Nagyon hasznos összefoglaló Dubrovnik és Bosznia néhány fontosabb településének érdekes látnivalóiról, sok képpel illusztrálva. A Dalmáciába nyaralni indulóknak különösen hasznos lehet, ha a tenger és a napozás mellé más élményeket is keresnek.
Mostar, Dubrovnik, Pocitelj, Blagaj, Medjugorje (Medugorje), Jablanica, Szarajevo (Sarajevo)
2014. október elején egy összeszokott csapathoz csatlakozva jutottam el a Balkán néhány jellegzetes, de eltérő helységébe, idegenvezetővel. Nagyon más műfaj ez, mint amikor magam álmodom, szervezem az utat, vagy legalább irányítom a szervezést, és különösen más a csoport tempója egy családhoz képest. Mindezeket előre tudva örömmel éltem a meghívással.
A Szolnok – Baja – Mohács – Eszék – Szarajevó – Mostar útvonalon, a Bosna és a Neretva folyók mellett vitt az utunk. A határellenőrzés ilyen – várakozós, iratellenőrzős – módjától már elszoktam, mondhatni elkényelmesedtem a nyugati/északi irányú portyázások és különösen a schengeni határok óta. Bár ismert, de sohasem szeretett izgalom volt, még ha tudtam is, semmi ésszerű oka nem lehet.
A buszból is láthatók voltak sok helyen a háború okozta “sebek”, illetve az áradások nyomai. A délutáni órákban, még az alkonyat legelején megérkezünk Mostarba, így még a felhős égen átszűrődő fényben kezdtük a sétát. Megdöbbentő volt közvetlen közelről látni a háborús károkat szenvedett házakat, jobban mondva a torzókat, romokat. Ezek sokszor nemcsak a pénz hiányát, hanem pl. a tulajdoni viszonyok kuszaságát is mutatják – ki tudja hány és merre élő/holt tulajdonosa lehet egy-egy háznak.
Mostarban sajnos nem ez az egyetlen torzó
A hosszú buszozás után jólesett a séta Mostar mohamedán óvárosában, amely a Világörökség része. Ahogy vezet a keskeny kis utca az Öreg-hídhoz, hirtelen a régmúltban találja magát a látogató. Az épületek, az utca köve és különösen a bazár – a turisták által (így álatalam is) vásárolni szándékozott hagyományos vagy jellegzetes mintás ruhafélékkel, leginkább sálakkal, kávézási eszközökkel, egyéb rézáruval, ezen felül a mai kor turista emléktárgyaival (hűtőmágnes, bögre, baseballsapka stb.).
Vissza a régmúlt időbe
A szűk helyen hömpölygő tömeg is a középkorérzést erősítette, szinte a régmúltban érezhettük magunkat. A házak között elő-előbukkantak a minaretek csúcsai. A minaretek karcsúságát kiskorom óta szerettem, de ez a mennyiség és a tornyok díszítettsége új volt, és így, turista szemmel elbűvölt első látásra.
A régi építészeti emlékek a XVI. századból valók, vagyis amikor már jó ideje berendezkedett errefelé a Török Birodalom – hiszen ekkor már pl. Eger ostroma volt napirenden. Az első világörökségi épület a XVI. század második felében épült török fürdő, a Hamam volt.
A török fürdő
Az Öreg-híd kísérleti előzménye
Innen néhány méterre le lehetett látni a Neretva mellékfolyója (patakja) fölötti Kis-hídra (Kriva Cuprija) – amely szintén az Öreg-hidat is építő Hajrudin építész munkája (1558-ban készült el), tulajdonképpen annak kicsit előzménye, próbája a tervezési konstrukciónak. Még néhány lépés és már ott is van az ember az Öreg-híd védőtornyánál. Az 1566-ban elkészült híd óriási élmény, a töméntelen ember dacára is. A legutóbbi háborúban berobbantották, azonban 2004-re az eredeti módon újjáépítették a (magyar békefenntartó katonák által “kimentett”) régi kövek felhasználásával, így ma régi pompájában ível át a Neretva folyó felett. A híd képe szerintem a legtöbb magyar emlékezetében ott él, többnyire a Csontváry-képről. Meredek ívű a hídpálya – mint a középkorban általában -, a járhatóság (az emberek és régen az állatok) kedvéért nagyjából lépésnyire egymástól keresztben bordákat építettek be a járófelületbe.
Az Öreg-híd és védművei
Az Öreg-híd, ahogy szinte mindenki ismeri
A híd bordái a járófelületen – hogy járni lehessen rajta
A híd legmagasabb pontjától kb. 20 méter mélyen van a Neretva vize, újabban némi “szponzoráció” ellenében a helyi ugróklub tagjai leugranak a vízbe. Az idegenvezetőnk előre megszervezte, így sokak örömére a csoport látott ilyen veszélyes mutatványt is. A hídról remek rálátás van az Óvárosra, több dzsámira, valóban fényképre, ecsetre méltó látvány.
Az óváros alkonyatban
Az minaret erkély díszítése
Az Öreg-híd túloldali hídfőjétől, nagyjából a Neretva folyását követve kezdődik a mecsetek irányában a régi bazár, ami gyakorlatilag régi és régies épületek sorát jelenti – természetesen éttermek, árusok birodalma. Innen számtalan jó rálátás van a hídra, szinte lépésenként megálltam volna fényképezni – különösen, hogy sötétedett, így a színek gyorsan változtak.
Úgy százötven méter után a folyó felé nyíló udvarban áll Koski Mehmed pasa dzsámija – 1617-ben készült el. Sajnos már bezárt, így a kis temetővel, fedett kúttal és néhány további épülettel együtt fennmaradt épületegyüttest csak kívülről láthattuk.
Koski Mehmed pasa dzsámija
A dzsámi előcsarnoka
A dzsámi
A dzsámi kútja
Újabb rövid séta után a másik oldalban lévő Karadoz bég dzsámijával – XVI. századi – ugyanígy jártunk.
Mostar – Karadoz bég dzsámija
A dzsámi kútja
A közben leszállt estében még sétáltunk a hangulatos óváros régi és újabb házai között – kávézók, gyümölcsárudák hívogattak betérésre, megállásra.
A buszhoz visszamenet közben a ferences templomba is beszaladtam a két mise közötti perceket kihasználva. Az eredeti, XIX. századira emlékeztető főhomlokzat mögött egy hatalmas, modern, félkész, kétszintű templom van, melynek irdatlan magas és vékony tornya is üzenetértékű – elvégre nemzet- és valláshatáron álltunk.
Mostar – katolikus templom, ami inkább “ellenminaret”-nek tűnik, ahogy az arányait nézem
A katolikus templom belülről
Mostar, katolikus templom, altemplom.jpg – az esti mise után nem sokkal később beatmise volt, rengeteg fiatallal
Sajnos nem sikerült másnap visszajutni világosban, pedig még fényképeztem volna egy sorozatot.
2014. október 3.
A második napon Dubrovnikba indultunk, útközben megálltunk Pociteljben, Bosznia és a Dubrovniki Köztársaság közti kapu, jobban mondva erőddel védett határ egykori helyén, ahol manapság nyaranta művésztelep működik.
“Cseppben a tenger” érzésem volt a röpke fél óra alatt, amíg nézelődtünk, hiszen Pocitelj egy picike hely a Neretva mentén futó főút mentén, gyakorlatilag egy nagyon kicsi városka, a hegytetőn a XV. századi, eredetileg Mátyás király által a török ellen építtetett vár romjával, melyet a török 1703-ra átépített. Természetesen van dzsámi is (XVI. századi) – ez is akkor nyitott ki, amikor már indultunk tovább. És van itt óratorony is, ami csak erre a vidékre jellemző a mohamedán világban – egy cikk szerint. Itt is árultak gyümölcsöket és a szokásos bazári árukat, és volt kávézó is. Festői hely, a várromba meredek, de rövid út vezetett fel, a fáradságért a csodás kilátás messze kárpótolt.
Pocitelj az útról
Pocitelj – a dzsámi a várból
Pocitelj – a dzsámi bejárata
Pocitelj – díszítés az épületen
Pocitelj – a fürdő a kis kupolákkal
Pocitelj a minaret és az óratotony
Pocitelj – a vár egy “pillanata”
Pocitelj – a vár
Néhány határ (bosnyák/horvát, horvát/bosnyák és újra bosnyák/horvát) után látványos úton közelítettük meg a Dalmát tengerpart egyik ékkövét, Dubrovnikot, régi magyar nevén Raguzát.
Annak ellenére, hogy ősz volt, iszonyatos tömeg hömpölygött a magas fallal körülvett, egyébként is középkoriasan zsúfolt Óvárosban. Mint minden busszal érkező turista, mi is a Pile kapun, vagyis nyugatról léptünk be a városba. A falak és a kapuvédő bástya is erőt sugárzó, még a mai helyreállított formájában is. Ahogy leérünk Placa vagy Stradun (főutca) innenső végére, rögtön jobbra van a XIII. század végi Szt. Klára kolostor, melyben turistairoda és nyilvános WC (a valahai kerengő egyik sarkában) várja a látogatókat. A kolostor előtt a Nagy Onofrio-kút áll a XV. század közepéről – kb. 8 méter átmérőjű, komoly alkotás.
Dubrovnik Pile-kapu: védelem égre-földre
Dubrovnik – a volt klarissza kolostor kerengője
Dubrovnik – Nagy-Onofrio-kút
A leérkezésnél rögtön balra lehet a városfalra felmenni – nem kevés díjért -, a jegyet jobbra lehet megvenni egy kis irodában. A feljárat mellett közvetlenül a St. Spas (St. Saviour) kicsike reneszánsz fogadalmi templom. Gyakorlatilag falszomszédja a ferences kolostor és templom zárt épületegyüttese – mely eredetileg gótikus, azonban pl. a templom belseje barokká átalakított. A kolostorban múzeum lehet, azonban a pénztár előtt azért be tudtam kukucskálni a tiszta gótikus kerengőre (ha több időm lett volna, talán bementem volna). A templom tornya őrzi a régmúlt időt. A főutca házai, a több emeletes “paloták”, alul üzletekkel, teljesen azonos stílusban épültek újjá egy XVII. századi földrengés után – magukban rejtik a középkori részeket.
A Placa keleti végét jelentő kapu előtt a Luza tér van, melynek közepén áll az Orlando (Roland)-oszlop 1418-ból – a szabadságot jelképezi. A kapu mellett található a Sponza-palota – ma levéltár – 1521-ből, gótikus/reneszánsz stílusban. A városkapu mellett a másik oldalon a harangtorony áll, az 1506-ban készült órával, mellette turistairoda és a Kis Onofrio-kút. A tér másik oldalán, a Sponza-palotával szemben az 1715-ben épült barokk St. Blasius (Szt. Balázs)-templom. Az utca itt elfordul dél – a tenger – felé. Az utca bal oldalán áll a nagyon látványos Rektor-palota, amely korábban a Raguzai Köztársaság államfői székhelyépülete volt. Ez is gótikus/reneszánsz, nagyon látványos, monumentális, külső árkádos, elegáns udvaros épület, most múzeum.
Dubrovnik – Sponza-ház – a régi vámház nagyszerű épülete, előtte a Roland-oszloppal, mellette pedig a tornyos városkapuval
Dubrovnik – a Rektori palota méltóságot sugárzó épülete az egyik kedvencem
Dubrovnik – a Rektori palota udvarán az építészet játékossága, ötletessége dominál
A palota mellett is van egy városkapu, melyen kívül a régi kikötő található, innen indulnak a turistahajók a város tenger felőli megmutatására. Két hajókikötő kőkarika is meg van még a városfalba építve – ez is igen látványos.
Dubrovnik – kikötői karikák, csak Aquileiában láttam ilyet, a római időkből
Az utcára merőleges tengellyel épült meg a nagy földrengés után a barokk stílusú, de nem túldíszített Katedrális.
A Katedrális megnézése után a régi kikötőben ebédeltünk halas menüt, majd egy kb. másfél órás hajókázás következett. A város és különösen a védművei még nagyobb hatást tettek rám a tengerről, valóban nagy hadi gépezet kellett egy sikeres ostromhoz. A város teljes hosszában hajókázva több, a délszláv háborús kárt még magán viselő épület ellenére pazar látványt nyújt, a több építészeti világ látványos alkotásai levettek a lábamról, pl. a Villa Seherezádé a kertjével együtt.
Dubrovnik – városfal a tenger felől
Dubrovnik – Villa Seherezádé: bár igen vegyesen keleties, de látványos és a kertjével együtt megragadja a képzeletet
A hajókázás után szabadprogram volt, amit kihasználva keresztül-kasul berohangáltam az óvárost faltól-falig, nagy szintkülönbségeket “leküzdve”. Ugyanis a Placától, a főutcától északra és délre a városfalig jelentős emelkedők vannak, olyannyira, hogy a legtöbb utca egy idő után lépcsőkkel folytatódik – különösen az északra menők. El is fáradtam a nagy rohangálásban, de megérte, mert a sikátorok között sok szép pillanatra leltem, a fényképezőgépet sokat kattogtattam. Közben sok régi palotát, vendéglátó-helyet, templomot, épületdíszítő elemet láttam, “lőttem”.
Dubrovnik – csupa lépcsős utca
Dubrovnik – tetők
Dubrovnik – ide is várnak mindenkit egy jó ebédre, vacsorára
Dubrovnik_belso_szepsegek.jpg – a szép külső ilyen belsőket rejteget
Erkélyek:
Tartók, karikák:
Összességében jó kis hely Dubrovnik, a régi Raguza, ha a múzeumokba is be akar menni a turista, akkor akár egy teljes nap is kevés lehet rá – és sok magyar vonatkozású emlék is van.
Visszafelé már enyhébbek voltak a határoknál.
2014. október 4. (200 km)
A napot Medugorjéban (más átírással: Medjugorje) kezdtük, ahol 1981 júniusában 6 fiatal előtt megjelent a Szűzanya. Ezt az új Mária-kegyhelyet igen sokan látogatják Magyarországról is.
A falu túlsó végén, a második bazársornál (hogy ne mondjam kufársornál) szálltunk ki a buszból, hogy a Jelenések hegyére felmásszunk. Aki még nem volt, annak írom, hogy ez egy komoly fizikai igénybevételt jelentő kálvária. Hogy a hit mekkora erőt képes adni, az is mutatja, hogy a nagy kövekből álló nagyon meredek hegyre volt, akit mezítláb, volt, akit két bottal láttam fel- és lemenni – pedig még a megállás is folyamatos koncentrációt igényelt, és minden lépést szinte előre meg kellett tervezni. Aki katolikus, annak láthatóan hitélményt jelent, a többieknek inkább rövid, de intenzív túrát és szép kilátást.
Medjugorje, a Jelenések-hegye
A bazárban a kegytárgyak vannak érthetően nagy többségben, szinte mindenen Medjugorje felirat is van, no meg, aki nem hozna magával, botokat, tud venni a kálvária bejárásához többfélét is. Ezeken kívül többféle mézet is árulnak – olyat is, amilyen felénk nincsen.
Ezt követően a faluba a zarándok-központba mentünk, a vérző térdű Krisztus-szoborhoz, a templom mögötti, jól kialakított szabadtéri misézőhelyhez – épp olasz nyelvű mise volt, kb. 1500 résztvevővel (és ennél többen is le tudnak ülni!). Maga a templom modern, nekem nem tetszik, de itt nem ez a lényeg. A körülmények zarándok tömegekre vannak tervezve, így a kisebb forgalomkor kifejezetten ideálisak voltak, pl. nem kellett várni a mosdóra.
Medjugorje – Krisztus-szobor
Medjugorje – a szabadtéri misézőhely
Ezt követően visszatértünk a Neretva partjára, és a közeli Blagajba látogattunk, ahol megnéztük a táncoló dervisek kolostorát, és aki akart, kóstolhatott egy jó bosnyák kávét is. A busz egy kis parkolóban tudott leállni, ahonnan jól lehetett látni Blagaj középkori várát a hegytetőn – azért az ultrazoomos fényképezőgép sokkal jobban láthatóvá tette a szabad szemmel elég kicsiben érzékelhető látványos romot.
A parkolótól még kb. 1 km séta vezetett – alapvetően a Buna folyó partján az aszfaltúton. Közben sok termést hozó gránátalmafa és több épületrészlet ragadta meg a tekintetet és a fényképezőgép lencséjét. Nyáron azért nagy jövés-menés lehet itt, azt a most bezárt bódék sora bizonyít. Aki szeret beülni szép környezetben enni/inni, annak több vendéglő is a rendelkezésére áll a magas hely lábánál és a gyors folyású Buna szép partján.
Blagaj vára
Blagaj – gránátalmafa
Blagaj – a Buna-folyó forrása
A festői völgy végében van egy magas hegy suvadása aljában lévő barlangban a Buna folyó bővizű forrása, amely mellett a XVI. századi kis kétszintes épület, a táncoló (másképpen: kerengő) dervisek volt kolostora. A néhány helyiségből álló épület egyrészt a mohamedán vallási, másrészt a késő középkori kényelmi berendezéseket is megmutatja – persze sok rekonstruált, illetve mai készítésű berendezési tárggyal együtt. Utána jó program a kávézás, ha van időnk rá.
Blagaj – táncoló dervisek kolostora
Blagaj – imaszoba
Blagaj – két dervis aga sírja
Blagaj, kolostor – mosdókagyló
Blagaj, kolostor – vízmerítő edény
Újra egy kis buszozás következett Szarajevó fel, de útközben megálltunk Jablanica fölött tradícionálisan, nyárson sütött bárányt enni egy vendéglőben az út mentén. A vendéglő előtt több bárány is sült – gépesített forgatással – egy pedig pácolva várta a sütést. Finom volt. Egyébként Jablanica volt a helyszíne a második világháborúban az ún. neretvai csatának, melyben a Tito-féle partizánok harcoltak a nácikkal – az akkor lerobbantott vasúti híd és egy múzeum is erre emlékeztetnek.
Jablanica – birkasütés
Jablanica – a Titó Múzeum és a partizánok által felrobbantott híd
2014. október 5.
Egy hosszabb délelőtt állt előttünk, amikor meg kellett néznünk Szarajevóból, amit lehetett. A városnak tulajdonképpen fénykora is lehetne a mostani, hiszen egy állam fővárosa, azonban a délszláv háború és a népek cikcakkos szembenállása, hogy ne mondjam gyűlölete miatt ez sajnos nem igaz. Persze már azért nem egy rommá lőtt várost láttunk, de még sok fejlődési lehetőség áll előtte.
Ősz ellenére azért voltak turisták is, bár pl. a bazár legalább egyharmada és az egyébként látogatható dzsámik egyike sem nyitott ki – igaz, vasárnap volt. A város belső része – a külső ugyanolyan, mint bármelyik nagyvárosé, csupa ronda, de sok lakást magába foglaló magas lakótelep – tulajdonképpen két részből áll, az egyik a régi, középkori, illetve mohamedán rész, melynek fő eleme a bazár, míg a többi az előző századfordulós, monarchiabeli (természetesen az Osztrák-Magyar Monarchiáról van szó).
Ismerkedésünket a Ferhadija (főutca) mentén kezdtük: Emlékezés lángja, amely a II. világháborúból felszabadulásra, a hősökre emlékeztet. Innen az ún. A város folyócskáját, a Miljackát átszelő legrégebbi, eredetileg XVI. századi Latin-hídhoz mentünk, ahol Gavrilo Princip lelőtte Ferenc Ferdinándot. A hídfőnél a régi emlékművet megidézik egy instaláción, és ezzel jelölik a gyilkosság helyét. Az itt lévő saroképület múzeum, ezzel az “eseménnyel”, illetve ezzel az évtizeddel foglalkozik – az oldálán több ismertető táblával.
Sarajevo – Örökmécses
Sarajevo – Latin-híd: a kép szélén az átlátszó nagy lapon van az emlékezés és a régi emlékmű képe
A szép, szintén előző századfordulós építésű Vásárcsarnok nem nagy, kb. akkora, mint Pesten a néhány megmaradt kerületi csarnok, ahol jellegzetes helyi termékeket lehet vásárolni. A neogótikus (bár kicsit neoromán beütésű) Jézus Szent Szíve római katolikus katedrális, a Szűzanya szerb ortodox katedrális – mindkettőben éppen mise volt, így csak bekukucskálni tudtam, de a vallási jellegzetességeket mutató, mondhatni tipikus századfordulós, hagyományosan régies templomok.
És jött a Világörökség része, az elég épen megmaradt középkori mohamedán negyed – a bazárral. Elsőként a Ferhat pasa dzsámija (Ferhadija mecset) mellette lévő kis temetővel 1566-ból, a Gazi Huszrev bég dzsámija 1531-ből – egy telekkel előtte van a 30 m magas, 400 éves Óratorony (Sahat kula). A szultáni családdal rokonságban álló, vagyis befolyásos Gazi Huszrev bég több mint harminc évig volt a város vezetője, nagy építkezéseket folytatott, így ezt a híres dzsámit is ő építtette – a ma is meglévő, hozzá tartozó kúttal és a szemben lévő, 1537-ben épült iskolával (ma inkább teológiai iskolának mondanánk – Kursumli-medresz az útikönyv szerint), a medresszel együtt. A sírja is itt van, a dzsámi melletti nagyobb türbében. A Dzsámi meg a közvetlen köré épült épületek és az iskola is szépen fel van újítva – sajnos nem volt nyitva, pedig igencsak számítottam rá -, bár az útikönyv a berendezési tárgyakról, főleg a régiek pótlásául szolgáló szőnyegekről azért olyan sok jót nem írt. A hagyomány szerint Gazi Huszrev bég a mohácsi síkon is ott volt, mint a győztes török sereg egyik vezére és az itt zsákmányolt, rabolt kincsekből építtette fel a ma megcsodálható épületeket.
Sarajevo – Ferhadija-mecset
Sarajevo – Ferhadija-mecset temetője
Sarajevo – Óratorony
Sarajevo – Gazi Husrev-Beg-mecset_előcsarnoka
Sarajevo, Gazi Husrev bég-mecset kútja
A mecset udvara
Sírkő a kis temetőben
Sarajevo – Kursumli-medresz – az iskola
A XVI.század második felében épült Bascsarsija-dzsámi (Havadzsi-dzsámi) a negyed, illetve a bazár szélére épült, hogy ne kelljen messzire menniük a kereskedőknek. Ez a negyed a sikátoraival, árusaival, épületeivel középkori hangulatot áraszt – már amilyennek mi elképzeljük a középkort. A bazárban most is a mohamedán világ jellegzetes termékeit lehet látni/venni – sálak, bőrtermékek, réztermékek, különösen a kávézás kellékei, gyümölcsök, zöldségek – (persze a textilek nagy része itt is kínai gyártmány) és a jellegzetes ételeiket/italaikat lehet megkóstolni. Én a bureket, a csigavonalban kisütött, hússal töltött tésztát próbáltam ki, nagyon finom és laktató volt.
A szabadprogram során felfedeztem még a Taslihant – a régi (1540) karavánszeráj romjai régészeti feltárással tették láthatóvá és látványossá – mellette a Gazi Huszrev bég bezistan, egy 109 m hosszú, ma is működő régi (1543), középfolyosós, két oldalán árudasoros vásárcsarnok.
Sarajevo – Taslihan
Sarajevo – Gazi-Husrefbegov Bezistan
Sarajevo – Bascsarsijska dzsámi
Sarajevo – Bascsarsija kút
A közelben lévő másik bezistan, a Brusa bezistan, ma múzeum – az interneten talált képek alapján jó és látványos makettek is vannak benne – már nem maradt időm rá. Van még ebben a negyedben egy régi, egyszerű zsinagóga (nem csináltam róla fényképet) és az út túloldalán kicsit odébb egy igen korai (XII. századi) szerb ortodox templomocska is, amit jó lett volna látni, különösen belülről.
Egy épület izgatott, amihez a Bascsarsija terén lévő ivókúttól mint találkozási ponttól még el tudtam szaladni: a Nemzeti Könyvtár. Nagyon látványos, alapvetően háromszög alakú épülete, ún. álmór (talán inkább neomór) stílusban építették a monarchia idején, eredetileg városháza volt. Teljesen rendbe van téve, tömegében és részleteiben is gyönyörű.
Nemzeti Könyvtár (volt városháza):
Sarajevo – a Nemzeti Könyvtár
Összességében nagyon tetszett, amit láttam, tulajdonképpen kis szerencsével – ha nyitva vannak a dzsámik – még teljesebb képem alakulhatott volna ki a mohamedán világ e csücskéről, s ezzel egy kicsit pl. szülővárosom, Eger török hódoltsági viszonyairól, kinézetéről, s egyáltalán arról a világról. Csak javasolni tudom ezt a közeli turista célpontot mindenkinek, aki a középkort, annak építészetét is szereti, és annak is, aki a tengerparti fürdőzés előtt/után útközben ilyen élményekre vágyik.
Denke Gergely
Az Útikalauz további útibeszámolói és más írásai Bosznia-Hercegovináról >>
Az Útikalauz további útibeszámolói és más írásai Horvátországról >>