Konkoly Thege László: Kusadasi, Efezosz, Selcuk, Pergamon, Priene, Miletos, Nysa – Törökország – 2002

Konkoly Thege László: Kirándulás az Égei-tenger partján – Törökország – 2002

Kusadasi, Cesme, Efezosz, Selcuk, Pergamon, Priene, Miletos, Didyma, Bafa-tó, Nysa, Afrodiziasz

A tömör, jó stílusú írásból az ókori történelem több érdekes helyét ismerhetjük meg, miközben hasznos tanácsokat kapunk a törökországi kiránduláshoz

Évek óta minden márciusban családi program gyanánt meglátogatjuk az aktuális “Utazás Kiállítást” Budapesten. 2002-ben – bár már akkor is csak elvétve – még szerepelt a kínálatban Törökország Égei tengerpartja. Nem Marmaris, a diszkóparadicsom, hanem Izmír környéke, jelesül Kusadasi (ejtsd: Kusadaszé), a patinás üdülőhely. Én már 1982-ben jártam arra, gondoltam most megmutatom a többieknek is. Nem csalódtak ők se, én se.

A látni- és tudnivalók felsorolása előtt kikívánkozik belőlem néhány filozofikus gondolat. Akit ez nem érdekel, nyugodtan ugorja át ezt a bekezdést.
Talán azért nem szerepel a magyar kínálatban ez a terület, mert nincs és nem is volt rá megfelelő kereslet, érdeklődés. Repülőtereken nem egyszer hallottam az üdülésből visszatérőktől, hogy ahol laktak, ott nem volt semmi érdekes. Tény, hogy a sokcsillagos, a telek viszonylagos olcsósága, és beépítetlen volta miatt a várostól legalább 3 km-re épült tengerparti luxusszálloda 500 m-es körzetében ritkák a komoly látványosságok. Ott csak további szállodák, üzletek, éttermek vannak. Sok all inclusive ellátást választó turista (tisztelet a kivételnek!) persze ez utóbbiakat sem látogatja, mert úgy gondolja, ha már kifizetett ennyi pénzt, azt le is eszi, és le is issza a szállodában, lehetőleg duplán. Másrészt általában a kellő elszántság is hiányzik ahhoz, hogy maguk szervezzenek programot maguknak, hiszen “minden benne van” a befizetett árban. Azután ott vannak még a nyelvi akadályok is, melyeket kézzel-lábbal nem könnyű leküzdeni. Mindezek eredőjeként sokan bezárják magukat a szállodába, ami – ezek szerint – mindegy, hogy melyik országban /földrészen/ van, mivel az ellátás mindenhol nemzetközi standard, a tenger pedig mindenhol egyformán sós.
Aki Kusadasi környékére utazik jobb, ha nem így tesz, vagy ha így akar tenni, ne oda utazzon.

Isztambulba bármely közlekedési eszközzel el lehet jutni. Onnan földön, vagy levegőben /esetleg vízen/ lehet tovább menni Izmírbe, ami milliós lakosságú nagyváros. Megfontolandó lehetőség, hogy az ember “csak repülőjegyet” vásároljon valamelyik bel- vagy külföldi utazási iroda chrartergépére közvetlenül Izmírbe, vagy Bodrumba, mivel ott is van nemzetközi repülőtér. Nyilván a repülőút a leggyorsabb, egyben a legdrágább. Talán a saját gépkocsi a legolcsóbb, de a legfárasztóbb. Az Internet ma már jó lehetőséget nyújt az útvonal és a közlekedési eszköz kiválasztásához, maga a tervezés és a szervezés is élmény egy elszánt utazónak. Azért mindenkit megnyugtathatok, mondjuk Vámbéry Árminnak közép-ázsiai utazásaihoz biztosan nagyobb lelki erőre volt egykor szüksége: Törökország mégiscsak az EU tagság várományosa.

Vízum, valuta
Ezzel együtt is vízumköteles. A vízum beszerzésével nem érdemes itthon bíbelődni. Azt érkezéskor gyorsan beütik az útlevélbe. Régebben érdemesebb volt USA dollárral fizetni a vízumért, mivel azt a török határrendészeti szervek rájuk jellemző nagyvonalúsággal egy az egyhez számították Euróra, hiszen alig 10 % volt a két valuta közötti árfolyamkülönbség, igaz, akkor még a dollár javára.
Egyébként a főbb valutákkal bárhol lehet fizetni, azonban szerintem jobb török lírát váltani. A még forgalomban lévő többmilliós címleteket hamar meg lehet szokni és így nem kell minden apróság árát fejben átszámítani. Ebben a török kereskedők különben is ügyesebbek nálunk.
Lényeg tehát, hogy ha a szabadságolási tervünk lehetővé teszi egy kora nyári, vagy még inkább kora őszi napon jelenjünk meg a célterületen: Izmír környékén. Azért ebben az időszakban, mert a mediterrán nyár tikkasztóan forró, viszont paradox módon mégis a legtöbben ekkor özönlik el a látnivalókat, így nyáron egykettőre nem csak fizikailag, de idegileg is leabálhatjuk magunkat. Az Égei partvidék klímája ugyan valamivel enyhébb, mint délen, a földközi tengeri, de július-augusztusban itt is biztosan számíthatunk nappal 30 fok feletti melegre és magas páratartalomra. Az utóbbi a rosszabb.

Közlekedés
Aki nem saját gépkocsival érkezik, béreljen egyet. Ezt megteheti a szállásán is. Ebben az esetben jellemzően megszabott az ár. A helyi autókölcsönzőkben viszont általában lehet alkudni, mivel ez a tevékenység Törökországban úgyszólván a mindennapok része. Meg is kell adni a módját, nem szabad kapkodni, rohanni. Azt javaslom, a szállás elfoglalása /+ fürdés, pihenés/ után bátran üljünk fel egy dolmuszra, menjünk be a város központjába, azon belül egy autókölcsönzőbe, és egy rövid, akár teázással egybekötött beszélgetés során béreljük ki a társaságunk létszámához igazodó kategóriájú autót. Kisbuszt is lehet bérelni, ahhoz is elegendő a hazai jogosítvány. A kisebb sérülésekre, karcolásokra nem igen kell adni, azokat később nem szokták nekünk tulajdonítani. A gumikkal kapcsolatban viszont legyünk igényesek, mert a simára járt abroncs nem csak balesetveszélyes, de a defektre a biztosítás sem terjed ki. Másra általában igen, nagyjából úgy, mint itthon. A kocsit szinte üres tankkal fogjuk megkapni, ezért akár fogadást is lehet kötni arra, hogy az első út a benzinkútra vezet. Nem könnyű több száz, vagy ezer kilométer levezetése után pontosan ilyen csekély benzin-mennyiséggel visszavinni az autót, de nekem már sikerült. Az Égei partvidéken nincsenek igazán magas hegyek /nem úgy, mint délen/, ezért nincs feltétlenül szükség nagy teljesítményű járműre. Viszont a légkondicionálás életszükséglet.
Fizetéshez nyugodtan használhatunk bankkártyát. Lehet, hogy ennek dombornyomott oldalát néhány egzotikus mozdulattal, ceruzával vékony papírra satírozzák át. Ezen nem kell meglepődni, ahol éppen nincs megfelelő elektronikus eszköz, ott így rögzítik az adatokat. Soha nem hallottam, hogy a bankkártyával utólag visszaéltek volna. Persze erre az egész világon sehol sincs garancia, de biztos, hogy Törökországban sem rosszabb a helyzet, mint máshol. Gond nélkül működnek a mobiltelefonok is: a turista övezetek technikailag korszerűek.
Említettem a dolmuszt. A helyi közlekedés során inkább ezt javaslom. Ezek megszabott útvonalakon közlekedő, kb. 15 férőhelyes kisbuszok. Van táblával jelzett megállójuk, de kézzel is bárhol le lehet őket inteni, mint a taxikat. Ugyanígy, elegendő hangosan kiabálni, ha le akarunk róla szállni, a sofőr készségesen meg fog állni. Fizetni a dolmuszon kell, készpénzben, a sofőrnek, jegy az nincs. Ha zsúfolt a busz, és az ember nem jut a vezető közelébe, bízvást nyomjuk a pénzt az előttünk ülő /álló/ vadidegen utas markába, akitől kézről kézre adva az el fog jutni a sofőrhöz, a visszajáró pedig ugyanígy fog megérkezni hozzánk. És ez abszolút biztos!

Miután akklimatizálódtunk, elfogadtuk és megértettük, hogy nem ellenségek vesznek körül bennünket, hanem önzetlenül kedves, segítőkész emberek /azért kivétel mindenhol akad!/, hozzáláthatunk a szélesebb értelemben vett környék felfedezéséhez.

Mi Kusadasiban a Hotel Barbadosban szálltunk meg. /Ennek és még jó néhány szállodának az elérhetősége http://www.icemtour.com/ A hotel a Ladies Beach nevű városrészben egy dombtetőn van, 5 perc kényelmes sétára a tengerparttól. A Ladies Beach ugyan keskeny, de finom homokos strand, üzletsorral szegélyezett sétálóutcával, ahol este nagy a nyüzsgés.
A szállodában kis baleset történt velünk. Az egyik délután – amikor szerencsére éppen fürödni voltunk – leszakadt az ágy fölé szerelt, világítótesteket tartó konzol és ráesett a párnáinkra. Az általános riadalmat követően felajánlottak nekünk egy másik szobát, de elhárítottam, mert nem akartunk újból ki- és bepakolni. Másnap a Bafa tóhoz kirándultunk. Mikor visszatértünk a szobánkat “kifosztva” találtuk, az összes ruhánkat elvitték. Szerencsére nem a tolvajok, hanem a személyzet, mivel az igazgató parancsára kárpótlásul az ijedtségért átköltöztettek bennünket egy gyönyörű, külön hálószobás lakosztályba, úgyhogy a még hátralévő egy hetet keleti kényelemben tölthettük. Egy másik kedves és jellemző történet: Egyik este, séta közben beszédbe elegyedtünk a strand végében lévő vendéglő tulajdonosával. Megbeszéltük, hogy másnap ott vacsorázunk. Megígérte, hogy szerez nekünk “Szent Péter halát”, amely halfajta a feleségem egyik kedvence. Azt viszont már nem mondta meg előre, hogy naplementekor a pezsgős vacsorát a tenger partján, a homokban, királyi módon megterített asztalon fogják nekünk fehér inges, de mezítlábas pincérek felszolgálni. Ez az esténk hollywood-i filmvászonra kívánkozott volna! És nem ez az ember volt az egyetlen, aki kedves volt hozzánk. A strandra menet még az első napon vettünk pár szem gyümölcsöt egy utcai árustól. Ezután minden nap, ha arra jártunk, megismert, mosolygott és előre köszönt. Pedig naponta biztos több tucat vevője volt és mi is csak ritkán vettünk gyümölcsöt nála. Ezek persze apróságok, de ezek teszik elviselhetővé az életet.
Kusadasi városközpontja megér egy dolmusz-utat. Gyalog kicsit messze van, mivel muszáj megkerülni egy hatalmas sziklát ahhoz, hogy odajusson az ember. A város fő látnivalója a Galamb sziget, amit móló köt össze a parttal. A szigeten egy középkori erőd áll, közepén parkkal. Ennek tövében, a tenger fölé nyúló stégen is romantikus vacsorát lehet elkölteni. Mi is ezt tettük, miközben az akkor 12 éves Géza fiam egy, a helyszínen vásárolt zsebpecával a mólón halakat fogott a tengerből. Mindannyian kielégítettük titkos vágyainkat. Érdekes hely még a halpiac, amit természetesen nem este, hanem korán reggel érdemes meglátogatni.

Izmír közelében kellemes üdülőhely Cesme is. Ez egy félsziget végén helyezkedik el, így kissé távolabb esik a fő látnivalóktól, melyek egy-egy napos túrák keretében érhetőek el.
A látnivalók aprólékos ismertetésétől el fogok tekinteni, mert nagyon fogy a papír, és különben is részletes leírások olvashatóak minden útikönyvben. Jó, ha egy ezek közül a helyszínen is az ember kezeügyében van.

Efezosz
Selcuk (Seldzsuk) csak néhány kilométerre fekszik Kusadasitól. A városban érdemes megnézni a múzeumot. A kiterjedt efezoszi romterület gyakorlatilag Selcuk körül terül el. Itt egymástól több kilométer távolságra kínálkoznak a látnivalók, melyeket gyalogosan biztos nem lehet egy nap alatt bejárni. Feltétlenül fel kell keresni az ókori város romjait. A “szervezett” turistákat legtöbbször csak ide viszik el. Ez önmagában is fél napos kirándulás.
A valamikori Efezosz a római birodalom nagyvárosa volt, többszázezer lakossal. A város igen attraktív, jó állapotban van. Még most is folynak ásatások a bizánci lakónegyedben. Ezt a részt az időjárás viszontagságai ellen hatalmas tetőszerkezettel védik. A látogatáshoz külön belépőt kell venni, ami nem olcsó, de nagyon megéri. Bent ókori utcákon lehet sétálni, be lehet menni az egykori házakba, meg lehet nézni a falakon a freskók, a padlón a mozaikok maradványait. Ha az utazásra már rászánta a pénzt az ember, nem hinném, hogy pont ezen kellene spórolni. Praktikus tanácsként ajánlom, hogy a romterület valamelyik végén parkoljunk le az autóval, és innen a mindig készenlétben álló, nyitott lovas kocsik egyikével utazzunk át a másik végre, így amikor keresztül sétáltunk a rendkívül hosszú romterületen, egyből az autónkba ülhetünk, anélkül, hogy újabb egy órás sétával vissza kellene ahhoz gyalogolni.

A város romjaitól nem messze, egy földút mellett található a Hét alvó Barlangja. Ezt a keresztény emlékhelyet szinte mindenki kihagyja, amit nagyon rosszul tesznek. Az ide vezető földútról az aszfaltozott főútra visszatérve, csak pár kilométert kell megtenni ahhoz, hogy elérkezzünk Szűz Mária házához. Ez “külterületen”, egy dombtetőn áll. Állítólag itt lakott Jézus édesanyja, aki Szent János apostol társaságában érkezett Efezoszba. A ház helyén ma kápolna van, ez népszerű zarándokhely. A kis kápolnával szemben állva azt a furcsa megfigyelést tettem, hogy oda rengetegen mennek be, de senki nem jön ki. Végül én is beoldalogtam ebbe a virtuális fekete lyukba, és csak bent jöttem rá, hogy hátul is van egy ajtó, az a kijárat. A kápolna alatti, kőből készült támfalba a látogatók kívánságcédulákat helyeznek el. A fehér papírszeletkék teljesen beborítják a támfalat. Én is kívántam valamit, de nem tudom, hogy teljesült-e, mert már elfelejtettem, hogy mi volt az.
Szűz Mária házával éppen átellenben, Selcuk másik végén áll a Selcuki erőd, a hegytetőn. Ennek következtében könnyű odatalálni. A vár nem látogatható, mivel balesetveszélyes, hatalmas kövei azonban kívülről is impozánsak. A kövek egy része az ókori világ hét csodája közé sorolt Efezoszi Artemis templomból származik. Ezek még a várfalba építve is hatalmasak, így fogalmat lehet alkotni a templom méreteiről. Erre azért is rászorulunk, mivel annak ma már csupán egyetlen oszlopa meredezik egy szántóföld közepén. A tetején gólyák fészkelnek. Sic transit gloria mundi!
Az erőddel szomszédos dombon vannak a Szent János bazilika romjai. Valaha hihetetlenül nagy építmény lehetett, biztosan felvette a versenyt még az Aja Szófiával is. Érdemes megtekinteni, barangolni a boltívek között. Mi itt találkoztunk egy helybeli segédmunkással, aki az ásatásokon dolgozott. Ő mutatott a falban olyan részeket, ahová csontok voltak beépítve / befalazva/, akárcsak a legenda szerint Déva várába. Ez az ember állítólagos ókori pénzeket is kínált eladásra, melyeket nyilván az ásatáson lophatott. Azt tanácsolom, hogy az ilyen érmék megvételével legyenek nagyon óvatosak, mert egyrészt valószínűleg hamisak, másrészt, ha nem, hazautazáskor ezek miatt esetleg bajba is kerülhetnek. A Szent János evangélista sírját magában foglaló bazilika romos falairól letekinthetünk a közeli Isa Bey dzsámira. Ha marad rá időnk és energiánk, ezt az iszlám emléket se hagyjuk ki.
Efezoszról szólva még egy fontos dologról kell megemlékezni: a négyféle változatban kapható, kiváló török sört is úgy hívják, hogy Efes pilsen.

Pergamon
Az Égei partvidék második legnagyobb és leglátványosabb ókori városának romjai Izmírtől északra, Efezosztól több mint 200 kilométerre találhatóak, de néhány órás autóúttal Kusadasiból elérhetőek Ezeket meg kell látogatni. Még északabbra van Trója, de már olyan távolságra, ami egy nap alatt – a városnézést is hozzászámítva – autóval sem járható meg. Pergamon a mai Bergama körül fekszik. A város főutcáján van a múzeum. Ettől nem túl messze, a fellegvárra vezető út sarkánál láthatjuk a vörös téglából épült Szerapisz szentély hatalmas romjait. A templombelsőből nézve még félelmetesebb az óriási falak látványa. Innen meredek autóút vezet az Akropoliszra, ahol az egykori pergamoni könyvtár és a palota maradványai láthatóak. Itt volt a szárnyas oltár is, amit a németek Berlinbe vittek és egy külön múzeumban újra felépítettek. A szárnyas oltár helyéről és a szomszédságában a hegyoldalba vájt, szédületesen meredek színházi nézőtérről gyönyörű kilátás nyílik a környező tájra. Ide látszik a város túlfelén lévő Aszklepion is. Ez gyakorlatilag egy ókori szanatórium volt, fürdőkkel, sétányokkal, kis színházzal. Ennek meglátogatását is érdemes beleszorítani a napi programba.

Priene, Miletos, Didyma
Ennek a három ókori városnak a romjai Kusadasitól délre találhatóak. Egy napos túra keretében megtekinthetőek. Priene buleterionja a demokrácia feltételezett szülőhelye, talán itt ülésezett az első tanács a világon. Bátor felfedezőként felhágtam a romok fölötti, szúrós gazzal benőtt hegyoldalra, ahol Déméter földbe rejtett szentélyének maradványait kerestem, de nem találtam. Viszont pompás volt a kilátás az erőd leomlott kőfaláról, nem beszélve arról, hogy ezen kis hegyi túra során, a hőségben izzadva legalább egy kilót fogytam.

Miletos híres és jelentős római város volt, Thales is itt született. Ma már valójában csak a hatalmas színháza maradt meg, viszont az remek állapotban. Ennek megtekintése után érdemes még elmenni a fürdő és az agora romjaihoz. Miletos az ókorban – Efezoszhoz hasonlóan – kikötő volt. Ma a tengerpart már több kilométerre húzódik a várostól, a Kisázsiából érkező bővizű folyók termékeny iszappal töltötték fel a parti lapályokat, melyeken jelenleg földművelés folyik. A hihetetlen ókori gazdagság a semmibe tűnt.
Didyma tulajdonképpen nem is város, hanem egy jósda. Itt a kolosszális méretű Apolló templom maradványait csodálhatjuk meg. A templom előtti romkertben a frízről származó domborművek vannak kiállítva.

Euromos, Bodrum
Bodrum az ókori Halikarnasszosz. A Kusadasiból oda vezető utat érdemes a romos Euromosnál (nem csupán szójáték volt) megszakítani. Az útról látszik az ókori templom épen maradt oszlopcsarnoka, de érdemes jegyet váltani és bemenni a régi kövek közé, ahol még nagyrészt a földbe rejtett oszlopok, épületmaradványok között sétálhatunk az erdőben.

Bodrum legnevezetesebb látnivalója a tengerparton álló Szent Péter erőd. Ennek számos építőköve is egy másik világcsodából, a Halikarnasszoszi Mauzóleumból származik. Az erőd meglátogatását nem szabad kihagyni. Az egyes bástyákban különböző kiállításokat rendeztek be, melyek a bronzkori hajózástól a középkori török üvegművességig sokféle dolgot bemutatnak. Nem könnyű megtalálni a jól látható ókori színház alatt srégen, a domboldalban elhelyezkedő Mauzóleum maradványait. Nekem az egyirányú utcában teljesen véletlenül éppen a kapu előtt sikerült leparkolnom, de nem azért, mert ilyen ügyes vagyok, hanem azért, mert kilométeres körzetben csak ott volt egy szabad hely. A család előtt persze úgy tettem, mintha szándékosan álltam volna meg éppen ott. Legfeljebb az lehetett gyanús, hogy a kocsiból kiszállva, egyből elővettem a várostérképet.. Az építményből szinte semmi nem maradt mára, mégis érdemes szétnézni a romkertben, ahol múzeum is van.

Bafa-tó
Ez egy Velencei-tó méretű, enyhén sós vizű tó, Miletos magasságában, nem túl messze a tengerparttól. A tavat vulkanikus sziklák veszik körbe, fürödni is lehet benne. Ide kötelező elmenni, és aki igazán jót akar magának, az a tóparti faluban, Kapikiriben tölt egy éjszakát./ www.bafalake.com/ Rusztikus táj, echte falusi hangulat, a több ezer éves romokban és az azokon épült házakban élő vidéki emberek.
Tehénbőgés, kecsketej, nyugalom. Tény, hogy már ezt a helyet is megrontották kissé a turisták, ezért legalább fél óra kell, mire a helyi asszonyok rájönnek, hogy sem kézi hímzést, sem csecsebecséket nem fogunk tőlük vásárolni. Amikor ez világossá válik számukra, onnantól békén hagynak, és szabadon sétálhatunk a 2000 éves romokban kialakított tehénistállók között, kirándulhatunk a hegyekben megbúvó, freskókkal díszes bizánci kolostorromokhoz, vagy pihenhetünk a homokos tóparton. Csak azt nem tanácsolom, hogy gépkocsival is ráhajtsunk erre a homokra. Én sajnos megtettem, mert ott akartam megfordulni. El is süllyedtünk, tengelyig. A közelben voltak holland turisták, akik persze még kérésre sem segítettek. Ezzel szemben hamarosan megjelentek a törökök, lapátokat hoztak és kiástak. A közelben legelő lovukat viszont nem voltak hajlandók a kocsi hátuljához kötni, hogy az húzzon ki, bármennyire is szorgalmaztam én, csak nevettek rajtam. A fáradtságos munka után mindenkit meghívtunk egy sörre /persze fejenként/, a tóparti kocsmába, ahol meg is ebédeltünk /csak mi/.

Nysa, Afrodiziasz
Érdemes egy napra elkanyarodni a szárazföld belseje felé is. Az Aydinon átvezető, autópályával vegyes főúton majdnem 200 kilométer megtétele után Nazili városát elhagyva kell jobbra elfordulni egy mellékútra, amely Afrodiziaszhoz /Geyre falu/ vezet, ahonnan már a híres Pamukkale sincs messze! Előbb azonban nagyon is megéri egy kis kitérő Sultanhisarból balra, fel a hegyekbe Nysa romjaihoz. Ez a hely nem szerepel az útikönyvekben, de éppen ez a legjobb benne. Az ásatások folyamatosak, így a saját szemünkkel láthatjuk, hogyan emelkedik elő a földből egy ókori város. Az embernek kedve támad lapátot ragadni, és beállni földet túrni. Nysa hatalmas színháza már napvilágra került, uralja a domboldalt.

Afrodiziaszban hasonló a helyzet, ami a folyamatos ásatásokat illeti, csak az a különbség, hogy Afrodiziasz nem kis település, hanem igen jelentős, nagy ókori város volt, a római szobrászat egyik fellegvára. Ennek megfelelően a romterületen és a múzeumban rengeteg szobrot láthatunk. A fél város még itt is a föld alatt van, de a hatalmas stadion és a gyönyörű színház méreteiből, az újraépített porticus szépségéből következtethetünk egykori nagyságára és dicsőségére. Ezek még azok a helyek, melyeket nem kell sok száz másik turistával megosztanunk, melyeket újkori kalandorként felfedezhetünk magunknak. Talán éppen ezért ezek a legszebb emlékek, melyek megismeréséhez elegendő egy csöppnyi bátorság és önállóság. Én erre buzdítok mindenkit.

A törökországi árakról szándékosan nem írtam, azt a rovatban úgyis megteszik helyettem mások. Az tény, hogy a turisták által látogatott helyeken, persze kategóriától függően minden drágább, mint vidéken. Az egy általános jótanács, hogy érdemes ott vásárolni és étkezni, ahol azt a helyiek is teszik.

Szándékom szerint a törökországi ismertetőnek még folytatása következik…

Konkoly Thege László

A szerző írásai Az Útikalauzban

Konkoly Thege László: Kusadasi, Efezosz, Selcuk, Pergamon, Priene, Miletos, Nysa – Törökország – 2002

Konkoly Thege László: Madeira – Portugália – 2006

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet   – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu