Szőnyi Péter: Őszi nyaralás Okurcalarban – Törökország – 2010



Szőnyi Péter: Őszi nyaralás Okurcalarban – Törökország – 2010



A török riviéra egyik ötcsillagos szállodájában, ultra all inclusive ellátással eltöltött egy hét benyomásai, hasznos információk a környék látnivalóiról és a saját szervezésű buszos kirándulások megszervezéséről – néhány érdekes fotóval


Alanya Side Antalya Okurcalar török riviéra


Szeptember végén kezdtük el szervezni törökországi utunkat. Sokfelé utaztunk már a világban, de mindig „nyugatra” ezért némi előítéletes aggodalommal tekintettünk Törökország felé. Annak ellenére, hogy szeptemberben Bulgáriában, a Naposparton már szereztünk nagyon kellemes emlékeket előítéleteink dacára… Nesebár egy csoda volt, de erről majd máskor…
Véletlenül találtunk rá az utazási irodára. Miután kiválasztottuk a Vikingen Quality Resort Hotelt, amely Törökországban, Antalya-tól 90 km-re a tengerparton van, (öt csillaggal, és ultra all inclusive ellátással) gyorsan és korrekten küldtek minden papírt, ami az utazáshoz kellett.

 


Ázsiai törökországi úticélok az Útikalauz.hu oldalain nagyobb térképen való megjelenítése

Ferihegy 2B-n felraktak bennünket a TWI 735-ös járatára. Sikerült a vészkijárati helyet elfoglalni, amit másnak is ajánlok, ha nagy pocakja vagy hosszú lába van. Ha mindkettő, akkor különösen ajánlható ez a hely. Negyedórán belül szétosztották a szendvicseket, aminek a felét tudtam megenni, mert addigra elfogyott a nyáltartalékom. Sajt volt benne és szárazság. Folyadékot pedig tudvalevően nehéz a fedélzetre juttatni.
Charter gép volt, tele magyarral, ezért szerintem elvárható lett volna, hogy a személyzet magyarul is szóljon. Az ékes török nyelvből  (sajnos) egy szót sem értettem, az angolból meg csak annyit, hogy „What would you like to drink?” Száraz szájjal kinyögtem, hogy:  „sparkling water”. Az nincs! Akkor „oranzs dzsúz”. Az már elfogyott. Akkor: kávé… Az is elfogyott! Akkor: sima ásványvíz… Na, az jutott még egy fél pohárral. Szóval a TWI felejthető társaság, de nincs más. Két órát meg ki lehet bírni.
Az antalya-i reptéren nem sima ügy vízumot szerezni. Lehet fizetni euróval, vagy dollárral és persze török lírával, ha van. Az eurós ablaknál a hosszú sorból átmentünk a dollároshoz, amikor kinyitott. Gyorsan lett ott is vagy tíz méteres a sor, a nyitott ablakhoz viszont nem jött senki. Így aztán visszaszégyenkeztünk az eurós sor végére. Ezzel a játékkal viszont annyi idő (jó fél óra) telt el, hogy addigra megérkeztek a bőröndök a karusszelhez. Ilyen még sosem történt: Odaértem a karusszelhez, és 10 másodpercen belül kicsusszant a bőröndünk, épségben.
Villámgyors útlevél ellenőrzés után gyaloglás a kijárathoz. A fogadóbizottság már ott állt magyarul beszélő török hölgy személyében. Mind a kilencünket (ennyi volt a magyar csapat) felrakott a kényelmes buszra, s megnyugtatott, hogy másnap délelőtt jön majd a hotelbe, eligazítást tartani. Másfél óra az út a hotelig, rövid side-i kitérővel, mert ott is raktak le utasokat. Az út remek volt, kátyú egy darab sincs, 2×2 sávos út, gyakorlatilag autóút, de nem annak minősítve. A sofőr jól „fogta” az utat. Nem rángatott, nem fékezgetett, nyomta a gázt, de tartotta 90-100 közötti sebességet.
Megérkezve a kissé rideg hangulatú Vikingen Hotelbe, vártunk, vártunk, majd a velünk tartó török idegenvezető kérte, hogy üljünk le, majd ő intéz mindent. Kétórás intézkedés után kiderült, hogy baj van, a hotel nem fogad bennünket, mert „túlkönyvelt”. Magyarul ez azt jelenti, hogy vagy bejött egy nagyobb létszámú csoport, vagy valaki nem fizetett a hosszú és bonyolult kapcsolatrendszerben. Sosem fogjuk megtudni, hogy mi volt az igazság, de nem is érdekes.
Először felajánlották, hogy visszaszállítanak bennünket Side-be, egy másik hotelbe. A buszból már elegünk volt (meg a várakozásból is) ezért felhívtam az irodát, hogy mi van ilyenkor. A hölgy, akivel beszéltem kedvesen kért türelmet és egy kis időt. Megkapta, és el kell ismernem, hogy gyorsan intézkedtek! Egy további óra múltán átgyalogoltunk a szomszéd Granada Hotelbe (kb. 200 m), ahol már vártak bennünket.



 



A Granada Hotel utcai homlokzata


Az első benyomás is sokkal jobb volt, kellemes, barátságos légkör, remek környezet, és Olívia, aki magyarul üdvözölt és pezsgővel fogadott bennünket. Rögtön a csuklónkra karikázta az „All Inclusive” szalagot. Elmondott egy csomó dolgot a hotelről, mi, hol és mikor van. Megjegyezni persze csak nyomokban tudtuk, de másnapra kitanultuk. Nemsokára megkaptuk a szobakulcsot – pontosabban kártyát – és mehettünk mindenfele.
Még első este felderítettük a lehetőségek többségét. Legalul („R”-szint) van a nagy étterem, és kijárat a medencékhez, tengerhez, stéghez. A második szint („A”) bár, valamint éttermek. (Jobbról)
Van török, indiai, stb. étterem. Az „UAI”-hez tartozik egy szabadon választható és előre lekötendő este valamely nemzeti étteremben. Mi a törököt választottuk, de erről később. Benne van a minibár is, minden nap feltöltik. Ugyancsak benne van a széf használata. A széfbe táplált nyitószámot nem árt megjegyezni, mert az elfelejtett kód sokba kerülhet. Vagy benne hagyod, amit beletettél, vagy kifizeted a nyitást… A fizikai harmadik szint az „L”. Ez a recepció és a lobby bár szintje, egyben az utcaszint.
A szobák többsége körfolyosóról érhető el, üvegkorláttal. A lift is üvegfalú. Ha tehettem, én távol maradtam az üvegfaltól és az üvegkorláttól. Az én enyhe tériszonyommal ne szórakozzon az építész. 🙂 Minden csillog-villog, folyton és mindenütt takarítanak, de nem zavaróan és nem fontoskodva! A személyzet nagyon barátságos és készséges.
Az első estét természetesen az „R” szinten az étteremben kezdtük, vacsorával. Na, az a kínálat hihetetlen! Szégyelltem fényképet készíteni… Rengeteg étel! Édes, sós, húsos és vega, szilárd és folyékony, török és európai. Méz csak lépesméz formájában, a sütemények többsége viszont mézes.  Minden étel nagyon finom, legfeljebb én nem szeretem…
Azért egy telefonképet mégis készítettem, rejtve, hogy ne lássa senki…:) (Az édességkínálat egy része – jobbról)


Vacsora után jöttek az italok. Minden volt: sör, bor, koktél, tömény. A török éttermi vacsoránál megkérdeztem a pincért, hogy szabad-e a muzulmánoknak szeszes ital fogyasztania? A válasz nagyon tetszett: Csak este, mert akkor Allah nem látja! Lám, mindenre van megoldás. Nekünk nem kellett alibi! A felszolgált száraz vörösbort nagyon megkedveltük. Nem kevésbé a sört és a koktélokat…
Közel volt az éjfél, amikor megpihentünk a szobában. A mienk volt a 3642. A számozási rendszert nem tudtam megfejteni, csak úgy nagyjából: A 6. emeleten voltunk, de hogy a kezdő hármas mit jelent, azt nem tudom.
A szoba remek volt! Mind méretében, mind felszereltségében és minőségében! Úgy általában: tényleg megvolt az 5 csillag! A szoba méreteit tovább növelte a sok tükör. Az előszoba szekrényben ledsoros világítás. Sajnos, nem tudtam rájönni, hogy hol lehet kikapcsolni, így egész éjjel kiszűrődött a szekrényből a kékes fény. Végül is tájékozódási irányfénynek tekintettük. 🙂  Az ágy alatt is kékes fény világított. Szerencsére ezt ki tudtuk kapcsolni. A szobánk az utcára nézett, mert annyira nem érdekelt a tenger látványa, hogy külön fizessek érte…  A TV nagyon jó volt. Vagy ötven csatorna jött. Magyar sajnos nem, de a német adókon mindig volt valahol „Októberfeszt”, ami laza szórakozást nyújtott. Elég nagy terasz tartozott a szobához, székkel, asztallal. Az üvegkorlát miatt én elkerültem, de a feleségem szívesen ücsörgött kint, elnézve a forgalmat és a távoli hegyeket.


 









A 3642-es szoba

A fürdőszoba ugyancsak remek volt. Jól felszerelt, benne nagyon tiszta káddal, mosdóval WC-vel. (Még a sarkokban sem találtam penészfoltokat…) Elegendő polccal a tisztálkodószereknek. És persze hajszárító. Nem amolyan kis huhukoló, hanem rendes, 1100 Wattos! Végre találtam egy olyan szállodai zuhanyt, amelyből a víz jó tempóban, nem össze-vissza távozott, a gégecső nem volt szakadt, és a hollandi anyánál nem spriccelt a víz! Mindenféle tubusos sampont és kence-ficét raktak ki naponta, ahogy fogyott. Fogyasztottuk is rendesen, mert a meleg miatt naponta többször is jólesett zuhanyozni. Érdekes megoldás volt, hogy a fürdőszobát üvegfal választotta el a nappalitól, reluxával árnyékolhatóan. Nászutasoknak remek megoldás! 🙂
A szoba hőmérséklete kiváló volt, mert a klíma mindig jól működött, és egyszerűen be lehetett állítani a kívánt jellemzőket. Sajnos nagyon apró betűkkel volt ráírva, hogy „kikapcsol, ha a balkonajtót kinyitod!” , de rájöttem magamtól is később…
Az ágy nagyon kényelmes volt, az ágynemű pedig kiváló minőségű, nem műszálas. A kispárnákkal én mindig bajban vagyok, de az egyik jó kemény díszpárnára ráhúztam a tartalék párnahuzatot, s így már jót tudtam aludni.
Az első délelőttön megjelent a magyarul beszélő török idegenvezető, az iroda közvetett megbízottja. Felsorolt néhány programot, többek között pamukkalei buszkirándulást. Öt és fél óra oda, ugyanannyi vissza. 2-3 óra ott. Hát ezt csak egy házaspár kérte, de elmaradt, mert nem jött össze a szükséges létszám.
Hajókázás egy közeli folyón, két óra drágán, igaz, hogy transzferrel és ebéddel együtt. Azt sem kérte senki.
Török est egy húsz kilométerre lévő várban, transzferrel, vacsorával, műsorral: 45 euró/fő. Na, ezt többen kértük, de kár volt! A kaja nem ért semmit, a bor ihatatlan volt – a fehér is meg a vörös is -, nem túlzok! A színpadon elég hosszú műsort adtak. Volt egy hastáncos hölgy, aki nagyon profi volt, ilyen jót még nem láttam! Aztán következett egy férfi(?) aki ugyancsak hastáncolt. Nem viccből, hanem jól és sokáig. Ennek ellenére egy ennyire nőies férfi nekem nem tetszett, bár a jogait nem akarom megsérteni. Több táncos csapat is felvonult. Egy része nagyon „laposka” volt, más része viszont lehengerlően jó. Összességében meg lehetett nézni, de szerintem messze nem ért 45 eurót fejenként. Nem volt jó, hogy egy csajszi nyomta az összekötő szöveget angolul és oroszul. Minden témaváltást felhasznált reklám beszúrásra, mely szerint vegyünk valami csili-vili vackot, mert mindenhez adnak valami ajándékot. Ez a rész nagyon erőszakos volt.
Gyorsan megtudtuk, hogy a buszközlekedés nagyon jó minden irányba. Alanyába (kb. 30 km) 2,5 euró egy menet. Kiállsz az út szélére bárhol, és intésre megáll a busz. Eléggé apróbetűs az elején a felírat, hogy hova megy. Ennek ellenére meg kell próbálni elolvasni, hogy hiábavalóan ne intsük le a buszt. Nem szólnak ugyan semmit, de… Amikor le akarsz szállni bárhol, akkor erősen kapaszkodva előre csusszansz a sofőr közelébe, és rámutatsz a fára, vagy bármire, hogy ott akarsz leszállni. Azt mondja, hogy „Ok, hol szálltál fel?” A választól függően mondja az árat. Ajánlatos aprópénzt vinni, hogy a váltással ne töltse a vezető az időt.
Próbáltam áttekinteni a buszközlekedés rendszerét: valaki vesz egy kisbuszt (kb. 25 személyes). Egyezteti az útvonalat a városvezetéssel. Kirak a kormány mellé egy rekeszes táblát, ebbe rakja az aprót, legyen az török líra, dollár, vagy euró. A papírpénzt a szélvédő alá rakja külön halmokba. Ha mondjuk egy helybéli fiatal srác az utas, akkor tartja a pénzt (aprót), a sofőr elveszi, szortírozza a rekeszekbe, közben lassít, bal kézzel húzza a kormánykereket, jobb kézzel gombot nyom, nyitja az ajtót, 5 km/óránál a srác kilép, vezető ajtót csuk, közben gyorsít, balra húz, dudál és besorol a belső sávba. Jegy nincs, könyvelés, adózás(?) nem tudom. Minden esetre a BKV néhány illetékesét nem ártana tanulmányútra küldeni, mert ezek a buszosok semmilyen állami támogatást nem kapnak. Ennek ellenére megélnek, és a tömegközlekedés jó. Ráadásul az ára is elfogadhatónak tűnik, bár a helyi keresetekről nincs információm.
A többiek nem dudálnak rá a keményen sávot váltóra. A dudaszó egyébként bevett kommunikációs eszköz. Nem nagyon használják szidalmazásra, inkább kérnek és köszönnek és ébresztenek vele, ha valaki nem indul elég gyorsan a „világosodó” pirosnál…
Rájöttem, hogy a török kamionsofőrrel miért vagyunk mi, magyarok örök konfliktusban, és miért nincs hazájukban konfliktus. Azért, mert ha Törökországban a kamionos úgy látja, hogy befér (és általában nem téved) akkor finoman húzza a kormányt és becippzáraz. Magyarországon ez nem működik, mert a magyar „közlekedőtárs” ilyenkor egy egészen kicsit megsimítja a gázpedált, miáltal a kamion tényleg nem fog beférni, és máris kész a baj. Pedig…
Az utak jók. A főútvonal igen jó. Ha nagyon sok a jármű, akkor négy sávban is közlekednek a felfestett három sávban. Nincs belőle konfliktus. A forgalomirányító lámpák zöld és sárga színét inkább dísznek tekintik. Ismerik viszont a világospiros, sötétpiros – kamion keresztben -, és a világosodó piros színeket. Ha a kereszteződés jól áttekinthető, és nem jön keresztben senki, akkor lassítás nélkül mennek át a piroson. Persze, nem mindenki és nem mindig, és van ebben „némi” költői túlzás, de alapvetően igaz!


Jó programokat tehát nem ajánlott az utazási iroda, de találtunk magunknak! A busz bevisz Alanya (egyik) közepébe, a buszállomásra. Ha az egyik irányba mész, az a város, boltokkal, látvánnyal, épületekkel, nyüzsgéssel, üzletekkel és történelemmel. A legtöbb épület tetején naperő-mű. (jobbról)
Egyszerű hordós, és vákkuumcsöves egyaránt. Érdekes és szélsőséges az éghajlat. Nyáron akár 50 Celsius-fok is lehet. Télen néha közelíti az 5 fokot, tehát fűteni is kell. Minden esetre az év nagy részében lehet hasznosítani a nap energiáját vízmelegítésre és fűtésre egyaránt. Az építészeti stílus változatos és érdekes. Vannak szép városrészek és vannak kevésbé szépek. Vannak gondozottak és elhanyagoltak úgy, mint itthon. Nekem tetszenek a minaretek. Jellegzetesek és sokfélék. Némelyiknek szép, színes teteje van, másoknak egyszerű fehér. A müezzin ma már nem mászik fel. A négy égtáj felé mutató hangszórók helyettesítik, meglehetősen nagy hangerővel, de ez nem rosszabb, mint nálunk a harangszó. Minden esetre nem tapasztaltam olyan erős vallásosságot, mint az arab országokban.
Boltokkal és vendéglőkkel tele van a város. Az árak megfizethetők, de nem mondhatni, hogy Törökországban olcsón lehet vásárolni. Alkudni a boltokban is lehet, bár messze nem annyit, mint a bazárban. Igen jó minőségű ruházati cikkeket lehet kapni, legyen szó alsó- vagy felsőruházatról. Érdekes hogy a gyógyszerek sokszor olcsóbbak, mint itthon. Az Aspirin (20×500 mg) fele annyi árú, mint itthon. Ráadásul a gyógyszerész rögtön felajánlja, hogy ha többet veszel, engedményt ad… Az Otrivin orrspray is olcsóbb egy kicsivel. Érdekes, és elgondolkodtató tény!
Nagyon jókat lehet sétálni és nézelődni a városban. Több „ottfelejtett” öreg épületet is találtunk. Senki sem tudta, hogy miért maradt ott.


 



Az ottfelejtett múlt


Ha valaki szereti a török kávét, akkor szerencséje van. Többnyire azt főzik az éttermekben, de sok helyen lehet presszó kávét is kapni. Tejjel, süteménnyel, ki hogyan szereti. A vendéglői kaják nagyon finomak és változatosak. Nagyon praktikus sárga dobozokat fedeztünk fel városszerte falra, oszlopra szerelve. (jobbról) Rendeltetésük egyértelmű: ha megnyomod a gombot, pár percen belül odaér a „Taksi”. Meg kell fontolni persze, mert busszal a hatodába kerül, feltéve, hogy ismered a járást…
Ha a buszállomásról a „másik” irányban indulunk el, akkor rögtön a Bazárba esünk be a szó szoros értelmében, mert elég meredek lépcsőn kell lemenni. Na, itt aztán minden, ami szem-szájnak ingere. De légy észnél! Rögtön átvernek, ha nem figyelsz. Csak egy példa: inget kerestem, nekem XXXL méretű kell. Az egyik árusnál találtam, fel is próbáltam mind a kettőt, amit kiválasztottam. (Nagyon jó volt az anyaga is, fazonja is, színe is) Hármat akartam, ott volt a harmadik, de csak XXL-es. Az árus annyit mondott, hogy „no problem” elrohant az inggel a raktárba, majd visszajött, hozta a XXXL-est. Ezt már nem próbáltam fel, csak a hotelban. És persze kicsi volt. Megnéztem most már figyelmesebben az ing nyakánál a cimkét: Látszott, hogy a”XXL”-es nyúlványt levágták, és helyére egy öntapadó „XXXL”-es címkét ragasztottak. Mindehhez nem kellett két perc. Megettem, megtanultam. Az ing meg jó lesz a fiamnak… 🙂
Szóval, nem árt jól odafigyelni. A bazárban erőszakosak, tolakodóak, de van egy határ, amit nem lépnek át. Ha elég határozottan küldöm el, akkor elmegy… Szabad nagyon keményen alkudni. Valami érdekelt, ránéztem, az árus már mondta is, hogy „százharminc”. Az induló árra jelentős befolyása van a kinézetednek. Rövid ujjú ing viselése esetén az „all Inclusive” karszalagot nem lehet eldugni. Ez minimum 100% azonnal felárat generál. Nem, baj, ezt tudva rögtön 30-at mondtam. (Ha akar, sértődjön meg). Nem tette. „Száz!!!”, mint last price. „Harminckettő” mint másirányú last price. „Nyolcvan, de ez már csak a török-magyar történelmi barátság jegyében… „Harmincöt”, de csak azért, mert lehet hogy unokatestvérem vagy huszonötödik fokon. Értette és vette a lapot, mert humorérzékük jócskán van! A pocakomra utalva engedett az árból „Attila pasának” (sic!), tehát: „Hatvan”, de ez már tényleg az utolsó ár, mert tönkre fog menni, mert ő hatvanötért kapja. Teljesen kétségbe estem, hogy miattam netán tönkremegy szegény „brader”, ezért új, végső ajánlatot tettem: „Harmincnyolc!” Közben már távolodni kezdtünk a standtól jelezve, hogy ez már tényleg az utolsó árajánlatom volt (A nejem amúgy is unta már kicsit a műsort…). Innen már felgyorsultak az események, mert kellően lassú távolodással is nemsokára a sarokhoz érünk, és akkor – ezt ő is tudta – befejeződik az alku! Ezért nagyon határozottan közölte, hogy a legvégső ár, ameddig lemehet, az „ötven” euró, de így már az egész családja éhezni fog. Ennek súlyát én is átéreztem, ezért nagylelkűn kijelentettem, hogy nagymamája és gyermekei jobb léte érdekében hajlandó vagyok „negyvenötöt” adni, de ez a vége… Annyiért nem adhatja, mert akkor még Allah is el fogja taszítani magától. Ebben maradtunk, és elértünk nejemmel a sarokig. Ebben a pillanatban utánam kiabált, hogy „Ok, adom negyvenötért!!” Ez a súlyos pillanat, mert a tárgyalások ilyetén hosszadalmas és előrehaladott állapotában már a többi kereskedő is figyelemmel kíséri a nagy tétre menő profi játszmát! Ha az általam kimondott összeget a kereskedő elfogadja, és mégsem veszem meg, annak súlyos következményei is lehetnek! Alkudni tehát szabad szélsőséges feltételekkel is, de mindig korrekten és felelősséggel! Amit elmeséltem, szinte fillérre így játszódott le!
Az arany nagyon drága. Csak egyszer kérdeztem meg egy nyaklánc árát, de akkora árat mondtak, hogy felsőfokú matematikai ismereteim dacára is erősen meglepődtem… Még akkor is, ha 22 karátos volt!
Szóval a bazárban órákig lehet bolyongani és eltévedni. Rámegy egy egész nap simán, annyi érdekesség van. Üzleti és emberi egyaránt.
Nem baj, megérte. Másnap megint a buszállomásig jöttünk, és átszálltunk a 4-es helyi buszra, ami felvisz a tengerparti 208 m magas hegyoromra. Ott van egy várrom. Döbbenetes élmény! Van belépődíj is, ha jól emlékszem 7 euró, de nagyon megéri! Maga a vár nagyon szép, és a hegyoldalban húzódó várfal is nagyon látványos. Letekinteni a városra viszont feledhetetlen élmény! Nem túl nagy a Vár alapterülete, a bejáráshoz bőven elegendő fél óra, viszont a látvány a városra ott tartja az embert, és csak néz, néz…


 



Alanya a várból


A busz egy óra múlva jön és indul vissza. Rögtön a buszállomásnál több kávézó-étkező hely is van. Érdemes kipróbálni valamelyiket. Különösen finom ital a gránátalma frissen kicsavart leve, s szinte minden étteremben és kávézóban kapható. Ráadásul egészséges is. Jó néhány pohárral megittunk belőle.


Visszatérve a hotelba, szét kell nézni a masszázs területén. Értenek hozzá. Kicsit el van rejtve, de aki keresi, megtalálja. Nagyon misztikus, keleties hangulatot teremtettek a pincében. Az egyik maszőzről készítettem a képet, nem tiltakozott ellene. Nem egy világszépe, de nagyon kedvesen mosolygott!
Ha gyerekek is vannak, akkor ők nagyon jól fogják érezni magukat a víziparadicsomban. Jópofa a kiboruló vizesvödör, amely egyszerre fél köbméter vizet zúdít le, s ezt a gyerekek nagyon élvezik. (jobb oldali kép) Ezen kívül még csúszdák állnak a felnőttek és gyerekek rendelkezésére, nem beszélve a rengeteg medencéről és a tengerről.
Sajnos homokos tengerpart nincs. Ha nagyon kell, akkor át lehet menni a szomszéd hotelbe, ahol van pár méternyi homok a parton…


Az utolsó napon döntöttünk úgy, hogy meglátogatjuk Side-t. Leintettük a buszt, amely elvitt Manavgat-ig. Ott átszálltunk egy másik buszra, az ment Side-be. Fejenként 2,5 + 2 euróba került az út a hoteltől Side-ig. El kell menni a végállomásig. Szerencsére nem szálltunk le hamarabb, pedig volt egy-két hívogató környék. Amikor kiszálltunk a buszból, meglepődve láttuk, hogy „itt valami várfal” van, tehát megnézzük! Elindultunk, s csodákra találtunk! Kiderült, hogy itt egy egész város-rom van!

 



Modern aszfaltút, két oldalon a 2500 éves város maradványaival


Nem vagyok régész, és sajnos ezen a téren még tájékozottsággal sem büszkélkedhetek, de a látvány hihetetlen! Ezt nem szabad kihagyni! Ha sikerül szerezni egy idegenvezetőt, aki el is mesélné, hogy mit látunk, az lenne az igazi! Így csak a táblák szövegéből lehet valamennyi információt szerezni. Több órát lehet csavarogni a város maradványai között, megcsodálni a gyönyörűen vésett márvány oszlopfőket, és oszlopokat. Az amfiteátrum szerintem legalább akkora, mint a római Colosseum. Talán kicsit jobban összedőlt, de még most is monumentális építmény. Sok helyen csak álltam és néztem, de nem tudtam, hogy mi az a szép, vagy érdekes építmény amit látok. Sajnos a tájékoztató feliratokkal eléggé szűkösen bántak, csak itt-ott van egy két tábla. Magyarul persze sehol semmi. A 150 év kapcsolatra való tekintettel vagy nekünk kellett volna törökül tanulni, vagy nekik magyarul… 🙂
Most már tudjuk, hogy előre kell készülni, de legalább másoknak tudjuk ezt most javasolni! Én általában lusta vagyok előre tanulni az üdülésre, bízok abban, hogy majd az idegenvezeztő elmondja, amit tudni kell. Ez be is szokott jönni, ha van idegenvezető, de itt nem volt, magunkat kellett vezetni. A táblák egyébként angol és török nyelvűek, néhol a német is előfordul. A két nyelvből és a látványból azért lehet következtetni egy kicsit, feltéve, hogy nem fogyott túl sok sör. Ügyelni kell egyébként erre, mert a nagy melegben könnyen kiszárad az ember, s ez nem egészséges… 🙂 A bazárban és a vendéglátóhelyeken a nyelvkínálat kiegészül az orosszal, mert ők vannak legtöbben a törökök után. Érdekes, hogy 45 év alatt mennyit felejt az ember az amúgy is gyenge orosz nyelvtudásából!


 



Az amfiteátrum


Persze, minden kulturális útvonal vége a bazár, az éttermek és kávézók sora, valamint a szórakozás. Lehet tevegelni, vagy ismét a bazárt járni, ami szorosan kötődik a romvároshoz. A nyelvismeret hiánya itt már nem akadály, mert meg akarnak érteni! Az éttermek ugyancsak várnak a megfáradt vándorra. Némi kávézás után tovább baktattunk a parti sétányon, amely ápoltságát tekintve minden igényt kielégít.
A parthoz közel, egy szép téren láttuk Gazi Mustafa Kemal Atatürk, a legnagyobb török szobrát. Korábban csak a keresztrejtvényben találkoztam a nevével, most bővebb tájékoztatást olvashattam róla a lábai alatti táblán!
Itt tényleg el lehetne tölteni néhány napot a szemlélődéssel, de amikor a napocska bukfencezni kezdett lefele, a lábunk pedig rövidülni, kénytelenek voltunk elindulni visszafelé a buszállomásra. Nem az úton mentünk, hanem az amfiteátrum mellett némi mászással a kövek között. Eligazító táblák nincsenek, de a naplemente elég jó tájékoztatást ad a helyes irányról. Érdemes volt, mert egész színházat, (de lehet, hogy lovarda volt vagy söröző, ki tudja?) is lehetett látni. A rendezetlen, csak túristák által kitaposott úton persze nehezebb volt haladni, de ennyi sport mindenkire ráfér. Megcsodáltuk a márványból faragott oszloptalpakat még egyszer, mert nem lehet betelni vele.


 










Gazi Mustafa Kemal Atatürk szobra Side-ben Gyönyörű, márvány oszloptalapzat

Tessék belegondolni, hogy akkor (2500 évvel ezelőtt) nem volt légkalapács és nem volt Hilti vésőgép sem! Én nem annyira a művész szemével értékeltem a „kőfaragványokat” hanem a megvalósítás lehetséges módszerein elmélkedve. Rájöttem, hogy egyetlen lehetséges módszer az IDŐ! Ez az, ami nekünk már nincs. Legfeljebb „határidő” formájában.
Egy jó nagy balkanyarral ismét kijutottunk a burkolt útra, s onnan már nem lehetett eltévedni! Irány a busz, mert hajnalban, 04:30-kor gyülekező van a hazainduláshoz. Este fél óra alatt összepakoltunk, szokás szerint a plusz két táskát is teletömve az összevásárolt holmikkal. Indulás előtt még búcsúzóul lementünk az „R” szintre – mint most már tudjuk: ez az étterem – és reggeliztünk, kávéztunk. Nem volt túl nagy az ételkínálat, de tekintettel az igen korai időpontra bőven elég volt. A busz nagyon pontosan érkezett, csak a nászutasokra kellett 10 percet várni. Ezt azonban mindenki elnézte nekik…
Kikívánkozik belőlem még egy rövid folytatás… A repülő 45 perc késéssel indult, mert egy kismama rosszul lett, ezért levitték a gépről orvoshoz. A mögöttünk ülő néhány nagyhangú – magyar – utas minősítette az esetet, mely szerint: „micsoda balkáni módszer ez!” Jó hangosan persze, hogy mindenki hallja!
Én is minősítem az esetet: Úgy tűnik, hogy a Balkán néha nálunk, Magyarországon kezdődik!
Szőnyi Péter


 










A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztokukacutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés

Légy te az első hozzászóló a(z) "Szőnyi Péter: Őszi nyaralás Okurcalarban – Törökország – 2010" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár