Fajszi Bence: 650 kilométeres Duna-Alpok kerékpártúra – Ausztria, Szlovákia, Magyarország – 2014

Mivel az oldalt rövidesen bezárom, eladó az utikalauz.hu internetes domain!
Ajánlatok és érdeklődés a gyoker@utikalauz.hu címen.

Tizenhét százalékos emelkedő, adrenalin, endorfin, eufória a talán legalkalmasabb szavak a normál halandók számára elképzelhetetlen túra jellemzésére. Az öt napos kirándulásról szóló beszámolót térképek, fotók illusztrálják

Útvonal: Vonattal Budapest-Győr. Kerékpárral Győr-Pozsony-Bécs-Tulln-St.Pölten. Vonattal St.Pölten-Mariazell. Kerékpárral Mariazell-Krieglach-Alpl-Mönichwald-Szombathely. Vonattal Szombathely-Budapest.

Minden évben hárman elmegyünk egy pár napos bringatúrára. Családos emberek lévén, több hetes kimaradás nem megengedett. Évről évre jobb felszereléssel, keményebb edzettséggel vágunk neki az eltervezett túrának. Egy dolog azonban mindig állandó. Csak úgy elindulunk, és útközben keresünk szállást, illetve az útvonal is rugalmas, azaz a mottónk: “Elrúgtam egy követ és arra mentem tovább”.
Ezúttal szerettük volna látni a Szlovák oldalon megépült dunai vízerőművet, Pozsonyban és Bécsben várost nézve tekerni, valamint elzarándokolni Mariazellbe, és onnan 2000 méternél magasabb hegyek közt az igazi hegyikerékpározás szépségeit élvezve visszatérni a Magyar oldalra Szombathelynél.

Napokra lebontva, részletes útvonal leírással próbálok meg segítségére lenni azoknak, akik kedvet éreznek ezt a csodálatos útvonalat részben vagy egészben megtenni.
Mi a túra kezdetén Budapesttől Győrig, a közepén St.Pölten-től Mariazell-ig, valamint a végén Szombathelytől Budapestig vonattal tettük meg a távot, tekintve az idő rövidségét.

1 nap

A Kelenföldi pályaudvarról 7:10-kor induló vonattal mentünk el Győrig. Ott nyeregbe pattantunk, és a belváros megnézése után Vámosszabadi felé tekertünk ki a városból. A lakott területen még kerékpárút van, de a települések közti főútra kiérve nagy kamionos forgalommal szembesültünk. Nem a legkellemesebb 10 kilométere volt ez a kerékpártúrának. A határ épülete mint egy atomháború utáni rom meredezett kitört ablakokkal.


 

Az átkelő után a Duna hídját követően lévő töltésen rögvest balra fordultunk. A töltés tetején forgalomtól elzárt, csak a vízművek által használható betonozott út van, ahol három bringás vígan elfér egymás mellett. Kb. 20 km után érkeztünk el a gabcsikovói vízerőműhöz. Keresztül tekertünk rajta. Nincs elzárva a kerékpáros forgalom elől, még kilátó is található rajta. Hatalmas duzzasztó, hömpölygő víz, csodás látvány a műkedvelő szemeknek. A hajók átemelésére használt zsiliprendszer lélegzetelállító. A Duna duzzasztott részének Magyarország irányába eső töltésének betonozott tetején folytattuk utunkat. A vízszint magas, a túlparton csak az ott lévő falvak templomtornyai látszanak.

Cunovo előtt egy raftingpályánál álltunk meg ebédelni.  Nagyon tetszett ez a vadvízi pálya, ami tömve volt adrenalint kedvelő emberekkel. Ha lett volna időnk, mi is beneveztünk volna egy menetre. Cunovo-t követően a töltés tetején vezető, gépjármű forgalom elől elzárt út egyre jobban megtelt görkorcslyásokkal, kerékpárosokkal vagy csak egymás kezét fogó andalgó párokkal. A szlovák főváros közelsége egyre jobban érezhetővé vált. Az út szélén egymás mellett sorakoztak a bárok. Az egyikbe betértünk, és 2 sör, 1 kóla 3 fagyi 4 euróba került.(Ausztriában egy sör volt ennyi).
A töltés tetején vezető út pont bevezet a városba. Mi az Apollo hídon a járdán( kecses ívelt támasztékú új híd) tekertünk át a másik oldalra, mely Pozsony új városrésze. Ezt a hidat a mi Lágymányosi (most Rákóczi) hidunkhoz tudnám hasonlítani, és a belváros felé eső oldalon olyan az épített környezet mint a Nemzeti színház és a MÜPA környéke. Innen egy ugrás a belváros, mely sétálóutcák szövevénye. Nem szóltak ránk sehol, hogy szálljunk le és toljuk a bringát, így csak akkor tettük ezt meg, mikor már olyan sűrűvé vált a tömeg, hogy biztonsággal nem lehetett tekerni. Megannyi italkóstoltatáson átesve egy Mcdonalds-ban ettünk valami uzsonnát. A belváros aranyos, a nők szépek, de 1 óra alatt körbetekerhető.

Ezt követően felmentünk a Pozsonyi Várba. A vár parkjának területén kerékpárra ülni nem szabad. Ezt tiltó táblák és a kapuőr is jelzi számunkra. A vár előtti részről belátni a városon keresztül kanyargó Duna vonalát. Szép látvány, érdemes felmenni. A várba nem mentünk be, de biztos számtalan csodát rejt.

A várból kis macskaköves utcán leereszkedve a Szlovák Nemzeti Felkelés hídjához érkezünk(ezen a hídon van egy nagy kilátó étterem, a helyiek UFO-nak nevezik), az külön kerékpársávval is el van látva. Érdekesség, hogy a kerékpáros és gyalogos sáv egy szinttel a híd járműforgalma alatt a hídtest két oldalán húzódik. Átérve a másik oldalra, visszatértünk ahhoz a kerékpárúthoz, melyen a városba érkeztünk. A városból kifelé menet rengeteg futóval találkoztunk, mivel már kora este volt. Érdekes érzés volt, hogy a futókat kerülgetve egyszer csak egy elhagyatott épület mellett az “Österreich” felirat volt látható. Szinte észre sem vettük, és átléptük a határt.
Az osztrák oldalon csodák csodájára hamarosan elfogyott a kiépített kerékpár út, és a közútra kényszerültünk. Számos helyen a közút mellett közvetlenül, betonozott mezőgazdasági út is volt, így annyira nem volt fájó a kerékpárút hiánya. Így érkeztünk el Hainburg hangulatos kis városáig.

A városból kifelé ment egy híd alatt vitt el az utunk. (Itt követtük el az eső hibát, mert ezen a hídon át kell menni a Duna északi partjára, mert ott a töltésen betonozott kerékpárút vezet egészen Bécsig). Mi nem mentünk át a hídon, hanem maradtunk a Duna déli partján, és tekertünk a közúton. Azt gondoltuk, hogy egyszer csak a partra jutunk, ahol kiépített kerékpárút lesz. Többször is lementünk a partra, de kis erdei utak előbb utóbb a holt és mellékágak miatt megszakadtak. Mint utólag kiderült, a Duna ezen szakasza annyira tagolt, hogy kiépített egybefüggő kerékpárút Fischamend-ig (Schwehat előtt) nincs.
Kezdett beesteledni, szállás sehol, viszonylag nagy forgalmú közúton tekerve, egyre feszültebbé vált a hangulat. Egy jobbra lekanyarodó kis mezőgazdasági úton folytattuk utunkat, ahol egy fémdarab olyan módon állt bele a gumimba, hogy a beletöltött defektstop sem befolyásolta a gyors halált. Kerékcsere a sörtétben, egy falu határában, ahol egy csapat Nordic Walker Milf jelent meg, és néztek bennünket együttérzően. Miután telefonálgattak egy kicsit, közölték, hogy kis falujukban sajnos nincs szabad szoba a fogadóban. Kedvesek voltak, de egyik sem ajánlotta fel, hogy aludjunk nála 🙂
Gumicsere után indulás tovább, egyre szélesebb utak, de a késői időpontnak köszönhetően egyre gyérebb forgalom. 23 órakor már erdősen elkezdtünk játszani a gondolattal, hogy leverjük a sátrainkat valahol a szabadban, és bevállaljuk annak rizikóját, hogy a szúnyoghadsereg reggelre utolsó csepp vérünket is kiszívja. Fischamend faluban egy kis ágy piktogrammot láttunk meg egy kínai étterem falán. Érdekes látvány volt ez az étterem, mert láthatóan egy több száz éves fogadót alakítottak át a kínaiak. Az épület mögött gépkocsi kapu, mely záratlan. Beóvakodtunk, és az ablakokat elkezdtük zörgetni. Öreg Osztrák nézett ki, aki 2 percen belül ajtót nyitott. Kiderült, hogy mivel a szülei Erdélyből jöttek át, így egy keveset beszél magyarul. Örült, hogy használhatja a nyelvet. Elmondta, hogy a kapu csak azért záratlan, mert a nagy vérszomjas kutyája szabadon van engedve, és minden rossz embert azonnal széttép. Mivel a mi érkezésünkre még a házából sem jött ki, így nekünk az éjféli időpont ellenére is kiadja a szobát, reggelivel összesen 60 Euróért. Még azt is megengedte, hogy a bringákat bevigyük a szobába. Megnyugtató volt, hogy a kerékpárok mellettünk alszanak.
Az első nap így 168 km-t kerekeztünk, sok szép dolgot láttunk, de eléggé el is fáradtunk.

2. nap

 

Reggel 8-kor ébredtünk, Péter bácsi a házigazda elmondta, hogy ha Hainburgnál átmegyünk a hídon, a másik oldalon végig kiépített kerékpárúton haladhattunk volna. De megnyugtatott, hogy falu végén kezdődik a kerékpárút, mely egyenesen bevisz Bécsbe. Ez így is volt. Csodás kerékpárút vezetett a Schwehat melletti gyorsforgalmi úttal párhuzamosan, majd az egyik reptéri parkolónál elfogyott! Rá kellett mennünk a gyorsforgalmi útra. Igencsak bizarr érzés volt.

Mi, akik mindig az osztrák kerékpárutakról álmodozunk, felébredünk, hogy ott sincs minden rendben. Miután hömpölyögtünk a gyorsforgalmi út forgalmában, észrevettük, hogy az út jobb oldalán egy másik kerékpár út kezdődik a raktárbázisok közt. Tábla nem jelezte, így csoda hogy megláttuk. Arra rátérve beértünk Bécs külvárosába, ahol a kerékpárút ketté ágazott, de jelzés nem volt, hogy melyik hova vezet. Google maps alapján választottunk útirányt. Így leértünk a Duna partjára, ahol szélerőművek és Indiai Stupa, valamint teherpályaudvar mellett érkeztünk el a Práter parkjához, mely Bécs városligete.

Nagy élmény volt a széles sugárút, melyen csak bringások és gyalogosok voltak. Eljutottunk a vidámparkhoz, mely nem volt a parktól elzárva, hanem a területére belépő díj nélkül be tudtunk tekerni. A nyeregből álmélkodtunk a csodás játékok láttán. A világ legmagasabb (117 m) láncos körhintájára felülve lábunk alá került az egész város. Láttuk, hogy merre kell majd tekernünk, ha meg akarjuk nézni a belvárost. A körhintázást követően még órákig tátogattuk a szánkat a vidámparkban (Madam Tussauds panoptikum, óriáskerék, Disney Jégkorszak kastély, kilövő gépezetek) .

Betekertünk a belvárosba, ahol a Burgring által határolt területen lógtunk. Néztük az embereket, az épületeket, a kirakatokat, a klasszikus bécsi nevezetességeket. A Burgringet teljes hosszában végig tekertük, mert nagy és széles, a járdától és az úttesttől is elkülönülő kerékpárúttal van ellátva.

A Duna irányába visszafelé tekerve az Obere Donaustasse melletti alsórakparton kerekeztünk. Végig éttermekkel, bárokkal, kávézókkal ellátott terület, ahol az éjszakai élet pazar lehet. Mi sajnos csak délután voltunk ott, de így is meglegyintett a hangulata. Nusdorfnál értük el a Dunát, ahol már kezdődik az a kerékpárút, melyet méltán neveznek Bécs-Passau kerékpárútnak. Jól kiépített, a szükséges vendégházakkal, kempingekkel, pihenőkkel ellátva.
Klosterneuburgig tekerünk, ahol a Donau Park Campingbe keresünk szállást. Mivel 19 óra van, így a sátorhely kiadási iroda már nincs nyitva. Mint utóbb megtudtuk, 08-18-ig tart nyitva. Keresünk egy üres placcot, felállítjuk a sátrainak. A közelben lévő ugrálóvárat üzemeltető férfi a lakókocsijából tekintget felénk. Ő Csaba, aki évek óta itt él, és fixen elhelyezett ugráló várát üzemelteti. Sörözgetve, pálinkázgatva elárulja, hogy ha reggel 8 előtt elhúzunk, nem kell fizetni a szállásért. Számos kerékpáros túrázó tudja ezt, így eleve későn érkeznek és hamar indulnak. Meg is láttuk, hogy rengetegen szedték a sátorfájukat reggel hétkor, és tekertek el.


3. nap

Klostreneuburg bájos városát és dómját korán reggel megnézve reggelizünk, majd részben közútra vitt kerékpárúton folytatjuk utunkat. Az út szép lassan a folyamatosan duzzasztógátakkal szabdalt Duna partján lévő töltésre visz, ahol a Szlovákiához hasonló betonozott töltéstetőn tekerhetünk ahogy bírjuk. Tulln városáig semmi különleges nem történik, kiszámítható kerekezés, sok szembe jövő biciklista. Az út menti kocsmába betérve a kocsmáros elmondja, hogy általában a folyásirányba tekernek a bringások, és nem szemben, mivel ha megfigyeljük, ugye tiszta fizika, de végülis Passauból csak le kell gurulni Bécsig, nem felkapaszkodni Bécstől Passauig.
Tulln jachtkikötője után egy mellékág folyik a Dunába, így a kerékpárút a mellékág mellé kanyarodik pár száz méterig, majd egy kis hídon keresztezzük a kis folyót. Ezután mi jobbra fordulunk, és visszatérünk a Duna partra, ahol a kiépített bringaút folytatódik. Csak az feltűnő, hogy senki nem jön szembe. Még csodálkozunk is, hogy mindenki átment a Tullni hídon a Duna északi oldalára? Megteszünk úgy 10 km-t, mikor kerítés zárja el a kerékpárutat. Átjárás nem lehetséges, fegyverrel és kutyával őrzött elzárt terület. Mint kiderült, ez a Donau Cemie Bioetanol gyára, mely fokozottan védett vegyipari objektum. Nem ártott volna ezt Tullnál jelezni, hogy feleslegesen ne tekerjünk 20 km-t. Szóval sűrű anyázások közepette megfordulva visszatekerünk a Tullnnál lévő kis hídig, ahol mi tévesen jobbra és nem balra fordultunk.

A Tulln után lévő kis hídon Tulln irányából átkelve így BALRA kell fordulni, és nem kell megijedni, hogy a kerékpárút elfogy, és egy Tullner strasse nevű közútra jutunk. Így a Donau Chemie gyártelepét megkerülve Kleinschonbischl falunál jutunk vissza a Duna partra, ahol ott folytatódik a töltésen a bringaút, ahol Tullnál megszakadt. Az örömteli tekerést egy drótkerítés sziluettje szakítja meg. De láss csodát, a kerítés kapuja nyitva. És máris egy atomerőmű beton monstrumának lábánál állunk. Úristen, Bioetanol gyárba nem, de atomerőműhöz beengedik a bringásokat a bringaúton? Na igen, ez nem működik, mert az osztrákok nemmel szavaztak az atomreaktor ellen egy népszavazáson, így a hasadó anyagot már nem is tették be az épületbe. Most a körülötte lévő napkollektorokkal napenergia gyárrá alakult, így teljesen ártalmatlan.

Traismauer magasságáig kerekezünk a Duna partján, mikor elérkezünk egy kifejezetten bringások részére megnyitott étteremhez, a találó nevű Donaurestaurant-hoz. Normális áron kellemes ebédet lehet elfogyasztani több száz bringás társaságában. Az elektromos kerékpárok és azokat tekerő osztrák nyuggerek hadserege vesz bennünket körül.
Ennél az étteremnél búcsúzunk el a Vén Dunától, és tekerünk St.Pölten irányába közúton. Eredendően kerékpárutat terveztünk, de mivel már szorított az idő, nem volt idő megkeresni, így a mérsékelten nagy forgalmú közúton hasítottunk. Sietnünk kellett, mivel 16 órakor indul az utolsó vonat (Mariazeller Bahn), mely felvisz bennünket az Alpok csúcsai közt lévő Mária kegyhelyre. Nagyobb szintkülönbség leküzdése nélkül érkezünk St.Pölten pályaudvarára. A jegyet nem kell előre megváltani, azt a vonaton a kalauz adja. Kerékpárral együtt 20 euró egy útra.

Ha valakinek van még 1 plusz napja, akkor a Mariazeller bahn útját ki lehet váltani tekeréssel. Kb. 80 km, de majdnem végig emelkedő.
Mariazell-be megérkezve és még világos lévén, a sétáló utcát, a templom előtti teret és a kis mellékutcákat betekertük, álmélkodtunk, nézegettünk. Volt egy borzalmasan meredek utca a templom mellett (Heilegenbrunngasse), ahova poénból feltekertünk. A tetején bal oldalon az 1600-as évekből származó házon Gasthaus felirat. Becsengettünk. 80 év körüli apáca kinézetű öreg néni nyit ajtót, és 20 Eur/fő ad nekünk ki két szobát. A földszintre belépve erős dohos szag csap meg, egy raktárszobába állíthatjuk be a bringákat. Kétségbe esve nézünk egymásra, mi lesz itt, penész és doh közt alszunk. Ódon kőből készült lépcsősoron vezet fel minket az apáca néni az elő szintre, ahol 6 szoba van. Mindegyik szabad, azt választjuk amelyiket akarjuk. A szobák 1800-as évekbeli bútorokkal berendezettek, zárda hangulatot árasztanak. Évszázados ágy fél méter magas ágybetéttel és egy méter magas dunyha halommal. A falon szentképek, a mosdó pedig két csappal szerelt. Az egyik a hideg, a másik a meleg víz. Régen nem láttam ilyet. Az ablakból megkapó látványt nyújt a kivilágított Bazilika. A főtéren betérünk egy étterembe, ahol a pincérlány természetesen magyar. Vacsi után felmászunk a vendégházunk felett a hegyen található a golgotához, ahonnan szabad kilátás nyílik a lebukó nap vörös fényében fürdő csipkézett hegycsúcsok vészjósló szluettjeire. Úr Isten, mi vár ránk holnap!


4. nap

Reggeli után indul a hegymenet. A reszkető 10 fokos nyári reggelen egy kiadós gurulással hagyjuk el Mariazellt a 20-as úton. A forgalom tűrhető, főleg motorosok vannak. A lejtő megszűnik, majd masszív emelkedésbe kezd. Gyönyörű csipkézett hegycsúcsokhoz kerülünk egyre közelebb. Izzadunk, és haladunk 10-el.

Három órás folyamatos felfelé tekerést követően eljutunk az erre a napra kitűzött 4 hágó közül az elsőhöz, és egyben legszebbhez. A környező hegyek, köztük a 2277 m magas Hochswab félkör ívű völgyet képezve tárul a szemünk elé. Elkezdjük a lefelé a csapatást. Fékezünk ész nélkül, és így is egyre jobban jár a hátsó 20 kg-os csomagtartó jobbra-balra. Ránézek a kilométer órára, és elhűlve látom, hogy 83 km/h-t mutat. Megpakolt bringával őrült sebesség. Ilyen tempóban robogunk lefelé. A hajtűkanyarokban izzik a fék, de a gurulás így is eltart vagy negyed óráig.

Mikor a csapatás abbamarad, kifújjuk magunkat egy tengerszem mellett. Valószínűtlen élmény, ahogy az adrenalin szétárad a testben, harapni lehet a hegyi levegőt, miközben csodálatos látványt nyújt a kristálytiszta vizű tengerszem, és a felettünk magasodó óriási hegylánc, ahonnan legurultunk.
Kerekezünk tovább enyhe emelkedőn Au Bei Turnau-ig, ahol balra fordulunk a 102-es úton Veitsch irányába. Kis tekerés egy lankán, aztán látjuk, hogy a minket előző teherautó visszavált kettesbe. Ajjaj. Ilyen emelkedőt még nem tapasztaltam. 6 km/h-val tekerünk vagy 2 órán át. Idegölő, de a környezet gyönyörű. A forgalom nem vészes, de a személyautók 2-esben, a teherautók 1-esben mennek. Annyira hegyi az út, hogy bal oldalt szakadék, jobb oldalt szikla, így pisiléshez elbújni szinte lehetetlen.
Veitsch előtt elérjük a második hágónkat. Itt találkozunk egy házaspárral, akik gyalog zarándokolnak Graz-ból Mariazell-be. Elmondják, hogy a grazi iskolások a tanítási szünetet általában azzal kezdik, hogy gyalogosan több nap alatt, szigorúan erdei utakon elzarándokolnak Máriazellbe. Ők is 5 napot szántak erre a túrára.

Veitch után már lankás úton jutunk el Mitterdorf im Mürztal-ig, ahol balra fordulunk, és Krieglach-ig megyünk kisforgalmú mellékutakon, majd kerékpárúton. Krieglach kedves kis belvárosában ebédelünk, majd átmegyünk az autópálya alatt, és ráállunk a 72-es számú útra. És jön amire számítottunk. Óriási emelkedő, melynek nem akar vége szakadni. Széles az út, így nem zavaró az a néhány jármű ami megelőz bennünket 2-esben üveghangig húzott motorral. Alpl falunál a temető mellett lévő ravatalozó előterében húzzuk meg magunkat a hirtelen eleredt eső elől. Majd legurulunk a faluba, ott kellemes kocsmázás és utolsó pillanatban zárás előtti vásárlás a helyi Spárban. Alpl után meghágjuk a harmadik hágónkat, és meg megtörő gurulással elérjük St Kathrein Am Hauenstein falut. Itt már az út szűkebb, a forgalom is nagyobb.
Esteledik, az eső is csepereg, de úgy döntünk, hogy a nagy forgalom miatt letérünk a 72-es útról balra a 407-es mellékútra Ratten felé. Ennél a falunál jobbra letérünk a 408-al jelzett mellékútra. Itt látjuk a táblát: 17 fokos emelkedő 1600 méteren keresztül. Borzasztóan élveztük a helyzetet.

Már kivoltunk mint az igavonó barmok, és egy ilyen emelkedőnél a sikoltó lábizmaink utolsó erőtartalékaikat is ki kipréselik magukból. Egyik társunk nem bírta, és leszállt a nyeregből. Égő ugyan, de gyorsabban tolta felfelé, mint ahogy mi tekertünk. És egy csodás pillanatban felértünk a hegytetőre, ahol az erdő megszakadt, és ember által füvesített tisztáshoz érkeztünk. A felhőben úszó hegycsúcsok alattunk húzódtak, ragyogott a lemenő nap utolsó sugaraiban a környék. Bennünk a hatalmas fizikai megerőltetés miatt felszabaduló endorfin eufóruikus állapotot idézett elő. Ezért járunk bringatúrára, ezekért a pillanatokért, mikor elmondhatjuk, hogy megtekertük a negyedik hágót is, megtettünk ilyen hegyi körülmények közt is több mint 100 kilométert felmálházott drótszamarainkkal. És itt nem jött azonnal a lejtő. Szinte jutalom tekerésként a hegygerincen vezetett az út kilométereken át. Maga volt a csoda.

És legurultunk ez első csodás kis faluba Wenigzell-be. Minden házon ki volt téve, hogy szoba kiadó, de miután 20 házban mondták, hogy nincs kiadó szoba, kezdtünk kételkedni magunkban. Mígnem a 21. házban lakó néni elmondta, hogy ez egy síparadicsom, ahol szobákat csak szezonban adnak ki magánházaknál. Így már sötétben tekertünk tovább Waldbach-ba. Szerencsére zömében gurulás volt. A Waldbach-i kocsmában mondták, hogy abban a faluban nincs szállás, viszont Mönichwald településen rengeteg hotel van, mert az egy nagyon felkapott üdülőterület.
Éjszakai sötétségben 22:30 -kor érkeztünk Mönichwald gyönyörű kisvárosába. Mint egy meseváros. Rengeteg mézeskalács házikó és hotel. Szinte mindegyik tele. Mönichwalder Hof hotel fotocellás ajtaja zárva volt, de bekopogtatva a takarító néni kérdezte, hogy foglalásunk van-e? Mikor megtudta, hogy nincs, hívta a tulajdonost, aki még a hotelben volt. A 60.as éveiben járó néni 30 Eur/fő-től adott ki nekünk szobát svédasztalos reggelivel. Kellemes hotel, igazi faerkélyes muskátlis osztrák hangulattal. A szoba 3 csillagos, a hotel többi része négy. Úgy aludtam el, hogy be akartam állítani a telefonomon az ébresztőt, és reggel úgy ébredtem, hogy a telefon a mellkasomon hever, az ébresztő pedig nincs beállítva. Azaz elájultam a fáradtságtól. De a többiek is.


5. nap

Reggel a svédasztalos reggeli a hegyeken átgyötört testünknek fantasztikus mannának bizonyult. Új értelmet nyert az annyit eszik amennyit bír fogalma a számunkra. 3-an 10 adagnyi enni és innivalót fogyasztottunk el. Aztán nyeregbe pattanva vagy 30 km távot gurultunk lefelé Rohrbah An Der Lafnitz településig. Lafnitznál a kis forgalmú 238-as útra térünk, és dombra fel, dombról le tekerés közepette keresztezzük az A2-es autópályát. Pinkafeld-be érkezvén a 235-ös úton kerekezünk tovább Obershützen-be, majd Jormadorf-ba, ahol rátérünk az 50-es főútra.

Itt a forgalom nagy, az emelkedő pedig kemény. De a kaptató tetején a kisforgalmú 105-ös útra kanyarodunk be jobbra a benzinkútnál. Egy szép kastély mellett ereszkedünk egy kellemes lejtőn Neumarkt in Tauchentalig, ahol balra fordulunk a 241-es útra. Rechnitzig kerekezünk, ahol már érezzük a Magyar határ közelségét. Egyre több a Magyar rendszámú Suzuki, Magyar szót is hallunk, és egyre lankásabb a környék. Az 56-os úton enyhe lejtés mellett 40-es átlagot produkálunk a megrakodott montikkal. Schachendorf határfalu, de rákényszerülünk a határig a hatalmas forgalmat bonyolító 63-as főútra. Ez csak pár kilométer, de azért hátborzongató. És miután átléptük a Magyar határt, rögtön különálló kerékpárút kezdődik.

Hiába, kerékpárbarát országnak tartom már kis hazánkat. Végig bicikliúton jutunk el Szombathely belvárosáig, ahol megtalálván a pályaudvart, felkapaszkodtunk a Budapestre kerékpárt szállító utolsó vonatra, mely 16:07-kor indul.
Fajszi Bence

Fajszi Bence írásai az Útikalauzban >>   

Az Útikalauz további útibeszámolói és más írásai Ausztriáról >> 

Az Útikalauz további útibeszámolói és más írásai Szlovákiáról >> 

Mivel az oldalt rövidesen bezárom, eladó az utikalauz.hu internetes domain!
Ajánlatok és érdeklődés a gyoker@utikalauz.hu címen.

Légy te az első hozzászóló a(z) "Fajszi Bence: 650 kilométeres Duna-Alpok kerékpártúra – Ausztria, Szlovákia, Magyarország – 2014" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár