Gárdos Nóra: Stari Grad – Hvar – Horvátország – 2005

Gárdos Nóra: Stari Grad – Hvar – Horvátország – 2005


Sziasztok, másfél hete érkeztünk haza Hvar szigetről. 2 hétre mentünk 7-en indultunk, és nem foglaltunk előre szállást, mert sose szoktunk. 2 kocsival és egy utánfutóval indultunk neki. Már 4 éve mindig Horvátországba megyünk, voltunk már Solta-n, Cres-en, Petrcane-ban….


Hát való igaz mindig rengeteg a csomagunk, és valószínűleg csempészarcunk lehet, mert a határon mindig kekeckednek velünk, elkezdik kipakoltatni a kocsit, vagy a tetőcsomagtartót. Hát idén sem volt másként… amitől azért megállt bennünk minden …


Este 8 körül indultunk neki, végig a pályán mentünk, csak az utolsó 100 kilométeren, Split után nem (mert még nincs). A sziget keleti kikőtőjébe akartunk megérkezni, mert a benzin olcsóbb mint a komp, ha Splitből megyünk. Ez valóban így volt, csak elszámítottuk magunkat, mert a szigeten a városok és a jobb szálláshelyek mind a nyugati végén vannak a szigetnek (ahova Splitből jön a komp), úgyhogy jól körbeautóztuk a szigetet.


A szálláskeresés kicsit nehézkes volt, de csak azért mert 7-en voltunk.
Azt szeretjük főleg a kinti szálláskeresésben, hogy ha valamelyik nem szimpatkus akkor tovább tudsz állni. Hát többször továbbmentünk. Ha nem intelligens emberek lennénk 🙂 talán egy-kettőre még köptünk volna is egyet. Az árak nagyon változóak, vannak akik nagyon el vannak szállva maguktól.
4 óra alatt megtaláltuk a szállásunkat Stari Grad-ban, nagyon jó volt, és olcsó is főleg, hogy 10eurót/nap tudtunk alkudni is.


Egy domb tetején laktunk, a kis kikötőtől olyan 400 méterre, de ez nem is számított, mert nem vagyunk a tömegstrand hívei, ezért mindig elmentünk valami elhagyatott és kiesett részre. Ezeken a helyeken elég sok a hal, és a kincs (kagyló, csiga, sünváz…) a vízben. Igaz kell hozzá vagy egy terepjáró, vagy motor, vagy málhás szamarak… De megéri, olyan helyek vannak, amikről azok az emberek, akik megelégednek a tömegstranddal nem is tudják elképzelni. Már többször voltam tengeren, de most a víz még gyönyörűbb volt pár helyen mint szokott, extra tiszta, és nagyon jó….
Persze a legjobb a hajósoknak, akik körbejárhatják a szigetek gyönyörű öbleit…


Esténként főzögettünk, amit itthonról vittünk. Párszor elmentünk étterembe, és egy kivételével nagyon jókat ettünk. Az 5 étteremből a legdrágábban fizettünk 4-en 1 kiló kagyló, 4 főétel, 1 leves, 4 sör, 1liter víz, 3 extra krumpli, tartár, vegyes sali, kávé -ra 550 kunát- 19.410 Ft. Hát kicsit drágább mint itthon…


Az egyedüli nagyon nem tetsző dolog Stari Grad csatornarendszere volt, hogy pont a kikötőbe a sétálóutca mentén (a kiépített strandtól 500 méterre) beengedig a kakát és egyéb tartozékait….


De ez nem ronthatta el a kedvünket, mert nagyon jól éreztünk magunkat mindannyian….
Mindenkinek csak ajánlani tudom bármelyik helyet, ahol eddig voltunk, mert mind csodálatos volt…


Gárdos Nóra


Bocsi, még hozzátenném, hogy a pénzt legjobb áron a kinti change-be váltották 34,8-ért, és nincs kezelési költség, mint a postákon…


 





A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet  – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár