Bajdik Zoltán – Egy hét Krétán – 2002


Bajdik Zoltán – Egy hét Krétán – 2002 augusztusa


2002-ben nősültem, egyértelmű volt, hogy a mézesheteket valamelyik görög szigeten töltjük. Választásunk Krétára esett… Csak egy hétre tudtunk menni-egész nyárra be voltunk táblázva, de azért így is sokat láttunk.


A gépünk délután indult Ferihegyről, így csak 5-6 óra között érkeztünk meg a szállásra. Heraklionban a reptér közvetlenül a tengerparton van, viszonylag gyors ütemben süllyed a gép leszálláskor, ezért a fülemet egy kissé megtépte a landolás.( Egy-két nap múlva már tisztán hallottam mindent:-)))
Az első élmény az időjárás volt, amint kiléptünk a gépből: már-már trópusi meleg fogadott minket, és a tenger csodálatos illata.
A szállásunk a Panorama Hotelban volt(***), Agia Pelagia nevű üdülőfaluban Herakliontól 15-20 km-re nyugatra. Ez a kis falu egy gyönyörű öbölben fekszik, a hotelből fantasztikus kilátás nyílt rá. Hát igen, a panoráma nagyon ott volt, ennek hátrányát a strandról felfelé való gyalogtúra jelentette. A part ugyan csak 600 méterre volt, ami sík terepen nem sok, de hegynek fel…
A lényeg, hogy két strand is tartozott az üdülőhelyhez, a zsúfoltabb Agia Pelagia, és a nyugodtabb, csendesebb Lygaria. Mi ez utóbbira jártunk strandolni; csodálatos, kristálytiszta víz, homokos tengerpart, vadregényes sziklák.
Első este rögtön kiszúrtunk egy tavernát magunknak a parton, amely később a kedvencünkké vált. A kiszolgálás – mint mindenütt Krétán – családias, baráti volt. Egy-egy vacsora után jött az elmaradhatatlan gratis görögdinnye ill. előtte a raki (ez a leginkább magyar pálinkára emlékeztető erős ital) vagy ouzo (szintén a ház ajándékaként).
Mint Görögország-rajongók ismét végigkóstoltuk a görög konyha remekeit: a souvlakit, a gyrost, a mousakat és a többieket…
Az egyik nap autót béreltünk (a hotelnek saját autóparkja volt), egy Fiat Seicentót, és egy kicsit kirándulgattunk a környéken. Átmentünk Bali üdülőhelyre és itt elköltöttünk egy kellemes ebédet. Majd továbbindultunk Fodele felé, ahol megnéztük El Greco szülőházát és egy középkori kápolnát. A híres festő szülőházánál lévő kávézónak leírhatatlan hangulata volt. Délután még lementünk a faluba ajándékokat vásárolni-kihasználtuk a kocsi nyújtotta lehetőségeket (egyszer nem izzadtunk le hazafelé menet!).
Az idő egyébként végig pazar volt, egy felhőt nem láttunk az égen egész héten, sőt a melegre már a helyiek is panaszkodtak néha, mondván ez már nekik is sok. Légkondi nélkül kibírhatatlan lett volna a szobában tartózkodni.
Még a nyaralás elején befizettünk egy fakultatív kirándulásra: megnéztük többek között a híres knósszoszi palota romjait-ez
lenyűgöző volt, pláne egy történelemtanárnak…ez szerintem kötelező látnivaló Krétán! Ezután ellátogattunk egy borgazdaságba, ahol a híres krétai bort, a Minoszt készítik. A krétai hegyekben történő buszozás külön élmény volt(tényleg, mint egy vidámparkban), csakúgy, mint a 13. századi kerai kolostor.
A Lassíthi-fennsík felett egy étteremben ebédeltünk, majd megnéztük a környéken álló régi szélkerekeket-innen is lélegzetelállító kilátás nyílt a fennsíkra. Megérte ez a kirándulás, csodálatos volt minden.
Úgy általában Krétáról néhány szó:
A tenger valami hihetetlenül mélykék, és a strandokon (ahol jártunk) általában kristálytiszta.
Az emberek őszintén barátságosak, öröm volt beülni bármelyik tavernába.
Kréta-mint általában a görög szigetek-egy külön világ.
Mi még biztosan visszamegyünk oda valamelyik nyáron, hiszen egy hét nagyon kevés a sziget megismerésére.
Mindenkinek csak ajánlani tudom, mint úticélt, garantáltan felejthetetlen élményekkel fog hazatérni.



Bajdik Zoltán





A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet  – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár