Dosztály Mariann: Rab-sziget, Kampor – 2005


Dosztály Mariann: Rab-sziget, Kampor – 2005. július



Köszönet Mariannak, hogy pár nappal a nyaralás után már megosztja velünk legfontosabb tapasztalatait. Beszámolóját elsősorban azoknak ajánlom, akik a regények rövidített változatait szeretik, kevés olvasással sok információhoz szeretnének jutni. Hisz a rövid írásban szinte minden fontos tudnivalót megtalálunk a boltok, éttermek áraitól a strand és a fagyi minőségéig. Aki eddig nem akart Rab-szigetre menni, most biztosan elgondolkodik rajt.
Csak a legvégén bizonytalanodtam el egy kicsit, amikor sógornője drágább siófoki nyaralásával példálózott. Ha nem vigyázunk, a balatoni szállodások kineveznek “horvátbérencnek” bennünket, ahogy az egyik kereskedelmi tévével is tették. Persze, kibírjuk. :))

2005. júlis 8-án, pénteken jöttünk vissza Rabról, Kamporból :-(((( (először voltunk ott, nagyon tetszett, vissza fogunk még menni.)
Az út nagyon jó volt, előző nap adták át az autópályát.
Mint a másik Rabról szóló beszámolóban olvasható, a kilátás Senjnél gyönyörű. (Kovács Gy
ula: Horvátország Rab-sziget – 2005. június – a szerk.)
A szigetre a komp ára 108 kuna /2 gyerek, 2 felnőtt, 1 kocsiban/ kifelé 98 kuna.
A szigeten – Kamporban – 36.20-ért váltanak forintot. (július elején)
Vásárolni érdemes elmenni a banjoli nagy ABC-be, de nekem a rabi Cash&Carry jött be, picit olcsóbb. A kisebb boltokban – saját tapasztalat alapján – délután már nem nagyon akad kenyér. Viszont – szerintem – a legfinomabb kenyeret (5,85 kn/700 gr) Kampor elején lehet kapni a Suha-Punta-i elágazás előtti pici boltban. A szemüveges úriember jól beszéli nyelvünket. :-))) Tőle tudom, hogy Rabban – Palit felől érkezve – az Ambulancia előtti utcában balra van a virágpiac. Idő hiányában nem jutottunk el oda.
Rabban van piac is, a buszpályaudvar mögött. Mindenféle tengeri kütyüt lehet kapni, elég drágán, de nagyon finomak elkészítve, jó kis házi olívát – friss sajtolás – és nagyon finom helyi törkölypálinkát (50 kn/l) lehet kapni. Kora reggel érdemes menni, kb 10-ig működik. Itt érdemes beszerezni – ha valaki önellátó – a főzéshez szükséges alapanyagokat.
Igen, az árak. Hasonlóak az itthoni, átlagközért árakhoz. Ottjártunkkor akciós volt a sör: 9,99 kn/l ( Ozujskot ajánlom jó szívvel) és a Fanta, ill. Coca-cola, szintén ennyiért. A tojás 1,20 kn/db!!!
Az éttermi árak nem magasabbak az itthoniaknál, a 35 kunás szalámis pizza lelógott a tányérról és vacsorára megmaradt az egyik. (7 és 9 éves lányok nem tudtak 1-1 darabbal megbirkózni, pedig igen jó evők)
Rab óvárosát érdemes megtekinteni, még rossz időben is. A toronyba való feljutás 5 kn/fő, gyerekeknek ingyenes. /A lépcső meredek, a legtetején egy pici lukon lehet kijutni, négykézláb. A kilátás miatt megéri./
Rab városban minden nap indulnak hajók a sziget köré, 150-180 kn/fő áron, + 40 kn kaja, gyerekeknek féláron.
Parkolni nem érdemes hivatalos helyen. Rabban 4 kn/óra, Suha-Puntán, Lopárban 15 kn/nap. A lopári strandnál a bazársor mögött – ha van hely – ingyen lehet, de ha kicsi gyaloglás belefér, akkor is 15 kuna egész napra. A strand mellett közvetlenül 20 kn.
Suha-Puntán szintén van ingyen parkolási lehetőség. A szállodák parkolói előtt balra le kell menni az erdőbe. Az út keskeny egy picit, de jó a minősége. Egészen a tengerig le lehet menni, a teniszpályák mellé jutunk. Itt is akad kis séta után homokos öböl.
Ha valaki úgy dönt, hogy Kamporból átmegy Gonarba, akkor érdemes a kampori búvárok melletti utcán – zsákutca tábla van kitéve, de kocsival is lehet menni kb. 2 kilométert – gyalog felmenni, és a tenger mellett végigsétálni, mint kocsival megkerülni a szigetet és a gonari öbölnél parkolót sem találva csalódni egyet…
A kampori öböl – a nagyobbik, Veli Mel, nem az, ami Gonarnál van – is homokos, igaz, itt csak két kajálda van, nincs fagyi, de a büfé után begyalogolva a tengerbe kb. 50 métert, van egy pici édesvizi forrás, ami kb. 15 fokos, nagyon jól le lehet hűteni az italokat. Sajnos, a forrás mellett, a tengerparton építési törmelék is található…
A kis hegyi ösvényen átgyalogolva – köves, időnként szúrós növényzetű – csodálatos öblökbe juthatunk, attól függően, merre indul az ember. A legtisztább vizű öböl a Valsika nevű, sok naturista jár ide, de nem szólnak, ha éppen nem naturista vagy. Ezekre a túrákra élelemmel, itallal felszerelkezve érdemes indulni, ugyanis egyik öböl sem rendelkezik vendéglátó hellyel.
Legszivesebben haza sem jöttünk volna.
Vizicipőt nem érdemes itthonról vinni, a lopári strandnál van mindenféle, és olcsóbb, mint itthon. A legtöbb sünt – nagyokat – Gonarnál láttuk, Suha-Puntán kicsik vannak és csak elvétve.
A közbiztonság tényleg nagyon jó, igazoltató rendőrt csak Senj és Jablanac között láttunk, olaszokat állítottak meg mindkét esetben. A turisták nemzetköziek, nagyon sok a magyar.
A fügék finomak, a leanderek gyönyörűek.
A legfinomabb fagyi Rab főtere melletti üzletsoron volt, közvetlenül a sarkon. 55 kn, de hatalmas adag.(A többi helyen is sokat adnak, de nem ekkora adagot)
Ne lepődjön meg senki, ha netán skorpiót talál. A szigeten élnek, a madarak
eszegetik, kivéve, ha éppen nem a teraszunkra pottyantják el. A szállásadónk szerint nem veszélyes, olyan a csípése, mint a méhnek… Szerencsére csak eggyel találkoztunk, nem szerettem volna kipróbálni a mérgét.
Még egy. A szállást interneten néztem ki és foglaltam le, még áprilisban. Érkezésünk időpontját jeleztük. Az apartman és a ház valóban olyan, mint a feltett képen, tisztaság, kedvesség és hideg ital várt bennünket. Csekély angoltudással is jól elboldogultam, ugyanis a sokat szapult orosszal is jól megértethettem magam, miután a két nyelv nagyon hasonlít.
Szóval, megérte, összességében olcsóbb volt, mint a sógornőméknek ezen idő alatt
Siófok, és az idő is – egy naptól eltekintve – tökéletes volt.
Sajnos, képpel nem tudok szolgálni, mert közel 20 éves régi gépem van. Aki ott volt, az tudja, hogy miről írtunk, aki nem, annak jó szívvel ajánlom Rab szigetét.
Ha lehet, már most indulnánk vissza…



Dosztály Mariann




A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár