Lala: Akcakoca, Ünye, Ararát-hegy, Diarbakir, Dogubayazit, Nemrut-hegy, Kappadokia, Isztambul – Törökország – 2005

Mivel az oldalt rövidesen bezárom, eladó az utikalauz.hu internetes domain!
Ajánlatok és érdeklődés a gyoker@utikalauz.hu címen.

Lala: 33 nap a török félhold alatt –  Törökország – 2005



Lala és lánycsapata tavaly folytatta kalandozását Törökország távoli vidékein. A 33 napos, közel 8 ezer kilométeres, az iráni határig tartó túrán sok érdekes helyet jártak be – Akcakoca, Ünye, Ararát-hegy, Diarbakir, Dogubayazit, Nemrut-hegy, Kappadokia, Isztambul. Beszámolójában úgy mesél az útról, mintha csak a szomszédba ugrottak volna át. A leírás elején és végén csokorba gyűjtött sok érdekes tudnivalót.



Előzmények


A tavalyi, jól sikerült törökországi körutazás és nyaralás azzal fejeződött be, hogy be kell fejezni Törökország felfedezését, azaz a még felderítetlen részeire is rá kell szánni egy nyarat. Az előző utazás élményei is olvashatók a kalauzban a Bepillantás Törökországba(is)” cím alatt.
Mire kitavaszodott, már körvonalazódtak elképzeléseink. Az már biztos volt, hogy a csapat személyi összetétele változni fog, mert Balázs és Timi hosszabb időre Londonba költöztek, de Anita utazási szándéka töretlenül megmaradt, miként a Szandráé is. Az indulás tervezett időpontjának közeledtével feleségem, Szandra anyukája, Sumák is kezdte jelezni részvételi szándékát, de ezzel párhuzamosan Anita bizonytalanodott el.
Két nappal az indulás előtt még csak hárman voltunk a biztos pont, de szinte az utolsó pillanatra összeállt a csapat: Szandra (17), Anita (17), Anita húga Hajni (9), Sumák (38) és jómagam Lala (55). Társunk, az előző évhez hasonlóan a tetőboxal kiegészített Thália, na és a szükséges kemping-felszerelések. Német, angol, francia, román és orosz szerény nyelvismeretünket kiegészítettük egy kis törökkel is. Megtörtént a szükséges bevásárlás, beszereztük a tanár-és diákigazolványokat, útikönyveket és térképeket, gondoskodtunk a pénzváltásról is. Az újonnan beszerzett útikönyv szebb megjelenésű, színes, naprakészebb, mint a régi Panoráma-sorozat, de tartalom-és tényanyagában azt meg se közelíti. A költőpénz személyenként 150 euróban lett maximálva.
Kész volt a részletes útiterv, az alábbiak szerint. A böngészéshez nem árt térképet használni!


Útvonalterv – látnivalók


1. nap: 07.16. Szo. 1/0 Éjszakai utazás
18.00 Indulás Battonyáról, határátlépés (+ 1 óra időeltolódás) tankolás.
ARAD – TEMESVÁR – ORSOVA – TURNU SEVERIN – határátlépés előtt tankolás.
24.00 Vaskapu duzzasztógátján átlépés Szerbia-Montenegróba
RO km: 300






2. nap: 07.17. V. 2/1/1/3 (2. nap, az első helyen, a tervezett 3 napból az első) AKCAKOCA
Határátlépés után: KLADOVO – NEGOTIN – BREGOVO útvonal
YU km: 81 (-1 óra időeltolódás)
02.0 Belépés Bulgáriába (+ 1 óra időeltolódás) úthasználati díj és gk. fertőtlenítés fizetése.
BREGOVO – VIDIN – MONTANA – SZOFIA (körgyűrűn a város elkerülve, majd autópályán) – PLOVDIV – HASKOVO – AMARLI – SZVILENGRAD -KAPITAN ANDREEVO határátkelő. Kilépés előtt tankolás.


BG km: 550


11.00 Belépés Törökországba KAPIKULE határállomáson. Vízum kiváltása, gk. beléptetése, majd továbbutazás EDIRNE-be (kb.20 km)
Rövid pihenő, pénzváltás, az ARASTA-bazár és a SELIMILYE dzsámi megtekintése.


Edirne 1362-1453 között főváros. A dzsámi 1569-1575 között épült II.Selim szultán parancsára Ciprus elfoglalásának emlékére. 70,89 m. magas 4 minaret. Kupolája 43,28 m. magas és 31,28 m. átmérőjű. Magasabb, mint az istanbuli Aja Szofia. A világon is csak az Új-Delhiben található Kutup-minaret előzi meg.
13.00 A rövid pihenés után autópályán továbbutazás ISTANBUL – KOCAELI – DÜZLE útvonalon, majd a Fekete-tenger felé AKCAKOCA-ba.
17.0 Érkezés a kempingbe. Sátor felállítása, ismerkedés a környezettel, főzés.
TR km: 510
BATTONYA – AKCAKOCA km:1440






3. nap: 07.18. H. 3/1/2/3 AKCAKOCA
Pihenés, strandolás a FEKETE-tenger partján, főzés.


Abant-tó – Édesvizű krátertó a hegyek között, népszerű kirándulóhely. Vízszintje 1325 méterrel van a tengerszint felett, a tó legnagyobb mélysége 17 m.


4. nap: 07.19. K. 4/1/3/3 AKCAKOCA
Kirándulás AKCAKOCA- DÜZLE – ABANT-tó útvonalon.

Este főzés, készülődés a másnapi utazásra.
Km: 230





5. nap: 07.20. Sze. 5/2/1/3 ÜNYE


8.00 Indulás az AKCAKOCA – DÜZLE – BOLU – YENICAGA – ILGAZ – TOSYA – MERZIFON – AMASYA útvonalon. AMASYA-ban pihenő.


Amasya – A posztuszi királyok egykori városa a YESILIRMAK (zöld folyó) partján fekszik, meredek sziklafalakkal körülvéve egy széles kanyonban. Nevezetességei az i.e 4. századból származó KARAL KAYA MEZARLAN (királysírok) és a KIZLAR SARAYI (leányok palotája), valamint a Mirthiádész idejéből való erőd és a BEYAZIT dzsámi.



A pihenő és városnézés után továbbutazás az AMASYA – NIKSAR – ÜNYE útvonalon, ismét a Fekete-tenger partjára.
19.0 Érkezés a kempingbe. Sátorállítás, vacsora.
Akcakoca – Ünye km: 710


6. nap: 07.21. Cs. 6/2/2/3 ÜNYE
Pihenés, strandolás, ismerkedés a környékkel, főzés.


7. nap: 07.22. P. 7/2/3/3 ÜNYE
Pihenés, strandolás, kirándulás TERME-be, főzés, készülődés a reggeli utazásra.
Km: 80





8. nap: 07.23. Szo. 8/3/1/4 YUSUFELI


8.00 Indulás az ÜNYE – ORDU – GIRESUN – TRABZON tengerparti útvonalon, Trabzonban pihenő.
Trabzonból kitérő SUMELA-ba.


Trabzon – A várost i.e. 756-ban milétoszi hajósok alapították. Nevét négyszögletes (Trapezusz) sziklaformációjáról kapta. Nevezetességei a GÜLBAHAR HATUN dzsámi, az AYASOFYA templom-múzeum, a ZANGOS-patak és a SZENT ANNA templom
Sumela – A sumelai SZŰZ MÁRIA kolostor (HERYEM ANA MONASTIRI) a 14. században épült egy 300 m. magas sziklafal peremén, így már 1300 m magasan van a tengerszint felett.


SUMELA-ból a TORUL – GÜMUSMANE – BAYBURT útvonalon folytatjuk az utat, ahol ismét pihenőt tartunk. – BAYBURT nevezetessége az i.e. 1. században épült vár –
A pihenő után a BAYBURT – YUSUFELI útvonal következik.
19.0 Érkezés a kempingbe, sátorállítás, vacsora.
Az útvonal km: 610


9. nap: 07.24. V. 9/3/2/4 YUSUFELI
A város a CORUH folyó völgyében fekszik. Pihenés, ismerkedés a környékkel, kisebb kirándulás, főzés.


10. nap: 07.25. H. 10/3/3/4 YUSUFELI
Egész napos vadvízi evezés (rafting) a vad CORUH folyón. Este főzés.


11. nap: 07.26. K. 11/3/4/4 YUSUFELI
9.00 Kirándulás ERZURUM-ba. Visszafelé pihenő a TORTUM-vízesésnél (36 m. magas).


Erzurum – Nevezetességei: ULU (ATABEY) dzsámi, LALA MUSTAFA pasa dzsámi, 5. századi CITADELLA, RÜSTEN PASA karavánszeráj, YAKUTIYE MEDRESZE, CIFTE MINARELI MEDRESZE


17.00 Visszaérkezés a kempingbe, búcsúséta, főzés, készülődés a reggeli indulásra.
Km: 420


 





12. nap: 07.27. Sze. 12/4/1/2 DOGUBAYAZIT
8.00 Indulás a körutazás legtávolabbi pontjára az ARARÁT lábához, az egykori SELYEMÚT nyomán az IRÁN-i határtól 40 km-re fekvő DOGUBAYAZIT-ba.
YUSUFELI – GÖLE – KARS – ANI – KAGIZMAN – TUZLUCA – IGDIR – DOGUBAYAZIT útvonalon.
– KARS-ban a vár, ANI-ban az erődítményváros megtekintése –
17.0 Érkezés a kempingbe, sátorállítás, vacsora. Km: 400


13. nap: 07.28. Cs. 13/4/2/2 DOGUBAYAZIT
ISAKPASA SARAYI PALOTA megtekintése – 1685-1784 között 99 évig épült, 366 szoba –
Kirándulás AGRI-ba, a 96 km-re, 1632 m magasan fekvő városba.
A kempingben pihenés, főzés, készülődés a másnapi utazásra.
Km: 200





14. nap: 07.29. P. 14/5/1/3 EDREMIT
Indulás a VAN- tóhoz, mely 1700 m magasan terül el. Útközben rövid pihenő a MURADIYE-vízesésnél.
13.00-kor érkezés a Van-tó partján fekvő EDREMIT város kempingjébe.
Sátorállítás, pihenés, főzés.
Km: 176


15. nap: 07.30. Szo. 15/5/2/3 EDREMIT
Hajókirándulás a tavon AKDAMAR szigetre.
– 10. századi örmény templom – SZENT KERESZT –
Kirándulás HOSAP faluba. – HOSAP KALESI – Hosap vár, 1643. –
Délután pihenés, főzés.
Km: 130


16. nap: 07.31. V. 16/5/3/3 EDREMIT
Kirándulás VAN városba.
A kirándulás után pihenés, főzés, készülés a másnapi utazásra.
Km: 100


Van – 1727 m magasan fekszik. CITADELLA i.e. 9. századból, HASANKEYF türbe, ZEYNEL bey türbe, VÁR, EL-RIZK dzsámi, ULU dzsámi.





17. nap: 08.01. H. 17/6/1/3 NEMRUT DAGI


8.00 Indulás az EDREMIT – TATVAN – BITLIS – DIYARBAKIR – SIVEREK – NARINCE – NEMRUT DAGI útvonalon, útközben pihenőkkel.
BITLIS


Bitlis – Nagy Sándor i.e. 4. században építtetett várat 1545 m magasan. KIZIL dzsámi, ULU dzsámi.
Diyarbakir – VÁR – várfal a kínai után a leghosszabb, 349-ből, CONSTANTINUS, majd JUSTINIANUS császárok építették. BEHRAM pasa dzsámi, ALI pasa dzsámi, MALABAD híd a Tigrisen


DIYARBAKIR /TIGRIS folyó/
Komppal áthajózás az EUFRÁTESZ folyón.
19.00 Érkezés a Nemrut-hegyi kempingbe, sátorállítás, vacsora.
Km: 634


18. nap: 08.02. K. 18/6/2/3 NEMRUT DAGI
NEMRUT DAGI NEMZETI PARK
– 2150 m magasan KŐFEJEK, I.ANTIOKHOSZ sírhelye i.e. 1-2 századból, APOLLÓ ISTEN, FORTUNA ISTENNŐ, ZEUSZ feje. –
Este főzés.
Km: 100


Harran – A világ egyik legősibb települése, az Ótestamentum is említi. ÁBRAHÁM próféta, mielőtt PALESZTÍNÁBA vándorolt volna egy ideig itt élt, ezért “ÁBRAHÁM VÁROSÁNAK” is szokták nevezni. Tipikus MÉHKASSZERŰ HÁZACSKÁK. EGYETEM, ULU dzsámi, VÁR maradványai.



Sanli Urfa – ÁBRAHÁM szülővárosa – kurdok, arabok, törökök élnek. Zarándokhely a keresztények és a muzulmánok számára is. Számtalan mecset, kis tavacskákkal, bennük szentnek tekintett halakkal. Ábrahám születési helyének tartott BARLANG. Csadorba öltözött, hennával festett kezű asszonyok. 16. századi KARAVÁNSZERÁJ, “SZENT NEGYED”, VÁR.


19. nap: 08.03. Sze. 19/6/3/3 NEMRUT DAGI
MEZOPOTÁMIAI KIRÁNDULÁS
HARRAN
SANLI URFA
Este főzés, készülődés a reggeli utazásra.
Km: 300





20. nap: 08.04. Cs. 20/7/1/4 TASUCU
Indulás a NEMRUT DAGI – ADIYAMAN – GAZIANTEP – OSMANIYE – ADANA MERSIN- TASUCU útvonalon, Gazianteptől autópályán.


Gaziantep – VÁR – 565 JUSZTINIANUS bizánci császár. 1200 m hosszú fal, 36 bástya. BOYACI dzsámi 1212.
Silifke – Barbarossa Frigyes itt fulladt a GÖKSU folyóba. ULU dzsámi, SULTAN RESIT dzsámi 184 m magas erőd, a SILIFKE KALESI.


17.0 Érkezés a FÖLDKÖZI-tenger partján fekvő TASUCU kempingjébe. Sátorállítás, ismerkedés a környékkel, főzés.
Km: 584


21. nap: 08.05. P. 21/7/2/4 TASUCU
Pihenés, strand, főzés.
22. nap: 08.06. Szo. 22/7/3/4 TASUCU
Egész napos HAJÓKIRÁNDULÁS
Este: SILIFKE városnézés.


23. nap: 08.07. V. 23/7/4/4 TASUCU
Kirándulás Törökország legdélibb pontjáig végig a tengerparton ANAMUR-ig. – 3.századi VÁR.
SILIFKÉTŐL ÉK-re: – CENNET VE CEHENNEM (Mennyország és Pokol) 135 m mély BARLANG. NARLIKUYU- barlang.
Este főzés, készülődés a másnapi utazásra.
Km: 300





24. nap: 08.08. H. 24/8/1/3 GÖREME


Indulás KAPPADOKIÁBA a TASUCU – TARSUS – UCUKISLA – NIGDE – GÖREME útvonalon.


Tarsus – SZENT PÁL szülőhelye, ANTONIUS és KLEOPÁTRA itt találkozott először – KLEOPÁTRA-kapu. ESKI dzsámi, ULU dzsámi, HÉT ALVÓ BARLANGJA.

15.00 érkezés a kempingbe, sátorállítás, ismerkedés a környékkel, főzés.
Km: 367


25. nap: 08.09. K. 25/8/2/3 GÖREME
KAPPADOKIA FELFEDEZÉSE
TEMPLOMVÖLGY, ZELVE (tündéri kémények), AVENAS, UCHISAR-erőd, KAYMAKLI (földalatti város), IHLARA völgy, SELIME, ÜRGÜP, CAVUSIN.
Este főzés.
Km: 200


26. nap: 08.10. Sze. 26/8/3/3 GÖREME
KIRÁNDULÁS az ERCIYES- vulkánhoz – ameddig lehet, autóval, majd felvonóval.
Este főzés.
Km: 300


27. nap: 08.11. Cs. 27/O (Göreme)
KAPPADOKIA LÉGI FELFEDEZÉSE, NAPFELKELTEKOR HŐLÉGBALLONOS KIRÁNDULÁS.
Pihenés, főzés, strandolás.
18.00 Induás az utolsó állomáshelyre, Istanbul érintésével a Fekete-tenger partjára, a Boszporusz bejáratánál fekvő KILYOS-ba – éjszakai utazás!!
GÖREME – KIRSEHIR – ANKARA





28. nap: 08.12. P. 28/9/1/4 KILYOS
9.00 érkezés a kempingbe ( a Fekete-tenger partján, Istanbul fölött 25 km-rel, felkapott üdülőhely). Sátorállítás, strandolás, pihenés, ismerkedés a környékkel, este főzés.
Km: 742


29. nap: 08.13.Szo. 29/9/2/4 KILYOS
EGÉSZ NAPOS VÁROSNÉZÉS ISTANBULBAN, VÉGIGAUTÓZVA A BOSZPORUSZ PARTJÁN.

RUHELIHISARI Erőd, a Boszporusz legkeskenyebb pontján. 3 hétemeletes bástyatorony, 30 m magas -1452- 600 m hosszú, 7m vastag fal.

BOSZPORUSZ FÜGGŐHÍDJA A török köztársaság alapításának 50. évfordulóján, 1973.október 29-én nyitották meg.A két parton 1-1 165 m maqgas acéltorony, a híd ívének hossza 1074 m, + 231 ill. 255 m felvezető viadukt = 1560 m hosszú, a negyedik leghosszabb a világon. A víztükör fölött 64 m magasan. 33,4 m széles. 1574 nap alatt készült el, 37 millió dollárba került.

DOLMABAHCE dzsámi Közvetlenül a Boszporusz partján. Kettős minaret, óratorony.

DOLMABAHCE SZERÁJ 1855-től az oszmán szultánok lakóhelye, itt nyilt meg az első török parlament 1877.03.19-én. 1938.11.10-én itt hunyt el Kemal Atatürk. Díszes kapu, trónterem, 200 terem. A középső szalonban Viktória királynő által adományozott csillár.

GALATA -híd GALATA KÖPRÜSÜ. Az Aranyszarv-öblöt íveli át. 1877-ben épült, 368 m hosszú, 26 m széles, 22 ponton nyíugszik. Éjjel 2-4 között felnyitják a hajóforgalomnak.

GALATA torony, Miniatürk parki (kilátás a városra, illetve Törökország 102 nevezetességének kicsinyített mása)

YENI dzsámi Új-dzsámi, EMINÖNÜ MEYDANI. A Galata híd lábánál a kikötő és a pályaudvar közvetlen közelében. 1663-ban készült el.

SIRKECI pályaudvar A SIRKECI MEYDANI Istanbul európai főpályaudvara.

KEMAL ATATÜRK álló bronzszobra. A szeráj-fok közvetlen közelében. KRIPPEL osztrák szobrász 1926. évi alkotása.

YEDIKULE (Héttorony) Héttornyú erőd. Kincstár, majd börtön volt. Török Bálint 1540-1550 között itt raboskodott. Belső udvarban van a “vérkút”, a levágott fejeket ide dobták. ARANYKAPU

KIS AJA SZÓFIA Kücsük Ayasofia. A korábban halálraítélt Justinianusz emeltette.

AT MEYDANI Hüppodrom, lóversenytér, KÍGYÓ OSZLOP i.e.5. sz. 5,5 m márvány, 31 görög városállam neve. THEODOSIUS Obeliszk egyiptomi oszlop. 25,6 m lila gránit a Karnaki templomban állt i.e 1502-1448 . 390-től van Istanbulban. BEVONT obeliszk 32 m magas mészkő, Konsztantinosz emeltette. A római Cirkus Maximus mintájára 203-ban épült. 400×120 m, 40 sor ülés – 100 ezer néző.

SULTANAHMET dzsámi, KÉK MECSET I.Ahmet szultán 1609-1616 között építtette. A mekkai az egyetlen 6 minarettes, itt 7 volt tervezve. Fődzsámi 64×72 m 4608 m2, 43 m magas,33,6 m átmérő 2,6 m több, mint az Aja Szofia, 260 ablak. Szószék fehér márvány, a mekkai mása.

AJA SZÓFIA (HAGIA SOFIA) 404 Jusztinianusz. 10 ezer munkás, öt évig. Fát nem használtak. 361 millió aranyfrankba került. 1935 óta (Atatürk) múzeum. 7570 m2, a világon a negyedik legnagyobb templom (Vatikán, Sevilla, Milanó). Kupola 55,6 m magas, 31,88 m és 30,88 m átmérő. Imafülke oldalán 2 budai gyertyatartó. A bizánci keresztény kultúra megtestesítője.

YEREBATAN SARAY Elsüllyedt Palota – ciszterna. Zárt víztározó (527-565) Jusztinianusz, 141×73 m, 12 folyosó, 336 oszlop, 13,5 m magas.

TOPKAPU SZERÁJ 1456-1478. 1839-ig itt laktak a szultánok. 1923-tól közgyűjtemény, múzeumváros.

SÜLEYMANIYE dzsámi Négyminarettes nagydzsámi. Nagy Szulejmán 1550. 06.13. alapkőletétel. 936200 aranyba került, 1557-ben lett kész. Minaret 74 m magas, belső tér 60×57 m, 3500 m2. Kupola 53 m magas, 27,25 m átmérő.

CORA monostortemplom KARIYE dzsámi. 1500-ban lett dzsámi. Freskók, mozaikok.
Km: 240


30. nap: 08.14. V. 30/9/3/4 KILYOS
HAJÓKIRÁNDULÁS A HERCEG -szigetekre (BÜYÜK ADA )
Este FEDETT NAGYBAZÁR 65 utca, 200 ezer m2, 3300 üzlet. II.Mehmet alapította 1461-ben. 5 alkalommal égett le, legutóbb 1954-ben.


31. nap: 08.15. H. 31/9/4/4 KILYOS
Strandolás, pihenés, főzés


32. nap: 08.16. K. 32/O (Kilyos)
YILDIZ PARKI 1875-ben épült a szeráj, ettől kezdve a szultánok hívatalos székhelye, kis településhez hasonlít.

ÁZSIAI OLDAL
ANADOLU HISAN Erőd, 1395 I.Ferenc József, Miklós orosz nagyherceg, III.Napoleon felesége, Eugénia.

BEYLERBEY szultáni palota 1865, szép kilátás a Boszporuszra.
KIZ KULESI Leány-torony, szigeten. Már i.e. 500-ban görög vámállomás volt. Nyersolajtároló, világítótorony.

KADIKÖY hajókikötő A vasútállomás (Haydarpasa) közelében, SELIMIYE laktanya.

CAMLICA panoráma.

Indulás hazafelé, az Istanbultól már ismert útvonalon.
20.00 Belépés Bulgáriába, útdíj, fertőtlenítés, tankolás.
ÉJSZAKAI UTAZÁS
24.00 Szófia





33. nap: 08.17. Sze. 33/O
Szofia – Vidin – Negotin – Kladovo – Turnu Severin (tankolás) – Orsova – Temesvár – Arad ( tankolás )
10.00 Battonya
Kilyos – Battonya Km: 1237


Távolsági km: 6900
Helyközi km: 2600
Össz. Km : 9500


Útitervünk csupán egy keret volt, de mobil, menet közben változtatható. Tisztában voltunk azzal, hogy teljes mértékben az aligha kivitelezhető, de 75-80 %-os megvalósíthatóságában bíztunk, elvégre a tervezett 33 nap sem kevés.


Az utazás


Szombaton este fél nyolckor, több mint másfél órás késéssel sikerült elindulnunk – a női túlsúly nem hagyható figyelmen kívül. A határátlépés mindkét oldalon gyorsan megtörtént. Matricát nem kellett vásárolni, mert éves matricával rendelkeztünk. Annyi pénzt váltottunk, hogy elég legyen az oda- és visszautazáshoz szükséges tankolásra. Tele tankkal vágtunk neki Romániának. Temesvárig eseménytelen volt az utazás. Itt meglehetősen bonyolult terelő utat jelöltek ki az aktuális útépítés miatt. A további időveszteséget jelentősen növelte a várost követő, szintén útépítés miatti útlezárás, egyirányú forgalomirányítás.
A román-szerb határátlépést, – mintegy 280 kilométer megtétele után – ami egyébként zökkenőmentes volt, megelőzte egy shop-vásárlás (ital, cigaretta..) és tankolás, majd simán teljesítettük a bulgár határig előttünk lévő, alig több mint 80 kilométert. A szerb oldalon meglehetősen érdektelenül fogadtak és gyorsan ki is léptettek bennünket. Az ez ideig még mindig kihalt bulgár oldal most be volt dugulva. Szerencsénkre felismerni vélték csapatunkat, így megúsztuk egy rövidebb várakozással, de már így is hajnali négy óra volt, ezért a tervezett pihenőről lemondtunk. Az úthasználatért négy, az autó fertőtlenítéséért két eurót kellett fizetni.


Fortuna nem fogadott kegyeibe, mert a Szófiába vezető úton a hajnali-kora reggeli, forgalommentes időben is csak lépésben lehetett haladni a kockákban felszedett útburkolat jóvoltából. Igen jelentős késéssel értük el Szófia térségét, ráadásul a plovdivi leágazást is elnéztük egy kicsit.
Kapitan Andreevo határátkelőig zökkenőmentes volt az út és magunk mögött tudhattuk a mintegy 550 kilométeres bulgár szakaszt. Kilépés előtt beváltottunk 80 eurót, amiért 1,9-es árfolyamon 154 levát kaptunk. Számításaink szerint 1,8 levás üzemanyagárral ez az összeg fedezni fogja a bulgár szakasz üzemanyagköltségét, ezért kilépésre tele tankkal jelentkeztünk, kiegészítve egy kis bevásárlással. A kilépés egy órát vett igénybe, majd következett a török szakasz.
A belépés itt is egy óra hosszáig tartott. A vízumért személyenként 20 eurót, míg az autó fertőtlenítéséért 3 eurót kellett fizetni. Az edirnei pihenőt és városnézést a késés miatt a visszaútra halasztottuk, közvetlenül Istanbult vettük célba. Az autópálya használatáért kétszer fizettünk 5 eurót. Már a Márvány-tenger partján voltunk, amikor az addigi jó tempó átment araszolásba az autópálya felújítása miatt. Az alig 5 kilométeres szakaszt több mint két óra alatt tettük meg. Az ázsiai oldalra a második Boszporusz-hídon mentünk át, egy euró hídpénz ellenében. Hídpénzt csak menetben kell fizetni, jövetben nem. Kezdett sötétedni, ráadásul az eső is elkezdett szemetelni. Düzle-ig az autópályán haladtunk, majd leágaztunk a Fekete-tenger felé, mert Akcakocát szemeltük ki első célállomásnak.


AKCAKOCA


Ennek a tengerparti városkának a kiválasztása véletlenszerű volt, eddig saccoltuk kilométer teljesítő- és tűrőképességünket. A török szakasz valamivel több volt, mint 500 kilométer, az első etap pedig összesen 1465 kilométert tett ki, mint az egész utazás leghosszabb szakasza. Ösztönösen mentünk a tenger felé és rövidesen találtunk is egy kempinget- vasárnap, valamivel éjfél előtt. Szét se néztünk, nem kellett senkit se álomba ringatni. Hajnit az autóból úgy pakoltuk át a sátorba, hogy fel sem ébredt.
Reggel a fiatalokat hagytuk aludni, Sumákkal szemrevételeztük a kempinget, ami Marti névre volt keresztelve. Közvetlenül az aprókavicsos part mellett terült el, néhány lakókocsiból és nagyobb lakósátorból, meg pár kisebb sátorból állt. Kizárólag törökök lakták, csaknem családias alapon, mert mindenki mindenkinek az ismerőse volt. A vizesblokk bizony hagyott kívánnivalót maga után. Beautóztunk a városba, előbb csak a buszpályaudvarig. Itt benéztünk néhány üzletbe, kóstolgattuk az árakat. Egy középkorú embertől érdeklődtünk a centrum, azaz a sehir merkezi felöl. Készségesen felajánlotta, hogy bekísér bennünket, csak kövessük az autóját. A város központjában, egy biztonságosnak tűnő parkolóban váltunk el, közvetlenül a turista információs iroda mellett. Itt a tea mellé kaptunk néhány térképet és prospektust, majd megoldottuk az első pénzváltást is.
Tavaly még hol milliárdosok, hol milliomosok voltunk, de azóta megváltozott a helyzet, mert az 1 millió lírából nem lett csak egy, de használták a régi és az új pénzt is. 100 euróért 160 török lírát adtak, így a 240 forintért vett euró alapulvételével 1 líra 150 forintot ért. 1 liter 95-ös benzinért 2,60-at kértek, ami 390 forintnak felel meg. Ez az árfolyam, kisebb-nagyobb eltérésekkel végigkísért bennünket. A pénzváltásra jellemző, és ezt a későbbiek során is tapasztaltuk, hogy ezt a műveletet általában az ékszerboltokban bonyolítják le.
Néhány tízezres lélekszámú városról van szó. A lélekszámot a helységtábla, mint általában, itt is jelzi, de az a 90-es évek adatait tartalmazza, ami már rég nem igaz. A várost 3-4 tengeröböl veszi körül, homokos, kavicsos és sziklás strandok váltogatják egymást. Tengerparti sétánya hangulatos. Számtalan kisebb-nagyobb üzlet között sétálhat a látogató, új mecsetje és szabadidőparkja érdemel figyelmet.
Bevásárlás után mentünk vissza a kempingbe, ami a központtól hat kilométerre lehetett. A lányok is ébredeztek, majd főzés és strandolás következett. Este ismét bementünk a városba, most már teljes létszámmal.
Tévedtünk, hogy mi már ismerjük az utat, mert útépítés miatt alaposan eltereltek bennünket. 5-6 alkalommal mentünk még be a központba, de egy és ugyanazon útvonalon talán egyszer sem. A következő nap pihenésre és strandolásra volt szánva, de csak módjával, mert az elő-előbukkanó medúzák társaságát nemigen kedveltük.
Szókincsünk egy nyelvrokonságot igazoló szóval gyarapodott. Felszerelésünkhöz szükségem volt egy bilincsre. Kérdezősködés után mutatták, hogy hova menjünk és mondtak egy szép hosszú szófűzért, amit a boltig érve folyamatosan mondogattam magamban. Előadva a mára már elfelejtett szóremeket, a boltos csak bólogatott, de a bilincs nem akart előkerülni. Többszöri ismétlés után kikísért az üzlet elé és megmutatta cégtábláját, amin az én általam betanultak voltak feltüntetve, mintegy jelezve az üzlet jellegét, ami akár “műszaki cikkek, szerszámok, szerelvények boltja” is lehetett. A magyar változat előadása egy töröknek is biztosan feladná a leckét. Az üzletben természetesen megtaláltam a bilincset, mire a boltos szeme boldogan felragyogott, hogy kelepce!
Akcakocában kimondottan pihenni álltunk meg, amire három éjszakát szántunk. A harmadik este már ideje volt rendezni a pénzügyeket, így kifizettünk a kempingért 40 lírát. A városban vacsoráztunk, séta közben már szerdára, a másnapi utazásra és a következő állomásra, Ünyé-re gondoltunk.


ÜNYE


Akcakocából a már ismert dimbes-dombos, de jó minőségű útszakaszon autóztunk Düzléig, majd onnan autópályán haladtunk Boluig, az Ankarai elágazásig. Mi a Kursunlu- Tosya- Osmancik utat választottuk és itt tartottunk egy rövidebb, eszem- iszom- tankolok programot magába foglaló pihenőt. Társaságunkhoz jött egy idősebb úriember, megvendégelt bennünket teával, üdítővel, jégkrémmel és kellemesen elbeszélgettünk. Egyéni vállalkozásunk és útvonaltervünk kivívta elismerését. Amasyát figyelmünkbe ajánlotta, de az onnan Ünyébe vezető útszakaszt már nem ajánlotta. Hallgattunk rá és a Merzifon- Havza- Kavak- Samsun útvonalat választottuk, ami igazolta az ajánlást, a jó minőségű úton, viszonylag gyér forgalom mellett jól haladtunk.
Samsun meglehetősen nagy és forgalmas város, mindenhol útépítéssel és terelő utakkal. A motorházból, már korábban észlelni véltem, számomra nem tetsző zörejt, ezért kifelé haladva a városból, megálltunk egy korszerű Renault-szerviznél. A műszakvezető egy kedves hölgy volt, soron kívül fogadtak bennünket, körbefogták az autót, majd megnyugtattak, hogy aggodalomra semmi ok, nyugodtan mehetünk tovább. A tengerparti szakaszon végig gőzerővel folyt az autópálya építése – miként azt később tapasztaltuk, egészen Trabzonig.
Termén áthaladva, már kora délután Ünyébe értünk. A tengerparton haladva láttuk, hogy több kemping is van, nincs okunk bizonytalanságra, ezért egy rövid városnézést iktattunk közbe.
Ünye egy nagy tengeröbölben fekszik, még a délutáni forróságban is nyüzsgő életet élt. Tengerparti sétánya és kikötője mozgalmas. A város egy hétvégi zenei fesztiválra készült, ami a plakátok és transzparensek szerint már többéves múltra tekint vissza. A főtéren, a színpadépítés közvetlen közelében parkoltunk le, ahol a turista információs iroda is volt.
Érdeklődésünkre a Cinarsuyu nevű kempinget ajánlották, ami szerintük az egész Fekete-tenger partján a legjobb, a várostól nyolc kilométerre, Samsun felé haladva, jobb oldalt található, ez az utolsó kemping a városban ezen az úton. Számítógépen vizuálisan is végigkalauzoltak bennünket a kempingen. Valóban, kellemesnek tűnt.
Akcakocától Ünyéig 665 kilométert tettünk meg, ami egyáltalán nem tűnt fárasztónak, de azért jólesett kiszállni az autóból. A kemping tulajdonosa, Ali kellő barátsággal fogadott bennünket, végigvezetett birodalmán. Mintegy kilométer hosszú, homokos partszakaszon, erdős-fás részen terült el a kemping. Volt néhány apartman-ház, amit napi ötven euróért lehetett előre lefoglalni, egy kisebb bolt és egy tekintélyes méretű étterem, két nagy terasszal. A vizesblokk itt is elég szerény volt. A tulaj segítségével közvetlenül az étterem és bolt mellett választottunk helyet. Rajtunk kívül volt még néhány külföldi kocsi, de zömmel törökök laktak, akik közül többen Ali közelebbi-távolabbi hozzátartozói, családtagjai voltak.
Ali kurdszármazású, felesége Boszniában született. A megkülönböztetett figyelmet részben annak köszönhettük, hogy mi voltunk az első magyar vendég. A kemping Ali nyolc éves németországi munkájának gyümölcse, jól esett neki ismét németül csevegni. A magunk módján megfejtettük a Fekete-tenger nevének vélt eredetét is. A homok felszíne Napszűrkített volt, de a felszín alatt koromfekete.
Eredeti elképzelésünk szerint három napot terveztünk Ünyében lenni, ami végül is négy nap lett, azaz szombatig maradtunk. Többször bementünk a városba, részesei voltunk a fesztivál forgatagának. Látványos programokat szerveztek, a tengerparti sétányon árusok sátrai sorakoztak. Sorra kóstoltuk a kebab- gyümölcs- és édesség kínálatot. Akiknek nem jutott hely a főszínpadon, azok egy-egy sikátorban állították fel színpadjukat.








Ali kedvességére, már-már szeretetére jellemző, hogy naponta többször felkeresett bennünket, de soha sem jött üres kézzel, mindig hozott üdítőt, sört, édességet és gyümölcsöt. Abban a kivételezett bánásmódban volt részünk, hogy saját lakásának tusolóját használhattuk. Nemegyszer hajnalig beszélgettünk szinte mindenről, tíz-tizenöt fős társaságban, szinkrontolmácsolás mellett.A második este, éjfél körül az étteremben vendégül látott bennünket egy, szemre is guszta gyümölcstállal, majd másnap, mintegy húszfős társasággal, közösen reggeliztük az étterem teraszán, ami legalább húsz fogásból tevődött össze. A bolt állandóan rendelkezésünkre állt, elég volt rendezni utólag is a számlát. Az egyik nap a partra telepített ötven napernyőt és száz napozóágyat. Ezek fizetség ellenében voltak igénybe vehetők, de ez ránk nem vonatkozott. Volt a kempingben két, négykerekű homokfutó motor, melyeknek Hajni, Anita és Szandra szinte állandóan utasai voltak.

A sátrunk mellett volt az étterem esti műsorát szolgáltató énekesnő sátra, akit ottlétünkkor látogatott meg tízéves kislánya és a nagymama. Az énekesnő már túl volt fénykorán, annak idején, a szépség osztásakor, nem valószínű, hogy a sor elején állt, elnézve az orrát, mindig az jutott eszembe, hogy ki kellene porszívózni az autót. A gázsija napi száz euró volt, plusz ellátás. A látogatás inkább a mamára vonatkozott, mert a kislány leginkább velünk volt.
Ha legalább tíz apróság nem sündörgött körülöttünk, már kezdtünk aggódni népszerűségi indexünk miatt. A képeslapok postázását a gazda magára vállalta, saját költségén. Ha a szomszédos sátrak valamelyikénél főztek, mindig megkínáltak bennünket. A harmadik este említette Ali, hogy másnap egy csoport fog érkezni. Fogadásukra, az éj leple alatt megérkeztek a matracok és fel lett állítva tíz vadonatúj sátor.
Szombat este az étteremben egy ötszáz fős lakodalmat tartottak. Mi bent voltunk a városban a fesztiválon. Valamivel éjfél előtt értünk vissza a kempingbe, de Ali személyesen ügyelt arra, hogy a Thália helyét szabadon hagyják.
Érdekessége volt ennek a lakodalomnak, hogy éjfélkor a tengerparton tűzijáték volt, majd, mintegy vezényszóra, negyedórán belül eltűnt a vendégsereg. Mi még elbúcsúztunk vendéglátónktól, rendeztük számlánkat, és a négynapi kempingezésért fizettünk 40 lírát. Nemcsak ez az ár volt barátságos, hanem az ünyei négy nap is, sikerült összehozni egy nap túltartózkodást.


YUSUFELI


Vasárnap reggel igyekeztünk időben útra kelni, mert számításaink szerint mintegy hatszáz kilométeres út állt előttünk, ráadásul be volt tervezve egy rövid városnézés Trabzonban, illetve egy kitérő Sumelába. Trabzonig az út a Fekete-tenger partján vezetett, a már megszokott autópálya- illetve útépítés kisebb-nagyobb kellemetlenségeivel kísérve. Igaza lehetett Alinak, amikor azt mondta, hogy Törökországban jelenleg háromezer kilométer autópálya építése van folyamatban, ami az évtized végére el is fog készülni.
Trabzonban volt az első megálló, itt kanyarodott el az út a tengerparttól. A sumelai kiruccanás kicsit több időt vett igénybe, némi gyaloglásra is szükség volt. Kipróbáltuk kedvezményre jogosító igazolványainkat, így a belépőket megúsztuk 16 líráért. A kolostor, de leginkább az ott elénk táruló kilátás feltétlenül megérdemelte ezt a kitérőt.
Bayburtig ugyancsak jó minőségű úton autózhattunk, a negyvenfokos melegben jó szolgálatot tett a légkondi, mert a kocsiból kiszállva, bizony olvadt a talpunk alatt az aszfalt. Tankolás és a szükséges készletek feltöltése után aznapi úti célunk, Yusufeli felé vettük az irányt.
Útvonalválasztásunk (Bayburt- Pazaryolu- Ispir- Yusufeli) helyessége megkérdőjelezhető abból a szempontból, hogy a közel száznegyven kilométeres szakaszt csaknem négy óra alatt sikerült megtenni. Voltak kifejezetten jó útszakaszok is, de leérve a folyó völgyébe, az út már terepjárót igényelt volna. Az út minőségéért és az araszoló tempóért viszont kárpótolt a csodálatos panoráma.
Még célba érés előtt tapasztaltuk, hogy milyen gyorsan tud este lenni. Háromnegyed nyolckor még világos volt, de negyedkilenckor már koromsötét. A későbbiek során sem tudtuk lenyomozni, hogy hogyan jutottunk a városka központjába. Megálltunk az egyik vendéglő terasza előtt, és az egyik, szimpatikusnak tűnő fiatalembertől érdeklődtünk a kemping felől. Az útvonal-magyarázási kísérletnek az lett a vége, hogy beült a kocsijába, mi pedig hozzávetőlegesen hatszáz méteren követtük a kempingig. A napi kilométert jol saccoltuk meg, mert az Ünye- Yusufeli táv 670 kilométer volt. A gyors sátorállításban és berendezkedésben néhányan segítségünkre siettek. Pár méterre volt a sátrunktól egy étterem, valamint az igényes vizesblokk. Maradt még a shopban vásárolt hétcsillagos Metaxából is altatónak.
Másnap reggel, már nappali fénynél néztünk körül. A kemping egy gyümölcsös kertben volt, közvetlenül a folyó partján, két hegygerinc között, 1700 méter körüli magasságban. Volt néhány, három méter magas cölöpökre épített faház, társaságként pedig egy holland rendszámú lakókocsi. A kemping mellett volt egy szálloda is, különböző rendszámú kocsikkal. Könnyen betaláltunk a városba, amit kettészel a folyó.
A város lélekszámára utaló számadatot illetően nem volt kétségünk, mi is ötezer-körülire saccoltuk az itt-lakók számát. A bevásárlás nem okozott gondot, miként a pénzváltás sem.
Főzés és pihenés közben a raftingolás lehetősége felől érdeklődtünk. Kiderült, hogy a kempingnek is van egy csónakja és vezetést is vállalnak. A holland házaspár férfi tagja is társulni kívánt hozzánk azzal, hogy a szállodában lakó izraeli menye is jönne velünk, a fia viszont lábsérülése miatt nem. Másnap tízre beszéltük meg az indulást. Időközben a kemping létszáma kiegészült három német hátizsákos sráccal. Este a városban bóklásztunk, mindenki jól bírta a gyűrődést, ezért nem kellett korán lefeküdni.
A kemping tulajdonosa kezdetben nem tűnt túl szimpatikusnak, valószínűleg azért, mert jóval idősebbnek nézett ki valós életkoránál, idővel azonban egyre barátságosabb lett. A Metaxás üveg a kukába került, megbeszéltük a másnapi menetrendet és elfogadtuk a gazda Efes-meghívását is.
A vadvízi evezés előtt gondoskodtunk a bőséges reggeliről, majd tíz órakor elindult a holland- izraeli- magyar legénység, kiegészülve a két török kísérővel. A kemping terepjárójával vittek fel a hegyekbe, tetőn a csónakkal. Útközben megálltunk egy teázónál, majd következett a beöltözés és a csónak vízrebocsátása. Vezetőnk szerint 21 kilométeres evezés előtt álltunk. Rövid kioktatás és a vezényszavak megtanulása után birtokba vettük a folyót, ami néhány hete még, vízhiány miatt, hajózhatatlan volt.
A tavalyi raftingolás sokkal izgalmasabb és veszélyesebb is volt a mostaninál, de ennek ellenére mindenki élvezte, különösen Hajni. Az ötórás kirándulás során kellemesen elfáradtunk, jól esett a megkésett ebéd és a sör is.
Este rendeztük számlánkat, a három nap kempingért 55 lírát, a raftingért 120 eurót kellett fizetni. Nem ez volt a legolcsóbb.
Kissé meglepődtünk, amikor egy fiatal pár magyarul köszönt nekünk. Kiderült, hogy a fiú kolozsvári születésű magyar, barátnője német, és Németországban élnek, dolgoznak és tanulnak is. Hátizsákos turisták voltak, Grúziából jöttek, szinte minden elérhető közlekedési eszközt igénybe vettek. Hosszasan elbeszélgettünk, majd amit lehetett, összepakoltunk, készültünk a reggeli indulásra. Másnapi úti célunk, körutazásunk legtávolabbi pontja, Dogubayazit volt.


DOGUBAYAZIT


Igyekeztünk időben indulni, mert ismét előttünk állt több mint 500 kilométer, ráadásul kitérő is be volt ütemezve Aniba. A Yusufeli- Göle- Kars útvonal volt az első szakasz. Kars nem tartozik az emlékezetes helyek közé, csupán azért álltunk meg, mert volt olyan információnk, hogy Aniba csak külön engedéllyel lehet bemenni, amit Karsban, a rendőrségen lehet beszerezni. Viszonylag könnyen megtaláltuk a rendőrséget, a város központjában. Kedvesen fogadtak, telefonálgattak, majd közölték, hogy az engedéllyel nem ők, hanem az idegenforgalmi hivatal foglalkozik, aminek megtalálásához útbaigazítást adtak.
A hivatalban tudtuk meg, hogy július elsejétől már nincs szükség engedélyre, csak az egy napon túli tartózkodás esetén, amit a helyszínen lehet elintézni. Karsból Aniba 35 kilométeres, elfogadható minőségű út vezetett. A romváros előtti település borzalmas volt. Vályogból, szárított tehénlepényből épített viskók, bűz és irgalmatlanul sok légy fogadta a látogatót.
A romvárosba, szintén kedvezménnyel jutottunk be, mindösszesen 5 lírát kellett fizetni. Másfél órás sétálgatás és nézelődés a tűző napon, nem kifejezetten rendezett terepen, bizony nem mondható aznapi vágyunknak. Érdekessége ennek a helynek, hogy közvetlenül az örmény határ mellett fekszik, szabad szemmel is át lehet látni a túloldalra, lehet látni az őrtornyokban posztoló katonákat. Alkalmi idegenvezetőre is találtunk, aki egy szál cigarettáért kísérgetett bennünket. Kénytelenek voltunk a lepusztult település egyik boltjában néhány üveg ásványvizet és üdítőt venni.
A fakultatív program után, már nem kellett bemenni a városba, így a Digor- Tuzluca- Igdir útvonalon folytattuk utunkat kiszemelt célállomásunk felé. Az út végig jó minőségű volt, az elmaradhatatlan útépítésekkel együtt is. Kora délután érkeztünk Dogubayazitba. Ez a város török viszonylatban sem mondható túl kicsinek, annak ellenére, hogy legnagyobb példányszámú napilapunk, címlapján falunak nevezi, nevét pedig Dogubeyazitnak írja. Van repülőtere, korháza, néhány szállodája és egy szárazföldi katonai alakulata, rengeteg harckocsival.
A város közvetlenül az iráni határ mellett, az Ararát lábánál fekszik. Egyből fel akartunk menni a hegyre, a várostól 8 kilométerre fekvő szerájhoz, ahol egy kemping található, de erre még várnunk kellett, mert az egyetlen felfelé vezető út le volt zárva, útépítés miatt. A semmittevő időt városnézésre és bevásárlásra használtuk. A környezet nem volt túl bizalomkeltő, gyanús tekintetek, kétes kinézetű suhancok kísérték az idegent mindenhová.
Találtunk egy utazási irodát, ahol megnyugtattak bennünket, hogy néhány perc múlva szabad lesz az út. Igen ám, de közben, kihasználva az útlezárást, egy magas-daru, amit lehetetlen volt kikerülni, házat kezdett építeni. Az irodában megkínáltak teával és mutattak egy elkerülő utat. Itt tudtuk meg, hogy a kemping, az étterem és a hozzá tartozó hotel is az iroda vezetőjének, Saimnak a tulajdona.
Yusufelitől a Murat névre hallgató kempingig, az Ani-i kirándulással együtt 575 kilométer volt a távolság. Inkább egy pihenőhelyről, mint kempingről volt szó, ahol már állt az irodában megismert két koreai leány sátra. A kempingen egy kis patakocska, vagy inkább csak erecske folydogált keresztül, a szálloda előtt egy iráni turistabusz parkolt, meg néhány üzemanyagkannával megpakolt kisbusz. Az üzemanyag csempészet itt is biznisz, mert az egy dolláros olcsó iráni benzint 50 %-os felárral lehet értékesíteni, de még így is olcsóbban, mint amennyibe a török benzin kerül.
Mire Saim megérkezett, már mi is berendezkedtünk. A vizesblokk, sajnos itt sem volt az igazi. Este az étteremben vacsoráztunk, a tulaj társaságában. Az étterem néhány éve épülhetett, minden igénynek megfelelő színvonalú, este élő zene és kurd tánc szórakoztatja a vendégeket. Kétballábas részese lehettem ennek a produkciónak, de nélkülem jobban csinálták. Bőségesen megvacsoráztunk, üdítők és néhány sör mellett – a tulaj jóvoltából, barátságos 30 líráért.
A gazdával sokat beszélgettünk, minek eredményeként a kempingért nem is kellett fizetni. Elmesélte, hogy megfelelő kapcsolatai révén, pályázati pénzen építette birodalmát, ami még nincs teljesen kész, a tetőszerkezetet szándékosan hagyta félkész állapotban, a befejezéssel nem siet, mert így kedvezőbb az adózása és még további támogatások is csordogálnak. A pályázat feltétele volt, a kempingen átfolyó víz megóvása, ami itt hatalmas kincs a pásztoroknak. Vacsora közben megegyeztünk, hogy másnap végigvezet a szerájon, majd az iroda mikrobuszával körbejárjuk az Ararátot, amiért csak az üzemanyag árát kell, hogy kifizessük. Jóllakottan néztünk elé tizenegyedik kempingéjszakánknak.
Reggel, amikor felébredtünk, megkezdődött körutazásunk második harmada, azzal, hogy tervezett úticélunk legtávolabbi pontját sikerült elérni.
Indulás előtt a mosdóban találkoztunk három stoppos holland fiúval, akik Iránból jöttek. Elbeszélésük lényege az volt, hogy Irán sokkal olcsóbb, mint Törökország.
Gazdánk szakszerűen végigvezetett bennünket a szerájon, a belépőt is megúsztuk 15 lírából. Már maga a kilátás is megérte ezt a látogatást. Át lehetett látni Iránba. Az egykori selyemút nem valószínű, hogy a mai nemzetközi főút nyomvonalát követte, miként a mostani benzinút sem. A sápot akkor is leszedték, itt a szerájban, most, feltehetően ugyanilyen céllal, a szeráj melletti étterem látogatói között tűnnek fel az egyenruhás barátok. A kijáratnál Saim vett a leányoknak néhány apróbb ajándékot. Az Ararát-túrát délután kettőre beszéltük meg, így bőven volt időnk egy kiadós ebédet készíteni.
A megbeszélt időben előállt a mikrobusz, külön sofőrrel. Körbejártuk a hegyi utakon a Kis- és Nagy Ararátot, a két, 3923 és 5165 méter magas óriást, ahol a legmagasabb részeket hó borította. Útközben egy kis hegyi faluban megálltunk szabadtéri folyóügyeket intézni. Az idegen láttán pillanatok alatt eltűnt mindenki a legelésző kecskék, birkák és néhány kóbor kutya kivételével. A megállásnak az is oka volt, hogy Szandra szeretett volna Saim mellől elülni, mert Saim mindenáron szeretett volna közelebbi kapcsolatba kerülni vele. Az út folytatásánál már én ültem Saim mellett, ami nem igazán tetszett neki. Ez abban nyilvánult meg, hogy mintegy durcás kisgyerek, elnémult, bőbeszédűségét felváltotta a hallgatás.
A következő megálló ott volt, ahol állítólag Noé Bárkája megfeneklett, most áll ott egy múzeum. A múzeum vezetőjét minden bizonnyal álmából ébresztettük fel, csaknem teljesen feleslegesen, mert látnivaló alig akadt. Egy faládából kialakított persely utalt arra, hogy a látogatásért vezekelni is lehet. Kihasználtam az alkalmat és megszabadultam az aprópénztől. Az érmék koppanásából egyértelmű volt, hogy szerény adományom nem talált társakra.
Eredeti elképzelésünk az volt, hogy kimegyünk a török- iráni határátkelőhöz, majd megnézzük a határ közelében lévő meteorit becsapódást, ami mellett vallási zarándokhely is található. Csapatunk személyi összetétele, maga a környezet, Saim megváltozott viselkedése, időközben feltűnően aktívvá vált telefonforgalma, arra intett, hogy kerüljük az esetleges bonyodalmakat, ezért programunkat lerövidítettük és visszamentünk a kempingbe. Kifizettük az Ararát-túrát, ami 80 lírába került. Egy kellemes meglepetés ért bennünket, mert feltűnt a Yusufeliben megismert kolozsvári pár. A városba már együtt mentünk be. Egy szőnyegkereskedés előtt találtunk biztonságos parkolóhelyet, amihez a tulajnak némileg még utcai kirakatát is át kellett rendezni. Ennek érdekében, az igazmondás terén, egy kicsit átmentem politikusba, mert megígértem, Allah utólagos megbocsátásában bízva, hogy később majd vásárolni fogunk.
A Saim-affér ellenére az étteremben vacsoráztunk, elmaradt a kivételezett bánásmód és a számla is az előző duplája, 60 líra volt, majd Saimtól is elköszöntünk. Amit lehetett, még összepakoltunk és abban egyeztünk meg, hogy reggel megpróbálunk időben indulni a Van tóhoz.


Van-tó, Nemrut hegy, BAYKAN


Másnap reggel, pénteken, a tizenkettedik kempingéjszakánk után, eredeti elképzelésünk szerint a Dogubayazit-Muradiye útvonalon haladtunk a vízesés felé. A pihenő alatt ismételten átgondoltuk útvonal-elképzelésünket.
Yusufeliben, kempingbeli holland társunktól kapott tájékoztatás szerint, a tó keleti partján nincs kemping, Van város sem érdemel különösebb figyelmet, de még az Akdamar szigeti hajókirándulás sem egy nagy durranás. Az is eszünkbe jutott, hogy nem egy turista információ is óva inti az egyéni turistákat a Van-környéki barangolástól. Mindezeket mérlegelve, átalakítottuk korábbi elképzeléseinket és a nyugati part felé vettük az irányt az Ercis- Adilcevaz- Ahlat- Tatvan útvonalon.
A tó keletkezésének körülményeit visszaigazolták a hosszú kilométereken át látható, hatalmas megkövesedett lávasziklák. Maga az út jó minőségű volt, Ahlatban, közvetlenül a tó partján találtunk egy szabadidőközpontot, ahol a személyzet sem volt ellene kempingezésünknek. Megállapodtunk az árban, majd a kiszemelt helyen parkoltunk le. Szerencsére a kipakolást megelőzte a környezet és a tó tesztelése. Történt ugyanis, hogy közölték velünk, hogy a hétvégén lesz egy fesztivál, amihez építették is a színpadot, ezért mégse tudnak nekünk helyet biztosítani. Nem túl jókedvűen szedtük a sátorfánkat és haladtunk tovább, Tatvan felé.
Alig hagytuk el a várost, amikor beleszaladtunk egy radarellenőrzésbe. A radar képernyőjét visszanézve, a három egymást követő felvétel szerint 51, majd 61 és 101 kilométeres sebességgel haladtunk. A rend őrei nem hitték el, hogy ilyen gyorsulással a forma 1-en lenne a helyünk, márpedig mi az istanbuli premiert már otthon, a képernyő előtt fogjuk nézni. Nem mi voltunk nyerő pozícióban, ami 92 líránkba került. Sajnálhattam, hogy önmagam előző évi tanácsát a gépkocsi beléptetésekor, nem fogadtam meg.
Tatvan nagyobbacska város a tó partján, de igazi kempingje nincs, csak néhány szabadidő parkja. Az egyik utazási irodában útbaigazítottak, hogy hol találunk kempinget, három kilométer távolságra. Követtük a menetközben megerősített eligazítást. Az aszfalt lassan elfogyott, igazi hegyi utakon a Nemrut hegy (nem azonos a kőszobrairól híres heggyel) belsejében találtuk magunkat, mintha nem is személykocsival lennénk. Mintegy tíz kilométer után, egy turistabusz idegenvezetője megnyugtatott bennünket, hogy jó felé járunk, meg fogjuk találni a kempinget is. Tizenöt kilométer után előttünk volt a kemping feliratú tábla, egy melegvizű krátertó partján. Nem ilyenre gondoltunk, ez egy igazi vadkemping volt, a legalapvetőbb komfort nélkül. Tisztességes felárral vettünk némi folyadékot, a tulaj barátságosan közénk ült. Bárcsak ne tette volna, mert a havi egyszeri tisztálkodása, minden bizonnyal másnapra esett. A leányok egyöntetűen arra szavaztak, hogy írjuk át a programot és menjünk tovább.
Tatvan mellett elhaladva Bitlis felé vettük az irányt. Ennek a városnak aligha van bármi köze is a gombafejűekhez, gyorsan sötétedett, a hegyek közt gőzerővel folyt az útépítés. A hírtelen jött sötétség és az útépítés porfellege gyorsan kifárasztotta a női szakaszt, mielőbb szállást kellett keresni.
Baykan nevű város központjában találtunk egy hotel feliratot, egy üzlet mellett-felett, valamivel este kilenc előtt. Hotellé minősítésekor nem lehetett csillaghullás, de úgy voltunk vele, hogy egy éjszakát valahogy majdcsak elleszünk. Az lett a vége, hogy a szálloda szolgáltatásaiból a, muszáj- folyóügyek intézésén kívül nem vettünk igénybe semmit, a tetőteraszon, a szabad ég alatt aludtunk priccseinken, két kurd család társaságában. Megadatott a lehetőség, hogy adatainkat a szálloda könyvébe személyesen írjam be.
A nyugovóra térést megelőzően Efes felöl érdeklődtem a tulajdonostól, aki úgy nézett reám, mint aki még nem látott fehér embert. Segítségemre sietett egy tizenéves fiú, aki intett, hogy kövessem. Egy biztosítási iroda cégtáblája alatti alagsor vasajtaja a megadott jelre kinyílt, és elénk-tárult egy aligha legális italraktár, teljes árubőségével. A leányok a szomszédos vendéglő teraszán ültek le pizzázni, engem az út másik oldalán lévő teraszra invitáltak az ott teázó férfiak. Valamennyien kurdok voltak, jól elbeszélgettünk, leginkább ők kérdezősködtek.
Hiába volt a fekete zacskó tele sörrel, abból csak úgy ihattam, ha a vasajtó mögé vonultam vissza. Két tehén bandukolt hazafelé asztaltársaságunk mellett, még egyet-egyet bele is bőgtek köszönésként a sötétségbe. Nem sokkal később egy éles füttyszó hasított a csendbe, mire asztaltársaim gyorsan elköszöntek. A számlarendezés közben szólalt meg az imára hívó müezzin, a korábbi füttyszó valószínű, hogy előrejelzés volt. Lefekvés előtt még Anitával megnéztük a közelben lévő dzsámit, ami lehet, hogy a város legújabb építménye volt. Előtte, a szabad ég alatt, szőnyegeken, legalább húszan feküdtek, valamennyien szemmel láthatóan beteg emberek voltak, talán a csodában, a gyógyulásban reménykedtek.
Reggel már hat órakor kipattantunk az ágyból, kifizettünk a szállásért 20 lírát, és sietősen távoztunk. Dogubayazittól Baykanig, a hegyi kitérővel együtt 440 kilométert autóztunk. Alig hagytuk el a várost, jobboldalt egy nagy parkoló mellett feltűnt egy igen kulturáltnak kinéző motel Előző este ehetett volna még egy kis türelmünk.


DIARBAKIR


A Van-tónál átrendezett programunk arra késztetett bennünket, hogy újraszámoljuk a szóba jöhető helyszíneket, és a még rendelkezésünkre álló időt. Úgy döntöttünk, hogy megnézzük a kurdok fővárosát, Diarbakirt, és kedvező benyomás esetén esetleg elidőzünk néhány napot a kőfejes Nemrut hegy előtt. A hegyek dombokká szelídültek, jó minőségű, csaknem egyenes úton, jó tempóban lehetett haladni. A város előtt elhaladtunk egy színvonalasnak látszó, nagyobb szabadidő-komplexum előtt, majd átkeltünk a Dicle, azaz Tigris folyón. Hagytuk, hogy a forgalom ösztönösen vigyen bennünket a centrum felé. A tábla kiírása szerint a városnak ötszázezer lakója van, később mondtak ötmilliót is, az igazság valószínűleg a kettő között lehet.
Feltűnő volt az állandó katonai, rendőri, fegyveres jelenlét. A központban, a rendőrség előtt parkoltunk le, amit az ott posztoló őrszem meg is engedett. Informálódás, érdeklődés és rövid séta után a városfalat követve, az egyik kapunál szolgálatot teljesítő rendőrtől érdeklődtünk kemping felől, felhasználva a nálunk lévő, még Akcakocában kapott prospektust is. Az egyik, ötcsillagos jelöltet részesítettük előnyben. A rend őre igen segítőkész volt, mobilján a Caravan Seray névnél lévő számot hívta, néhány percig beszélgetett, majd útbaigazított bennünket. Így jutottunk vissza, a jövetben már megpillantott, kellemesnek ítélt helyre.
A főbejáratnál lévő két alkalmazottnál próbáltunk tájékozódni, de csak annyit sikerült megtudni, hogy ez nem kemping, autóval be se lehet hajtani. Ekkor érkezett meg a főnök, akivel rendőrünk telefonon beszélt. Megmutatta a terület hátsó bejáratát, melyről, rövid várakozás után, lekerültek a lakatok.
Ahova bevezettek bennünket, ott volt egy nagyobb közösségi sátor, egy játszótér és 8-10 cölöpökre épített, 3×3 méteres, tető nélküli, leginkább ládára emlékeztető, fából készített, pihenésre berendezett alkalmatosság. Mi voltunk az egyedüli sátoros vendégek, jól jött a rendőri segítség.
Berendezkedés után felderítettük a terepet. Az egész terület gusztusosan volt parkosítva, a közepén egy állatkert volt, néhány hétvégi ház, vendégház, vendéglők, szökőkút, játékterem, majd kissé távolabb, három medence, büfé, csúszdák, kabinok, tusolók és vécék. Nem csoda, hogy első látásra is megtetszett a hely, más jellegű strandolásra egyébként se valószínű, hogy a környéken lett volna lehetőség. Napi 20 lírában egyeztünk meg.
Délután még főzőcskéztünk és ismerkedtünk a személyzettel. Szombat lévén, benépesült a strand is, de női fürdőző csak elvétve akadt. Kiderült, hogy a strandra a mi helyjegyünk nem érvényes, oda külön belépőt kell váltani, személyenként napi 15 líráért. Tudtuk, hogy ennek valahogy másként kell, hogy legyen. Baykantól Diarbakirig, a közbeiktatott városnézéssel együtt a távolság barátságos kétszáz kilométer volt.
Már kezdett sötétedni, amikor kérésünkre kinyílt a hátsó bejárat, mi pedig beautóztunk a nyolc kilométerre lévő városba. A központ közelében találtunk egy őrzött parkolót, mi pedig sétálgattunk. Minél sötétebb lett, annál inkább fogyott biztonságérzetünk. Kilenc óra körül vettük észre, hogy két motoros rendőr követ bennünket, majd meg is állítottak minket. Némi nyelvi nehézség árán tudatták velünk, hogy ők este tízig vannak szolgálatban, tovább már nem tudnak ránk vigyázni. A késői órákban egyáltalán nem biztonságos a város, ezért jobban tesszük, ha visszamegyünk szálláshelyünkre. Nem esett nehezünkre megfogadni tanácsukat. Még autóztunk egy keveset a városban, de nem sokkal tíz után már a sátrunk mellett parkolt a Thália, majd a büfé mélyrehatóbb tanulmányozása következett.
A vasárnap pihenésre volt szánva, előtte azonban tisztázni kellett egy-két dolgot. Strandbelépővel együtt négy napért 120 lírában egyeztünk meg. A városba még két alkalommal mentünk be. Meglátogattunk egy vidámparkot, ami esti kivilágításban igen látványos volt, de nappal már a szürke valóságát mutatta. Felfedeztünk egy európai színvonalú bevásárlóközpontot is.
Naponta több alkalommal is átsétáltunk az állatkerten, utunk mindig a majomketrec felé vezetett. A ketrecben egy kétéves, Charlie névre hallgató, barátságos és játékos csimpánz volt, Sumák kedvence, állandóan etette-itatta. Közeledésünket messziről felismerte, mindig kapott tőlünk valamit, egyedül a citromot nem fogadta el. Jópofa volt, amikor az útikönyvet lapozgatta, nézegette a képeket. Időközben megtudtuk azt is, hogy az egész objektum egy négyfős, fiatalokból álló társaság tulajdona. Pályázati támogatást állatkert létesítésére kaptak, majd abból nőtt ki a teljes szabadidőközpont.
Az egyik tulajdonost Asisnak hívták, de ő is folyamatosan dolgozott, leginkább a büfében. Volt a személyzet közt egy 13-14 év körüli, Ali névre hallgató kissrác, aki állandóan kereste társaságunkat. Bármire szükségünk volt a főzőcskézéshez, csak hozzá kellett fordulni. Ha locsolta a füvet, megtalálta az alkalmat arra is, hogy lemossa az autónkat.
Egyszer, kurd gyerekek adtak zenés-táncos műsort, részükre a mi közelünkben főztek szabadtűzön. Ali gondoskodott róla, hogy véletlenül se maradjunk éhen. Késő este plédeket hozott, holott harmincfokos meleg volt, majd azok helyett kellemesen hűtött ásványvizet. Amikor már nem tudott mivel kedveskedni, fogott egy galambot, hogy azt ő meg én, közösen engedjük szabadon, mert ezzel nemcsak a galambot szabadítjuk ki fogságából, hanem magunkkal is jót teszünk. Sumákot mamának, engem papának szólított, állandóan bújt hozzánk. Az utolsó nap, inge alól, egy verseskötetet húzott elő, ami számunkra, természetesen nem mondott semmit. Ekkor tudtuk meg, hogy a verseket apja írta. Szülei egy évvel korábban autóbalesetben haltak meg, ekkor fogadták be mindenes fiúnak. Testvéreiről se tudja még, hogy hová kerültek. Ragaszkodása, így már érthetővé vált.
A kurdokra kezdetben jellemző a bizalmatlanság, de később kinyílnak, és végtelenül kedvesek tudnak lenni. Elmondásuk szerint Törökország 70 millió lakosából legalább 25 millió a kurd. Szerintük a török és a kurd jól kijön egymással, de a politikának szüksége van rá, hogy bármikor, ahogy érdeke kívánja, kijátssza a kurd-kártyát, és azt bármire felhasználhassa.
Négy nap után, augusztus harmadikán, szerda reggel indultunk tovább a Nemrut hegy felé. A pakolásnál szinte mindenki segíteni akart, útravalóul teával kínáltak bennünket. A személyzet a hátsó bejáratig kísért, ami most már a kijáratunk volt. A kis Ali szeme csillogott, de lehet, hogy nem csak az övé.


NEMRUT-HEGY


Nem kellett bemenni a városba, jó tempóval haladtunk, de nem kellett sietni, mert számításaink szerint, csak mintegy kétszáz kilométeres út állt előttünk a Diarbakir- Siverek- Narince útvonalon. Úgy terveztük, hogy az Eufráteszen (Firat) történő kompátkelés előtt fogunk tankolni, de tévedtünk, mert nem volt benzinkút. Hét líráért átkompoztunk a folyón, igazi élmény volt látni ezt a nagy folyamot. Sajnos a későbbiek során sem volt benzinkút, csak a Nemrutra vezető elágazás előtt, amikorra már csaknem kiszáradt a tank. Itt viszont pechünk volt, mert a kutas napok óta nem kapott üzemanyagot. Megpróbált előcsalogatni némi naftát, de az legfeljebb fél liter lehetett. Motorkerékpárja tankjával se volt szerencsénk. Kísérletet tettünk a Kahtába vezető úton, 20 kilométerre lévő kutat elérni. Sikerült, így megkönnyebbülten vágtunk neki a hegynek, hogy a négy kemping közül kiválasszuk a számunkra legmegfelelőbbet.
A harmadik kemping panorámája, rendezett környezete és a kedves tulaj az én tetszésemet megnyerte, de a leányok hiányolták a medencét, ezért továbbálltunk. Alig egy kilométerre volt a következő megálló, egy 52 lakásos, új motel, étteremmel és medencével. Ez nem kemping volt, de megengedték a sátorállítást. Három napban egyeztünk meg, 120 líráért, amiből 60 volt a kemping, és ugyancsak 60 a másnapi kisbuszos Nemrut kirándulás, a nemzeti park (Milli Parki) belépőjével együtt. A vécé és fürdőszoba használat az egyik motel-lakásban volt biztosítva. A Diarbakir- Nemrut szakasz 230 kilométerre sikeredett.
A motel tulajdonosa egy harmincegynéhány éves úr volt, aki objektumát, talán mondani sem kell, valamilyen pályázat útján építette. Egy beképzelt, Nagy Arc volt, aki már elfelejtett a földön járni. Próbált velünk kapcsolatot kialakítani, de nyájas stílusa nem tetszett, ezt a véleményét Sumák nem is rejtette véka alá. Este jött egy buszos német csoport, az ő társaságukkal együtt vacsoráztunk az étteremben.
A Nemrut hegy állítólag naplementekor és napfelkeltekor a legszebb, de mi délelőtt tízkor indultunk a motel kisbuszával és sofőrjével. Nem ajánlott ezt a húszperces utat személykocsival megtenni, bár nem lehetetlen. A hegy lábáig lehetett a busszal felmenni, ahol volt egy kávézó, étterem, büfé és parkoló. A monumentális szobrokhoz, melyek a világörökség részei 1987 óta, egy félórás hegymenettel lehetett felsétálni.
A kirándulás nem tartott tovább három óránál, a busz sofőrje nagyon kedves és figyelmes volt, egy dinnyével ajándékozott meg bennünket. Ebédelés után beautóztunk a közeli Kahta városkába. A városnézés és a szükséges dolgok bevásárlása után a vacsorát ismét a motel éttermében költöttük el, ami ezúttal sem volt nagy szám. Kahtába menet-és jövetkor is megálltunk a korábban kiszemelt kempingnél, ahol szívélyesen fogadtak bennünket, kellemesen elbeszélgettünk, függetlenül attól, hogy tudták, mi a másik helyet választottuk.
Némi pótvacsora után viszonylag időben nyugovóra tértünk, mert másnap Sanli Urfába készültünk, ami számításaink szerint közel ötszáz kilométeres kirándulás fog lenni.
Pénteken reggel, időben sikerült elindulni Sanli Urfába, a dicsőség városába, a Kahta- Adiyaman útvonalon. A moteltől mintegy nyolc kilométeres hegyi szakasz vezetett le a Kahtába vivő útra. Ezen a szakaszon is eszembe jutott, hogy a Thália Dáciásított változatát, a Logant, több ezer kilométeren Törökországban tesztelték. Néhány teszt-útvonalat én is tudnék ajánlani.
Amikor áthaladtunk Adiyamanon, már eldöntöttük, hogy visszafelé itt fogunk tartani egy rövid pihenőt.
Sanli Urfa, a nagyobb városok közé tartozik, de volt bátorságunk önállóan, segítség kérése nélkül célba venni a nevezetesség-központot. Sikerült találni egy közeli fizető parkolót, miután gyalogosan vágtunk neki felfedező sétánknak. A nevezetességekben nem csalódtunk, egy vendéglő teraszán csillapítottuk éhségünket és szomjunkat, majd közbeiktattunk egy bazárlátogatást is.
Aninál az örmény határ szinte karnyújtásnyira volt tőlünk, Dogubayazitban az iráni határ volt látótávolságon belül, itt a szír határtól voltunk mindösszesen ötven kilométer távolságra.









Eredeti tervünk szerint elindultunk Harranba. Felért egy autós városnézéssel, amíg rátaláltunk a kifelé vezető útra. A város szélétől már intenzív útépítés folyt, a fehér zúzottkő porfelhőbe burkolt mindent. Rövid kísérletezés után feladtuk a harcot, lemondtunk Harranról, visszaindultunk a városba azzal, hogy hazafelé megállunk az Atatürk gátnál.
Már csaknem elhagytuk a várost, amikor a biztonság kedvéért megálltunk egy, út mellett álló autónál, útirányunk helyessége felől érdeklődni. Az úrvezető odajött hozzánk, tudatta velünk, hogy ő rendőr, papírt kért és rajzolt nekünk egy térképet, a tollat pedig Sumáknak adta ajándékba.
Sanli Urfa és Adiyaman között, mintegy félúton van az Atatürk- gát (Atatürk baraji). Ez a világon az egyik legnagyobb ilyen jellegű építmény. A terület katonák által őrzött, sorompóval le van zárva. A belépés előfeltétele, az útlevelek leadása, amit kilépéskor adtak vissza. A látvány lenyűgöző, de bóklászni nem lehet.
Adiyamanban, a városon átvezető főút mellett álltunk meg. A leányok benéztek néhány üzletbe, amíg én vásároltam némi üdítőt, édességet és gyümölcsöt. Szembetűnt az idősebb férfiak öltözködése. Olyan pantallót viseltek, aminek az ülepe féllábszárnál volt. Ez ideig hasonló viselettel még nem találkoztunk.
A harrani kiruccanás elmaradása miatt időben voltunk, ezért megálltunk Kahtában egy kiegészítő városnézésre, és feltöltöttük készleteinket is, készülve a másnapi utazásra. Nem volt kedvünk bíbelődni a főzéssel, a motel vendéglője nem nyerte meg tetszésünket, ezért maradtunk a kebabnál.
Kora este értünk vissza a motelhoz, de előtte megálltunk kihagyott kempingünknél, ahol jólesett meginni egy-két Efest. A motel parkolójába két turistabusz állt be, japán turistákkal.
A napi kirándulásunk kilométerigénye 480 volt, de megérte, mert sok érdekességet láttunk, sikerült kellemesen elfáradni. Lefekvés előtt igyekeztünk összepakolni, mert reggel ugyancsak korai indulás volt tervezve, az előttünk álló mintegy 600 kilométer miatt.


KIZKALESI


Szombaton reggel arra ébredtünk, hogy utazgatásunk során, már magunk mögött hagytunk húsz kempingéjszakát, tehát a tervezett időtartam harmadik harmadába léptünk, ugyanakkor még jócskán Törökország belsejében vagyunk. Következő, kiszemelt úticélunk a Földközi- tenger volt. Megközelítéséhez a Kahta- Adiyaman- Osmaniye- Mersin (Icel)- Erdemli- Silifke- Tasucu útvonalat szemeltük ki, valamivel több mint hatszáz kilométerre saccolva. A reggel igen mozgalmas volt, mert a két japán turistabusz is velünk egy időben szedelőzködött. Az illendőség kedvéért búcsút vettünk a Nagy Arctól is, a közvetlenebb búcsúzás viszont a kihagyott kempingnél történt.
Kahtáig, majd onnan tovább, Adiyamanig már ismerős volt az út. Gazi Antep térségében értünk az autópályára, és azon haladtunk Osmaniye és Adana elkerülésével, valamivel tovább, mint Mersin. Ezért a szakaszért 4,50 lírát fizettünk. Mersin nevének Icel névre történő átkeresztelésének okát nem fejtettük meg, igaz, arra túlságosan sok figyelmet sem fordítottunk. Mindhárom nagyváros mellett elhaladva érződött lenyűgöző méretük.
Mersin után már emberközelibb volt a környezet, éreztük és láttuk is a Földközi tengert. Tasucu azért volt szóbajöhető célállomás, mert tavaly innen képzelt indulással kacérkodtunk Ciprussal. Átautóztunk néhány, valóban kellemes településen, pár kempinget meg is néztünk, volt, amelyik tetszésünket is megnyerte, míg végül visszakanyarodtunk, és Kizkalesiben kötöttünk ki. A leányvár névre fordítható üdülő-városka központjától mintegy három kilométerre található a Mocamp nevű kemping, közvetlenül a benzinkút és a hozzá tartozó kisebb üzlet mellett. A Mocamp minden bizonnyal egy országos hálózat lehet, korábban Kusadasiban is találkoztunk ezzel az elnevezéssel.
A kemping bejáratánál sorompó és portaszolgálat volt, ami kellő biztonságérzetet nyújtott. A recepción egy fiatal, egyetemista leány volt szolgálatban, önálló döntési hatáskör nélkül. Ez abból derült ki, hogy a feltüntetett tarifán csak egy közbeiktatott telefonbeszélgetést követően módosított. Négy napban egyeztünk meg, 100 líráért. Itt fordult elő első alkalommal, hogy át kellett adni egy útlevelet, és még előleget is kellett fizetni.
Ennek a kempingnek is meg volt a török jellegzetessége, azaz, részben ez is egy hétvégi szabadidőközpont volt. 4-5 homokos, kavicsos, sziklás öböl tagolta a partszakaszt, közvetlenül a parton volt néhány vendéglő és büfé, napozóágyak és stégek. Voltak, akik szemlátomást hosszabb időre rendezkedtek be. Volt néhány olasz, holland, német és francia rendszámú lakókocsi is. Meglepően kulturált volt a vizesblokk, a terület gyepesítve és fásítva, ráadásul rendszeresen gondozva is. Mi egy dombocska oltalmába telepedtünk le, egy közeli török sátor mellé.
A kíváncsiság behajtott bennünket egy esti városnézésre és kebabkóstolóra. A központban találtunk egy fizető parkolót, melynek díját kissé sokalltuk. Magyarázatként a parkoló őre az előttünk álló épületre függesztett transzparensre mutatott. A felírt szöveg megköszöni, hogy parkolásra az iskola udvarát választottuk, parkolási díjunkkal hozzájárultunk az iskola működéséhez és korszerűsítéséhez. Nem rossz ötlet.
Természetesen megtörtént az esedékes bevásárlás, úgy éreztük, hogy sikerült kellően feltérképezni magát a várot is. Biztosak lehettünk abban, hogy rövid itt-tartózkodásunk során semmiben sem fogunk hiányt szenvedni. A Nemrut hegy- Kizkalesi távolság a kisebb kitérőkkel együtt 630 kilométer volt.
Kizkalesi nevéhez néhány legenda is kapcsolódik, de az tény, hogy földtörténeti szempontból is elég érdekes képződmény. A parttól mintegy 100-150 méterre van egy várrom, ami valamikor a partszakaszhoz tartozott, de onnan a tenger leválasztotta, és önálló szigeté alakította.
Az időjárás végig kellemes volt, az egyik éjszaka hálózsákban a tengerparton aludtunk, a szabad ég alatt. Megismerkedtünk a környék nevezetességeivel, majd úgy döntöttünk, hogy utánanézünk a hajókirándulás lehetőségének. Így jutottunk el a tengerparti sétányon fekvő, Albatross névre keresztelt vendéglátóhelyre, ahol programszervezéssel is foglalkoztak. A másnapi indulásban egyeztünk meg , 120 lírás áron.
Itt ismerkedtünk meg, Anita és Szandra jóvoltából Bogával, a discóssal, Bakir és Burhan Koga voltak a pincérek, míg Tungcai a vendégfelhajtó. Az üzletet egy ugyancsak kedves, idősebb úr vezette. Boga a discózásért napi 50, hétvégeken 100 eurót kapott, töredékét annak, amit ugyanezért a munkáért Brémában keres. Bogának sikerült kieszközölnie, hogy a két nagyobb leányt elengedjük az esti discóba, vállalta a személyes felügyeletet.
A hajókirándulásra időben érkeztünk, egy kis affér közbejöttével. Az Albatross megközelítése nem a legszabályosabban történt, de aligha lehettünk kivételek, mert a tilosban parkoló autók rendszámát már lajstromozták. Az üzlet vezetője megpróbált részünkre protekciót szerezni, de nem sikerült. Az autó elszállítását mégse kockáztathattuk, ezért a leányok és Sumák felszálltak a közben odaérkező hajóra, Bogával pedig átmentünk egy másik kikötőbe, ahol 1-2 kuka áthelyezésével sikerült parkolási lehetőséget kialakítani. Boga szerzett egy csónakot, ami bevitt bennünket az odaérkező hajóhoz. Ismét együtt volt a csapat, már az is nyilvánvaló volt, hogy Boga egész napra mellénk szegődött. Anita és Szandra közül, mintha Szandrát részesítette volna előnyben.
A kirándulóhajón lehettünk vagy ötvenen, de az lényegesen kisebb volt, mint a tavalyi hajó. Körbehajóztuk az öblöket, ahol meg-megálltunk, lehetőség volt fejeseket ugrani, fürdeni, napozni. A hajón a pincér szerepét Boga látta el, Tolgával, a kapitánnyal együtt. Az első öbölben már ki is kötöttünk, mert a partra települt vendéglőben kaptunk kiadós és finom ebédet.
Délután, visszafelé ismét megálltunk az ebédelés színhelyén, de ennek az volt a prózai oka, hogy viharjelzés miatt a hajó nem mehetett tovább, a jól védett öbölben kellett maradnia. A kirándulás szervezésével nem volt baj, mert a társaságot várta egy busz, ami mindenkit visszaszállított a felszállás helyére. A kocsival visszavittük Bogát az Albatrossba, ahol még elidőztünk 1-2 órát. Ez sem volt eredménytelen, mert Anita és Szandra kikönyörögték az esti diszkót.
A Kizkalesiben töltött utolsó, keddi nap strandolással telt el, majd Boga közbenjárásával Hajni, Anita és Szandra, társutasként jetskyztek egy keveset, 45 líráért.
Egy hosszabb, autós kiránduláshoz elengedhetetlen a ráhangolódás, a megfelelő hangulat. Valahogy megfogott bennünket ez a hely, ezért elmaradt az Anamurig tervezett tengerparti kiruccanás. Ennek következtében a Földközi-tenger törökországi partszakaszán keletkezett egy hézag, mert egy nap hosszabbítást nem mertünk bevállalni.
Természetesen elbúcsúztunk itteni ismerőseinktől, Boga egy általa összeállított cd-vel kedveskedett. A másnapi utazáshoz bevásároltunk, rendeztük a kempingszámlát is. A reggeli indulást 7-8 óra között terveztük, megcélozva Kappadokiát. A Kizkalesi- Göreme távolságot valamivel több, mint háromszáz kilométerre számoltuk, kora délutáni érkezéssel. A kappadokiai tartózkodásra nem szántunk több időt, mint 2-3 napot, az ottani programlehetőségektől függően.


GÖREME / KAPPADOKIA


A térképen a Kizkalesi- Tarsus- Pozanti- Nigde- Nevsehir- Göreme útvonalat néztük ki. Ezen a szakaszon volt egy 2 lírás autópálya szakasz, egyébként pedig jó minőségű úton lehetett haladni Törökország csaknem mértani középpontja felé. Útépítéssel természetesen ezen a szakaszon is találkoztunk. Előzetes számításunk bevált, mert délután egykor már Göremében voltunk 360 kilométer megtétele után.
Megnéztünk néhány kempinget, de rá kellett jönnünk arra, hogy az előző évi, Panoráma kemping a legmegfelelőbb. Ugyanaz a fiatal srác fogadott bennünket, aki egy évvel korábban is a vendéglátónk volt. Olyannyira megismert bennünket, hogy társaságunkból hiányolta Balázst és Timit, viszont örült Sumáknak és Hajninak, az új jövevényeknek. Alig voltak a kempingben, nem volt nehéz helyet találni. Rövidesen tisztázódott, hogy az Erciyes-hegyi kirándulás hó-hiány miatt most is el fog maradni, ezért két napban egyeztünk meg, 40 líráért. Az áralkunak az volt az ára, hogy az maradjon köztünk, nem tartozik még az apjára sem.
Még a délután folyamán barangoltunk egy keveset, amit másnap délelőtt folytattunk. Ezek a rövidebb-hosszabb kirándulások elsősorban Sumáknak és Hajninak jelentettek újat, Anitának, Szandrának és nekem alig. Terveztünk egy hőlégballonos programot is, de annak árfekvése nem a mi utolsó napjainkhoz volt igazítva. Elsőre 700 euró volt a tarifa, amit 400-ra sikerült levinni, de a mi 300-as plafonárunkat nem tudtuk elérni.
A hőlégballonozás helyett meglátogattuk a Szabadtéri Múzeumot 60 líráért, Anita, Szandra és Hajni tevegeltek 15 líráért. Mindkét este bementünk a városka központjába is, de vásárlásnál Nevsehirt részesítettük előnyben. Kappadokiát egyszer, feltétlenül látni kell, de nem azaz igazi, vissza-visszatérő hely.









Egyre gyakrabban nézegettük a naptárt, és csináltunk kasszát. A göremei két nappal a kempingéjszakák száma 26-ra szaporodott, a naptár szerint pedig, már augusztus 11-e, csütörtök volt.
A péntek reggeli utazást korai indulással kellett tervezni, az előttünk álló, több mint 700 kilométer miatt. Utolsó célállomásnak azért választottuk Kilyost, mert közel van Istanbulhoz, annak egy üdülő-övezete, de nem a város sűrűje. Sumák és én, korábban már voltunk Istanbulban, de Anita, Szandra és Hajni még nem.


KILYOS / ISTANBUL


A Nevsehir- Kirsehir- Ankara- Bolu- Düzle- Istanbul útvonalat választottuk, ami végig jó minőségű, már Ankara előtt is autópálya. Még Kirsehir közelében megálltunk reggelizni egy parkolóban, ahol volt egy üzlet is. Az idősebb házaspár által vezetett üzlet teraszán a boltos pillanatok alatt megterített nekünk, adott evőeszközöket, gyümölcsöt, paradicsomot és paprikát.
A közlekedés mindig jelent kisebb-nagyobb veszélyforrást. Ezt megtapasztaltuk tavaly is, és most se tudtuk elkerülni. Nem éppen szabályos tempóban haladtunk át egy kisebb településen. A messziről látható lámpa pirosat mutatott, állt előtte egy mikrobusz. Amikor a lámpa zöldre váltott, a kisbusz csak nem akart elindulni, a távolság viszont vészesen csökkent. Az intenzív, de eredményes fékezés következtében legalább 30 méteres féknyomot hagytunk magunk után.
Az intenzív fékezés megtette a maga hatását, mert az első két keréken sikerült mintegy tíz centi hosszan tükörsimára gyalulni a gumit. Ankarát a körgyűrűn elkerültük, de a kiváló minőségű autópálya ellenére sem haladtunk, mert a kocsi pattogott az úton, a kerekek átcseréléséhez keresni kellett egy szervizt, amit találtunk is az egyik benzinkútnál. Itt becsúszott egy kis hiba, mert előre nem alkudtunk meg a munkadíjban, aminek az lett a következménye, hogy megvágtak 30 lírával. Innentől már jó tempóban haladtunk Istanbul felé, a pályáért fizettünk 7 lírát. Bolu térségében volt egy kisebb szakasz, ahol még nem készült el teljesen az autópálya. A Boszporuszon a második hídon mentünk át, amiért nem kellett fizetni. Átérve a hídon, tudtuk, hogy kétszer jobbra kell fordulni, de a biztonság kedvéért érdeklődtünk a helyes útirány felől.
Egy hátizsákos egyetemista fiú felajánlotta, hogy lekísér bennünket a Boszporusz partjára. A hátsó ülés kiegészült Sumákkal, navigátorom mellettem foglalt helyet. Jól jött a segítség, mert zegzugos, kanyargós, főútra nem jellemző szakaszon küzdöttük le a százméteres szintkülönbséget. Leérve a szoroshoz, útitársunk jelezte, hogy szívesen jön velünk tovább. Végigautóztunk a parton, ami külön élmény volt, majd a Sariyer nevű városrésznél fordultunk balra, Kilyos felé. További, bő tíz kilométert kellett megtenni Istanbul felkapott üdülőövezetéig. Navigátorunktól a Mistik nevű kemping bejáratánál vettünk búcsút, autózott velünk legalább harminc kilométert.
A prospektusok szerint több kemping is van Kilyosban, de ez az információ nem igazolódott be, annak ellenére, hogy körbejártuk a települést és a partszakaszt. Végül, ismét a Mistiknél kötöttünk ki. A kempinget egy idősebb, görbebotos úr vezette. Több, nagyobb lakósátorban törökök voltak berendezkedve, láthatóan hosszabb időre. Volt egy holland és egy német rendszámú lakókocsi és volt egy kétszintes motel is. A kemping mindkét vizesblokkja a jobbak közé tartozott. A bejáratnál volt egy kisebb üzlet, a külön, fizető strandra száz méteres sétával lehetett lejutni. Négy napban egyeztünk meg, amiért 170 lírát fizettünk. Ebben az árban benne volt az öt strandbelépő kártya is, ami egyébként napi 17 líra személyenként.
Ez azt jelentette, hogy ebben a kempingben a péntek- szombat- vasárnap- hétfői napokat szándékoztunk tölteni, azaz augusztus 12- 15 közötti négy napot, és 16-ra ütemeztük a hazautazást. Ennek a dátumnak is volt jelentősége, mert július 17-én léptünk be Törökországba, a vízumunk egy hónapig volt érvényes. Kérdés, hogy a törökök hogyan számolják a határidőket, amikor július is és augusztus is harmincegy naposak.
Még az érkezés napján volt idő strandolásra is. A strand portaszolgálatával pillanatok alatt összebarátkoztunk, akár belépőkártya nélkül is szabad mozgásunk volt, aminek üdítő, sör és gyümölcs vásárlásánál volt jelentősége, mert az a közeli boltban sokkal olcsóbb volt, mint a strandon. A strand hosszú és széles partszakaszon terült el, területén volt egy motel, néhány nyaraló, éttermek, büfék, kabinok és tusolók. Szabad szemmel is lehetett látni a Boszporusz bejáratát, mely előtt naponta 20-30 hajó várakozott bebocsátásra. Hétvégén ki lehetett tenni a megtelt táblát, buszokkal és istanbuli rendszámú autókkal telt meg a strand parkolója.
Természetesen felderítettük a települést is, központjában épült egy igen tekintélyes méretű dzsámi. Nem volt hiány üzletekben és éttermekben sem.
A szombati napra istanbuli kirándulás volt beütemezve, hajóval. Ehhez busszal be kellett menni Sariyerbe, a hajóállomásra. Ott derült ki, hogy a szárnyashajó hétvégeken nem közlekedik, ezért onnan is busszal mentünk tovább. Ez a járat nem tartozott a különösebben frekventáltak közé, ami abból is látszott, hogy igen kiszolgált Ikarus teljesített szolgálatot.
Egész nap a városban barangoltunk, hol gyalogosan, hol villamossal vagy taxival. Igyekeztünk minél több nevezetességet megnézni, ami csak a teljesség igénye nélkül lehetséges. Hajninak legjobban az tetszett, amikor a Kék Mecsetbe való belépés előtt világoskék lepelbe burkoltak bennünket. A bazárlátogatás élményanyagából csak az hiányzott, hogy Anita, Szandra és Hajni is, már régen elköltötték költőpénzüket. Utcai kifőzdéknél eszegettünk, nem szenvedtünk hiányt sem üdítőben, sem gyümölcsökben, de a sör beszerzése már feladta a leckét. Késő délután, kellően elfáradtan buszoztunk vissza a kempingbe, még belefért időnkbe egy rövid strandolás, főzőcskézés, majd a késő esti séta. A vasárnap pihenésre, strandolásra volt szánva.
A reggeli ébredést követően, megjelent a kempingben két katona, akik minket is igazoltattak, ellenőrizték útleveleinket, még arra is figyelmeztettek bennünket, hogy rövidesen le fog járni a vízumunk érvényessége.
A strandon összefutottunk egy fiatalokból álló, négyfős magyar társasággal. Élmények- és információk cseréje alapján, rövid pénzügyi mérlegelést is készítve, arra a következtetésre jutottunk, hogy helyesen döntöttünk, amikor a meglehetősen hosszú, egyéni utazást választottuk.
A strandon három, tetőtől talpig feketébe burkolt fiatal nőre lettünk figyelmesek. Azt már mosoly nélkül nehezen lehetett volna kibírni, amikor öltözéküket rózsaszín színű úszógumival egészítették ki, mielőtt a Fekete- tenger (Kara deniz) habjaiba vetették magukat.
Anita, Szandra és Hajni tovább maradtak a strandon, majd estefelé lóháton tértek haza. A két nagyobbik leány bejelentette discólátogatási szándékát. A szóba jöhető körülmények mérlegelése után, ezt az elképzelést sem Sumák, sem én nem támogattuk. Ennek az lett a következménye, hogy fagyosabb lett a légkör, de azért nem maradt el az esti főzés, majd a séta sem. Azzal feküdtünk le, hogy reggel ismét bemegyünk Istanbulba, remélhetően, most már szárnyashajóval.
Reggel derült ki, hogy az esti sérelmüket a lányok nem aludták ki. Ebben az is közrejátszhatott, hogy előjött a harminc napos fáradtság és a nyaralás végnapjainak közelsége is. A konfliktusnak az lett a vége, hogy a leányok maradtak a kempingben, mi pedig Sumákkal kettesben indultunk Istanbulba. Sariyerig most is busszal mentünk, majd a kikötőben utolsó utasként szálltunk fel a szárnyashajóra a 8 líráért vett jegyünkkel. Végighajózni a Boszporuszon, nem mindennapi élményt jelent. A Galata híd előtt kötöttünk ki, ahonnan taxival mentünk el a Galata toronyhoz. A 16 líráér megváltott jegy ellenében liftel mehettünk fel a kilátóba, ahonnan elénk tárult Istanbul csodálatos panorámája.
A turista kiadványok Istanbult a legszebb városok közé sorolják, ezzel a megállapítással nekünk sem volt okunk vitatkozni. Szemünk előtt volt, csaknem teljes hosszában a Boszporusz, a rajta átívelő két híddal, a Márvány- tenger (Marmara deniz), az Aranyszarv- öböl (Halic) és a számtalan, részben általunk is megismert nevezetesség, műemlék.
A torony közeléből dolms busszal látogattunk ki a Halic északi részén fekvő Sütlüce kerületbe, ahol a Miniatürk Parki található. A 20 líra belépőért kárpótoltak a látnivalók. A parkban megtalálható Törökország, szinte valamennyi (pontosabban, 102) nevezetességének kicsinyített mása. Közülük szerencsére nekünk több is ismerős volt, amelyik nem, azzal kapcsolatosan segítségünkre volt az átadott kalauz. A nap hátralévő részében még útba ejtettünk néhány látnivalót, majd busszal mentünk vissza kempingünkbe.

























Belefért az időnkbe még egy kis strandolás, csatlakoztunk a leányokhoz. Az utolsó vacsorához készülve kiderült, hogy faszénsütőnket Göremében hagytuk, ezét változott a menü. Elbúcsúztunk az esti Kilyostól, aminek fénypontja egy fagylaltozáshoz tartozó látványos, már-már akrobatikus kiszolgálás volt.
Az itt töltött időbe nem fért bele a Herceg-szigetekre tervezett hajókirándulás, ez is egy plussz napot igényelt volna. Ismerős a 40 nap alatt a Földkörül, talán ezért is gondoltuk, hogy a mi 33 napunk bőven elég lesz Törökországnak az előző évről megmaradt részeinek feltárására. Be kellett látnunk tévedésünket, azaz hagytunk még hátra látnivalókat, egy esetleges későbbi visszatérésre.
Augusztus 16-án, kedd reggel a hazautazás napjára ébredtünk. Szedelőzködtünk, még egy utolsót strandoltunk, elköszöntünk ismerőseinktől, megebédeltünk, majd egy óra körül útra keltünk. Indulás előtt még megszabadultunk a feleslegessé vált, leamortizálódott, gumimatracoktól, gyékényektől és a napernyőtől.
Ismerősként autóztunk le a Boszporusz partjára. A Fekete-tenger bejáratához vezető úton alighanem Sariyer az utolsó település, mert közvetlenül a bejárat előtti övezet, már katonai terület. Végighaladva a parton, visszaköszöntek az ismerős látnivalók, a Fatih Sultan Mehmet- híd (köprüsü), a Tarabya szálloda felújítás alatt lévő épülete, a Rumeli Hisari, a Boszporusz- híd, a Yildiz- park, a Dolmabahce palota, majd a Galata- híd után a Sirkeci pályaudvar és a kikötő, a Saray-foknál pedig Kemal Atatürk szobra. Elhaladtunk a Yedikule (Héttorony) előtt, majd a repülőtér után értük el az autópályát. Istanbulnak nemcsak szépsége, de mérete is lenyűgöző. Lakosainak számát mindenki tízmillió fölé saccolta, még a hetvenes években hallottam, hogy a város lakosainak száma évente négyszázezerrel növekszik.
Felérve az autópályára, elkövettünk egy hibát, mert az első benzinkutak mellett elhaladtunk, anélkül, hogy tankoltunk volna, a későbbiek során viszont már nem volt kút. Negyven kilométerre lehettünk Edirnétől, amikor egy leágazásnál kifogyott az üzemanyag.
Már az első, német rendszámú autó megállt előttünk. Az autóval egy török férfi, német feleségével és két gyerekével utazott. A mellettünk dolgozó útépítőknél informálódott, felesége átment katasztrófaelhárítóba, és útitársaimat megkínálta üdítővel, gyümölccsel, édességgel, én adtam ötven lírát, ők pedig elmentek a hat kilométerre lévő benzinkúthoz, hogy hozzanak nekünk üzemanyagot.
Húsz perc elteltével jöttek vissza egy tízliteres kannával és a visszajáróval. Annyi volt csak a kérésük, hogy a kannát vigyük vissza a kúthoz. A kutasnak is megköszöntük segítségét, és illendőségből még tankoltunk egy keveset.
Edirne központjában parkoltunk le, majd következett a városnézés, egy kiegészítő pénzváltás és az útra történő bevásárlás. Egy líráért olyan finom kebebot adtak, hogy az útra is vettünk fejenként kettőt. Valamivel elmúlt hat óra, amikor elindultunk a határ felé. Hosszú, bulgár kocsisor fogadott bennünket, amely mellett, követve egy német rendszámú autó példáját, elhaladtunk. A török kiléptetés viszonylag gyorsan megtörtént, nem így a vámvizsgálat.
A török vámosok meg se néztek bennünket, de a bulgár határ be volt dugulva, ezért a kocsisor araszolva tudott csak haladni. Már közeledett az éjfél, amikor túljutottunk a bulgár útlevélvizsgálaton. A vámvizsgálatnál az EU kapuhoz soroltunk be, de nem a legudvariasabb módon, a BG kapuhoz soroltak át. A vámosok, elszórakoztak saját fajtájukkal -valahonnan, mintha ismerős lenne ez az eljárás- telt az idő, majd minden vizsgálat nélkül elengedtek. Következett a fizetés a fertőtlenítésért és a matricáért. Abban maradtunk, hogy pihenés nélkül kibírjuk az autópályáig. A pálya előtt maradék levánkat még eltankoltuk, egy kiszemelt pihenőhely nem tűnt igazán barátságosnak, ezért célba vettük Szófiát.
Eleredt az eső, amikor a hajnali fővárosba értünk. Fáradtság, figyelmetlenség, nem a legjobb látási viszonyok, esetleg az útjelző táblák hiányának összhatásaként egyszer csak a város központjában találtuk magunkat. Az egyik lámpánál mellénk állt egy taxis, és kérdezte, hogy merre megyünk, majd intett, hogy kövessük. A következő sarkon jobbra fordultunk, majd azt követően ismét jobbra, amikor hatalmas táblán ki volt írva, hogy Vidin. Segítőnk egyből közölte igényét tíz euróra. Sumák jóvoltából kissé hangos lett a kihalt utca, de mérlegelve a körülményeket (néptelen környék, hajnali négy óra, eső, százhúsz kilós taxis, négy nő) öt euró ellenében megszabadultunk taxisunktól. A Vidint jelző táblára valóban nem volt kiírva, hogy Európa.
Az eltelt egy hónap alatt valamelyest rendbe tették az utat, kissé fáradtan, de elfogadható tempóban autóztunk a határig. Esemény nélkül léptünk ki Bulgáriából, majd be, Szerbiába. Az onnan való kilépéssel és a Romániába történő belépéssel sem volt semmi gond. Következett a tankolás, majd egy parkolóban a kissé megkésett reggelizés. Lugoson, a MOL-kút kulturált mosdójában jólesett felfrissülni.
A Temesvárról kivezető elterelő út sokkal egyszerűbb volt, mint menetben. Közvetlenül a határ előtt megtankoltunk. A román kilépés is gyorsan ment, már otthon éreztük magunkat. Belépés előtt még megálltunk a shopban.
Bármelyik utazási iroda számítását alkalmazva, harminchárom nap elteltével léptünk ismét magyar földre. Kilyostól hazáig 1310 kilométer autózásra volt szükség.
A starthelyen visszaszolgáltattuk szüleiknek Anitát és Hajnit, csomagjaikkal együtt, majd következett egy rövidített élménybeszámoló, némi hazai nedű kíséretében.
A hazatérést követően, rövidesen elérkezett a számvetés időszaka is. Az eredetileg tervezett programot kisebb-nagyobb eltérésekkel, de teljesítettük. Élménytárunk az elvárásoknak megfelelően gyarapodott, úgy, hogy kellemetlen élményekkel, emlékekkel nem lettünk gazdagabbak.
A tervezett, távolsági kilométerkeretet valamelyest túlléptük, az 7795 kilométerre sikeredett. A helyközi utazgatásainknál egy kicsit sikerült megtakarítani, így összességében az előre saccolt 9500 kilométert tartani tudtuk.
Korábbi szokásainknak megfelelően, szétnéztünk pénzügyileg is. Tényleges költekezésünk, öt személyre vetítve is, a kalkulált kereten belül maradt. Forintosítva az alábbi számok jöttek ki.
Vízum= 24.000.-; úthasználat ,autópálya, fertőtlenítés, komp, parkolás= 10.000.-; kemping= 97.000.-; programok, belépők= 98.000.-; üzemanyag= 230.000.-, tehát mindösszesen 459.000.-Ft.
Mindehhez hozzá kell még számítani az itthoni bevásárlást, valamint az ottani, napi költekezést, ami átlagban 50 euró körül volt, így személyenként 180 ezer forint körül jött ki az utazás teljes költsége.
Természetesen a jövő évi elképzelések is szóba jöttek. Foglalkoztat még mindig bennünket Szicília, esetleg csak Elba. Nagyobb falat lenne egy spanyol- portugál körutazás. A megvalósulásra várni kell még jócskán, addig még a társaság személyi összetétele is változhat.


Talán nem haszontalan dolog papírra vetni néhány, a török félhold alatt szerzett, tematizált tapasztalatot is.


Útvonal: Románián át, az Arad-Temesvár-Turnu Severin (Vaskapu) szakasz a határátlépéssel és a két tankolással együtt 5 óra alatt teljesíthető. Szerbián keresztül, a Kladovo-Negotin-Bregovo útvonalon a táv a határátlépésekkel együtt 2 órát vesz igénybe. Bulgáriában a határtól, Vidint érintve közelíthető meg Szófia körgyűrűje, néhány életveszélyes vasúti átjáróval. Itt választási lehetőség is kínálkozik Görögország (Kulata) illetve Törökország felé. A bulgár szakaszra 8 órát lehet számítani. Romániában az út minősége elfogadható, de a településeken áthaladó szakaszok meglehetősen rosszak, terelő-utakkal kell számolni. A szerb szakasz sem rosszabb. Bulgáriában, mindkét, szóba jöhető útvonalon előfordulhat útépítés vagy útjavítás, egészen a szófiai körgyűrűig.

A körgyűrűtől a görög határig új út van, Törökország felé, Plovdivig autópálya, onnan részben felújított útszakasz vezet a határig. Törökországban az utak minősége változó, szinte mindenhol építik az utat. Az útvonalat jelző táblák használhatók, rendőrökkel, sebességméréssel számolni kell. A rendőrök közül a szerbekre mondható el legkevésbé, hogy szeretik a magyarokat.


Az üzemanyag (95-ös) Romániában és Bulgáriában 0,80-0,90, Görögországban 0,70-0,80, Törökországban 1,60-1,70 euró. Romániában a belépésnél és a kilépésnél, Bulgáriában a kilépésnél, illetve visszafelé a belépésnél célszerű tankolni. Romániában és Bulgáriában az úthasználathoz a határon matricát kell venni. Törökországban (Görögországban is) az autópályán, kapuknál kell fizetni 1-1 szakaszért, nem jelentős összeget. Törökországban a benzinkút hálózat általában jó, de előfordulhatnak meglepetések.
A biztonság kedvéért, ajánlatos fél tanknál tankolni. Érdemes a színvonalasabb kutakat választani. Ezek mellett szerelőműhely, büfé, étterem, üzlet és parkoló is található. A jobb kutaknál kulturált a mosdó és wc is, nem egy helyen, tusolásra is van lehetőség.


Határátlépés: Jellemzően forgalom- és kedvfüggő. A török vízumot a határon érdemes megvenni, amiért 20 eurót, vagy ugyanennyi dollárt kérnek. Ha nem szólunk időben, automatikusan eurós bélyeget ragasztanak be az útlevélbe. Az autót külön léptetik be, a kapott dokumentumot meg kell őrizni a kilépésig, de esetleges rendőri intézkedés során, ugyancsak szükség van rá. Menetben sem árt úti célként a bulgár tengerpartot, vagy Görögországot megjelölni.
Az útlevélkezelők és a vámosok között nem feltétlenül összehangolt a munkakapcsolat, a vámos a legritkább esetben kéri az útlevelet. Nem kell feltétlenül tudatni vele, hogy Törökországban voltunk, mert így nagyobb az esély arra, hogy nem fog érdeklődést mutatni csomagjaink iránt.


Pénzváltás: Az eurót általában mindenhol elfogadják. Romániában és Bulgáriában a határon célszerű pénzt váltani az üzemanyag vásárláshoz. Szerbiában nincs szükség pénzváltásra a rövid táv miatt. Törökországban szinte mindenhol lehetséges a pénzváltás. Célszerű bankot keresni, de megteszi egy-egy ékszerbolt is.


A bankok esetenként felszámolnak némi díjat a pénzváltásért, más helyeken ez nem jellemző. Az árfolyam egységes, az újságokban közzétettet alkalmazzák. Az ismertebb bankkártyák használata nem okozhat gondot. Kissé zavaró lehet, hogy egyaránt forgalomban van még a régi és az új líra is. A réginél nem használnak váltópénzt, de az újnál már igen.


Török kempingek: A mi fogalmaink szerinti kemping viszonylag kevés helyen található. Általában kiránduló-, hétvégi pihenő- és picnicező helyek vannak, ahol azért kempingezni is lehet. A kempingek színvonala nagyon változó. Nem érdemes nagy és zsúfolt helyet választani, mert a tusolók és vécék állapota egyébként is hagy kívánnivalót maga után. Elektromos áram mindenhol van, amiért van amikor külön díjat számolnak fel. Egy sátorért és egy autóért 20-25 lírát kérnek naponta, de esetenként akár 10 lírából is meg lehet úszni. Alkudni itt is lehet, elsősorban az igénybe vett napok számának függvényében. Természetesen kifejezetten színvonalas kempingre is lehet találni, valamivel magasabb árért.


Vásárlás: Törökországban mindent lehet kapni, a kisebb-nagyobb üzletek egymást érik. Zöldséget és gyümölcsöt érdemes piacon vásárolni, egyéb élelmiszereket viszont nagyobb bevásárlóközpontokban. Húsfélékből bő a választék, de disznóhúst felesleges keresni. Baromfi (csirke, pulyka), bárány, birka, kecske, marha és hal a jellemző kínálat.
A hal nem tarozik az olcsó húsfélék közé, annak ellenére, hogy Törökországnak 8500 kilométer tengerpartja van. Tejtermékekből ugyancsak széles a skála, kenyér- és pékárú bőségesen található, kiváló minőségben. Kizárólag csak palackozott vizet szabad fogyasztani, kapható mindenfajta üdítő is.

A sörválaszték is jó, de az Efes előnyt élvez. A szeszesitalok forgalmazása egyre több helyen korlátozva van, beszerzése néha kisebb nehézséget okozhat. Bőséges az édesség és cukrászkészítmények kínálata is. A textil, bőr és arany kínálatra a bőség zavara a jellemző. Bóvli és márkás cuccok egyaránt kaphatók, de szinte minden márkajelzést, árútól függetlenül, külön- külön is meg lehet venni. Szó szerint igaz, hogy kettőn áll a vásár, szinte kötelező alkudni, néhány nagyobb üzlet kivételével. Előfordulhat, hogy a kiszemelt boltban nincs az általunk kért portéka.
Ebben az esetben a boltos vagy beszerzi pillanatokon belül, vagy útbaigazít. Cipőboltban azért ne akarjunk nyakkendőt venni. Jellemző az üdítő- tea- és kávé kínálása, komolyabb vásárlás esetén előkerülhet a sör, vagy akár a vodka is.


Jellemző a török kereskedőkre, hogy igen jó találati pontossággal megmondják nemzetiségünket, ehhez is kalkulálva, szinte belelátnak pénztárcánkba. Néha, szinte bántó tévedésükkel is lehet számolni, minket is néztek bulgárnak, románnak és orosznak is. Biztos, hogy közrejátszott ebben társaságunk személyi összetétele és megjelenése is. Sumák vörös fejkoronáján már látszott az idő múlása, Szandra sem tagadhatta volna le arab vonásait, Anita hajfestése sem volt naprakész, talán Hajni volt a legtermészetesebb, na és én, kopaszodó fejjel és egy kis sörhassal. Miután tisztázódott nációnk, már minden rendben volt.


Vendéglők: Ha már meguntuk az otthoni, vagy Nyugat-európai luxusszállók- és éttermek kínálatát, bátran válasszunk a számtalan kisebb vendéglők, kifőzdék, sütödék kínálatából. A választás nem feltétlenül étlapról kell, hogy történjen, a választékot szemrevételezhetjük, esetenként meg is kóstolhatjuk, netán még az árban is megegyezhetünk.


Fodrászat: Bő a kínálat, barátságos árak mellett. A török fodrászok nagyon ügyesek, és gyorsan végzik munkájukat. Ennek ellenére, fodrászat nélkül éppen ki lehet bírni még egy hónapot is.


Szerviz: Utazás előtt, természetesen az autót is fel kell készíteni. Kisebb problémák, defekt, így is előfordulhat, ami a jobb benzinkutaknál gyorsan orvosolható is. Komolyabb probléma esetén célszerű szakszervizhez fordulni. A gyakrabban előforduló márkáknak van ilyen szervizük, általában a nagyobb városokban és a forgalmasabb útvonalak közelében. Az ország belsejében, a legtávolabbi vidékeken náluk sem jobb a helyzet, mint nálunk.


Közlekedés: Térkép segítségével jól el lehet igazodni. Nem kell félni a helyi közlekedési eszközök igénybevételétől sem. A nagyobb településeken jó szolgálatot tesz a dolmus (irány) taxi, ami jellemzően kisbusz, és egy-egy útvonalon közlekedik rendszeresen. A sofőr az általunk kért helyen fog megállni. Lehetőleg ne közvetlenül a pilóta mögött foglaljunk helyet, ha nem akarjuk felvállalni a kalauz szerepét, azaz a hátrébbülők viteldíj kézbesítését. Térkép segítségével meg lehet találni a számunkra legmegfelelőbb villamos-vonalat is. Nem kell idegenkedni a taxi igénybevételétől sem, a viteldíjat taxióra mutatja. Istanbulban nem kell idegenkedni a hajóközlekedéstől sem.


Telefon, posta, internet, fax: A telefonhálózat jól kiépített, de igen elterjedt a mobil telefon is. PTT, azaz a fekete-sárga táblával jelzett posta hálózata nem túl sűrű, de számtalan helyről igénybe vehető a vonalas telefon, esetenként még baráti alapon is. Egyre több internet kávézót is lehet találni, vagy akár faxolni is tudunk. Ezek a szolgáltatások általában a jobb kempingekben is igénybe vehetők.


Parkolás: Néha okozhat gondot, de előbb-utóbb lehet találni parkoló helyet. Ajánlatos az őrzött, fizető parkoló igénybevétele. Ha egy-egy hosszabb városnézés után tiszta autóba akarunk ülni, kérésünkre, távollétünk alatt az autómosást is megoldják.


Biztonság: Nem rosszabb, mint itthon. A rendőri jelenlét általában érezhető, de nem zavaró. Természetesen ajánlott a kellő elővigyázatosság, de az ne csapjon át bizalmatlanságba. Valószínűleg itt is alkalom szüli a tolvajt.


Biztosítás: Ha biztosítási ügynök lennék, azt ajánlanám, hogy mindenki, mindenre kössön biztosítást. Egy hosszabb utazás természetesen különböző kockázatokkal is jár, az utazónak kell eldöntenie, hogy ezekből a kockázatokból mit vállal magára, milyen a tűrőképessége, mennyire bízik önmagában és szerencséjében.


Emberek: Törökországban többféle népcsoport él, ezért általánosítani nem lehet. Esetenként zárkózottak, netán bizalmatlanok is az idegennel szemben, de könnyen a bizalmukba lehet férkőzni, és ki fognak nyílni. Előzékenyek, udvariasak és a legmesszebbmenőkig segítőkészek. Barátságukat a legkülönbözőbb formában juttatják kifejezésre, amit illik viszonozni. Az üzleti életben szinte bármely nyelven megértetik magukat. A fiatalabb korosztály általában angolul is tud, németül inkább az idősebbek. A kommunikációt segítheti egy 2-300 szavas török szószedet ismerete.


Talán ennyit.


Lala


A szerző írásai Az Útikalauzban

Lala: 49 napos dél-nyugat európai autós túra – 2007

LALA: Akcakoca, Ünye, Ararát-hegy, Diarbakir, Dogubayazit, Nemrut-hegy, Kappadokia, Isztambul – Törökország – 2005

Lala: Bepillantás Törökországba (is) 2004

Lala: Szlovén előétel – olasz falatok 2006


A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet  E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Mivel az oldalt rövidesen bezárom, eladó az utikalauz.hu internetes domain!
Ajánlatok és érdeklődés a gyoker@utikalauz.hu címen.

Légy te az első hozzászóló a(z) "Lala: Akcakoca, Ünye, Ararát-hegy, Diarbakir, Dogubayazit, Nemrut-hegy, Kappadokia, Isztambul – Törökország – 2005" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár