Lengyel Zoltán: Hatezer kilométer az Egyesült Királyságban és Írországban – 2010


Lengyel Zoltán: Hatezer kilométer az Egyesült Királyságban és Írországban – 2010



Egy több mint háromhetes autós túra története a felkeresett helyek rövid bemutatásával és rengeteg háttérinformációval, tanáccsal a Brit-szigetekre utazást tervezőknek – sok szép képpel illusztrálva


Aachen – Canterbury – London – Windsor – Winchester – Salisbury – Bath – Wells – Exeter – Bristol – Gloucester – Monmouth – Tintern Parva – Cardiff – Pembroke – St. David’s – Harlech – Caernarfon – Conwy – Beaumaris – Holyhead – Rock of Cashel – Cahir – Limerick – Bunratty – Dysart – Kilmacduagh – Clonmacnoise – Trim – Dublin – Monasterboice – Belfast – Dunluce Castle – Culzean Castle – Glasgow – Inveraray Castle – Eilean Donan – Urquhart Castle – Inverness – Dunrobin Castle – Stromness – Kirkwall – Balmoral Castle – Aberdeen – Dunnottar Castle – Blair Castle – Dunkeld – Glamis Castle – Stirling – Edinburgh – Roslin – Kelso – Abbotsford House – Melrose Abbey – Jedburgh – Hermitage Castle – Gretna Green – Durham – York – Lincoln – Warwick – Stratford upon Avon – Blenheim Castle – Oxford – Bodiam Castle – Dover – Leuven – Maria Laach – Burg Eltz
Stonehenge – Clifton Bridge – Pentre Ifan – Menai Bridge – Bry Celli Ddu – Cliffs of Moher – Poulnabrone Dolmen -. Dunguaire Castle – Turoe Stone – Knowth – Newgrange – Giant’s Causeway – Glen Coe – Loch Ness – Maes Howe – Skara Brae – Stones of Stennes – Ring of Brodgar – Falkirk Wheel – Forth Rail Bridge – Hadrianus fal – Fountains Abbey


Közel két év telt el az elhatározástól az indulásig. Ez idő alatt változó időszakokban több száz órát töltöttem el a számítógép előtt, alakítva javítva az útitervet. A főbb útvonalat kialakítva már csak a pontosítás maradt hátra. Már a tervezés alatt látszott, hogy hihetetlenül feszített utazás lesz, ezért úgy döntöttem, hogy ha mindenhova el akarunk jutni, akkor sajnos ez olyan kipipálós út lesz. Hiszen nem lehet minden helyen, főleg nem nagyobb városokban fél napokat elbarangolni és minden házat megcsodálni.
A tervezésnél igyekeztem minden lehetséges akadályt figyelembe venni. Kezdve az indulás időpontját, a várható menetidőket, kompmenetrendeket, szálláshelyeket valamint a költségvetést, hogy mennyit költünk majd üzemanyagra, szállásra, élelmiszerre, belépőkre, parkolásra és egyebekre. Mindezek nagyon fontos dolgok egy ilyen hosszú úton.
Szállást interneten foglaltunk Londonban négy éjszakára. Itt is pontosan megnéztük a szállodát (még a Google Earth-ön a fényképeket is megnéztem, hogy hol lehet majd parkolni (sehol). Úgy választottam, hogy legyen a közelben Metró (Tube) állomás, lehetőleg a 2. zónán belül, bevásárló központ, valamint távozáskor lehetőleg abban az irányban legyen, amerre tovább indulunk.
Előzetes tájékozódások után úgy döntöttünk, hogy több belépőt és utazási jegyet már itthon megveszünk. Ennek nem igazán anyagi oka volt, hanem idő akartunk nyerni vele. Interneten és helyi utazási irodákban megrendeltük ill. megvettük a 30 napos Great British Heritage Pass-t, a belépőt a Madame Tussaud múzeumba, valamint a 3 napos bérletet csúcsidőre (Travelcard) és a London Pass kártyát. Mindegyik igen jó választásnak bizonyult.
Szállást a továbbiakra nem tudtunk előre lekötni, mert az útvonalunk ugyan „kötött” volt, de azt nem tudtuk előre, hogy az adott napon mennyit tudunk majd haladni. A terv az volt, hogy a látnivalók nyitvatartási idejét kihasználjuk és utána utazunk tovább ameddig értelmesnek látszik.

Már jó előre összeírtuk, hogy mire lehet szükségünk az úton. Mivel autóval mentünk és csak ketten, így sok minden el tudtunk vinni magunkkal. Sikerült úgy összeállítani a felszerelést, hogy semmi nem maradt otthon. Néhány fontos dolog: mivel más elektromos csatlakozót használnak adaptert vinni kell, esőkabát, meleg vízhatlan kabát (nekünk szerencsénk volt mert Írországban is 22-26 C ’ volt és nem esett egy csepp eső sem, de az Orkney-szigeteken kifogtunk egy esős napot és ott jól jött a meleg kabát is a szélben). Senkinek eszébe sem jusson, hogy utasbiztosítás nélkül utazzon ezekbe az országokba. Napi 4-500 Forintért megfelelő biztosítást lehet kötni. Nem feltétlen kell hajszárító, mert van majdnem minden szállodában éppúgy mint a bed & breakfast szállásokon. Még a kevésbé színvonalas helyeken is van tea, instant kávé és ezeknek az elkészítéséhez forraló, valamint néhány szem keksz kikészítve. Terveztünk egy mosási napot is olyan helyen, ahol előre láthatólag 2 éjszakát leszünk. Ennek ellenére nagyon sok ruhát vittünk magunkkal. Mivel ez a mosási nap aztán nem jött össze, ez is jó választás lett. Összeállításommal nem az a célom, hogy a meglátogatott országok látnivalóit részletesen ismertessem, hiszen azt más portálok és számos útleírás már megtetette, hanem, hogy gyakorlati ismeretekkel és „tanácsokkal” szolgáljak azok számára, akik szintén nekivágnak vagy nekivágnának ezen országok meglátogatásának.
A remélhetőleg sok hasznos tanács után olvassátok el az utazásunkat is; abból is sok jó és rossz dolgot lehet megjegyezni



1. nap.
Az indulás napjának kiválasztásánál fontos volt, hogy még ne legyen főszezon de már az időjárás megfelelő legyen az utazáshoz, valamint olyan napot kerestünk amikor
kisebb a forgalom. Értelemszerűen ez vasárnap lenne, de mivel pünkösd vasárnap a németek is valószínűleg autóba ülnek és csak hétfőn mennek haza, úgy gondoltuk, hogy akkor hétfőn már könnyebb lesz szállást találni. Hajnali fél kettőkor keltünk (már este 8-kor lefeküdtem), mivel már be volt pakolva a kocsiba, 2 órakor el is tudtunk indulni. Előzőleg már az osztrák autópálya matricát is megvettük, így ezért sem kellett megállnunk. A többi országban nem kell autópályadíjat fizetni. Angliában van ugyan egy fizetős szakasz, de mi nem jártunk arra.
Első napi végcélunk Aachen német város, közel belga határához. Ez kb. 1.260 km-re van Budapesttől. Terv szerint városnézés: Kaiserdom és rövid séta. Mivel gyakorlott utazók vagyunk, ezért unalmunkban nem eszünk iszunk állandóan a kocsiban (ennek megfelelően nem kell állandóan megállni a WC-knél) így már délután 3 órakor Aachenben voltunk. Pünkösd hétfő lévén a város csendes és üres volt. Könnyen találtunk parkolóhelyet a Dóm közelében. Alaposan meg tudtuk tekinteni a Dómot és a Kincstárat. A Dóm felső szintjén van Nagy Károly trónja ahonnan a misét hallgatta. Szerettük volna ezt is megnézni, és szerencsénkre 4 órakor indult is egy angol nyelvű vezetés a dómban, ahol felvittek e felső szintre is. Csak azt nem mondta előre senki, hogy a trónt éppen restaurálják, így csak a méretarányos fényképét tudtuk megnézni. A dóm előtti részen áll Szent István királyunk szobra, Varga Imre alkotása, melyet 1993-ban avattak fel. Délután 5 után úgy éreztük, hogy tovább tudunk még menni. El is jutottunk Belgiumban Brugge városig. Itt találtunk egy Campanille Motelt, ahol meg is szálltunk. Kb. 1.500 km-t autóztunk. Jólesett a pihenés.


 


2. nap
Reggel korán keltünk, mert szerettünk volna minél előbb átérni Angliába. Hosszú nap állt előttük és – annak ellenére, hogy az átérés után az órát vissza kell állítani 1 órával – előbb Canterbury érintésével szerettünk volna eljutni Londonba és utána megtalálni a szállást. Tehát irány Calais. Úgy gondoltuk, hogy pünkösd utáni első munkanap nem lesznek sokan a kompkikötőben. Nem is voltak szerencsére. Viszont volt egy akkora kikötő, hogy nem is tudtuk átlátni az egészet, így elindultam az egyik szállító cég – P & O – jegyárusító helyéhez. Előzetesen tájékozódtam az interneten az árakról, elővételben kb. 90 – 100 font lett volna; gondoltam nem lesz ez sokkal több ha itt veszzük meg. Erősen tévedtem ugyanis 167 fontot kellett fizetnem. Kétszer is megkérdeztem, hogy a megfelelő adatokat vitte-e be a gépbe de sajnos ez volt a valóság. (Valójában sehol nem egyezett az interneten közzé tett és a ténylegesen fizetendő ár, volt ahol kevesebbet kellett fizetni).
Megkaptuk a jegyet és egy számot amit a visszapillantó tükörre kellett akasztani. Ezen annak a sornak a száma szerepelt ahová a várakozás idejére be kell állnunk. Te jó ég! Hogy fogjuk ezt megtalálni egy ekkora területen. Azután elindultunk figyelve az oszlopokra kitett számokat. Az elején már három felé osztották a lehetőséget, azután egyre szűkült a lehetőség, majd hirtelen ott lettünk a 210 -es sornál. Innen már nem volt semmi gond, rövid idő múlva felhajtottunk a kompra, és másfél óra nyugodt hajókázás után megérkeztünk Doverbe. Kissé párás volt ugyan a reggel de a híres doveri fehér sziklákat így is lehetett látni. Mivel a Great British Heritage Pass kártyánkat csak Angliában tudtuk átvenni, kézenfekvő volt, hogy rögtön itt Doverben szerét is ejtjük ennek. Már itthon jó előre kiírtam a GPS számára az összes fontos címet, főleg a közelben levő parkolók helyét. Ez nagyon hasznosnak bizonyult, hiszen egy városnál nem elég beírni, hogy >városközpont<, hiszen az elég nagy is lehet, vagy nem csak egy van belőle vagy amit szeretnénk megnézni, az nem is ott van. Kb. 70 %-ban jött be ez módszer.
Nos, haladjunk a városközpont felé, de az összes autós az ellenkező irányba fordult,
mindenki egyből London felé indult, pedig milyen jó lett volna látni, hogy melyik oldalon is kell haladni. Természetesen tisztában voltunk vele, hogy Nagy Britanniában és Írországban
bal oldali közlekedés van. De más dolog az fejben számtalanszor lejátszani és más, amikor ott ül az ember az első métereknél és csak azt látja, hogy mindenki össze-vissza halad ráadásul a GPS is mondja a szövegét. Addig kevertünk, kavartunk amíg egyszer csak ott teremtünk a Norman Street-i parkolóban. Hely is volt, kifújtam magam a nagy izgalomra és elindultam a Heritage Pass kártyáért.
A kártya átvétele nagyon gyors volt, bemutattuk az itthon kapott visszaigazolást és már adták is egy térképpel és egy füzettel együtt, amelyben az ingyen látogatható helyek rövid leírása volt. A két kártyával közel 300 fontot megtakarítottunk, és többször volt olyan is, amikor nem kellett beállni a hosszú sorba sem. Ezen kártyákból lehet venni 4 – 7 – 15 és 30 naposat, valamint családi változata is létezik. Kb. 580 helyre nyújt ingyenes belépést az UK területén.
Miután megkaptuk, minden bátorságunkat összeszedve elindultunk Canterbury felé. Ekkor jött az első körforgalom. Harminc év vezetési gyakorlat és több mint egy millió kilométer alatt, azért meg lehet szokni, hogy a körforgalomban mindig balról jönnek a járművek, na itt nem így van. Jobbról jönnek és nagyon jönnek. Ráadásul az út vonalvezetése itt is úgy van kialakítva, hogy a körforgalom előtt enyhén fordul mintegy bevezetve az autót a körpályára; mivel én a bal oldalon ültem, így a mellettem ülő feleségemtől nem láttam be rendesen a forgalomba, ezért maximálisan meg kellett bíznom benne. Bérelt autóval ez nyílván könnyebb, de gondolom, ott meg az jelent gondot, hogy minden fordítva van benne. Sebességet bal kézzel kell váltani, és az irányjelzőt is bal kézzel kellene bekapcsolni. Ez az angoloknak sem megy, mert ők sem szeretik használni az irányjelzőt a körforgalom elhagyásakor. Nem tudom, hogy jutottunk át az elsőn, de innentől kezdve egy ideig előre hangosan mondtam, hogy mit kell majd csinálnom. Canterbury csak 35 km de egy örökkévalóságnak tűnt.
Végre beérkeztünk a városba, és parkolót is találtunk közel a Szent Ágoston apátság kapujához, ahonnan elindultunk a gyönyörű városközpont és a katedrális felé. Az egész városközpont a Világörökség része.


 


Canterbury katedrális


Canterbury katedrális


A katedrális ma is a canterbury érsek székhelye, mint híres elődje Thomas Becket idején is volt. A szentté avatott érsek sírja egészen a lerombolásáig – VIII. Henrik nevéhez fűződik – fontos zarándokhely volt. Geoffrey Chaucer remekműve, a Canterbury mesék ezeknek a zarándoklatoknak állít emléket. Maga a katedrális gyönyörű szép, számtalan kápolnával, síremlékkel maradandó emléket nyújtott. Körbe mentünk a szép pázsitot körbefogó kerengőjén is.


 


A canterbury katedrális kerengője


A canterbury katedrális kerengője


Végezetül rövid sétát tettünk a városban megcsodálva a régi városkaput és az ódon fadongás házakat.


Ismét autóba ültünk és London felé vettük az irányt. Amikor már azt hittem, hogy mindent tudok a körforgalomról, akkor jött az újabb meglepetés: a három sávos körforgalom. Na itt már nem mindegy, hogy az ember melyik sávba indul be egyáltalán, mert egyes sávok elkanyarodnak vagy megszűnnek vagy bármi más is lehet. Az egész út alatt szerintem közel ezer körforgalomba hajtottunk be, de nem volt két egyforma. Volt olyan, ahol 5 sáv ment körbe és legalább fél km hosszú volt, és olyan is, ahol csak egy kerek folt volt középen és néhány kanyarodást jelentő nyíl egy zsebkendőnyi helyen. E látszólagos káosz ellenére nem emlékszem, hogy összetört kocsit láttam volna – leszámítva néhány friss balesetet – , aminek talán az is lehet az oka, hogy ott mindenkinek van biztosítása és az összetört autókat a biztosító számlájára meg is csináltatják. Akadt némi problémánk a benzinkutakkal is az autópályákon. Itt nem jelölik külön táblával a benzinkutakat, hanem helyette a „Service” feliratot lehet látni. Ez furcsa volt az elején mivel a mi fogalmaink szerint ez szerviz állomást jelent. Az angoloknál a szó jelentése szerint „szolgáltatást” jelent; ebbe beletartozik a szállás az étkezési lehetőség és a benzinkút is. Egyéb helyeken jól érthetően jelzik a kutakat, sokszor egymás mellett kettő is van. Árakban is van eltérés, talán maximum 8 penny (25 Forint) és ezért nem árt figyelni erre, de arra is kell ügyelni, hogy egyes vidékeken elég ritka a hálózat és néhány penny végett ki ne fogyjon az üzemanyag. Mindegyik kút önkiszolgáló, borravalót nem kell adni és nem is várnak el; az utolsó 1 penny-t is visszaadják.


Kora délután érkeztünk meg a szálláshelyünkre. Nem egy elegáns szálloda volt, de sikerült a csendesebbik felére szereznem szobát, és az ablakból még az ideiglenesen ott parkoló
autónkat is láthattuk. Akkor még nem éreztük, hogy Londonban is és egész Nagy Britanniában igen jó a közbiztonság. Londonban minden be van kamerázva, ez maximális biztonságérzetet ad. Lehet, hogy ott nem ismerik mi az ombudsman. 🙂
Behordtunk mindent a kis szobánkba, és lementem parkolót keresni, találtam is a szálloda mellett 2 órára 2,3 font -ért. Kivert a víz, hogyan fogunk mi bemenni Londonba várost nézni, ha két óránként vissza kell jönni parkolási díjat fizetni? Megkérdeztem a recepción is, de nem tudtak segíteni. Mi lesz most, sehova nem tudunk így elmenni csak kocsival. Aki saját vagy bérelt járművel érkezik Londonba, annak csak ajánlani tudom, hogy ne sajnálja a több pénzt az olyan szállodára, amelynek saját parkolója van, sok kellemetlenségtől kíméli mag magát.
Nem tudtam jobbat kitalálni: üljünk be az autóba, és azzal menjünk el Greenwich-be. Nincs túl messze gondoltam, a GPS pedig úgy is segít. Nosza bele a délutáni csúcsba. Nem volt annyira ijesztő, mert nagyon lassan haladtunk, és mindig volt húzó ember, akit csak követni kellett. Meg is érkeztünk a Royal Observatory-hoz, itt megnéztük 0 délkört ami hivatalosan a kelet-nyugat „határa”. Mi nem csináltunk olyan fényképet, ahol az egyik lábam keleten a másik nyugaton van. Ezután még maradt egy kevés időnk a Tengerészeti Múzeumra. Innen átsétáltunk a Cutty Sark nevű híres klipperhez ami a szárazföldön van mára, de sajnos ez teljes felújítás alatt áll, elemeire van szétszedve egy palánk mögött, így semmit nem láttunk belőle.
Visszamentük a szállásra, és mivel már 6 óra jóval elmúlt, a parkolásért már nem kellett fizetni. Útközben láttuk, amint két teenager fiú biciklivel nekiment egy férfinek, aki jó nagyot esett, természetesen otthagyták a földön. A két srác éppen, hogy átért az út másik oldalára, már két kerékpáros rendőr ott is volt, és gondolom jól leteremtette őket. Ennyit a kamerákról és a közbiztonságról. Mindez egy lámpaváltásnyi idő alatt történt. Londonban sok rendőrt látni mindenhol, főleg a középületeknél és azok környékén. Ezzel szemben vidéken és a vidéki városokban csak elvétve látni belőlük.


3. nap – London
Korán keltünk és lementünk reggelizni, ennek nagy előnye az lett, hogy pont belebotlottam a szálloda tulajdonosába, és neki is előadtam a parkolási gondunkat. Biztos jó napja volt, mert felajánlotta, hogy az innen 150 méterre levő másik szállójának a gazdasági udvarára beállhatok. Nem győztem hálálkodni és természetesen felajánlottam, hogy kifizetem amit kér, Ő meg természetesen nem kért semmit. Utólag is nagyon köszönjük, mert csak így tudtunk a kocsit hátrahagyva bemenni Londonba.


Kicsit szomorkás reggel után, szép időben indultunk neki a városnak, természetesen a közeli metróval. Most érvényesítettük az otthon kifizetett 3 napos Travelcard bérletet, amely ingyenes utazást biztosított a csúcsidőben is.
A reggeli csúcsban valóban nagyon sokan vártak a metróra. Több szerelvényt is meg kellett várni, amíg fel tudtunk szállni. Míg a buszközlekedésnél mindenki szépen kivárja a sorát a metrón ez nem érvényes, itt bizony, ha az ember be akart szállni, akkor erőszakosnak kellett lenni. Érthetetlen volt viszont, hogy míg az ajtók közelében egy kupacban álltak, addig a kocsik belseje sokszor szinte üres volt.
Hát az biztos, hogy ezt a bérletet nagyon kihasználtuk, hiszen London igen nagy város és a látnivalók sokszor nagyon messze vannak egymástól, elérésükhöz mindenképpen közlekedési eszközt kell igénybe venni. Erre legcélszerűbb a tube, mivel az egész várost behálózza, gyors, nincs dugó és összeköttetésben áll az elővárosi vasutakkal. Eligazodni a térképek alapján nagyon könnyű, mi egyszer sem szálltunk fel rossz irányba. Mindezek ellenére sokszor annyit gyalogoltunk, hogy a negyedik nap végére már az én lábam is bedagadt.
Néhány tudnivaló a tube használatáról. Ide csak érvényes jeggyel vagy bérlettel lehet bejutni. A jegyet vagy a bérletet a megfelelő nyílásba bedugva a gép azonosítja azt majd rögtön vissza is tolja ugyanazon a nyíláson, ekkor ki kell húzni onnan, erre nyit ki a kapu vagy a kar és át lehet jutni. A város 6 zónára van osztva, ezt a térképeken is jelölik, és az ennek megfelelő bérletet kell megvenni. A leginkább használt az 1-2 zóna, ebbe belefér szinte az összes látnivaló. Ha túlmentél a zóna határán, akkor a különbözetet ki kell fizetni, addig nem lehet kimenni a Metró területéről. (ezek meg tudják oldani ezt is). Valamennyi járatot különböző színnel jelölik a térképen, így könnyű eligazodni. Természetesen több járat is keresztezi egymást, ezért igen bonyolult, több szintes gyalogos folyosók vannak kialakítva, ezekben is mindenhol kint van a térkép, és ez alapján lehet tájékozódni. A mozgólépcsőn ha nem sietünk és csak állunk, ezt mindig a jobb oldalán tegyük, engedjük el azokat, akik sietnek és rásegítenek. Egyes állomások pont egy kanyarban vannak, itt a kocsi és a peron között néha 25 centis hézag is lehet erre a „Mind the gap” felirattal és hangszórón keresztül is felhívják a figyelmet. Figyeljünk erre oda, mert csúnya baleset lehet belőle.
Gyalogosan közlekedve is állandóan óvatosnak kell lenni, mert itthon megszoktuk, hogy merre kell figyelni, ha lelépünk a járdáról. Nos, itt legjobb ha mindenfelé nézünk, mert sok az egyirányú utca és a többsávos útszakasz, így gyakorlatilag a legváratlanabb irányból is várható forgalom. Ez még a londoniaknak sem lehet egyszerű, mert sok gyalogátkelőnél a burkolatra ki van írva, hogy merre kell nézni! („ Look Left” vagy „Look Right”) Erre is figyeljünk.


 Nos, először a Westminster Apátsághoz mentünk. Én már jártam itt 1980-ban de még most is ámulva néztem ezt a hihetetlenül szép belső teret. Ilyen dúsan díszített kőcsipkés mennyezetet nem látni sehol a világon, a Windsorban levő Szent György kápolna is elmarad ettől. Maga a katedrális Hódító Vilmos koronázása (1066) óta az angol királyok hivatalos koronázó helye. Ezen kívül jelentős temetkezési hely is számos király, királynő valamint híres tudósok, felfedezők, zeneszerzők írók és költők sírhelye vagy síremléke található itt. A középső hajóban található az Ismeretlen Katona sírja is.


 


London, Westminster Abbey


 


London, Westminster Abbey


London, Westminster Abbey


Mivel a Parlament épülete is a közvetlen közelben található, egyúttal azt is megcsodáltuk
azután a metróval a Természettudományi Múzeumba mentük. Megcsodálható itt minden ami a Földtörténeti időszakokból megmaradt. Sok dinoszaurusz és egyéb évmilliókkal ezelőtt élt állatok és növények maradványai. Számtalan kőzet és ásvány van kiállítva. Látható még itt az ember őstörténetének számos maradványa és itt van kiállítva az 1974-ben megtalált Australopithecus – alias Lucy – csontvázának pontos másolata is.


 


London, Természettudományi Múzeum


London, Természettudományi Múzeum


Következő állomásunk a nem messze levő Madame Tussaud kiállítás. Már otthon felkészültünk az itt várható tömegre, meg is vettük a jegyeket, hogy ne kelljen órákig sorba állni. A jegyen rajta volt, hogy külön sorban állás nélkül melyik kapun kell majd belépnünk. Ezzel szembe talán 10 -15 ember várt a jegyvásárlásnál, ezért nem is voltak nyitva a külön kapuk. 4 -5 perc alatt be is jutottunk. Valószínűleg még nem volt főszezon és hétvége sem ezért voltak kevesebben. Van itthon ismerősöm, aki háromszor volt Londonban (hétvégén) és egyszer sem sikerült bejutnia ide.
Mivel a kiállítás állandóan változik – néhány állandó halhatatlant kivéve – minden más volt, mint amit harminc éve láttam. Néhány fontosabb személy, akiről rendkívül élethű viaszszobor készült. Tom Jones, Jimmy Hendrix, Freddy Mercury, Marylin Monroe, Harrison Ford, John Wayne, Hitchcock, VIII. Henrik, Churchill, Arafat, a dalai láma, Hitler, Obama, II. János Pál pápa, Newton, Sir Francis Drake és még sokan mások.
((06.2010lz.jpg – Madame Tussaud kiállítás, Freddy Mercury))
Természetesen látható a királyi család is, Károly már az új arával Camillával, míg a szomorú véget ért Diana tőlük jóval távolabb egymagában. A kiállított szobrok annyira élethűek, hogy az ember szinte azon csodálkozik, hogy miért nem pislognak. Megtekinthető még a rémségek folyosója is, ahol a „borzalmas eseményeket” bemutató viaszszobrok között „vérfagyasztó” látványt nyújtó hús-vér emberek ijesztgetik a közönséget. A kiállítás végén egy zárt pályán közlekedő kis taxiból elénk tárult az egykori London képekben és bábukban egészen napjainkig. Ez is maradandó élmény volt.


Ezek után elmentünk a Buckingham Palotához, és a Marble Arch-hoz. Délután maradt még időnk a Szent Pál székesegyház megtekintésére is. A világ második legnagyobb templomaként számontartott katedrális valóban impozáns látvány nyújt. Sir Cristopher Wren építette a nagy londoni tűzvész után.


 


4. nap
Ismét múzeummal kezdünk. Ezúttal a British Museum a cél. Hát erre több nap is rámenne, nekünk azonban rövidebb idővel kellett beérnünk. Három óra alatt elképesztő mennyiségű műtárgyat és kincset láttunk az emberiség elmúlt 5 -6000 évéből. Hihetetlenül gazdag az egyiptomi a közép-keleti valamint a görög és római gyűjteménye. Itt látható az úgynevezett Rosette-i kő amely alapján megfejtették az egyiptomi hieroglifákat.
Itt vannak még az Elgin-márványok néven ismertté vált szobrok és domborművek amelyek egykor az athéni Akropoliszt díszítették. De láthatók itt asszír 5 lábú emberfejű szárnyas bikák is meg csodálatos japán és kínai kiállítás is.
Következő állomás a Nemzeti Galéria volt ahol óriási képgyűjtemény látható. Külön termekben kapott helyet a hatalmas angol és itáliai anyag, valamint a németalföldi, francia és spanyol festők híres művei. Látható itt több Rubens, Tiziano, Rembrandt, Renoir, Cézanne, Jan van Eyck festmény is.
Ezután kis pihenőt tartottunk a Trafalgar téren majd megnéztük a Piccadilly Circus-t. Következő látnivaló a Temple negyedben a Temple Church volt. Nem volt könnyű megtalálni, de néhány útbaigazító kérdés után csak ráakadtunk. Ez a réges-régi templom a da Vinci kód című könyv után lett igazán felkapott, hiszen annak egyik epizódja itt játszódik. Igen régi lovagsírokat láthat itt az érdeklődő.


 










British Museum, Rosette-i kő London - Temple Church, lovagsírok
British Museum, Rosette-i kő London – Temple Church, lovagsírok


Maradt még idő a délutánból ezért gyorsan átmentük a Temze déli oldalára és megnéztük London legrégebbi templomát a Southwark katedrálist. Szépen felújított, de igen vegyes hangulatú belső tere van. Meglepetésünkre – miután kiderült, hogy magyarok vagyunk – kaptunk egy magyar nyelvű tájékoztatót. Nagyon sok helyen kérdezték meg tőlünk, hogy honnan jöttünk. (Nem a viselkedésünk miatt) Mindig úgy éreztük, hogy az érdeklődés valós, és szinte mindenkinek volt valamilyen kis élménye hazánkról, vagy tudott néhány szót magyarul. Az emberek – bárkit megkérdeztünk – rendkívül udvariasak és segítőkészek voltak.


5. nap
Ezen a napon használtuk fel a London Pass kártyáinkat. Ebből is létezik 1 – 2 – 3 és 6 napos kártya, lehet kombinálni ingyenes utazással is és még sétahajóra is érvényes a Temzén. 55 helyre nyújt ingyenes belépést. Már kora reggel kint voltunk a Paddington állomáson, ahol a kártya felmutatásával a Windsorba menő vasutat is használhattuk. Ment is vonat vagy 180-nal, így kb. húsz perc alatt meg is érkeztünk Slough városba, ahonnan közvetlen vasútvonal volt Windsorba. Itt is felkészültünk a nagy tömegre de ez is elmaradt. Még akkor sem voltak sokan a bejáratnál amikor visszafelé jöttünk.
A kastély a királyi család egyik legfontosabb rezidenciája. II. Elizabeth számos hétvégét tölt itt, természetesen a kastély azon szárnyában, ahonnan a turistákat gondosan távol tartják. Megtekinthető viszont a State Apartments, amelyet a királyi műkincsgyűjtemény gyönyörű darabjai díszítenek. Csodálatos élmény a Szent György Kápolna az angol gótika egyik ékköve, ahol számos uralkodó, köztük VIII. Henrik is nyugszik. Itt található a közelmúltban jobb létre szenderült anyakirálynő sírja is. Csodálatos a szentély és az egész csipkézett mennyezet. Kár, hogy itt sem engednek fényképezni. De mivel nem mindenhol volt őr azért sikerült néhány képet készíteni. Nem volt teljesen érthető miért tiltják egyes helyeken és miért engedik máshol a fényképezést. Én amúgy sem vagyok híve a vakuval készült képeknek, így meg nem zavar senkit.


 


Windsor, St. George kápolna


Windsor, St. George kápolna


Megvártuk a következő őrségváltást, ami úgy vettük észre, másoknak is nagy csalódás volt. Nem a várt vörös egyenruhákban voltak és végtelenül lassú, sok állással unalmas előadás voltLondon. The Tower, Fegyverkiállítás. Aki teheti inkább a Buckingham Palota előtti őrségváltást nézze meg.


Innen vonattal visszatértünk Londonba és egyenesen a Towerbe mentünk ami a város másik végén helyezkedik el. Itt sem kellett sorba állni, valószínűleg az előszezonnak köszönhetően nem kígyóztak hosszú sorok. A londoni Tower több erődített épületből álló középkori épületegyüttes a Temze partján. Építését még Hódító Vilmos kezdte el az úgynevezett Fehér Toronnyal (White Tower). Később számos egyéb épület, erőd épült hozzá, fallal és vizesárokkal vették körül. Története során számos híres embert végeztek itt ki, mint Thomas Morus-t és Anne Boleyn-t. Itt őrzik a Brit koronát és a koronaékszereket. Maximális biztosítással és hatalmas acélajtókkal zárják el ezeket éjszakára. Az udvarokon Yeomen Warderek sétálnak és adnak felvilágosítást. Sokan fényképeztetik le magukat velük. A White Towerben igen gazdag fegyverkiállítás tekinthető meg.
A Towerben tett látogatás után természetesen a Tower Bridge következett. Ez a híres felnyitható híd amit azért építettek így, hogy a korabeli vitorlás hajók fel tudjanak hajózni a Temzén.


 


London, Tower Bridge


London, Tower Bridge


A hídon átjutva célunk az HMS. Belfast nevű csatahajó volt. A hajó részt vett a normandiai partraszállásnál és a koreai háborúban is. Az egész hajó bejárható, minden szinte élethű figurákkal adták vissza az egykori életét, még műtöttek is az orvosi szobában.
Következő és egyben utolsó állomásunk a Shakespeare’s Globe színház volt. Az 1980-as években az eredeti helyén újra felépítették Shakespeare színházát az eredeti tervek alapján. Sajnos már későn értünk oda, mert csak vezetéssel lehet bemenni, így már csak kívülről nézhettük meg az épületet. Fáradtan értünk a szállásra, de már elkezdtünk készülni a másnapi útra amellyel kezdetét vette a két országot alaposan bejáró nagy túra.


6. nap.
Természetesen ma is korán keltünk (aludni otthon is lehet); már előző este elhoztam a kocsit a másik szálló udvaráról, hogy reggel már ne kelljen ezzel vesződni. Gyors bepakolás és irány Winchester. A GPS-re hagyatkoztunk, ami rögtön be is kavart nekünk. Nem tudni, milyen okból mindenáron a M4 -es autópályára akart kivinni, pedig Winchester az M 3 -as mellet van. Miután térképet olvasni tudók vagyunk, hamar rájöttünk, hogy nyilván a körgyűrűre akar kivezetni és onnan az M 3-asra. De ez láthatólag sem a legrövidebb út volt, ezért egy megfelelő irányt mutató táblánál elkanyarodtunk az M 3 -as felé. A GPS is hamar újra tervezett, és így már a megfelelő autópályán voltunk.
Azért visszük a GPS-t, gondoltuk otthon, hogy így a minimálisra csökkentjük majd az eltévedést a túlfutásokat és így jelentős idő fogunk megtakarítani. Hát ez nem így történt. Nem elavult készülékünk van, számos lehetőség közül lehet válogatni a cél megközelítését illetően, mégis a legtöbb bosszúságot ez okozta az út alatt. Itthon megszoktuk, hogy a legtöbb települést egy, legfeljebb két út köt össze egy irányból. Hát az Egyesült Királyságban ez nem így van. Mindenhova, mindenhonnan szilárd burkolatú utak vezetnek, és ezek rajta is vannak a GPS-en, ami természetesen igyekszik a legrövidebb utat kiválasztani még akkor is, ha a programjába a „Jól járható” van beütve. Később rájöttünk, hogy nem lehet csak a GPS-re hagyatkozni, a táblákat is figyelni kell, sőt a térképet is ugyanúgy kellett nézni mintha nem volna a GPS. Azután a rengeteg körforgalom is nagyon zavaró. Sok körforgalomból 5 -6 helyen lehet tovább haladni, a GPS mondja is a kihajtó számát, amit elkezdünk számolni, azután mégis rossz kijárón jövünk ki. Azután következik a nem mindig egyszerű visszafordulás, mert vannak olyan, még be nem kötött utak, amelyeket a GPS vagy beleszámol vagy nem.
Említettem, hogy sok körforgalom 3 sőt 4 sávos, az ebben való biztonságos közlekedés a teljes figyelmemet lekötötte, így a feleségem bemondásaira kellett hagyatkoznom. Hát ez nem mindig sikerült neki. Volt is belőle kisebb morgolódás, amíg meg nem értette, hogy én csak erősen korlátozott mértékben tudok a térképre és a táblákra figyelni, és ezáltal a GPS mellett a teljes navigációt neki kell elvégeznie. Még fokozottabb figyelmet kell a jobbra nagy ívben való kanyarodásra fordítani, főleg a kétszer két sávos közlekedés esetén. Nehéz megszokni, hogy előbb mindig jobbról jönnek. Említettem, hogy elég gyakorlott vezető vagyok, de ezúttal is óvok mindenkit, aki saját vagy bérelt kocsival indul neki a baloldali közlekedésnek, hogy túlértékelje a képességeit. Folyamatosan száz százalékos figyelmet kíván a közlekedés. Az angolok túlnyomó része jó vezető, ennek megfelelően gyorsan is vezetnek, nyilván a helyet is ismerik, és nincsenek gondjaik a baloldali közlekedéssel, rendkívül udvariasak és türelmesek egymással, de nem vettem észre, hogy az idegen rendszám és a baloldalon levő kormány láttán még előzékenyebbek lettek volna. Szerintem észre sem vették mivel ketten ültünk elől. Mindenesetre jó volt olyan helyen autózni, ahol nem a farkastörvények uralkodnak, ahol beengednek egy sávváltáskor vagy nem dudálnak, mert megállsz a gyalogátkelőnél stb… Mindenki türelmes, nem mutogattak akkor sem, amikor a nagy parkolóban a szembejövő sávban haladtam (ilyen is volt). Nem kell mondanom, hogy lényegesen több autó van az utakon mégis sokkal gördülékenyebben halad a forgalom, mert nincsenek olyan nagy okosok, akik a kanyarodó sávból egyenesen vagy fordítva is képesek haladni, mindenki időben átsorol és nem tolakszik, hogy egy vagy két kocsival előbbre legyen.
Az utak a hazai mércével mérve nagyon jó állapotban vannak, a kátyú ismeretlen arrafelé, még a legeldugottabb helyeken is. Többször jártunk olyan utakon, ahol egy jármű is szűken fért el, mégis jó minőségű volt az aszfalt. Kivétel ez alól Írország, ahol egyes helyeken jobban kellett figyelni az utat, de uniós pénzekből ott is számos új út épül illetve újítják fel ezeket. Problémát okoz, hogy a legtöbbször sok kanyarral tarkított utakon nem jelölik a kanyarok irányát előre, és kevés a sebességet csökkentő tábla is. Helyette a „Reduce Speed. Now” azaz „Lassíts. Most” táblát helyezik ki, de ez nem mutatja, hogy mennyire kell csökkenteni a sebességet. (úgyis rájössz).
Skóciában több helyen van olyan keskeny út, hogy csak egy jármű fér el biztonságosan, az ilyen helyeken sűrűn kitérők vannak, ezeket kell az udvariasság szerint használni. Számítani kell arra is, hogy itt nem mindig a teherautók a leglassabbak. 90 – 110 km/óra sebességgel gond nélkül tudnak haladni, rakománytól függően még a kanyargós utakon is. Az előzés a bal kormányos kocsikkal kissé körülményes; a szembejövő forgalom mellett nagyon kell arra is figyelni, hogy nem kezdtek-e bele már az előzésünkbe. A tükröket mindenesetre érdemes jól beállítani.
Rendkívül zavaró még, hogy a helybeliek nem használják a tompított fényszórót (ott nem kötelező) még szürkületben és esőben sem. Előzésnél nagyon kell erre is figyelni. Hét végén itt is nagyobb a forgalom, igen erős a belföldi túrizmus. Ennek megfelelően nagyobb tömegre és kevés parkolóhelyre lehet számítani.


Ezen kis közlekedési kitérő után folytatnám az útleírást. Mire megérkeztünk Winchesterbe az eső is eleredt. Először a katedrálisba mentünk be. A hatalmas gótikus építmény belseje gyönyörű fehér márvánnyal van díszítve. Itt is több királyt koronáztak és temettek el. Kórusa a kőfaragás egyik mesterműve.


 


Westminster Katedrális


Westminster Katedrális


Innen a város fő utcáján – ahol számos középkori ház maradt fenn – jutottunk el a Great Hallhoz, ami az egykori vár egyetlen megmaradt része. Itt őrzik „Arthur király kerek asztalát”, amely természetesen nem eredeti hanem jóval később készült, de idegenforgalmi látványosságnak jó ez is. Mi is megnéztük meg a mellette levő kis múzeumot.
Továbbra is esőben haladva értünk el a következő városba, Salisbury-be. Hatalmas gótikus katedrális emelkedik itt is a város közepén, tornya a maga 123 méterével a legmagasabb Angliában. Mivel igen rövid ideg tartott a felépítése, stílusa így egységes gótikus maradt. Látható itt a Magna Charta egyik másolata is, valamint egy ma is működő óra 1386-ból. Hatalmas kerengőjét is bejártuk ami most igen hideg és szeles volt.
Az eső miatt a városba tervezett séta elmaradt helyette elindultunk Stonehenge felé. Amire odaértünk elállt az eső csak a hűvös szél maradt. A kőkörökhöz nem lehet odamenni, így azután csak szép lassan körbejártuk ezt a rejtélyesnek tartott őskori építményt, amely még a piramisoknál is régebbi. Szerintem erősen túlmitizálják az egészet. Tisztán látható egy belső kőkör, ami magasabb és a külső kőkor, ami alacsonyabb. Amikor építették az éghajlat nem sokban különbözött a maitól, tehát kellett egy fedett szentély az emberek számára, ahol a szertartásokat elvégezhették, ezért aztán a kőköröket befedték, és mivel a belső kör magasabban volt mint a külső így az esővíz le tudott folyni. De ha már építettek valamit, akkor egyúttal tájolták is az egészet  – szakrális építményeknél ma sincs ez másképp -, így egyúttal „naptárként” is üzemelt az építmény, pontosan mutatva a tavaszi és őszi napéjegyenlőség idejét. De ha ilyen egyszerű lenne az egész, ki nézné meg?!


 


Stonehenge


Stonehenge


Utunk következő állomása Bath városa, mely nevében hordja egykori és mai funkcióját. A külső városrészen parkoltunk ahonnan rövid sétával az Avon-folyón átívelő hídon értük el a belvárosi részt. Közben láthattuk a Pulteney Bridge-t melynek érdekessége, hogy kis üzletek és házak vannak rajta.


 


Bath, Pulteney híd


Bath, Pulteney-híd


Első utunk a késő gótikus stílusban épített apátságba vezetett. Ehhez közel található a Római Fürdők néven ismert egykori fürdőkomplexum. Már a rómaiak is használták melegvizes fürdőit melyekből nincs is több Angliában. Ma is megvannak ezek maradványai. Érdekes kiállítás vezet végig a romok között, pontos képet alkotva a valaha itt működő fürdőről.
Késő délután lett közben, ideje volt szállást keresni. Úgy gondoltuk mivel szombat van és az angolok nagy weekendezők, ilyen nagy városban nem nagyon lesz szálláshely. Ezért elindultunk a következő úti célunk Wells városa felé, és útközben fogunk szállást keresni. Az egész Egyesült Királyság (Észak -Írország kivételével) és Írország tele van bed & breakfest szállásokkal kis hotelekkel és fogadókkal, így nem féltünk, hogy fedél nélkül maradunk éjszakára. Azért a harmadik vagy negyedik helyen való próbálkozás után – miután mindenhol teltház volt – támadt némi rossz érzésünk.Közben már beértünk Wellsbe ahol egymás után több B&B is találtunk, de mind foglalt volt. Az egyik ilyen próbálkozásnál a tulajdonos felhívta az egyik ismerősét, és megkérdezte, hogy van-e szabad szobája. Mivel volt, megadta a pontos címet, amit a GPS segítségével meg is találtunk. Ez a segítőkészség többször is előfordult az utazásunk alatt – nyilván közös üzleti érdek által vezérelve -, amit szépen meg is köszöntük.
Régi építésű emeletes, de nagyon tiszta, gondozott helyen volt az első szállásunk, melyet már magunknak kellett keresni. Néhány szót váltottunk a tulajdonos hölggyel, természetesen megkérdeztük a szállás és a reggeli árát. Ez nem volt kevés – 60 font – de ennek is örültünk. Nem várják el, de nem is veszik rossz néven, ha előre rendezzük a szállás árát. Mi mindig így tettünk. Elmondtunk honnan jöttünk, megbeszéltük, hogy mikor és milyen reggeli lesz másnap. Reggel a megbeszélt időpontban – nem illendő elkésni – pontosan felszolgálták a nagyon gazdag „angol” reggelit. Akik képesek végigenni egy ilyen reggelit, azoknak délutánig nincs is gond az étkezéssel. Mivel itthon mi nem erre voltunk beállítva, próbálkoztunk ugyan, de nem nagyon ment. Később már átállt a mi gyomrunk is erre az étkezési rendre.
Még néhány mondat a B&B szállásokról. Valóban nagy számban találhatók az országban, minőségük és áraik eltérőek. (Kevés olyan környék volt ahol egyáltalán nem láttunk belőlük.)
Nem hirdetik magukat – valószínűleg a versenysemlegesség miatt nem engedik -, ezért nagyon
kell figyelni a házon kinnlevő, általában kis méterű táblát. A legtöbb helyen a „Vacancy” feliratos kis táblával is jelölik, ha van még helyük. A legolcsóbb 50 font a legdrágább 75 font volt. Az árral egyenes arányban nő a minőség is. Először mindig kérdezzük meg az árat, ha megfelelőnek találjuk, akkor a tulajdonos megmutatja a szobát, és ha ezt is megfelelőnek találjuk, akkor az üzlet meg is köttetett. Néhány helyen nincs saját fürdőszoba a szálláshoz, csak közös, ezt mindig tisztázzuk. Ha más vendég nincs a házban, akkor ugyan ez nem zavaró. SAT TV minden szobában van, néhol csak 7-8 adás nézhető, de a legtöbb helyen ötven körüli. Fontos lehet ez a másnapi időjárás jelentés miatt is. (bár döntően nem befolyásolja azt). Fontos még, hogy olyan helyen keressünk szállást, ahol van saját parkoló vagy nagyon közel van. Mint említettem, mi nagyon sok cuccot vittünk magunkkal, nem is lehetett, de nem is volt értelme minden este behordani az egészet a szállásra. Ezért úgy rendeztük el az egészet, hogy egy kisebb bőröndben, egy utazótáskában és egy kisebb táskában csak azt vittük be, ami akkor este és másnap reggel kellett. Már említettem, hogy mi végig nagyon jónak ítéltük meg a közbiztonságot. Voltunk néhány olyan helyen, ahol a házigazda szólt is, hogy itt még a kocsit sem kell bezárni. (Azért bezártuk). Mivel nem a szomszéd utcába autóztunk át, a kocsi is új volt, a központi zár mellett riasztó is van beépítve, így az ajtók zárásánál csipog egyet. Szinte minden ilyen alkalommal kérdő tekintetekkel néztek ránk a helybeliek. Azután észrevettük, hogy csak mi riasztjuk be a kocsit, ők nem igen használták ezt. Valószínűleg ez is a jó közbiztonság része, ezért később mi is inkább csak a kulccsal zártuk le a kocsit. Úgyis el van látva egyéb védelemmel. (Bár szerintem egy komoly autó tolvajnak ez sem okozott volna gondot.) A legtöbb helyen megkérdezik, hogy mit szeretnénk reggelizni – volt ahol étlapot is kaptunk -, bár a választék abból áll, hogy sonka vagy kolbász, rántotta vagy főtt tojás legyen az amúgy kontinentális reggeli mellett. A legtöbb helyen kis asztalon ki van téve több féle cornflakes, lekvár, tej, tea és gyümölcs is, amiből tetszés szerint lehet fogyasztani. A házigazda maga készíti és szolgálja fel a reggelit, és nem sajnálnak ki semmit belőle. Mindenhol van tiszta törölköző, sampon, hajszárító és WC papír. A tulajdonosok mindenhol udvariasak, és sehol sem tolakodóak. A legtöbb helyen megkérdezik, honnan jöttünk, merre megyünk tovább. Mindezt őszintén adják elő és örülnek, hogy ilyen messziről jött idegen népet is látnak. Több helyen van vendégkönyv is – sehol nem láttunk magyar nevet -, ezt illik kitölteni. Mivel viselkedésük alapján ítélik meg a népeket, ezért talán nem kell elmondani, hogy ilyen helyeken mi az országunkat képviseljük, ennek megfelelően illik viselkedni. (Nem térnék ki a részletekre)


7. nap.
Reggel a wellsi katedrálissal a késő angol gótika egyik remekével kezdtünk. Vasárnap lévén Istentiszteletre készültek, és egy kórus egyházi énekeket gyakorolt.


 


Wells - katedrális


Wells – katedrális


A katedrális után rövid sétát tettünk a Szent Cuthbert templomhoz is ahol már folyt is az Istentisztelet.


Következő állomásunk Devonshire székhelye: Exeter. A katedrálishoz közel sikerült parkolnunk. Maga a katedrális hatalmas területen egy parkban helyezkedik el, körülötte réges-régi házakkal. A kívülről restaurálásra szoruló épület gazdagon díszített belsőt rejt. Nagyon szép a kórus és a szószék. Rövid sétát tettünk még a városban ahol Vasárnap délelőtt többféle utcai programmal szórakoztatták az arra járókat.


 


Exeter - katedrális


Exeter – katedrális


Utunk az M 5- ös autópályán észak felé vitt tovább. Bristol előtt még letértünk a Clifton Bridge felé. 1864-ben adták át ezt a hatalmas függőhidat amely az Avon-folyó torkolatához közel, egy nagy szakadék felett köti össze Bristolt. Miután megcsodáltuk ezt a remek műszaki alkotást 50 penny ellenében át is hajtottunk rajta város felé.


 


Bristol - Clifton függőhíd


Bristol – Clifton függőhíd


Vasárnap kora délután igen kis forgalom volt a városban, könnyen találtuk parkoló helyet és elindultunk a katedrálishoz. Kívül-belül szépen felújított XIV. századi katedrálist tekintettünk meg. Friss virágokkal volt minden díszítve, nagyon szép volt a nagy ablakokon keresztül beáramló fényben. Ezután lesétáltunk a közeli kis kikötőbe és egy gyors ebéd után indultunk tovább Gloucester felé.


 


Bristol - katedrális




Bristol - katedrális


Bristol – katedrális


Néhány szóban az étkezésekről. Gondolom, a legtöbb magyar turista aki önszántából vállalkozik ilyen utakra, nincs abban a helyzetben, hogy szállodákban lakjon és éttermekben étkezzen. Ugyanis ez nem olcsó errefelé. Néhány alkalommal mis is ettünk étteremben vagy inkább pubokban, és ketten 30 font körül fizettünk. (Ez közel húsz ezer forint) Ezért egy- egy fogás és egy sör vagy üdítő ital járt. Jóval olcsóbb, ha gyorséttermekben eszünk valami meleget egyszer egy nap. Mivel a reggeli mindig biztos volt, így ez az ebéd vagy a vacsora lett. Ez általában 10 font alatt volt 2 főre. Majdnem mindig készítettünk magunknak szendvicseket, ehhez legolcsóbban a nagy élelmiszer áruházakban lehetett hozzájutni. Ezek arrafelé nem csak a városok peremén vannak, hanem a belvárosokban is találni mindenfelé. Érdemes itt vásárolni, mert a választék jóval nagyobb, mint a kis üzletekben, és az árak bizony itt is jóval alacsonyabbak.


Gloucester büszkesége a gyönyörű katedrálisa melyet normann stílusban kezdtek el építeni de már késő gótikus stílusban fejeztek be néhány száz év múlva. Nagyon szép a kerengője is.


 


Gloucester Katedrális


Gloucester Katedrális


A város meglátogatása kellemetlen eseménnyel zárult. GPS vezetéssel mentünk be a városba, ennek az idillnek egy útépítés vetett véget, aztán még egy útlezárás következett, mivel már közel voltunk a katedrálishoz, nagyon megörültünk egy hirtelen felbukkant parkolóháznak. Be is hajtottunk, fel a tetőszintre, ahonnan egy üzletközponton keresztül jöttünk le. Bent megkérdeztük, hogy merre kell mennünk. Tényleg közel voltunk a célhoz, szép nyugodtan megnéztük a város, vacsoráztunk is majd elindultunk vissza a parkolóházhoz. Meg is találtuk hamar csak éppen be volt zárva, merthogy az a parkoló az üzletközpont parkolója volt, és mivel Vasárnap ezek korábban zártak a parkolót is lezárták. A kocsink meg a tetőn. Gondoltuk, hogy valahogy csak le lehet onnan jönni, ezért gyalog felmentünk az úton a parkoló tetejére, ahol már csak a mi kocsink árválkodott. Na rendben van, keressünk egy fizető automatát, ahol ki lehet fizetni a parkolási díjat, és mehetünk is tovább. Meg is találtuk egy lezárt ajtó mögött. Most már több kínos gondolat is átvillant az agyamon.
Igen elesetteknek nézhettünk ki, mert egyszer csak előkerült egy biztonsági őr, akinek előadtunk a bajunkat. Elkérte a parkolójegyünket, elvitt egy másik fizető automatához, elvette az előttünk levő bójákat és jó utat kívánva elkísért minket a sorompóig. Levert a víz rendesen. Húztunk is onnan, meg sem álltunk a walesi Monmouth városáig ahol rögtön találtunk is szállást. Szerettük volna megnézni a Monnow-folyó erődített hídját amely a legrégebbi egész Angliában, de sajnos teljes felújítást végeztek rajta, és az egész be volt állványozva.

8. nap
A nehéz reggeli után ismét elindultunk immár Wales gyönyörű tájain. Sokáig autóztunk a Wye-folyó festői völgyében, míg elértük Tintern Parva kis települést melynek határában közel a-folyóhoz található a ciszterciek által épített egykori apátság romja. A vörös homokkőből emelt egykori épületegyüttes egykor impozáns látvány lehetett. Több évszázadon keresztül a környék gazdasági és szakrális centruma volt, mígnem VIII. Henrik uralkodása alatt ez az apátság is a vallási türelmetlenség áldozata lett. A rendet feloszlatták, a vagyonukat a király elkobozta, a tetejéről eladták az ólomborítást és a faanyagot, így azután szépen omladozni kezdett. 1914 -ben kezdték el a romokat megóvni a további pusztulástól. Még így erősen romosan is látszik, milyen nagyszerű épületet hagytak elenyészni.


 


Tintern Abbey romjai


Tintern Abbey romjai


Utazásunk Wales fővárosa Cardiff felé folytatódott. Nagy város, kicsit féltünk is a forgalomtól. Két parkoló is be volt programozva, az első rögtön ki is esettCardiff - kastély, mert a városház előtt volt ugyan egy szép nagy hely, de csak helyi ügyeket intézők számára. Így a másik helyre hajtottunk, amelyik Cardiff baseball stadionjának a parkolója volt, és jó közel a várhoz. A vár egy hatalmas kőfallal körülvett parkban található, több nagyobb épületből áll valamint egy vizesárokkal körülvett dombon levő erődből. Valamennyi látogatható, és a kastély szárny igen szépen van berendezve korabeli bútorokkal szép kandallókkal és könyvtárral. (jobbról) Az udvaron egy kőhajító szerkezet és néhány 20. század eleji ágyú látható. Megnéztük még a tetszetős Városházát is és egy csodálatos kis parkot. Nagyvároshoz képes nagyon tiszta és rendezett helyet láthattunk.


Ismét autóba ültünk és irány Pembroke vára, mely a számunkra oly ismerős Milford-öböl egy, még kisebb öblében található. Na, ez egy igazi vár, olyan mint amilyen elképzelünk, amikor régi várakról meg lovagokról esik szó. Hatalmas falak körben, nagy tornyok, várudvar és középtájon a nagy lakótorony. Lent a várudvaron középkori viseletbe öltözött kézművesek és lovagok mutatják be, hogyan készültek és használandók a korabeli tárgyak. Másik helyen az íjjal való lövés tudományát próbálgathatták az ifjú jelöltek.
Maradt még annyi időnk, hogy elérjünk a nem túl messze levő St. David’s katedrálishoz. A katedrálist Wales védőszentje alapította, innen a neve. Kissé rideg normann külseje igen szép belsővel rendelkezik. Egy kora középkori földrengés megrongálta ugyan de nem dőlt össze, belső oszlopai ma is szemmel láthatóan ferdék. Gyönyörű fából faragott mennyezete van. Szentélyében található St. David síremléke. A fényképezésért 2 fontot kértek, de megérte mert nagyon szép volt az egész.


 


St. David’s Katedrális


St. David’s Katedrális


Megnéztük még a közelben levő, már nagyon romos egykori püspöki palotát is. Méretéből következtetni lehet a hely egykori gazdagságára. Késő délután, igazi hangulatos kis utcákon hagytuk el a települést, és mivel valamennyi látnivaló bezárt már, nem maradt más hátra, mint megnézni Pentre Ifan kőkori temetkező helyet. Itt már annyira nyugaton voltunk, hogy a nap még 9 órakor is fenn volt az égen, így még tökéletesen lehetett fényképezni is.


 


Pentre Ifan


Pentre Ifan


Eldugott kis utakon tanyagazdaságok között haladtunk míg elértük a kis parkolót ahonnan kerítéseken és legelőkön a birkák között kellett átmennünk, hogy elérjük ezt a kb. 6.000 éves sírhelyet amelyet még a korai bronzkorban emelhettek. Néhány hatalmas állókőre helyeztek egy mintegy 40 tonnás zárókövet. Ez lehetett a sírkamra teteje, a hatalmas állókövek pedig eredetileg egy folyosót alkottak. Ezeket a nagy köveket azután kisebb kövekkel beborították, majd az egészre földet hordtak, és így készült el a sírhely. Később a kisebb köveket széthordták a helybeliek, és mára csak ez a néhány monumentális alapkő maradt itt. A bejáratnál rajzokkal illusztrálták, hogyan is nézett ki ez valamikor. Egy fontos megjegyzés még idekívánkozik: többször kellett átmennünk gyalogosan legelőkön, kerítések és kapuk között. Ezeket a kapukat mindig olyan állásban kell hagyni ahogy találtuk. Tehát ha nyitva van, akkor nyitva kell hagyni, stb. Ez az állatok vonulása miatt van így, ne okozzunk másoknak kellemetlenséget.
Este 8 óra előtt találtunk szállást a következő célunk – Harlech Castle – felé haladva.


9. nap
Az előző éjszakai nagy eső után szomorkás időben indultunk Wales északi részébe. Mire Harlech várát elértük megint szemerkélt az eső. Ez is szép nagy vár volt, része annak a több várból álló rendszernek, amelyet I. Edward király – az angol király – építtetett Wales megszállása után. Tornyába felmentünk a szűk lépcsőkön, és innen szép kilátás nyílt a környező településre és az Ír-tengerre. Ez a vár is része a Világörökségnek.
Kanyargós utakon haladtunk tovább a GPS vezetésével. Mondani sem kell, hogy a
legrövidebb utat választotta, és bár többször felülbíráltuk, mégis olyan helyeken jártunk, hogy például hídpénzt is kellett fizetnünk. Olyan fatákolmányon mentünk át, ami a filmekben mindig le szokott szakadni, miután a főhős átért rajta. (Biztos nem mi voltunk a főhősök). Útközben gőzmeghajtású kocsikat láttunk, amelyek egy nem túl messze levő kiállításra igyekeztek. Hát ilyet sem látni mindenhol.
Azért csak elértük a következő állomást Caernarfon várát melyet szintén I. Edward emeltetett a Seiont-folyó torkolatában, szemben Anglesey szigetével. Nem csak erőd volt, hanem kormányzói székhely és királyi palota is. Falait Konstantinápolyéhoz hasonlóra építették. Ez a legnagyobb és legszebb vár Walesben. Hatalmas nyolcszögű tornyait összeköti a várfal amelyen körbe is lehet menni. Hatalmas szépen gondozott udvara van. Innen nyílik az egyik épületszárny kapuja melyen át egy igen gazdag fegyvertörténeti kiállítást lehet megnézni. Itt koronázzák hivatalosan a walesi hercegeket, 1969-ben Károly is itt kapta e címet.


 


Caernarfon vára


Caernarfon vára

Kora délutánra, mire barátságosabb lett az idő elértük Conwy városát. Itt is az I. Edward emelte vár a legfőbb látnivaló, bár a kisváros utcáin és a főtéren is kellemes sétát lehet tenni. A vár hatalmas körbástyákkal és fallal van körbevéve. Ez védte a belső várat. Az öböl másik oldalával függőhíd köti össze amelyet csak a gyalogosok használhatnak.
Már erősen délután volt amikor elindultunk Beaumaris vára felé. Úgy navigáltunk, hogy a Menai Bridge-en kelljen átmennünk. Természetesen meg is álltunk és lefényképeztük ez a szép 1826-ban épült lánchidat.


 


Menai Bridge


Menai Bridge


Beaumaris vára egy vizesárokkal körülvett nagy bástyákkal és vastag falakkal körülvett erőd. Szép nagy kapuja van a külső falon innen lehet a belső várba bejutni. Jó nagy vár ez is, bár igazából soha nem készült el. A mai napra már csak egy cél maradt, nevezetesen Bryn Celli Ddu. Ez egy halomsír Anglesey szigeten nem messze Llanddaniel Fab tanya mellett. Ez olyan, mint az Írországi Newgrange csak kicsiben. Ez is ősi temetkezési hely, a múlt században teljesen szétbontották és újra,megerősítve összerakták. Korlátlanul látogatható.


Már késő délután érkeztünk meg Holyhead kikötővárosába ahonnan a kompok indulnak Írországba. Sajnos már otthon szembesültünk vele, hogy az ész itt sem mindig az elsődleges szempont. Ugyanis a kompjáratok a lehető leglehetetlenebb időpontban járnak. Este kilenc órakor indult az egyik, ami éjfél után ér Dublinba. Hol lehet olyankor szállást találni? A következő komp hajnal 2 óra harminckor indult és a másik társaság kompja 2 óra negyvenkor indul. Nem kellett sokat gondolkozni, hogy inkább ezek egyikével megyünk át, és inkább próbálunk egy kicsit a kocsiban aludni addig. Meg is vettük a jegyet az Ulysses nevű kompra, melyre egyébként 1.300 autó fér el. Két órakor kezdődött a behajózás, addigra már szép számmal gyűlt össze személyautó és főleg kamion. De így is talán harmadig telt meg a komp. Egy keveset a hajón is tudtunk aludni, ráadásul fekvő helyzetbe, mert volt hely bőven.


10. nap
Hat óra előtt értünk át, a nap éppen akkor kelt fel és kissé nyúzottan indultunk el következő célunk felé, ami Rock of Cashel volt. Eredetileg Dublin következett volna de még nagyon korán volt, és nem volt kedvünk még három órát céltalanul eltölteni a városban. Kissé módosítottuk a terven, majd visszafelé megyünk be Dublinba.
Ráhajtottunk az M 7-es autópályára, ahol kerestünk egy benzinkutat, és ittunk egy jó erős
kávét, valamint egy kicsit rendbe szedtük magunkat. Hamarosan elértük a Cashel sziklát. A nap is szépen kisütött – gondolom nem túl gyakori esemény errefelé –  mire bejutottunk az egykori kelta szent helyre, mely közel ezer évig volt az ír királyi és egyházi hatalom jelképe. Az épületegyüttes legszebb része a Cormac kápolna romja. Kis múzeum mutatja be az itt talált tárgyi emlékeket.


 


Rock of Cashel


Rock of Cashel

Tovább autóztunk a közeli Cahir kisvároshoz. A vár Írország legjobb állapotban fennmaradt várai közé tartozik. A Suir-folyó egy kis szigetén fekszik, gyakorlatilag a város központjában. A közeli parkolóból rövid sétával lehet eljutni a bejáratához. Belül néhány bútorral próbálták visszaadni egykori hangulatát. Szép környezetben fekszik és kiváló fényképet lehet róla készíteni a-folyó túloldaláról.
Limerick nem túl érdekes városát éppen csak érintettük, megnéztük a St. John várat és az öböl felett átívelő régi hidat és inkább Bunratty várát vettük célba. Zömök kinézetű, nem túl nagynak látszó, teljesen épen maradt kastély ez szépen berendezve. Az idő is nagyon kellemes, szinte már meleg volt. A kastély megtekintése után elindultunk Dysert O’Dea régi kolostora felé, tudtuk, hogy nem lesz könnyű odatalálni. A GPS szerint néhányszor le is mentünk a térképről, szerencsére azonban a táblák segítségével odataláltunk. Néhány tanyán kellett átvágni – helybeliekkel ismerősként üdvözöltük egymást – és máris ott álltunk a romjaiban is szép egykori kolostor előtt. Megszentelt földjébe a mai napig is temetkeznek.


 


Dysert O’Dea


Dysert O’Dea


Mivel még mindig kora délután volt, ezért tovább indultunk Liscannor falu felé, aminek a közelében lehet megtekinteni a híres Cliffs of Mohert. Azaz az Atlanti Óceán partján levő 200 méteres sziklafalakat ahogy függőlegesen, szinte beleszakadnak a vízbe. Millió madár talál itt fészekrakó helyet magának. Nekünk nagy szerencsénk volt mert gyönyörű időt fogtunk ki. Sokaktól hallottuk, hogy eljöttek ugyan, ide de csak a ködöt látták.


 


Cliffs of Moher


Cliffs of Moher


Bőven maradt még időnk, hogy újabb kőkori utazást tegyünk immár a híres Burren vidéken. Caherconnel közelében a Burren közepén található a Poulnabrone dolmen. Ez szintén egy kőkori temetkező hely volt. Nagy lapos kövek élükre állítva és befedve egy még nagyobb lapos kővel. Természetesen ez is teljesen be volt burkolva és így használták temetkezési helyként.


 


Poulnabrone Dolmen


Poulnabrone Dolmen


Maga a Burren egy hatalmas mészkő fennsík amit a természet ereje és a víz alakított ki számtalan repedést, vízmosást alakítva ki. Alatta pedig hatalmas barlangrendszerek vannak.
Ideje volt szállást keresni, ami most rendkívül könnyen sikerült. Szép új építésű házban, igen kedvesen fogadtak, sosem találkoztak még magyarokkal, be is kellett írnunk vendégkönyvbe. Mivel igen hosszú nap állt mögöttünk, elmentünk az egyik helyi pubba, és a nagyon jól elkészített vacsorát finom Guinness sörrel öblítettem le.


11. nap
Az angolhoz képest is tartalmasabb reggelit kaptunk, CD -ről pedig ír muzsika szólt. Egyszer csak azt hallom, hogy a Demjén Rózsi egyik régi dala szól ír „feldolgozásban” (vagy fordítva?). Tévedés kizárva. Első utunk a Dunguaire kastélyhoz vezetett. Ezt csak kívülről néztük meg, de így is nagyon impozáns látvány volt, ahogy a kastély szinte az öböl vizén úszott. Ismét elhagyatott utakon érkeztünk a Kilmacduagh monostorhoz. Egykor igen szép épület lehetett, de mára csak az erősen romos állapotban megmaradt templom és a jobb állapotban levő 30 méter magas kerek torony, valamint a körülötte levő temető – ma is temetkeznek ide – érdemel figyelmet.


 


Kilmacduagh, temetőkert


Kilmacduagh, temetőkert


Következő állomásunk felkeresése megint nem az egyszerűbbek közé tartozott. Turoe kis falva mellett található az úgynevezett Turoe Stone, mely egy régi kelta fallikus gránit „szobor” ősi faragásokkal a tetején. Egészen jól behatároltuk magunkat a helyszínen, csak épp a követ nem találtuk. Mivel egy napközis tábor féle volt ott, érdeklődtünk a helybeliektől. Küldtek erre, küldtek arra, fogalmuk nem volt róla, hogy mi lehet az amit keresünk. Egyszer csak egy négyszög alapterületű kis faház alatt észrevettem a kilógó kerek vasrácsot. Csak ez lehet az. Ott volt a kő a kis faházban, egyetlen ablakkal az ajtaján, így tudtuk csak megnézni. Kaptam is az asszonytól – mintha én rejtettem volna el.


Mentünk is tovább Clonmacnoise kolostora felé. A Shannon-folyó és néhány tó mellett található ennek a régi kolostornak a romja. Egykor az írek szellemi és oktatási központja volt, míg az angolok ki nem fosztották. Szép környezetben, tavakkal a háttérben és a dús zöld fűvel emlékezetes hely maradt.  Temetőjében és a kis múzeumban szépen faragott kelta keresztek láthatók.


 



Clonmacnoise


Következő úti célunk a legjelentősebb ír emlékek közé tartozik: Newgrange. Hosszú volt az út odáig meg is álltunk még Trim váránál, amely Írország legnagyobb vára. Sajnos nincs túl jó állapotban, nem is mentünk be. Egyéként itt forgatták a Rettenthetetlen című Mel Gibson film egyik jelenetét.


Késő délután érkeztünk meg a Boyne-folyó kanyarulatánál elhelyezkedő neolitikus sír együtteshez, ahol mintegy negyven kamrasír található. Ebből kettő látogatható a legnagyobb a Newgrange és a kisebb, de régebbi Knowth. (Bár mindegyik régebbi 5.000 évesnél).


 


Newgrange


Newgrange


Egy nagy parkolóban kell a kocsit hagyni és onnan elgyalogolni a visitor centerhez, ahol meg lehet venni a jegyeket. Mivel csak vezetéssel látogathatók a sírok, és nagyon messze is vannak a visitor centertől, ezért mindenkire ragasztanak egy-egy színes kis korongot, ami jelzi a buszvezetőnek és az idegenvezetőnek, hogy ki melyik nevezetességet akarja felkeresni, valamint a látogatás időpontját. Átmentünk a Boyne-folyó gyalogosok számára épített hídján busz végállomáshoz. Mivel volt időnk mi megnéztük mind a két sírkamrát. Keveset értettünk az egyébként biztosan érdekes idegenvezetésből, így jól jött, hogy legalább otthon felkészültünk belőle. Nagyon érdekes volt, amikor a végén bemutatták, hogy a tavaszi és a téli napéjegyenlőség idején, hogyan világít be a Nap a szűk résen mintegy 15 percen keresztül. Ez is a Világörökség része, mely méltó is rá. Jól el is telt az idő, és szállást kellett keresnünk. Elindultunk Dublin felé, és útközben egy farmon találtunk is megfelelőt magunknak.


12. nap
Végre megérkeztünk Dublinba. Tiszta, rendezett nagyváros, legalábbis a centruma. Máris kis probléma: nem találtunk olyan parkolót, ahol hosszabb időt is eltölthettünk. Így két óránként vissza kellett jönnünk újra fizetni a díjat. Először a Szent Patrick székesegyházat néztük meg, mely kicsit normann kicsit gótikus stílusban épült fel több mint 800 évvel ezelőtt. Nem túl díszes belsejét különböző korok hadilobogói díszítik, és itt van eltemetve Jonathan Swift, aki e templom esperese volt. Innen a Christ Church Katedrálishoz mentünk, amely nekem jobban tetszett. A kívülről ugyan komornak kinéző épület, szépen faragott szószéket és kórust tartogat látogatóinak.


 


Dublin, Christ Church Katedrális


Dublin, Christ Church Katedrális


Kriptájában egyedülálló gyűjtemény látható ezer év egyházi könyveiből és műkincseiből. Rendkívül szép és érdekes látnivaló volt a dublini kastély. Ezt a viking alapokra, majd normann erődre épített várat I. János tette igazán naggyá. Ez volt a mindenkori alkirályok székhelye. Egy nagy tűzvész pusztította el, így amit ma láthatun, az már György korabeli épület és inkább palota. Gyönyörűen berendezett termeket – köztük a tróntermet – is meg lehet tekinteni és fényképezni is lehetett.


 


Dublin kastély


Dublin – kastély


Semmiképpen ne mulasszuk el a dublini Nemzeti Múzeum megtekintését. Hihetetlenül gazdag anyaga van az őskori, a kelta és viking korokból. Egyedülálló aranykincset mutat be az ősi sírokból, valamint az egyházi kincsekből. Csak ha ezeket láttuk válik teljessé és  érthetővé az eddig vagy az ez után látott összes épület és sírhely.


 


Dublin, Nemzeti Múzeum


Dublin, Nemzeti Múzeum


Következő érdekesség volt a Trinity College épülete amely a híres Kellsi könyveknek ad otthont. Kelta szerzetesek másolták ezeket a szép könyveket mintegy 800 évvel ezelőtt. Természetesen vallási tárgyú emlékek gyönyörű díszítésekkel, Írország egyik legszebb nemzeti kincse.
Tettünk még egy nagy sétát a-folyópartonMonasterboice, és ismét autóba ülve elindultunk Monasterboice híres monostorához, ahol Írország legszebb kelta keresztjei láthatók a régi temetőben. Közöttük is a legismertebb a Muiredach nagykereszt. A mintegy 3 méter magas kőkereszt szép, bár kissé kopott, szép bibliai témájú faragásokkal van díszítve. (jobbról) Mai is használják temetőjét.


Eredetileg úgy terveztük, hogy még egy éjszakát Írországban töltünk, és másnap megyünk csak át Észak-Írországba. Későre járt már és a vacsora utáni szálláskeresés közben, egyszer csak átértünk a csak táblával jelzett határon. Gondoltuk, nem különösebben baj ez, majd keresünk szállást Armagh városban, ez elég nagy hely biztosan lesz valami megoldás. Körülbelül negyed órát keveregtünk az egyébként szép kisvárosban, de egyetlen B&B-t vagy szállodát sem találtunk.
OK, megyünk Belfastba, ott vannak már az internetről kiírt B&B címek. Be is tápláltuk a GPS-be, ami minden bonyolítás nélkül oda is vezetett. Útközben jött szembe néhány olyan rendőrautó, amelyet a híradókban lehet látni, nevezetesen, hogy minden ablaka be van rácsozva, de ennek nem tulajdonítottunk nagy jelentősséget. Amikor odaértünk a szálláshoz, rossz érzés fogott el. Tiszta régi nyócker környék, sehol egy ember az utcán, olyan volt, mintha atomcsapás érte volna a várost. Este fél hét volt. Becsengettem a házba, de erősen imádkoztam, hogy ne jöjjön ki senki. Imám meghallgatást nyert és mentünk is tovább a következő megadott címre. Na itt sem jártunk nagyobb sikerrel, ez a cím csak az interneten létezett, a valóságban szerencsére nem. Na ez szépen alakult, így a következő lehetőséget, a két darab Premier Inn szálloda egyikét ütöttük a GPS-be, és meg is találtuk a volt szállodát.


Ablak, ajtó bedeszkázva, és mondani sem kell, hogy a másik sem üzemelt már. Az egész város teljesen üres volt pénteken délután hét órakor. Az üzletek acélredőnyei leengedve,
ember vagy kocsi az utcán csak mutatóba. Uram Isten mi van itt? Útközben láttunk ugyan két nagy és nyilván drága szállodát, de már nem volt olyan nagy kedvünk ehhez. Rövid kevergés után úgy döntöttünk, hogy gyorsan húzzunk el innen. Olyan volt, mintha ostromállapot lett volna a városban. Elindultunk Larne kikötőváros felé, és nagy szerencsénkre egy a fő útról nyíló farmon kaptunk szállást. Lóhalálában rohant oda a kedves ír háziasszony – mert nem ott lakott -, hogy kiadja nekünk a szobát. Nagyon kedves volt, és előre is elnézést kért, hogy reggel már korán elkezdik a munkát a földeken, és a gépek majd zajosak lesznek. Ezen az égövön azonban mást jelen a koránkelés. Már rég a reggelinket fogyasztottuk, amikor az első munkások álmosan megérkeztek a farmra.


13. nap
Örültünk neki, hogy nem kellett Belfastban éjszakáznunk, de sajnáltuk, hogy nem tudtuk megnézni a várost. Így odalett a tervezett mosási nap is, pedig még mosodák címét is kiírtam az internetről. Csak híradásokból lehet hallani az ottani zavargásokról, de sosem gondoltam volna, hogy ez ennyire valós. Nyilván ez volt az oka annak, hogy egy ilyen nagy város pénteken délután megszűnik létezni, nincsenek turisták, nincs semmi. Valószínűleg ezért nincs szállás sem.


Elsődleges úti célunk a Giant’s Causeway volt de előtte még felkerestük a Dunluce kastély festői romjait az Atlanti-óceán partján. Meglepetésünkre itt is volt magyar nyelvű leírás a kastélyról. Ebből megtudhattuk, hogy a rendkívül jól védhető erődöt nem az ellenség, hanem egy nagy vihar és az erózió tette tönkre. Történt ugyanis, hogy egy lakoma alkalmával a tengerbe omlott a konyha és a nagyterem egy része. A vár úrnője ezek után nem kívánt többé itt lakni, és a kastély az enyészetnek indult.
Szép időben értünk az Óriások Gyalogútjának nevezett természeti csodához. A parkolóból hosszú gyalogút vezetett le arra a helyre, ahol a több millió évvel ezelőtti vulkánkitörés után kiömlött láva szép lassan megszilárdult, és így hozva létre ezt a több tízezer, méhsejt alakban megkövesedett különböző magasságú bazalthasábot.


 


Óriások Gyalogútja


Óriások Gyalogútja


Ismét szerencsénk volt mert éppen kezdődött a dagály, és vele együtt a köd is megérkezett a tenger felől; mire vissza felé mentünk már teljesen ködbe burkolódzott az egész völgy. A festői szépségű parti úton mentünk vissza Larne városába, ahonnan délután fél ötkor indult a kompunk Skócia felé. Késő délután értünk partot, és el is indultunk a következő célunk a Culzean kastély felé. Felderítettük a kastélyhoz vezető utakat, és utána szállást kerestünk, ami elég gyorsan sikerült is. Kedves idős házaspár adta ki a szobáit a közelben.


14. nap –  Skócia
Első utunk a Culzean kastélyhoz vezetett, de mivel elég korán érkeztünkGlasgow Katedrális, ezért a közeli vadas parkban még megnéztük az őzeket és a szarvasokat, majd a kastély parkjában is tettünk egy rövid sétát. A Robert Adam építész által épített elegáns kastély, közvetlenül a tengerparton, egy nagy sziklás részre épült. Csak egyik szárnya látogatható mert a többiben szállóvendégek laknak, illetve esküvői összejöveteleket szoktak rendezni.
A kifogástalanul berendezett kastély az Skót állam tulajdona. Legfelső szintjén négy alkalommal is hosszabb időt töltött D.W. Eisenhower tábornok, aki később az Amerikai Egyesült Államok elnöke lett. Jelenleg is van néhány szoba, amely az ő életét mutatja be.


 Kissé borult időben indultunk a Skócia legnagyobb városa, Glasgowfelé. Először a város keleti felében levő Szent Mungo katedrális néztük meg. (jobbról) Ez a skót gótikus építészet egyik remeke, bár kívülről ráférne egy alapos tisztítás. St. Mungo volt Skócia első püspöke, természetesen ő alapította a katedrális helyén álló egykori templomot és sírja is itt van a templom alatti kriptában.


Vasárnap volt, így nem meglepő, hogy zenés felvonulás vonult végig a városrész fő útjain ahol több egylet is képviseltette magát.
Innen a különös Kelvingrove múzeumba mentünk ami a város másik végében van. Na ez egy érdekes hely. Van itt minden a kávéfőzőtől a múmiáig, a gőzgéptől a japán páncélöltözetig. De lehetőleg nem rendezetten, hanem úgy egymás mellett körülbelül a beszerzés időpontjának megfelelő sorrendben. Ennek ellenére hatalmas és rendkívül értékes anyag van itt összehozva. Fizetni nem kell a kiállításért, adományt azonban több helyen is lehet a kihelyezett perselyekbe dobni. Ajándéküzletében azonban kivételesen ízléses dolgokat lehet vásárolni.


 


Glasgow, Kelvingrove Múzeum


Glasgow, Kelvingrove Múzeum


Az ajándék tárgyakról annyit, hogy Londont is beleértve iszonyúan ízléstelen dolgokat lehet vásárolni. Olcsó tucatárúk tömkelegével vannak tele az üzletek. Aki kicsit is ad erre, annak bizony sokat kell keresgélnie, amíg valami igényes ajándékot vagy emléktárgyat talál. Természetesen ez alól kivételek az antikvitások. Igazán értékes tárgyakat – ezek már inkább műtárgyak voltak – csak a British Museumban láttunk, csak ezeket anyagi okokból nem tudtuk megvenni.


 A nap is kisütött közben mire a Loch Lomond és mellette elterülő festői táj mellett elhaladtunk Inveraray Castle felé. A ma is lakott kastély egy közeli tó partján épült, körülötte gyönyörű gondozott park. Szépen berendezett termek és lakosztályok várják a látogatókat, de sajnos fényképezni itt sem engedtek. Minden teremben van több nyelven készült leírás – magyarul természetesen nincs -, melyekből megtudható milyen célra és kik használták ezeket.


 


Inveraray-kastély


Inveraray-kastély


Késő délután volt már amikor úgy döntöttünk, hogy mivel az időjárás is nagyon kedvező, megyünk ameddig bírunk. Távoli úti célunk a csodálatos Eilean Donan kastély volt. Most már beléptünk a meseszép Glen Coe vidékére, ilyen szép tájakat kevés helyen lehet látni. Hatalmas kopár és fűvel dúsan benőtt szirtek váltják egymást, a völgyekben tisztavizű patakok gyűjtik össze a számtalan kis hegyi forrás vizét. Néhol az ormok ködbe burkolóztak és minden üde zöld.


 


Glen Coe hegyei


A Glen Coe hegyei


Ez még esőben is szép lehet. Késő estére találtunk egy kis tó mellett szállást ami ugyan elég alacsony színvonalú volt de még az ablakából is gyönyörű volt a kilátás.


15. nap
Már korán reggel ott voltunk utunk egyik leglátványosabb kastélyánál az Eilean Donan-nál. Ez Skócia egyik legszebb és fényképekről is legismertebb kastélya. A Loch Duich egy kis szigetére építették amelyet keskeny kőhíd köt össze a szárazfölddel. A teljesen romos épületet a múlt században teljesen helyreállították és berendezték. Természetesen fényképezni nem lehetetett de kérésünkre a teremőr még a képből is kiállt. (Utólag is köszönjük).
Szépen sikerült a helyreállítás és a berendezés amit élethű bábukkal is kiegészítettek, mintegy bepillantást nyújtva a kastély mindennapi életébe. Több filmet is forgattak itt többek közt a „Hegylakó” címűt is.


 



 



Eilean Donan Kastély


Csodás napsütésben értük el a híres Loch Ness-t. Az észak-nyugati parton haladtunk a
legfestőibb helyszíne felé az Urquhart kastélyhoz. A teljesen romos vár egykor a Felföld egyik legnagyobb erőssége volt. Egy hatalmas vihar döntötte le néhány épületét, ezek után elhagyták. Tornyaiból és faláról szépen belátni majdnem az egész tavat. Kis hajók hozzák, viszik a turistákat Invernessből és a közeli kirándulóhelyekről. Vize tényleg elég barna színű, ezt annak köszönheti, hogy a beleömlő-folyók sok tőzeges hordalékot juttatnak bele. Szépen látható volt, ahogy a kis hajók keltette hullámok messziről úgy néztek ki, mintha egy hatalmas kígyó tekeregne a vízben. Ez is lehet az egyik magyarázat a Nessie-re. A közeli Drumnadrochit faluban egyébként mindenki láthatja a „szörnyet”, a Loch Ness kiállítás mellett egy kis mesterséges tóban elhelyeztek egy bronz Nessie-t, amely békésen tűri a fotózást.


 Tovább haladtunk a környék legnagyobb városába Inverness-be, mely ugyan a Felföld „fővárosa” címet viseli, de nem túl szép kisváros. Megtekintettük az egyszerű katedrálisát és a várat, meg tettünk egy rövid sétát a városban. Indultunk is tovább a többet ígérő Dunrobin Castle felé. A francia reneszánsz stílusban átépített kastély teljesen ép állapotba van, nagyon szépen van berendezve (fényképezni nem szabad).
Szintén nagy élményt nyújtott a kastély kertje, számtalan számunkra ismeretlen növénnyel, a szépen nyírt sövénnyel és bokrokkal. A kert végében egy kis pavilonban különös kiállítást rendeztek be a safarikon elejtett állatokból, pikt szimbólumkövekből és egyéb használati tárgyakból. Természetesen ennek a kastélynak is van kísértete.


 


Dunrobin Kastély


Dunrobin Kastély


Későre járt már nem maradt más hátra mint eljutni Thurso városába, amely az Orkney szigetre induló kompok kikötője. Felderítettük a kikötőt – amely egyébként a szinte egybeépült Scrabsterben van -, majd egy szállodában nyugovóra tértünk.


16. nap
A komp fél hétkor indult, ehhez alkalmazkodva a szállodában már korán lehetett reggelit kapni. Nem túl barátságos időben indultunk neki utunk legtávolabbi célja felé. Mire kiértünk a tengerre, már esett is az eső. Megérkezésünk után elindultunk felfedezni a szigetet, amely a kőkori kultúrák egyik nagy lelőhelye. Első utunk a híres Maes Howe tumulushoz vezetett. Ide csak vezetett csoporttal lehet bemenni, ezért előjegyeztettük magunkat 11 órára.
Addig ellátogattunk a közeli fővárosba, Kirkwall-ba. Bementünk a Szent Magnus román stílusban épült székesegyházba, mely a helyszínen található vörös kövekből épült. Számos sír és emlékhely mellett itt látható a Royal Oak csatahajó emlékhelye a hajó harangjával. A II. Világháború elején egy német tengeralattjáró két torpedóval itt a Scapa Flow-i öbölben süllyesztette el a csatahajót, 800 tengerész veszett oda. Ma nemzeti emlékhely a hajó roncsa.
((47.2010lz.jpg – Kirkwall Katedrális. Royal Oak Emlékhely))
Maes Howe-hoz visszatérve esőben és erős szélben kezdtük a sírhely meglátogatását. Mindenki felöltözve esőkabát stb. kivéve a fiatal idegenvezető lányt, aki egy rövid ujjú blúzban tartotta meg a közel egy órás előadást a hideg, nyirkos helyen. Ebből megtudtuk, hogy mire a vikingek ideértek, már erősem romos volt, de azért még ki tudták fosztani. Hálából obszcén feliratokkal faragták tele a köveket. Mindenesetre a közel ötezer éves sír rendkívüli építészeti teljesítmény volt.


 


Maes Howe sírkamrája


Maes Howe sírkamrája


Váltakozó esőben indultunk a következő őskori hely felé, aminek Skara Brae a neve. Útközben egy farmon találtunk szállást kényelmes nagy szobával, kedves háziasszonnyal.


1850-ben egy hatalmas vihar hordta le a rárakódott földet erről a tengerparton levő neolitikus faluról. Ekkor indult meg a feltárás, és amit ma itt láthatunk, az egy szinte teljes épségben megmaradt, kőből épült házak együttese a föld szintje alatt. Teljesen megmaradtak a hálóhelyek, a tűzhely, a szekrények és az egyéb tárolók. Minden hasított kőlapokból, amit a néhány méterre levő tengerpartról fejtettek ki. Természetesen egykor az egészet tető fedte, és a házak között kis utcák, járatok voltak. Senki nem tudja miért néptelenedett el hirtelen a település. A bejárat mellett a legnagyobb ilyen ház pontos mását építették fel újra, ebben elhelyezték a berendezési tárgyakat, élelmiszert stb. Pont olyan, mintha még most is laknák.


 


Skara Brae őskori ház belseje


Skara Brae őskori ház belseje


Következő állomásunk a Ring of Brodgar és a Stones of Stennes nevű szintén kőkori „építmények” voltak. 104 méter átmérőjű, hatalmas állókövekből emelt kőkör az első, melyből mára csak 27 maradt meg. A Stennes-i kövekből még kevesebb de ezek nagyobbak és szebbek. Máig is csak találgatják, hogy kik és miért építették ezeket a kőköröket.


 


Stones of Stennes


Stones of Stennes


Késő délután már jobb időben elmentünk még megnézni a Italian Chapel nevű kis kápolnát, amelyet az egykor itt dolgoztatott olasz hadifoglyok építettek saját maguknak. Ennek a nem túl épületes látványnak szerencsére egy olasz turista csoport érkezése vetett véget.
Több napot szerettem volna a szigeten tölteni mivel egyben búvár is vagyok, és azért is jöttünk ide, hogy az itt elsüllyesztett első világháborús német hadiflotta néhány roncsát megmerüljem. A flottát a háború után ide internálták – a Scapa Flow-i öbölbe – és amikor a német parancsnok megtudta, hogy a hajóikat a britek a saját flottájukba akarják besorozni, egységes jelre maguk süllyesztették az öböl fenekére mind a 97 hajót. Azóta sokat kiemeltek ugyan, de még 7 roncs merülhető. Sajnos már útközben e-mail-ben értesültem róla, hogy csak Június 18 és 20-a között tudnának csak fogadni. Azért megpróbáltam mind a két csapatnál, de tényleg nem volt szabad helyük a hajókon. El is voltam keseredve rendesen, ráadásul végig magammal hordtam a búvárfelszerelésemet is. Másnap el is utaztunk a szigetről.


17. nap
Nagyon korán keltünk, mert fél hatkor indult a komp. Igaz nem nagyon kellett erőlködnünk az ébredéssel, mert ezen az égövön este 11-kor még világos van, és reggel 3-kor meg már kel is a Nap újra. Hajnal negyed ötkor már szépen lehetett fényképezni, el is mentünk hamar a Stennes-i kövekhez újra és készítettem néhány, a tegnapi esőshöz képest jobb felvételt. A komp ablakából most jobban lehetett látni az Old Man of Hoy nevű magányos sziklaoszlopot, mely a tengerparton állja az időjárás viszontagságait.


Ismét a nagy szigeten voltunk, és hosszú fárasztó úton elértük a Balmoral Kastélyt, amely a királynő Skóciai tartózkodásainak kedvelt színhelye. Észak felől jövet nagyon kopár és nem túl szép részeken jöttünk, aztán egyszer csak hirtelen megváltozott a táj, és már megértettük, miért tetszett meg ez a környék az akkori királyi családnak. (Victoria és Albert) A parkolótól messze van a kastély, de egy traktor vontatta kis pótkocsin is oda lehet jutni. Ezért ugyan kár volt, nagy csalódás volt az egész. Nyilván az angoloknak mást jelent ez a hely, de nagyon keveset mutattak meg belőle, és az is színvonal alatti volt. Mentünk is tovább Aberdeen felé. Na ez is csalódás volt. Nagyon kopott szürke ipari jellegű város, jelentéktelen épületekkel, itt sem időztünk sokat.


Dunnottar Castle volt a következő hely, ahova megérkeztünk. Ez egy hatalmas kastély – erősen romos állapotban – egy tengerbe nyúló hatalmas sziklaszirten. Bár tényleg nagyon romos, azért gyönyörű volt a szép zöld fű között és a kék tengerrel a háttérben.


 


Dunnottar kastély romjai


Dunnottar kastély romjai


Nagyon hosszú utat tettünk meg aznap, így már több látnivalóra nem jutott idő, ezért elindultunk a még jó messzire levő Glamis Castle felé. Sokáig nem találtunk szabad szállást, túl is mentünk a kastélyon, így kis módosítás következett. Mivel elég közel kerültünk a Blair kastélyhoz, így másnap majd azzal kezdünk. Egy régi ódon szállodában jutott hely erre az éjszakára, de ennek is nagyon örültünk.


18. nap
A reggelinél az étlapon szerepelt a skótok egyik nemzeti étele, a haggis is. Megragadtam az alkalmat, és hozattam is egy kis adagot a pincérrel. Hát nem akarom megsérteni a skótokat, de ennek szinte semmilyen íze nem volt, mintha fűrészporos májas hurkát ettem volna. Már korán megérkeztünk a Blair kastélyhoz és gyönyörű napsütéses idő volt. Maga a kastély kívülről egy egyszerű épületnek látszik, fehérre meszelt falai nem sokat sejtetnek a bent látható pazar szép szobákról és termekről. Egyedülálló fegyvergyűjtemény várja a látogatót a hallban. (Fényképezni nem lehet). A helységekben tökéletes állapotban megmaradt bútorok, ágyak és használati tárgyak vannak kiállítva. Minden teljes egységben ebben a hatalmas épületben.


 


Blair kastély


Blair kastély


Jó érzéssel mentünk tovább a közeli Dunkeld katedrális festői romjához amely a Tay-folyó partján egy csodálatos parkban látható. Egy kis templom még ma is működik a rom mellett. Itt is kaptunk magyar nyelvű leírást. Úgy látszik csak a nagy idegenforgalmi helyeken nem gondolnak honfitársainkra. Megnéztük még a-folyón átívelő középkori kőhidat, és indultunk a tegnap kimaradt Glamis kastélyhoz.


 Ez az egyik legismertebb kísértet kastély pedig inkább amolyan tündérkastélynak néz ki. Falai közt egykor rémes események történtek, ezeknek az áldozati kísértenek azóta is. Vezetéssel lehetett csak megtekinteni, itt el is mesélték a kastély történetét. Szépen berendezett termeken és ősi folyosókon haladtunk végig. Itt aztán tényleg nem lehetett fényképezni.


 


Glamis Kastély


Glamis Kastély


Innen Stirling várához mentünk amely egy hatalmas sziklaszirt tetejére épült, és Skócia legfontosabb vára volt. Fontos csata színhelye – itt állították meg az Észak felé törő angol csapatokat – nemzeti emlékhely. A városba befelé vezető út mellett látható a nemzeti hős Rob Roy szobra. A vár előtti téren látható Robert de Bruce (vagy Robert the Bruce) szobra, aki skót király volt, és azzal jeleskedett, hogy egy fontos csatában legyőzte a angolokat. A vár 1964-ig lakatanya volt, és ez nem maradt nyom nélkül. Nem túl gazdag a berendezése, termei sem igazán szépek, mindenesetre a skótoknak szent hely ez. Vezetéssel is meg lehet tekinteni a várat, mi egy rendkívül lendületes előadást nyújtó, kiltet hordó kedves idős urat kaptunk. Rendkívül élvezetesen adta elő a sok viszályt az angolokkal és a skótok hősiességét.


 


Stirling Kastély


Stirling Kastély


Jelenleg is folyik a felújítás, hogy visszaállítsák a vár régi pompáját. A városon kívül látható a Wallace emlékmű, amely szintén egy fontos csatának és annak hősének állít emléket (William Wallace a Rettenthetetlen)


Kicsit sietnünk kellett, hogy egy igen érdekes műszaki csodát még időben elérjünk. Nevezetesen a Falkirk város melletti Falkirk Wheel-t, amely egy hatalmas, forgó hajó lift. Két hajózható csatornát köt össze, amely között 24 méteres szintkülönbség van, és a meredek hely miatt, nem volt lehetséges a zsilipek építése. Hihetetlen ötletességgel oldották meg ezt az óriási szerkezetet, amely úgy működik, hogy a két, egyenként 15 méter magas karban levő vízzel teli süllyesztőszekrénybe alul és felül (vagy csak az egyikbe) beúszik a hajó, lezárják a nyitott végét, és – mivel a két víztömeg azonos súlyú és így egyensúlyban van – megkezdődik az átfordítás, ami 4 percet vesz igénybe, és nagyon kevés energiát igényel. Szerencsénkre két átfordítást is láthattunk; nagyon lenyűgöző volt.


 


Falkirk, a hajófordító kerék


Falkirk, a hajófordító kerék


Már nem kellett sehova sietnünk, mert minden bezárt, de látnivaló még akadt így is. Közel volt ide Queensferry városa, ahonnan a híres Forth Rail Bridge íveli át a Firth of Forth-öblöt. Ez volt az első acélszerkezetes híd Nagy Britanniában. A 19. század végén épült, de mai is igazi műszaki remek. 2,5 kilométer hosszú és 46 méter magasan halad át a szoroson. Hatalmas szerkezete úgy néz ki, mintha három hatalmas brontosaurus haladna egymás után a vízen.



A Forth Rail Bridge


A Forth Rail Bridge


A hídtól nyugatra látható a Forth Road Bridge, amely már egy modern függőhíd és egy kicsit hasonlít a mi Erzsébet Hidunkra, csak sokkal nagyobb. Egy napra ez nem volt kevés, ezek után Edinburgh külső városrészein próbáltunk meg szállást keresni amely egy kényelmes Travelodge Hotel lett. Itt ezután két éjszakát töltöttünk.


19. nap
A reggelt edinburgh-i sétával kezdtük a Royal Mile-on azaz a város egykori fő utcáján. Ennek már közel sincs meg az a hangulata, amit állítanak róla. Edinburgh egy igazi nagy város az összes hátrányával: zsúfolt, szemetes, hajléktalanok és a nagy forgalom. Ezeket leszámítva sok szép látnivaló van itt összehalmozva.
A Szent Giles katedrális is kissé egyszerű és kopottas, mondhatni jellegtelen, leszámítva a benne levő Thistle-kápolnát ami nagyon szép. A vár hatalmas épületegyüttese azonban igazi ötcsillagos látnivaló. Sok terme szépen be van rendezve, és több nívós kiállítás is látható itt. Természetesen mind a skót történelem eseményeit elevenítik meg. A vár nagytermében a teremőrök megtudták, hogy magyarok vagyunk, és rögtön el is mondták, hogy a magyar és a skót korona a két legrégebbi Európában.


 


Edinburgh. a vár nagyterme


Edinburgh – a vár nagyterme


Rövid beszélgetés után megengedték, hogy az egyik pallost kézben tartva lefényképezzük egymást. Egy jól őrzött teremben lehetett megtekinteni a Skót királyi koronát és a koronázási ékszereket. Az udvarokon skót dudások adtak elő nemzeti zenei kincseikből.


Ezután a Skót Nemzeti Múzeumba mentünk. Ez anyagában nem vetekszik ugyan a nagy múzeumokkal, de számtalan nagyon értékes tárggyal büszkélkedhet. Látható itt számos eredeti gőzgép, pikt faragott kövek, a Lewis sakkfigurák, Dolly a bárány (kitömve), Jackie Stewart F 1-es autója, guillotine és számos egyéb régiség.


 










Skót dudás az edinburgh-i várban Skót Nemzeti Múzeum, a guillotine


 



Skót Nemzeti Múzeum – gőzmozdony))

Következett egy nagy séta a városban a Scott-emlékműhöz és a belvárosban, majd autóval elmentünk a Holyrood Palace-hoz ami Mária a skótok királynőjének volt a palotája. Többször pusztították hadak a palotát, ennek a maradványa az apátság romja az északi részen. Gyönyörű termei ma is állami ünnepségek és fogadások színhelye. Az épületben kapott helyet a Queen’s Gallery is.


 


Edinburgh, a Holyrood-palota


Edinburgh, a Holyrood-palota


Jól benne voltunk már a délutánban, de úgy döntöttünk, hogy még ma elmegyünk Roslinba (Rosslynn). Ez közel van Edinburgh-hoz, és ma leginkább azért ismert, mert Dan Brown a da Vinci kódban ide helyezte a regénye egy fontos részét. Sajnos a kápolna teljes felújítás alatt áll, így be lehetett ugyan menni, de látni csak keveset tudtunk, felül minden be volt állványozva. Azért a csodálatos faragott oszlopokat és a boltíveket meg tudtuk szemlélni. Ilyen gyönyörű faragásokat kevés helyen látni. Természetesen kiemelkedik közülük a Tanonc oszlopa, ami tényleg igazi mestermű.


Szállásunk már volt így már a következő napra készültünk, ami szintén húzósnak ígérkezett.


20. nap
Gyors reggeli és irány a Kelso apátság romja. Ez tényleg csak egy kisebb rom – de igen szép lehetett egykor -, és annak ellenére, hogy ingyen látogathatnánk, nem várjuk meg a nyitást, mert kívülről is teljesen körbejárható volt. Mentünk inkább a sokkal többet ígérő és valóban csodálatos Melrose egykori apátságához. A Tweed-folyóhoz közel alapítottak apátságot a ciszterciek a 12. században. Pusztulása folyamatos volt, főleg az angolokkal vívott háborúkban szenvedett sok sérülést. 1810-ig használták plébánia templomként. Állítólag itt van eltemetve Robert de Bruce szíve. A szép zöld fűben régi sírok megkopott kövei veszik körül a ma is impozáns romokat.


 


Melrose Abbey


Melrose Abbey


Következő állomásunk a szomszédban levő Abbotsford House volt amely a híres író Walter Scott otthona. Szintén a Tweed-folyó mellett található ez a fallal körülvett nagy birtok rajta az épülettel, amit Scott álmodott ilyenné. Megtartották abban állapotban amilyen az író halálakor volt. Látható a nagy könyvtára, régi bútorok, fegyver és páncél gyűjtemény és a skót történelem relikviái. Itt sem lehetett fényképezni, de ezt csak akkor vettem észre, amikor a kijáratnál megláttam az egyébként igen kis méretű tiltó táblát. Ekkor értettem meg, hogy miért néz a többi látogató olyan furcsán. Csodálkoztam is, ezeknek nincs fényképezőgépük? Mindesetre kiváló képeket készítettem erről a ritka nevezetességről.
Következett a Jedburgh apátság romja, melyet az Ágoston rendiek alapítottak. Ez volt a környék gazdasági és vallási központja. Szintén a vallási türelmetlenségnek esett áldozatul. Romjai ma is sejtetik, milyen erős befolyással bírtak az itt élő szerzetesek.


 


Jedburgh Abbey


Jedburgh Abbey


Következő utunk Gretna Greenbe vezetett, de útközben megálltunk a Hermitage kastélynál. A kívül épnek tűnő épület belül igen csak lepusztult állapotban van. Zömök falaival inkább erődre hasonlít.


 A híres nevezetes Gretna Greenben tulajdonképpen egy régi kovács műhely volt, ahol a helybeli kovácsnak joga volt esketni. Szökött párok mondtak itt „ igent” egymásnak, mígnem az igen megszaporodó esetek miatt, szigorításokat kellett bevezetni, majd később be is szüntették ezen intézményt. Hatalmas parkoló várt minket, és plázaszerű üzletek százai. Mindenhol emberek nyüzsögtek, na gondoltam én itt nem fogok sorba állni, hogy ezt megnézzem. Nem is kellett mert az a sok ember csak evett-ivott és vásárolt, míg a kovácsműhelyben levő kiállításon meg egyedül mi voltunk bent. (Ott sem különbek az emberek.) Bent kis kiállítást láthattunk a szépen megmaradt műhelyben és a hozzá tartozó helyiségekben. Volt itt életnagyságú (kevésbé élethű) szobrokkal előadott családi jelenet, a kovácsműhelyben készített tárgyakból bemutató, valamint kocsi kiállítás is. Az udvaron itt is skót dudás szórakozatta a vendégeket.




Gretna Green, a régi kovácsműhely


Délután volt már, indultunk is tovább a Hadrianus fal mentén Durham városa felé. Két helyen is megálltunk a falnál, amely egykor tengertől tengerig ért, és a pikt támadásoktól védte az akkor eddig terjedő Római Birodalom határát. Természetesen alapig lerombolt állapotban van mindenhol. Több erőd is védte a falat, ebből a legjobb állapotban a Housesteads-nél levőt néztük meg. Mindenhol kis táblák tudatták, hogy mely épületnek az alapját láthatjuk. A fal mentén két igen látványos domb között van egy szép nagy magányos fa, itt forgatták a Robin Hood film (a Kevin Costner féle) egyik jelenetét. Az egész fal a Világörökség része.


 


A Hadrianus fal egy részlete


A Hadrianus fal egy részlete


Késő délután érkeztünk Durham ősi városába. Az utcákon özönlöttek az emberek, sok futball rajongó már hangolt az esti dél-afrikai futball VB angol meccséreDurham  katedrális. Még volt időnk megtekinteni a csodálatos várat és a katedrálist. A Wear-folyó egy u-alakú kanyarulatában épültek egy nagy dombra normann stílusban.


Látszik rajtuk az eltelt 900 év; sok csata zajlott itt és a közelében. A katedrális az anglikán püspök székhelye. Ennek megfelelő a csodálatos katedrális, gyönyörű a kórusa és a szószéke, amelyet szintén nem szabad fényképezni. (jobbról)
Sétáltunk még a piactéren a lassan fogyatkozó sokaságban, majd elindultunk dél felé szállást keresni. Szombat volt és angol meccs is, ennek megfelelően mindenki kifelé igyekezett a városokból. Nem is volt egyszerű a szálláskeresés, de azért csak lett fedél a fejünk felett. Egy fogadóban szálltunk meg, aminek egyik termében a futball meccset nézték, és nagy hanggal kommentálták az eseményeket. Előre féltünk, hogy fogunk itt aludni. Azután véget ért a meccs, mindenki megitta a sörét és hazamentek. Igen hosszú napot kellett kipihenni, bármilyen kényelmetlen is volt az ágy, jól esett a pihenés.


21. nap
Szomorkás esőre hajló reggelre ébredtünk, torkig voltunk már a bő angol reggelikkel is, hiába kínálták kedvesen. Indultunk is a Fountains apátság lélegzetelállító romjaihoz. Az apátság egykor szintén a cisztercieké volt, jelentős gazdasággal bírtak a környéken. Jó gazdálkodásuk búsás jövedelmet eredményezett, ennek bizonyítéka a hatalmas területen fekvő apátság, amely több igen jelentős épületből áll. Egy kis patak partján – ahol még saját malmot is működtettek – épült fel ez a csodálatos épületegyüttes, amely szintén a Világörökség része. Hanyatlása és tönkremenetele szintén VIII. Henrik nevéhez fűződik, aki feloszlatta a rendet.



Fountains Abbey


Fountains Abbey


Mire végeztünk a látogatással, eleredt az eső is, így reménykedve indultunk York felé, hátha addig eláll. Szerencsénk volt mert tényleg elállt az eső, sőt még a nap is előbukkant néha, mire parkolót találtunk Yorkban. Nagy várakozás előzte meg ezt a látogatást, mert én már voltam itt, és akkor is ámulattal töltött el ez a város. Jó érzés volt ismét eljutni ide. A Bootham kapun léptünk be a történelmi városba, és rögtön a katedrálishoz mentünk. Ilyen csodálatos épület kevés van a világon, nekem benne van az első ötben. A legnagyobb katedrális Angliában, és érseke rangban a Canterbury érsek után következik. Belseje kiválóan felújítva ami annak is köszönhető, hogy 1984-ben nagy tűz pusztított itt. Ablakai is világhírűek és említésre méltó a kórus és az igen dekoratív káptalanterem.


 


york katedrális


York – katedrális


Innen a Kincstárnok-házhoz mentünk, ahol szép bútorokkal és régi képekkel zsúfolt középkori épületet nézhettünk meg. Egy séta következett még a város régi házai között a romkertig, majd ismét autóba ülve Lincoln felé indultunk.


Lincoln Anglia egyik legrégibb városa, püspöki székhely. Ennek megfelelő a hatalmas katedrálisa is. Normann stílusban kezdték építeni, de a gótika is erősen hatott rá, mire befejezték. Gyönyörű egységes kórusát csak a rácson keresztül tekinthettük meg, mert az esti koncertre készültek. A XII. századból való régi keresztelőmedence látható a hajóban.


 


Lincoln - katedrális, keresztelő medence


Lincoln  – katedrális, keresztelő medence


Körbejártuk az épületet, hogy kívülről is megcsodálhassuk ezt az építészeti remeket. Ezután a környékén levő régi fadongás házak között jutottunk el a kocsinkhoz.


 


Lincoln - fadongás házak


Lincoln – fadongás házak


Elindultunk Warwick városa felé, útközben esett az eső rendesen, szállást az autópályán mellett, egy szállodában találtunk. Ennek ellenére csendes, kényelmes hely volt.


22. nap
Eső utáni hangulatban, kissé szomorkásan indult a nap, de Warwick csodás vára hamar elfeledtette ezt velünk. Hétfő volt, így szerencsére a tegnapi tumultust elkerültük. Bent a falakon túl mintha középkor maradt volna itt, mindenhol sátrak, hadieszközök voltak. Lovagok, szolgák és hercegkisasszonyok sétáltak az udvaron.


A pazarul berendezett termekben szintén a középkor elevenedett meg. Több nívós kiállítás mutatta be az egykori termeket. Látható volt itt VIII. Henrik és feleségeinek a viaszszobra is. Egy másik épületben a vár egykori életét mutatták be eléggé jól sikerült viaszszobrokkal a mesteremberektől a királyig.


 


Warwick - kastély


 


Warwick - kastély, a kincstárnok szobája


Warwick – kastély és a kincstárnok szobája


Visszafelé megnéztük még a St. Mary templomot. A nem túl szép templom kiemelkedő látványossága a Beauchamp kápolna. Rövid sétát tettünk még a régi fadongás házak között, majd elindultunk Shakespeare szülővárosa felé.


 


Warwick - fadongás házak


Warwick – fadongás házak


Erős fenntartásaim voltak Stratford upon Avon-ról, biztosan csak a turisták kábítására van az egész. Így azután kellemes csalódás volt a bejárása. Először a híres költő feleségének házához – Anne Hathaway Cottage – mentünk. Ez egy igazi fadongás ház, amilyeneket eddig csak kívülről láttunk. Belül kicsi szobák összevisszaságban az elgörbült falak között. A zsúpfedeles régi házikó állítólag eredeti bútorokkal van berendezve. Kertje is szépen  gondozott igazi angol konyhakert.


Ezután Shakespeare szülőházához mentünk. Itt rövid videó előadásokkal lassították a haladást az épületben, egyúttal tájékoztatást is nyújtva a költő életének jelentős állomásairól. Az előző háznál kicsit nagyobb és ötletesen berendezett belsőt láthattunk.


 


Stratford upon Avon - Anne Hathaway Cottage


Stratford upon Avon – Anne Hathaway Cottage


 


Stratford upon Avon - Shakespeare szülőháza


Stratford upon Avon – Shakespeare szülőháza


Zárásként a Parish Church of Holy Trinity-be mentünk el, ahol a költő mellett talált nyugalomra felesége és családja. Egy mellszobor látható a sírja melletti falon.
A város nagyon hangulatos, a szép régi házakkal – sok turista ellenére is – maradandó emléket nyújtott.


Szép, napsütéses időben értük el a fenséges Blenheim-palotát, ahol Winston Churchill születetett. Maga a palota az Angliában ritka barokk stílusban épült. Szép berendezésekkel teli termei eredeti hangulatot árasztanak. Mivel fényképezni is lehetett, sok szép képet készítettem a belső helységekről, valamint a gyönyörű parkról a kastély mögött.


 


Blenheim-palota


Blenheim-palota


Állandó kiállítás látható itt Churchill-ről. Maradt még annyi erőnk, hogy Woodstock-ból, ahol a szállásunk volt bemenjünk a közeli Oxfordba. Már zárva voltak a nevezetes helyek, de tettünk egy kis sétát a városban, és felderítettük a terepet. Ami másnap jól is jött, mert nem volt ez olyan egyszerű hely. A város jóval nagyobb mint gondoltam, nehéz volt parkolót találni, mert nagyon sok volt a látogató.


23. nap
Mivel a parkoló az Ashmolean Museum közelében volt, kézenfekvő volt, hogy itt kezdjük a látogatást.
A parkolásról még ejtenék néhány szót. Mintegy nyolcvan helyszínen parkoltunk a két országban, de két egyforma jegykiadóra én nem emlékszem. A tarifák is ilyen változatosak, a legkevesebb 20 penny, a legtöbb 1.5 font volt 1 órára. A parkoló jeggyel itt nem érdemes spórolni, mert hamar felkerül a kerékbilincs, és ennek levétele mintegy 150 font és néhány feleslegesen eltöltött óra. Itt Oxford városában először be kellett ütni a kocsi rendszámát, és csak utána fogadta el a pénzt.


Szóval, ez nem egy kis múzeum, bár az útikönyvek alig említik, akkora anyaga van, hogy nem győztünk ámulni. Ízlésesen berendezett termekben csodálhatják meg a látogatók és a diákok a gondosan rendszerezett eredeti kiállítási tárgyakat, vagy azok pontos másolatát. Öröm lehet itt diáknak lenni, mindent lehet itt tanulmányozni egy doktori cím megvédéséhez.



Oxford - az Ashmolean Múzeum


Oxford – az Ashmolean Múzeum


A múzeumból a kollégiumok felfedezésére indultunk, sajnos éppen vizsgaidőszak lehetett, mert sok helyre nem tudtunk bemenni. Az All Souls College-nél éppen japán diákok ünnepelték – kalapfeldobással – a sikeres záróvizsgát. Amit meg tudtunk nézni az Christ Church College és az ennek az udvaráról nyíló katedrális gyönyörű épületei. Számtalan lépcsőn és fatákolmányon keresztül felmentünk a St. Mary’s Church tornyába, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a városra. Különösen a közvetlenül alattunk levő Redcliffe Camera nevű épületre -, amelyet eredetileg olvasóteremnek használtak – és az All Souls College-ra.



Oxford - All Souls College


Oxford – All Souls College


A városban sétálva még több kollégiumot és nevezetes épületét is láttuk, mint a Hertford College, Exeter College, a Sheldonian Színházat és a Bodleian Könyvtárat. Kora délután volt mikor elindultunk szigetországi utolsó látnivalónk, Bodiam vára felé.


A legrövidebb utat választottuk, így az M 25-ös körgyűrűn kellett haladnunk, ez kerüli meg Londont. A forgalom hihetetlenül nagy volt, főleg a Heathrow repülőtér közelében. Itt 6 sávon özönlöttek a járművek, addigra már meglehetősen beleedződtem ugyan a baloldali közlekedésbe, de ez annyira kifárasztott, hogy alig vártam, hogy letérjünk a Dél felé vezető alsóbbrendű útra.
A Bodiam-vár szép környezetben épült, vizesárokkal körbevett romos épületét egy fahídon lehet elérni. Eredetileg a francia behatolók ellen épült, négy sarkán kerek bástyákkal, ezek között pedig négyszögletes tornyokkal. Tornyaiból szép kilátás nyílik Kent grófság tájaira. Itt forgatták többek között a „Gyaloggalopp” című film néhány jelenetét is.


 


Bodiam-kastély romjai


Bodiam-kastély romjai


Késő délután értünk ismét Dover városába, ahonnan szigetországi kalandozásunk kezdetét vette. Itt csak több rossz szálláshely között tudtunk választani, sikerült is jól beválasztani de már nem érdekelt igazán. Minél előbb szerettünk volna ágyba kerülni, mert másnap nagyon nagy út állt előttünk, és ennek megfelelően a háromnegyed ötös komppal mentünk át a kontinensre. Az éjszaka közepén erős vijjogásra ébredtem fel, beletelt egy kis időbe, amíg azonosítani tudtam a hang eredetét. A híres doveri sziklákon és a környéken fészkelő millió sirály vijjogott az éjszakában szüntelenül. Olyan volt, mint a „ Madarak” című Hitchcock film. Na, innen kezdve nem tudtunk vissza aludni, alig vártuk, hogy induljunk.


24. nap
A viszonylag szépen összepakolt cuccainkat a kompkikötőben levő határállomáson kb. 45 másodperc alatt túrták teljesen össze – rutinbólLeuven - a Városháza. Az összesen hatszori kompozásból ez volt az egyetlen, ahol a hullámok kissé megdobálták a hajót. Úgy jártunk a fedélzeten, mint a tengerészek a szárazföldön. Maradék aprópénzünket a hajón levő üzletben költöttük el, mert valóban jóval olcsóbban lehet megvenni az itt kínált termékeket.
Végre partra szálltunk a kontinensen. Kissé féltem, hogy hogyan fogok újra visszaszokni a rendes közlekedésre, de ehhez két perc sem kellett. Hatalmas teher szűnt meg, ezzel sokkal lazábban tudtam vezetni. Első úti célunk a Belgiumban levő csodálatos város Leuven volt. Gazdag kereskedő város volt ez a középkorban, ennek megfelelően polgárai nem fukarkodtak, amikor városukat ékesíteni kellett. Ilyen csipkézett, agyondíszített városházát még sehol nem láttam. (jobbról)


Hasonlóan szép a Szent Péter templom, főleg a fából faragott szószéke. A templomban szép kiállítás volt főleg gótikus kegytárgyakból. Rövid sétát tettünk még a közeli Grote Markton a régi polgárházak között, majd ismét kocsiba ülve a Németországban levő Maria Laach felé vettük az irányt.

A Laach-tó partján alapítottak kolostort a bencések még 1093-ban, így ez még szép román stílusban épült fel. Sajnos a belső díszítéséről ez nem mondható el. A templom volt a jezsuiták tulajdona is, majd visszakapták a bencések. Tűz is pusztított itt, majd 1905-től megkezdődtek a helyreállítási munkák. Ennek kevéssé ékes nyomát viseli a templom belseje.


Utazásunk utolsó állomása Burg Eltz volt. A Münstermainfeld mellett található kastély az egyik legszebb Németországban. Az Elz-folyó csodás völgyében egy sziklaszirtre épült a vár. Romos állapotát a vár akkori tulajdonosa a 19. században kezdte helyreállítani. Azután 1920-ban egy nagy tűz erősen visszavetette az építkezést. Mára azonban szinte teljesen helyreállították. Csak vezetéssel lehet megtekinteni (van angol nyelvű is) és a változatosság kedvéért itt sem szabad fényképezni. Berendezéseit pótolták eredeti XV.- XVI. századi bútorokkal, festményekkel és remek fegyvergyűjteménnyel. A Schatzkammer is értékes és szép tárgyakat őriz.


 


Burg Eltz


Burg Eltz


Méltó befejezése volt ez utazásunknak. Innen már hazafelé vezetett utunk. Az éjszakát még Frankfurt előtt töltöttük, mert egy baleset miatt araszolásra kényszerültünk az autópályán, és inkább az első parkolóban megálltunk egy Motelnél. Ez volt a legdrágább szállásunk az úton, reggeli nélkül 89 euró -t fizettünk. Ráadásul minden híresztelés ellenére itt nem olcsóbb a benzin, 1.44 euró volt, ami 403 forintnak felelt meg.

25. nap
Ezen a napon még 900 kilométert kellett megtennünk, már vágytunk haza, de azért ésszel haladtunk. Késő délután léptük át a magyar határt, azután Budapest előtt egy ismerős étteremből telefonon rendeltünk egy kiadós vacsorát, amit végre a saját otthonunkban fogyaszthattunk el.


Ezzel ért véget a leghosszabb utazásunk (napok számát tekintve csak a második); 25 nap alatt 9.200 kilométert vezettem, ebből mintegy 6.000 km volt a bal oldalon. 71 város vagy település kb. 120 nevezetességét tekintettük meg. Lesz mit mesélni itthon. Már az úton hazafelé kitaláltuk a következő úti célt: Szicília és Málta (meg ami közötte van). Kocsival.


2010.május 24-június 17.
Ani és Zoli


A szerző további írása az Útikalauzban:  Lengyel Zoltán: Autós kirándulás Korzikára és Szardíniára – Olaszország – 2013  








A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztokukacutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés



Légy te az első hozzászóló a(z) "Lengyel Zoltán: Hatezer kilométer az Egyesült Királyságban és Írországban – 2010" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár