Fodor Lajos: Marosvásárhely, Temesvár, Szkopje, Athén, Kréta, Bukarest – 2007

Fodor Lajos: Marosvásárhely, Temesvár, Szkopje, Athén, Kréta, Bukarest – Rendhagyó szabadság Délkelet-Európában – 2007



Hosszabb lélegzetű beszámoló sok-sok háttérinformáció, múltbeli emlék és friss tapasztalat összevegyítéséből – jó képekkel


Április 24.


    Dél már jól elmult mikor repülönk simán landol a Ferihegyen. Minden simán megy, és ismét meg kell állapitanom, hogy a Ferihegyi röptér egyike a legtisztábbaknak, ahol megfordultam. Kissé fáradtak vagyunk, annak ellenére, hogy talán ez volt a legjobb járat Denver és Budapest között. A Lufthansa légitársaság kényelmes gépe 8.5 óra alatt tette meg a Denver – Frankfurt-i utat. Ott egy jó óra a csatlakozásra és 1.5 óra után máris Budapesten vagyunk. Az út jól telt, a Lufthansa szolgáltatásai jók, az egyedüli kellemetlenség a Frankfurt-i csatalkozasnál ért. Denverben ugyanis a “Tax Free Shop”-ban vettünk 2 üveg Tequilát, hogy érkezésünk után meglepjük budapesti barátaink. Mivel ezt már a biztonsági ellenörzések után vásároltuk, Denverben beengedték a kabinba. Nem úgy azonban Frankfurtban. Igaz azt mondták, hogy feladhatjuk podgyászként, de azt csak a másik terminálon, ami legalább fél óra távolságra volt. Idöhiány miatt azonban a 2 üveg Tequila a szemeteskosárban kötött ki, nem kis bosszuságunkra.
A vámvizsgálat egyszerü formalitás, és máris kinn vagyunk, ahol várnak sógorék. Még egy utolsó eröfeszités, és máris Veresegyházán vagyunk. A megszokott csevegés, borozgatás és eltesszük magunk holnapra, elég hosszú volt ez a mai nap.


Április 25.


    Veresegyháza állitólag egy felkapott hely, és még a sógorék dolgoznak, mi úgy határozunk szétnézünk egy kicsit, de sok látnivalót nem találunk. Mi több, mikor egy bank után érdeklödünk, hogy pénzt váltsunk be, kiderül hogy az nincs a városban, azért be kell menni Gödöllöre. Miután Jutka hazajön, el is visz kocsival, hiszen közel van, és ott minden probléma nélkül beváltják a dollárunk. Egy kis séta a Gödöllöi Királyi Kastélyban, azon kivül semmi érdekes.


Április 26.


            Sógornöm rendes, elvisz kocsival Tiszaujvárosba, Ördög Feri barátomékhoz. Az út keskeny, és az út körül aránylag minden tiszta. A föld kövér, sárga repceültetvények  diszitik a zöld gabonamezök közötti réteket, a távolban egy-egy város templomának tornya változatosságot ad az egyhangú tájnak. Kellemes látvány.
Tiszaujvárosban aztán elválunk, Jutka meg Kati megy vissza Veresegyházára, én pedig maradok Feriékkel. Egy kis séta a Tisza partján, ebéddel egybekötve egy helybéli csárdában. Az izek jók, jól esik egy kis hazai, az árak azonban világszint. Jó volt a Tisza partján sétállgatni és elbeszélgetni egy kicsit. Nem tudom miért, de nekem mindig kellemes élmény a Tiszával való találkozás. A csendesen, méltóságosan hömpölygö folyó eszembe juttatja a “Lassú viz partot mos” kitartást, a  múlást, a tiszavirág éltüséget, de ugyanakkor a kiszámithatatlan természetet is. Utána a napot a helyi termálvizü strandon fejeztük be. Kellemes, tiszta civilizált hely, elég sok a külföldi, beszéd szerint, lengyel, szlovák illetve román. Összefoglalva, úgy Veresegyháza mint Tiszaujváros egy-egy kellemes hely a maga nemében, de turisztika és idegenforgalmi szempontból nem különösebb jelentöségü, hacsak valakinek rokona barátja nincs a környéken.


Április 28.


       Ismét csomagolás, indulunk tovább Marosvársárhelyre (Tg.-Mures). Az úton nem sok emlitésreméltó, legfennebb az, hogy a határon úgy megyünk át mint még soha. Meg sem állunk, csak integetnek, hogy mehetünk. Hát igen, ez már valami, ez már fejlödes. Emlékszem mikor 8-10 órai sorbaállás a határátkelönél nem keltett különösebb szenzációt. Ki is remélhette akkor hogy ide is eljutunk?! Átkeltünk egy határon, és habár nem állitottak meg, azért igy is látszik hogy valami azért csak más. Az utak menti házak ápolatlanabbak, az út mentén elég gyakori a szemét, a termöföldek pedig sokkal inkább parlagon állnak. Hát akad azért még tennivaló ahogy kelet fele haladunk.
Lassan beérünk Nagyváradra (Oradea). Balra feltünnek egy régebbi vegyigyárnak (Sinteza) rozsdás maradványai, nem úgy néz ki hogy jelenleg müködne, de soha nem lehet tudni. Az út keskeny, csak nehezen birkózik az egyre nagyobb forgalommal.
Nagyvárad után az út kezd megszépülni, a Sebes-Körös völgyében haladunk. Elhagyjuk Telegdet (Tileagd) és Élesdet (Alesd), jobbra a Bihari hegyek, északra pedig a Meszes nyulványai látszanak. Csucsán (Ciucea) aztán felnézünk a dombra és eszünkbe jut hogy az egykori Boncza kastély helyén, ahol Ady Endre is lakott, a Goga Muzeum áll. Nemsokára az út letér délre a Dregán völgyébe mely festöi szépségü.
Következik aztán Bánffyhunyad (Huedin), Kalotaszeg egyetlen városa. Mint neve is arra utal, valamikor a Banffyak voltak itt az urak. Kalotaszeg nevét a honfoglaló magyarok itt letelepedett Kalota nemzetségétöl kapta, elsö irásos emlitése 1443-ból származik. Kolozsvárig szinte minden faluban van látnivaló. Hol egy festett kazettás mennyezetü templom, hol egy fazsindelyes ház, gyakori hétköznapokon is népviselet. Érdemes megállni és nézelödni, vendégszeretetük hagyományos.
Körösfön (Izvorul Crisului) megállunk a Sebes-Körös forrásánál, de nem idözünk sokat. A háttér  kellemes látvány nyujt a lankás dombok között bujkáló Körössel, de a közelben egy csoport maximális hangerövel reklámozza a román népizenét, a WC-re pedig úgysem lehet bemenni, folyik ki a mocsok.
Magyarkiskapus (Capusu Mic), Magyarkapus (Capusu Mare) és Gyalu (Gilau) ismert varottasairól és faragásairól. Ha nem is vásárolunk valamit érdemes megállni. Lassan  lassan közeledik Kolozsvár (Cluj-Napoca).  Ez sem a régi azonban, szinte idegennek tünik az a város ahova oly gyakran jártunk, akár Sütö András bemutatóra akár csak magukba szivni a város szellemét, ahol Enikö és Kata leányaim és még sok barátom járt egyetemre. Mióta a padokat is nemzeti (román) szinekre festették valahogy idegennek érzem magam e városban. Nagynehezen átvergödünk a város lassú forgalmán és máris a Feleken vagyunk. Innen aztán Marosvásárhely  tényleg ehelyt van. Pedig mekkorát tévedtem, mert elfeledtem beleszámitani az Aranyosgyéresi (Cimpia Turzii) útjavitást, ahol a sok terelés miatt legalább egy órát vesztettünk. Innen aztán Vásárhelyig minden rendben volt, sem Ludason (Ludus) sem Radnóton (Iernut) nem érdemes megállni. Vásárhelyen aztán Bakos Éváék már megteritett asztallal vártak, és régen elmúlt  éjfél mikor nyugovóra tértünk.


Marosvásárhely


Marosvásárhely, mint a székelység fövárosa, Kolozsvár és Gyulafehérvár mellett egyike volt az erdélyi magyarság politikai és szellemi központjának, és talán egyik leginkább magyar érzésü városa. Irott oklevélben neve elöször 1300-ban szerepel Forum Siculorum (székelyek vásárhelye) néven. Késöbb 1332-1335 között Novum Forum Siculorum név alatt szerepel a pápai dézsma lajstromban. A város magyar neve, Zekuluasarhel (Székelyvásárhely), elöször 1366-ban szerepel.
Az évek folyamán a mai Marosvásárhely fontos események szinhelye volt; országgyüléseket tartottak itt (az elsöt 1439-ben) mig 1482-ben Mátyás királytól szabadalomlevelet kapott, melynek értelmében a király felmentette a helység lakóit vámfizetés és fejadó alól.
Az 1571-ben a János Zsigmond erdélyi fejedelem jelenlétében megtartott országgyülésen megerösitették az 1568-as tordai országgyülés határozatait, minek értelmében biztositva volt a szabad vallásgyakorlat. Ez európai szinten is premier.
1602-ben Borsos Tamás a város fóbirája idején hozzákezdenek a vár épitéséhez, mig 1616-ban Bethlen Gábor Erdély fejedelme a helységet Maros-Vásárhely név alatt szabad királyi várossá nyilvánitja. Itt iktatják 1707-ben II Rákóczi Ferencet Erdély fejedelmévé.
A kuruc szabadságharc bukása után 1711-ben Erdélyt Habsburg tartománnyá, majd Erdélyi Nagyfejedelemséggé alakitják.
Az 1867-es kiegyezés után és a századforduló elején Marosvásárhely fejlödésnek indult. A várost csatornázták, és bevezették a vizvezetéket illetve közvilágitást. Dr. Bernárdy György polgármestersége alatt a város fejlödése tovább fellendül. Felépitették a szecessziós stilusú Városházát és Közmüvelödési Házat. Ebben az idöben épült a Kadétiskola (Ma Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem), az Állami Leányliceum (Ma Al. Papiu Ilarian Nemzeti Kollégium), a Református Kollégium föépülete (Ma Bólyai Farkas Liceum). Itt meg kell emliteni, hogy annak ellenére hogy a Bólyai Liceum föépülete 1909-be épült, az iskola pontosan 450 éves multra tekint vissza. Az 1557-es országgyülésen Izabella királynö a ferencrendiek elhagyott otthonát átengedi iskolahelyiségnek. 1602-be az iskolát kirabolják és felégetik Basta hadai, ezután kerül az iskola a mai helyére. 1718-ban kollégiumi rangra emelik. A Liceum  ma is meglévö legrégibb épülete az 1802-1803 között épült bentlakás.
1918 decemberi gyulafehérvári (román) nemzetgyülésen kimondták Erdély Romániával való egyesülését, és ezt a Trianoni szerzödésben a nagyhatalmak is jóváhagyták. Igyhát Marosvásárhelyt romániához csatolták.
A II. Világháború folyamán (1940 augusztus 30) a német-olasz döntöbiroság határozata alapján (Bécs-i döntés) Marosvásárhely (és észak Erdély) Magyar közigazgatás alá kerül, mig 1944 szeptember végén a szovjet csapatok elfoglalták Vásárhelyt és bevezették a román közigazgatást.
Az ’50-’60-as években Vásárhely ismét fejlödésnek indult, ekkor épitették a fémipari vállalatokat, bútorgyárat, vegyipari kombinátot (Azomures) stb. s a városba telepitett “szakemberekkel” duzzasztották fel a várost.
Marosvásárhelyen ahol a román lakosság aránya 1833 és 1944 között 6% körül mozgott (kivéve 1930-ban mikor 24 % volt), 1966 és 2002 között 30%-ról 50%-ra nött.
Marosvásárhely napjainkban egy kellemes, rendezett város, fekvésénél fogva kiinduló hely lehet sok természetnézö túrára.


Április 29.

A városnézést kezdjük talán a fötéren, hiszen a Kulturpalota egyik jellegzetessége a városnak. A Városháza elött egy (számomra) új szobor a Latinitás emlékmüve, állitólag elöször 1924-ben állitották fel elöször. A jelenlegi az 1991-ben  került ide. Elötte, egy ideiglenesen köszemlére helyezett Vitéz Mihály mellszobor s alatta egy térkép hirdeti, Erdély Romániához tartozott az ö uralkodása idején (1593-1601). Bemegyünk a Kulturpalotába, szerencsére látogatható, és elgyönyörködünk a Tükörteremben és véginézzük a képkiállitást. Szerencsére fényképezni szabad és megörökitjük a vitrálisokon megjelentetett székely mondákat.



















a Kultúrpalota

Vitéz Mihály szobra



a Városháza

a Latinitás emlékműve

Végigmegyünk a Fötéren, tiszta, a házak nagyrésze tatarozva, Magyar szót azonban alig hallunk. Befordulunk a Bolyai utcán, fel a Szinmüvészeti Egyetem fele, ahol a éppen próbát tartanak Az épületre ráférne egy kis tatarozás, Szentgyörgyi István mellszobra vigyáz a zárva levö bejáratra. Visszafordulunk a másik oldalon a Bolyaiak emlékházán megtekinteni az emléztetö táblát. Jó magasan van, a fák szinte teljesen eltakarják, alig lehet látni. Folytatjuk utunk a Bolyai tér fele, egy pár szál virágot helyezünk a Bolyaiak szobrára, megnézzük a Bolyai Liceumot és indulunk tovább a Teleki Téka fele. Éppen tatarozzák, bemenni nem lehet. Pedig kár, mivel itt örzik Teleki Sámuel, Erdély egykori kancellárja könyv gyüjteményét. Az eredetileg mintegy 40.000 kötetet kitevö gyüjteményben 66 ösnyomtatvány is volt. A Borsos Tamás utcán folytatjuk utunk a vár fele. Lassan feltünik a vár fala, a Kádárok bástyája és szemben a Petru Maior egyetem (Az egykori Allami Polgári Fiuiskola). Ezt megkerülve a vár sétány fele baloldalon feltünk Körösi Csoma Sándor szobra és a Mészárosok bástyája. Folytatjuk utunk a kellemes fákkal árnyékolt vár sétányon, ennek a végén II Rákóczi Ferenc mellszobra áll. A XIV-XV. század között épült gótikus stilusú Vártemplom kezdetben a ferencesek temploma, késöbb a protestánsok veszik át. Jobb oldalon pedig Bernády György bronzszobra áll.































a Bolyai Liceum

a Bolyaiak szobra



a Teleki-ház

a Toldalagi-palota



a Ferenc-rendiek templom tornya

Rákóczi szobra



az Állami Színház

Marosvásáhely – Somos-tető

Innen fordulunk a fötér fele, bal oldalon megjelenik a Keresztelő Szent János Plébániatemplom, az út közepén pedig a Görögkeleti székesegyház. Az ez elötti helyen állt a hires Bodor-kút, melynek másolata a Margitszigeten található. A jobb oldalon a Lábas-ház, az Apolló palota és a Ferenc-rendiek egykori templomának tornya. Tovább haladva a Toldalagi-palota impozáns restaurált épülete. A ferencrendi torony háta mögött a Szinház tér, s a szinházban magyar tagozat is müködik.


Április 30.


         Lassan itt az idö továbbállni, így bemegyek a vasúti menetjegy irodába megvenni a jegyet Temesvárra. Mikor beléptem, gondoltam szerencsém van, mert senki más nincs a teremben csak a kasszás. Rá kellet azonban jönnöm, hogy tévedtem, mivel a hölgynek éppen telefonálni volt kedve, igyhát hát türelmesen vártam, mig hajlandó volt észrevenni jelenlétem. Vagy 4-5 perc után ennek is eljött az ideje, és mikor megmondtam mit akarok bepötyögtetett valamit a komputerbe, mondvan, hogy megrendelte a jegyet, jöjjek vissza egy fél óra mulva. Mit volt mit tennenm, elmentem, s gondoltam közben jó alkalom benézni a közeli könyvesboltba. Mivel Bakos Öcsi megkért, nézzem meg nem-e található egy elemi szintü számítógépes könyv, itt a jó alkalom. Bementem a könyvesüzletbe, és meg is kérdeztem a kiszolgáló hölgyet, van-e  könyv amit keresek. A hibát ott követtem el, hogy magyarúl szóltam hozzá, és persze nem ismerte a nyelvet. Mikor románra forditottam a szót mondta, hogy nem tudja, van e ilyen tárgyú könyv, de nézzem meg, ö azonban nem volt hajlandó a megfelelö polcig jönni. Azt már fel sem mertem tételezni, hogy esetleg egy számitógépes nyilvántartásuk is lenne, ahol megnézhette volna amit keresek. Amit kerestem nem találtam, de valahol az üzlet végén megpillantottam egy pár magyar nyelvü könyvet. Sútö András: Heródes Napjai c. könyvét nyomban meg is vettem (50 RON), s gondoltam éppen ideje visszamenni a vonatjegyért. A jegy meg is érkezett, s az ára 39 RON. Az elsö pillanatban egy kicsit meglepödtem a könyv illetve a vonatjegy közötti árkülönbségen. A könyvet drágának, a vonatjegyet pedig olcsónak találtam. Késöbb azonban rájöttem hogy tévedtem. Ugyanis a Vásárhely – Temesvár közötti “gyorsvonat” a kb. 400 km távolságot mintegy jó 8 óra alatt teszi meg, tehát átlagosan 50 km/h sebességgel robog. Ráadásul olyan koszos, hogy érkezés után az ember tisztitóba kell adja ruháját, így hát az útiár “jutányos”. Ugyanakkor Sütö könyve bepillantást enged az erdélyi magyar kissebbség sorsába, hiteles forrásokból tájokozódva. Aki nem élte át személyesen, azt a periodust, nehezen hiszi, hogy a könyvben leirt dolgok megtörténhettek a XX. század végén Európában. Elgondolkoztató, és akit egy kicsit is érdekel a téma, el kell olvasnia a könyvet.


Temesvár


Egyes források szerint Temesvár, Bánság egykori vármegyeközpontjának neve elöször 1212-ben az Árpádházi uralkodók idejében jelenik meg “Castrum Temesiensis” azaz Temes Vára néven. Mások szerint, Szent Gellért csanádi püspökségének felosztásánal 1030 – 1040 között Temesvár volt az egyik létrehozott föesperesség. Városként, okiratban 1474-ben fordul elöszor elö “Civitas Temesiensis” néven. Zaklatott története alatt volt egy ideig Magyarország fövárosa, országgyülési székhely (1397-ben Zsigmond császár idejében), innen indult Hunyadi János (1456), Mátyás király (1458) és Kinizsi Pál (1492) a törökök ellen, itt verték le és végezték ki Dózsa Györgyöt 1514-ben és adta fel a várat Losonczy István temesi föispán 1552-ben a török ostrom idején szabad elvonulás fejében. Jóhiszemüsége a fejébe került. Ez után 164 évig török volt az úr Temesváron, mig 1716-ban Savoyai Jenö az osztrák csapatok élén visszafoglalta. Korabeli adatok szerint, a török elfoglaltság alatt a magyarság nagyrésze elhagyta Temesvárt s ezzel a város végleg elvesztette magyar jellegét. Bánság, és egyben Temesvár is 1718-ban autonóm területként osztrák fennhatóság alá került (pozsareváci békeszerzödés).
Temesköz betelepitése 1719-töl kezdödött, föleg németajkuakkal, de vannak csehek, szlovákok, olaszok és franciák is a betelepitettek között. 1849-ben tiszavirág életü fövárosa a szerb Vojvodina és Temes-Bánát tartománynak (Temes-Torontál, Krassó-Szörény és Bács-Bodrog megyékkel). A kiegyezéskor 1867-ben Temesvár az osztrák-magyar monarchia tagja. 1919-ben Bánát 2/3 része köztük Temesvár is egyesül Romániával. A modern Temesvár nagy része Székely László föépitészsége idejében (Telbisz Károly polgármester), a XX. század elsö évtizedében, alakult ki. Ekkor épült a Városi Vágóid, Városi Polgári Menházalap, Mária emlékmü, Városi Vizierömü, Hungária Fürdö, Lloyd sor-i bérpaloták egy része, a Kegyesrendi Fögimnázium, rendház és templom és még sok más épület. Az ö érdeme hogy Temesvár fötere egy békés, kiegyensulyozott, jómódú város légkörét sugallja. (A görögkeleti érseki székesegyház sokkal késöbb, 1936-1946 között épült). Persze erröl köteteket lehetne irni, és irtak is, de csak annyit emlitettem amennyi szügkéges a mai Temesvár etnikai, kulturális és épitészeti hagyatéka megismerése érdekében.
Temesvár neve sokszor szerepelt úttöröként a technikai fejlödés történetében. Az 1800-as években az egykori Magyarország legfejlettebb városa volt; itt vezették be elöször a gázvilágitást 1857-ben, az utcai villanyvilágitást 1884-ben (elsöként Europában) a villamosokat pedig 1899-ben. Itt épült az elsö sörgyár 1718-ban a mai Románia területén, innen hirdette ki Bolyai János az új, nem Euklidesz-i térelméletét. És még lehetne sorolni. Az egykoron Kis-Bécsként is emlitett Temesvár manapság egy kellemes alföldi város, egyetemi és ipari központ, sok történelmi jelentöségü müemlékkel. Temesvár, ahol egykoron nem volt szokatlan hogy valaki 3-4 nyelvet beszél (magyar, német, szerb, román), manapság ez már nagyon rendhagyó jelenség. A túlnyomó, mindenkinek kötelezö román mellett egyre kevesebben vannak akik még beszélnek magyarúl illetve németül. 1910-ben 39.3% magyar, 1956-ban 21.1, 1977-ben 13.5, 2002-ben pedig 7.91% vallja magyarnak magát Temesvár lakosságából.


Május 1.


Tegnap este a vonat jó késön érkezett Marosvásárhelyröl, Costi már várt az állomáson. Utánna böséges vacsora, és talán még gyakoribb fogyasztása a pálinkának meg piros bornak, megnyiltak az emlékek gátjai, úgyhogy jó késön feküdtünk le. A késöi lefekvést ma bánjuk, késöbb kelünk és az elfogyasztott bornak is megvan a hatása. Szerencsére Rékáson jó bort termelnek, és Costi barátom tudja, hol kell beszerezni annak is a javát. Késöi reggeli, utánna pedig kihasználom, hogy magánsofföröm van Costi személyében, indulás várost nézni.
A város keleti részén kezdjük a Városi Vizierömünél (Turbina). 1910 nyarán helyezték üzembe és ma is üzemképes. Innen indulunk a Kossuth tér fele (ma Piata Traian), onnan pedig egy rövid kitérö a Stefan cel Mare (volt Gyárudvar út) utcán a Polgári Sörfözde épületéig. Kevesen tudják hogy a temesvári sörgyár a legrégebbi a mai Románia területén, korabeli adatok szerint 1718-ban már müködött egy sörgyár ezen a helyen. Onnan aztán vissza a Milleniumi templom felé. A templom Ybl Lajos tervei alapján készül neoromán stilusban, Magyarország 1000 éves fennállásának emlékére. Alapkövét 1896-ban tették le és 1901-ben szentelték fel. Két tornya egyenként 65 m magas és nagy harangja 2420 kg.
Innen indulunk tovább, de nem kell messze mennünk, a második utca sarkán, szemben a Városi-ligettel áll a zsinagóga, 1899-ben adták át. Kellemes séta Város-ligetben, melynek végén az impozáns Hungária-fürdö, vagy ahogy talán ismertebb a Neptun-palota. Székely László tervezte és 1913-14 között épült. Elötte Jecza Péter 1999-be felállitott szobra, melyet az 1989. december 17-én sortüzzel kivégzett tüntetök emlékére állitottak.













Millenniumi-templom

Neptun-palota

A következö állomásunk a Piata Unirii vagy ismertebb nevén Dóm tér (Losonczi tér). Mielött azonban ideérünk, még megtekintjük az egykori várfal maradványait. Egy könyvesüzlet, egy kiállitásterem és több vendéglö-mulató kap helyet benne.  A Dóm tér keleti oldalán a Római Katolikus Püspöki Székesegyház, melynek alapkövét 1736-ban tették le és 1774-ben fejezték be az építését. A dóm északi részén található négy különbözö ház az eredetileg tervezett Kanonokok Palotája helyett épült, és 1758-ban már létezett. A tér déli oldalán a Vármegyeháza (Barokk Palota) 1754-ben épült és 1778-ig a Temesi Bánság közigazgatási palotája, utánna föispáni székház, jelenleg képzömüvészeti kiállitási központ. A tér nyugati oldalán a Szerb Püspöki Palota illatve Szerb Püspöki Székesegyház. A tér közepén egy gyógyforrás és a Szentháromság szobor, mely Temesvár második legidösebb szobra (1740.)

















a várfal egy darabja

a Vármegyeháza

a Székesegyház

a szerb püspöki palota

A Dóm tértöl nem messze a régi Temesvár legnagyobb épülete a Kormányszéki Palota, 1855-1860. között épült, mint a Szerb Vajdaság és Temesi Bánság koronatartomány székháza. Eredeti rendelése 1860. végén tárgytalanná válik, mivel Bánságot visszacsatolják Magyarországhoz. Késöbb Igazságügyi Palota azaz Dicasterium lesz belöle. Az épületnek 3 udvara, 273 szobája illetve 365 ablaka van. Ideje azonban egy pihenöt tenni, a látottak kezdenek összekeveredni, hagyjuk az ismerteket ülepedni, hogy aztán holnap folytassuk a városnézést.


Május 2.


        A városnézö túránk következö állomása a Piata Libertatii (Szabadság tér). Itt áll Temesvár idöben harmadik legrégibb szobra a Pestis-szobor, melyet 1756-ban emeltek. A szobor háta mögött az Ó-Városháza mely 1734-ben épült. Innen már csak egy pár lépés a Bolyai János utca (Mária Terézia), melynek a sarkán Jecza Péter emléktáblája hirdeti öt nyelven hogy Bolyai János innen, Temesvárról irta apjának Marosvásárhelyre 1823-ban hires szavait hogy “…semmiböl egy új, más világot teremtettem…” Müve a hiperbolikus mértan, apja Bolyai Farkas Tentamen c. könyvéhez csatolva jelenik meg Appendix-ként. Az utca másik oldalán a Szent Katalin plebánia templom, melyet 1775-ben épitenek a ferencesek. Innen csak egy pár lépés Temesvár egyik legrégibb része a Hunyadi-kastély környéke. A Hunyadi-kastély helyén eredetileg Róbert Károly kastélya állt (1315) melyet késöbb Hunyadi János épittetett újra 1443-ban. A török visszafoglalás után 1719-ben kaszárnyaként állitják helyre. A mai formáját az 1849-es ostrom után kapta. Innen már csak egy pár lépés az 1910. körül létrehozott P-ta.Victoriei (Lloyd-sor vagy Ferenc József tér). A két végét kivéve a tér eléggé egységes, az épületek nagy részét 1910-1915. között épitették Székely László alatt. A Lloyd-palota épületét, eredetileg Mezögazdasági Tözsde, 1951-töl a Müszaki Egyetem Vegyészmérnöki Kara foglalja el. A Roman Ortodox székesegyház fele haladva a következik a Neuhausz-, illetve Dauerbach-palota végül a székesegyház melletti sarkon Szécheni Rt. Bérpalota.



















Szent Katalin templom

Hunyadi-kastély



Lloyd-palota

Széchenyi-bérpalota

A Román ortodox székesegyházat 1936-1946 között épitették, tornya 83 m magas, és mint ilyen Románia legnagyobb ortodox temploma. Vele szemben a tér tulsó végén az egy kicsit ormótlanra sikeredett Opera.  Az eredeti operát 1872-1875. között épitették Ferdinand és Hermann Helmer tervei alapján de 1880-ban leégett. Az 1882-ben ujraépitett opera 1920-ban ismét leég. Ez alkalommal Duiliu Marcu román épitész tervei alapján épitik ujra 1923-1928. között. A jelenlegi formáját 1934-ben kapta. A szinházban 1880-ig német nyelven, 1882-töl magyar nyelven és 1920-tól román nyelven folynak az elóadások. A mostani magyar és német társulat 1957-ben különvált a román szinháztól és az egykori Rezsö koronaherceg szálló egyik termében müködnek Str. Alba Iulia-i (Rezsö utca) bejárattal.
Ha a Szécshényi Rt. Bérpalotától északra negyünk, a következö sarkon a Kegyesrendiek temploma, illetve fögimnáziuma látható. A három utcát elfoglaló épületegyüttest 1908-1909-ben épitették Székely László tervei szerint.
Következö utunk innen Erzsébetváros. Átmegyünk a várost kettészelö Bega csatornán, melyet gróf Mercy épitetett 1763 után. A Bega csatorna nagy része mindkét oldalán fával van ültetve, és nemegy park határolja, kellemes sétát nyújt a forró nyári napokon. A következö sarkon, a Dózsa utca végén áll a Székely László által tervezett emlékmü (Mária-szobor) Dózsa György kivégzésének helyén. A szobor árnyékában, egy pincehelyiségben Temesvár egyedüli magyar nyelvü könyvesboltja a Libris Könyvesolt. Itt vettem meg Delesega Gyula: “Temesvári kalauz” c. kitünö könyvét, melynek nagy hasznát vettem, ezuttal is hálás köszönetem érte. A könyvesüzlet tulajdonképpen a Református templom épületében van, melynek az ellenkezö oldalán egy emléktábla hirdeti, hogy innen indult 1989. dec. 15-én az diktaturát megdöntö állitólagos “forradalom”.
Következö megállónk a Józsefvárosi római katolikus plébániatemplom 1772-1774. között épült és az udvarán található Temesvár legrégebbi szobra, Nepomuki Szent János. A szobor 1772-ben a Szabadság téren állt és valószinüleg hamarosan feladja reménytelen harcát az elmulással. Mint Temesvár legrégebbi szobra, több figyelmet érdemelne. A templom mellett Temesvár egyetlen Magyar nyelvü középiskolája a Bartók Béla Liceum. A liceumot a Jozsefvárosi katolikus egyházközség költségén épitették 1931-be Székely László tervei alapján.
Utolsó állomásunk a Szabadfalu vagy Freidorf-i Petöfi-emlékmü, melyet Székely László tervezett. Az emlékmü egy kis, eléggé elhagyatott parkban van, a körülötte levö tömbházaktól elrejtetten.




















Szent Nepomuk

a református templom



az Opera

a Petőfi-emlékmű

Az emlékmü felirata: “Ezen a helyen állott 1849. évben Bem József honvéd altábornagy föhadiszállása, a melyben 1849. évi május hó 3.-án Petöfi Sándor hazánk koszorús lantosa honvéd örnagyi kinevezését kapta. Ezen történeti tények örök emlékéül 1912. évi november 10.-én állitatott fel ezen emlékmü közadakozásból”. Erre az emlékmüre is ráférne egy kis tatarozás.


Rendhagyó szabadság dél-kelet Európában (II)


Május 5.


      Az este megérkezett Kati és a sógorék, úgyhogy itt az ideje indulni ez évi szabadságunk célja, Kréta szigete fele. Az idö kedvezö, gyönyörüen süt a nap és a hömérséklet is kellemes. A Versec-i (Vršac) határátlépésnél semmi emlitésre méltó, a táj azonban eléggé lehangoló, az út szélén elég nagy a mocsok és rendetlenség. Mivel sietünk az autópályán megyünk, de azért a sógor betartja a megengedett sebességet, mert elég sok a rendörkocsi.  Belgrádot kikerüljük, az elsö megállónk Niš.


Niš
Szerbia második legnagyobb, Balkán egyik legrégibb városa, fontos állomás Európa és Kis Ázsia között. Hosszú és véres történelme során volt többek között római, görög, hun, török, bolgár, szerb fennhatóság alatt. Egyik törökellenes véres lázadás emléke a “Koponya Torony” (Cele Kula). Elég “egyéni” emlékmü, egy kápolnában egy magas cement falba a szerb lázadók koponyái vannak beágyazva. Állitólag azért épitették hogy elrémitsék a további lázadó szándékot a törökök ellen.  Az eredetileg 952 koponyából manapság már csak 58 látható, a többit állitólag a hozzátartozók utódai eltemették.
A mai Niš egy fontos ipari és egyetemi központ, forgalma elég lassú, nem érdemes több idöt vesztegetni megnézésére, hacsak valami különösebb érdekeltség nincs.
A Cele Kula és egy fötéri lovasszobor megtekintése után indulunk is tovább napi végcélunk Skopje fele. Az úton semmi érdemleges, a határátkelés Makedóniába gyorsan ment, egyszerü formalitás.


Skopje


      A Makedon Köztársaság fövárosa és egyben legnagyobb városa a Vardar folyó két oldalán fekszik. Már lakott területként emlegetik i.e. a 4. században, késöbb pedig a Róma-i birodalom idejében fontos stratégiai pont, a makedon és szkita légiók tartózkodási helye. Késöbb szláv törzsek telepedtek le a környéken, mig a XIV században a törökök foglalták el és uralták öt századon át. A Balkán háború után 1912-ben Skopje szerb fennhatóság alá kerül, késöbb pedig a Makedon Köztársaság fövárosa. Manapság érdekes város, megörizte a régi tradicióit, ugyanakkor egy új, modern Skopje épült fel. A Vardar folyón átkelve a jelenböl mintha pár százéves multba lépnénk.
A szerb határtól Skopjeig nem történt semmi, legfennebb egy 10-15 tankból álló katonai menet, keltette fel figyelmünk. Bizony régen nen láttam már tankokat masirozni az országuton, és bizony megfordult bennem a gondolat, hogy ezek a tankok nem egy parádéba mennek, hanem esetleg lövöldözni is tudnak.
Nem lévén térképünk Skoplje városáról, csak úgy “érzés” szerint vezetünk a központ fele, és megállunk egy parkoló helyen. Én gyorsan indulok szétnézni, és egy pár képet késziteni, lévén mellettem van Skander bég lovas szobra.
Mikor visszaérek a sógorék erélyesen vitatkoznak két fiatal fiúval, akik 2 euróért felajállják hogy “vigyáznak” a kocsinkra. Persze csak sejtjük, mit akarnak, mert nem ismerjük a nyelvet, de jobbnak látjuk, ha minnél hamarabb tovább állunk a környékröl, mi vagyunk az egyedüli idegenek, és a tömeg már kezd felfigyelni ránk. Megállunk az elsö szállodánál, egy Holiday Inn, s mivel ismerös a név bemegyünk szobát foglalni. Itt egy kicsit “lehülünk” mikor megmondják, hogy egy szoba ára napi $215, végülis beadjuk derekunk, már fáradtak vagyunk, és nem nagyon érezzük biztonságban magunk a város régi részén. Lehet azonban hogy ez csak elöitélet.
Letussoljuk a nap porát és máris indulunk várost nézni. Hamarosan kijutunk a Vardar partjár, és úgy határozunk a város régi részével kezdjük, általában itt több a látnivaló ami érdekel. Atmegyünk a régi köhidon, melyet a törökök épitettek egy római hid helyén, és mintha az idöt visszaállitottuk volna legalább 100 évvel. A házak régiek, a macskaköves utcák elég keskenyek és aránylag sok az üzlet. Nézelödünk a Török Bazárban, elhagyjuk Daut pasa XV. sz-beli fürdöjét, jelenleg kiállitóterem, aztán megjelenik Mustafa pasa mecsetje szintén a XV. századból. Közben nézegetem a vendéglöket hol fogadnak el hitelkártyát vagy dollárt, de nincs szerencsém. Egy idö után aztán megláttam egy pénzváltót, igy hát vacsorázhatunk is.
A vendéglök elég elhagyatottak, egy turistával sem találkozunk. Végülis az éhség gyöz, bemegyünk az egyik vendéglöbe, ahol mi vagyunk az egyedüli vendégek. A választék nem nagy, minden ki van téve, csak rá kell mutatni mit kérünk. Végül a muszaka mellett döntöttünk, nem is volt rossz és nagyon olcsó.
Innen a Kala-eröditmény fele vesszük utunk, mely egy domb tetején van. A kilátás az eröditményböl szép, a vidék dombos, a Vardar tulsó oldalán a modern Skopje. Lassan kezd sötétedni, gondoljuk jobb, ha átmegyünk a város modern részébe. Az új város tervezésében a japán Kenzo Tanga is közremüködött. A széles, fákkal övezett utcákon modern áruházak, vendéglök, bevásárlóközpontok váltják egymást. Leülünk egy sört meginni, nézegetjük a járó-kelőket, lassan aztán indulunk a szálloda fele hiszen holnap is hosszú út vár reánk.

























Szkander bég

Musztafa mecset



Kőhíd a Vardaron

a Bazár



egykor törökfüdő volt

Kala-erőf

Hamar el is alszunk, de úgy éjfél körül lövöldözésre ébredek. Az elsö gondolatom a tanksor volt, mellyel tegnap találkoztunk, de késöbb kiderült hogy valami menyegzöt ünnepelnek a szállodában, és a mulatók durrogtattak.


Május 6.


Reggel indulunk Veles irányába az E-75-ön, s minden elismerésem a sógoré, ki igyekszik betartani a sebességet. Ez egy ideig sikerül is, de egyszer aztán akkorát fékez, hogy szinte kirepülünk az ablakon. Persze a fékezés csak azért volt, hogy betartsa  a sebességet, mely 120 – 100 – 60 km/h-ra csökkent kevesebb mint 100 m-en. A jóindulat megvolt de késön, mivel az egyik távoli bokorból mosolyogva elöjött egy rendör, és intett, hogy álljunk csak félre a többi kocsi után. Hamarosan sorra is jutottunk, és 75 euro büntetést szabott a sebességtúllépésért. Igyekeztünk magyarázni hogy az adott távolságon lehetetlen lefékezni, de mikor láttuk, hogy nincs sikerünk, más taktikához fordultunk. Végülis megegyeztünk 25 euró birságban, persze nyugta nélkül. Szerencsére a táj Veles körül kárpótol a vesztességért.
A Vardar partján, a sziklák tövében a házikók festöiek. Kár azonban hogy a rövidebb (és valószinüleg szebb) utat Prilep fele nem találtuk meg. Végül az E-75 úton mentünk tovább Gradsko-ig, onnan pedig egy mellékuton Prilep fele, ahonnan pedig megállás nélkül Bitoláig. A táj továbbra is szép. Innen elindulunk az Ohridi-tó fele, az idö azonban beborult, eleredt az esö, és jobbnak láttuk visszafordulni. A görög határ elött az egyik üzletben elköltöttük az utolsó denárunk. Valami élelmet meg egy üveg helyi piros bort vettünk, s mindkettönek hasznát vettük késöbb.
Görögország sokkal rendezettebbnek és tisztábbnak tünik mint Makedonia. Kozani fele indulunk, átmegyünk a gyönyörü Kozani-tavon Servia irányában. A csodállatos szerpentinekröl kitünö kilátás adódik a tóra.
Az út továbbra is kanyargós és egy adott pillanatban egy Domokos nevü festöi faluba jutunk. Egy hegycsúcsra kapaszkodunk, az utcák meredekek és a kilátás mindent megér. Mikor a Domokos nevet megláttam, egy kicsit azt hittem valahol Erdélyben tévedtünk el, de utánna kiderült hogy a Domokos név nem (csak) magyar, eredeti jelentése úr/fejedelem. Miután elhagyjuk a falut  balfele nemsoká feltünik az istenek otthona az Olimposz-hegy. Mire Larissa városába érkezünk, a délután már kezdett öregedni, és úgy határoztunk, hogy nem megyünk tovább.
Szállodát találtunk minden különösebb gond nélkül, hiszen a föszezon még messze van. A szállodában aztán el is igazitottak egy állitólag jó, helyi ételeket szolgáló vendéglöbe. Persze ezt nem találtuk meg, de miközben keresgettük, egy adott pillanatban ismerös hangokat hallottunk. Mint késöbb kiderül, három fiatal fiú beszélgetett románul, s mint ilyen persze megszólitottuk öket. Nagy volt az öröm hogy találkoztak valakivel ki értette a nyelvük, lévén itt dolgoztak egy épitö vállalatnál, mert itt jobban lehet keresni mint otthon Romániában, és még világot is látnak. Egy darabig együtt sétálgattunk, s mikor megmondtuk mi járatban vagyunk, elvezettek a város központjába, ahol egymás mellett legalább 25-30 vendéglö volt. Kellemes környezet, hatalmas fák, minden kivilágitva és mindenhonnan inycsiklandozó szagok jöttek felénk. Megköszöntük szivességük, és nem bántuk meg hogy ide jöttünk vacsorázni. Az étel finom volt, az árak mérsékeltek, kitünöen éreztük magunk.


Május 7.


       Dél körül megérkeztünk Athénba, ami nem kicsi élmény, hiszen a molekulák Brown féle rendezetlen mozgása az itteni közlekedéshez hasonlitva egy jól tervezett folyamat. A forgalom pokoli, mindenki elözni akar, dehát az úttest nem elég széles, aki szemfüles az halad, aki pedig udvariaskodik az marad. Egy ideig sikerült követni a térképen, hol vagyunk, de végül szabályosan eltévedtünk, és igyekeztünk behúzni az elsö szabad parklóhelyre.
Nem sok idöt akartunk eltölteni Athénban, de ha már itt vagyunk, az Akropolisra csak el kell menni. Leintettünk egy taxit, de mikor hallotta, hova akarunk menni egyszerüen továbbált. Mint késöbb kiderült az Akropolishoz mintegy 10 perc gyaloglásra voltunk, és a taxisnak túl rövid lett volna az út. Lassan feltünik a kimagasló Akropolis, megvesszük a jegyet, de csak készpénzzel lehet fizetni. Az idö nem lehet szebb, süt a nap, egy-egy felhö az égen, s megcsodáljuk az elöttünk emelkedö márványépitmény komplexust. Mindent renoválnak, de igy is sokan vagyunk. Minden nagyobb, mint képzeltem. Megcsodáljuk a Parthenont, a Kariatidakat és a muzeumban kiállitott tárgyakat. Eszembe jutott hogy Londonban a British Muzeumban láttam Lord Elgin “gyüjteményét” az Akropolis szobraiból, mint ahogy Machu Picchu kincseinek jórésze a Yale-i Egyetem Természettudományi Muzeumában található. Vae victis??

















az Akropolis

közelebbről



a Kariatidak

Amphiteatrum

Az Akropolis után az Agora fele indulunk, megebédelünk a Plaka negyedben, mely Athén legrégibb negyede, és  indulunk is tovább Pireus fele, hogy megkeressük a hajónk Kréta irányába.
A kikötöt könnyen megtaláljuk, de annál nehezebben igazodunk ki a kikötöben. Semmi útjelzö, ha ki is írnak valamit, az is csak görögül van. Az irodaépületek nagy része zárva, és egyiken sem irja, mikor nyitnak, vagy hol kell a jegyeket megvásárolni. Kérdezéssel sem mentem sokra, mert itt kevés a turista, és a helyiek pedig nem tudnak csak görögül. Nagy nehezen végül találtam egy kis bódét, ahol megváltottam a jegyeket. Nem olcsó mulatság, egy autó és négy személy részére összesen 350 euro (egy irányba). Igaz ebben az árban benne volt egy négyágyas fülke is, hogy azért aludni is tudjunk egy kicsit. Persze ez elég nehéz volt, lévén a fülke kicsi, mi pedig nagyok vagyunk, és persze a légkondicionálásról nem hallottak ezért a pénzért.
A hajónk csak este indul, igyhát elindulunk nézelödni, de a kikötö környéke elég lerobbant, az athéni forgalmat pedig nem vállaljuk, inkább helyben maradunk. Késö délután végre be lehet vonulni a hajóra, de úgy látszik nem tételezik fel, hogy esetleg valaki elöször jár erre, és nem tudja hova kell felvinni a kocsiját. Harmadik nekirugaszkodás után valahogy sikerült, de úgy látszik ez nem gond, senki sem siet. A kabinunkba már elvezetnek, valóban van benne négy emeletes ágy, meg egy mosdófülke, de már most eléggé meleg van, valahogy csak elalszunk.
Kezd esteledni, mikor elhagyjuk a kikötöt, látszik hogy a föszezon még messze van, a hajó fele sem foglalt. A lenyugvó nap bibor, piros és sárga keverékével festi a nyugati égboltot, egy ideig még látszanak Athén fényei, lassan azonban a csillagos ég fogadja uralma alá a végtelen óceánt. Kellemes szellö fujdogál, megvacsorázunk a makedon ételmaradékból, és lemossuk egy-egy pohár sörrel, itt az idö lefeküdni.


 


Rendhagyó szabadság dél-kelet Európában III. Kréta


Május 8.


     Reggel a hajó kürtje költ fel, itt az idö szedelözködni, megérkeztünk Rethymno kikötöjébe. Szerencsére valakinek jó üzleti szelleme volt, mivel a kikötövel szemben egy tábla hirdeti a forró kávét. Igyhát míg a sógornak sikerül kihoznia a kocsinkat, már vár a forró fekete, és nem is olyan rossz. Szerencsére végcélunk, a Leoniki Residence nincs messze, úgy 10 km körül, meg is találjuk hamarosan. A bejelentkezés simán ment, a következö heti lakrészünk ellen semmi kivetnivaló, két háló, egy kis konyha, fürdöszoba s a telepen legalább három úszomedence. A tengerpart pedig az út tulsó oldalán, kevesebb mint 100 m-re. Kivánni sem lehet jobb helyet, ha az ember “aktiv semmittevésre” vágyik. Platanias település kicsi, de turizmusra van berendezkedve, friss kenyér, friss gyümölcs, vendéglö lépten-nyomon.









Ha valaki nagyobb helyre vágyik, Rethymno 10 km-re van. Kicsomagolunk, rendbe szedjük magunk és indulunk körülnézni. A nap többi része semmittevés.


Május 9.

Az idö borús, de azért úgy határozunk, nem ülünk itthon, hanem hozzáfogunk a szigetet bejárni, kezdjük a keleti végétöl. Herakliont kikerüljük, utánna pedig átvezetünk Malia központján.
A Maliai palota egyike a legfontosabb minoszi kultura maradványainak. Tiszta kis város, az út mentén oleánderek virágzanak, késöbb pedig narancsültetvények jelennek meg. És úgy néz ki, szezonban vagyunk, mert az út szélén árulják a friss narancsot. Meg is kóstoljuk, ilyen édes, finom narancsot nem ettem életemben.
Hamarosan megérkezünk Aghios Nicolaos városába; valóban szép ahogy az útikalauz igérte. Aghios Nicolaos Lasithi tartomány fövárosa a Mirabello-öböl északnyugati partján fekszik. Az út egy dombról egyenesen a fötérre vezet, elöttünk megjelenik a Voulismeni tó, melyet egy keskeny csatorna köt össze a Mirabello-öböllel. Vendéglö vendéglö mellett, parkirozó helyet nehezen lehet találni, aránylag sokan vagyunk. Mi lehet itt fö szezonban. Megebédelünk a tó partján, az étel jó, a tó partja pedig kellemes. Hogy leülepedjen az ebéd felmegyünk a dombra ahonnan még csodásabb a kilátás. Kár hogy az idö nem kedvez, de legalább az esö nem esik.











Heraklion

Aghios Nicolaos

Következö uticélunk Elouda, innan északra van. Szembe vele pedig Spinalonga-szigete. A szigetre a velenceiek várat épitettek a török invázió ellen. Állitólag egyedüli hely, Kréta szigetén melyet a törökök nem tudtak elfoglalni. 1903 és 1954 között lepratelep müködött a szigeten, napjainkban elhagyott sziget és látogatható, mi azonban nem voltunk kiváncsiak.
Vissza fele mellékutakon járunk, Fourni és Neapolis fele; az út köves és keskeny dehát az egész úton egy szembejövö autóval sem találkoztunk. Az út erösen kanyarog, s a meredek oldalon egy-egy ház jelenik meg idönként. Kaktusz, agave, és eukaliptusz elég gyakori az út mentén.


Május 10.

A mai napra a Moni Arkadi kolostor és környéke van kitüzve. Az út valahol Rethymno-tól nyugatra Stavromenos-nál tér délre. Az út keskeny, rendezett olajfaligetek követik egymást a meredek hegyoldalon, majd egy szakadékot hagyunk el. Nem úgy néz ki hogy itt sok turista járna, de a táj megéri a kitéröt. Az Arkadi kolostor története a 13. századik nyúlik vissza; a mai kéthajós templom 1587-ben épült. Fontos szerepet játszott a török megszállás ellen és mint ilyen fontos szerepet tölt be a helyi történelemben. Utunk tovább szintén mellékutakon vezet Prines, Eleftherna és Margarites-en keresztül. A táj csodás, a falvakban az utcák oly keskenyek hogy két kocsi nem fér el egymás mellett s egy-egy fogadóban a férfiak ülnek egy pohár ital mellett megbeszélni a napi hireket. Egy-egy faluban kerámiát kinálnak, nem kell azonban az elsönél vásárolni, mert a következö olcsobban adja. Lassan megérkezünk a Melidon-i cseppköbarlanghoz, és persze bemegyünk megnézni. Bár ne tettük volna. Valamikor csodállatos cseppköbarlang lehetett, de mintha a barbárok jártak volna itt, a sztalagtitok többsége le van törve. Ahogy kinéz, ez nem lehetett véletlen müve, csak azt nem tudom mire lehetett felhasználni a letört mészkö süvegeket.


Május 11.


    Chania, nyugat Kréta legnagyobb és legfontosabb városa, a Chania öböl keleti partján fekszik. Mint a krétai települések nagyrészén, Chanian is otthagyta kézjegyét az elvonuló megszállók serege. A kikötö mellett a Janicsárok mecsetjét szük utcák veszik körül, a restaurált velencei illetve török házak jól megférnek egymás mellett. A velencei világitótorony továbbra is fürkészi a Kréta tengert, nem törödve hogy egykor minaret szerepét is betöltötte. Az öböl minden talpalattnyi helye foglalt, többnyire vendéglök, egy-egy muzeum, vagy szálloda.











Chania – kikötő

Janicsár-mecset

Janicsárok mecsetjével átellenben a Tengerészeti Muzeum, utánna pedig a régi Velencei vár fala. Ezt megkerülve egy jellegzetes helyi utcában találjuk magunk, jól esik beilleszkedni a helyi ritmusba. Senki sem siet, senki sem mérges, kiabáló, olyan édes semmittevés jellemzö a helyre. Az idö gyönyörü, süt a nap és kellemesen melegit. Leülünk egy kávéra s közben gyönyörködünk az öbölben és a parton sétálló tömegben. Az idö még korai, de lassan indulunk a Libiai-tenger parti Paleohora fele. Arra fele érintjük Voukolies illetve Kandanos települését. Az út kanyarog, keskeny, de jó állapotban van. Szerencsére a forgalom nem nagy.
Paleohora egy kis település egy félszigeten a Libiai-tenger partján, fekvése azonban gyönyörü. A nyugati oldali strand homokos, a keleti pedig kavicsos, s a sziget deli csücskében egy régi velencei eröditmény romjai. Kellemes szél lengedez, délen túl vagyunk s a szellö nélkül a hömérséklet már kezd meleg lenni. A viz szine türkizkék és kobalt között váltakozik, annak függvényében hogy honnan nézzük. Megebédelünk egy tengerparti vendéglöben, s mig az étel készül, gyönyörködünk a tájban. Ha valaki nyugodtan akar egy hetet eltölteni egy homokos gyönyörü tengerparton, Paleohora az ideális hely.
Vissza fele persze más uton megyünk, érintjük Agia Paraskevi-t, itt egy kolostor kapaszkodik a hegyoldalban. Strovles és Vlatoson keresztül eljutunk a Topolia-szorosba. A táj csodállatos, meredek völgyek, müvelt telkek, a Topolia szoros 300 m mély szakadéka nem gyenge szivüeknek való, de megéri a kitéröt.


Május 12.


      A sok természetnézés után legföbb ideje hogy egy kicsit “müvelödjünk” is, igyhát ma irány Knossos. Ez azonban nem akadály hogy ismét mellékutakon menjünk. Igyhát az útirány Anogia, Tilissos és Knossos. Ahogy Anogia fele haladunk, a jobb oldalon feltünik az Ida hegy. Anogia tulajdonképpen a krétaiak egyik ellenállás jelképe az idegen betolakodók ellen. Turisztikai szempontból nem kimondottan jelentös, különbözö himzett teritöket árulnak.
Knossos a legfontosabb hagyaték a minoszi kultura idejéböl, i.e. 1700-ban épitették és fénykorát i.e 1450 körülig élte. Fénykorában állitólag 100.000 lakós élt környékén. 1450 körül a Knossosi palota tönkrement vagy egy természeti csapás vagy külsö invázió hatására. A Knossos-i palota romjai Sir Arthur Evans ásatásai nyomán kerültek ismét napvilágra. Az ásatásokat 1900-ban kezdték és kisebb megszakitásokkal 35 évig tartottak. Az egész restaurálás Evans elképzelései alapján történt, történelmi hüsége vitatható. Végigjártuk, valóban szép helyen fekszik, de fontossága vagy történelmi szerepe nem tudott megragadni.
Vissza fele Fodele fele vesszük utunk hogy megtekintsük az El Greco muzeumot. Fodele egy kisváros, és lehet látni hogy jövedelmének nagy része a turizmusból fut be. Fötere platánfákkal árnyékolt, a folyó mellett s az útszéli üzletek vetekszenek hogy felhivják a turista figyelmét valamire amit megvehet. Lévén narancsligetek között fekszik, egyik fötermék a narancs, de van itt akácméz, oliva olaj és még kitudja mi minden. Az El Greco museum kevesebb mint 1 km-re van a falu központjától, az út azonban jó poros. A museum elött egy régi 12. századi bizánci templom látható. A museum kicsi, egy pár El Greco kép másolatttal, egyesek szerint El Greco nem is itt született. Nem éri meg a kitéröt.


Május 13.


      Agia Galini Kréta déli oldalán a Messaras öbölben, a Libiai tenger partján fekszik, mi a 77-es úton Spili érintésével közelitettük meg. Spili egy festöi kis falu, a jellegzetes keskeny utcák, sok növény és a fötéren egy érdekes kút ahol egy sor faragott oroszlánfejböl folyik a kristálytiszta viz. Az út továbbá kopár, kiszáradt folyómedrek, sok aktivitás nem látszik hogy lenne a környéken. Agia Gallini egy kikötö feletti domboldalra épült, a kilátás a Libiai tengerre csodás. A kikötö myugati részén Ikarosz és Deadalosz-szobra emlékeztet a görög mitológia repülési technikájára. Látszik hogy ez a hely is a turizmusra alapozza létének javát, vendéglök és kisebb üzletek sora vátlja egymást. A házakat szebbnél szebb szinü növényzet disziti, látszik hogy délen vagyunk. A tengerpart inkább kavicsos mint homokos, de azért kipróbáljuk milyen a viz.
Miután egy kicsit felfrissültünk a Libiai tengerben, folytatjuk utunk Matal fele. Erintjük Timbakit, szép strandja van de nem állunk meg.  A következö város Phaestos de itt sem idözünk, habár jelentös minoszi archeologiai hely, de elég volt a Knossos-i tapasztalat.
Matala, a Messara-öböl keleti partján terül el, és strandja egyike a legszebbeknek Kréta szigetén. Az azurkék tengert az egyik oldalon sárgás üregekkel tüzdelt dombok övezik, utánna egy homokos tengerpart délen pedig kopár alacsony sziklák. A vendéglök sora kiér egész a homokos tengerpartig. Az hogy valamikor a hippik egyik kedvenc tartozkodó helye volt, már csak a turistakalauzok oldalairól tudjuk. A viz kristálytiszta, a part lankás de a viz azért még elég hideg, azért csak kipróbáljuk.
Vissza fele ismét mellékutakon, ez esetben Agia Paraskevi fele jövünk. Ez egy kis település valahol Agia Gallinitöl északra egy domoldalon. A pár ház kitartással kapaszkodik a meredek lejtön, a kilátás a Libiai tengerre csodás, és a csendet csak egy-egy legelészö állat kolompja szakitja meg. Igazi Kréta. Innen Amari fele vesszük utunk, a vidék elég elhagyatott, kiesik a megszokott turisztikai útvonalakból. Megéri azonban a fáradságot, az út aránylag jó, a táj pedig kárpotolja a ráforditott idöt.


Május 14.


     Ma az utolsó napunk Kréta szigetén, holnap este indulunk vissza. Ma szintén Kréta déli részére, pontosabban Plakias illetve Preveli fele indulunk. Rethimnon-tól az ismert 77-es uton jövünk, de Spili elött letérünk Koxare fele, innen pedig a Kourtaliotiko szoroson Plakias-ba. Az egész Plakias település a tenger öböl melletti föutca köré épült, a megszokott vendéglök, boltok és turistairodák sora. A kikötöben pedig egy pár társaság kirándulást hirdet a közeli Preveli strandra. Sajnos mi mindkét járatot lekéstük, igyhát kocsival indulunk Prevelibe, szerencsére nincs messze. Az út azonban egy adott pillanatban egy parkirozó helybe torkollik, és vége, nincs tovább. Igyhát kiszállunk a kocsiból, és a domb tetejéröl egy csodállatos kép terül elénk. A mélyben alattunk a Libiai tenger azúrja, kicsit balra pedig a Kourtaliotis-folyó smaragdzöldje és egy meredek út alján a homokos tengerpart. A tengerparton kevesen vannak, hiszen csak gyalog lehet megközeliteni akár a szerpentinröl ahol mi is jöttünk, akár a Kourtaliotis folyó medrén, de állitóleg az az út kb. 10 km hosszú. A kilátás azonban megéri a fáradtságot. Visszafele megállunk az elö vendégfogadóban a folyó partján, itt már többen vagyunk, a légkör kellemes, és a felszolgált sör sem megvetendö.











Plakias

Preveli

Innen az út a szállodáig már ismert, és minden emlitérsreméltó nelkül értünk haza. És hogy megünnepeljük utolsó esténk Kréta szigetén vacsorára elmentünk egy kis vendéglöbe Platanias-ba a temger partján. A báránysült finom volt, de a Kréta-i tengerbe bukó nap nyujtotta fényorgiáját semmi sem tudta pótolni.


Május 15.


            A szállodából kora délután kijelentkeztünk és a hátralevö idöt a hajó indulásáig Rethymnoban töltöttük. A mintegy 20.000 lakósú Rethymno az ugyanolyan nevü tartomány fovárosa a sziget északi oldalán. Történelme semmivel sem külömb a többi krétai város történelmétöl. Hol velencei, hol török kézen volt és a végigvonuló nemzetek meghagyták nyomaikat a városon. Talán egyik legjelentösebb a Velencei vár vagy “Fortezza” 1573-1580 között épült a kikötö megvédése érdekében. Ezt a szerepét azonban nem sokáig tudta megtartani, mivel 1646-ban a törökök elfoglalták.
A modern Rethymnoban békésen egymás mellet él a sok régmult maradvány és a mai mindennapi élet. A kikötö körüli rész megmaradt eredeti formájában és ahol érdemes elkalandozni és megcsodálni az egykori házak egyéniségét. A sokat reklámozott Rimondi kút égy kicsit kiábránditott, de a Fortezza-ba érdemes felkapaszkodni, szép kilátás nyillik úgy a kikötöre, mint a város nyugati részére. Az egyik muzeumja érdekes kiállitást mutat be a jelenkori atrocitások szinhelyeiröl. A Nerantzes mecset a várban egykor római katolikus templom volt.

















Rethymno – kikötő 1.

kikötő 2.



Rethymno – utca

Rethymno – Fortress

Összegezve az utolsó hetet, Kréta úgy természeti szépségekben mint történelemi multban gazdag hely. A lakói kedvesek, udvariasak és segitökészek, szinte mindenki tud annyit angolúl vagy németül hogy megértsük magunk. Nekem négy gorög szó, jó reggelt (napot, éjszakát) és köszönöm (kalimera, kalispera, kalinikta, efkharisto) elég volt, hogy kiigazodjak, és láthatóan megilletödtek az igyekezet láttán. Igaz vittem magammal egy szótárat is minden eshetöségre, de ki sem nyitottam egyszer sem. Az ételek izletesek és frissek aránylag jutányos áron. Nekem úgy tünt, hogy Kréta nem annyira keresett nyaralóhely, mint a kontinentális Görögország, de hamarosan felsorakozik.


 


Rendhagyó szabadság dél-kelet Európában IV. Hazafelé


Május 16.


       Korán reggel a hajökürt ébreszt, hogy ideje felkelni mert megérkeztünk Pireus kikötöjébe. Szedelözködünk is mert hosszú nap elé nézünk. Athén után Szaloniki fele indultunk, lévén Bulgárián keresztül Bukarestbe akartunk érkezni. Szalonikiig semmi érdemleges, innen azonban mintha más országban lennénk, az utak rosszabbak, s az utak menti házak rendetlenebbek, több a szemét. A határátkelés Bulgáriába egyszerü formaság és máris indulunk hogy minnél közelebb kerüljünk a román határhoz. Szófiába nem akartunk bemenni, mivel nem tudtunk semmi érdemlegeset amit érdemes meg nézni, de végülis minden másképp alakult.
A bajok ott kezdödtek, hogy igaz csak egy söförünk volt, de hárman mondtuk neki, merre menjen (persze mindenki más fele) és az egyik letérönél ö nem a legjobb tanácsadóra hallgatott, és valahol Szófiában kötöttünk ki. Persze térképünk nem volt. Egy ideig kószáltunk abban a reményben, hogy valahogy csak kijutunk, de végül aztán feladtuk a férfiúi büszkeséget, és megkérdeztük, hogyan is lehet kijutni a városból. Az elsö két alak szóba sem állt, de aztán a harmadik (akár a mesékben) eligazitott, és szerencsésen kiértünk a városból, de igy is több mint egy órát vesztettünk. Visszagondolva Szófiára, rossz utak, lerobbant házak, panel házak tömege jut eszembe. Valószinüleg vannak szép helyek is, de oda mi nem jutottunk.
Szófia után Plevna illetve Russe fele indultunk. A táj szép, dombos, hegy-völgyes. Az út aránylag jó, de szinte semmi  nincs az út mellett. A benzinkutak is ritkán vannak, szállodát vagy éttermet szinte egyik letérönél sem reklámoznak. Lévén az este közeledett, mit volt mit tenni, az egyik benzinkutnál megkérdeztük, merre van a legközelebbi szálloda. Az értekezés elég nehezen ment, kezeink a végén kifáradtak, de végül megvolt a szálloda cime. És mint a utólag kiderült, jó szállodát találtunk, aránylag közel a föúthoz. A helység neve Pravetz, és ha valaki erre téved Bulgáriában, annak szivesen ajánlom.
Pravetz mintegy 60 km-re észak-nyugat irányban van Szófiától, egy kis városka a hegyek között. Fekvése festöi, kiindulópont vadászni, halászni, de a külföldiek még nem “fedezték fel”, minden sokkal olcsobb, mint gondoltam volna. Egyetemi város, számitogép gyára müködik, és itt született az egykori elnök Todor Zsivkov.
A szállodában (Hotel Pravec) simán találunk szabad szobát, de látják, hogy turisták vagyunk, csak lakrészt adnak, mondván hogy más szabad szoba nincs. A kongó üresség után itélve persze ezt kétlem, de igy is türhetö üzlet. Nappali, háló, fürdö meg konyha napi $87, föleg ha tiszta is nem rosz üzlet. A recepciós töri az angolt, ami már haladás, az összes ismertetö azonban csak bolgár nyelven kapható.
Elmegyünk egyet sétálni a városban, utánna pedig egy vendéglö után nézünk. Az egyikbe, ahol többen vannak, vaktában bemegyünk és szerencsénk van mert éppen akkor üresedik egy asztal a kerthelyiségben. A pincérnö hamarosan ki is jön, és ekkor kezdödnek a bajok, mert csak a bolgár nyelvet ismeri. Nagynehezen megérti hogy inni szeretnénk valamit, és ha az a valami egy jó hideg sör, akkor tökélletes. A második próbálkozásra sikerült is, mármint hogy sör is legyen meg hideg is. A menü már kompikáltabb volt mert a mi bolgár nyelvet kb. annyira ismerjük, mint mondjuk az ó perzsát, végül nem lévén más megoldás átnéztünk a másik asztalra és rámutattunk hogy azt hozzon, amit ott esznek. Szerencsénk volt, mert mint utólag kiderült, rántott csirkemáj volt és nagyon izletes.  Az egészet egybe vetve érdekes tapasztalat volt, sikerülhetett volna sokkal roszabbul.


Május 17.


Reggel indulunk tovább, irány Ruse. Útközben nem sok emlitésre méltó. A természet szép, a földeket müvelik is meg nem is, a nagyobb városok (Pleven) képe az országutról elég lehangoló. A román határátkelésnél minden simán ment, sor nincs, úgy látszik vagy még nincs szezon, vagy nem vagyunk a turistaforgalom központjában. A román határon szinte semmi, egy pénzváltó, egy-két biztositó társaság és a Baragán sikság.
Úgy határoztunk pénzt késöbb váltunk Bukarest fele, késöbb azonban kiderült ez nem volt a legjobb ötlet. Bukarestig egy pénzváltóval sem találkoztunk, pedig eléggé megéheztünk. Próbalkoztunk is egy-két útmenti vendég fogadóval, de mikor hitel kártyáról, vagy $-ról kedtem beszélni, szóba nem álltak velem. Igyhát fogyókurára fogtuk magunk.
Bukarestig semmi látványosság, a Baragán lapos és egyhangú, ráadásul úgy néz ki, szárazság is van. Lassan kora délután megérkezünk a bukaresti körgyürüre, és rátérünk a Drumul Taberii negyed fele ahol Dan barátunk már vár. A forgalom azonban kiábránditóan lassan megy, az út keskeny, de úgy néz ki ez a “normális” sebesség itt. A magánárusok serege kinálja portékáját a lépésben haladó kocsiknak, és úgy néz ki, vevö is akad szaporán. Végre nagynehezen megérkezünk a letéröig, innen már egy kicsit gyorsabban haladunk. Az új házak gomba módra szaporodnak a nagy semmi közepén, igaz ez már Bukaresthez tartozik, és mint utólag kiderül, a házak nem olcsók, söt.
Bukarestben aztán mind nézzük az utcaneveket, hol is vagyunk, de semmi sem ismerös. Az utobbi 20 év alatt sokminden változott. Aztán megunjuk a keresgélést, behuzunk az egyik benzinkuthoz, hogy megkérdezzük, merre is kell mennünk. Persze, nem tudják, igyhát felhivom Dan barátom, aki percek alatt értünk jött. Mint kiderült, kevesebb mint 100 m-re voltunk lakásától, de a tömbházak mind egyformáknak tünnek.
Az asztal már teritve, elökerül a szilvórium. Igaz ez gyengébb (32%) mint az erdélyi, melyet meg is lehet gyujtani, de az ize jó, és legalább többet lehet inni belöle. Kezdetben mindannyian csak beszélni akarunk, senki sem hallgat, késöbb aztán a kedélyek megnyugszanak, kialakul a dialogus. Bevallom Dan barátomnak, hogy pénzt kell váltanom, ami szerinte nem gond, a bankja itt van a közelben. A bank épülete új, rendezett s a tájékoztatónál csak egy páran állnak. Beállok én is a sorba. Hamarosan útba is igazitanak, hova kell mennem, hogy az utazó csekkjeim (American Express Traveler Check) beváltsam. Mint azonban a második sor után kiderül, rossz helyre irányitottak. Sebaj gondolom, ez jobb helyen is megtörténik. A negyedik sor után aztán már megsokalltam a dolgot. Végül aztán az egyik magasabb rangú tisztviselö bocsánatkérve beismerte, hogy ök ilyen csekket ne váltanak be, de dollárt szivesen. Lehet, hogy ezek a csekkek biztonságosabbak mint a k.p. de mint utólag kiderült (Marosvásárhelyen az 5. bankban váltottak hasonló csekket) Európa keleti részén nem nagyon divatosak.
Közben a sógorék úgy határoztak, ök indulnak haza, mi pedig itt maradunk még egy-két napot.


Május 18.


   Egy kiadós reggeli után indulás várost nézni. Elsö utunk a Parlament épületéhez vezetett, mely Palatul Poporului (A Nép Palotája) néven is ismeretes. A palota, Románia utolsó kommunista elnökének Nicolae Ceasusescu megalomániájának eredménye. Az épület valóban hatalmas, méretei 270×240 m, magassága 86 m, a föld alatt pedig még 92 m. Alapkövét 1984-ben tették le, és területe alapján a világ második legnagyobb épülete a Pentagon után. Azon kivül, hogy hatalmas, személyesen nem látok benne semmi vonzót, kökolosszus vitatható izléssel, igaz benne van a rekordok könyvében, de kinek használ ez. Nem tudom hogy mindent érdemes megcsinálni/épiteni amit lehet.
Következö utunk a központ fele vezet, az 1989-es decemberi események, a “forradalom” szinhelyére. A forgalom nagy, csak nagyon lassan lehet haladni, az utak nagyon régiek a kocsik száma pedig legalább megtizszerezödött. Az utak kátyúsak, parkoló helyet szinte lehetetlen találni, nem szeretnék itt lakni vagy dolgozni. A történelmi esemény helyén pedig egy égbenyuló ezüstszinü ék, mely átszel egy kiwi szerü testet. A helyiek “Krumpli”-nak nevezik az emlékmüvet. Innen gyalog megyünk a Cismigiu parkba, egyet sétállni és megválni a város zajától. A park rendezett, sok a virág. Az egyik tóparti vendéglöbe leülünk megpihenni de föleg megebédelni. A csorba (savanyu leves) megfelel a várakozásoknak, a mics (rövid grillen sült kolbász) finom jól megy utánna a sör.













a Krumpli

bukaresti utca

Nézelödünk, még sétállunk egyet és indulunk vissza Dánékhoz. Az idönk lejárt, holnap kell indulni haza fele.

Fodor Lajos


Fodor Lajos írásai az Útikalauzban >>










A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztokukacutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés

Légy te az első hozzászóló a(z) "Fodor Lajos: Marosvásárhely, Temesvár, Szkopje, Athén, Kréta, Bukarest – 2007" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár