményt. Sűrűn van piceri, azaz pizzéria.
Tiranában és a tengerparton étteremből gazdag a választék: egyszerű kifőzdétől a méregdrágáig minden található. Vidéken értelemszerűen az olcsóbb éttermek vannak túlsúlyban. De szinte a semmi közepén is találunk kacsalábon forgó váracskákat, a kertben úszómedencével, és drága étlappal. Nagyon ötletesek a vendéglők kialakításában: régi várak falai között, patakparton, egy háztömb belső udvarában – minden változat létezik. A legegyszerűbb helyen is kaphatunk hatalmas tál salátát, sült krumplit és tyoftét.
A tengerparton mindenütt kapni halat, rákot sütve. Durrësben egy tálon hozzák ki a nyers halakat, hogy válasszunk. Mivel egyiket sem ismertük, rögtön ajánlották, hogy vegyesen készítik el. Akkora adagot hoztak, hogy se kenyeret, se salátát nem ettünk mellé. Nagyon finomak a kis scampik, amelyeket megpucolva készítenek el, csak a fejét kell leszedni, ehető. Gyakori a grillezett bárány (qengji – tyengyi), a borjú (viçi – vicsi), finomak és olcsók.
Tiranában ötven méteren belül legalább két kávézót találni. Nagyon olcsón nagyon jó kávét lehet kapni. Én legjobban a macchiatót szerettem, de kapni cappuccinót is. “Me kafa” – kávéval kérjük a cappuccinót, különben porból csinálják.. A kávézók színvonala is nagyon eltérő. Néhány egyszerű szék, kis asztal, más semmi – 60 lek. Párnázott kanapék, légkondi – 80 lek. Főúri kényelem – 120 lek.
Ásványvíz mindenütt kapható buborékkal (me gáz) és buborék nélkül (pa gáz). Tiranában iható a vezetékes víz, csak nem igazán hideg. Üveges sörből az éttermek a kis üveget tartják, félliteres üveges sörrel csak boltban találkoztam. Csapolt sört gyakorlatilag nem kapni. Érdekes, hogy a sörhöz a poharat a mélyhűtőből veszik ki (Már ahol poharat adnak mellé. Egyszerű helyen üvegből kell inni.). Jók az albán sörök (Korçe, Tirana) de kapni külföldit is, persze drágábban.
A lakosság 70 százaléka a statisztika szerint mohamedán, mégis eszik a disznóhúst, és isszák a sört. Egyetlen étteremben találkoztunk azzal, hogy nem tartottak sört azért, mert ők mohamedánok.


 



A birkafej különleges csemege


 



Desszertnek palacsinta dukál


 



A grillezett borjúszelet sokkal olcsóbb, mint nálunk


 



kávéház lépten nyomon


 



Itt franciául köszönnek és francia sütemények vannak


 



A tengerparton lehet igazán jó halat enni


 



A grillcsirkét helyben is el lehet fogyasztani, de el is lehet vinni becsomagolva





A byrek olcsó


 


Tirana
Időm legnagyobb részét Tiranában töltöttem. Nem régi város, a 17. században alapította Szulejmán Pasha Mulleti. Helyén a bizánci időkben már volt ugyan erődítmény, de a két település között nincs kapcsolat. 40 km-re fekszik a tengertől. Mögötte magasodik a Dajti 1600 méteres tömbje. A házak felkúsznak a hegy lábára, a környező dombokra. Felvonóval fel lehet menni 1000 méter magasan lévő “balkonra”, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a városra. A korábbi város az utóbbi húsz évben hatalmasra nőtt. Autóút köti össze Durrëssel, a legnagyobb tengeri kikötővel, korábbi fővárossal. Az út mentén szinte összenőtt a két nagyváros.
Idegenforgalmi látványosság szinte nincs is a fiatal városban. Egy szép mecset, néhány ház, egy hidacska, emlékeztet a török időkre. A híd alatt már nincs víz, a Lana folyócskát azóta szabályozták, kissé arrébb folyik. A hídon azonban át lehet menni, lerövidíti az utat a sétáló utca felé. Több híd vezet át a folyón (inkább csatornának tűnik), ahonnan remek kilátás nyílik a Dajti hatalmas tömbjére. 1600 méterével uralkodik a város fölött, még akkor is, ha a több kilométerre van a várostól. Jócskán kell autózni, mire a külvárosokon át elérünk az aljához. Busszal a Porcelaniba menő járatot keressük. A végállomásától félóránként megy furgon Dajti Express felirattal az oldalán. A felvonó 1000 méterre visz fel, ahol a meredek hegyoldalon kisebb vízszintes perem található. Étterem, szálloda épült a remek helyre. Korábban ifjúsági szállás, üdülő is volt itt, de ezek lepusztultak. A “Balkon Dajti” viszont virul. Közvetlen a sziklafal peremére épült étteremből pazar kilátás nyílik a városra. Naplemente vacsora közben – tökéletes megoldás. Legalább tíz fok különbség van nyáron a forró Tirana és a Dajti friss hegyi levegője között. A felvonó 9-ig jár (hétfőn szünnap). Mivel a felvonó, szálloda, étterem egy cég, a felvonó megvárja a vacsorázókat Többször is jártunk itt, sőt felmásztunk a hegy tetejére is. Jól járható út, de bizony 600 méter kapaszkodó..


 



Tirana – Kilátás a Dajti Express felső állomásáról


 


Tirana - 1600 méteren, a Dajti csúcsán


Tirana – 1600 méteren, a Dajti csúcsán


 



Tirana – Jó tájékozódási pont a városban a Dajti


Az Ura e Tabakeve, vagyis a Tímárok hídja a kezdete a sétáló utcának. Elvezet a parlament épülete előtt, majd a régi bizánci erődítmény falainak maradványa mellett. Kávézók, sörözők kínálják magukat egy kis ücsörgésre. Nyári tartózkodásom alatt itt rendezték a “sörhetet”, lépni sem lehetett, akkora volt a tömeg. Különösen este volt nagy a zsúfoltság. A sörhét egybe esett a foci EB-vel. Hatalmas kivetítőkön követte a közönség a meccseket. Szerte a városban mindenütt látni lehetett a meccseket. Kisebb-nagyobb kivetítők, monitorok, tévék előtt ült a fél város, és sört ivott közben.
A sétáló utca némi kanyarral a főtér közelébe visz. A város központja a Szkander bég tér közepén a névadó lovas szobrával. Itt áll az Ethen Bey mecset, a XVIII. században épült. Kívül belül gyönyörű díszítése van. Délelőttönként van nyitva. Egy fiatalember büszkén mutogatta, lehet fényképezni, belépődíj nincs, csak a cipőket kellett levenni. Én még a nők számára fenntartott emeletre is felmehettem.
A főteret tavasszal feltúrták, közműveket fektettek le, április elejére a fű is kiserkent és kilombosodtak a frissen telepített fák, impozáns lett a hatalmas tér. A tér körül található az Opera, a Nemzeti Múzeum, több minisztérium. A minisztériumi épületek az olasz uralom idején épültek 1920-as években. A múzeum épülete messziről felismerhető homlokzatát borító szocreál mozaikról. Az Opera nem egyedül birtokolja az oszlopcsarnokos épületet. Van itt bank, és egy nagyszerű könyvesbolt. Itt vettem könyvet Albániáról, Apollóniáról, Butrintról, Gjirakostráról (van albán, angol, német, olasz kiadás is). Nem elhanyagolható, hogy nyáron az üzletben légkondicionáló működik. Meglepően sok az angol nyelvű könyv, idegen kiadású újság, folyóirat. Az oszlopok nyújtotta árnyékban remek kávézó van, délelőtt gyakran üldögéltem itt. Délután ide süt a nap, akkor nem ajánlom senkinek. Közvetlen közelében épült az Óratorony, itt vannak a színházak is. Ezzel tulajdonképpen vége is Tirana nevezetességeinek.


 


Tirana - Az Ethem Bey mecset festett belsejét büszkén mutogatják


Tirana – Az Ethem Bey mecset 1774-ben épült.


 


 


Tirana - Az Ethem Bey mecset festett belsejét büszkén mutogatják


Tirana – A mecset külseje is szépséges.


 


Tirana - Az Ethem Bey mecset festett belsejét büszkén mutogatják


Tirana – Az Ethem Bey mecset festett belsejét büszkén mutogatják


 


Tirana - Ura e Tabakeve, vagyis a tímárok hídja.


Tirana – Ura e Tabakeve, vagyis a tímárok hídja.


 


Tirana - Szkander bég szobra a főtéren


Tirana – Szkander bég szobra a főtéren


 



Tirana – Török kori várfalak a sétáló utcában


Az egyik délelőttöt a Nemzeti Múzeum megtekintésére fordítottam. A főtéren álló épület szocreál stílusban épült. 1990 előtt tele volt munkásmozgalmi emlékkel, Enver Hodzsa relikviával, ezeket a változások azonnal kiszedték a tárlókból, most csak kultúrtörténet, művészet látható benne. A földszinten a kezdetek találhatók, az ókor, sok görög és római emlékkel. A pazar szobrok, mozaikok arról tanúskodnak, az illír tartományok nem provinciális kultúra hordozói voltak. Az emeleten a török elleni küzdelem emlékei láthatók és persze Szkander bég minden mennyiségben. Látni a rigómezei csata (csaták, mert több is volt) hadrendjét, lefolyását. Itt állítottak emléket azoknak az albánoknak, akik megteremtették az albán írást – a görög és latin betűk nem voltak elegendők az alán hangok megjelenítésére. Legfelső emeleten láthatók az önálló Albánia létrejöttének szereplői és állomásai. Itt kapott helyet a rövid életű királyság emléke, és a kommunizmus áldozatait is itt mutatják be. Egy szárnyban az albán bélyegeket látni, külön részlegben kapott helyet a templomi művészet. A kiállítás egyes részletei között magunk válogathatunk, de ne hagyjuk ki az ikonok, faragott szószékek, szentélykapuk szép gyűjteményét! Lefelé jövet ajándékboltra bukkantam. Eredeti viseletek, szőttesek, könyvek, a jelenben készült népművészeti termékek között válogathatunk. Én egy faragott tállal lettem gazdagabb.


 


Tirana - Butrintból származik ez a görög szobor, az Kr.e. 5. században készült


Tirana – Butrintból származik ez a görög szobor, az Kr.e. 5. században készült


 


Tirana - XVII. századi ikon


Tirana – XVII. századi ikon


 


Tirana - Római mozaik a. 2. századból


Tirana – Római mozaik a. 2. századból


Van Tiranában Mozaik Múzeum is, ott eredeti helyén tekinthetjük meg a római kori mozaikokat. Nem egyszerű megtalálni, én a főtérről induló Kavajes sugárúton indultam kifelé a belvárosból. Érdekes utca: középen bicikli út fut két fasor között, a tábla szerint ide gyalogos nem mehet, persze megy, én is itt mentem. Ezen az úton egészen Naim Frasheri utcáig gyalogoltam, azon északnak kanyarodtam. Szűk utca. Egészen addig kell menni rajta, amíg hirtelen térré terebélyesedik. Azonnal balra kell fordulni és egy kertészetnek tűnő zöld terület mellett vannak a mozaikok. Igen szerény, jelenleg egyszerű tető védi az időjárás viszontagságai elől. Kis épületben tervek láthatók a komolyabb feltárásról, bemutatásról.
A mozaikoktól a körbe járó zöld busszal mentem vissza a Taivanig. Ez az épület egy nagy parkban van a Lana mellett. Miért Taivan? Ki tudja… Az épület aljában kávézó működik, feljebb fitness szalon és más szórakoztatóipari létesítmények találhatók. A kávézó kerthelyiségéből, a szökőkút mellől remek kilátás nyílik az új Tiranára, az iker felhőkarcolókra. Bár ezek távolról sem a legérdekesebb épületek Tiranában. Az utóbbi években mindenütt építkeznek – akármerre nézünk, toronydarukat, építkezéseket látunk. Zömében magas házakat építenek, tele ötlettel. Nincsenek nagy sima felületek jellemző rájuk a játékosság. Nekem nagyon tetszett ötletességük, akár irodaházról, akár lakóházról van szó. Még a grafiti is más: értelmetlen firka helyett vidám jelenet a ronda tűzfalon. Drót azonban mindenütt van. Telefondrót, vagy villany?


 



Tirana – Még csak épül


 



Tirana – Iker tornyok


 


Tirana - ABA Center - több emeletet foglal el az EU misszió


Tirana – ABA Center – több emeletet foglal el az EU misszió


 



Tirana – Toronydarut mindig látni


 


Tirana - Taivan szórakoztató központ


Tirana – Taivan szórakoztató központ


 


Tirana - Lakóház


Tirana – Lakóház


 



Tirana – Változatosság


 



Még a grafiti is vidámabb Tiranában


 



Tirana – Drót mindenütt


Nyáron sikerült bejutnom a Művészeti Galériába is. Négy emeleten mutatják be albán művészek képeit. A földszint a húszas, harmincas évek művészeké, a következő két emelet a realizmusé és szocialista realizmus, az utolsó emelet a “futurizmusé”. Itt található néhány szobor is.  Kedvencem Arben Baska Új falu című képe 1973-ból: a ragyogó tájképen elég nehéz felfedezni az új falut (gondolom a szocializmus vívmányát), de a párt követelményeinek eleget tett. Itt figyeltem fel Vangjush Mio festményére. Mio Párizsban is dolgozott, impresszionista festő. Korcából származik, ott van a lakóháza, műterme. Az útikönyvek, ismertetők múzeumként jelölik meg, de nem látogatható. Zárva van. Állítólag az állam és a család nem tud megegyezni, a képeket egyszerűen ellopták a zavargások alatt. Az interneten kutakodva 32 000 USD-ért találtam Mio képet… A legfiatalabb kép 1989-ből való. Mai festők műveit nem csak itt nem lehet látni, nincsenek galériák, vagy ha vannak is, magántulajdonban vannak, csak előzetes bejelentés után látogathatók.


 



Arben Baska: Új falu 1973


 



Vangjush Mio: Pogradec 1929


Az egyetem egyik épületében bújik meg az Archeológiai Múzeum néhány terme. Délelőttönként van nyitva. Rosszul világított néhány terem, sok illír, görög-római emlékkel. A Természettudományi Múzeum azonban csak az útikönyvekben létezik. Ajtaján hatalmas lakat, az ablakok betörve. Albán barátaink szerint az anyagot széthordták, elkótyavetyélték.
Sok utcában az üzletek az alagsorban találhatók. De a félemeleten is van üzlet. A lépcsők hol fel, hol le vezetnek. A járda emiatt összeszűkül, sokszor féltem tőle, hogy a nagy lökdösődésben leszédülök az alsó boltba… Sehol máshol nem találkoztam ezzel a megoldással. Persze az üzletben drágább az áru, mert bérleti díjat kell fizetni. A bazárutcában nincs ilyen gond: bódékban minden ruhaféle kapható. A végső fázis, amikor a ruhákat a földre dobott kartonlapon árulják. A mellékutcákban gyakran bukkanunk ilyesmire.
Bonyolult utcahálózata van Tiranának. A főutakból kiindulva sokszor a házak alatt megbúvó átjárókon hátsó udvarokra jutunk, onnan át a másik utcára… A főutak persze rendezettebbek. A Lana mellett sétálva értem az új Szt. Pál katedrálishoz. A bejárat mellett Teréz anya szobra üldögél. Nagy becsben van, hiszen albán születésű (bár Macedóniában látta meg a napvilágot, nem Albániában). Több szobra van, teret neveztek el róla, sőt a tiranai repülőtér is az ő nevét viseli. A templom maga centrális elrendezésű, de távolról sem olyan ötletes épület, mint a lakóházak, irodaépületek. Legszebb részlete a színes üvegablakok előtt álló keresztelőmedence, madárkával a tetején.
A városban sok a park, árnyas fák alatt sok paddal. A nyugdíjasok itt üldögélnek. No, csak a férfiak, mint ahogy a kávéházban is többnyire ők múlatják az időt. A padon azonban nem ulti vagy sakkparti folyik. Az albán öregek dominóznak. Ugyanolyan hévvel csapják oda a követ, mint a makk alsót.
Kedvelt hely sétálásra a várost övező dombon lévő park. Kellemes kávézók, széles sétaút – itt végre láttam babakocsit toló anyukákat és nagymamákat. Talán ez az egyetlen hely a városban, amely alkalmas a babakocsi tologatására. A magas járdaszegélyek, hepehupás járdák kemény feladat elé állítják a szülőket. De hogy jutnak el a Big Parkig? Ez is a rejtélyek közé tartozik. A sétaút a dombról egy duzzasztott tóhoz vezet. A tó jóval nagyobb a mi Városligeti tavunknál, de hasonló a rendeltetése: szórakozás, kikapcsolódás. Itt van az állatkert (nagyon szegényes, nem ajánlom senkinek), a cirkusz, a strand – no és a szegénynegyed. A vidékről felköltöző munkanélküliek sátrai, bódéi szerényen húzódnak meg a fák alatt.
Én meglátogattam az állatkertet és a botanikus kertet is, mindkettő elhanyagolt, siralmas állapotban van. Új városnegyed épült köréjük, sőt az épülő autópálya is ellehetetleníti a helyzetet. A környék szép lenne a tóval és dombokkal, de az átgondolatlan építkezések tönkre teszik. Tiranában gyakorlatilag nincs városrendezési terv, úgy tűnik, mintha mindenki ott építkezne, ahol akar, vagy tud. A telekviszonyok rendezetlenek, áttekinthetetlenek az ott élők számára is.


 



Tirana – Dominóparti


 


Tirana - Bevásárló utca tiranai módra


Tirana – Bevásárló utca tiranai módra


 


Tirana - A piramis. Hic transit gloria mundi


Tirana – A piramis. Hic transit gloria mundi


 


Tirana - Szegénynegyed a tó közelében


Tirana – Szegénynegyed a tó közelében


 


Tirana - Alagsori üzletek


Tirana – Alagsori üzletek


 


Tirana - Teréz anya jámboran tűri az általános imádatot


Tirana – Teréz anya jámboran tűri az általános imádatot


 


Tirana - II. János Pál pápa útja


Tirana – II. János Pál pápa útja


 



Városligeti tó Tiranában


 


Tirana - Szobor a Big Parkban


Tirana – Szobor a Big Parkban


A piramis a Lana túloldalán van. Valaha Enver Hodzsa mauzóleumának épült. Soha nem nyugodott itt. Megpróbálták konferenciákhoz felhasználni, hiába. Most az enyészeté.
Egyszerre van jelen a régi, szocializmusból megmaradt lakótelep-jellegű épületek lepusztult tömege és nemrég épült házak, felhőkarcolók sokasága. A legnagyobb élet a “Blok”-nak nevezett városrészben van, itt egymást érik az elegáns üzletek, kávézók, éttermek. Valaha itt élt a szocializmus vezető rétege. Most inkább vásárló és szórakoztató negyed. Itt található a Sky Tower szálló. Külön bejárata van a tetején lévő étteremnek, lifttel repültünk fel egyenesen a 24. emeletre. Körbejárhatunk az étteremben, de egy kis lépcsőn felkapaszkodhatunk a bárba. Többször is ittam itt egy kávét, mert a bár lassan körbe forog. Mindig mást látunk magunk alatt. Este, éjjel különösen megkapó látvány a fényárban úszó Tirana. Mintha az albánoknak sokkal jelentőségteljesebb lenne a fény, mint nekünk. Színes, villódzó az egész város. Alattunk az autók szűnni nem akaró áradata. Még egy pontja van Tiranának, ahonnan megkapó a város látványa: az ABA Center 21. emeletén lévő kávézóból. Mivel az épületben működik az EU misszió, szigorúan őrzik. A portán szólni kell, hogy a kávézóba megyünk. A teraszról pazar a kilátás: egyik oldalon a Dajti, másik oldalon a Krabbe hegység Petrelával, a tó melletti dombság. Alattunk a város végtelen házrengetege.
Nyáron napi bevásárlásaimat délelőttre szerveztem, ekkor a meleg még nem túlzott. Tavasszal és ősszel az időjárás sokkal kellemesebb volt. Gyakran jártam a piacon, szerettem színességét. Bár zöldséget, gyümölcsöt szinte mindenütt kapni, nem is boltokban, csak kapualjakból kitüremkedő, a járdára kipakoló elárusító helyeken. Persze piac is van, ahol zöldséget, gyümölcsöt, húst, sajtot, halat, vágott dohányt egyaránt kapni. Mindenütt van kicsi bolt, szobányi méretű boltocskák, ahol mindent kapni. Itt a nyelvi nehézségek akadályozták a vásárlást. Néhány dolog nevét megtanultam ugyan albánul, de ha nem tudtam rámutatni a megvásárolni kívánt termékre, esélyem sem volt. Szerencsére a férjem már korábban felfedezett a közelben egy önkiszolgáló üzletet. Bevásárláskor nem kellett kosarat, szatyrot vinni. Mindent nejlonzacskóba csomagolnak, akár önkiszolgáló boltban, akár a járdán kirakodó zöldségesnél vásároltam. Nagyon olcsó a zöldség, gyümölcs, általában az albán élelmiszer. Az import – van belőle bőven – már drága. Elsősorban olasz, görög árut kapni, de van német, francia is. Tirana mellett épült a TEG, egy nagy bevásároló központ, itt találkoztam egyedül egy francia hipermarkettel. Az árak lényegesen alacsonyabbak voltak, mint a városban. Mivel csak autóval megközelíthető (van ugyan TEG feliratú buszjárat, de nem tudni honnan indul és mikor) itt csak ritkán fordultunk elő. Közvetlenül a lakásunk mellett volt egy kis bolt, ahol akármilyen későn is, de tudtunk vásárolni a kenyéren kívül bármilyen élelmiszert. A ház falában volt egy ablak, felnyitható vastáblával fedve. Éjjel, valamikor késő leengedték, de hajnalban már újra nyitva volt. A tulaj lakásából éppen ráláttak az ablakra, így ha vevő érkezett, a család valamelyik tagja azonnal megjelent. Ez a szemlélet uralkodott Tirana egész kereskedelmén. Amíg esély volt arra, hogy egy vevő jön, addig az eladó kitartott. Teljesen mindegy, hogy hétköznap, vagy vasárnap volt, a boltok nyitva tartottak. Nem tapasztaltam, hogy a vendéglők, kávézók valamikor is szünnapot tartottak volna. Alkudozás nincs, sehol nem csaptak be, pontosan adtak vissza, minden kereskedő végtelenül kedves volt és ötletesen hidalták át a nyelvi nehézségeket.
Sokszor az az érzése támadt az embernek, a lakosság egyik fele éppen kávéházban ül, a másik fele pedig el akar adni valamit. A városba áramló emberek először az utcai árusítással próbálnak egy kis pénzt keresni, de így egészítik ki a nyugdíjat is az öregek. Ha már megtehették, egy garázst, vagy valami kis helyiséget béreltek, ott árusítottak, vagy vettek egy presszógépet és két széket, máris működött a kávéház. Két ház alkotta sarokban vagy zöldségárus, vagy biciklijavító működött. A piacra menet betértem egy kávéházba meginni egy makkiatót. Másnap újra. Ekkor már törzsvendégnek tekintettek. Megkérdezték, honnan jöttem. Nem érdekelte őket a nyelvi nehézség. Imádnak beszélgetni. A kávéházakban órákig elüldögélnek, beszélgetnek egy kávé mellett.


 


Tirana - Kávéház a ABA Center 21. emeletén


Tirana – Kávéház a ABA Center 21. emeletén


 


Tirana - Olajbogyó a tiranai piacon


Tirana – Olajbogyó a tiranai piacon


 


Tirana - Tésztaárusok a piacon


Tirana – Tésztaárusok a piacon


 


Tirana - Mozgó árus


Tirana – Mozgó árus


 


Tirana - Biciklijavító műhely


Tirana – Biciklijavító műhely




Tirana – Kávéházban


 


Kirándulások Tirana körzetében: Petrela, Kruje, Durrës, Preza, Rodonit, Shëngjërgj


Ezek a helyek Tiranából könnyen megközelíthetők. Petrela alig 20 kilométerre van délre Tiranától, félóra autóút, viszonylag elfogadható úton. Mi egy vasárnap ebédre szaladtunk ki Petrelába. A központból az Elbasani úton kell elindulni. Az út szinte végig emelkedik. Tirana határában egy pillanatra érdemes megállni az Albán Anya szobránál, ahonnan jó kilátás nyílik a városra és a környező hegyekre. Jelenleg útszélesítés miatt kissé nehéz megállni a park mellett. Nagy kapun lépünk a parkba, a mely albán körülmények között rendezettnek mondható. Végig emelkedő úton, kissé széttöredezett lépcsőkön jutunk fel a hatalmas szoborhoz. A rövid kitérő után hamarosan körforgalomhoz érünk, itt találkozunk az épülő autópályával. Ennek közelében van a TEG, a nagy bevásárlóközpont. Elbasani irányát kell követnünk. A hegyek között hamarosan feltűnik Petrela sziklavára. Nemrég elkészült, új aszfaltúton kanyarodhatunk fel a nyeregig. A parkolóban hagytuk a kocsit, és keskeny gyalogúton másztunk fel a várba. Már az illír korban volt itt erődítmény, a jól védhető várat évszázadokon keresztül használták. Valaha ez is Szaknder bég birtokaihoz tartozott, a törökök ellen nővére védte. Ma már csak rom, de nagyon ötletesen éttermet alakítottak ki benne. Az egyik bástyára fatetőt húztak, illetve a várudvaron van fedett rész. Az asztalok a romos falak között állnak, a tűző naptól hatalmas ernyők védenek. Itt ettem először grillezett borjút, és itt találkoztam az albán pincérek azon szokásával, hogy egyszerre hoznak ki mindent, alig fér el az asztalon a sok tál, tányér. Nehéz dolga van a pincéreknek. A konyha valami pinceszerű helyen van, lépcsőznek eleget. Az asztalnál ülve csodás panoráma tárul a szemünk elé: meredek hegyek végtelen láncolatát látni. A szomszédos hegyoldalban több új ház épül. Dehogy ház! Kész várkastély! Bástyák, tornyok jelzik az új gazdagok ízlését.


 


Petrela vára hatalmas sziklatömbön áll


Petrela vára hatalmas sziklatömbön áll


 



Nehéz lehet itt pincérnek lenni


Tiranától északra egy magas hegyvonulat oldalában van Kruje városa és fölötte magasodik Kruje vára, Szkander bég szülőhelye és birtokainak központja. Tiranából Durrës felé kell indulni. Közvetlenül a város határánál – nehéz megállapítani, mert szinte Durrësig tele épülettel az út két oldala – a felüljáró előtt kell elkanyarodni Frusë Kruje, Lezhë végeredményben Skodra felé. Ha nem vennénk észre az utat, egy jobban kitáblázott út is van később, ez talán gyorsabb, mert nem vezet át Tirana sűrű elővárosán, Kamezen. Fruse Kruje – “Alsó” vagy “Mezei” Kruje még a síkságon van. Hamarosan meredeken emelkedni kezd az út, kőbányák, egy kis teke mellett haladunk el. Az út egyre meredekebb, ahogy a városba érünk, kövessük a főutat, mert az a vár felé visz. Nagy szállodák, Szkander bég szobra után keressünk parkírozó helyet. Bár egészen a várkapuig fel lehet menni, ere azonban már nagyon rossz az út.
Ha szerencsénk van, azonnal megtaláljuk a bazársort. Innen nemcsak szép kilátás nyílik a várra, de a bazárban szebbnél szebb dolgokat láthatunk. Hímzések, szőnyegek, sálak, régi ruhadarabok, olajfából faragott kanalak, tálak, régi és új rézedények, öreg puskák, a régi népviselet darabjai mellett Szkander bég szobrokat lehet venni minden mennyiségben. Állítólag a bazársor nagyon régi, mindenesetre érdekes, a legjobb népművészeti kirakodóvásár egész Albániában. Ahol szőnyeget kínálnak, oda érdemes betérni a kis üzletbe, mert ott szövik az asszonyok a szőnyegeket. Én odafelé menet nézelődtem, felmértem a kínálatot, összehasonlítottam az árakat, visszafelé vásároltam.
A bazársor felvezet a várbejárathoz. Még a kapuban is lehet Szkander béges hűtőmágnest venni. A kapun belépve nagy nyitott térségre értünk. Tőlünk balra magasodik a Szkander bég Múzeum, melyet a vár legjobban megmaradt részéből alakítottak ki (belépő 200 lek). A több emeletes, tágas épületben minden Szkander bégről szól: a törökök elleni honvédő harcáról. Érdekes, hogy eredeti nevét (Kasztriota György) nem használják. A második és harmadik emelet között nyílik egy nagy terasz, ahonnan szédületes a kilátás meredek hegyoldalra épült városra és a város fölött magasodó vad hegyekre. A harmadik emeleten külön Hunyadi szoba is van, ahol a hős külföldi kapcsolatait mutatják be. A lejtős várudvar másik felén egy étterem és az Etnográfiai Múzeum van. Egy régi albán család lakóháza volt eredetileg, annak berendezését láthatjuk. A földszinten különböző mesterségek, paraszti tevékenységek eszközeit mutatják be, az emeleten a lakószobákat: a fogadószobát, a férfiak és a nők szobáját, a konyhát, fürdőt. Amikor már kifelé tartottunk akkor állt elibénk a jegyszedő néni, elkérni a belépődíjat (300 lek).
Innen meredek utcácskán kanyarogtunk le a vár alatti régi városrészbe. Kőfalak közt botorkáltunk, míg elértünk egy tekéhez. A Hodzsa-éra alatt persze ezt is kirabolták, nemrégiben újra berendezték, felszentelték. Még élt az eredeti dervis leszármazottja, most az vezeti a szertartásokat. Az albánok egy része a bektasi szekta tagja. A törököktől érkezett ide valamikor a XVII. században a képviselőjük. Sokan követték a tanítást, mely lényegesen enyhébb az ortodox mohamedánnál. Vagyis az albánok, ha már a megszállók vallását volt kénytelen felvenni, azt a változatot részesítették előnyben, amely jobban alkalmazkodott korábbi életvitelükhöz.


 



Meredek hegyoldalra épült Kruje


 



Hegyek Kruje fölött


 


A krujei vár


A krujei vár


 


Kruje- Bazársor


Kruje- Bazársor


 



Szőnyegkínálat


 



Kruje – Így készül a szőnyeg


 



Régi kávédarálók, mécsesek a bazársoron


 



Néprajzi Múzeum


 


Kruje - Néprajzi múzeum fogadószoba


Kruje – Néprajzi múzeum fogadószoba


 


Kruje - Bektasi teke a vár alatt


Kruje – Bektasi teke a vár alatt


Durrës felé a már ismert úton induljunk el, de erről nem kell lekanyarodni. A kétszer kétsávos út egyenesen a tengerpartra vezet. Autópályának nevezik, de nem az, kétszer két sávos út kereszteződés nélkül, elválasztó betontömbökkel. Nincs leálló sáv, és a széléről könnyedén lehet lehajtani az ottani műhelyekbe, üzletekbe. Találkoztam rajta az út szélén ellenkező irányba haladó autóval – jó, csak néhány száz métert jött visszafelé, mert nem akart hatalmas kerülőt tenni… Találkoztam ösztövér nagypapával is, aki mint a nyúl futott át a kétszer két sávon, gátfutót idéző technikával vette a sávokat elválasztó betontömböt. Egyszóval figyelni kell.
Durrës határába érve kétfelé ágazik az út: Durrës Plazh és Durrës felé, mi ezt kövessük. Sokemeletes házak között érünk a vasútállomáshoz, utána a buszvégállomásnál kanyarodjunk balra. Hamarosan meglátjuk a tengert, a főút vele párhuzamosan halad. Bárhol kereshetünk parkírozó helyet. Legnagyobb esélyünk a velencei bástya mögött nyíló utcában van. Innen gyalog érdemes tovább menni. A Velencei bástya vastag városfalban folytatódik, menjünk mellette, amíg alacsony kapuhoz érünk. Átmenve rajta az amfiteátrumhoz bukkanunk ki. A 2. században épült amfiteátrum a római és a bizánci kor után pusztulásnak indult. Egészen a 20. századig a föld alatt rejtőzött, házak épültek a tetejére. Építkezésnél bukkantak rá. Kibontották nagy részét. Látogatható, kedves néni ad a belépő mellé angol nyelvű ismertetőt. A nézőtér nagyon látványos, de sok részlete már eltűnt. A késői korokban kőbányának használták. A bizánci időkben két ókeresztény templom is beépült a romokba. Védőtetők alatt kell keresni, a mozaikok a belső falakon láthatók. Ha felülről kerüljük az amfiteátrumot, a dzsámihoz érünk. Ugyanazon a helyen hármat is építettek az idők folyamán, mert az előzőket elpusztították. A jelenleg álló a harmadik a sorban. Lépcsősoron érünk le a régi fórumhoz, itt-ott korintuszi oszlopok emlékeztetnek a római időkre.
Ha kigyönyörködtük magunkat a régis Durrës-Durazzo emlékeiben, sétáljunk ki a tengerpartra. Nemrég készült el a sétány, sok új szállodával, étteremmel, szórakozóhellyel. Fürödni nem itt kell, hanem északabbra. A Plazh (plázs) vize nem tiszta, nagy itt a zsúfoltság. Szálloda és apartman házak tömege épült itt, sőt épül még most is. Ahogy a főúton haladunk északra, úgy lesznek szerényebbek a szállodák és éttermek. A parton végeláthatatlan sorban a napernyők tömege virít. Válasszunk belőle egyet. Én már választottam rosszul is: a tengerben még a part közelben, de már úszva kőrakásba botlottam és térdem tele ment tengeri sünnel. Vannak jól karban tartott szakaszok – itt kicsit drágább a napozóágy és napernyő – és vannak szerényebbek. Az éttermek színvonala is eltérő. Valahol itt van férjem kedvenc halas étterme, ahol 600 lekért hatalmas tál sült halat kap.
Sokkal inkább tetszett a Lalëzit öböl strandjai. A Durrësi útról a Gjiri i Lalëzit táblánál kell letérni. Dimbes-dombos területen autózunk keresztül, kis falvakon, ahol egymást érik a dinnyeárusok. Több kis településen halad át az út, majd határozottan a tenger felé fordul és egy fenyőerdő mellett halad északnak. Az erdőn keresztül több út is vezet a partra. Nekem legjobban a legtávolabbi tetszett. Ott kell lekanyarodni az aszfaltozott útról, ahol végeláthatatlan kerítés kezdődik és egy fehér Ambulancia feliratú épület húzódik meg a fák alatt. A homokos talajon ide-oda kanyarog az út az erdő széléig. Innen még jókora darabot kell a homokban megtenni, mire a vízhez érünk. A mély, forró homokban deszkautakat raknak le, hogy járható legyen. Itt csak 200 lek egy napernyő két napozóággyal. Zuhany is van, az erdőszélen sör és kávé kapható. A part homokos, a tenger tiszta, hamar mélyül, nem kell sokat gyalogolni az úszáshoz. Szeles napon szó sem lehet úszásról, csak pancsolni lehet a hullámokban.


 



Velencei bástya Durrësben


Velencei bástya Durrësben


 



Durrës – Antik és jelenkor


 


Durres - Amfiteátrum alépítménye kitűnő állapotban van ma is


Durrës – Amfiteátrum a magas házak között


 


Durres - Amfiteátrum alépítménye kitűnő állapotban van ma is


Durrës – Amfiteátrum alépítménye kitűnő állapotban van ma is


 



Durrësi öböl


 


Durres - Tengerparti sétány


Durrës – Tengerparti sétány


 


Durres - Strand


Durrës – Strand


Strandkeresőben találtunk rá a Rodonit-félszigetre, mely a Lalëzit öblöt zárja le északról. A félszigetet meredek homokkő dombok borítják, ahol élénk mezőgazdaság folyik. Apró falvak kuporognak a dombtetőn. Viszonylag jó minőségű út kacskaringózik a dombokon, hol a dombtetőn, hol a tenger mellé kanyarodva. Az utolsó falu után vége szakad az aszfaltnak, még 4-5 km frissen épített, kavicsos út vezet a félsziget csücskébe, illetve majdnem addig, mert ennek is vége, földút következik. Néhány méter múlva feltűnik két domb között a tenger, a domboldalban Shën Ndoli (Szent Antal) temploma, amelyet 2002-ben hoztak helyre a németek segítségével. A bájos XIII. századi templom nyitva, bárki beléphet, csak az illő ruházatra hívja fel valaki a figyelmet. A templom előtt forrás, körötte a hajdan volt kolostor romjai – és persze bunkerek.
A félsziget vége a kommunista időkben katonai terület volt. A homokkősziklákba vájt raktárak, a kikötő maradványai, a dombokon lévő laktanya-maradványok emlékeztetnek a katonai múltra. Ma csendes strand, az egyik pinceraktárban befészkelte magát egy egyszerű söröző. Homokos partja ideális fürdőhely, a homokkőfal tenger és szél vájta formái jó hátteret nyújtanak a strandoláshoz. A kövek közt szép kagylókat, csigákat gyűjtöttem. Sajnos a szemetet nem szedik össze. Gyanítom, hogy a rengeteg söröskupak még a katonai időkből származik. A templomtól már csak gyalogút vezet a régi katonai épületek között a félsziget csúcsára, ahol Tepeleni pasa elhanyagolt vára árválkodik. A hosszú utat többször is megtettük, annyira tetszett a félsziget vidéke.


 



Az út végén már aszfalt sincs


 



Szeptember végén még fürödtünk a tengerben


 


Shen Ndoli temploma


Shen Ndoli temploma


 


Shen Ndoli temploma


Shen Ndoli temploma


 



A homokkősziklát a tenger és a szél formálta


Egyik vasárnap már estefelé hazafelé tartva, a Durres-Tirana útról lekanyarodtunk Frushe Kruje felé. Néhány kilométer múlva balra vezet fel az út Preza várához. Kicsit tekeregtünk, mert csak Frushe Kruje felől van jól kitáblázva az elágazás. A nem túl magas dombtetőre hihetetlenül meredek szerpentinen lehet feljutni. A falu a meredek domb gerincén nyúlik el hosszan. A négy saroktornyos vár a falucska túlsó felén van. Viszonylag épségben megmaradt. A benn lévő épület mecset, mellette óratorony, onnan hív a müezzin-hangszóró imára. A vár két irányban is remek panorámát nyújt: nyugatra a tengerig húzódó hullámzó dombvidékre, keletre a Dajtira és a Kruje fölötti szaggatott gerincű hegyekre. Egyik szebb, mint a másik. A lemenő napban nem tudtunk jó fényképeket készíteni, de persze rajzolni lehetett A vár keleti oldalán étterem működik, ahol egyszerre élvezhetjük a hegyeket és a közeli Rynas repülőtér forgalmát.
Egy pénteki napon, amikor a munkaidőnek korán vége, elindultunk Shëngjergj felé. A Dajti-express felé kell elindulni, majd mielőtt az utolsó kapaszkodónál bal helyett jobbra kell kanyarodni. Tábla természetesen nincs. Rossz minőségű úton kapaszkodunk felfelé a Dajti déli oldalában. A kilátás csodálatos, étterem étterem után, csak az út egyre rosszabb. Néha, mint egy vízmosásban haladtunk volna. Már jó magasan jártunk, amikor balra elágazott a Dajtira vezető keskeny, fizetős út, mi pedig kapaszkodtunk felfelé a déli nyereg felé. Jó ezer méterre kellett feljutnunk. A nyeregben kőbánya fogadott. Az út jobb és bal oldalát is hatalmas bányaudvarok határolták. Szerencse, hogy munkaidő után érkeztünk. Nem lett volna jó kőszállító teherautókkal találkozni a keskeny, rossz úton. Az útminőségre viszont magyarázatot kaptunk. Innen még legalább 20 km utat ígért a térkép, a valóság azonban most nekünk kedvezett. A nyeregtől Shëngjergig vadonatúj úton haladhattunk.. Keskeny, de jól megépített út, felfestéssel, vízelvezető árokkal. A nyomvonala is új, lényegesen rövidebb a korábbinál. Hajtűkanyarokkal ereszkedtünk le az Erzenit völgyébe, mely most így ősszel szinte teljesen száraz volt. Nem sokat haladtunk a völgyben, hanem bekanyarodtunk egy mellékvölgybe. Itt, ahol már nem is lehetett másfelé menni, volt az első tábla, amely mutatta az utat Shëngjergj felé. Eddig is gyönyörű hegyek között haladtunk, de most egy egészen különleges sziklafal tűnt elő. Ennek látványa kísérte utunkat egészen a Shëngjergig. A faluba beérve az út véget ért. Innen már csak földutak, gyalogutak vezettek tovább. A falu maga érdektelen, de a fekvése elragadó. Visszafelé legalább annyira élveztük az utat, mint odafelé.


 



Kilátás Preza várából nyugatra



Sziklás gerinc Shengjergj felett


Sziklás gerinc Shengjergj felett


 


Őszi hangulat Shengjergjben


Őszi hangulat Shengjergjben


 


Görög-római emlékek: Apollónia, Byllis, Butrint
Sokfelé találni görög emléket Albániában, ez a három hely talán a leglátványosabb. Régészeti parkokat alakítottak ki, ahol bejárhatjuk a legérdekesebb látnivalókat. Apollónia egynapos kirándulás Tiranából – persze része elehet egy albán körútnak is. Fier városa közelében fekszik, két óra a fővárostól. A centrumból nyilak mutatják az utat. A városból kivezető út átmegy a síneken, majd néhány kilométer után egy “kéményes” bunkernél kell balra fordulni, de tábla is van (valóban van valami kéményszerű a bunkeren!). Az út közepes minőségű. Szántók, parlagon hagyott földek között értünk egy kis faluhoz, ahonnan szintén nyilak mutatják az utat a dombon felfelé, a régészeti park felé. Ahogy megálltunk egy fa árnyékában, előkerült a jegyszedő bácsi, aki a jegy mellé térképet is adott, választhattunk az angol, német, francia, olasz és albán nyelvű ismertetők közül (belépő 300 lek).
Először a romterület mellett lévő, a XIII. században épült Szűz Mária kolostort tekintettük meg. Hatalmas boltív vezetett az udvarra. Középen érdekes tömegű templom állt, szép előcsarnokkal. Az faragott román ikeroszlopok között bazsalikom állt cserépben, fűszeres illata belengte az egész templomot. A valahai kolostor emelete ma múzeum. A nyitott folyosó egyben kőtár is, bent a régészeti feltárások eredménye látható. Apollóniát Kr e 620-ban alapították a görögök. Nevét Apollón istenről kapta. Jelentős városa volt Illíriának, 60 000 lakossal. A rómaiak Kr. e. 1. században foglalták el és építették tovább. A 3-4. században hatalmas földrengés rázta meg a vidéket, megváltoztatta a Vjosa folyását, így a város elvesztette tengeri kijáratát. Elnéptelenedett, rommá vált. Köveit felhasználták a középkorban a kolostor építéséhez. A huszadik század fedezte fel újra Apollóniát, ásatásokat kezdtek, ebben egy francia régész, Rey Leon játszott döntő szerepet. A Quote 104-nek nevezett magaslaton építtetett villát, ott lakott az ásatások évei alatt, ahol Artemisia és Gaia temploma állott. Az ásatások feltárták a város szerkezetét, számos szép szobrot, reliefet, oszloptöredéket. Ezeket a kolostor épületében mutatják be.
A múzeum megtekintése után léptünk be a romterületre. Enyhén emelkedő földúton hamarosan feltűnt a leglátványosabb rész, a Bouleuterion maradványai. Öt hatalmas oszlop, timpanonnal lezárva, felvezető lépcsőkkel. Az útikönyvekben a fényképe mindenütt szerepel, mert nagyon látványos, igaz sokszor Prytaneion elnevezéssel. A többi rom szinte csak térdig ér, de a Bouleuterion segít elképzelni, milyen szép, gazdag város lehetett Apollónia. A homlokzattal szemben a domboldalt kihasználva áll az Odeon, egy háromszáz személyes kőszínház. Annyira épen maradt meg a nézőtér, hogy ma is tartanak előadásokat itt. Balra kanyarodva a régi Stoa (bevásároló utca, sétáló utca) kövein sétálhatunk tovább. Az Akropoliszra felkanyarodva találtunk ugyan régi köveket, de sokkal több újkori katonai emléket. A tengerparti síkságból kiemelkedő domb mindig is jó helyet kínált a katonaságnak. A tűző forróságban átsétáltunk a Quote 104-re (ez is katonai elnevezés). Olajfaligetben áll Rey Leon háza, ma vendéglő. Kitűnő kávé után leereszkedtünk a régi könyvtár felé. A bokorból egy görög teknős ballagott elő, sztoikusan tűrte, hogy alaposan szemügyre vegyük és lefényképezzük.
A romkert bejárata mellett újabb vendéglő állt, itt ettünk grillezett bárányt az árnyékos fák alatt. Mivel a térképünk szerint alig 10 kilométerre voltunk a tengertől., úgy határoztunk, a délutánt a tenger hűs vízében töltjük. Nagy bátran elindultunk az egyetlen úton (GPS nem ismerte fel a helyet), amely kanyargott ide-oda, és amikor már minden reményt feladtunk, kibukkantunk a tengerpartra. A térképpel azonosítva a Vjosa torkolatához érkeztünk. Hatalmas lapály, homokos part, néhány nyugágy és napernyő volt a kínálat. A tenger nagyon sekély volt, több száz métert kellett gyalogolni, hogy néhány tempót tegyünk a vízben. Ezért inkább a hullámverésben pancsoltunk, és kagylót szedtünk a homokban. A parton kicsit beljebb egy kőből épített hajó volt a kávé- és sörforrás, ahol fel lehetett frissülni. Hazafelé Tiranába
gyorsabb volt az út, hiszen nem kellett útkereséssel tölteni az időt.


 



Apollónia középkori kolostorában múzeum van


 


Apollónia - A múzeum kincsei közül


Apollónia – A múzeum kincsei közül


 



A templom előcsarnokának oszlopsora


 



Bouleuterion oszlopai a 2. sz-ből


 


Apollónia - Odeonban ma is tartanak színházi előadásokat


Apollónia – Odeonban ma is tartanak színházi előadásokat


 


Apollónia - Nem gótikus, antik kapunyílás


Apollónia – Nem gótikus, antik kapunyílás


 



Görög teknős ballag az úton


 


Strand a Vjosa torkolatánál a tengerparton


Strand a Vjosa torkolatánál a tengerparton


Byllis megtekintéséhez már messzebb kell menni. Mi egy Dél-Albánia körút alkalmából kerítettünk rá sort. Fier után Tepelené felé kell menni. Ballshi (Byllisről kapta a nevét) után eldugott tábla jelzi a lekanyarodást. Igen keskeny úton hegynek fel tartottunk, errefelé ritka az autó, gyakoribb a szamár. Mindig újabb és újabb biztató táblák jelezték a haladási irányt. A hegytetőn, amikor végleg elfogyott alólunk az aszfalt, végre elértük az Archeológiai park kapuját. Pontosabban a kopár vidék közepén egy virágoktól burjánzó kertet, közepén házzal. Mint kiderült ez egy vendéglő (ragyogó kilátással és jó kávéval). Itt vettük a belépőt is (300 lek), majd kinyitottak egy kaput a drótkerítésen és hagyták, hogy egyedül kóboroljunk a hatalmas rommezőn. Szerencsére az angol nyelvű útikönyvben térkép volt térkép és leírás Byllisről. A kávéház a 7. kapu közelében van, a bejárat a romterületre a Katedrálishoz vezetett.
Byllisről, a hajdani illír-görög-római településről bőven volt leírás Ceasar és Cicero levelezésében, de a 19. századig nem tudták azonosítani, ami csak Henry hollandnak régésznek sikerült. A szisztematikus ásatások az első világháború idején kezdődtek, máig tartanak. A rommező 30 hektárnyi. A Vjosa folyó fölötti, magas hegyen lévő város stratégiai fontossággal bírt, ellenőrizni tudta az Apollóniából Epiruszba, Macedóniába tartó utat. Roppant érdekes az illír és a római város közti különbség. A város nagyságáról képet ad a kora keresztény időkből származó katedrális nagysága. Szép oszlopok maradtak meg a templomból. A romok egészen a Victorinus római kori faláig terjedtek. A fal mentén a magas fűben elsétáltunk a színházig, a nagy stoáig. (Ennek rekonstruált rajza szerepelt a belépőjegyen.). A romok mellett albán és angol nyelvű táblák tájékoztatnak, rekonstrukciós rajzok segítik elképzelni a régi várost. A sok kő közt sehol egy árnyék, kárpótlásul mindenünnen csodás a kilátás a kanyargó Vjosára.


 



Byllis – Ragyogó ismertető táblák a romkertben


 


Byllis - Kora-keresztény katedrális Byllisben


Byllis – Kora-keresztény katedrális Byllisben


 


Byllis - Arzenál a római korból


Byllis – Arzenál a római korból


 


Byllis - Lent a völgyben a Vjosa vize kanyarog


Byllis – Lent a völgyben a Vjosa vize kanyarog


 


Butrint Sarandától délre, közel a görög határhoz, szemben Korfuval, egy kis félszigeten fekszik a Butrinti tó és a tenger között. Gyenge minőségű út vezet Sarandából Butrintba. Az út mellett földrengéstől megzökkent házakat láttunk, sok még el sem készült – valószínűleg gyenge alapozás, nem megfelelő beton használata okozhatta. Jó árnyas parkolót találtunk a régészeti park bejárata mellett. Szemben, a tóból kivezető csatornán köteles komp kikötője, ezzel lehet átkelni Tepeleni pasa várához (mert itt is van vára).
Butrint híres hely, még az Aeneas is kikötött itt (akkor Buthrotumnak nevezték). Sokkal több épület maradt meg viszonylagos épségben, mint Apollóniában vagy Byllisben. Másik előnye, hogy fában gazdag terület, a nagy melegben jól esik a fák közt sétálni. A kis félszigeten már a bronzkorban volt valamilyen erődítés. Aztán az illírek vették birtokba, a legnagyobb köveket ők használták az erődítmény falánál. A görög terjeszkedés – valamikor a Kr.e. 7-6. században – tovább folytatta az erődítést. Templomok, gimnázium épült. A római gyarmatosítás idejéből való a színház, a bizánci időkből a baptistérium és a katedrális, végül a Velence uralma terjedt ki Butrintra. A török időkben elvesztette jelentőségét, erődítményüket a csatorna túloldalán építették ki, a félsziget épületei az enyészeté lettek. 1928-ban kezdte meg feltárni Ugolini olasz régész. Ennek eredményeként került napvilágra az oroszlános kapu, a baptistérium, római fürdők, a színház. A feltárások azóta is folytatódnak. Először a középkori emlékeket restaurálták (Velencei torony, és a velencei erőd az Akropoliszon). Az utóbbi években angol-albán alapítvány jött létre a régészeti park fenntartására, a kutatások finanszírozására. 1992-ben került fel Butrint az UNESCO Világörökség listájára.
A belépő a többi régészeti parkhoz képest sok: 700 lek, a kis múzeumért a Velencei erődben újabb 300 lek. Hatalmas eukaliptusz fasor vezet a leglátványosabb részlethez, a színházhoz. Mellette Asclepius temploma. Mindkettő vízben áll, magas a talajvíz egy földrengés óta. Ezért ha előadást tartanak, bedeszkázzák a színpadot. A gimnázium, a fürdő falai is vízben állnak. Az utak árnyas fák alatt vezetnek romtól romig, mellettük többnyelvű ismertető táblák. A jeggyel együtt kapott térkép segít a tájékozódásban. Hamarosan a baptisteriumhoz érünk. A kerek templomocska az 5. századból származik. Szépséges mozaik fedi az alját. Szerencsére ezt nem károsítja a talajvíz. Az erős napsugárzás ellen nylon és vastag kavicsréteg védi. Csak a mellette lévő táblán láthatjuk az aprólékos kidolgozást, virágokat, madarakat. A környékbeliek kavicsokat árulnak, festékpöttyökkel utánozva a mozaikot.
Ahogy az oszlopokban gyönyörködünk, kisebb társaság érkezett mellénk. Hallgatva beszédüket, találgattuk, honnan érkezhettek. Szóba elegyedtünk, kiderült, hogy Szlovéniából jöttek. Őket is érdekli az antik kultúra. Angolul sikerült beszélgetni velük. Hatalmas templomrom vonta magára a figyelmet. Ez is az 5. századból származik. Falai, ablakai szinte épek, csak a tető hiányzik. Békességben megfér a mellette lévő antik Nymphaeummal. Valaha ide érkezett a vízvezeték. A várost a víz felől is városfal védte, a vízi kapun ki is mentünk a falon kívülre. Árnyas padon lehetett nézni, hogy a csatorna vizében még látszik a valahai aquaduct maradványa. Utunk eztán a városfal tövében vezetett. Hatalmas kövek jelezték, hogy ez még az illír időkben épült. Két kapu is vezet fel az Akropoliszra. Az egyik fölött bikát marcangoló oroszlán képe. Vaskos lépcsősoron kapaszkodtunk fel a központi dombra, az Akropoliszra. Ezt most a velenceiek által épített erődítmény uralja, melyben a múzeumot helyezték el. A várudvarról jó kilátás nyílik az alattunk lévő romokra, a színházra. A múzeumban páratlan szoborleletek. Nem római másolatok, hanem eredeti görög szobrok. A legszebb, egy Apolló-fej Tiranába került, a Nemzeti Múzeumba.


 



Butrint – Előadásnál bedeszkázzák a színpadot


 



Butrint – Asclepius temploma


 


Butrint - A kormányzói palotából ennyi maradt


Butrint – A kormányzói palotából ennyi maradt


 



Butrint – Baptisterium


 


Butrint A Katedrális


Butrint A Katedrális


 


Butrint - A katedrális ablakai


Butrint – A katedrális ablakai


 


Butrint - Több ezer éves városfal hatalmas kövei


Butrint – Több ezer éves városfal hatalmas kövei


 


Butrint - Az oroszlános kapu


Butrint – Az oroszlános kapu


 


Butrint - Velencei erőd az Akropoliszon


Butrint – Velencei erőd az Akropoliszon


 


Butrint - Helyi kézművesek árulják a mozaikok után készült kavicsokat


Butrint – Helyi kézművesek árulják a mozaikok után készült kavicsokat


 


Török kori emlékek: Berat és Gjirokaster
Berat két óra autóval Tiranától. Durrës felé kell elindulni és Rrogozhinë felé lekanyarodni róla. Mivel az autóút csatlakozások nincsenek kiépítve, illetve folyamatosan építik, meg a táblákkal is spórolnak, nehéz megtalálni a délre menő autóutat. Ha sikerül, ráérünk egy kiváló autópálya szakaszra, de ez csak Durrës Plazh mellett van, aztán elenyészik. A folytatást építik Lushnjëig, kétszer két sávos lesz. Jelenleg (2012) néha az építkezésen keresztül autózhatunk, ami jelentősen lelassítja a sebességet. A kínos csak az, hogy nem jelzi tábla az építkezést, csak egyszer nagyot döccen a kocsi., mert elfogyott alóla az aszfalt… Lushnjënál kell Berat felé elkanyarodni. Az út innen lassan járható a sok kátyú miatt. Ha lehet a városban még rosszabb az út, mint városon kívül. Berat az Osumi folyó mellett fekszik. A régi városrész a folyó melletti meredek hegyekre épült. Fent, a Çekbeni hegy tetején épült a vár, itt van a keresztény városrész számtalan templommal, szűk utcákkal. A hegyoldalon terül el a Mangalem, a muzulmán negyed, fehér házaival, számtalan ablakával. Innen kapta Berat állandó jelzőjét: ezer ablakos város. Az Osumi partján van a középkori rész, mecsettel, medresszével (iskolával), hannal (zarándokszállással). Aki megpillantja a hófehér, sokablakos házakat a hegyoldalban, azonnal megérti, miért került fel Berat az UNESCO világörökségi listájára.


 


Berat - Cekbeni hegy


Berat – Cekbeni hegy


 


Berat, az ezerablakos város


Berat, az ezerablakos város


 


Berat - Jellegzetes berati utca


Berat – Jellegzetes berati utca


 


Berat - Autóval nem járható


Berat – Autóval nem járható


 


Berat - Etnográfiai Múzeum, fent a csardak


Berat – Etnográfiai Múzeum, fent a csardak


 


Berat -Bejárat a Váregyedbe


Berat -Bejárat a Váregyedbe


 


Berat - Török hatás a kiugró emelet


Berat – Török hatás a kiugró emelet


Két híd vezet át az Osumin: egy török kori és egy modern gyalogos. Autóval jókora kerülőt kell tenni, hogy átjussunk Goricába, amely szintén keresztény negyed. A modern város a hegyszoroson kívül, a lapályon épült. Az Osumi mellett sétánnyal, nagy szállodákkal, erősen lepusztult állapotban van. Hatalmas új épület kupolája tűnik fel, az új magánegyetemé. Mindezek fölött tornyosul a Tomorri hegység 2400 m magas tömbje. A város régóta lakott: Kr.e. 4. században az Illír királyság fővárosa, a 2. századtól a rómaiak Antipatriának nevezték el. Jött aztán bizánci, majd bolgár hatalom, 1400-as évektől török birodalom része, az első világháborúban még osztrák-magyar monarchia seregei is elfoglalták. A sokféle nép sokféle emléket hagyott a városban. Az autónkat a folyó mellett hagytuk egy üres telken és gyalog vágtunk neki a Çekbeni hegy megmászásának. Meredek köves utca vezet fel a Mangalem negyed mellett a várkapuig. Autóval a város más részéről fel lehet menni, de a folyó felől sokkal látványosabb az út. Egy útelágazásnál tábla jelzi az Etnográfiai Múzeumot. Egy régi, gazdag család házát mutatják be.
Nekem legjobban az emeleti csardak tetszett. Hatalmas szellős fedett terasz, széles kerevetekkel. Bent a szobák eredeti berendezését láthattuk. Utunk a hegytetőre egyre meredekebb lett. A házak elmaradtak mellőlünk, s végre feltűnt a vár bejárata. A hatalmas falak jókora városrészt fognak körül. A látnivalókat beszámozták, ha követjük a javasolt útvonalat, semmi fontosat nem hagyunk ki. Érintjük a kis templomokat, a víztárolót, a mecsetet. Egy régi templomban kapott helyet az Onufri múzeum. Onufri a XVI. században élt ikonfestő, az ő és más ikonfestők műveit mutatják be a templomot körülvevő termekben. Maga a Shën Mëri templom berendezése is csodálatos. A zegzugos utcácskákat most nehéz volt bejárni. Közműveket építettek, gödröket, árkokat kellett átugrani. A várfalról szédületes kilátás nyílt a lenti városrészekre, a Tomorri hegységre. A meredek hegyoldalra épült a Szentháromság templom. Kár, hogy a templomokba nem lehet bemenni – van köztük XI. századi is! – mert csak védőszentjük napján vannak nyitva. Szegény Szent György templomot a kommunista időkben vendégházzá alakították, most ablakát vesztve szomorkodik.
Visszaereszkedve a várból megálltunk a Mangalem étteremnél ebédelni. Szellős teraszon fogyasztottuk el, a pincérről kiderült, hogy Pécsről hozott magának feleséget. A Çekbeni hegy tövénél bejártuk a mecsetek, tekék környékét. Későre járt már, így be nem juthattunk, csak kívülről csodáltuk meg a török építészet emlékeit: a Király mecsetet, a Helveti tekét, a dervisszállót, a pasa palotáját. Kitűnő táblák mutatták be, hogyan is kell elképzelnünk a palota eredeti állapotát. A teke abban különbözik a mecsettől, hogy nincs mellette minaret.


 


Berat - Az Onufri Múzeum bejárata


Berat – Az Onufri Múzeum bejárata


 


Berat - Az Onufri Múzeum belseje


Berat – Az Onufri Múzeum belseje


 


Berat - Onufri ikon


Berat – Onufri ikon


 


Berat - Shën Mëri Blacherna templom a XIII. sz-ból


Berat – Shën Mëri Blacherna templom a XIII. sz-ból


 


Berat - A Szentháromság templom a XIII-XIV. században épült


Berat – A Szentháromság templom a XIII-XIV. században épült


 


Berat - Valaha templom volt, most üresen áll


Berat – Valaha templom volt, most üresen áll


 


Berat - Kilátás a várfalról. Háttérben az új egyetem és a Tomorri hegység


Berat – Kilátás a várfalról. Háttérben az új egyetem és a Tomorri hegység


 


Berat - Mecset a folyóparton


Berat – Mecset a folyóparton


 


Berat - A pasa palotája: valószínűleg a hárem lehetett benne


Berat – A pasa palotája: valószínűleg a hárem lehetett benne


Albánia másik büszkesége, amely a világörökség lett: Gjirokaster. Az ország déli részén fekszik a hegyek között, a Drina völgyében. Bár nemzetközi útvonal vezet hozzá, az út gyalázatos. Különösen Ballsh és Tepelenë között tudtunk lassan haladni, mert a suvadások erősen megrongálták az utat. Ezeken a helyeken lépésben lehet csak menni, a hatalmas kamionok (Görögországból jönnek) keresgélik a jobb helyeket a számtalan gödör és bucka között. Nekünk Tiranából hat órába telt 225 km, pedig csak egyszer álltunk meg Tepelenëben egy egyszerű ebédre. A régi város meredek hegyoldalra, a vár alá települt, a modern város lecsúszott a síkságra.
Szállásunk fent volt a hegyen, remek panzió, egy hagyományosan épült házban, mintha múzeumban laktunk volna. Férjem már járt itt korábban, most nyáron visszatérő vendégek voltunk. Első utunk a várba vezetett. A keskeny hegygerincen már évezredekkel ezelőtt volt erődítmény, aztán mindenki épített hozzá egy kicsit. Jellegzetes óratornyát a XIX. században építették. Több múzeum is helyet kapott a hatalmas épületben: Fegyvermúzeum és Börtönmúzeum is található itt. A hatalmas boltívek alatt különböző ágyúk rémítgetik a látogatót, az udvaron még egy lelőtt repülőgép is helyet kapott. Börtönnek nemcsak a török időkben, hanem a kommunista rendszer alatt is használták. De elfér a várban egy kis bektasi teke is, az udvaron pedig a Folkszínpad, ahol néptánc-találkozókat tartanak. A várfalról jó a kilátás: mélyben alattunk a Drina ezüst szalagja, a meredek hegyoldalon pedig a város. Lesétálva a várból ráleltünk egy alagútra, mely átfúrja a hegyet, ma is gyalogosforgalom zajlik rajta. Arrébb viszont a kommunisták biztonságát védő alagútrendszer rejtőzik. A hegyoldalon lefutó mellékgerincek egy-egy utcát rejtenek, köztük nincs átjárás, csak fenn. Kemény dolog autóval feljönni a hegyre, mert az utcák kővel kirakottak, a szűk, meredek utcán kapaszkodtunk az autóban, izgulva, ne kelljen megállni, mert mégegyszer nem tudunk elindulni… A régi város központja a Çajupi tér a hasonló nevű szállóval. Ide érkeznek a furgonok, itt lehet parkolni. Nem szép tér, sokkal barátságosabb a Régi bazárnak nevezett utca, ahol kézműves boltok, kávézók, éttermek hívogatják a látogatókat. Itt is látunk kiugró emeleteket a házakon, de a fő látnivalók a boltíves alsó erődítmény alapra épült régi házak. Ezek is sokablakosak, mint Beratban, de kőtetejük van! Szürke az egész óváros: jól hasadó kövek fedik a házak tetejét. Panziónk teraszáról jól láttuk, ahogy két munkás éppen javította a tetőt. Néhány régi ház látogatható, legszebb a Zekata ház. Az Etnográfiai Múzeum is egy régi házban található, pikantériája, hogy itt született Enver Hodzsa, korábban a diktátor emlékmúzeuma volt, csak a rendszerváltás után lett néprajzi múzeum.


 


Gjirokaster - Vár az óratoronnyal


Gjirokaster – Vár az óratoronnyal


 


Gjirokaster - Vár bejárati boltívei


Gjirokaster – Vár bejárati boltívei


 


Gjirokaster - Átjáró a várudvarra


Gjirokaster – Átjáró a várudvarra


 


Gjirokaster - Szürke kő a tetőkön


Gjirokaster – Szürke kő a tetőkön


 


Gjirokaster - A régi bazár


Gjirokaster – A régi bazár


 


Gjirokaster - Kőfaragó a régi bazárban


Gjirokaster – Kőfaragó a régi bazárban


 


Gjirokaster - Ház a vár alatt


Gjirokaster – Ház a vár alatt


 


Gjirokaster - Jellegzetes utcakép


Gjirokaster – Jellegzetes utcakép


 


Gjirokaster - A Zekata házat meg lehet tekinteni belülről is


Gjirokaster – A Zekata házat meg lehet tekinteni belülről is


 


Gjirokaster - Etnográfiai Múzeum. Itt született Enver Hodzsa


Gjirokaster – Etnográfiai Múzeum. Itt született Enver Hodzsa



Gjirokaster - Etnográfiai múzeum - A zenészek helye a fogadóterem mellett


Gjirokaster – Etnográfiai múzeum – A zenészek helye a fogadóterem mellett


 


Rafting az Osumin
A Bradt útikönyvében bukkantunk az Osumi folyóra, illetve a raftingolási lehetőségre. Az Osumi a Tomori hegytől nyugatra kanyarog, Çorovoda előtt szépséges szurdokban, Berattól mintegy 60 kilométerre. Egy berati szálloda, illetve az Albán Rafting Szövetség szervez oda túrákat. A mediterrán éghajlatnak köszönhetően a folyóban tavasszal van annyi víz, hogy raftingolni lehessen, a nyár már nem alkalmas rá. Így április elejére szerveztük meg az utat, összekötve Berat megtekintésével. Péntek délután autóztunk le Beratba. Szállásunk a várostól mintegy másfél kilométerre volt az erdőben. Mint kiderült a tulajdonos hölgy testvére a Rafting Szövetség vezetője, ezért van az árukapcsolás.
Az indulás reggelén kicsit várni kellett, mert Tiranából is érkezett néhány résztvevő. Végül egy Land Roverrel, egy pickuppel és egy mikrobusszal indultunk útnak. A pickup vitte a felszerelést, a Land Rover és a mikrobusz a résztvevőket és kísérőket. A 60 km-es utazás a rossz, kanyargós úton maga is kaland volt: az albán sofőrök csak akkor érezték magukat jól, ha kötelékben haladtak, alig 2-3 méteres követési távolságra, az útviszonyokhoz képest nagyon gyorsan. Ha volt előttük 10 méter sima, egyenes út, akkor padlógázzal mentek, aztán tövig nyomták a féket, ha gödör jött, vagy kanyar. A telefon szinte folyamatosan a fülükön lógott és fél kézzel vezettek.
Egyszer álltunk csak meg, ahol bepillanthattunk a kanyonba. Még fél óra és lekanyarodtunk az Osumi mellé.. Előkerültek a neoprén ruhák, vízhatlan anorákok, védősisakok. Semmit nem vihettünk magunkkal, a fényképezőgépet is a vízhatlan anorák zsebébe cippzároztuk. Figyelmeztettek, hogy csak akkor vehetjük elő, ha erre engedélyt adnak. Minden holminkat az autókba raktuk, legközelebb Çorovodában találkoztunk velük újra.
Míg mi a felszereléssel ismerkedtünk, albán kísérőink felpumpálták a csónakokat. Két sárga és egy kék csónakkal vágtunk neki az útnak. A mi csónakunkban rajtunk kívül egy fiatal magyar házaspár és három albán raftingos ült még. Az első néhány kanyar a tanulásé volt: nem is kellett igazán evezni – a víz sodrása jelentős volt – inkább a kormányzásba kellett besegíteni. A kormányos időnként elbődült angolul: előre, hátra, csak a baloldal, csak a jobboldal, vagy mindenki visszafele evezzen.
Hamarosan egyre magasabbak lettek a sziklafalak. Érdekes sárgás-barna réteges mészkő alkotta a kanyont. Éles kanyarokkal mindig új, izgalmas részlet következett. 80-100 méter magasból vízesések záporoztak alá. A lábunk és fenekünk hamarosan elázott a befröccsenő víztől, de nem fáztunk. Állítólag a víz 12-14 fokos lehetett. A vezető csónak egyszer csak az egyik sziklafal aljában megbúvó keskeny kavicspartra fordult. A másik kettő is mellé sorakozott, kiszálltunk. Velünk szemben egy vízesés dübörgött. Itt végre előkerülhettek a fényképezőgépek. Rövid nézelődés után folytattuk a vízi száguldást.
A vezetőnk angolul ordította az egyes érdekes sziklaalakzatok nevét: Krokodil, Herkules buzogánya, Dóm. Az egyik kanyar után erősen összeszűkült a kanyon, a két szemközti sziklafal olyan közel került egymáshoz, hogy a kék csónak beszorult. A legénységnek át kellett szállnia a hátul feltorlódó hajókba. A vezetők a sziklafalra kimászva kötéllel megfordították a hajót és átsegítették a szűkületen. A többiek addig kapaszkodtak a sziklába, mert a víz iszonyú tempóban folyt alattunk, és visszamásztunk a csónakban. Egy sziklazátonyig engedték kötélen a csónakot, ahol kiszálltunk, és megvártuk, amíg a többiek is átevickéltek a szűkületen. Amikor már mindnyájan a zátonyon szorongtunk, vezetőink meleg teát, szendvicseket, almát osztogattak, no és körbejárt a rakis üveg is.
Nehezen lehetett érzékelni az idő múlását. Amikor a túra végére értünk és a folyó kiöblösödésében partra szálltunk, derült ki, hogy nem egészen két óra telt el a vízre szállásunk óta. Autóink hamarosan megjelentek a parton. Albán kísérőink pillanatok alatt összecsomagolták a három csónakot. Bokrok közé bújva lehámoztuk magunkról a vizes holmit, nagyon jól esett száraz ruhába bújni. Nemcsak mi voltunk szomorúak, hogy véget ért a rafting, hanem az idő is, esni kezdett. Visszafelé autózva Çorovodában megszálltuk az egy szem kocsmát, kávét, sört, meleg levest ettünk. Beratig már nem kellett két óra, másfél óra alatt száguldottunk vissza.


 


Osumi kanyonja felülről.


Osumi kanyonja felülről.


 


Osumi - Vízreszállás rafting


Osumi – Vízreszállás


 


Osumi - Küzdeni kellett, hogy a ne sodorja rá a víz a csónakot a sziklára rafting


Osumi – Küzdeni kellett, hogy a ne sodorja rá a víz a csónakot a sziklára


 


Az Osumi kanyonjában


Az Osumi kanyonjában


 


Osumi - Egy vízesés a sok közül


Osumi – Egy vízesés a sok közül


 


Osumi - Ide szorultunk be


Osumi – Ide szorultunk be


 


Keleten: Korça – Voskopoje
Korça Tiranától mintegy két óra autózásra van. Elbasani felé kell indulnunk, át a Krabbe hegységen. Alig hagyjuk el Tiranát, elibénk magasodik Petrela vára. Balra szép kilátás nyílik az Erzenit folyó völgyére, és szurdokára. Az autópálya építkezés után felküzdi magát az út 8-900 méter magasra, a hegygerincre. Innentől kezdve hol az éles gerinc egyik oldalán, hol a másikon kanyarog. Gyönyörűséges. Boldogabb országokban az út elején és végén sorompó van és pénzt szednek. Lehet, hogy néhány év múlva így lesz, mert gőzerővel folyik az autópálya építkezés. Mindkét irányban végtelen hegyek merednek az égre. Az út legmagasabb pontján étterem várja az utazókat, de nem innen van a legszebb kilátás. Lefelé menet megnyílik előttünk az Elbasani medence. Ezüst szalagkén fénylik a Shkumbinit folyó szalagja. Merész szerpentinen érkezünk Elbasaniba. Az út mellett árusok kínálják az évszaknak megfelelő terményeket: fügét, mandarint, kakit, gránátalmát és persze olivaolajat.
Már megépült az Elbasanit kikerülő út, így nem kell a forgalmas belvároson átverekednünk magunkat. Változatos kanyarokkal, érdekes hegyeken át hol szűkebb, hol kitáruló medencéken át követjük a Shkumbinitot egészen Përrenjasig. Új építésű szerpentin visz fel az 1000 m magas hágóra, ahol elénk tárul az Ohridi tó. Itt ágazik el balra a Macedóniába vivő út. Mi Korça felé előbb lekacskaringózunk a szerpentinen a tó partjára. Ahol leérünk, kis félsziget nyúlik a tóba. A víz és a sziklák közé ékelődve bújik meg Lin falucska. Pár perces kitérő csak, megéri. A falu elején hagytuk az autót a szálloda előtt, és gyalog elsétáltunk a templomig. A falunak csak egy utcácskája van. Szőlőlugas ad árnyékot, a házak között kis közök vezetnek le a vízhez. Visszatérve a szállodához, a tóra nyíló teraszon ettük meg a tó specialitását, a korant. Frissen sütve készítették el az Ohridi tó őshonos pisztrángját. Állítólag a török időkben gyorsfutár vitte Sztambulba a szultán asztalára. Az utat folytatva a tó mellett autóztunk tovább. Lin közelében a falu legfőbb terményét, a vöröshagymát árulták fonatokba kötve, később halat árultak. Egy-egy fiatal fiú lóbálta a halat az út mentén, mellette tartályban úszkált a többi. Néha féltem, hogy a hal berepül az autóba. Az út eléggé rossz minőségű, viszont keskeny; de ezt is építik, láttuk az útszélesítés kezdetének nyomait. Szép fürdőhelyek és elhanyagolt ipari telepek váltogatták egymást.


 


Krabbe - A gerincútról mindkét oldalra szép a kilátás


Krabbe – A gerincútról mindkét oldalra szép a kilátás


 


Shkumbinit - A Shkumbinit egyik szűk szorosa


Shkumbinit – A Shkumbinit egyik szűk szorosa


 


Ohrid - Az Ohridi tó tárul elénk a hágóról


Az Ohridi tó tárul elénk a hágóról


 


Lin - Lin félszigete az Ohridi tóban


Lin – Lin félszigete az Ohridi tóban


 


Lin - Lin egyetlen utcácskája


Lin – Lin egyetlen utcácskája


Pogradec városában jól kitáblázva vezet az út Korça felé, újabb hágón át. Viszont az út megjavult. Már szürkült, mire befutottunk Korçába. Előre foglalt szállásunk valahol a belvárosban volt. Némi kérdezősködés után találtuk meg az óvárosban, közvetlenül az új görögkeleti katedrális mögött. Szépen, ízlésesen felújított régi ház: alul kő, felül fa, kiugró emelettel, hatalmas, nyitott árnyas terasszal – no és egy kedves háziasszonnyal.
Mivel gyomrunkban a koran már nagyon múlt időben volt, vacsorázni indultunk. Már korábban kinéztük magunknak a Vasili éttermet. Ehhez végig kellett menni Korça főutcáján. Bár este volt, a nyüzsgés óriási, mégis egészen más, mint Tirana. Étterem-étterem hátán, nemcsak egymás mellett, hanem egymás fölött. Az üzletek nyitva, mert amíg akad vásárló… Csendesebb mellékutcában bukkantunk a Vasilira. Angolul tudó pincérek, kedves kiszolgálás, és csodálatos ételek – megfizethető áron.
Másnap sorra vettük Korça nevezetességeit. A katedrális új, 2005-ben építették. Hagyományosan szép térhatás, mégis modern berendezés. A régi templomokat elpusztították. A megmaradt ikonok, faragások a Középkori Művészetek múzeumában lehet látni. Közvetlenül a múzeumkapu mellett lehet bemenni az Életadó forrás templomba. A lerombolt templom ikonosztázát mentették át ide, jelenleg is templom. Egy volt iskola tornaterme ad otthont neki. Az iskola többi része a múzeum. Ezt zárva találtuk, de a járókelők segítettek, hamarosan előkerült egy fiatalember a kulccsal. Gyönyörű gyűjtemény, a fiatalember készséggel magyarázott. Ő hívta fel figyelmünket Mborjára, ahová aztán délután ellátogattunk. A többi múzeummal nem volt szerencsénk: az Archeológiai Múzeum zárva van. A helyiek szerint átrendezik, nem tudni mikor nyit ki újra. Az impresszionista Vangjush Mio lakóházában lévő múzeum is zárva van, mint később megtudtuk az 1997-es lázongások idején sok képet elloptak, a családdal sem tud megegyezni az állam. A sétáló utcában viszont nyitva találtuk az Iskolamúzeumot. A négy tantermes épületben nyílt meg az első albán nyelvű iskola 1887-ben. Néhány iskolapad, és bőséges albán nyelvű ismertetőt láthattunk. Mivel már némileg járatosak voltunk Albánia reformkorának történetével, így azonosítani tudtuk a szereplőket és az eseményeket. Érdekes, hogy az iskoláztatás legnagyobb nehézsége az írott albán nyelv volt,.melyik ábécét is használják. A sok hangzó a görög és a latin betűk között kellett valahogy egyezségre jutniuk.
Nem hagyhattuk ki a korçai piacot. Korça mindig is kereskedő város volt, ma is az. A régi karavánszerájok közül kettő még áll: a Han i Elbasanit és a Han i Monastirit. Az előző még ma is szállóként működik: emeleti egyszerű szobácskáiban a kereskedők szállnak meg. Az udvaron a kút mellett persze árusítás folyik. Áll még a régi bazárból is egy épületsor. Aljában üzletek, most műszaki cikkeket árulnak ezen a területen. Kicsit arrébb van a gyümölcs és zöldségpiac, hihetetlen bőséggel és olcsósággal. Külön nagy pavilonok épültek a hús, a tejtermékek számára. Külön utcája van a textilneműknek – kitűnő minőségű puplint vettem nagyon olcsón hímzés alapanyagnak. Itthon már nincs ilyen, vagy nagyon drágán. A piac közelében áll a Mirahori dzsámi 1494-ből. Minden útikönyv, internetes ismertető szerint egy XVII. századi földrengés ledöntötte a dzsámihoz tartozó minaretet, mi viszont minarettel együtt láttuk. Kérdezősködésünkre megtudtuk, hogy két éve újra felépítették.


 


Korca - 2005-ben épült a korcai katedrális


Korca – 2005-ben épült a korcai katedrális


 


Korca - Megmentették a régi templom ikonosztázát


Korca – Megmentették a régi templom ikonosztázát


 


Korca - Az Oktatás Múzeuma


Korca – Az Oktatás Múzeuma


 


Korca - Ez a régi ház felújításra vár


Korca – Ez a régi ház felújításra vár


 


Korca - Itt élt és alkotott Vangjush Mio impresszionista festő


Korca – Itt élt és alkotott Vangjush Mio impresszionista festő


 


Korca - Szállásunk


Korca – Szállásunk


 


Korca - Han i Elbasanit


Korca – Han i Elbasanit


 


Korca - Zöldségpiac


Korca – Zöldségpiac


 


Korca - Túróval töltött paprika a piacon


Korca – Túróval töltött paprika a piacon


 


Korca - A régi bazársor


Korca – A régi bazársor


 


Korca - Fonó asszony a bazárban


Korca – Fonó asszony a bazárban


 


Korcát hegyek veszik körül


Korcát hegyek veszik körül


Ebédre palacsintázóba ültünk be. Nagy választék volt nemcsak édes, hanem sós palacsintákból is. Akkor adagot kaptunk, amely elég volt ebédre. Délután kiautóztunk Mborjára. A falucska 2 kilométerre van Korçától igen rossz minőségű úton. Ahogy elérjük a falut, elágazik az út, némi kérdezősködés után kiderült, hogy nekünk a baloldalit kellett követni. Hamarosan feltűnt a XIV. századi templom. Persze zárva volt, de a környéken lebzselő emberek azonnal intézkedtek, elszalasztottak egy gyereket a kulcsért. Jött is hamarosan egy ember, aki igen készségesen nyitotta ki a templomot. Nem kért belépődíjat, de mi adakoztunk a templom javára. Bent az előteret szép freskók borították. A belső térben is vannak freskók, de azok igen rossz állapotban vannak. Nem is csoda, a tetőzet annyira rossza, hogy becsorog az eső. Az ikonosztázt már elvitték, a korçai múzeumban láttuk is. Mborjából visszatértünk Korçába, Onnan tértünk rá a dhardai útra. Dharda 1300 méterem fekvő üdülőhely a Morave hegységben. Az útikönyv jó minőségű útnak írta le, ezért vágtunk neki. Lehet, hogy az útikönyv írásakor jó volt, mostanra teljesen tönkrement. Szépnek szép volt az út – különösen egy csupa kő, szikla szoros – és szép Dharda fekvése is. Egy magas hágón kellett átkelni a hegy túloldalára, mi csak a Dharda szállóig mentünk, mert onnan, ha lehet még rosszabb volt az út. Meredek, vízmosás-szerű. Nem akartuk tovább gyötörni az autót. A lényeget innen is láttuk, körben hegyek, hegyek, hegyek. Jó levegő, erdő.


 


Mborja temploma a XIV. századból


Mborja temploma a XIV. századból


 


Dharda üdülőhely a hegyek között


Dharda üdülőhely a hegyek között


 


Morave - Morave kopár hegyei


Morave – Morave kopár hegyei


Másnap délelőttöt Voskopoje felkeresésére szántuk. A délre vezető országúton jól ki van táblázva a letérő. Az első faluban állatvásár volt, birkanyájak lassították az autózást. Keskeny, nagyon rossz úton araszoltunk Voskopig, onnan hirtelen megjavult az út. Voskopoja magasan fekszik a hegyek között. Jó levegőjű hely, ma üdülőhely, de évszázadokig hatalmas kereskedőváros volt. Fénykorában – az 1700-as években – 35 000 lakosa volt. 24 temploma volt, itt alapították az első albán nyomdát. A törökök pusztították el a várost a XVIII. század végén. A régi nagyvárost már csak nyomokban látjuk. A mai üdülőfalu alig 2000 lakosú. A templomok zöme is romokban hever, mint a lakóházak is. Akármerre megyünk, a faluban hatalmas kőhalmok jelzik az előző nagyság nyomait. Néhány templom azonban áll: Az Autót a falu központjában hagytuk a kocsma előtt. A főtér rendezett, közepén kis csorgókút jóízű vízzel. Közelben volt az idegenforgalmi hivatal, de zárva találtuk. Első állomásunk a Shën Kollë (Szent Miklós) templom a falu közepétől öt perce volt.. Árnyas fák alatt húzódik meg, papja büszkén mutogatta a turistáknak. Oldalán nyitott folyosó húzódik, tele freskóval, bent is freskó. Legtöbbje Zografi korçai ikonfestő munkája a XVIII. századból (tőle már láttunk ikonokat Korçaban). Az olasz turisták kedvéért bekapcsolta a pap a villanyt, de nem volt szabad fotózni. Tíz perc sétával Gábriel arkangyal templomához értünk. Hatalmas csűr-szerű építmény, persze zárva. Közel s távol csak néhány tehén és birka legelt a kőrakások között. Hatalmas szénaboglyák mindenütt. A falu másik oldalán jó negyedórányira a falutól áll a Shën Athanas templom. A domboldalban temető, legfelül a templom. Itt is oldalfolyosó freskókkal. Bent is lehet, de nem látni, ajtaján lakat. A temető aljától másik úton tértünk vissza a faluba, így láthattuk a török-kori hidat. Ma is használják, erre vezet az út (földút) a szomszéd faluba. Magasan fent a domboldalon szálloda. Állítólag ez a környék síközpontja.


 


Voskoloje -Árnyas fák alatt a Szt Miklós templom


Voskoloje -Árnyas fák alatt a Szt Miklós templom


 


Voskopoje - Ez nem csűr, ez Gábriel arkangyal temploma


Voskopoje – Ez nem csűr, ez Gábriel arkangyal temploma


 


Voskopoje - Szénaboglyák Voskopojéban


Voskopoje – Szénaboglyák Voskopojéban


 


Voskopoje - Shen Athanas temploma


Voskopoje – Shen Athanas temploma


 


Voskopoje - Shen Athanas templomának freskói


Voskopoje – Shen Athanas templomának freskói


 


Az Albán Riviéra
Albán Riviérának nevezik Vlorától délre fekvő tengerpartot. Magas hegyek a parton, sziklás partok, homokos öblök, virágtenger, fűszeres illat, kristálytiszta víz. Minden együtt van egy jó nyaraláshoz. A térség két városában Vlorában és Sarandában gombamód nőnek ki a szállodák, apartmanházak a földből. A parton végtelennek tűnő napernyőrengetegek várják a vendégeket az idényben. A főidény előtt és után (május-júniusban és szeptemberben) csendesebb a tengerpart, de még meleg a levegő és a víz, kisebb a tömeg.
Tiranából 3 óra alatt Vlorában lehetünk, ahol az öböl partja szinte végig strand. Innen az út felvezet a Llogara hágóra, majd a hegyoldalban kacskaringózva végül Sarandába érkezünk. Az út hosszú, kanyargós, nemrég készült el, jó minőségű. A Llogara hágó 1000 méteren van. A felvezető út is szép, itt van a Llogara Nemzeti Park hatalmas fenyőivel és sok-sok étteremmel. A hágóról csodálatos kilátás nyílik a Ion tengerre, alattunk mélyben lent Dhërmi tengerpartja. Az út mentén vettük a legjobb mézet. A hegyoldal mediterrán fűszernövényeiből finom illatos méz készül. A színes kaptárak messziről virítanak.
Dhërmi öblébe jó út visz le, köszönhető ez talán az ott lévő kormányüdülőnek. A part apró kavicsos, gyorsan mélyül. Az éttermek közvetlenül a víz mellé épültek, teraszukról keskeny lépcső visz le a strandra. Az éttermek, szállodák, faháztelepek kínálata között válogathatunk. Szezonban is megfizethető, elő- és utószezonban kifejezetten olcsó egy légkondicionált bungaló. Ez már a Ion tenger vize, melegebb és tisztább, mint az Adria. Mélykék a tenger színe, fűszeres illat lepi el a hegyoldalt. A települések a hegyoldalra épültek, a tengerpartra keskeny utak vezetnek le. A strandok hol kavicsosak, hol homokosak. Két kedvencünk van: Dhermi fehér kavicsos és Lukova homokos strandja. Egy helyen ért csak csalódás: Sarandából jőve ránkesteledett. Egész nap a Lukovai tengerparton áztattuk magunkat a tengerben. Gondoltuk megállunk valahol, ahol kedvező szállást találunk. Himarába érve meg is láttunk egy hirdetést: apartman, saját stranddal. A fiúk azonnal megállapodtak a házibácsival, nem is volt drága. Vacsora után még egyszer fürdünk, gondoltuk. Vízből nézhetjük a naplementét. Megvacsoráztunk, fürdőruhát vettünk és levonultunk a partra. Belegázolva nagyon hidegnek tűnt a víz. A többiek is fogvacogva jöttek ki néhány tempó után. A parton ácsorogva vettük észre, hogy egy rétegforrás jéghideg vize csordogál a tengerbe. Nemcsak a mi fürdőhelyünkön, hanem az öblöcske többi részén is, sőt, egy jéghideg vizű patak is érkezik a hegyek felől. Lőttek nemcsak az esti, de a reggeli fürdésnek is. Ezután mindig előbb vízpróbát csináltunk, csak aztán döntöttünk egy strand mellett.


 


LLogara - Ion tenger a Llogara hágóról


Llogara – Ion tenger a Llogara hágóról


 


Llogara - Llogara hágó sziklái


Llogara – Llogara hágó sziklái


 


Llogara - Lefelé a Llogara hágón


Llogara – Lefelé a Llogara hágón


 


Dhermi - Dhermi sziklái


Dhermi – Dhermi sziklái


 


Dhermi - Naplemente


Dhermi – Naplemente


 


Dhermi - Sziklás öböl


Dhermi – Sziklás öböl


 



Dhermi – Virágtenger


 


Riviéra - Kristálytiszta víz


Riviéra – Kristálytiszta víz


 


Riviéra - Palermo öböl


Riviéra – Palermo öböl


 


Riviléra - Napernyők


Riviléra – Napernyők


 



Riviéra – Strand


 


Riviéra - Tengerpart Likavánál


Riviéra – Tengerpart Likavánál


 



 



 



 


Riviéra - Homokos part


Riviéra – Homokos part


 



Riviéra – Hátul Korfu


 


Hasznos információk


Útikönyvek
Dienes Tibor: Albánia Hibernia 2 kiadás
Gillian Gloyer: Albania Bradt 4. edition (angol)


Albániai információk
http://www.alban.hu/index.html


Albánia földrajza
http://hu.wikipedia.org/wiki/Alb%C3%A1nia_f%C3%B6ldrajza


Osumi
http://www.youtube.com/watch?v=ziWwDkNajLk (video)
http://en.wikipedia.org/wiki/Osum_Canyon (angol)


Berat
http://hu.wikipedia.org/wiki/Berat


Girocaster
http://hu.wikipedia.org/wiki/Gjirokastra


Durres
http://hu.wikipedia.org/wiki/Durr%C3%ABs


Tirana
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tirana


Butrint
http://www.butrint.com/index.php


Byllis
http://www.parkuarkeologjikbylis.gov.al/


Apollónia
http://hu.wikipedia.org/wiki/Apollonia_(Illyria)


Ligeti Zsuzsa


Ligeti Csákné Zsuzsa írásai az Útikalauzban >>


Az Útikalauz további útibeszámolói és más írásai Albániáról >> 











A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztokukacutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés

Légy te az első hozzászóló a(z) "Ligeti Csákné Zsuzsa: Az ismeretlen Albánia – 2012 – Tirana, Durrës, Petrela, Kruje, Skodra, Butrint, Saranda, Ozumi" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár