Paulini Ildikó: Monaco, Barcelona, Marseille – Monaco Spanyolország, Franciaország – 2014. augusztus

Mivel az oldalt rövidesen bezárom, eladó az utikalauz.hu internetes domain!
Ajánlatok és érdeklődés a gyoker@utikalauz.hu címen.

Egy kéthetes autós kirándulás története sok hasznos információval, tippel és látványos fotókkal

Spanyolország, Katalónia, Franciaország, Monaco, Barcelona, Marseille, Milánó, Montjuic, Güell, La Sagrada Familia, Gaudi, Sitges, Montserrat, Casa Mila, La Pedrera, mágikus szökőkút, Font Mágica, Barceloneta, Citadella Park, Parc de la Ciutadella, Cascada vízesés, Katalán Zene Palotája, La Seu, Camp Nou, Tibidabo, Las Ramblas, Vieux-Port, Cassis, If, Frioul, Provence, Gordes, Avignon

 

Az idei nyáron eddigi leghosszabb nyaralásunkba vágtuk a fejszénket és olyan európai autós körutat terveztünk, amely minden eddigi élményünket felülmúlta. Hosszas információgyűjtés után szállás szempontjából a Monaco-Barcelona-Marseille-Milánó kvartett mellett tettük le a voksunkat, ugyanis ez az összeállítás még autós léptékkel is elviselhető volt a rendelkezésre álló két hétben. A programok tervezése nem igényelt túl sok előkészítést, azonban a szállásokat már január közepén le kellett foglalnunk, mivel az 5 fő részére igénybe vehető és persze megfizethető szálláshelyek száma napról-napra vészesen fogyott.

Monaco
Az első napunk szinte teljes egészében az utazással telt, a Budapest-Monaco távot (1254 km) autóval bő 14 óra alatt tettük meg forgalmi fennakadás nélkül. Szlovéniában autópályamatricát használtunk, azonban Olaszország és Franciaország autópályái fizetőkapus rendszerben működnek és nem olcsók, de meglepődve tapasztaltuk, hogy több helyen bankkártyával is lehet fizetni, a gyorsaság jegyében még PIN kódra sincs szükség. (Az automaták csak meghatározott típusú kártyákat fogadnak el, olykor még azt sem, egyedül a dombornyomott kártyával működött minden problémamentesen).
Monacóba beérve az autóút mellől gyönyörű kilátás tárul az utazó elé, ami meglehetősen méltányos kárpótlás a szürke autópálya után. A szállásunk Monaco államhatárán kívül, a francia Beausoleilben volt, ez a gyakorlatban annyit jelentett, hogy a fizikailag amúgy nem létező “határtól” egy utcányival feljebb laktunk a hegyoldalban. (Az autó a szálloda mélygarázsában állt mindaddig, amíg tovább nem indultunk; a városban egyébként szinte lehetetlen parkolóhelyet találni.)

Monaco – beérve Monacóba ez a gyönyörű kilátás fogadja az autósokat

 

Bár ez meglehetősen anyagias megközelítés, de – mint az számunkra is kiderült – Monacóról elsődlegesen azt kell tudni, hogy a látogatást nem lehet “gazdaságosan” megúszni, még középkategóriás hátizsákos turistaként sem (ebbe a kategóriába sorolnám magunkat). Aki azonban túlteszi magát ezen a tényen és belenyugszik abba, hogy sosem lesz olyan élete, mint a helyieknek, az egy igazán érdekes (és idegen) világot ismerhet meg.
Az első nagyobb kiadás nem ért váratlanul, hiszen a szállás árával már előre tisztában voltunk, az ötszemélyes, tágas, tetőtéri, klimatizált, körteraszos apartman 50 EUR/fő/éj-be került (belátom, ez nem az imént említett hátizsákos kategória, de gyalogos közelségben egyszerűen nem volt más). A kényelem tehát adott volt, a kilátás pedig minden képzeletet felülmúlt. Bár még előttünk állt 13 kalandos nap, pár percre azért eljátszottunk a gondolattal (persze merő komolytalanságból), hogy nem is utazunk tovább, annyira tetszett minden. Aztán mivel nem volt vesztegetni való időnk, még akkor este gyorsan a nyakunkba is vettük a várost. Monaco egy hegyoldalba épült, ezért a közlekedés kicsit szokatlan, nekünk például át kellett mennünk a szomszédos házba egy folyosón, onnan lifttel kb. 8 szintet lemenni, majd az utcáról nyilvános lifttel értük el a belvárost és onnan egy további lifttel tudtunk lejutni a tengerpartra.
A vasárnap esti Monaco semmihez sem hasonlítható, ilyenkor ugyanis nem a magunkfajta turistáké, hanem a “felső tízezeré” a főszerep; az utcákon luxusautók állnak a forgalmi dugóban, az emberek méregdrága márkás ruhában, gyönyörű ékszerekkel felékesítve, többméteres illatfelhőbe burkolózva indulnak a szórakozóhelyekre. Az egész nagyon idegen, de mégis csodálatos volt. Utunk egyből a Kaszinó-térre vezetett, amit a Forma 1 futamból már jól ismertünk, de nem csak a tér volt érdekes, hanem az ott lévő emberek is (köztük leginkább a “selyemfiúk” kicsiny csoportja). Úgy tudom, hogy a kaszinónak van egy turisták számára fenntartott része, ahol nincs különösebb dress code, de látva az impozáns épületet, az illusztris vendégeket és a kifogástalanul elegáns személyzetet, valahogy nem akaródzott megkeresni a bejáratot. Mivel szívesen vacsoráztunk volna valamit, de az élelmiszerüzletek ekkorra már bezártak, a vendéglők közül pedig a legegyszerűbbek is megfizethetetlenek voltak, ezért nekiláttunk megkeresni a jól ismert gyorsétteremlánc Monte Carló-i egységét, melyet nagy nehezen meg is leltünk egy többszintes épület valahányadik emeletén. (Érdekes módon az utcán megkérdezett emberek közül sokan nem tudták hol van, aki pedig tudott a létezéséről, az rossz irányba küldött, nyilván a helyiek közül még senki sem járt ott.) Az étterem zsúfolásig tele volt, valószínűleg minden turista itt vásárolta meg a betevő hamburgert, a budapestihez képest kb. háromszoros áron. Ezután az esti forgatagban sétálgattunk és a tengerpart közelében rátaláltunk arra az utcára, ahol díszes sorban egymást követik a luxusautó-szalonok bemutatótermei (férfiaknak kötelező látnivaló). Azon már meg sem lepődtünk, hogy a lefekvés előtt tűzijáték zárta a napot.

Monaco – Casino de Monte Carlo

Monaco – Grand Hotel (régi Loews) – kanyar, a Forma 1 leglassúbb kanyarja

 

A második napon szerencsére a turisták és az egyszerű dolgozó emberek “uralták” a várost, így nem lógtunk ki a tömegből, amely némiképp engem is felszabadított a korábbi gátlások alól és kezdetét vehette a városnézés. A sziklás félszigetre épült Monacói Nagyhercegség minden négyzetcentiméterét beépítették, bizonyos, hogy a postásoknak elég nehéz dolguk van errefelé. Az államot 30.000 fő lakja, akiknek nincs adófizetési kötelezettségük és az állampolgárságot szinte lehetetlen megszerezni. Utunk elsőnként az uralkodó Grimaldi család lakhelyéhez, a hercegi palotához vezetett, ahová egy hosszú lépcsősoron jutottunk fel. A palota előtti téren minden nap 11:55-kor kezdődik az őrségváltás a turisták gyűrűjében, ezért aki jól akar látni, annak idejében kell érkeznie. A sziklára épült palota épületének közvetlen környezete egy kellemes sétával deríthető fel és két – luxusjachtokkal teli – kikötőre is remek a kilátás.
A palota előtti tértől délnyugatra egy kisebb, kellemes és árnyas park található virágokkal és padokkal, erről a helyről csodálható meg legkönnyebben a fontvieille-i kikötő. Innen továbbsétálva a Jardins de Saint Martin (Szent Márton kert) nyújt kiváló helyszínt a felfrissülésre és a hűsölésre színpompás virágokkal, kaktuszokkal, tengerre nyíló panorámával. Kisebb sétával megtaláltuk az Oceanográfiai Múzeum gyönyörű épületét, majd utunkon visszakanyarodva betértünk a székesegyházba is.

Monaco – őrségváltás a hercegi palota előtt

Monaco – a fontvieille-i kikötő

 

 

Monaco – a Szent Márton kert egy részlete

Monaco – Szent Miklós katedrális

 

Ezután elhagytuk a sziklát és felkerestük az egyik francia áruházlánc hatalmas választékkal bíró hipermarketét a fontvieille-i kikötő közelében, ugyanis az étkezést így tudtuk a legegyszerűbben és a legolcsóbban megoldani. Bár Monacóban nincsenek távolságok és az ingyenesen használható lifteknek köszönhetően a szintkülönbségekkel sem kell bajlódni, ekkorra már igencsak elfáradtunk, ezért visszafelé a tömegközlekedést választottuk. Jegyet a buszon lehet venni, de ezt az utazási formát csak azoknak érdemes választaniuk, akik végképp nem szeretnének gyalogolni, mivel az utcákon mindig torlódás van.
Késő délután a szabad-strandot látogattuk meg, mely a kinézetével és a méretével nem lopta be magát a szívünkbe, de a víz kellemesen meleg és tiszta, a part pedig apró kavicsos volt.

Spanyolország
A következő nap reggelén búcsút mondtunk a pompa és a csillogás világának és elindultunk a kb. 700 km-re lévő Barcelonába. Az autópályán elhaladtunk a Francia Riviéra ikonikus városkái mellett (Nizza, Cannes, Saint-Tropez), de egyikbe se mertük megkockáztatni a kitérőt, mert a bekötőutak zsúfolásig telve voltak. A spanyolországi autópálya díját szintén fizetőkapunál kell kiegyenlíteni és még a Barcelonát övező körgyűrű is díjköteles. A következő 6 éjszakára szállásként Barcelona Montjuic városrészében egy kellemes háromszobás lakás szolgált (ára 100 EUR/nap), melynek üzemeltetője egy magyar csapat. Az épület elhelyezkedése tömegközlekedési szempontból kiváló, de a parkolás itt is nehézkes, ezért a közelben lévő parkolóházban tároltuk az autót, ahol a nap 24 órájában éber szemek őrizték (kb. 20 EUR/nap).
A sikkes Monaco után Barcelonát lényegesen barátságosabbnak és emberközelibbnek éreztük, rögvest el is kezdtünk vacsora után kutatni. A választék abban az értelemben széles, hogy az utcák zsúfolásig vannak vendéglőkkel, de a mi környékünkön az étlap mindenütt kb. a következőkre korlátozódott: paella (spanyol nemzeti eledel, amit serpenyőben készítenek, alapja a sáfrány és a rizs, melyet a legkülönbözőbb feltétekkel tálalnak), továbbá az arab konyha itthonról is jól ismert ételei (falafel, kebab és társai), végül az elmaradhatatlan szendvics, pizza és hamburger. Első spanyol esténken még nem ugrottunk be a mélyvízbe, így inkább a multinacionális gyorsétteremlánc menüjénél maradtunk, megspékelve azt néhány utcán vásárolt kebabbal. A vacsora után rövid sétát tettünk a kikötőben, majd nyugovóra tértünk.
A második spanyolországi reggelen a kialvatlanság majdnem válságba sodorta a nyaralást. Az első emeleti lakás utcára néző, vastag spalettákkal bezárt ablakai ugyanis alig-alig enyhítettek az utcai zajokon. Bár a házunk egy kis utcában állt, annak közvetlen közelében egy vendéglőkkel teli sétány vezetett, amelynek zajos vendégserege nem volt tekintettel arra, hogy éjszaka van. (És amikor már csitult a vendéglátás zaja, akkor következtek az egyéb “finomságok”: a ház előtti szelektív hulladékgyűjtőt éjszaka kb. 3 óránként (!) ürítették, a motorosok mindig éppen előttünk váltottak sebességet, a szemközti üzlet beléptetőrendszere kb. 5 percenként csipogott és még sorolhatnám.) A problémánkra szállásadóink csak annyit mondtak, hogy “ez Barcelona” és csendesebb helyek csak a külső kerületekben vannak, ahonnan nagyon sokat kell utazni a belvárosba. Valószínűleg igazuk volt és a tények tudatában (vagy talán a fáradtságtól?) már a második éjszakán sikerült nagyjából megszokni a zajokat.
A napi program Montjuic bejárásával telt (Montjuic egy városrész, mely a területén lévő hegyről, vagyis inkább dombról kapta a nevét). Elsőként a közelből induló siklóval (funicular) a Parc de Montjuichoz utaztunk, ahonnan libegővel jutottunk fel a hegy tetején lévő várhoz (Castell de Montjuic, belépőjegy 5 EUR). A várat egy szépen zöldellő kert felett ívelő hídon lehet megközelíteni, falairól szép kilátás nyílik a városra és a kikötőre. Ezután árnyas kertek mellett sétálva elhaladtunk az olimpiai stadion (Estadi Olímpic LLuís Companys) mellett, mely ingyenesen látogatható, majd megérkeztünk a Katalán Nemzeti Múzeum impozáns épületéhez (Palau Nacional). A múzeumban rövid sétát tettünk, mely során megnéztük a gyönyörű kupolatermet és több festészeti kiállítást is, itt található többek között Picasso 1937-ben festett Marie-Therese Walter című portréja.
A múzeum előtt áll Barcelona híres mágikus szökőkútja, melyről később még lesz szó, és a kilátás a belvárosra innen is nagyon megkapó. A következő néhány óránk ebédkereséssel telt, végül a már említett paella lett a befutó, de senkinek sem nyerte el osztatlanul a tetszését.

Barcelona – Castell de Montjuic

Barcelona – Olimpiai Stadion

Barcelona – A Katalán Nemzeti Múzeum kupolaterme

paella, a spanyol konyha remeke

 

Az esti program Barcelona egyik nagy nevezetességének, a Gaudi által tervezett Parc Güellnek a meglátogatása volt. Az UNESCO által világörökségnek nyilvánított park a legegyszerűbben az L3 metróvonal Vallcarca megállójából érhető el, táblák mutatják az utat és a szintkülönbség leküzdésében mozgólépcsők segítenek. (Ezzel a módszerrel a park hátsó részébe jutunk és a séta végén érjük el a főbejáratot.) A parkot szavakkal nehéz leírni, Gaudi neve a garancia arra, hogy olyan helyről van szó, melyhez fogható sehol másutt nincs. Jópár óra barangolás szükséges ahhoz, hogy az ember minden szegletét bejárja, de a különlegessége egyszerűen kihagyhatatlanná teszi a programból. A műemléki és egyben legszebb részének meglátogatása díjköteles (8 EUR/fő), a látogatókat a jegyre nyomtatott időpontban, csoportokban engedik be, potyázni nem érdemes.

Barcelona – a Gaudi által tervezett Güell park egy részlete)

Barcelona – a Güell park “mézeskalács házai”, melyek fogadóépületként szolgálnak

 

A következő napunk délelőttjét a Szent Család Templomának (La Sagrada Familia) szenteltük. Óriási szerencsénkre a szállásadóink 15 EUR/fő árért privát vezetett sétát tudtak nekünk biztosítani, melyen a templom egyik mérnöke kísért minket. Annak, aki a templomnál kívánja a jegyét megvenni (14,8 EUR/fő) több órás várakozásra kell felkészülnie (legalábbis nyári időszakban biztosan), a tömeg egyszerűen elképesztően nagy. El lehet képzelni az emberek tekintetét, amikor a hosszan kígyózó sor mellett csak a mi részünkre kinyitották a kordont és bebocsátást nyertünk
A bazilikán Antoni Gaudi 40 évet dolgozott és már bő 100 éve épül, várhatóan 2026-ra fogják befejezni. A templom, mely az organikus építészeti stílust képviseli, a világörökség része, XVI. Benedek pápa 2010-ben szentelte fel. Az organikus stílus nekünk egyszerű és laikus szemlélőknek abban nyilvánult meg, ahogyan a művész a természet mintáival dolgozott. A legkülönbözőbb növény- és állatábrázolások kaptak helyet a templom falai között és még az ablakok formájának is sajátos szimbolikája van. A lenyűgöző terek és az ablakokon beáradó fények játéka pedig még lélegzetelállítóbbá teszik az összhatást. (Az arra járóknak javaslom, hogy próbálják ki a templom melletti Ronda Sant Peren található Lactuca gyorséttermet, ahol kb. 10 EUR/fő áron korlátlan étel és italfogyasztással hatalmas kínálatból lehet választani.)

Barcelona – La Sagrada Familia, melynek látványa már szinte elképzelhetetlen a daruk nélkül

organikus stílusú oszlopok és gyönyörű ablakok a Sagrada Familiában

 

A napunk második fele strandolással telt. Szállásadóink javaslatára nem is próbálkoztunk Barcelona állítólag zsúfolt és nem túl tiszta strandjaival, hanem vonattal a várostól 40 km-re lévő Sitges felé vettük az irányt. A vonat az L3 metró Sants megállójánál lévő pályaudvarról indul, kényelmes és klimatizált, az utat kb. 40 perc alatt tettük meg. Sitges vasútállomásától kisebb sétával jutottunk el a szép fekvésű tengerpartra. A strand homokos, a víz kellemes volt és a bérelt napernyők árnyékában sikeresen kipihentük a nap fáradalmait. Később még sétáltunk egy keveset a pálmafákkal szegélyezett sétányon a papagájok hangjától kísérve és megnéztük Sitges kedves óvárosát is, mely éttermeivel, bárjaival, szuvenír-boltjaival a turisták minden igényét kielégíti.

Sitges tengerpartja

 

Nyaralásunk hatodik napján csapatunk kettévált, a férjem és én Barcelonában maradtunk, míg másik három társunk a következő három napot Sevillában töltötte. (Sevilla Barcelonától kb. 1000 km-re található, így a három napból kettőt javarészt az utazás tett ki, azonban sikerült ellátogatniuk a Sevillától további 200 km-re található Gibraltárba is. Ez jó példa arra, hogy a kéthetes nyaralásba még ilyen elképesztő távolságok is beleférnek, bár bevallom, én nem mertem vállalkozni rá.)
A dezertőröknek búcsút intve a Barcelonától kb. 60 km-re fekvő híres kegyhely, Montserrat felé vettük az irányt. Montserrat hegye a Placa de Espanya-ról induló gyorsvasúttal közelíthető meg a legkönnyebben. Már itt el lehet dönteni, hogy a későbbiekben a hegyre felvonóval vagy hegyi vasúttal szeretnénk feljutni, ennek megfelelően kell megvenni a kombinált jegyet az automatából. Mi a kabinos felvonót választottuk, mely a vonat megérkezése után nem sokkal el is indult.
Montserrat, Katalónia szent hegye egy apró települést rejt, ahol egy gótikus bencés kolostor, a bazilika és további kiszolgáló épületek várják a látogatókat. A libegés után először rövid sétára indultunk, a sétányról megcsodáltuk a kilátást, majd beálltunk a bazilika előtti hosszú sorba. Maga a bazilika várakozás nélkül látogatható, a bejárattól jobbra lévő oldalhajót viszont elválasztották a templom többi részétől és ezen keresztül lehet feljutni a Montserrati Szűzanya szentélyben lévő szobrához (a hosszú sor a feljutásra várakozott). A Szűzanya szobrát állítólag Szent Lukács készítette Kr. u. 50 körül; a Fekete Szűz 1881-ben Katalónia védőszentje lett. A bő másfél órás várakozás alatt részletekbe menően megcsodálhattuk a templom szép díszítését és az Árpádházi Szent Erzsébetet ábrázoló mozaikra is rábukkantunk. A kegyszobor üvegbúra mögött található, és egy kis résen keresztül lehet megérinteni. Az arra járóknak érdemes még megnézni a szobor mögötti kis kápolnát és a kolostor kerengőjét is.

Montserrat sziklái

Montserrat főtere

a montserrati bazilika

Montserrati Fekete Szűz

 

A templomlátogatás után rövid séta következett, majd a már ismert útvonalon visszatértünk Barcelonába. A délutáni program egy újabb Gaudi-alkotás, a híres Casa Mila, avagy a La Pedrera meglátogatása volt (L3 és L5 metró, Diagonal megálló). Mivel már délután hat óra felé járt az idő, ezért szerencsére nem kellett sorban állni a jegypénztárhoz, ám csalódással vettük tudomásul, hogy a különleges homlokzatú épületből semmit sem lehet látni, mivel renoválás miatt fel volt állványozva. A “Kőbánya”, vagy La Pedrera néven is ismert ház Gaudi utolsó lakóháza, melyet egy textilgyáros megrendelésére épített, ez után már csak a Sagrada Familia-val foglalkozott. A házban nincsenek egyenes falak és a tető és a kémények is eltérnek a megszokottól. Az épület belsejében a lakószobák és az épületről szóló kisebb kiállítás tekinthető meg. A belépőjegy 16,5 EUR/fő, őszinténszólva úgy éreztük, hogy nem érte meg az árát és dacára annak, hogy az épület a világörökség része, a mi tetszésünket nem igazán nyerte el.

Barcelona – Gaudi Casa Milájának tetőterasza

 

Az esti programunk során Barcelona egyik jelképét, a mágikus szökőkutat (Font Mágica), vagyis annak fényjátékát néztük meg. A Placa Espanyán található szökőkút (a szállásunktól 10 perces séta volt, egyébként az L1 és az L3 metrónak is van itt megállója) az 1929-es barcelonai világkiállításra készült és esténként zenei aláfestéssel és káprázatos fényjátékkal valamint “tánccal” bűvöli el a látogatókat. Az este 9-kor kezdődő első előadást a Pl. Espanyán található Aréna épületének tetejéről néztük végig. Mivel ekkor még nem sötétedett be teljesen, így a látvány nem volt tökéletes, de már így is látszott, hogy valami különleges dolog készülődik. Kicsit később lesétáltunk a szökőkúthoz, amit a rengeteg érdeklődőtől nem könnyű megközelíteni, aki jó helyet szeretne, annak igencsak korán kell érkeznie. A nagy tömeg és a forgalom miatt a zene sajnos így sem hallatszott, de a látvány valóban káprázatos. (Az előadás nyári időszakban csütörtöktől vasárnapig 21:00-tól nézhető meg, télen más a “menetrend”.)

Barcelona – Placa Espanya

Barcelona – Mágikus szökőkút a Katalán Nemzeti Múzeum épülete előtt

 

Másnap délelőtt a közelben lévő kikötőhöz sétáltunk, ahol Kolumbusz szobra (Monument a Colom) magasodik. A szobor azt a helyet jelöli, ahol Kolumbusz 1493-ban partra lépett; egy része kilátóként szolgál, így lifttel fel lehet menni és gyönyörködni a város panorámájában. Az alkotás legnagyobb érdekessége, hogy a felfedező a tenger felé mutat, azonban Amerika éppen az ellenkező irányban található. Utunkat a közelben lévő kis félsziget felé folytattuk, ahol Barcelona akváriumát kerestük fel (L’Aquarium de Barcelona). A 35 akváriumban kb. 11.000 állat hétköznapjait figyelhetjük meg, a víz alatti folyosón pedig igazán minden szögben megfigyelhetők a cápák, ráják és társaik. A folyosó érdekessége, hogy a padló egy része lassú tempóban mozog, így egyhelyben állva végignézhető a látványosság és senki sem takarja el a kilátást. A létesítményben van továbbá egy “rájasimogató”, találhatunk pingvineket és egy tengeralattjárót is; kisgyermekes családoknak egész napos programként is ajánlom. (felnőtt belépőjegy 20 EUR/fő).

a barcelonai akvárium lakói

Sétánk Barcelonetába vezetett, amely régen halászfalu volt, manapság azonban inkább arról híres, hogy itt található a város legismertebb és egyben legzsúfoltabb strandja. Aki a fürdőzésen túl másra is vágyik, annak érdemes sétálgatnia a kis utcákban, felkeresni a Placa de la Barcelonetán álló Sant Miqule del Port templomot és az aprócska teret, vagy csak bámészkodni egy kicsit a piaci forgatagban.

Barceloneta homokos tengerpartja

a Sant Miqule del Port templom Barcelonetában

 

Ebéd után egy újabb séta következett, a Citadella parkot (Parc de la Ciutadella) kerestük fel, mely tulajdonképpen Barcelona tüdeje. A hatalmas, 30 hektáros zöldfelület ad helyet többek között a katalán parlament épületének, az állatkertnek (Parc Zoológic) és a római Trevi kút mintájára épült monumentális Cascada vízesésnek. A park közepén lévő tóban derékig állnak a pálmafák és akinek van kedve csónakot bérelni, az közvetlen közelről csodálhatja meg a vizimadarakat. A park nyugati csücskében magasodik az 1888-as világiállításra épült Három sárkány kastélya (Castillo de los Tres Dragones), mely feltehetően egy regény alapján kapta a nevét.

Barcelona – Cascada szökőkút a Citadella parkban

Barcelona – csónakázótó a Citadella park közepén

 

Utunkat az imént említett világkiállítás főbejáratának szánt diadalív (Arc de Triomf) mellett folytatva a Gótikus negyed felé indulunk. Nemsokára elérkeztünk a Katalán Zene Palotájához (Palau de la Música Catalana), mely méltán a világörökség része. A gyönyörű épületet belülről nem látogattuk meg, de a külső homlokzata is gyönyörű.
A palotától már jól látszott Barcelona tiszteletet parancsoló gótikus katedrálisa (La Seu). Az aprólékosan kimunkált csodálatos oldaloltárak megtekintése után a kerengőbe látogattunk, ez a katedrális egyik leghangulatosabb része. A kert közepén egy szökőkút található, mellette libák legelnek a zöld fűben. Itt történt, hogy bőszen nekiálltam mosdót kereni, de sehol sem volt kiírva erre utaló szöveg. Kérdésünkre a kegytárgybolt alkalmazottja elmondta, hogy a WC a kertben van. Nem igazán hittünk a fülünknek, mivel a kerengőt többször is körbejártuk, a kertbe bedig nem lehetett bemenni, amikoris véletlenül észrevettük, hogy a kerítés íve egy helyen megtörik: A mosdó valóban a kert egy eldugott zugában volt, nélkülözött minden modernitást olyannyira, hogy még ajtaja sem volt és a tisztaságot sem vitték túlzásba, ennek ellenére aki arra jár, feltétlenül próbálja ki.
A katedrális egyik oldalkápolnájából induló lifttel a templom tetejére is fel lehet jutni, ahonnan egy másik perspektívából nyílik kilátás a városra.

Barcelona gótikus katedrálisa

Barcelona – eldugott piciny kert a hatalmas nagyváros katedrálisának ölelésében

Késő délután Európa legnagyobb stadionját, a Barcelona FC-nek otthont adó Camp Nout látogattuk meg (L3 metróvonal Les Courts megálló). Az igazán elhivatott drukkerek meglehetősen borsos belépődíjért (23 EUR/fő) részt vehetnek egy vezetett stadiontúrán, mely során megtekinthetik a stadion helyiségeit, a pályát és az öltözőket is. Mivel a foci iránti lelkesedésünk nem öltött ekkora méretet, ezért jegy nélkül nézelődtünk, ugyanis a létesítmény területére ingyenesen be lehet menni, bár túl sok érdekesség innen nem látszik. Ami viszont hatalmas elismerést váltott ki belőlünk, az a fantasztikusan felépített marketing. A stadionban lévő többszintes ajándékboltban akár órákat is el lehet nézelődni, mindenféle érdekes Barcelona FC-s tárgyak vásárolhatók itt; a teljesség igénye nélkül: mezek, labdák, bögrék, poharak, stadionfű (a már nem használt gyepszőnyeg egy darabja), táskák, rágógumik, drazsék, dezodorok, és még vagy ezerféle termék hatalmas választékban. Nálunk a prímet az a melegszendvics-sütő vitte, ami belesüti a kenyérbe a Barca címerét (35 EUR).

Barcelona – Camp Nou stadion

Barcelona – pillanatkép a Camp Nou stadion ajándéküzletében

Kirándulásunk nyolcadik napján a Barcelona szélén magasodó Tibidabo hegy meghódítására indultunk. A Szentírás szerint, mikor a sátán megkísértette Jézust, akkor egy magas hegyre vezette és megmutatta neki a világ összes országát, majd azt mondta: “Ezeket mind neked adom, ha leborulva imádsz engem.” A legenda szerint ez az esemény a Tibidabo hegyen történt, mely arról kapta a nevét, hogy a “neked adom” kifejezés latin megfelelője a “tibi dabo”.
A hegy többféle módon is megközelíthető, a legkalandosabb módszer valószínűleg a sikló, de mi az egyszerűbb és olcsóbb Tibibust (T2A) választottuk, mely a Placa Catalunyán álló bank épülete elől indul és kb. 3 EUR-ért fuvarozza az utasokat a Tibidabo tetejére. Az utazás során elhaladtunk Gaudi szecessziós stílusban épült Casa Battlója mellett, majd egyre feljebb haladva Barcelona rózsadombján csinos villák mellett vitt utunk. Az 512 méter magas Tibidabo-hegyről remek kilátás nyílik a városra és egy hatalmas vidámpark szórakoztatja az ide látogatókat, így szintén egy olyan hely, ami igazi gyerekparadicsomnak számít. A Tibidabo tetején a Temple de Sagrat Cor áll, amely Barcelona szinte minden részéről jól látható. A templom tetejéhez, a Krisztus-szoborhoz lifttel mentünk fel, így 568 m magasról tekintettünk le a városra. Az épület két templomnak is helyet ad, az alsó a gazdagabban díszített, míg a felső az égbe törő oszlopai miatt különleges.

Barcelona – templom és vidámpark a Tibidabo tetején

barcelonai panoráma a Tibidabón lévő Szent Szív templom párkányáról

Délután már csak egyetlen adósságunk maradt hátra, így tettünk egy rövid sétát Barcelona híres nevezetes bevásárló-utcáján a Las Ramblason. Időközben a sevilla-i különítmény is épségben visszaérkezett, így az utolsó spanyolországi estére ismét együtt volt a teljes csapat.

Barcelonáról a benyomásaink egyértelműen pozitívak, remek és élhető nagyváros, melyet áthat a katalán nemzeti összetartás (szinte minden ház ablakában kint van a katalán zászló), ugyanakkor jól megférnek egymás mellett a különböző nációk. A közbiztonságra nem lehet panaszunk, bár többször is hallottuk, hogy az értékekre vigyázni kell, mi szerencsére nem találkoztunk zsebtolvajokkal.
A város és környékének tömegközlekedési infrastruktúrája lenyűgöző, autóra egyáltalán nem volt szükségünk. A számos metróvonal, a gyorsvasúthálózat, a pályaudvarok, a légkondicionált járművek egyaránt minden igényt kielégítenek; a jegyek automatákból válthatók meg és mindenütt lehet kártyával is fizetni. A metrózáshoz 10 utazásra szóló jegyeket vásároltunk, érvényesítés után beléptető kapukon lehet lejutni a peronhoz. Minden kiválóan ki volt táblázva és mivel mindig tudtuk, hogy hová és milyen irányba szeretnénk utazni, ezért egyszer sem tévedtünk el.

Franciaország
A következő napon megkezdődött nyaralásunk második szakasza, Barcelona-t elhagyva a bő 500 km-re lévő Marseille-be utaztunk, mely a következő négy napunkon szolgált bázisul. A szállásunk egy nagy turistahotelben volt, ahol három különálló, modern és légkondicionált apartmant béreltünk ki (kb. 27 EUR/fő/éj).
Másnap a szállodából a belvárost bő 30 perces sétával értük el, a későbbiekben ezt a távot metróval vagy villamossal tettük meg. (A külváros eléggé komor hangulatú, sivár és elhanyagolt, eleinte nem is nagyon akartuk elhinni, hogy Marseille-ben vagyunk, csak az óvárosban nyugodtunk meg, hogy nem tévesztettünk célt.)
Utunk a Régi kikötőbe (Vieux-Port) vezetett, a szállodában kapott turistatérképen bejelölt ajánlott útvonalat követtük. Hamar rájöttünk, hogy ez nem a legjobb megoldás, mert a térkép jellegtelen utcákon vezetett keresztül úgy, hogy az igazi látnivalók csak néhány méterrel voltak arrébb. A kikötőt a tenger felől kétoldalról egy-egy erőd őrzi (Szent Miklós és Szent János erőd), melyek tetejéről gyönyörű a kilátás. A közelben lévő hatalmas, bizánci stílusú székesegyházba ingyenes a belépés, jól esett megpihenni a templom hűvösében. Ezután a hangulatos kis utcákon sétálva gyönyörködtünk a látványban és egy kis kávézóban pihentük ki magunkat. Később visszatértünk a kikötőbe, mely egy folyamatosan közlekedő ingyenes hajójárattal (ferry boat), néhány perc alatt átszelhető így nem kellett a kikötőt megkerülni. Felmásztunk a Szent Miklós erődre, ahonnan az egész környéket remekül be lehetett látni. Mivel a környékbeli vendéglők árai nagyon magasnak tűntek, ezért ebédre egy arab vendéglőbe tértünk be, ahol olcsó és nagyon ízletes kebabot ettünk.

bizánci stílusú székesegyház a marseille-i tengerparton

Marseille – Vieux-Port

marseille-i panoráma a Szent Miklós erődről: szemközt a Szent János erőd, tőle jobbra a régi kikötő – a képre kattintva nagyobban is megnyílik

 

A délutáni program a strandolás jegyében telt, amelynek helyszínéül a kb. 30 km-re fekvő festői szépségű Cassis-t választottuk. Az aprócska halászfalu csodás természeti környezetben terül el, keleti felén emelkedik a hatalmas Cap Canaille, Franciaország legmagasabb tengerparti sziklája. A kikötőt színes kis házak szegélyezik, a települést áthatja a hamisítatlan riviéra-hangulat. A tengerpart kavicsos, a víz pedig kristálytiszta, aki a fürdésen és napozáson kívül további élményekre vágyik, hajóval bebarangolhatja a környező öblöket is.

Cassis tengerpartja

Cap Canaille, Franciaország legmagasabb tengerparti sziklája

 

Következő napunkat a Marseille-t övező szigetvilág felderítésével töltöttük. A kikötőben számos plakát található, amelyek különböző hajóutakat hirdetnek, lehet választani étkezéssel és jachton történő strandolással egybekötött hosszabb lélegzetű és az egyszerűbb kirándulások között, ezek azonban meghatározott időpontokban indulnak, általában naponta 1-2 alkalommal. A legegyszerűbb és legolcsóbb választásnak a Frioul If express körjárat bizonyult. A kikötőben nem tudtuk eltéveszteni az indulás helyét, mert elképesztő tömeg állt sorba, egyrészt a jegypénztárnál, másrészt a beszállásnál. A jegyet a következő menetrendszerinti járatra adják, így értelemszerűen csak a megadott hajóra lehet felszállni, egy hajóra kb. 150 ember fér fel és kb. 30 percenként közlekednek. A hajóval 20 perces utazás után érkeztünk meg If szigetére.
Marseille és If szigetének meglátogatása önmagában is nagy élmény, melyet bőven lehet fokozni azzal, ha előtte felelevenítjük (vagy elolvassuk) Alexandre Dumas Monte Cristo grófja című klasszikus regényét. Így a nevezetességeket egy egészen más perspektívából is szemlélhetjük (nekem például folyton az járt az eszemben, hogy Dumas képzeletében hol állhattak az emberek, amikor várták a Pharon-t befutni a kikötőbe vagy hogy merre lehetett az a vendéglő, ahol az egész cselszövés elkezdődött). If várának marketingje is a regényre épül, bár szerény véleményem szerint a miliőt nem találták el tökéletesen.
If várát (Chateau d’If) a XVI. század elején I. Ferenc építtette. A várat 1528-tól kezdve kizárólag börtönként használták, a cellák bejáratánál fel is tüntették az egykori “lakók” nevét. A földszinten két cellát a regényre hajazva alakítottak ki, egyik a képzeletbeli Edmond Dantes a másik pedig Faria abbé zárkáját hivatott bemutatni. Sajnos a cellák sem elhelyezkedésük, sem berendezésük, sem pedig a köztük lévő átjáró kinézete okán nem hasonlítanak a regényben leírtakhoz, így ez kisebb csalódást okozott, de mindettől elvonatkoztatva a vár önmagában is megérte a látogatást. (belépőjegy 5,5 EUR/fő).

cella kilátással If börtönében

If szigete

Ezután megvártuk a következő hajót és továbbutaztunk Frioul kopár, de annál hangulatosabb szigetére (Ifről néhány kivételtől eltekintve nem lehet közvetlenül visszautazni Marseille-be, csak Frioul-on keresztül, de nem szükséges átszállni, az utascserét követően a hajó azonnal indul vissza a városba.)
Frioul térképét a hajójegy mellé kaptuk, de a szigeten méretéből adódóan nem lehet eltévedni. A sétánk elején rögtön nagy fába vágtuk a fejszénket, árnyék nélküli délidőben a sziget legmagasabb pontja felé indultunk a kopár sziklák között vezető ösvényen. Eleinte jó ötletnek tűnt, de a tetején már ölni tudtam volna egy kis árnyékért. A sziklák ormain viszonylag nagy alapterületen egy régi, erődnek tűnő építmény maradványai között sétáltunk, ahonnan fantasztikus kilátás nyílt a környékre és If várára. A sziget tele van gyönyörű kaktuszokkal és számos hangulatos kis öble van. Az egyik ilyen öbölben kialakítottak egy szép ingyenes strandot, ezért a sziklamászás fáradalmait itt pihentük ki, majd az utolsó hajók egyikével visszatértünk Marseille-be.

Frioul kopár sziklái is hangulatos öblei

Frioul strandja

 

Utolsó franciaországi napunk délelőttje az autó szervizelésével telt. (Talán nem haszontalan, ha teszek egy kis kitérőt az ezirányú tapasztalatainkról: Az autó – ami egyébként a legnépszerűbb francia gyártmányú – már egy ideje fura hangokat produkált, ezért a hajókázós nap reggelén felkerestünk vele egy marseille-i márkaszervizt, ahol olyan magas áron nézték volna át, hogy inkább továbbálltunk. A szálloda közelében lévő arab szerelő műhelyében persze jutányos áron megtisztították a fékeket, így másnap teljes nyugalomban indultunk útnak, de az autó hangján sajnos semmi sem változott. A biztonság kedvéért visszavittük arab barátunkhoz, aki vagy megértette a problémát vagy nem, de felírta egy papírra a közeli autóalkatrész bolt címét és megígérte, hogy ha beszerezzük a szükséges alkatrészt, akkor megjavítja az autót. Az egyébként egy sarokra lévő boltban éppen sziesztát tartottak, így az egész napunk ráment volna a javításra, emiatt egy rövidebb kirándulást mertünk csak megkockáztatni. A biztosító természetesen nem térítette volna a javítás árát, – nagyon hatékonyan – csak akkor fizettek volna, ha már annyira tönkremegy az autó, hogy nem tudunk vele továbbmenni. A történet úgy végződött, hogy a hangok nem csitultak, de az autóval minden probléma nélkül hazaértünk Budapestre.)
A szervizes kitérő után a provence-i táj felderítésére indultunk, elsőként Provence legszebbnek mondott faluját, a Marseille-től kb. 90 km-re található Gordes-ot látogattuk meg. A település fekvése egyedülálló, ugyanis egy szikla tetejére építették, alatta pedig szőlőbirtokok húzódnak. Mivel az elmúlt 100 évben nem engedtek új házat építeni, azonban a karbantartásra kiemelt figyelmet fordítanak, az egész település egy ékszerdoboz, a látvány képeslapba illő. A hangulata egészen ódon, mégis kellemes, a falut keskeny sikátorok szelik át és kőből épült lakóházak szegélyezte meredek lépcsősorok futnak fel a hegyoldalban. A főtéren (körforgalomban) található vendéglőben elképesztően finom pizzát ettünk, desszertként pedig olyan mennyei nutellás finomságot, amit sosem fogunk elfelejteni. Ha már korábban megemlítettem Dumas-t, akkor itt nem mehetünk el szó nélkül Ridley Scott “Bor, mámor, Provence” című filmje mellett, melynek számos jelenete Gordes-ban játszódott.

Gordes, Provence legszebb faluja

gordes-i hangulat

 

Élményekkel telve autóztunk tovább a 40 km-re fekvő Avignonba. Mivel már a nyaralásunk végét jártuk, a városka felfedezését a pápai palota tövéből induló városnéző minibusszal oldottuk meg, ahol fejhallgatón a kiválasztott nyelven minden fontos információt megtudhattunk a látottakról. A kb. 40 perces úton minden említést érdemlő nevezetességet megcsodálhattunk, elsőként a pápai palota kertjét, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a környező tájra és a Rhone folyóra. A szűk kis óvárosi utcácskákon át lementünk a híres félbehagyott avignon-i hídhoz is. (A híd eredetileg átívelt az egész folyón, de az árvizek annyira megrongálták, hogy egy idő után nem kísérleteztek a javításával. A hidat örökíti meg a “Sur le pont d’Avignon” című ismert gyermekdal is.)

az avignoni székesegyház és a pápai palota egy részlete

a híres avignoni híd

 

A Franciaországban szerzett élményeink összességében szintén pozitívak. Marseille nagyon összetett nációjú település, és csak az óvárosa szép, melynek felfedezésére bőven elég egy napot szánni. A környező települések és a szigetvilág szerencsére számos kikapcsolódási lehetőséget rejt, Provence pedig igazán méltó a hírére. A franciák meglepően segítőkészek voltak, megesett, hogy az egyik kereszteződésben megálltam valamit megnézni a térképen, erre rögtön ott termett egy öregúr és kedvesen megkérdezte, hogy segíthet-e valamiben és ő javasolta azt is, hogy a kikötőben keressük meg az ingyenes hajójáratot. Emellett bárkihez fordultunk angolul segítségért, mindenki készségesen válaszolt.

 

És a végére egy kis Olaszország
A következő, immáron 13. napunkon elindultunk hazafelé. Az utolsó szállásunkat csak azért terveztük Milánóba, hogy ne kelljen egyszerre sokat autóznunk, melynek köszönhetően az 520 km megtétele után még maradt energiánk a város néhány látnivalójára is. A szállásunk egy modern és jól felszerelt lakásban volt, melyért összességében 99 EUR-t fizettünk. A késődélutánt Milánó belvárosának szenteltük, nagyot sétáltunk a dóm környékén és a II. Viktor Emánuel passzázson. Legnagyobb megrökönyödésemre milánói ragus tésztát egyetlen étlapon sem találtunk, így be kellett érnünk egy bolognai szószos tésztával, ami ellentmondott mindennek amit ennek az ételnek az összetevőiről a nagy könyvben írnak (tudniillik egyáltalán nem volt benne zöldség). Ettől eltekintve a milánói séta kellemes befejezése volt a kéthetes kirándulásunknak.

a milánói dóm

a II. Viktor Emánuel passzázs Milánóban

 

A hazautazás szombaton történt, a torlódás elkerülése érdekében már hajnali 3 óra táján elindultunk. Nagy volt a meglepetés az autópályán, ugyanis már ekkor telítettek voltak a sávok és később Velence környékén megismétlődött a két éve már átélt értelmetlen forgalmi dugó is, szóval az ilyen kaliberű utazáshoz a hétvégi napokat javasolt elkerülni.

Ennyi élmény birtokában elég nehéz bármilyen zárszót írni, bízom benne, hogy e “rövid” leírás kedvet adhat másoknak arra, hogy ne féljenek nekivágni egy nagyobb lélegzetű európai kirándulásnak, hiszen jól kitalált programmal még az ilyen hosszú autós utazás után is kipihenten lehet hazaérkezni.

Paulini Ildikó

Az utazás tervezésében a következők voltak leginkább segítségemre:
Francia Riviéra, Berlitz zsebkönyv (Monaco)
Spanyolország, Útitárs (Barcelona és környéke)
Perger József írása az Útikalauzban

 

Paulini Ildikó írásai az Útikalauzban >>   

 

Az Útikalauz további útibeszámolói és más írásai Franciaországról >> 

Az Útikalauz további útibeszámolói és más írásai Olaszországról >> 

Az Útikalauz további útibeszámolói és más írásai Spanyolországról >>   

Mivel az oldalt rövidesen bezárom, eladó az utikalauz.hu internetes domain!
Ajánlatok és érdeklődés a gyoker@utikalauz.hu címen.

Légy te az első hozzászóló a(z) "Paulini Ildikó: Monaco, Barcelona, Marseille – Monaco Spanyolország, Franciaország – 2014. augusztus" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár