Mayer István: Katalán földön jártunk – Spanyolország, Andorra – 2007

Mivel az oldalt rövidesen bezárom, eladó az utikalauz.hu internetes domain!
Ajánlatok és érdeklődés a gyoker@utikalauz.hu címen.


Mayer István: Katalán földön jártunk – Valencia, Peniscola, Tarragona, Barcelona, Figueras, Andorra – Spanyolország, Andorra – 2007. május



Jó hangulatú beszámoló az érintett városok látnivalóiról, külön kitérő Gaudi építészetére, a nálunk túlságosan beskatulyázott Dalira – hasznos információk, szép képek


Többször jártam már Spanyolországban, de Katalóniába eddig nem jutottam el. 2007. május végén sikerült összehozni egy saját szervezésű utat, ahol a fontossági sorrendben természetesen első helyre került a katalán főváros, Barcelona, de a nyolc napos út alatt még túl(?)sok mindent terveztünk.


A fapados repülőjegyeket Barcelonába már hónapokkal előbb megvettük, és ott, az El Prat repülőtéren vettük át a szintén interneten keresztül megrendelt kocsit, ami aztán egész héten hurcolt négyünket. Interneten keresztül bonyolítottuk a szállásfoglalásokat is, Barcelonában viszonylag olcsó apartmant a „Ramblán”, Valenciában pedig egy nagyon jó helyen lévő kellemes kis szállodát sikerült foglalni.


Azért ez az internetes világ egy borzasztó nagy csoda. Csak ülsz otthon a számítógép előtt és azt mondod a gépnek, hogy keressen neked szállást a világ másik végén, és ez a legtöbb esetben sikerül is. Kérsz egy csomó helyről ajánlatot és néhány nap alatt tucatnyi e-mail érkezik a különféle szállás lehetőségekkel. Ha egy kicsit is kiváncsi vagy (és miért ne lennél?), akkor megnyitod a Google Earth programot, és csodálatos, 3D térképeken ellenőrizheted, hogy hol fogsz lakni, mennyit és merre kell majd sétálni a látnivalókhoz. Nos a szállásokról pár szót majd később.


A repülőút a fapadossal minden meglepetés nélkül lezajlott, a reptéren pillanatok alatt átvettük a szinte vadonatúj WV Pólót, és elindultunk a kb. 350 km-re fekvő Valenciába  a tengerparton (autópályadíj egy irányba kb. 30€). Az utak minőségére csak jót lehet mondani, eltekintve a „toll” megállóktól, mert ugye a jó utakat azért az utasokkal fizettetik meg.
Ezen az úton rengeteg nagyszerű látnivaló várt ránk, és én itt nem törekszem a tételes beszámolásra, a különböző műemlékek, templomok, stb. leírására, ezt nálam avatottabb szakemberek megtették már az útikönyvekben. Inkább csak arról szól ez a kis beszámoló, hogy milyen benyomások értek, mik voltak a legjelentősebb állomásai ennek az útnak.


Valenciában nagyon jól éreztük magunkat. Szerencsénk volt a szállásunkkal (Hotel Vincci Lys), bár egy kissé borsos volt az ára, de kárpótolt minket a nagyszerű kiszolgálás és nem utolsó sorban az, hogy szinte minden fontosabb turisztikai látnivaló gyalogosan is elérhető volt innen. Gyönyörű ez a város, nem véletlenül vetélkednek az itt élők ősidők óta a barcelonaiakkal a katalán főváros címéért. Sokfelé jártunk, mindenütt tisztaság, szépen karbantartott épületek, rengeteg műemlék, és amiben mindig lehetett bízni: a nagyon finom kávé és a még finomabb fagylalt.
Érdemes külön is megemlíteni a valamikori selyembörze (Lonja de la Seda) késő gótikus épületét, különösen a nagytermet, melyben a magasan felfelé törő oszlopok csúcsíves harmóniája engem első látásra a párizsi Saint Chapelle-re emlékeztetett. Nagyon tetszett, hogy a jelentősebb műemlék épületek előtti téren megtalálható volt az épület vasba öntött, kicsinyített mása, hogy a vakok is –  megtapogatva a makettet – megcsodálhassák például a valenciai katedrális architektúráját.








Gasztronómiai élményekről nem nagyon tudok beszámolni, bár mindent elkövettünk, hogy a helyi specialitásokat megismerjük. Az éttermekben elég borsos árak vannak, egy egyszerű étkezés ára (egytál étel, egy üdítő, vagy sör és egy kávé)  fejenként 15-20 € körül mozog. Persze azért nem hagyhattuk ki a híres valenciai paellát (la paella valenciana), melyet ezerféleképpen készítenek. Kérhetsz paellát tenger gyümölcseivel, csirke,- bárány,- vagy nyúlhússal, de zöldséggel és még ki tudja mi mindennel is. A lényeg a rizses köret, az mindegyikben nagyjából egyforma. Egy külön e célra gyártott vas serpenyőben készítik el, és a legtöbb helyen abban is hozzák ki. Én nem nagyon voltam elragadtatva tőle, szerintem egy itthoni ízekkel elkészített rizses hús, netán rizi-bizi, bátran felveheti a versenyt a paellával.


A valenciaiak, mint mindenütt Spanyolországban, még ma is nagyon kedvelik a bikaviadalokat, de nekem meglepetés volt, hogy az aréna porondja, a Plaza del Toro nemcsak bikaviadalok, hanem nagy koncertek színtere is. Egyik délelőtt láttuk, amint fiatalok népes csoportja már „sorba ült”, várva az esti koncerthez a pénztárnyitást.








Valenciát nyugat-keleti irányból szeli át a valaha bővizű, ma már alig folydogáló Turia-folyó. A barcelonaiak gondoltak egy merészet, és a folyó vizét bevezették egy földalatti csatornába, majd közvetlenül a tengerpart előtt visszavezették a medrébe. A széles folyómeder azonban nem maradt parlagon! Gyönyörű parkokat, játszótereket, sportpályákat építettek a hidakkal sűrűn átívelt  folyó medrébe. Az egész látvány szemet gyönyörködtető, sehol szemét, vagy elhanyagolt terület, külön örömöt jelentett, hogy itt is láthattam szépen virágzó jakaranda fákat.


Számomra Valenciában a legnagyobb élményt a Tudomány és a Kultúra Városa (Ciudad de las Artes y las Ciencias) jelentette. Ez a hatalmas, nemrég felavatott létesítmény a már említett folyómeder tengerpart előtti végén, a mederben és annak környékén terül el. Kívülről és belülről egyaránt lenyűgöző látvány. A híres katalán építőművész Gaudi méltán lehetne büszke utódaira. Sajnos a valenciai három napból csak egyet volt lehetőségünk itt eltölteni, ami arra volt elég, hogy – fájó szívvel kihagyva a tudomány és a kultúra fellegvárait – a sokkal látványosabb és vonzóbb tengeri akvárium (Parque Oceanográfico) néhány épületét végigjárjuk.











Milyen szerencsések is a valenciai gyerekek! Csapatostól hozzák őket, és már kisiskolás korukban többet ismerhetnek meg bolygónk óceánjairól, azok élővilágáról, mint általában az európai felnőttek egész életükben. Ha pedig a látogató kicsit(?) elfárad a különböző tengerek, óceánok élővilágát, állatait, növényeit  gazdagon bemutató, kiválóan megtervezett és kivitelezett akvárium-óriások nézegetésében, akkor beülhet egy félórácskára a delfin birodalom lelátójára, és világszínvonalú delfin-műsort nézhet végig (ami Európában elég ritka lehetőség).








A negyedik napon, korán reggel indultunk vissza Barcelonába, de útközben két megállót terveztünk. Az első megálló Peniscola volt. Ezt a Valenciától 120 km-re fekvő kis falut nem lehetett kihagyni különleges fekvése miatt. Az ősi település egy 64 m. magas sziklán épült, melyet csak egy keskeny földnyelv köt össze a szárazfölddel. A szikla tetején zsúfolódik a néhány száz ház és a várkastély (Passuth: Tört kristálytükör c. regényének helyszíne). Nem ajánlott autóval felmenni, mert nagyon keskeny utak vannak, és minden parkolóhely foglalt, viszont olyan kicsik a távolságok, hogy gyalog sem nagyon megerőltető, és a látvány miatt megéri. Maga a falu mára már teljesen átalakult turisták fogadására, tele van butikokkal, bazársorokkal, de a szikla tetejéről csodálatos kilátás nyílik az öbölre.










Folytatva az utat Barcelona felé, a következő megálló Tarragona volt. Tarragona jelentős, egymilliós város volt a római birodalomban, mellékesen szólva a hagyomány szerint itt született Pilátus is, de mi elsősorban a különleges szépségű, teljes épségében megmaradt római vízvezeték-híd miatt álltunk meg itt és azt hiszem megérte. Római műemlékei miatt Tarragona ma már az UNESCO világörökség része, és a cím elnyeréséhez úgy vélem, jelentősen hozzájárult az „Ördög hídja”, az Aguaducto de las Ferreras. A 218 m. hosszú, helyenként két emeletes, monumentális híd kövei minden kötőanyag nélkül illeszkednek egymáshoz immár több, mint 2000 éve. Nagyszerű mérnöki teljesítmény és nagyszerű látvány.


A két rövid megálló után, kora délután végre megérkeztünk Barcelonába. Itt meg kell állnunk egy röpke gondolatmenetre a szállásokról. Már említettem, hogy interneten keresztül rendeltük meg a szállásokat. Barcelonában a városközpont közelében olyan magas szálloda árak voltak, hogy csak apartman jöhetett számításba. Azt hittem, megütöttem a főnyereményt, amikor hosszas keresgélés után végre találtam egy – a fotók alapján is – megfelelőnek tűnő apartmant, ráadásul elfogadható áron, méghozzá a Ramblán. Útikönyv-műveltségemből  tudtam, hogy a Rambla Barcelonában nagyon jó hely, egyrészt mint a legrangosabb sétáló-bevásárló utca, másrészt mivel központi fekvése miatt a legtöbb turisztikai nevezetesség viszonylag közel van. Később, mikor már megrendeltem a szállást, akkor vettem észre, hogy ez a Rambla, nem az a Rambla. Most már tudom, hogy a rambla valamiféle sétányt jelent, amiből meglehetősen sok van Barcelonában.
Nos a mi Ramblánk  a Rambla del Raval volt, ami talán 10 perc séta volt az igazi Ramblától, de olyan volt, mintha egy délamerikai lepusztult külvárosba érkeztünk volna. A valaha bizonyára szép napokat látott környék mára már a legkülönbözőbb gyanús külsejű, főleg sötétbőrű bevándorlók lakóhelyévé vált, és meglehetősen rossz érzés fogott el bennünket, amikor az apartman ház elé érkezve a szállásadónk sehol sem volt. Telefonhívásunkra kitérő válaszokat adott, így pillanatok alatt reménytelenné vált a helyzetünk, különféle sötét alakok nézegettek minket, miközben lassan kezdett sötétedni, szóval az egész olyan horrorfilmbe való szituáció volt.
Végül a helyzet egy váratlan fordulattal oldódott meg. Odalépett hozzánk egy – valószínűleg –  Puerto Rico-i fiatalember és megkérdezte, hogy mire várunk. Elmondtuk neki a problémánkat, mire elkérte a szállásadónk telefonszámát és a saját mobilján felhívta. Nos ismét rá kellett jönni, hogy a látszat nem minden. A farmernadrágos, sportcipős, sötétbőrű fickó szállásadónkat úgy leteremtette, hogy az szóhoz sem jutott. Mit gondolsz te? Idehívod a magyarjaidat és hagyod itt állni órákig? Azonnal gyere ide és engedd be őket a lakásba! Közbelépése nem volt eredménytelen. Félórán belül elfoglaltuk az apartmant, ami végül is megfelelő volt, és a történtek után a környéket is szebbnek láttuk. A tanulság azonban mégiscsak az: sose szabad csak a látszat alapján megítélni az embereket, és hogy óvatosan kell kezelni az internetes szállás kiválasztást, különösen, ha apartmanról van szó.


Barcelona igazi metropolis. Megtalálható benne minden, ami egy többmilliós nagyvárosban lehet, jó is, rossz is, szép is, csúnya is. Nem tudok Barcelonára olyan jó szívvel visszaemlékezni, mint Valenciára, de nagyon sok olyan különleges dolgot láttam és tapasztaltam, ami egyedülálló és kizárólag ott lehetett megélni. Első benyomásom az volt, hogy Valencia sokkal tisztább város, mint Barcelona, később rájöttem, hogy a két város nem egy súlycsoportban van, és Barcelonában volt szerencsénk látni a város másik – szegényebb, piszkosabb – arcát is. Ami talán jobban zavart, hogy fittyet hányva az előszezonnak, Barcelonában mindenütt nagyon sok volt a turista, ami miatt például nem tudtunk bejutni a Picasso Múzeumba sem, ugyanis félnapig kellett volna sorban állni.
Külföldön kimaradhatatlan szórakozásom a nézelődés a helyi zöldség-gyümölcs piacon. Valenciában és Barcelonában is azt láttam, hogy a piacon a legfontosabb szereplő a vevő. A standok – akárcsak mindenütt Európában – tele vannak gyönyörű friss áruval, de itt talán még több energiát fordítanak az áru előkészítésére, mint máshol és főleg, mint nálunk. Nyitás után nem sokkal kezdtünk piacot nézni, és azt láttuk, hogy az árut nem egyszerűen kirakják, hanem szinte minden darabot megtörölnek, még az epret is egyenként rakják ki. Nagy a tisztaság, és kicsit fura volt a hazai tapasztalatok után, hogy bármit vettél, ha csak egy darab banánt is, minden esetben kérés nélkül adják a blokkot is.
Ha már szó esett róla, hadd írjak valamennyit a (valódi) Rambláról, mely méltán szerzett hírnevet magának. Érdekes szerkezetű sétány ez, mivel a széles sugárút közepén van a tulajdonképpeni sétány, míg a két szélén, a járda és a sétaút közötti keskeny úttesten éjjel-nappal hömpölyögnek az autók.








Nem is turista az, aki legalább egyszer végig nem sétál a Ramblán, mely zsúfolásig tele van emberekkel, kétoldalt pedig az üzletek, éttermek is csalogatják a népet. Eközben mindenféle mutatványosokkal, vagy utcai zenészekkel is találkozhatsz, de nagyon sok volt az arany,- vagy bronzfestékkel művészi módon bemázolt, korhű jelmezekbe öltözött szoborimitáció is.
Beültünk egy étterembe is a Ramblán, bár ne tettük volna! Ismét beigazolódott az a tapasztalat, hogy jobban jár az ember, ha a turisztikai központoktól minél távolabbi vendéglőben étkezik. Egész utazásunk alatt itt volt a leggyengébb, egyben a legdrágább étkezés. De legalább ettünk gazpacho-t (hideg zöldségleves), mely érdekes volt, de megint úgy éreztem, hogy nem veheti fel a versenyt még egy hazai krumplilevessel sem. De azért megkóstoltuk!


Amikor az ember végigsétál a Ramblán, akkor egyszer csak  a tengerparton találja magát, ahol egy nagy tér, a Plaza Puerta de la Paz közepén 60 m. magas oszlopon álló szobor, a Monumento a Colón emlékeztet Amerika felfedezőjére, Kolumbusz Kristófra. Az oszlop tetején álló szobor kinyújtott karja Amerika felé mutat. A tér mellett, a  kikötőben hiába kerestük – az útikönyv alapján – Kolumbusz zászlóshajójának, a Santa Maríának élethű mását, a helybéliek szerint ez is elpusztult, mint az eredeti, így a kikötőben csak egy kisebb háromárbócost, a Santa Euláliát nézhettük meg a partról.
Barcelona valamennyi híres látnivalóját természetesen a rendelkezésre álló két nap alatt (a másik két napon kirándultunk) nem lehetett megnézni, ezért csak a legfontosabbakra koncentráltunk. Ezeket tulajdonképpen két csoportra lehetett osztani, az egyik a gótikus negyed, a másik pedig azok az alkotások, amelyek Gaudi nevéhez fűződnek.
A gótikus negyedben a legjelentősebb műemléki épületegyüttes, a Szent Eulália katedrális sajnos kívülről nem volt igazán „épületes” látvány, mivel az egész homlokzati oldal be volt állványozva a rekonstrukciós munkák miatt. Belül azonban a gótika olyan remekművét csodálhattuk meg, amihez hasonló még Spanyolországban is alig akad. A 25 méteres magasságba törő oszlopok csúcsíves befejezése a gótika valamennyi szépségét megmutatja.










A kor legnagyobb építészére, Antonio Gaudira méltán büszkék a katalánok. Hosszú élete során olyan különleges, a kor építési szokásaitól merőben eltérő építményeket varázsolt a spanyoloknak, hogy azok világszerte külön vonzerőt jelentenek a Spanyolországba látogatóknak. Tegyük hozzá: Gaudi amellett, hogy tényleg nagy tehetség volt, nagyon szerencsés is, hogy olyan mecénás pártfogolta, mint Güell bankár, aki egyes munkáihoz korlátlan anyagi hátteret biztosított számára.
Azt mondják, hogy Gaudi az organikus építészet képviselője, amit egyesek “katalán modernizmusnak” neveznek. Munkái közül hét az UNESCO világörökség része Nem csupán az épületeket, hanem többnyire a belsőépítészeti munkákat, a bútorokat és a csempéket is ő tervezte, készítette. Művei közül először a Casa Milát néztük meg, melyet a helybéliek csak egyszerűen La Pedrera (Kőbánya) névvel illetnek. Hát bizony, amikor megpillantja az ember ezt a lakóházat (mert valóban ma is lakóház!) nem nagyon tud mit mondani, én is csak néztem, néztem.  Semmi szögletes, minden legörbítve, a tetőn furcsa mesebeli alakzatok, figurák, rengeteg kovácsolt vas díszítés, mégis valahogy egyben van az egész és sokhelyütt eklektikus kialakítása ellenére megmagyarázhatatlan harmóniát sugároz. Ha egy kicsit szabályosabb lenne, valamennyire hasonlítana a mi Gellért szállónkhoz. Az épület belsejét csak hosszú sorállás után lehetett volna megnézni, amire idő hiányában nem vállalkoztunk.


A következő állomás a híres Sagrada Familia, a Szent Család temploma, mely ma már Barcelona jelképévé vált. Építését már 1884-ben megkezdték, Gaudi csak 1891-től folytatta a gigászi munkát. Valahol azt olvastam, hogy a tervek szerinti teljes felépítéséhez legalább 200 esztendő szükséges. Gaudi 1931-ben bekövetkezett haláláig (amikor egy villamos halálra gázolta) irányította az építkezést. A Sagrada Familia bennem vegyes benyomásokat keltett. Kétségtelen, hogy már a félkész építmény is monumentális alkotás és akár órákon keresztül is nézegetheted, mindig fel fogsz fedezni rajta valami szokatlant, valami érdekeset. Egy biztos: nem lehet besorolni valamelyik építészeti irányzatba, ez egyszerűen csak Gaudi. Számomra kicsit túl eklektikus volt, az én egyszerű ízlésvilágom könnyebben befogad egy tiszta román, vagy gótikus stílusban épített templomot. Természetesen ez a személyes vélemény semmit nem von le Gaudi érdemeiből. Sajnos a Sagrada Familia – több más műemlék épülethez hasonlóan – a szűk utcák miatt csak egész közelről fotózható, így én is csak két felvételen tudtam rögzíteni a hatalmas épület egyik nézetét. (Megpróbáltam egyet barkácsolni belőle – talán elfogadható – a szerkesztő)


A következő látnivalót is Gaudi neve fémjelzi: a Güell Park. Ez a fantasztikus létesítmény egy domb tetején épült fel, az itt látható művek egy részét a mester halála után tanítványai készítették. A park sétányok, függőkertek és művészi kivitelezésű házacskák sokasága, melyek jól tükrözik Gaudi kimeríthetetlen, fantáziadús képzeletvilágát. Amint elhagyjuk a bejárat melletti két mesébe illő házat, hamarosan elérkezünk a Sala de les Cent Columnes (száz oszlop terme) néven ismertté vált csarnokhoz, melyben 86 dór oszlop tartja a mozaikdíszítésű, hullámzó mennyezetet. A csarnok érdekessége, hogy nem minden oszlop párhuzamos és hogy az oszlopok tartják a csarnok feletti hatalmas teraszt, mely egyébként a helyi lakosoknak és a turistáknak egyaránt kedvenc pihenőhelye, ahonnan nagyszerű kilátás nyílik szinte az egész városra. Egyébként a csarnok kitűnő akusztikával rendelkezik, amit jól kihasználnak az alkalmanként ott játszó utcai muzsikusok és örömzenészek.










Barcelonai tartózkodásunkat két, egész napos kirándulással szakítottuk meg. Először elautóztunk Andorrába, ebbe a kis operett országba. Nem vártunk megrázó művészeti élményeket, egyszerűen kíváncsiak voltunk. A „főváros”, Andorra la Vella mintegy 200 km. távolságra van Barcelonától (autópályadíj oda-vissza kb 28€), a hegyek között, két völgy kereszteződésében fekszik. Egy hatalmas bevásárlóközpont az egész. Főutcáján végig üzletek, autószalonok, éttermek. A település ősi magja nagy becsben van és tényleg nagyon szép, de nem ez uralja a tájat. Itt a turizmusra épül minden. Ami andorrai kirándulásunkból megmaradt emlék: a völgybe beszoruló, kipufogó gázoktól terhes, rossz levegő, és egy kellemes vendéglőben elfogyasztott bőséges és finom ebéd.










Lassan véget ér katalóniai utazásunk, de egy (a számomra csúcspontot jelentő) kirándulás még hátra van. Meglátogatjuk Salvador Dali szülővárosát, Figuerast.
Salvador Dali munkásságával többször találkoztam utazásaim során. A szocializmus évei alatt elsősorban azt a Dalit ismerhettük meg, aki szürrealista, polgárpukkasztó és érthetetlen alkotásaival, botrányaival elrettentő példaként került bemutatásra. Dali egy másik arcával a 80-as évek elején ismerkedtem meg, amikor egy repülőgép-csatlakozás miatti kényszerpihenőt tartottunk Madridban, és volt annyi idő, hogy sétáljunk egyet a spanyol főváros utcáin az esti világításban. Este kilenc körül az utcákon tömeg volt és egyszer csak megálltunk egy valamikori (talán hercegi) palota előtt, ahol Dali kiállításra invitált a plakát. Bementünk és csodát láttam. A kiállításon Dali azon munkái szerepeltek, amelyeken Goya utolsó éveiben – jórészt képzeletbeli szörnyekről – készített festményeit másolta le a művész. A képekből az derült ki, hogy a szürrealista Dalin kívül van másik Salvador Dali festőművész is, aki hatalmas művészi tehetséggel és képességekkel rendelkezik. Egy másik alkalommal, amikor volt szerencsém Florida államban, Orlandóban tölteni néhány napot, egy műsorfüzet hívta fel a figyelmet arra, hogy Florida nyugati partján, a nem túl messze lévő Tampa nevű kisvárosban érdemes megnézni a Dali múzeumot. Megnéztük, valóban érdemes volt. Itt már egy olyan Dalit ismertem meg, aki nagy formátumú, sokoldalú művész és ebbe belefér a szürrealista alkotás, de még a különc viselkedés is.
Figueras mintegy 150 km. távolságra fekszik Barcelonától (autópályadíj oda-vissza kb 20€), nem messze a tengerparttól. Az útviszonyok erre is nagyszerűek, így az utazás gyors és zökkenőmentes. Salvador Dali ebben a kisvárosban született 1904-ben és itt is temették el 1989-ben. Dali még életében megvásárolta a helyi színház épületét és jórészt az ő irányítása mellett építették át Dali Múzeummá. Már kívülről is meghökkentő az épület látványa, de az igazi meglepetések benn tárulnak a szemünk elé. Dali sokoldalúsága és tehetsége műveiből jól látható.













A festészeten kívül nem állt tőle távol a szobrászat, és az ékszerkészítés sem. Bármely művészeti ágat művelte, az eredmény maradandó művészi alkotás volt. Manapság turisták százai keresik fel nap, mint nap a múzeumot, hogy láthassák munkáit, megcsodálhassák a művészt és fejet hajtsanak síremlékénél.

Mayer István, Budapest, 2007. június


A szerző írásai az Útikalauzban >>







Értesítem a kedves olvasót, hogy az idősebb generáció részére 2008. évben megjelent első könyvemnek már nyomdában van a frissített, átdolgozott második kiadása is. A cél változatlan: az idősek és az “igazi” kezdők ellenérzés nélkül merjenek belevágni a 21. században már szinte nélkülözhetetlen internetes világ és a számítógép megismerésébe. Bővebb információ a http://web.t-online.hu/istvanmayer/ weboldalon található.













A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztokukacutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés

Mivel az oldalt rövidesen bezárom, eladó az utikalauz.hu internetes domain!
Ajánlatok és érdeklődés a gyoker@utikalauz.hu címen.

Légy te az első hozzászóló a(z) "Mayer István: Katalán földön jártunk – Spanyolország, Andorra – 2007" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár