Jurics Edit: Szabálytalan élménybeszámoló Lisszabonból – Portugália – 2014

Rendkívül hasznos tapasztalatok, információk, tanácsok egy liszaboni utazás tervezéséhez

Úgy gondoltam, hogy ennek az utunknak a természeti szépségéről, a látnivalói sokaságáról csak érintőlegesen írok, inkább azokról a tapasztalatokról számolok be, amelyeket mindannyian keresünk a neten indulás előtt. Már csak azért is, mert a világ változik, sok minden nem úgy van már, ahogyan azt korábbi beszámolókban olvastuk. Most a friss tapasztalatokat szeretném megosztani, mert ezeket tudva sok időt illetve bosszúságot meg lehet spórolni.

Szerencsére itt nem volt semmi rendkívüli esemény, élhettük a turisták felfedező, kalandozó, fárasztó, de élményekkel teli életét. Kezdem ott, hogy Lisszabonba el lehet jutni autóval, busszal, repülővel. Gyakorlott utazó tudja, hogy mindegyiknek meg van az előnye is, a hátránya is. Mi repülővel mentünk, a neten még tavaly év végén lefoglaltuk a járatot, lefoglaltuk a szállást is 6 éjszakára. Karácsony és szilveszter között még igen távolinak tűnt a májusi időpont, de aztán az is eljött, elindultunk. Zökkenőmentes volt az utunk, a kora délutáni órákban már landoltunk is a lisszaboni repülőtéren.

Közlekedtünk.
Az nagyon jó, ha egy főváros repülőteréről metróval be lehet menni a városba. Tudtuk, hogy 1 órás jegyeket lehet venni 1.40 euróért és napijegyet lehet venni 6 euróért. Úgy döntöttünk, hogy első nap elegendő lesz az egy órás, azzal először bejutunk a szállásunkra, azután majd meglátjuk.
A repülőtéren hihetetlen nagy volt a tömeg. Nem is értettem, hogy ha egy egyszerű hétköznapon, iskolaidőben, munkaidőben itt ennyi ember jön, megy, akkor mi lehet nyáron a szabadságolások, szünetek idején… Szóval lazán odaálltunk az automatához, hol az a jegy, had vegyük! Ugye elég, ha a sorban egy ember bénázik, akkor már a miénk megáll, a többi meg halad, szóval bosszantó. Na, de most rajtunk volt a bénázás sora! Az történt ugyanis, hogy sehol nem olvastunk arról, hogy csakis egy kártya megvételével lehet jegyet venni. Először a kártya, aztán a jegy. Vagyis nincs is jegy, csak a kártya 50 centért, aztán arra kell annyiszor 1.40 eurót rátenni, ahány utat tervezünk megtenni. Előnye a dolognak, hogy 1 órán belül viszont annyiszor lehet átszállni és újabb utazást megkezdeni ugyanazért az egy jegyért ahányszor akarunk, vagy tudunk.
Mondjuk ritkán cél, hogy a metró vonalak között bolyongjon az ember, ha meg már felmegy buszmegállót keresni, akkor megy az idő, de ha már tudjuk, hogy hol a megálló, akkor működik az átszállás egy jeggyel. Na de míg ezt megtudtuk… Az automatával így aztán nem boldogultunk, mentünk a pénztárhoz. Újabb sorban állás, várakozás. Jó, hogy munkaidő volt, nyitva volt a pénztár, ahol azután mindezt el is mondták és akkor már tudtuk. Szóval nem kell a kártyavételtől vonakodni (ahogy mi azt tettük) mert nincs más megoldás.
Ilyen elektronikus kártyás egyébként a helyi lakosok bérlete is. Nyilván megszokták, mert jól működik. Innentől aztán gyors a közlekedés, automatizálva vannak a buszok, a villamosok, a metrók a vonatok, mindenhol az érzékelőhöz kell érinteni a kártyát, ami különböző sípoló hangokat ad ki. Jó fülűek lehetnek a sofőrök, mert a jelzésből tudják, hogy érvényes a kártya vagy sem.
Másik kártya kell a vonatra, ott nem számolták fel az 50 centet, nem tudjuk, hogy miért. A kijáratnál is érvényesíteni kell a kártyát, az átlátszó műanyag ajtó addig nem nyílik ki, amíg nem tettük az érzékelőre a kártyánkat. Nem is tudjuk eltéveszteni, mert egyrészt látjuk, hogy előttünk százan ezt csinálják, eltanulható, másrészt más megoldás nincs. Ja, de még van olyan, hogy valaki után gyorsan kiszaladunk, de ez azt hiszem nem javallt…
Vannak egyébként ottani dolgozók, aki segítik a jegyvételt, az átjutást. Ja, és vannak ellenőrök is időnként. Kis eszközt hoznak magukkal, beteszik a kártyát, és mindent tudnak. Mi az egy hét alatt bliccelőkkel, büntetéssel, pláne verekedéssel, kordont alkotó peronőrökkel nem találkoztunk. Nekünk a napi jegy nem jött be, mert a városban eléggé szétszórtan vannak a látnivalók, ha már leszálltunk, akkor el is akartunk időzni, tehát nem volt cél leutazni gyorsan a 6 eurós napijegyet. Sokat olvastunk a 28-as villamosról, aminek a vonala szinte valamennyi látnivalót érinti.
“Olyan hopp on – hopp off ” írja az egyik netező. Igen három kivétellel: az egyik, hogy ha egy órán belül nem szállunk vissza rá, akkor újabb jegy kell, meg megint meg megint, a másik, hogy általában egy kocsival közlekedik, és ha túl sokan vannak rajta, akkor már meg sem áll, ott maradhatunk hoppon, a harmadik pedig, hogy nem mindig megy végig az útvonalán. Számunkra rejtélyes okból egyszer csak elkiáltja magát a legfurább helyeken a vezető hogy “finitó”, és akkor le kell szállni. Aztán persze jön majd egy másik, vagy találunk egy metrót, de akkor már nem tudunk az egy órás jegyünkkel gazdálkodni, meg szépen sorjában mindent megnézni. Na, de ezeket tudva gyorsan és kényelmesen eljuthatunk mindenhova a metróval vagy a busszal.
A közlekedést segítő eszközünk továbbá a térkép. Mi turisztikai irodából szereztük be az ingyenes térképünket, de láttunk turistákat komoly térképekkel is felszerelkezve. A gond csak az volt, hogy a térképen nem volt látható a szintkülönbség! Volt busz térképünk, kinéztük a járatot a hídig le is utaztuk, aztán csak álltunk és bámultunk, mert a híd felettünk volt 25 méterrel… Lisszabonban nagyon nagy szintkülönbségek vannak, amelyeket vagy gyalogszerrel, vagy busszal, vagy az erre a meredek szakaszra rendszeresített villamossal lehet legyűrni. Kb. 500 méter megtétele 3,60 euró. Jaj!

Villamos a szintkülönbség leküzdésére

A Tejo folyó Lisszabon éke szinte már tenger-szerű, gyönyörű! Lehet a partján napozni, andalogni, horgászni, fényképezni lehet fölötte lebegni (libegőn) és lehet rajta hajókázni.

Háttérben a Tejo

Itt mesélem el, hogy ne kelljen az időrend miatt a közlekedésre visszakanyarodni, hogy hazafelé menet a repülőtéren is újabb meglepetés ért. Gyakorlott utazónak vallom magam, de én még ilyet nem láttam! Amerikában sem. Meg sehol sem. Tehát hajnalban az éjszakai buszjárattal (a metró fél hétkor kezdett) kijutottunk a repülőtérre, ahol annyi ember volt mintha fényes délután lenne. (Ráadásul az utasok fele piros-fehérben. Igen, igen, szurkolók voltak, volt valami hatalmas meccs, arról tartottak haza. Örültünk is mikor néhány ilyen ruhás ember került elénk az átvilágításnál, mert nem volt csomagjuk. Aztán megkérték őket, hogy pakolják már ki a zsebeiket… Emberek!!! Inkább a csomag!!!) Szóval oda kellett menni az elektromos becsekkolóhoz, beütögetni az e-ticket számát és láss csodát, a gép kidobta a beszálló kártyáinkat egészen Budapestig. Igaz, hogy nem nyitott róla vitát, hogy van-e hely az ablak mellett, az sem volt központi problémája, hogy egymás mellé kerüljünk, de nagyon gyors volt, ami meg nem tetszett azt végül megoldottuk. Ezzel a kidobott jeggyel lehetett odamenni a pulthoz, ott felvették a bőröndjeinket és készen is voltunk.
Ha már a repülőknél tartunk, megosztom azt a furcsa tapasztalatomat, miszerint újabban szintre minden járaton elkezdtek az ellátással spórolni. Még néhány éve is úgy szálltunk le a repülőkről, hogy nem is ettünk a hazaváró ünnepi vacsorából, mert jól voltunk lakva. Ma meg egy négy órás úton kapunk egy 25 grammos rágcsát, meg valamit inni. Aztán olyan is volt, hogy semmit sem kaptunk, mert erősen fújt a szél odafönt és nem bírták a kocsit kitolni. (Nem vicc!) A repülőjegy árak meg a csillagokban. Néha olyan tételek vannak a jegyárban, hogy csak ülünk és nézünk hülyén. Ki vagyunk szolgáltatva, mert utazni akarunk. Na, de térjünk vissza Lisszabonhoz.

Jövés-menés
Igazából könnyű dolgunk volt, mert mindenki beszélt angolul. Persze nem Shakespeare összest elemeztünk, de a hol van, meg mennyibe kerül, meg honnan indul meg mikor, szóval a konyhanyelvvel nagyon sokan elboldogulnak. A portugál nyelv, amit használnak a zenéjét tekintve valamilyen szláv, lengyel, cseh, horvát keveréknek hangzik, néha még mintha értelmes magyar szó is megütötte volna a fülünket. Nem nagyon találkoztunk magyarokkal, pedig május közepén hihetetlenül szép kora nyári időnk volt, sem esernyő, sem széldzseki nem kellett, előkerülhettek a pántos nyári holmik. 10 órakor már tűzött nap és így volt ez kb. este 8-ig. Egy kis szél mindig gondoskodott arról, hogy túl melegünk azért ne legyen. 20-29 fok között volt az idő.
Az időt Lisszabonban töltöttük, de ha már ott voltunk, elmentünk a kontinens legnyugatibb pontjára is. Gondolkodtunk az autóbérlésen, de utólag megállapítottuk, hogy kár lett volna. 10 percenként indult a vonat Cascaisba a retúrjegy ára 4.45 euró volt. Onnan busszal kellett Cabo da Roca-ba menni, a buszjegy ára 3,20 euró/fő volt. A busz óránként indult oda és óránként jött vissza. Akkor is 3,20 eurót kellett a jegyért fejenként fizetni. Ez egy nagyon izgalmas, nagyon szép kirándulás volt, mindenkinek ajánljuk. Akkor is megközelítettük a kőkeresztet, amely a legnyugatibb pontot jelzi, meg a piros tetejű világítótornyot, ha a szél majdnem lefújt mindenkit a szikláról.

Európa nyugati vége

A hely csodálatosan ki van építve, a busz betonúton megy odáig, a megállótól 2 percre a kőkereszt, bolt, étterem, wc, menedék. Ez egy hátizsákos kirándulás, benne elemózsiával, ott elfogyasztott magunkkal vitt reggelivel. A kiránduló buszok még beljebb állnak meg a parkolóban, mint a helyi járat. Van, aki leszáll, vet egy pillantást a sziklára, de mert fúj a szél erősen, már megy is a presszóba és vizet vesz. Fél litert 12 euróért! De hát akkor mi van a zsákjában!? Mit tart a buszon!? Ha útnak indul, miért nem visz magával legalább vizet!? Azt hiszem, erről nagyon nem gondolkodunk egyformán.

A kőkereszt, a bizonyíték

Egy órát kényelmesen el lehet tölteni Cabo da Roca-n, meditálni egyet a világ soráról, hogy “nahát, még ide is eljutottunk”, meg arról, hogy “ki gondolná, azt hittem Írországban van a legnyugatibb pont, de nem”, “jé, micsoda vegetáció, színes virágok a sziklán a végtelen tenger fölött”, majd vissza a gyönyörű busszal Cascais állomásig. Ahogy haladunk lefelé a hegyről, melegszik az idő, lekerül a széldzseki, a póló, és elő a fürdőruhával. A vasútállomástól nem messze egy kis öbölben szabad strand volt az Atlanti Óceán szerelmeseinek. A városka közepén két szikla között, néhány pálmafa alatt aranyhomok és a jéghideg óceán. Itt is sokan voltak már most is, mi lehet itt a főszezonban? Aztán elég volt, indulás vissza, a vonat éppen 10 perc múlva indult.

Látnivalók
Olvasva az élménybeszámolókat, látva néhány úti filmet, meg kellett állapítanom, hogy teljesen a személyes érdeklődés motiválja azt, hogy az ember egy idegen városban mit néz meg, azt milyen mélységében teszi. Mindenkinek szíve joga, hogy oda fizessen be, ahova ő akar, azt vegye fel a kis videójára ami számára érdekes. Elutazás előtt egy olyan lisszaboni úti filmet láttam, ahol a legrészletesebb felvételeket az Aqueduto das Águas Livres-ről készítették, mert nekik az volt érdekes. Nekünk ezt elég volt messziről látni: nini ott van, az az! Van, aki a múzeumokat járja, mi jobban szeretünk a városban csavarogni. Egyik sem jobb vagy rosszabb, csak más. Kinyomtatjuk a netről, hogy mit érdemes megnézni, hozzá olvasunk még ezt-azt, azt is hozzáírjuk, aztán elosztjuk napokra és meg is van a program. Igaz, hogy van, amikor nem működik a dolog, ezért jó, ha van egy napunk talonban és akkor lehet módosítani is. Nem jutottunk be a híres San Jorge várba, mert akkora volt a sor, hogy másfél órát csak a jegyre kellett volna várni. Megvettük a kis souvenir festményüket, megnéztünk egy bio-termény kiállítást, kaptunk kóstolókat és ingyen citromot és mentünk tovább. Megnéztük a Panteont, bementünk a Sé Katedrálisba, ahol éppen egy esküvő zajlott. Az ifjú pár és násznép türelemmel tűrte, hogy a szertartásukat jövő-menő turisták nézik, fényképezik, videózzák. Ha már ott voltunk a vár negyedben, végig ballagtunk a hatalmas bolhapiacon is. Érdekes volt, de a nagybevásárlás ismét elmaradt.

Az Estrela katedrális, villamosokkal

Egyik nap elmentünk a Santa Justa lifthez. Különleges volt, látványos, nem véletlenül Lisszabon egyik jelképe. Ráadásul használhattuk a metrós kártyánkat és nem került 5 euróba a felmenetel, hanem semennyibe, mert kevesebb, mint egy órája szálltunk ki a metróból. (Hát ez így működik.)
Aztán eljutottunk az Orientére. Az 1998-as világkiállításra készült impozáns csarnokban most pláza van, a maga elegáns üzleteivel, éttermeivel és persze wc-ivel.

Az Oriente

Csak az információ kedvéért jegyzem meg, hogy Lisszabonban ingyenesek a wc-k, általában felszereltek, papírral, amit nem a wc kagylóba kell bedobni, hanem a mellette lévő kosárba. Gondolom így kerülendő el a dugulás. A mekiben a wc-ben sem kell a blokkról kódokat beütögetni, sőt az utcáról is be lehet esni. A boltokban meg nyugodtan és ingyenesen adják a vásárláshoz a nájlonzacskót. Pedig Unió. Voltunk a libegőn, látványosság a Tejo folyó felett, felülről kicsit másként látszik a város.

Ilyenen libegtünk

Ez is a világkiállításra készült, azóta is turista látványosság. Oda-vissza 6 euró fejenként. Innen is kiválóan látható Európa leghosszabb hídja, a 17,2 kilométeres Vasco da Gama híd.
Természetesen nem maradhatott el a Belém negyed sem, habár tolódott egy napot, mert a tervezett vasárnapon akkora volt a tömeg, hogy fel sem fértünk a buszra. A villamos meg sem állt. Szóval inkább hajókirándulás után néztünk. 2 és fél órás hajókázás 20 euró volt fejenként. Valamelyik leírásban már írtam, hogy nekünk átlag keresetű vagy nyugdíjú magyar turistáknak semmi sem olcsó az Unióban, ha 1 eurót 300 forinttal kell szorozni. Ha meg 310-el, akkor végképp nem! Szóval osztva, szorozva, ez bizony egy kicsit soknak tűnt. Élelmiszert azonban viszonylag jó áron lehetett venni, finom a péksüteményük, van olcsóbb sonka, kolbász, sör, 2 euró volt az eper kilója, mindennap vettünk egy fél kilót, amíg meg nem találtuk a 45 centes narancsot, ami vékonyhéjú lédús és isteni finom volt. Az árak már “szerencsére” nálunk is hasonlóak az Uniós országokéhoz, így aztán vége annak az időszaknak, mikor innen cipeltük a hamar száradó kenyeret, az izzadó szalámit vagy az út során penészedő sajtot. A szállásunkon volt konyha, 2 euróért hatalmas elősütött pizzát vettünk és elkészítettük. Van, akinek fontos az, hogy egy idegen országban étterembe üljön be, ez sem baj, csak talán költségesebb. Mi így oldottuk meg az étkezést. Szóval a Belém negyednél tartottunk, ahol nem maradhatott ki a Felfedezők emlékműve és a Belém torony.

A Felfedezők emlékműve

A Belém torony

Fényképek, videók, de úgy döntöttünk, hogy nem megyünk be, mert kívülről is szép és látványos. Bementünk viszont a Jeromos Kolostorba, mert olvastuk, hogy az milyen szép. Ki vártuk a 10 óra előtt már kígyózó sorunkat, a belépő nem 5, hanem 7 euró volt fejenként.

Nyitásra várva

Valóban nagyon szép volt az emeletes kerengő, de aztán a kerengés kóválygásba váltott, mert nem találtuk a templomba vezető járatot. Kiderült, hogy ki kell hozzá menni és onnan be a templomba, tehát az valójában ingyenes volt. A kolostor többi részében különböző múzeumok kaptak helyt, mindegyikbe külön belépőkkel, a képeken látható másik udvar nem is volt látogatható. Ennek utólagos fényében már meggondolandó, hogy megérte-e kettőnknek a 14 eurós belépő.

A Jeromos Kolostor

Aztán persze volt, ami végképp nem sikerült. Nekilendültünk, hogy átutazunk a hídon és megnézzük a Cristo Reit. A 82 méteres alapzaton álló 28 méter magas alkotás Lisszabonban mindenhonnan látszik, még a repülőről is. Lett volna ennyi elég… Meg felmegyünk a kilátójába és nagyszerű felvételeket készítünk a városról. Nem is tudom, hogy ragozzam-e az egy napi bolyongást, buszokkal való jövés-menést eltévedést, pénzkidobást. Végül már annak is örültünk, hogy estére a szállásunkra visszataláltuk. Nem volt kitáblázva, vagy nem is volt közvetlen busz, vagy valamit félreértettünk? Ma már nem is tudjuk, hogy mi volt a baj lényeg az, hogy a mi képzeletbeli utazós könyvünkbe “a fölösleges ámokfutás” címszóval került be az a nap. Hát ilyen is van!

Elmentünk viszont és meg is találtuk az Estrela katedrálist, megnéztük a várost a VII. Eduardo Parkból, ahol még a fűre is le lehetett heveredni és megejteni a délutáni pihenőt. Elmentünk az Arénába, ahol egyébként bikaviadalok vannak, de ottlétünkkor éppen utazási kiállítás volt, így be lehetett menni és az arénáról felvételeket tudtunk készteni. Elkavarodtunk az egyetemi negyedbe és nagyot sétáltunk a kínai boltok utcájában is. Mindennap volt mit tenni, ha mást nem üldögélni a kereskedelmi kapuban, enni egy fagyit és nézni a forgatagot, hallgatni az utcazenészeket.
Nem tudom, hogy kiderült-e a beszámolóból, de nagyon jól éreztük magunkat. Mindenkinek ajánlom a város megnézését, mert minden van, és minden szinten van, ami egy utazót érdekelhet. Az idővel is szerencsénk volt, tudjuk, hogy a városnézés vagy a parkban üldögélés szakadó esőben nem az igazi. Az sem baj, hogy volt, amit nem láttunk, mert benne van a pakliban, hogy emiatt el kellene majd még egyszer menni.
Jurics Edit

Jurics Edit írásai az Útikalauzban >>   

Az Útikalauz további útibeszámolói és más írásai Portugáliáról >> 

Légy te az első hozzászóló a(z) "Jurics Edit: Szabálytalan élménybeszámoló Lisszabonból – Portugália – 2014" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár