Kolozsváry Ernőné – Bedécs Gyula: Csontváryval Jajcéban
Jajce szépségéről Csontváry képei kapcsán
A Banja Lukát Szarajevóval összekötő útról azonnal feltűnik a Verbász partján egy hatalmas elektromos centrálé, a ráépülő, mindig füstöt okádó vegyi üzemmel és vele szemben a Verbászba igyekvő Pliva vízeséssel. Mind a kettő Csontváry Kosztka Tivadar révén kapcsolódik a magyar kultúrtörténethez. A vízesés nem tartozik a legnagyobbak, a legbővizűbbek közé – igaz az egyik útikönyv a világ tizenkét legszebb vízesése között tartja számon – nekünk magyaroknak mégis a legismertebb.Mindez Csontváry Kosztka Tivadarnak köszönhető. Az 1853-ban született Csontváry élete alkonyán az 1910-es években – amikor egyre ritkábban vesztte kezébe az ecsetet – lakonikus rövidséggel írt arról, hogy miként jutott el Boszniába. Járt Capri szigetén, majd a dalmát tengerpart városaiban, 1902 nyarát “Selmecbányán töltöttem, a város megfestése után a budapesti keleti pályaudvar éjjeli megvilágítása kötötte le a figyelmemet, azután Bosznia-Hercegovinát kellett elővennem. Mosztárban a római hidat a smaragdszínű Neretvával, a virágos kerteket pedig tavasszal. 
Utána következett a jajcei Pliva vízesése a szivárványos színekkel, az éjjeli villanytelep üzeme és a villannyal világított platánok naplementéje.”
Ezt a szűkszavú beszámolót olvasva nem gondolnánk, hogy Csontváryt erősen foglalkoztatták a láthatatlan erők, a fizikai, lelki-szellemi energia megnyilatkozásai, a fény és a világosság küzdelme. Ennek a leképezése a Jajcei villanymű éjjel című festménye, amelyen az egyik elemző szerint a kiemelt fénypontok “a tűzenergia különböző megjelenési formáit szemléltetik”. Természetesen meg sem szabad kísérelnünk, hogy a mai vegyi üzem képét és Csontváry festményét összevessük. Még akkor sem, ha a Jajcéban festett másik, a Villanyvilágított fák Jajcéban című festménye hordoz valamit a tájból és Boszniából. Ez is inkább látomás, mint valóság. Hogy Boszniában vagyunk, erre szamárháton ül egy nőalak, ki mellett turbános férfi áll, míg túloldalt tarkaruhás alakok, s a sziluettszerűen felsejlő hegy is a várost körülvevő hegyeket idézi. De itt ne keressünk több Boszniát. 
Annál inkább megtehetjük ezt a Jajcei vízesés című képet szemlélve. Először a topográfiai hűség tűnik szembe: azt a helyet festi elénk, ahol a Pliva folyócska a Verbász vizébe szakad.
Minden vízesés látványa lenyűgöző. Az embert csodálattal tölti el az az energia, amit a lezúduló víz magában hordoz, hogy azt szétszórva békés, nyugodt vízfelületté szelídüljön. Csontváryt egyenesen rabul ejtette a víz energiája. Ez magyarázza érdeklődését, vonzódását a ezekhez a természeti jelenségekhez. Ezért kereste fel és festette meg a hatalmas energiát felszabadító vízeséseket. Járt Svájcban, a Tátrában, majd eljött Jajcéba, a megfesteni vízesést. Próbáljuk a festményt, a valóság irodalmi megjelenítését és a fényképét egymás mellé illeszteni.
Sétáljunk el Asbóth János irányításával vízesést nézni. A Verbász felé nyíló Travniki kapun hagytuk el az óvárost, és amint az alvárosból a folyón átvezető hosszú fahídra jutottunk, már látni kezdtük jobb oldalt a zuhatagnak roppant vízporfellegeit, hallottuk távol mennydörgését. Azóta a hosszú fahidat fémszerkezetű cserélték s a városi autóbuszpályaudvarig terjedő parkon keresztül juthatunk az út a vízeséssel szembeni lévő kilátóponthoz. 
Nézzük az innen készített fényképet és olvassuk hozzá Asbóth sorait. “És minő háttere van e meseszerű látványnak: Jajce gúla alakú hegye, melynek fellegvárkoronázta csúcsáig húzódik fel az okkersárga óváros apró keleti épületeinek zűrzavarával, kellő közepén, éppen a vízesés fölött az olasz campanile és valamivel fentebb balra zömök Medve-torony, jobbra a négyszögletű csonka óratorony a hatalmas várral. Csak ezen a ponton, ahol a középkor, a Kelet és egy gigantikus természet minden romantikája egyesül, látjuk, hogy Jajce a maga meseszerűségében páratlanul áll az egész világon.”
Most nézzük Csontváry képét és olvassuk hozzá a művészettörténész elemzését.
“A harmadik jajcei képet objektívebb hang jellemzi….Formát tisztelő, rajzos elemek és finom színmegoldások, laza, oldott ecsetvonások és sommázott formák keverednek benne. Sziklák, fák között kanyargó folyó, a köveken bukfencezve, hasadékokon át tör elő és zuhan a mélybe a vízesés. 
A víznyalábokon szivárvány íve tükröződik. – a vízeséstől jobbra sziklafal húzódik, balara sétányon, rózsaszín lilába játszó kis pavilon. Majd nézzük a várost: “Festői téma a Plíva és a Verbász összefolyásánál a hegyekre kapaszkodó városka. Házai, mint csúcsos tetejű tubusok, tarka összevisszaságban torlódnak egymásra, a hegytetőn a fellegvárral, a citadellával, a reneszánsz campanilével, a karcsú minarettel már önmagában is festői látványt nyújtanak.
A kettőt együtt szemlélve fogadjuk el a pécsi Csontváry Múzeum katalógusában írt összegzést: “A természet vad játékának, a látvány egészének önfeledt rácsodálkozásban nem kellett, hogy saját érzéseit vetítse a motívumba, a természeti organizmus itt pontosan egybeesik a művészi látomással.” Csontváry festményét és a magunk előtt látott természeti képet együtt nézve lesz maradandó élmény a látvány. S közben közelebb jutunk Csontváry művészetéhez is.
Kolozsváry Ernőné – Bedécs Gyula
(A fotókat Győrffy Árpád készítette)
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet – E-mail: szerkeszto
utikalauz.hu