Békési Andrea: Nea Potideába a viharsarokból – Kassandra-félsziget – Görögország – 2009
Rövid beszámoló egy romániai egérúttal indított görög kirándulásról, hasznos információkkal az utazásról és egy viszonylag közeli üdülőhelyről – jó képekkel
2009. június legvégén, a szezon legelején mentünk. Négytagú család 2 felnőtt 5 és 9 éves gyerekkel, 20 éves autóval, 15 óra alatt.
Régóta a család vágya volt látni a tengert. Békéscsabáról indultunk, hosszas osztás-szorzás után döntöttünk úgy, hogy Románia felé indulunk. Az egyik ok a török invázió volt, azon a vasárnapon éppen 3 óra volt a várakozás Röszkénél, Tiszasziget, viszont 18-órakor bezár, mi viszont 20-órakor indultunk.
Majdnem minden valutából váltottunk, kivéve Macedón dénárt (MKD), ami szinte egész Európában nem kapható. Román lei-t (RON) a csabai piacon vettünk, mert itt a legjobb az árfolyam. Előre megterveztük a tankolásokat. Internetes útvonaltervezőkkel nyomtattunk útvonaltervet, vittünk magunkkal Igo8-at, és egy kis józan paraszti észt.
Végül már fél nyolckor elindultunk Gyula felé száraz tankkal, mert Romániában még mindig 260 Ft körül van a benzin.Hétnapos turista matrica 13 RON jattal együtt a legelső Petrom kúton a határ túloldalán.
Chisineu Cris-nél (Kisjenő) felhajtunk a 79-es útra Arad felé. Arad határában van egy nagy körforgalom, amiben egy kamion ikonos tranzittábla mutatja Temesvárt. Végül bementem Aradra, mert inkább azzal voltam elfoglalva, hogy már itthon az Igo minden áron Lipova felé akart elvinni – érthetetlen okból -, nehogy tényleg arra kerüljek, mivel a 69-es út közvetlen Temesvárra visz.
Kikevergőztünk Aradról, a navi folyton vissza akart fordítani. Temesváron is a belvároson keresztül vitt a Belgrád felé vezető útra. Deta-nal elveszti a fonalat az Igo, mert elkerülő út van, de néhény kilométer után magára talál.
Moravitánál van egy aranyos kis határátkelő, csak mi voltunk nagyjából éjfél körül. Ezért gyors pecsételés, beolvasás után a szerb oldalon voltunk. Különösebben nem emlékszem semmire, és már Szerbiában voltunk. Vrsac-nál az Igo Straza- Jasenovo- Crvena Crkva- Bela Crkva- Vracev Gaj- Sumarak- Gaj- Kovin útvonalon visz, ami némileg hosszabb, mint az Uljma- Izbiste- Susara- Deliblato- Kovin útvonal. Ez utóbbi nem ajánlott, mert szinte csak a térképen létezik, a valóságban egy elhagyatott, háborús övezeten visz keresztül, sok helyen járhatatlan utakon. Smederevonál átmegyünk a hihetetlen széles Dunán (éppen áradt is), pár km múlva jegyet tépünk az autópálya bejáratánál.
Az autópálya szürke egyhangúságát megtörik JP, OMV, MOL, LukOil, stb. kutak kulturált parkolói, shopjai. Szinte mindenhol játszóterek. Nis-nél fizetünk 560RSD-t, ami korrekten Euróba is ki van írva. Nis után nem sokkal még egy fizetőkapu 190RSD-t hagyunk ott. Itt hamarosan véget ér az autópálya, autóúttá szűkül, nyolcvanas tempóra lassít bennünket. A Macedón határ felé meg sok helyen 40-re, mert éppen építik a többi sávot, hogy ebből is autópálya lehessen. Néhány rövidebb (300 m) alagúton is átmentünk.
A rossz tankolási taktika miatt a drága szerb benzinből rá kellett tankolni, hogy Macedóniában ezzel sem legyen baj. Rendőröket kétszer láttunk, sötétben messziről látszik a kéken fénylő rendszámuk, általában Fiat Puntó, vagy Peugeot 307-ek. A határátlépés zökkenőmentes volt. A macedónok ellen mindenre fel voltunk készülve, – mások leírásából -, zöldkártyát az útlevéllel odaadtam, pedig volt még utasbiztosításunk, nemzetközi jogsink, negyedkilós kávénk, de csak jó utat kívánt magyarul.
Macedóniában szinte csak MakPetrol kutak vannak. Gyönyörű a hegyes táj. Itt már vannak 1000 m-es alagutak is. Egy helyen elválik az autópálya 2 oldala egymástól, hogy kb. 20km múlva ismét együtt fussanak. Közben 3 rettentően igénytelen fizetőbódé 50-60-50 MKD helyett mindenhol szó nélkül elfogadták az 1-1Euro-t. Fehér papírt sem kaptunk kitöltésre a határon.
Az Igo nem ismer semmit azon kívül, amin éppen haladsz, így itt nem volt vele gond. Rendőrök kézi radarral mérnek, fehér kék pepitás Chryslerjeik vannak. A kilépés Gevgelija-nal, itt sem nagyon emlékszem semmire.
A görög belépőn Evzoni-nál beálltunk az EU sorba, gyorsan átjutottunk. Határ után már rázendítettek a kabócák. Gyönyörű széles autóút visz be Thessaloniki határáig, középen gyönyörű leander sorral. Ezen az úton célszerű a tükröt használni, mert sokszor úgy előznek, hogy feltételezik, hogy lehúzódok, és a szemből jövő is lehúzódik.
Itt lehetőség szerint fel kell keveredni, az E90-es útra majd a Ring Road-on elkerülni Thessalonikit. Itt is ésszel kell lenni az I-go-val, mert ha legrövidebbre van állítva, képes bevinni a városba, ami sem időben, sem idegben nem gazdaságos. Kassandra, feliratot érdemes keresni, már ha van rá az embernek ideje, mert iszonyú tempó van a sokszor 2×3 sávos úton. Itt már igazi balkáni stilus van, dudálnak, index nélkül duródnak, néha 1-2 motorosra is figyelni kell. Nem bunkók, ők ilyenek, fel kell venni a ritmust. Fizetni itt nem kell sehol.
Az Igo olyan helyeken akar lefordulni az autópályán derékszögben, ahol nincs lejáró, utána meg minden áron vissza akar fordítani. Nea Moudania-nál kell eldönteni, hogy Kassandra, vagy tovább Sithonia felé. A mi szállásunk Nea Potideán volt.
Egy utazási irodában foglaltuk le. Több épületből állt a „Hotel”. Szerintem nyárra a környék apartmanjait kibérlik, vagy nem tudom, de a mi szállásunk a szomszéd utcában volt egy 8 lakásos társasházban.
Alapvető dolgok megvoltak, tiszta és egyszerű volt. Két szoba, egyik sarkában konyha, előszoba, udvarra néző erkély, fürdőszoba. Viszonylag szerencsések voltunk, mert nem hallatszott be az utcazaj. Vásárlási lehetőség a környék kisboltjaiban, amiket erős túlzással szupermarketeknek hívnak. A főtér közelében vagy egy pékség (bakery) Egész Görögországban csak egy ismerős (kék-sárga) diszkontlánccal találkoztunk, némileg drágább árakon. Pld. a 2 literes kóla nálunk 1 EUR-ra jön ki, náluk 1,93-ba került. Angolt mindenhol megértik, ráadásul viszont is, nem hadarnak úgy, mint Angliában.
Minden nap 27-29°C volt. Általában délelőtt kimentünk a 200 méterre levő tengerpartra, délkörül bementünk egy kicsit ebédelni, sziesztázni. Délután mikor már nem égetett a nap, ismét víz(közel)ben voltunk. Ismét szállás, tusolás, pihenés, átöltözés, utána irány a tengerparti bazársor, ami akkorra kezdett élénkülni. Rengeteg játékterem volt (nem nyerő).
A végén volt egy kis vidámpark, minden este 1-1 dodgem, vagy körhinta, vagy kisvonat volt a gyerekeknek engedélyezve – 2 EUR volt egy zseton. Utána elmentünk egy később törzshelyünkké vált gyrososhoz. A kislányom nem tudott majonézes sültburgonyát enni, mert csak ketchup, és mustár volt. De a gyros nagyon finom volt.
Egyik este a fiúk burgert kértek. Azt hitték, hogy hamburgert kapnak, közben ugyanaz volt, mint a gyros, csak az apró hús helyett, egy sajttal töltött mics volt benne. De finom volt az is. Egyszer kipróbáltunk egy pizzást is, családi pizzát kértünk, a 2 gyerek jóllakott belőle, de nem volt túl nagy, kb. 40 cm. Választék nem volt mint nálunk, csak 2 féle, a person, és a family, de ezek csak méretben különböztek.
Nagyon finom a sült tésztájuk is, ami úgy készül, hogy bolognai, vagy carbonara spagettit cserép edénybe tesznek, jól megsajtozzák, és be a kemencébe. Aki ezek után még kért fagyit 1 EUR-ért kiadós adagot kaptunk. Választhattunk, hogy tölcsérbe, vagy papír tégelybe kérjük. Sőt nem olyan fukarok, mint a magyar fagyisok, hogy a háromnegyed gömb felét is lehúzza, hanem akkorát kanyarít kettőt, hogy háromszor körbefordul a fagyi a kanalában. Viszont a kávésok készüljenek hazaival, mert ott kávézni kész csőd. Espresso 3,5 EUR, frappé 3 EUR.
Éjfél körül elcsendesül a környék, bezárnak a bazárok. Szúnyogok is mások, mint itthon, nem zümmögnek úgy, viszont csípnek ugyanúgy, tehát, aki nem szeretne pöttyöket, annak javasolt vinni, valami riasztót, írtót, mert éjszaka képtelenség zárt térben aludni a meleg miatt, az ajtón, ablakon, nincs szúnyogháló. A klíma távirányítóért pénzt kértek, de értelme sem lett volna, mert csak az egyik szobába volt. Konnektor vegyes, van olyan is mint a mienk, de van amin egy vonalban van a 3 lyuk. 2 szélső az áram, tehát mobil töltőt bele lehet dugni. Mi vittünk hosszabítót is, sosem lehet tudni.
Nea Potidea az első félsziget elején helyezkedik el, amit a hajózás miatt átvágtak szigetté. 2×2 sávos híd visz át. Ezért 2 tengerpartja is van.
Egyik, a szállásunkhoz közeli a keleti part széles, homokos tengerpart a vízben kavicsok kb. 2 méterig befelé, utána homokos fenék. Tiszta a partja, mert a sodrás befelé viszi a dolgokat, némileg hűvösebb, de megszokható vízhőmérséklettel.
A másik part, a nyugati, annyira meredek, hogy lépcső visz le. Nem nagyon alkalmas napozásos kifekvésre, viszont homokos, nagyon sokáig sekély a víz. Itt viszont a sodrás kifelé hozza a szemetet, ezért némileg koszos a part, viszont bármikor mentünk a max. létszám 10 fő volt.
De vissza a mi partunkra, aranyos bácsik sétálnak, főtt kukoricával, fánkkal 2 EUR/db, és fekete bőrű srácok napszemüveget, cd-t, dvd-t, nyakláncokat, képeket árulnak. Egyik sem tolakodó, csak néha arra járnak.
Sokat snorkeleztünk. Csak szerény zsákmánnyal tértünk haza, de a halak közti úszkálás élménye mindenért kárpótolt. Egy picike medúzát láttunk. Sünök, viszont a strand szélein, elhagyatottabb sziklás részeken voltak.
Reggel mindenféle dudálás, hangosbeszélő ébreszt bennünket, járják az utcákat az „őstermelők”, a zöldséges, dinnyés, halas stb. de 2 nap után már fel sem tűnik. Ilyenkor nagy építkezések már nincsenek, tekintettel vannak a szezonra.
Hazafelé úton Thessaloniki és a határ közt tankoltunk. A Maestro kártyát nem fogadták el, MasterCard-ot igen, elvileg a Visa-t is, de éppen egy honfitársunk ott szívott vele, hogy előtte a boltba még jó volt, utána meg a kúton már nem. Tehát célszerű résen lenni, és nem kinullázni az embernek magát.
Élelmiszerárak
Gyros pitában 2,3 EUR
Burger 2,3 EUR
0,25-ös Kóla 1 EUR
Family pizza 9 EUR
Person pizza 6 EUR
Görög saláta 5 EUR
Kifli, bagett a pékségben 0,3; 0,6; -1 EUR
Görögdinnye 0,5 EUR/kg
Benzínárak helyi pénzben és forintban is (95-ös)
Románia: 3,95RON x 65 Ft= 256 Ft
Szerbia: 103,7RSD x 2,95 Ft= 306 Ft
Macedónia: 64MKD x 4,49 Ft= 287 Ft
Görögörszág 1,029 EUR x 274 Ft= 282 Ft
Magyarország 306 Ft
Békési Andrea
Békési Andrea írásai az Útikalauzban >>
|
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztoutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés