Fodor Lajos: Marrakech, Casa Lalla, Essaouira, Atlasz – Marokkó – 2006


Fodor Lajos: Marrakech, Casa Lalla, Essaouira, Atlasz –  Marokkói útiképek – 2006



Ismét egy olyan olvasmány, ami után sokunknak újabb sorral bővül az “egyszer de jó lenne ide is elmenni” helyek listája. Miközben percről-percre követhetjük az kirándulás történetét, nagyon sok háttérinformációval is gazdagabbak leszünk Marokkóról, Marrakech-ről, Essaouira-ról és a Magas-Atlaszról – szép fotókkal

Lassan feltünnek Marrakech fényei és hamarosan landolunk a Menara röptéren. Az utolsó percek csiga lassúsággal telnek, hiába a 24 órás utazás csak fárasztó volt, föleg mert közben aludni sem tudtam. Denvertöl Londonig minden probléma nélkül utaztunk, de mikor a London-i röptéren a csatlakozó gépet ellenörizték egy lyukat találtak a csomagtéren. Mint utólag kiderült túl kicsi volt, hogy gondot okozzon, de igy is egy jó óra kellett, hogy elvégezzék a megfelelö papirmunkát. Hiába, úgy látszik a papirmunka mindenhol fontosabb mint a technikai dolgok.
Most, hogy lassan megérkezünk célpontunkhoz, vegyes érzéssel gondolkozom hogy jó helyre jöttünk-e szabadságra vagy sem. Ugyanis mikor még csak terveztem a szabadságot egy-egy barátom azt mondta, hogy elment a jobbik eszem, hogy amerikai útlevéllel Marokkóban akarok szabadságra menni az Iraq-i invázió harmadik évében. No meg Oriana Fallaci utolsó könyve (Power of Reason) sem adott bizalomra sok okot a muzulmán világgal kapcsolatban. Mint azonban utólag kiderült, az izgalom hiába való volt, Marrakech és környéke legalább olyan biztonságos, mint bármely más város mondjuk Európában. Marokkó egyike annak a kevés helynek ahol arabok, keresztények és zsidók békességben élnek egymás mellett. De ne ugorjunk a dolgok elébe.
Az útlevélkezelés illetve vámvizsgálat semmi meglepetéssel nem szolgált, a jó munkához idö kell elvet alkalmazták, de már szinte célban voltunk. Szerencsére a szállodánk küldött fogadtatásunkra egy taxit, igy hát negyed óra mulva már a szállodában voltunk. Legföbb ideje is volt, tussolás után egyenesen az ágyba ugrottam, és másnap reggelig fel sem ébredtem.
Szállodánk, Residence Amina, Marrakech új részében, a Hivernage negyedben, az Avenue de France-tól pár lépésre volt. Ugyanakkor a medina, az óváros is közel, mintegy 20 perc gyaloglásra volt. Hamarosan kiderült, hogy ha sietös a dolgunk taxi van böven, és hogy az árak nem megszabottak, hanem alkudni kell. A kis taxik (Fiat Uno) aránylag olcsók is, csak elég kicsik, de hát ha valaki kényelmes, volt éppen elég Mercedes taxi is. Igaz ezek ára is megfelelöen drágább, de hát a kényelemért fizetni kell.


Egy kis történelem


Marrakech, Marokkó elsö fövárosa, hosszú, mintegy kilenc évszázados viharos múltra tekint vissza. Yusuf ben Tachfin, az Almoravid dinasztia elsö képviselöje 1062-ben alapitotta. Mivel a városban nem volt viz, a vizellátást leleményes módon oldották meg, éspedig földalatti vezetékeken hozták a hegyekböl. A rendszert ma is használják, s a viztároló medencék láthatók a Menara illetve Agdal kertben. Rövid 40 év alatt az Almoravid dinasztia uralma kiterjedt északon egészen Lisabon, Cordova, Granada illetve Malaga városaitól a mai Algériáig. A spanyol, mór, arab és berber kultura keveredése ma is látható, úgy a színek mint az épitészeti elemekben. A jellegzetes kapuívek mór eredetűek, míg a berberek a bíbor, narancs piros és sárga színt adták az iszlámra jellemzö kék, zöld illetve fehér színekhez. A várost körülvevö fal is az Almoravid dinasztia idejében épült, s a pálmafák telepitése a mai Palmeraie negyedben is az ö nevükhöz füzödik. A mese szerint a hely egykor egy oázis volt és a megpihenö karavánok datolyával táplálkoztak, és a magokat egyszerüen eldobták. Ezek aztán kikeltek és így keletkezett a pálmafa liget.








Bab Aganou

A birodalom azonban túl kiterjedt. 1147-ben Marrakech az ellenfél berber törzs kezére kerül, és ezzel megkezdödött az Almohad dinasztia uralma. Az ebben az idöszakban épült mesterművek egy része ma is látható. Ekkor épült a Koutoubia mecset, a Bab Aganou kapu, az Agdal illetve a Menara kert. Az utóbbi kettö egy-egy viztároló tartály köré épült, melyek a város viz ellátását szolgálták. Az Almohad dinasztia uralma alatt Marrakech az mohamedán kultura és müvészet központja lett. A dinasztia azonban ugyanazt a hibát követte el mint elödje, túlterjeszkedett. Ennek következtében 1269-ben Marrakech-t a Beni-Merens berber törzs folglalja el, velük kezdödik a Merenida dinasztia uralma, mely több mint 300 évig tartott. Az ő uralmuk alatt Marrakech sokat vesztett fontosságából, egy egyszerü vidéki védöbástya lett. Ebben az idöszakban foglalják el a portugálok Mogadort, a mai Essaouirát, s a tengeri utak megnyitásával a szárazföldi kereskedelmi utak és ugyanakkor Marrakech jelentösége is hamarosan lecsökkent.








Marrakech – sikátor a zsidónegyedben

A portugál térhoditás Marokkó nyugati részén magával hozta a kereszténység elterjedését is, ez ellen inditott harcot a Saadi dinasztia. 1541-ben Agadir mellett legyőzték a portugál csapatokat és 1549-ben magukhoz ragadták a hatalmat. Székhelyül Marrakech-t választották és ezzel a város csillaga ismét felragyogott. Ebben az időszakban épült az Ali Ben Youssef Mecset, és a hasonló nevű iskola (medresa), mely észak Afrika legnagyobb iszlám iskolája lett. Moulay Abdellah szultán külön negyedet adott a zsidóknak (mellah) és kereskedelmi központot a keresztényeknek. Utódja, Ahmed El Mansour szultán pedig a fényüzö Badii Palotát illetve a pazar Saadi Siremléket épittette. A Saadi dinasztia uralma alatt Marokko uralma kiterjedt Nyugat Sahara, Mauritania és Mali területére, melyeket a Timbuktu-i pasa kormányzott.
A XVII század közepe táján a Saadi dinasztia hatalma csökkenni kezdett és a hatalmat átvevö Alaouita dinasztia áttette Marokkó fövárosát Fez városába. A régi dicsöség illetve fellendüles csak a XIX század végén került vissza Marrakech-be mikor a Bahia illetve Dar Si Said palotákat épitették.
Marokko a XX-ik század elején a spanyol illetve francia kolonializmus áldozata lett, mig 1956-ban kivivta függetlenségét mint Marokkó Királyság (Kingdom of Morocco).


Marrakech


Másnap reggel, térképpel és turistakalauzzal felszerelve nyakunkba vesszük a várost. Elsö utunk a Jemaa El-Fna térhez vezet, mert állitólag ez az egyik fö látványosság. Szerencsére nincs messze, jó fél óra sétálás után ott is vagyunk. Az út kellemes, szinte végig árnyékban jöttünk, hiszen az út két oldalán fák vannak ültetve. Az óvárost egy magas, terakotta szinü fal veszi körül, s ez talán Marrakech egyik jellegzetessége. Érdekes, nem csak az óvárost körülvevö fal, hanem az épületek nagy része is terrakotta szinüre, az ajtók és ablakok pedig világoszöldre vannak festve. A várost körülvevö falat 1126-ban kezdték épiteni, 14 kapu van rajta melyeken az óvárosba, a medinába lehet bejutni. A legdiszesebb kapu talán a Bab Aganaou, melynek tetején hatalmas gólyafészek is diszeleg. Az hogy sok a golyafészek Marrakech-ben bizony meglepetés számomra.









Jemma el-Fna

Még mielött bejutunk a medinába, már messziröl látszik a Koutoubia minaret tornya, hiszen a modern Hivernage negyedet kivéve Marrakech szinte minden pontjából látható hiszen a legmagasabb, épület (77 m). Körülötte hatalmas park, mely árnyékot nyujt a tüzö nyári nap ellen. A kert ápolt, a számtalan rózsabokor és pálmafa mellett megélnek a délre jellemzö növények is.
Innen a Jemaa el Fna már csak lépésekre van, ilyenkor délelött azonban nem olyan látványos mint szürkület után mikor a valódi élet kezdödik. Egy-egy kigyóbüvölö meg vizárus igyekszik a túristák figyelmét magára vonni hogy egypár Dirham-ért lefényképeztesse magát. A Jemaa el-Fna egy kb. 100×150 m nagyságú terség, egyik oldalán egy park a szembefekvö oldalon a szouk-ok, a másik két oldalán pedig vendéglök és üzletek sora. Mi egyenesen indulunk a szouk-ba. A szouk tulajdonképpen egy útvesztö ahol állitólag több mint 10.000 magánelárusitó igyekszik eladni portékáit. A túristakalauz szerint a szouk olyan útvesztö hogy még térképpel sem lehet kiigazodni, mert nagyon sok útca nincs is feltüntetve a térképeken. Ilyen bevezetés után bizony egy kicsit félve indultunk neki. A szouk nagy része fedett, de a tetö repedésein átszürödik a napfény, úgyhogy a szouk nagy részében szürkületi fény dereng. Ugy mint az útvesztöben kigyózó vásárló/nézöközönség a szürkületi fény is hozzájárul a hely varázsához.











Koutoubia mecset

Szönyegárusok

Hogy mit lehet vásárolni azt elég nehéz volna leirni, ha azt mondom szinte mindent talán közelebb áll a valósághoz. Kezdetben a gyümölcsárusok sora (Souk Kchacha) elött haladunk el, utánna pedig egy félig zárt udvaron a baromfi illetve tojás piac. Az átható szagok miatt nem sokat idözünk itt, no meg nem is olyan “látványos”. Ezután a kerámia árusok jönnek, követi öket az édességárusok sora. Az állványok tele vannak különbözö keleti édességgel, tésztával, a darazsak illetve legyek hada után jó édes lehet a portéka, de ellenállunk a kisértésnek. Tovább a füszerárusok következnek, s a sok ismeretleny növény meg füszer-halmaz tarka sokasága és illata bámulatba ejt.








Edénybolt

Az igazi látványosság azonban csak ezután következik, a szönyegárusok (Souk Joutia Zrabi) negyedében. A földön, falakon, állványokon, mindenütt arab illetve berber szönyegek (kilim) halmaza Marokkó egész területéröl. A domináns szin a piros, de megtalálható a szivárvány összes szine. És persze az elárusitók, kik igyekszenek becsalogatni a gyanútlan turitákat. Mert meg kell hagyni, kitünö kereskedök; mesterségükhöz hozzátartozik az alkudozás. Ha valaki a kért árat fizeti valamiért, annak lejárt a becsülete. Altalában a kért ár feléért meg lehet venni bármelyik szönyeget, de az alkudozásnak is megvannak a fortélyai. Ha látják hogy valamelyik szönyeg felkeltette érdeklödésed, az alkudozás nehezebben megy. Ha azonban úgy teszünk nem érdekel az illetö tárgy, igyekszünk kimenni az üzletböl, sokkal több az esély hogy a lagalacsonyabb áron vásároljunk valamit. Ha azonban nem akarunk vásárolni semmit, nem illik alkudozásba bocsátkozni.
A szönyegárusok után még átmegyünk a rézmüvesek (Souk Attarine) során, a papucskészitök (Souk Smata) állványai elött és végül kiérünk a labirintusból a Marrakech Muzeum elött, ahogy eredetileg tervbe volt. Egy kis szerencsével, no meg a térkép használatával azért csak ki lehet igazodni a souk-ban.








Marrakech Múzeum

A Marrakech Muzeum a restaurált Dar M’nebhi palotában foglal helyet. Aránylag kicsi, föleg kerámia, ékszer és népviselet van kiállitva. Az egykori palota azonban kárpótol valamelyest a muzeumért. A mesterien diszitett csempézett falak mellett a hatalmas fémkandeláber érdemes emlitésre.
Visszafele megnézzük a Ben Youssef mecset maradványait, állitólag 1106-ban épitették, s a kupolája még aránylag jó állapotban van. A szouk-ba visszafele menet letértünk a turistakalauz által javasolt útvonaltól. A keskeny utcák elhanyagoltak, egy-egy pici kézmüves mühelyben fiatal gyerekek készitik a papucsot illetve bör termékeket. Ugy néz ki a helyi papucs egyike a fö idegen csalogatónak. Igaz a helyiek nagyrésze is ezt használja. Nagy a keletje, kényelmes is, csak hamar tönkre megy.
Mire a Jemaa El-Fna-hoz értünk már kezdett alkonyodni és nem lehetett ráismerni a pár órával ezelött szinte kihalt helyre. Tarka népség a helyiek burnusz, chador, és kaftánja mellet megtalálható a túristák tömege rövidnagrágtól öltönyig minden elképzelhetö öltözetben. Az üres térre állványok sokaságát húzták fel, ahonnan felhöben száll fel a füst; mindenféle helyi finomság készül. Van sült haltól, fött bárány fejig minden, a turisták azonban inkább nézelödnek, úgy néz ki ez a helyiek étkezdéje. Lévén dél már régen volt és a szagok is eléggé inycsiklandozóak voltak, gondoltam ha a helyiek meg tudják enni, én sem fogok belehalni. Es jól tettem, mert ez volt egyike a legizletesebb (és legolcsóbb) ételeknek amit Marrakech-ben ettem. Hogy mit ettem nem vagyok biztos benne, talán valami bárányhoz hasonlitott. Egy darab papiron szolgálták fel, egy darab lapos kenyér kiséretében, és jó arab szokás szerint kézzel ette mindenki. Evéshez azonban szigorúan csak a jobb kezet szabad használni; a bal kéz nem tiszta és más használatra tartják fenn.
És hogy a kép teljes legyen, a kigyóbüvölök sokasága oly eröbedobással fújta a hangszerét hogy alig értettük egymás szavát. Ezért a magashangú muzsikáért más helyeken zajártalmi pótlékot fizetnek, de úgy néz ki itt senkit sem zavar, ez is hozzátartozik a hely varázsához.
A tegnapi városlátogatás után úgy határoztunk hogy ma, inkább Marrakech kertjeit látogatjuk. Elsö utunk az Agdal kertbe vezetett, a város délkeleti oldalán. Az utat a legjobb indulattal sem lehet jónak nevezni, gidres-gödrös, de a forgalom nem nagy. A kert minetgy 3 km hosszú, magába foglal különbözö gyümölcsfa ligetet, egy tároló medencét, a Magas Atlaszból ide vezetett viz részére. A kert agyag fallal van bekeritve, s a régi bástyaszerü épület mely az egykori uralkodók kedvenc pik-nick helye volt elhagyatottan türi az idö vasfogának könyörtelen munkáját. A tároló medencét körülvevö gátról jó lelátás nyilik a környezö olajbogyó, füge, gránátalma, citrom és barack ligetekre. Sok látogató nincs, nincs is miért idáig jönni, régi dicsöségen merengni mit ér…Különben hetente csak kétszer van nyitva.










Menara kert

Következö uticélunk a Menara park, a város nyugati részén. Ugy néz ki ez már nagyobb népszerüségnek örvend, az út aszfaltozott és a park is jobban karban van tartva. A Menara park is egy központi 150×200 m. medence köré épült. Az eredeti vizgyüjtömedence a XII században épült. A kilátás a park északi oldaláról a legszebb; a vizben tükrözödö Pavilion, pálma illetve olajbogyó fák s a háttérben a Magas Atlasz hófedte csúcsai. A Pavilion, vagy kilátótorony 1866-ban épült és a legenda szerint a szultánok találkahelye volt. Szintén a legenda szerint az egyik szultán innen dobta minden reggel a medencébe az elözö éjjeli ágyasát.








Majorelle Garden

A Majorelle Garden-t utoljára hagytuk és mint késöbb kiderült jól tettük, mert ez tetszett legjobban. A kert névadója Jackes Majorelle francia festö, aki 1924-ben megvásárolta a mai kert területét, melyet parkositott és 1947-ben megnyitott a látogatóknak. A park egyike a legegyénibb parkoknak ahol jártam. Területe sokkal kisebb mint a Menara vagy Agdal kerté de minden talpalattnyi helynek megvan a rendeltetése. Van benne bambusz, pálma gyüjtemény, és a kaktusz gyüjteménye gondolom egyike a leggazdagabbaknak. Mesterséges tavai sétányokkal vannak körülvéve és a különbözö szinü tavirózsák jól illeszkednek a környezetbe. A fákra és verandára kúszó piros és bibor bugainvilleák pedig még jobban kiemelik a pálmafák zöldjét. A kert egyik végén levö épület egykoron müteremként szolgált, ma pedig az Iszlám Müvészet Muzeuma. Az épület élénk kékre van festve, mely árnyalata valahol a rézgálic és kobalt kék között van. A kék ezen árnyalalát ma Majorelle kéknek nevezik.
A kertben aránylag sokan sétállnak, de ez semmi esetre sem kelti a zsúfoltság érzését. Mindenki nyugodtam, ráéröen sétál, nézelödik. Ha pedig kifáradt van éppen elég pad ahol le lehet ülni. Mi is igy tettünk, a melletünk levö padon egy francia pár pihent, arrébb pedig német kirándulók böngészték a térképet. Helyiekkel nem találkoztunk.
Majorelle halála után a kert hanyatlásnak idult, késöbb azonban Yves Saint Laurent és Pierre Berge megvásárolta, tatarozta és ismét megnyitotta a látogatóknak. Jacques Majorelle nevét nem festményei örökitették meg hanem az általa létrehozott kert. Festményeit nem ismerem, de kertjével kiérdemelte hogy neve fennmaradjon.


Casa Lalla
A sok helyi gyors étkezde után gondoltam, egy este ünnepeljük meg, hogy ide is eljutottunk. Elöször a Mamounia szállodai vendéglöre gondoltam (ha már lúd legyen kövér cimmel) ami valamikor Chruchill kedvenc szállodája illetve vendéglöje volt. Most azonban felujitás miatt éppen zárva volt, igyhát mást kellett választani. Hosszas keresgélés után a Casa Lalla vendéglö mellett döntöttem s mint késöbb kiderült, jól.








Halbolt

Habár a cime meg volt adva, de a térképen nem találtuk meg, igyhát taxit hivtunk, és mivel Ali jó és megbizható soförnek mutatkozott be egy pár nappal elötte, most is öt hivtuk. Ali éppen foglalt volt, és az egyik barátját küldte ki alig egy pár szót tudott csak angolul. Ezért megkértük a szállodánk kapusát hogy magyarázza el az új soförünknek hova is akarunk menni. Kezdetben minden rendben is volt, de egy adott pillanatban az útca olyan szük lett hogy oda taxival nem lehetett behajtani, a vendéglönk a vendéglönk azonban látszott sehol a közelben. Soförünk kiszállt, kérdezösködött a helyiektöl, végül minket is kiszállitott és intett hogy kövessük. További utunk szük, rosszúl világitott keskeny útvesztön vezetett és igyekeztünk nehogy lemaradjunk, mert itt nem valószinü hogy valaki is beszélt angolúl. Végül megérkeztünk a Casa Lalla nevü vendéglöhöz, ami egy “riad”-ban volt. A riad tulajdonképpen az marokkói megfelelöje a szállodának, általában helyi stilusban épült és berendezése is jellegzetes. Mikor ki akartam fizetni a sofört, mondta hogy nem, nem most, majd utánnunk jön, mikor megvagyunk a vacsorával, és megadta a telefonszámát a vendéglösnek.
A vendéglö tulajdonképpen egy nyolc szobás szállodában volt, aránylag kicsi vagy 7-8 asztallal. Az architektúra tipikus marokkói, a vendéglö közepén szökökút, s alig hallható kellemes zene töltötte be az egész teret. A vacsora inkább olyan fogadás féle volt, nyolc órakor kezdödött és nem volt semmi féle menü. A szakács, mint késöbb kiderült mielött Marrakech-ben nyitott szállodát, egy London-i vendéglövel kezdte pályafutását, utánna Cannes-ben nyitott egy másikat. Az elsöért két, a másodikért pedig 3 Michelin csillagot kapott. Richard Neat mindennap más menüt állitott össze, annak függvényében, hogy mi frisset talált a piacon, no meghogy éppen milyen hangulatban volt. A vacsora jól sikerült, a menü nagyon ötletesen volt összeválogatva, talán valami átmenetet képezett az arab illetve francia konyha között.
Es mikor készen voltunk a vacsorával, soförünk már várt. Visszafele ugyanott mentünk, ahol jöttünk, a sikátorokon keresztül, és ahol kiszélesedett az útca ott volt az autója. Mikor aztán a szállodánk elött letett, és ki akartam fizetni, kezdetben nem akart elfogatni semmi pénzt, mondván hogy ö csak egy szivességet tett Alinak, intézzen el vele az ügyet. Végülis beadta a derekát, mondván hogy rendben, adjak amennyit gondolok. Ehhez még hozzá kell tennem, hogy Alival talán kétszer utaztunk, a nevünk sem ismerte, csak annyit tudott rólunk hogy melyik szállodában lakunk. Be kell vallanom, ez a bizalom vagy becsületesség nagyon meglepett, persze kellemesen.


Essaouira


Essaouira Marrakech-töl nyugatra, mintegy 160 km-re fekszik az Atlanti óceán partján. Az út türhetö, végig aszfaltozott, kezdetben azonban elég nehezen haladunk, mert nem csak a Mercedes, hanem a szamár meg öszvérfogatok is ezen az úton ügettek. Ahogy nyugat fele haladunk az olajfaligetek meg pálmafák lassan elmaradoznak, a terakotta és zöld szint lassan felváltotta a szürkés-barna homok, illetve kavics. A zöld teljesen eltünt. Egy-egy kecskenyáj legelészett, csak azt nem tudom mit, mert semmi növényt nem lehet látni, még nyomokban sem. Es mivel egy kecske nagy érték, legalább egy-két ember vigyáz egy pár kecskéböl álló nyájra. Egy-egy teve is feltünik, az egyiket be is fogták szántani, s egy faekével igyekeztek feltúrni a hematit szinü földet. Késöbb a táj egy kicsit dombosodik, s az út pedig nyil-egyenesen nyugat fele halad.
Körülbelöl fél úton Essaouira fele magállunk Chichaoua városában egy kávéra, no meg hogy kiegyenesitsük elzsibbadt végtagjaink. Chichaoua egy kis város, mintegy 12.000 lakossal és tulajdonképpen egy útkeresztezödés, itt tér le az út délre Agadir fele. Lehet látni hogy sokat épitettek az utóbbi idöben, de ami az épületek karbantartását illeti még elég sokat kell fejlödniük. Nem kimondottan turista paradicsom, a bazárok föleg helyi használatra épültek, s a higiéna is kérdéses. A falak mellett egy-egy felmálházott szamár várja sztoikus nyugalommal gazdiját, arrább pedig egy autójavitó mühelyben igyekszenek egy ócska kocsit össszefoldozni. A megszokott mecset a fötéren hirdeti a muzulmánok dicsöségét, nem messze töle pedig a vendéglö, ahol leülünk kávézni. Szemben velünk a napi piac, és a hentes üzlet tulajdonosa beletörödve figyeli az ide-oda repdesö, és közben húst kóstolgató legyek raját.


A kávé után indulunk is tovább Essaouira fele, mert még csak fele úton vagyunk. Nem messze egy magas füstoszlop jelzi hogy itt már az ipar is megjelent. Ahogy közelebb érünk kiderül, hogy cement gyár. Es úgy néz ki nagy keletje van a cementnek mert a teherkocsik jó hosszú sorban várják, hogy megrakják öket. Ami pedig a füstoszlopot illeti, az egykori tordai cement gyárnak is becsületére válna, igaz itt nincs a közelben egy település sem. Ami pedig a környezetet illeti, az egész táj úgy is poros kavicsos, a cementgyár pora már nem sokat árthat.
Ahogy haladunk, az út mellett egy-egy település tünik fel, de jól kell figyelni, hogy észrevegyük a kavicsos talajjal egybeolvadó házakat. Semmi fa, semmi növény, csak kavics, homok, kiábránditóan sivár. Vajon hogyan lehet megélni ilyen körülmények között?








Teve argánfákkal

Egy idö után a táj kezd barátságosabb lenni, megjelenik egy-egy fa, bokor. Kezdetben az olajfák jelennek meg, no meg egy-egy argánfa ami nagyon hasonlit az olajfához. Az argánfa csak száraz, sivatagi éghajlaton él meg, és Marokkón kivül csak Mexikóban található. Termése is hasonlit az olajbogyóhoz, és olajat is sajtolnak belöle. Igen ám csak egy kicsit más módon mint az oliva olajat. Mint érdekesség, a kecske, egyike a kevés állatnak ami megél ezen a tájon, nagy szeretettel mászik fel az argán fára legelészni. Lehet hogy azért vállalkoznak fára mászni mert a földön nincs semmi legelni való. Persze szeretik az argánfa termését is nemcsak a levelét. Mivel azonban a termés magja nem emészthetö, megmarad az ürülékben, és ez után lépnek szinre az élelmes arabok. Összegyüjtik a magokat, megtörik, pergelik majd olajat sajtolnak belöle. Allitólag egy liter olaj elöállitásához 30 kg mag szükséges. Az argán olaj egyike a legegészségesebb olajnak, használják úgy fözésre, mint gyógyszerként. Allitólag csökkenti a koleszterolt szintet és érszükületi bántalmakra is hasznos.
Marokkóban sok helyen árulják mint jellegzetes helyi terméket, de olcsónak éppen nem mondható. Egy 250 ml-es üveg k.b. $10-ért kapható.
Útközben mi is megálltunk egy argán olajat sajtoló szövetkezetben, ahol csak nök dolgoznak. Voltak vagy tizen, mindegyik a földön ült, és két kö között igyekezett megtörni a kemény héjjú argán magot. Valószinüleg pár száz évvel ez elött is pont ilyen kézmüves tehnológiával történt az argán olaj készitése. A tiz személy közzül hárman végzik az adminisztrativ munkát, ami abból áll hogy igyekeznek meggyözni a látogatókat, hogy vegyenek a termékböl, mert jó üzlet, éppen árleszállitás van. Persze ez egy jól bevált fogás, mert ugyanazon az áron késöbb a városban is láttam olajat.
Lassan közeledik Essaouira, egy domb tetejéröl a láthatáron megjelennek körvonalai az Atlanti óceán partján. A környezet zöld, látható, hogy ez már termékeny vidék, viz van a közelben. Többek között agavé, thuja, eukaliptusz és oleander tarkitja a tájat.
Tulajdonképpen sok látnivaló nincs Essaouirában. Egy kis kikötöváros, a megszokott bekeritett rész a medina, a souk-ok, és persze a kikötö. A bástyafalak termésköböl vannak és az óceán felöli részen még örködnek az egykori ágyúk. Ami elsö pillanatban feltünik, itt a házak nem terakotta és zöld szinüek, hanem a fehér illetve kék a domináns szin. Kellemes kirándulóhely, talán tisztább is mint Marrakech, csak azt nem tudom ez az állandóan fújó szél, az alyseum vagy a lakósok szorgalmának eredménye. Kellemes éghajlata és természeti adottságai eredményeként sok müvész telepedett itt le, legalább ideiglenesen. Talán az elsö ismertebb Orson Welles volt, ki 1949-ben nyolc hónapot töltött itt az Othelló forgatása közben. Saját bevallása szerit Essaouirában töltötte élete legkellemesebb napjait. Manapság egy park, egy kocktail bár és egy lakószoba örzi nevét.
Elsö utunk a kikötöbe vezetett; nagy sürgés forgás, szines halászhajók és csónakok sokasága, egy halpiac no meg repdesö sirályok. Mint turista csalogató a kikötö bejáratánál jópár halvendéglö. A friss sült hal látványa és illata nagyon csalogat, és ez kimondottan a látogatóknak van szánva. Mint utólag kiderült az árak miatt. Nem olyan mint a Marrakech-i Djemaa el Fna ahol inkább a helyiek ettek az ezalkalomra felállitott asztalokon.













Essaouira

Essaouira utcarészlet

A kiállitott képek mennyisége szerint a várost úgy látszik ma is szeretik a müvészek, föleg a festök. Sokkal több a fafaragás is, mint eddig láttunk. Ez talán a környéken található thuya fákkal magyarázható. A thuya fa gyökér erezete ugyanis nagyon látványos a belöle faragott tárgyak nagy keresletnek örvendenek és Marokkó vezetö helyen áll ezek gyártásában.
Elsétállunk a mellah, a zsidó negyedig, de elég kiábránditó, rozoga házak, keskeny utcák, és kátyus út. A XIX században Essaouira jelentös kereskedelmi központ volt, és mivel a muzulmán vallás tiltotta a pénzügyi folyamatokat, jelentös zsidó közösség alakult ki a kereskedelem lebonyolitására. Az 1900-as években a helyieket túlszámláló zsidók nagy része azonban az 1950-es években kivándorolt Izraelbe.
Sétállgatunk a városban, az észak-nyugati bástyafalon kellemesen fúj az alyseum, még megiszunk egy menta teát, ami talán Marokkó nemzeti itala. Ök marokkói whiskynek is nevezik, mivel a szeszes italt tiltja a Korán. Igaz elegánsabb vendéglökben azért általában mindig akad szeszes ital, a választék azonban elég szegény.
Közben az idö jól eltelt, késö délután van ideje indulni haza fele, a marrakeshi szállodánkba.


Magas Atlasz


Szép idöben a Magas Atlasz höfedte csúcsai jól láthatóak és csodállatos hátteret nyujtanak Marrakech-i pálmafáknak illetve várfalaknak. Mintegy 60 km-re van délkeleti irányban, s a legrövidebb út az Ourika folyó völgyén vezet egész Setti Fatma városáig. Az aszfaltozott út itt megszünik, további túrára már csak terepjáró kocsival, öszvérekkel illetve gyalog lehet menni.
Ahogy elhagyjuk Marrakech városát, az út elsö része a termékeny Haouz alfödön vezet, ahol az olaj illetve narancsfa ligetek váltják egymást. Feleúton, az Ourika folyó partján Tnine-de-l’Ourika település jelenik meg, ahova sok turista a hétföi vásár kedvéért jön el. Jellegzetes látvány, tarka vásári tömeg, kéregetök serege, csacsi illetve öszvérfogatok sokasága és bábeli zürzavar. Innen a völgy bujasága még inkább szembetünö; az Ourika völgy zöldelö gyümölcsösei kihivóan néznek a kétoldalon emekedö csupasz vörösesbarna hegyoldalakra. S a hegyoldalakon egy-egy berber település melyek szinte beleolvadnak az ugyanolyan szinü tájba. Az út mellett szönyegárusok illetve fazakasok kinálják termékeiket. Arrább egy pár teve várja nyugodtan hogy egy vállalkozókedvü turista egy pár garasért felüljön a hátára képet csinálni. Távolabb pedig egy pár gyerek kinál eladásra egy-egy fürt licsit (Lychee).











Berber falu

Magas-Atlasz az Ourika völgyböl

Aghbalou környékén a völgy méginkább összeszükül és az út meredekebbé válik. Aghbalou egy keresett kirándulóhely a jómódú Marrakech-i lakósság körében föleg a nyári kánikullában, mikor a hömérséklet legalább 10-15 Co fokkal alacsonyabb itt. A meredek hegyoldalakon függö házak, a vizpartra nézö vendéglök jómódról tanuskodnak.








Setti Fatma


Setti Fatma inkább település mint város, az Ourika felsö szakaszán egy szorosban épült az itt már patakká apadt folyó két oldalán. Azon kivül hogy kiindulópont a magas-atlaszi kirándulásokra, más turisztikai jelentösége nincs. A föutcát kivéve a többi utca csak kövezett is bizony elég hepe-hupás. A házak a meredek hegyoldalon eléggé rendezetlenül állnak s dacolnak a gravitációval. Szerencsére felhöszakadás nem éri a helyet, mert valószinüleg lemosná a házak jó részét. A patak két oldalát rozoga fapalló köti össze, s a patakban legalább féltucat asszony mossa a család szennyesét. Bizony régen láttam hasonló jelenetet. És hogy a kép teljes legyen, egy-egy férfi homokot lapátol a türelmes öszvérek két oldalán levö tasakokba hogy házhoz szállitsa az épitkezésekhez.
Sok érdekesség nincs, az aránylag számos vendéglö és kávézó arra utal hogy sok turista jár erre, innen indúl tovább megmászni a Magas Atlasz csúcsait. Ahogy megállunk máris csatlakozik hozzánk vagy három útikalauz felajánlani szolgálataikat. Setti Fatma kiindulópont különbözö túrákra, esek közzül talán a legnépszerübb amelyik a Seven Falls, illetve Hét Vizeséshez vezet. A kényelmesebb kirándulók, ha átmennek a pallón hamarosan láthatják az elsö vizesést, illetve a Yagour hegytömböt.








Mosónők

Tovább haladva mintegy két órai út után megjelenik a többi vizesés is. A következö célpont innen a Mount Toubkal, ehhez azonban komolyabb felszerelés és kondició szükséges, hiszem magasságra vetekszik a Mont Blanc-al.
Visszatérve megebédelünk az egyik helyi vendéglöben; az árakat itt is a turistáknak szánták, az ebéd azonban olyan gyári étkezde minösségü. Hiába, a legizletesebb ételt Marrakech-ben az egyik Jemaa el Fna-i bódéban ettem a helyiekkel, ahol csak kevés idegen merészkedett megkóstolni az ételt. Továbbra is állitom hogy egy országot turistaként nem lehet megismerni, el kell vegyülni a lakossággal, azok ételét enni, tolmács nélkül beszélni velük. Persze ez nem mindig lehetséges.
Ebéd után még járkáltunk egyet Setti Fatma göröngyös utcáin, megbámultuk még egyszer a patakban mosó asszonyokat és lassan indultunk vissza fele. Szép kirándulás volt, a táj gyönyörü, s az architektura, vagy annak hiánya egyéni.


Fodor Lajos


Fodor Lajos írásai az Útikalauzban >>










A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztokukacutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés

Légy te az első hozzászóló a(z) "Fodor Lajos: Marrakech, Casa Lalla, Essaouira, Atlasz – Marokkó – 2006" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár