Horváth Lajos: Hawaii-szigetek – 1978


Horváth Lajos: Hawaii-szigetek – 1978.


Házasságunk után nem tudtunk elmenni a nászútra, mivel az uj lakásba költöztünk,annak berendezésével voltunk elfoglalva, igy került csak most sor a Hawaii- sziget meglátogatására.


A 4.5 órás repülés után érkeztünk a torontoi télből Los Angeles-be,majd a távolsági gépen a Csendes Oceánon át folytattuk útúnkat, 17.30-ra HONOLULU-ba, ahol 32 C. fokos meleg nyár fogadott. Belecsöppentünk hirtelen az örök nyár hazájába, napfényes tengerpart,szabadban fürdőző emberek sokaságába a kanadai tél kellemetlenségeiből.
 


Reptéren várt a KUONI-TURA alkalmazottja és a hawaii lánytol és fiútól illatos virágkoszoru ajándékot kaptunk a nyakunkba akasztva, majd az ott alkalomra váro fényképész megörökitette ezt a pillanatot és a hotelbe hozták ki a fényképet.A WAIKIKII-TENGERPARTHOZ közeli WAIKIKII VILLAGE HOTEL-ben foglaltak le szobát részünkre.Mivel a turában más szolgálatot nem vettünk,igy saját magunk állitottuk össze a programunkat az otthoni könyvtárbol hozott könyvekből szerzett infok alapján. Reggelit a közeli étkezdében fogyasztottuk el és már 9.30-kor a


K O D A K H U L A S H O W-n gyönyörködhettünk a hawaii nép kellemes dalaiban és melodiával telitett táncaikban.Kettő órás bemutaton használtuk a Kodak filmet bőségesen! Nézőtér elött egy kis h. község hátterét adták a zenéhez,jellegzetes kis házakkal,csónak és halászati eszközökkel karöltve.A fülbemászó dallamú táncukat HULA TÁNCNAK hivják és az átlagos köszönés pedig a “ALOHA” lágyan elnyujtva. . . . .


Bemutató után egy idős ottani férfival megismerkedtünk és örömmel felajánlotta,hogy kivisz autojával a


DIAMOND HEAD (Gyémánt hegy)-nek nevezett kihalt vulkánhoz. Alaguton keresztül mentünk be avulkán kráterébe, mintha egy hatalmas edény alján álltunk volna,körölöttünk a vulkán pereme keritett körbe bennünket.Az egész


H. szigetvilág a sorozatos vulkánkitörések eredménye. A közeli szigeteken még most is morog a föld és ömlik kifelé a tüzes láva folyó. Másnap busszal mentünk ki a P E A R L H A R B O U R (Gyöngy kikőtő)-be és 2.5 órát álltunk sorban,amig sor került ránk katonai csónakkal vittek ki az elsülyesztett csatahajora épült A R I Z O N A E M L É K M Ü -höz. Másnap éreztük a sorbaállás eredményét, rövidnadrágos lábszáromat a viz visszaverődése következtében a nap dupla erősségel megcsipte és nagyon kellemetlen égést okozott a gondatlanságom. Japánok a II. Világháború kezdetén órvul megtámadták Usa Csendes Oceán- flottáját és a repűlőgép torpedóival elsülyesztettek 7 csatahajot. A legnagyobbon az Arizona vizből kiálló részeire épitették fel ezen emlékmüvet.Ez az Emlékmű egy fehér hid alakra emlékeztető, félkörös szerkezetből állt. Bejáratánál az A. nagy harangja és horgonya üdvözölte a látogatokat.Belsejében a falakon rajzok és térképek mutatták be az orvtámadás történetét és a Csendes Oceán-i harcokat, majd a Japán feltételnélküli megadását! Oldalrol szemlélhettük az elsülyedt csatahajo vizzel boritott ágyuit és mohás megrongált vonalait.Nem tudták kiemelni a hatalmas csatahajot,igy még most is ott nyugosznak mélyben az elsülyedt tengerészek.


Másnapot a belváros látogatására szenteltük. Az O r s z á g h á z elött az első H. király hatalmas fekete márványszobra ékeskedik hatalmas dárdával kezében.Épület egyedülálló,mivel a közepe nyitott,szabadégre tekinthetsz,kettő oldalon foglalnak helyet a képviselők,mig középen a kormány tagjai.


P U N C H B O W L hatalmas katonai temetőjében nyugosznak a közeli harcokban elesett amerikai katonák. Bejáratnál fehér márvány oszlopsor, képek és rajzok ismertetik a legnagyobb tengeri csatákat. Minden katona sirhelyét fehér kereszt jelzi nevével és korával nyilegyenesben minden irányban. .. ..sorakoznak a hosszu sorok !


A L A M O N A SHOPPING CENTER-ben vacsoráztunk rendszeresen,ahol hawaii,amerikai,kinai és europai izlésű főztek között választhattunk tetszésünk szerint,amennyit meg tudtunk enni jutányos áron.Turisták legismertebb látogatott helyük! Buszokon is szintén jutányosan utaztunk, vonaljegy csak 25 centbe került korlátlan távolságra!


Délutánokat a tengerparton uszással pihentük ki a napi csavargás fáradalmait.A fehér tengeri homokon messze be tudtunk menni, sós viz kellemes felűdülést hozott a fájó és sajgo lábainknak! De itt sem unatkoztunk,mivel szabadtéri szinpadon a pálmafák alatt különbőző H. csoportok szorakoztatták a turistákat. Egész sziget a turizmusbol él…mindent megtesznek,hogy az utazás és a látogatás felejthetetlen emlék legyen!


Másnap busszal utaztunk ki a legérdekesebb és látványosabb kulturális központra :


P O L I N A S I A N CULTURAL CENTER-be,ahol a h é t ő s l a k ó t ö r z s bemutatta életét,lakását,szokásait, dalait és táncait.Minden egyes törzs egy kis községgel mutatta be kulturáját és egy nagy tábla hirdette kapuval ellátott bejáratot.Kapuban a törzsi ruhában vezető fogadott és körbe mutatta községüket.Általában a helyben találhato nagy oszlopokon nyugvo nővény eredetü tetővel fedett , s z e g n é l k ü l épitett házakban laktak. Külső falak helyett függő gyékény falak rekesztették ki a külvilágot.Csak a férfiak aludtak az alacsony fekhelyeken,ház népe földön szönyegen pihentek. A nyugvo férj vánkos helyett nyaka alá sima puha fatörzset használtak. Törzs férfiai derekukra csavart rövid szőnyegszoknyát tekertek,mig a nők hosszu nővénylevelekből készült szoknyát viseltek.Az állando egyenteltes 28 C. foku hőmérséglet miatt nem volt szükség sok ruhára.
Délután kezdődőtt a világon egyedülálló bemutató


P A G E A N T OF L O N G C A N O E S( Csonakos látványos felvonulás). Az első csónakban felállva a király és a királynő udvara kiséretében érkezett a folyó közepén lévő szigetre, a feldiszitett tronnal várta érkezésüket.Utánuk következett minden egyes törzs sajátos diszitési csónakja, lányok dalt énekeltek, férfiak pedig kifestett harci táncot jártak a lányok dobolása ütemére a két csónak hátsó felét összekötő dobogon.Ezen pompás felvonulás szereplői a H. egyetem tanuloi,akik a befolyó jövedelmből ingyen folytathatják


tanulmányukat az egyetemen.A folyamatosan érkező törzsfőnőkők hódólatuk jeléül adományokat tettek a király elé.


A király beszéde után a királyi udvar csónakon elvonul. . . . törzsek kiséretében. . . .
 


SEHOL A VILÁGON EHHEZ HASONLO POMPÁS BEMUTATOROL NEM HALLOTTAM ÉS NEM IS LÁTTAM. . . . . . ezért jönnek a turisták az egész világrol ide!!!


A város külső részein ananász végtelen tengere fogadott,. . . . .h. kislányok árulták a friss és édes ananászt a turistáknak. .. ..torkig kilaktunk az édes gyümőlcsből. . . . .


Következő nap a sziget egyedülálló B I S H O P M U Z E U M -t kerestük fel,ahol a szigetlakok ruháit, lakásukat,használati eszkozeiket,csonakjait és mővészi tárgyait mutatták be!


Szigetet C O O K ANGOL KAPITÁNY fedezte fel. Érkezését rajzok és festmények örökitették meg. A benszülöttek f e h é r I S T E N K É N T tisztelték a nagy hajokkal tulvilágrol érkezőket.De a hajo legénysége nem tudott ellenállni a sziget félmeztelen teltidomú csábito leányinak, kisértésbe estek és sok örököst hagytak ott,többen ott is maradtak.Ellátásért és a gyümölcsökért gyöngyökkel fizettek,sokszor becsapták a benszülőtteket,ami fegyveres összecsapásra vezetett. Közelharc folyamán Cook kapitányt egy dárda eltalálta és belehalt sérülésébe.Mivel a nap végén kevés eső esett, kaptunk pótjegyet és még egy napra visszamentünk megcsodálni ezen páratlan muzeumot.


Az emberi testvériszeretet páratlan példája fejlődőtt ki a benszülőttek életében a férj és feleség közötti kapcsolatában!


MARQUES törzsnél több férj jutott egy feleségnek!


SAMOA törzsnél pedig több felség jutott egy férjre,de békésen megosztozkodtak….senki sem szenvedett hiányt !!!


Másnap a tengerparton a pálmafák alatti szinpadon nagyszabású zenés és táncos bemutatot tartottak. Kb. 20 hula lány és 20 férfi közremüködésével örök élményt adtak a környék hoteljeiből összejött turistáknak!


Elérkezett a bucsuzás napja… . . bucsuztunk a finom,meleg és kék tengeri sós viztől….hawaii zenétől,táncoktól.


11.15-kor szálltunk fel, SANFRANCISCO-ban őt órát várakoztunk,CHICAGO-n keresztül T o r o n t o -ban hóvihar fogadott a reptéren. . . .visszaérkeztünk örök nyárból a kanadai télbe. . . . . .


Természeti kincsek hiánya miatt,ananász és kokusz termelésén kivül a sziget legnagyobb jővedelmét a turisták hozzák.A hires hawaii tánc és zene mindig visszahozza a kiváncsi turisták tömegeit. . . .


Még ott is találtunk egy m a g y a r u t a z á s i i r ó d á t HONOLULU-ban. . . .


Nem hiába a világon 42 országban találhatok a koborlo magyarok. . . . .


FELEJTHETETLEN H A W A I I KETTŐ HÉT !!!


V I S S Z A V Á G Y U N K !!!


A L O H A H A W A I I ! !
 



HORVÁTH LAJOS


A szerző írásai Az Útikalauzban

Horváth Lajos: Chichago -1995

Horváth Lajos: Hawaii-szigetek – 1978

Horváth Lajos: Isztambul – Törökország – 1999

Horváth Lajos: Kinai Nagyfal -1999

Horváth Lajos: Moszkva, Szentpétervár – Oroszország – 1995

Horváth Lajos: Toronto – Kanada – 1999

Horváth László: Görögországba YU-MAC-on át – 2000


A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár